Melyre lehet építeni. Mindenek előtt elfelejtettem megírni, hogy van még egy játékom, melyet ajándékba kaptunk a Nintendótól: Ha beregisztráltunk a Club Nintendón 2 általuk kilistázott 3DS játékot, akkor kaptunk egy letöltőkódot, mellyel ingyen letölthettük 3DS-re a 3D Classics: Kid Icarus-t. Örültem a játéknak, mert nagyon kíváncsi voltam rá. Nagyon érdekes és egyedi a játékmenete, nekem kicsit nehéz, de lassan, de biztosan egyre messzebb jutok. És van mentése! Úgyhogy nincs gond. Jó játék, örültem neki.
Szombaton szerveztem magamnak egy kisebb Nintendós találkozót ide. Volt már több is, de ezekről nem tartottam érdemesnek beszámolni, de most történt 1-2 jó dolog. Super Smash Bros. Melee-ztünk, én mindig harmadik, vagy második voltam, Fantos vállalta a hősies utolsó helyezést. Több karaktert is próbáltam, de amikor Young Linkkel voltam, nagyon jól ment, a végén fej-fej mellett voltam a Gáborral, és csak egy hajszállal nyertem. Nagyon bennem volt a harci kedv, és örültem a győzelmemnek, de jobban annak, hogy a Gábor azt mondta, hogy ezt a vereséget még ő is élvezte, régen játszott ilyen jót. Ez őszintén jól esett. Kora délután feljött zsida, mert eladja a Nintendo játékait. Sajnos a jövőbeni terveihez jelen pillanatban nem fér bele a rajongásának ezen tárgya, úgyhogy átmenetileg megválik a gyűjteményétől, de később, ha összejönnek a dolgai, akkor tervezi ismét beszerezni őket. Kértem tőle árlistát, ha megadja, akkor kiteszem ide is, hátha érdekel valakit. Nem maradt sokáig, mert ment a munkahelyére, mert felmondott, és az utolsó cuccait elvigye, de amíg itt volt, addig könnyesre röhögtük a szemünket, hogy miket mondott, hogy fogja elintézni a munkatársait, különösképp a pultoslányt. Nyilván nem gondolta komolyan, de mondtuk neki, hogy ha visszajön Ausztriából, minimum a Showder klubba menjen be! Ezzel a poénnal, és előadásával biztos a sikere. Nagyon jó napunk volt. Aztán visszajött, és miután Gábor, Kristóf és Fantos elment, zsida ismét teljesen elmerült a NES-es Metroid-ban. Ha egyszer nekilát annak a játéknak, akkor PC-s hikikomorikat megszégyenítő módon zárja ki a külvilágot a tudatából, és több órán keresztül játszik.
Én érdekesmód a Dr. Marióval vagyok így. Vasárnap elővettem WiiWare-re a Dr. Mario & Germ Buster játékot, és kb. másfél órán keresztül teljesen elmerülve játszottam. A 18-as szintig jutottam el, ott már tele lett a kémcső, a Cough zene annyira jó, hogy az segít abban, hogy teljesen kizárjam a külvilágot. Ez a zene:
És nagyon fejlesztem a Mariós oldalt. Elkezdtem a részletes Mario játék leírást írni, minden egyes Mario játéknak külön oldala lesz. Tegnap este a Super Mario Bros.-ról írtam, még nincs kész, ma befejezem. Ajánlom olvasásra az ismertetőt, mert még én is megtudtam újdonságot, pedig azt hittem, hogy a SMB-ről mindent tudok. Többször beszéltük egymás között Nintendósok, hogy egy olyan helyen, ahol ilyen jó játékok készülnek, ott csak kemény és kegyetlen munka lehet, és Miyamotóról mindig is azt gondoltuk, hogy bár játékkészítés istene, kis túlzással élve, de kegyetlenül megdolgoztatja az alkalmazottait. A Super Mario Bros. erre ékes példa. És még mennyi mindent fogok megtudni a Mario játékokról, amiket eddig nem tudtam! Most nagyon bennem van a lendület, és most úgy tűnik, hogy sokáig fogom fejleszteni az oldalt tartalmilag.