Várakozások az új Csernus Imre könyv kapcsán

Talán szimbolikus (bár sehol nem olvastam erre utalást), hogy a Nemzeti Összetartozás napján, azaz június 4-én jelent meg Csernus Imre új, magyarságról szóló könyve, mely röviden és tömören "A magyar" címet viseli.

Régóta nincsenek olyan várakozásaim, hogy egy jó Csernus Imre könyvet olvasok... az már jó ideje nincs. Talán az első időkben voltak innovatív, progresszív gondolatai, amiket ráadásul úgy adott át, hogy egyből el is jutott a hallgatósághoz, de jó ideje nem képes megújulni. Ugyanazokat szajkózza az új könyveiben, mondhatni kiollózta az előző könyveiből az újabba vágó sablonjait, és átemelte az újba. Erre már régen felfigyeltem, de ezt egy darabig azzal mentegettem magamban, hogy nem árt, ha többször olvassuk, legfeljebb jobban megmarad bennünk, de ha ez már extrém magas árral párosul, úgy már nem olyan buli a dolog. Már az Én és te árán is megrökönyödtem, ezt már végképp nem vállalom be.

Főleg úgy kérdéses a könyv eszmei értéke, hogy az alázat legkisebb szikráját sem mutatja. A Könyves magazin könyvbemutató oldalán kérdezte a riporter, hogy milyen egyéb források után olvasott még Csernus (a cikkben említett mellett), a válasza ez volt:

Azt mondta, semmit, nem érdekli a múltban vájkálás, van 30 év klinikai tapasztalata.

Ha akarta volna, se inflálhatta volna el ennél jobban a könyvének értékét. Ebből olyan szinten süt az alázat hiánya, hogy azt már tanítani kéne, mint elrettentő példa. És azt nem érti meg, hogy nem azért baj az ő "kiabálós pszichiáter" mivolta, mert megnyom az emberekben egy gombot, amivel triggerel másokat, hanem hogy nincs meg benne az az alázat, hogy megértse a másikat. Ez pedig kizárja a tanulás lehetőségét.

Pedig nem feltétlen ördögtől való az, amit csinál, és ahogy működik. Megnéztem az Index-ATV interjúját is, amit Rónai Egon készített, és itt már valamivel jobb az összkép.

Az mindenképp pozitívum Csernus Imrétől ebben a videóban, hogy nem hagyta magát mindenáron a politika felé terelni. Csak akkor válaszolt erre Csernus, amikor már sokadjára is ezzel kapcsolatos kérdést tett fel Rónai Egon, és hogy legyen valami. Meg többször felfigyeltem arra, hogy mond Csernus jó dolgokat. Jók az alapok, ahonnan elindul, csak ahova megérkezik... az a kiábrándító az esetek többségében. De összességében azt gondolom, hogy jól kezelte azt, amikor Rónai Egon kvázi kifelé mutatott. Mert ha valamit el lehet mondani Csernusról, az az, hogy következetesen kitart az elvei mellett. Ha ő azt gondolja, hogy a kérdésekre egyszerűk a válaszok, akkor kitart ezen elve mellett.

Csak jön a kérdés, hogy ha tényleg ennyire egyszerűek a válaszok a kérdésekre, akkor miért jelentetett meg immár 15 könyvet? Az egyszerűség úgy gyönyörködtet, ha egy könyvben megírja az egyszerű válaszait az élet nagy kérdéseire, és azzal le lenne tudva a dolog. Van egy olyan érzésem, hogy Csernus neve olyan nagy, hogy megéri a kiadónak újabb és újabb könyveket megrendelni tőle...

Ez a könyv akkor ütött volna nagyot, ha egy történésszel vagy magyarságkutatóval együtt írta volna meg. Két szakember beszélgetése igazán úttörő lett volna. Ráadásul, ahogy a Libriben belelapoztam a könyvbe, még jó is a felépítése. Lehetne arra alapozni egy beszélgetést, hogy fejezetenként kitárgyalják a magyarok egy-egy jellemvonását, stílusjegyét. Honnan ered, mi ennek a kulturális öröksége, milyen hatással van a jelen mindennapjaira. De könyvbemutatók alapján nem számítok arra, hogy ilyen mélységekig elmegy.

Odafigyelni a másikra

Elolvastam Jakupcsek Gabriella második könyvét is az "És te hogy vagy? Bővebben..." címűt. A cím mindenképp pozitív érzetet kelt, mintha Jakupcsek Gabriella tényleg kíváncsi lenne ránk, szeretne velünk beszélgetni. Ez átjött a könyv olvasása közben is, ezért volt jó olvasni.

Azt gondolom, hogy ez az egyik oka annak, hogy Jakupcsek Gabriella annyira közkedvelt a magyar tévések között. Nemcsak a kérdéseiből derül ki, hogy tényleg kíváncsi a másikra, meghallgat minket, adott esetben akár érvényes dolgot is mond rá, hanem ez sugárzik az arcából is. Jó érzés ránézni, mert jó látni rajta, hogy kíváncsisággal, szeretettel forudul a beszélgetőpartneréhez és láthatóan jól érzi magát a bőrében. Ez lerí ebben a könyvben is is.

Több kritikával illettem az első könyvet, a második könyv pedig kétségtelenül jobbra sikeredett. Több témát is érint, egy kicsit markánsabban fejezi ki a véleményét. Ebben a könyvben jobban kijött az egyénisége, hogy saját véleménye és stílusa van.

Ami a leginkább elgondolkodtatott a könyv olvasása közben, hogy kettős dolog az, ha valaki ennyi témát érint, ugyanis ennek előnye és hátránya is kijött a könyvben. Az előnye az, hogy Jakupcsek Gabriella tájékozódik, sokat olvas. Nyilvánvalóan látszik, hogy érdekli őt a közügyek, illetve azok a témák, melyek foglalkoztatják az embereket. Ezekről van is gondolata, véleménye, amiket jól meg tud fogalmazni.

A hátránya ugyanakkor ennek az, hogy az adott témákat nem fejti ki kellő mélységig. Bizonyos témákat, mint például az evészavar, túlzottan egyszerűen fejti ki a véleményét, pedig tudhatjuk, hogy az sokkal komplexebb téma. Több fejezet kapcsán is az volt az érzésem, hogy ezt sokkal mélyebben is kifejthette volna. A könyv jó példája a "kevesebb néha több" mondás igazának. Ha kevesebb témát fejtett volna ki mélyebben, akkor jobb lett volna a könyv.

Két helyen is idézte Csernus Imrét. De ha nem idéz tőle semmit, akkor is lett volna olyan érzésem, mintha Csernus Imre egy megszelídített változata lenne Jakupcsek Gabriella. Pont azért, mert nem érinti kellő mélységgel az adott fejezet témát, fejti ki több helyen is olyan egyszerűen a véleményét, mintha Csernus Imrét olvastam volna. Ez némileg visszavet a minőségből, ugyanis abból, hogy kevés embertől idéz, az világlik meg, hogy Jakupcsek Gabriellát tényleg érdekli a közélet, de mintha csak a híroldalakat olvasna és emberektől tájékozódna, ami egyébként nem elhanyagolható szempont, mert ezekről nagyon jól kifejti a gondolatait, véleményét, de mintha a szakértőktől nem olvasna. Ha például csak Lukács Lizától idézett volna az evészavar témakörében, máris emelt volna a könyv színvonalán. Vagy megemlíthetném azokat a nagyszerű magyar gondolkodókat, mint például Hamvas Béla, Feldmár András, Popper Péter, Vekerdy Tamás vagy Pál Feri atya, akkor sokat emelte volna a könyv színvonalát azáltal, hogy például ezen emberek idézetével reflektált volna az emberek mindennapi problémáira, fejtette volna ki a gondolatait, véleményét. Ez azért is lett volna pozitívum, mert az ismertségét felhasználhatná arra, hogy minél többet olvassanak az emberek más kiváló magyar szerzőktől is. Hogy egy kicsit olvasottabb legyen a magyar.

A könyv legerősebb, legmarkánsabb fejezete "Kislányom, egyszer minden nőt megcsalnak, csak valaki tud róla, valaki nem", azért látszik, hogy a hűtlenség az a téma, ami a legtöbb embert foglalkoztat. Emlékeim szerint innen tudott a legtöbb példát felhozni a való életből.

Tehát a könyv összességében jobb, mint az első kötet, de nem sokkal. Az pozitívumai miatt jó olvasni, mert Jakupcsek Gabriella úgy fejezi ki magát, hogy kíváncsivá tesz, jó érzés olvasni az írásait, de ha a fejezetek kellő mélységgel lettek volna kifejtve, az sokat segített volna a könyvön. Van még két könyvem tőle, el fogom olvasni, hátha azok még jobbak lesznek.

Könyv a moly.hu-n | Könyv a goodreads.com-on

Csernus Imre új könyve

Nemrég jelent meg Csernus Imre új könyve Én és te címmel. Terveim szerint ezt könyvet csak digitálisan tervezem elolvasni, két okból is: Egyrészt Csernus Imre könyveinek színvonala az utóbbi 6 évben akkorát zuhant, hogy most már egyáltalán nem érik meg a pénzüket. És amikor megláttam, hogy ez a könyv 6.000 forint, igencsak nagyot néztem. Úgy voltam vele, hogy nagyon jónak kell lennie ennek a könyvnek ahhoz, hogy meg akarjam venni. Másrészt az én mentális fejlődésem teljesen más úton jár, mint amit Csernus magáénak vall. Éppen ezért nemhogy nem tervezem megvenni az új könyvét, hanem az összes eddigit valószínűleg el fogom adni.

Az utóbbi években látott, olvasott és megélt tapasztalatok alapján azt tudom mondani, hogy rendkívül káros valakit lehordani azért, mert nem úgy él, ahogy azt ő ideálisnak tartja. Aki követte a munkásságát, esetleg előadásain is volt, az tudhatja, hogy Csernus rettenetesen utálja azt, ha valaki hazudik a másiknak, legfőképp saját magának. És keményen kiosztja azt, aki így tesz, mert miért raboljuk egymás idejét? Ez egyfelől érthető álláspont, mert abban egyetértek vele, hogy az idő az egyik legértékesebb kincs. Másfelől viszont azért valakinek durván nekimenni, mert hazudik a másiknak és magának, az azért borzalmas, mert azzal nemhogy nem segítjük a fejlődését, hogy kijöjjön a maga kríziséből, hanem sokkal inkább gátoljuk vele. Régen egyetértettem Csernussal, amikor azt mondta, hogy szándékosan viszi le az embert a saját poklának legmélyére, hogy onnan a lehető leghamarabb ki akarjon mászni, de ma már egyáltalán nem hiszek benne. Én nyíltan vállalom, hogy egy párszor én is hazudtam magamnak egy adott helyzet súlyosságát illetően és igyekeztem enyhíteni, szépíteni. De arra csak nemrég, Almási Kitti könyvét olvasva jöttem rá, hogy miért csinálom ezt. Röviden összefoglalva: Mert mentálisan nem vagyok felkészülve, hogy megtudjam az igazságot a maga teljességében. Mivel nagyon érzékeny vagyok, ezért rettenetesen össze tudok zuhanni, ha egyszerre borul ki az összes csontváz a szekrényből. És az nemcsak azért rossz, mert nem tudok annyi érzelemmel szembesülni, hanem inkább azért, mert akkor átmenetileg megszűnök normális emberként funkcionálni és felkelni is alig tudok reggel az ágyból. Tehát nekem azért kell, hogy hazudjak önmagamnak, hogy tudjak működni az életben. Ilyenkor lassan és fokozatosan lépek ki abból a helyzetből. Fokozatosan válok le érzelmileg róla. Eldöntöm már az elején, hogy új fejezetet nyitok, de ez fokozatosan történik meg. Az elején még hiszem azt, hogy minden jóra fordulhat és hogy rendbe jöhetnek a dolgok. De közben elkezdek kifele is nézni, hátha kint van a megoldás. Tehát röviden összefoglalva ez egy átmeneti "Kinn is vagyok benn is vagyok" állapot. Az érzékenységem miatt nekem ez segít, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel jöjjek ki az adott helyzetből. A magam tanulságát, konzekvenciáját ezzel együtt is le tudom vonni.

Elkezdtem olvasni a könyvet és határozottan az jön le, hogy nem lesz ebből vásár. Lényegében a korábbi könyveiben leírt elveit írja le újra és újra, aktualizált tapasztalatokkal. A címválasztást egyékbént értem és nagyrészt igazat is adok neki. Tényleg az kell, hogy én jól legyek ahhoz, hogy a másikat tudjam szeretni. Erre kiváló asszociáció az, ami a könyvben is le van írva: A repülőn felszálláskor, amikor a stewardessek elmondják az instrukciókat, ennek egyik része, hogy előbb magunkra tegyük fel az oxigénmaszkot, utána segítsünk a másiknak. Ez teljességgel érthető, mert csak akkor tudok jól segíteni a másiknak, jól feladni rá az oxigénmaszkot, ha én már biztonságban vagyok. Ha előbb a másikra adom fel, akkor előfordulhat, hogy rosszul adom fel rá, mert egyre rosszabbul vagyok a csökkent oxigénnyomástól, ezért egyre kevésbé tudok arra összpontosítani, hogy jól adjam fel rá a maszkot. Ezért tényleg előbb magamon kell segíteni, utána tudok a másiknak is jól segíteni.

De mi lenne, ha nem az egyes számú személyes névmásokkal játszanánk és nem prioritás vagy udvariasság mentén döntenénk a sorrendről, hanem legyen a könyv címe "mi". Egy kapcsolatban mi ketten együtt vagyunk benne, egyformán tesszük bele, amit tudunk, de egyformán is éljük a magunk életét. Nekem így szimpatikusabb lenne. Eddig nagyjából a 10%-át olvastam el a könyvnek, és ezekből egyértelműen az jött le, hogy akár össze is ollózhatta volna az előző könyveiből a párkapcsolatokhoz kötődő gondolatait, majd a hozzá tartozó aktuális érveit hozzáírja és kész is az új könyv... Baromi drágán. El fogom olvasni ezt a könyvet és ha lesz még gondolatom, hozzáteszem, de sokat nem várok tőle. De így van ez jól: Innen lehet szépen visszatérni a magaslatokba.

De tényleg sokkal inkább híve vagyok a támogató jellegű segítségnek. Az is saját tapasztalat, hogy megpróbáltam én magam is alkalmazni mások ezt a mentálisan földbe döngölni a másikat módszert, amikor tőlem kértek segítséget, jól soha nem sült el. Aztán utólag, amikor tudatosodott bennem, hogy mit is csináltam, nem győztem bánkódni miatta, meg bocsánatot kérni emberektől. Lehet, hogy én csinálom ezt rosszul, de akkor ez van, hogy ez nem az én módszerem. Kiderült az, hogy nem így tudok segíteni, hanem támogatással. Valamint nem azzal, ha egy az egyben megmondom a másiknak, hogy én hogy gondolom a helyzetét (hisz ez nekem is rosszul esett), hanem felvetem az adott krízis kedvező végét is, hiszen nem ismerhetek minden részletet. Lehet, hogy tényleg van visszaút. Aztán majd ő eldönti, hogy melyik útra lép, mi az ő igazsága. Valószínű, hogy azért is vagyok jobb ebben, mert ebben hiszek és így élek. A Csernus által rám adott ruha meg nagyon nem az én méretemre van szabva.

Csernus Imre könyv elolvasva

Nos, a végére értem a Csernus Imre: Főnix című könyvnek és az az igazság, hogy elolvasva sem lett jobb a véleményem róla. Továbbra is azt gondolom, hogy egyre rosszabb könyveket ír, és leginkább itt világlott meg az, hogy Csernusnak azáltal szűkült be a látóköre, hogy csak egyféle életvitelt, személetmódot tart hitelesnek. A nagyobb baj az, hogy aki másképp él, másként gondolkodik, azt lenézi, elítéli. Pedig miért ne lehetne másképp is ideális életet élni? De ami még ennél is rosszabb, hogy folyamatosan magát állítja szembe azokkal, akiket nem tart hitelesnek, mondván, hogy ő mennyire nyugodt, ő úgy alszik, mint a tej, lefekszik, 5 másodperc múlva már álomban van. Mintha minden egyes napja ilyen lenne. Ez egy idő után már inkább olyan érzetet ad, mintha folyamatosan igazolni akarná önmagát, hogy mennyire jól érzi magát a bőrében, holott pont ő írta a korábbi könyveiben, hogy ezen nincs mit hangoztatni, mert az mindig látszik.

Ráadásul ezzel a folytonos önigazolással önmagának mond ellent, mert olyan, mintha azt akarná bizonygatni, hogy ő mennyire erős, mennyire tökös, holott régebben arról is beszélt, hogy nem szégyen felvállalni a gyengeségeinket. És azt kell mondjam, hogy Almási Kitti sokkal hitelesebb abból a szempontból, hogy nyíltan kimondta, hogy neki is van olyan, amikor rosszul érzi magát a bőrében, amikor úgy érzi, neki sem megy. Azt gondolom, hogy ez sokkal emberibb, mert azt ugyan el tudom róla képzelni, hogy amit még az egyetemen tanult pszichológustan hallgatóként (pontosan nem tudom, milyen iskolát végzett), és amit megtapasztalt az életben, azok ugyan felvértezték egyfajta lelki erővel, de ő is emberből van. Lehet, hogy az átlag emberhez képest jobban kezeli a nehézségeket, de vállalja, hogy neki is vannak rossz napjai, amikor nehézségei vannak. És ez sokkal hitelesebb, mint Csernus Imre önigazolásai. Lehet olyan szinten hálás a koronavírus járványért, mint még senki semmiért (ahogy írta a könyvben), de ha nemhogy nem fogadja el azt, hogy vannak emberek, akiknek komoly problémát okoz a munkahely elvesztése, vállalkozásának megszűnése, de még le is nézi őket, akkor hogy tud nekik hiteles tanácsot adni?

Ezzel konkrétan rövidre is zárhatnánk a könyv problémájának kérdését. Ahogy írtam korábban is, én személy szerint nem tudok érdemben hozzászólni ahhoz, hogy sokan azért szeretik Csernus Imrét, mert bántalmazó közegből ez a radikális stílus normális számukra, mert én nem ebben nőttem fel. De tekintve, hogy én magam is láttam arra példát, hogy vannak, akik bántalmazó partnert választanak maguknak, akik hasonló közegből jöttek, ezáltal ez a fajta szeretet normális számukra, el tudom képzelni, hogy igaz. Inkább a szűk látásmódot tartom problémának. És ez viszont a régebbi könyveit is új meglátásba helyezi, mert ez a fajta szűk látókörűség már régebben is jelen volt, még ha nem is ennyire erősen. De emlékszem, hogy amikor jobban hittem az írásainak, többször is előfordult, hogy egy bizonyos jelenséget látva kérdések merültek fel bennem, és választ remélve visszagondoltam arra, hogy mit olvastam a könyveiben, falakba ütköztem. Később aztán megjött az élettől a válasz, de az más volt, mint amit tőle olvastam, és az tűnt hitelesnek. Ez volt az, ami ráébresztett arra, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni az írásait, de ez a könyv erre nagyon ráerősített. Ahogy abbahagyta a pszichiáterkedést, úgy kellett volna felhagynia a könyvírással, mert jó ideje nincs már progresszív gondolata.

Az utolsó könyv idénre

Gondolkodtam, gondolkodtam azon, hogy megvegyem-e az új Csernus Imre könyvet, de mivel karácsonyi akció keretében van olyan lehetőség most a Tescóban, hogy minden könyv 30% kedvezménnyel van, ezért úgy voltam vele, hogy ennyit megér, megveszem magamnak. Akkor gondolkodtam rajta egyébként még, hogy megvegyem, amikor a Librinek volt a Fekete Péntek ajánlata, hogy minden könyvre 20% kedvezményt adtak, de akkor vettem meg helyette az Almási Kitti hangoskönyvet CD-n. Akkor az jó döntés volt, mert azt is szerettem volna. És most meglett a könyv is még jutányosabb áron.

Azért vonakodtam megvenni, mert továbbra is azt gondolom, ahogy írtam korábban is, hogy ahogy egyre több dolgot tapasztalok meg az életem során, úgy érzékelem egyre inkább, hogy a válaszok mindig nem mindig annyira egyszerűek, ahogy azt egyesek mondják. Vagy korrigálok: Igen, egyszerűek a válaszok, de sok esetben nem egyszerű meglépni azt. És nem minden esetben valós az a frázis, hogy csak a kifogásokat sorolja az, aki a kétségeit, félelmeit hangoztatja. Azt gondolom, hogy mindenképp meg kell hallgatni a másik felet, és figyelni arra, hogy a problémáit hogy mondja. Jó eséllyel segíthetünk a másiknak, ha empátiával fordulunk felé. De utána is azt csak a maga dolgát mondja, akkor ott már tényleg csak a kifogások vég nélküli puffogtatása van, és akkor már tényleg érdemes inkább ott hagyni őt. Egyrészt, mert tényleg mindig úgy gazdálkodik az idejével, ahogy akar, másrészt ne rabolja a mi időmet. És így már igaza van Csernus Imrének.

Egyébként akármilyen is a könyv, 4.500 forintot szerintem nem ér meg. Tudom, hogy drágul minden, de akkor is. Így 30%-kal, 3.150 forintért már rendben van. Főleg, hogy biztató a kezdet. A főnix madár, ahogy elégeti magát a fészkével, azt arra mondja, hogy mi is kvázi elégetjük-e magunkat a rossz szokásainkkal, hogy aztán abból újjászülessünk? Ez jó analógia, tetszik. Ha ilyen lesz a könyv többi része is, akkor megérte megvenni.

Vásárlásra tervezett könyvek

Azért is döntöttem, hogy megveszem a Sztevanovity Dusán könyvet, mert több, mostanában megjelent könyv is érdekel, ezekről írnék.

• Almási Kitti: Ki vagy te?
  Almási Kittit jó ideje követem Facebookon, Instagramon és figyelemmel követem a YouTube csatornájára feltett videóit, és végtelenül szimpatikus, nagyon szeretem a stílusát. Kiválóan reflektál a mai ember problémáira, elsősorban párkapcsolati jellegűekre, és ami miatt nagyon szimpatikus, hogy a negatív(nak bélyegzett) emberi tulajdonságot sem ítéli el, hanem elmagyarázza, hogy annak mi az oka, honnan gyökerezik. Ez pedig nagyban kiemeli az átlag pszichológusoktól, mert én ilyet másoktól nem hallottam. Ami még nagyon tetszik, hogy teljesen az átlagember stílusában mondja el a tapasztalatait, gondolatait, nem beképzelt lenéző stílusban, főleg nem úgy, hogy mindenkinek így kéne tennie. Még egy könyvem sincs tőle, de azok alapján, amit a Facebook oldalán idézett az új könyvéből, mindenképp tervezett vásárlási listán van.
• Csernus Imre: Főnix
  Igazából szkeptikus voltam, amikor megtudtam, hogy Csernus Imre új könyvet jelentet meg. Egyrészt mi újat tud mondani, másrészt a két könyvvel ezelőttiről mondta, hogy az lesz az utolsó... De most már inkább más miatt vagyok szkeptikus. A könyv témáját a koronavírus okozta járvány által megváltozott mindennapi életünk alapozta meg. Arról beszélt a YouTube videóiban, hogy az ember pánikba esik a változástól, attól, hogy hirtelen nagyot fordul az élete. Ő meg kinézett a kertbe, és látta, hogy mennyi munka lesz itt. Ez megint túl egyszerű felfogása az élet dolgainak. Hiszen sokaknak a járvány a munkahelyük elvesztésével járt, és mintha az anyagiak okozta változást nem venné figyelembe. És az a helyzet, hogy mivel ezzel kapcsolatosan nem nyilvánul meg (legalábbis nem emlékszem, hogy ilyet olvastam volna tőle), ezért nincs tőle hiteles tanács azzal kapcsolatosan, hogy mi a teendő, mit javasol nagy anyagi változás esetén. És az előzetes videói alapján sem tűnik úgy, hogy erre ki fog térni. Bár a könyvbemutató 1 órás videót még nem néztem meg, ha ott esetleg... De az se tetszik, hogy már 4.500 forint a könyv. Lehet, hogy az lesz, hogy előbb belelapozok, beleolvasok, amúgy tartok attól, hogy ha megveszem, ott marad a többi Csernus Imre könyv között, mint kvázi gyűjteménynek. Annak azért drága. Majd meglátjuk.
• Tari Annamária: Online illúziók, offline valóság
  Tari Annamária könyvei is eléggé olyanok, hogy egy kaptafára készülnek. Bár ezzel eléggé elprofanizáltam a munkásságát, hiszen neki szakterülete a mai fiatalok, és viszonyuk az online világhoz. Ezzel kapcsolatos folyamatos kutatásait írja meg a könyveiben. De azt akkor is be kell látni, hogy a könyvei csak annyiban különböznek, hogy a témákat aktualizálja, magákat a témákat nem, ezért van az, hogy egy nagy könyvvé folynak össze a fejemben az eddigi könyvei. Ezért is van az, hogy bár tudtam, hogy megjelent ez a könyv (tavalyi), de nem foglalkoztam vele komolyan. Ha lesz lehetőségem, megveszem magamnak, de a többihez képest hátrasorolt nálam.
• Presser Gábor: Presser könyve
  Na ez volt az a könyv, aminek hatására eszembe jutott Dusán könyve. Ez pedig nagyon érdekel, nagyon szerettem olvasni az LGT-könyvet, így szerintem akármennyire drága is ez a könyv, biztos, hogy megéri az árát. Az LGT-könyvben is azt szerettem, hogy szerettem elképzelni, magam előtt látni az olvasottakat, az hihetetlen élmény volt. Presser Gábor könyvénél is hasonlókat remélek.

Azért összességében értékes könyv mind, ami többé fog tenni, ha el fogom olvasni őket.

Az új Csernus Imre könyv

Nemrég jelent meg Csernus Imre legújabb könyve, az "Egy életed van" című. Kíváncsi voltam rá, ugyanakkor szkeptikus is voltam, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi újdonságot írhat annyi könyve után. Ha nem vesszük a régi könyvek újrakiadásait, akkor ez egészen pontosan a 13. könyve. Tavaly, amikor megjelent "a Harcos" című könyve, lazán azt gondoltam arról, hogy az lesz az utolsó, mert egyrészt ennyi könyv után mit tud még írni, másrészt mivel már nem dolgozik pszichiáterként (tudtom szerint), saját étterme van, emellett borokkal foglalkozik / foglalkozott, azt gondoltam, hogy ezzel együtt a könyvírást is elengedte. Csak még megír egy utolsót, ahol saját életében megélt élményekkel támasztja alá az elméletét, gondolkodását. Ami teljesen jó is, hiszen mindenki a saját maga megélt tapasztalata alapján alakítja ki a saját értékrendjét. Így a Harcos című könyvet gondoltam Csernus könyves karrierjét lezáró könyvnek, ami véleményem szerint métló lezárás lett volna. Csak hát született egy utolsó utáni könyv. :)

Mivel hirtelen tudtam meg, hogy jön ki egy új könyve, így erre nem volt külön pénzem, igyekeztem a lehető legolcsóbban megvenni. Előrendeltem 20% kedvezménnyel, és felhasználtam a Libris pontjaimat. Így az eredetileg 3.990 forintos könyvhöz 2.304 forintért jutottam hozzá. Éljenek a német érettségire felkészítő könyvek. Meg egyébként is ahogy fejlebb írtam, szkeptikus voltam a könyvvel kapcsolatosan, hogy vajon mi újdonságot tud írni? Ami mindenképp pozitívum, hogy lehet érzékelni, hogy nem praktizál, ugyanis nem mint pszichiáter írta meg a könyvet, hanem mint egy átlag ember, akit a megélt tapasztalatai, ezáltal látva az embertársait szigorúvá tette, és mintha folyamatosan tenné fel a kérdést, hogy képes egy ember nem tenni a saját frusztrációja ellen, és élőhalottként élni az életét? Márpedig tényleg nagyon sokan élnek így, ebben igaza van. Azt már én magam is megfigyeltem, hogy az emberek, akik vigyorgásba, örök jókedvbe, pozitív gondolkodásba rejtik a saját frusztrációjukat, nagyon rossz a társaságukban lenni, mert hangosan demózzák magukról, hogy mennyire jól vannak, miközben minél görcsösebben próbálják elrejteni a maguk szarságait, annál átlátszóbb, mert túl nagy munkát fektetnek az álarcba, és elfelejtenek önmaguk lenni. Azok, akik tényleg rendben vannak magukkal, azoknak ez belülről sugárzik, ezért nem is kell azt a látszatot kelteni, hogy mennyire jól vannak. Ezt már a korábbi könyveiben is megírta.

Ötletes volt hónapokra felosztva az adott hónap természeti jelenségéhez igazítani a mondanivalóját az emberi viselkedéssel, természettel kapcsolatosan. Viszont az írásainak minősége változó. Ami a legjobban meglepett, hogy sok helyen úgy írt a bizonyos emberi problémákról, mintha annak megoldása teljességgel evidens lenne. Ebből a szempontból a régebbi könyvei összetettebbek voltak, mert ott megírta azt is, hogy bizonyos dolgokért (pl. tisztelet, megbecsülés, hitelesség) keményen meg kell küzdeni. Ezzel szemben a mostani könyvében az érződik, hogy mindent megtett azért, hogy hiteles legyen, ezáltal lehet adni a szavára, de mintha elfelejtette volna, hogy azért, amiket leírt, azokért egy időben keményen megküzdött, és ez megtévesztő lehet azoknak, akiknek ez Csernus első könyve. Aztán nagyot fognak nézni, ha nem fognak a szavára, véleményére adni, mert csak úgy szövegel, de nincs mögötte következetes munka. Ezekről mind részletesen írt a korábbi könyveiben. Így ez megtévesztő lehet annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Mindenképp érdemes a régebbi könyveit is olvasni, mert ott radikálisabban is fogalmaz, meg azok a szempontok is fontosak, ahogy ott megírja a gondolatait. Ami kiváltképp nem tetszett, ha jól emlékszem a márciusi hónaphoz leírt gondolatai voltak eléggé egocentrikusak. Csernus már régen is sokat írt a megfelelési kényszerről, és az ebből fakadó frusztációról, de itt most teljesen átment a másik végletbe. Pár napig félbe is hagytam az olvasást, mert szinte átment nárcizmusba, olyan a kifejezéseket használt, amik egyáltalán nem rá vallanak.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy vajon hány oldalas lenne a könyv, ha ugyanúgy lenne tördelve, mint mondjuk a Férfi című könyve. Elvileg 270 oldalas a könyv, de a cím külön oldalt tesz ki, a másik meg mintha a betűk is vastagabbak lennének, kevesebb sorból áll egy oldal. Összehasonlítottam, és tényleg szellősebb az új könyv.

Felül látható a Férfi című könyv, alul meg az Egy életed van. Tehát lényegesen kevesebb gondolat jelenik meg könyv formájában. Pedig értékesebb lenne a könyv, ha részletesebben kifejtette volna például azokat, amiket fentebb írtam. Így teljesebb képet kapnának azok, akiknek ez az első Csernus Imre könyve.

Összességében azt érzem, hogy nem volt alaptalan a szkepticizmusom a könyv tartalma iránt, de az újfajta írási stílus mindenképp más színezetet ad a mondanivalójának. Jó ötlet volt a természettel azonosítani az emberi viselkedés természetét. Érződik, hogy az utóbbi években falun lakik, és sokat formálta a gondolkodását a természetközelség, és az ottani emberek viselkedése. Emiatt mindenképp érdemes volt elolvasni a könyvét, de ha lehámozzuk a körítést, és csak magára a mondanivalóra összpontosítunk, akkor azt kell mondjam, hogy ezeket a régebbi könyveiben jobban, a való életre inkább reflektálva írta meg. Továbbra is a Férfi a #1 Csernus könyv nálam. Sőt, azt gondolom, hogy ha nincs érdemi, innovatív mondandója, akkor lehet, hogy érdemes lenne elengedni a könyvírást.

Csernus Imre könyvbemutató és dedikálás

Ma volt az Allee-ban levő Libriben az új Csernus Imre könyv bemutatója. Természetesen maga Csernus Imre is ott volt, a maga stílusában mondta a magáét. Mivel már elolvastam a könyvet, ezért újdonságot nekem nem mondott, de élőben hallani a maga stílusában érdekes volt.

Megvannak a módszerei, hogyan tegye maradandóvá az emberek számára a mondandóját, előszeretettel figurázza ki az adott szituációt, felnagyítja, de legfőképp a cinikus nevetése az, ami emlékezetessé teszi a mondanivalóját. Azt régóta tudni róla, hogy az egy módszer nála, hogy intenzív érzelmi töltettel adja elő magát, mert tudja, hogy ezzel lehet a leginkább hatni az emberekre.

Maximálisan igaza van, és azt gondolom, hogy bár lehet, hogy először ijesztőnek tűnik, ahogy előadja, de érdemes függetleníteni magunkat attól ahogy mondja. Mert ha lélekben rendben vagyok, akkor el tudom fogadni, hogy ez az ő stílusa, tiszteletben tartom, hogy ő radikális módszerekkel fejezi magát, nekem az a dolgom, hogy a számomra fontos dolgokat kiragadjam a mondanivalójából. Merthogy mondott is értékes dolgokat arról, hogyan elfogadni az öregedést, hogyan lehet lélekben fiatalnak maradni, párkapcsolati problematikák, szülőről való érzelmi leválás dolgában.

Dedikálásnál tetszett, hogy nem azt írta rá a könyvre, hogy "sok szeretettel", hanem, hogy "jó utat". Ez egyrészt jelzi, hogy egyedi és progresszív gondolatai vannak az élet dolgairól, és nem él a sablonokkal, másrészt meg aki rálép az önismeret útjára, arra hosszú (életfogytiglan, hogy pontos legyek) és kemény út vár, erre pedig nincs is jobb kívánság.

Csernus Imre legújabb könyve elolvasva

Elolvastam Csernus Imre: A harcos című könyvét. Ennek olvasása átlagos olvasási sebességemhez képest gyorsabban ment. Én ugyanis nem szoktam napi átlagban 100 oldalt olvasni. Egyrészt nem vagyok az a nagy olvasó, másrészt meg gyakran meg szoktam állni olvasás közben, hogy átgondoljam az olvasottakat, feldolgozzam. Ezért átlagban 10-15 oldalt olvasok egy nap, de azt úgy, hogy valóban olvasok. Szállítja az elmém a képeket, meg valóban foglalkoztat az, amiről olvasok.

Csernus Imre könyveit 2010 óta olvasom, és 8 év után is akkora érdekődéssel olvasom az írásait, mintha most találkoztam volna vele először, és rácsodálkoznék, hogy mennyire progresszívek az írásai. Mert én annak tarom. És az új könyve is nagyon jó volt. És kiérdemelte a Bevállalom című könyv javított változatának elismerő titulusát. Élmény volt olvasni az írásait, bár néha olyan érzésem volt, mintha félbehagyná a gondolatait. Még régen, A Férfi című könyvében írta, hogy szándékosan hagyja félbe a gondolatait, hogy gondolkodásra késztesse az embereket. Jó módszernek tartom ezt. Azért, mert egyrészt így jobban megmaradnak az írásai, másrészt mindenkinek saját értékrendje van, és így lehetősége van mindenkinek úgy folytatni a gondolatait, vagy a leírtakat átgondolni, hogy azonosulni tudjon vele. Végülis mindenki úgy él, amiben hisz. Jó, mondjuk ezt a gondolatmenetet ki lehet forgatni, hogy aki ártani akar másoknak, azoknak ugyanúgy megvalósulhatnak az álmai, csakhogy nem Csernus Imre az, akinél így érdemes gondolkodni. Mert ő nyíltan kiírja, hogy mindenért keményen meg kell küzdeni, az ember élete egy folyamatos fejlődés, az eredmények pedig ezáltal lassan jönnek. Azt is megírta, hogy ahhoz is kemény munka kell, hogy negatív ember legyen. Vagyis nem tudom, hogy fejezzem ki, de az a lényeg, hogy például a frusztrációiért is ő maga dolgozott meg, hiszen nem akarta bevállalni a változást, ezért az évek során vegetált.  Maximálisan egyetértek vele abban, hogy ha valaki nem tesz az életéért, az nem akaratgyenge, hiszen egy kövér ember abba ölte az energiáit, hogy a rengeteg evéssel úgy meghízzon. Most élvezze a munkájának gyümölcsét... Ahogy írtam feljebb, 8 éve olvasom a könyveit, és annyi élettapasztalatom már van, hogy tudjam, hogy ezekben igaza van.

Nem tudom, hogy vannak-e még gondolatai, amiket könyv formájában megosztana, de én nagy örömmel venném, és szívesen olvasnám. Végezetül megmutatnám, mely könyvek vannak meg Csernus Imrétől.

Az új Csernus Imre könyv

Belenéztem ma az Árkádban a Libriben az új Csernus Imre könyvbe, és úgy néz ki, hogy jó lesz. Fel lehet fogni úgy, hogy Bevállalom! című könyvnek egy javított változata.

Meg is vettem. Az Árkádban most kuponnapok vannak, ami alapvetően nem nekem szól, de ha adják könyvre, ráadásul az újakra is beváltható a 20%-os kedvezmény, és a Libri Törzsvásárlói kártyán is volt még pont, azt is beváltottam. Így összesen 1300 forinttal olcsóbban vettem meg, így 4000 forint helyett 2700 forint volt, és olyat vettem, ami örömöt okoz. Úgy néz ki, ez a könyv rendben lesz. Bővített mondatokkal ír (A Bevállalom! legnagyobb hibája a tőmondatok, melyek miatt lélektelenné válik az írás), így mindenképp érdekes lesz. Beleolvastam, mielőtt megvettem, ami a legjobban megmaradt bennem, amikor az 50. születésnapját ünnepelte, írta, hogy azt úgy kezelte magában, hogy jöhet a következő 50, és ettől jókedvű lett. Azért kell egy érzelmi fejlettség ahhoz, hogy valaki idáig eljusson. Nem is kell 50-nek lenni ahhoz, hogy szembesüljünk az idő múlásával, nekem a 30. születésnapomat volt nagyon nehéz tudomásul venni. Egyébként is nagyon nehéz volt nekem a 2016-os év, és erre rájött az, hogy 30 leszek. Ekkor döbbentem rá, hogy soha többé nem leszek huszonéves, hogy múlik az idő, és ami elment, az többé nem jön vissza. Ehhez kellett némi idő, hogy elfogadjam magamban, és azt mondjam, hogy kész vagyok előre nézni. Azt gondolom, hogy az nem tudja elfogadni az öregedést és az idő múlását, akinek valami komoly hiányérzete van a múltjával kapcsolatban, főleg, ha látja, hogy más meg megteszi fiatalkorában azt, amit ő valami miatt elszalasztott. Ebbe nagyon csúnyán bele tud rondítani a Facebook, és az ideális boldogságot ábrázoló képek. Időnek kell ahhoz eltelnie, hogy ténylegesen elfogadjuk azt, hogy ami idő elmúlt, az többé már nem jön vissza, de jó eséllyel ez nem azt jelenti, hogy az adott dolog már nem valósulhat meg, csak késve. Persze, hogy mi az a bizonyos dolog, vagy tett, ami hiányzik, és hogy mennyire pótolható, az más kérdés. De aki lerendezi magában a múltat, elfogadja a hiányérzetet, akkor képes lehet továbblépni. Ebben látom a módját az öregedés elfogadását a hiányérzettel együtt. A könyvről pedig majd írok részletesen, ha elolvastam.

Tari Annamária könyve elolvasva

Hát a végére nagyon nehezen ment, de elolvastam Tari Annamária legújabb könyvét, a Bátor generációkat. Sajnos romlott a könyv minősége, ahogy haladtam előre benne. Pedig amikor először írtam róla, mennyire dicsértem, hogy egy kötetlenebb hangvételű könyvet olvasok tőle, és mennyire jó, hogy nem kutatásokra hivatkozik, hanem saját szavaival beszél az adott problémákról, így személyesebbnek hat a könyv. Ez sajnos a második felétől megváltozik... Inkább olyan érzésem lett, hogy már nem tudta mivel megtölteni a könyvet, de benne van írva a szerződésbe, hogy a könyvnek ennyi és ennyi oldalnak kell lennie, hát akkor töltsük ki valamivel. Jobb lett volna, ha ez lett volna a legrövidebb könyv, de egyben a legjobb is. Mert a második felétől már bejönnek a kutatások, és egy amerikai pszichológus-kutatótól, bizonyos Jean Twenge-től idéz folyamatosan. Nem ismeretlen a neve, már az előző könyveiben is emlegette a kutatásainak eredményeit, következtetéseit. Utánaolvastam, hogy ki ő. Jean Twenge-nek szintén a mai digitális generáció a szakterülete, vizsgálja az okoseszközök hatását a gyerekekre, tinédzserekre. Olvastam róla olyan kritikákat, hogy túlértelmezi az adatokat, túlzottan borúlátó. Ugyanígy Tari Annamária is egyébként. Nem mondom, hogy nem látok magam körül gyerekeket, fiatalokat, mert látom én is, hogy mennyit használják a gyerekek az okoskészülékeiket, de én is túlaggódónak érzem a stílust, ahogy Tari Annamária ír a mai gyerekekről. Mindig azt hozom fel példának, hogy amikor a '90-es években én voltam gyerek, akkor a színes TV, és a HI-FI torony volt az evidens, és senki nem tanított meg arra, hogy kell kezelni, teljesen magamtól tanultam meg már egészen kiskoromban. Ugyanakkor a túlaggódásnak mégis van helye, mert vázolhat egy lehetséges jövőképet, hogyha nem vigyázunk a gyerekeinkre, akkor tényleg komoly baj lehet, és egy teljesen a virtuális világban nőnek fel, és semmilyen reflexiójuk nem lesz a való világra. Azt meg én is rettenetesen gázosnak tartom, amikor szülők, nagyszülők az okostelefont adják oda a 2-3 éves gyereknek, hogy foglalja le magát. Ez valós, és tényleg nagyon problémás. Tehát van helye az aggódásnak, és felfoghatjuk úgy, hogy igyekszik megelőzni, hogy tűz üssön ki a házban, amelyben a mai fiatal generáció lakik.

A könyv meg tényleg tiszta élmény volt az elején, legtöbbször buszon olvastam, és sajnálkoztam, hogy megérkeztem a célállomásra? Tehetem le a könyvet... Aztán egyre kevésbé vettem elő, a végére már olyan is volt, hogy már csak hazajőve láttam meg, hogy elfelejtettem magammal vinni a könyvet, ennyire nem volt az eszemben. Sajnálom, hogy végül nem nyerte meg a "Tari Annamária legjobb könyve" pályázatot, pedig jó eséllyel indult.

Pszichológia jellegű könyveknek meg nincs vége, nemrég értesültem arról, hogy Dr. Csernus Imre új könyvet jelentetett meg A harcos címmel. Június 4-én jelenik meg. Ha lesz lehetőségem, megveszem, és elolvasom. Ez most önéletrajzi könyv, csak jobb lehet, mint a Bevállalom!, amiről írtam, hogy pszichiáter legrosszabb könyve.

Csernus Imre: Bevállalom! című könyv elolvasva

A végére értem a Csernus Imre: Bevállalom! című könyvének. Itt-ott javult az írásmód, de összességében a végére is azt tudom mondani, hogy ez volt Csernus Imre legrosszabb könyve. Rettentő problémás ilyen stilisztikai hibával könyvet írni, hogy szinte csak tőmondatokban fogalmaz, mert így bár konkrét tartalma van a könyvnek, de érzelmi alapú nincs. Legalábbis tényleg olyan érzet volt, mintha a félelem járná át a könyvet, ahogy írtam a korábbi postban. Ennek ellenére olvastatta magát, mert azért tetten érhető volt a stílusa, és olyan érdekes történeteket mesélt el, amiket semelyik másik könyvében nem mesélt el ilyen részletességgel, de a terjedelme miatt értem gyorsan a végére. Maga a fősztori 151 oldalas volt, aztán a függelék (újságcikkek, egy interjú) 24 oldalas, valamint a végére egy fényképalbum, maga a könyv a többi Csernus könyv mellé téve, méretre ez a legkisebb. Egyébként nagyon jó sztorikat mesél el (annak ellenére volt nagyon jó olvasni, hogy ismert okokból egy része inkább tragikusnak mondható), csak a tőmondatok miatt nincs érzelmi tartalom az egész mögött, emiatt a végére nem fogott el semmilyen érzés, amikor befejeztem. Amikor a többi Csernus Imre könyv végére értem, azt éreztem, hogy egy nagyon jó könyvet olvastam el, élményszámba ment, ez most kimaradt.

Régi-új Csernus Imre könyv

A napokban beszereztem egy Csernus Imre könyvet, ami még hiányzott a gyűjteményemből, ez a bevállalom! Gyakorlatilag ez lenne az utolsó, ami még nincs meg, de kiderült, hogy a "Ki nevel a végén?" című könyvből is van egy első kiadás, ha az meglesz, akkor teljes lesz a Csernus Imre könyvgyűjteményem. Örültem a könyvnek, mert hiányzott már valami "újdonság" tőle, amit még nem olvastam, és most itt van. De sajnos 46 oldal elolvasása után kiderült, hogy ez a legrosszabb könyve. Maga az ötlet, hogy most ő írjon magáról a sok Bevállalja? Igen vagy nem? műsor után kifejezetten tetszetős volt, a stilisztika az, ami miatt olvashatatlan a könyv. A sok rövid, tőmondat, sokszor egyszavas mondatok rettenetesek. Egyszer-egyszer, mint hatásvadász mondatok elmennek, de folyamatosan rövid mondatokat olvasni, olyan érzetet ad, mintha egy írni nem tudó ember, vagy egy kisgyerek írta volna a könyvet. Netán holtfáradtan, egy álmatlan éjszaka után hozta volna össze ezt a könyvet, de azok után, hogy milyen fantasztikusakat írt a többi könyvében, ez valami óriási minőségi zuhanás. Ez egyébként a harmadik könyve, tehát még azt sem lehet mondani, hogy tapasztalatlan lenne könyvírásban, főleg annak fényében, hogy az első két könyve nagyon jóra sikeredett. De ez most nagyon nem jött össze. Az is eszembe jutott, hogy valójában nehezére esik írni magáról, és az ebből fakadó félelem gátolja meg az, hogy megmutassa írói tudását (mert nagyon jól ír, legalább olyan jó írásban olvasni a beszólásait, szavajárásait, mint szóban hallani), de akármi is van, ez nagyon el lett rontva. Végig fogom olvasni, de nem hiszem, hogy jobb lesz a könyv.

A megújított Csernus Imre könyv

Na, tudtam, hogy csak mondani kell, hogy ha tavaly megjelent Csernus Imrének a Nő című könyvének "fiatalított" változata, csak kérni kell, hogy kapjunk ugyanilyen Férfi könyvet. Mondjuk ebbe semmi extra nincs, várható volt, hogy megjelenik a Férfi könyvnek is egy újabb változata. Elő is rendeltem, vártam is a könyvet. Már a megjelenési dátumában sem voltam biztos, mert az Alexandra június 9-et írt, a Libri meg június 14-et. De megkaptam még 9-én. Eddig nem volt olyan sok időm olvasni, de amit eddig láttam, megint azt tudom mondani, hogy nagyon jó lesz, de ez a tegező megszólítás továbbra sem tetszik. Ezt ugyan csak az utóbbi két - fiataloknak szóló - könyvében alkalmazta, kérdés, hogy az átlag fiatalság tényleg jobban magáénak érzi a könyvet, ha közvetlen meg van szólítva. A probléma ellenére ezt a könyvet is végig fogom olvasni. Nem is arra leszek kíváncsi, hogy mennyire aktualizálta a témákat - mert gondolom, nem a levegőbe ígérte - hanem hogy azokról mit gondol. Ezekről már lehetett olvasni a Kiút és a nő csajsziknak könyvekben, gondolom, hogy itt a trendek férfi-oldaláról olvashatunk. Igyekszem minél több időt szentelni a könyvre. Első körben ennyit, ha elolvastam, majd részletesebben írok róla.

Új könyv

Tegnap értem a végére Csernus Imre legújabb könyvének. Nem változott a véleményem róla, továbbra is azt gondolom, hogy az eddigi legrosszabb könyve, de nem azért, mert minőségében, stílusában olvashatatlan, hanem mert ezzel csak egy célcsoportot szólított meg, méghozzá a tinédzser és fiatal felnőtt lányokat. Azt gondolom, hogy ez a könyv nekik nagyon jó, meg annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Még egy kritikám lenne a könyv kapcsán (azok mellett, amit korábban írtam), hogy több hasonlatot is megírt a könyvébe, de a baj az, hogy ezek már voltak a korábbi könyveiben. Azt gondolom, hogy az lett volna az igazi, ha az adott szituációra más hasonlatot vagy történetet mesél el, mert egyrészt az újdonság erejével hat azoknak, akik már olvasták valamelyik korábbi könyvét, másrészt meg akinek ez az első könyve, és kedvet kap a korábbi könyveinek olvasására, az ott fog mást olvasni. Más történet vagy más aspektusból hozott hasonlat által jobban megmarad a fejben a mondanivaló. Ennyi lenne a gondolatom. De még azt gyorsan szeretném leszögezni, hogy nem úgy kell elképzelni, hogy ez mennyire rossz könyv, és senki ne vegye meg, csak elmarad a tőle megszokott 10/10 pontos minőségtől. Ha mindenkinek ilyen lenne a legrosszabb könyve, akkor csak fantasztikus könyveket lehetne kapni a könyvesboltokban. És nagyon remélem, hogy lesz folytatása is: A Férfi - pasiknak vagy valami hasonló címmel. Azt akár elő is rendelném. A könyvei közül ugyanis a férfi áll nálam az 1. helyen. A második a kiút a harmadik pedig a fájdalom arcai.

És most új könyvet olvasok, szintén önismereti jellegű, csak spirituális megközelítésből: Soma Mamagésa: Öngyógyító könyv. A korábbi könyveiben, főleg az Ébresztő 1-2-ben sokat írt a kineziológiáról, Hellinger-terpáiáról tanácsként. Akkor én is utánaolvasgattam több helyen, és határozottan tetszik a módszer, mert azt gondolom, hogy a probléma legbelső gyökerét tárja fel. Erről is lesz majd szó ebben a könyvben, most a 35. oldal körül tartok. Alapvetően tetszik, amit olvasok, csak egyből belevágott a közepébe, és a spiritualitás egy olyan szintjét ütötte meg, ami már magas nekem. Nyitott vagyok rá, ezért elolvastam, de úgy érzem, hogy ehhez még fejlődnöm kell érzelmileg, hogy valóban magamévá tudjam tenni. Ahogy átnéztem a tartalomjegyzéket, sokféle gyógyító módszerről ír, kíváncsian fogom olvasni, hogy mi az, amit magamévá tudok tenni. Amúgy ez az utolsó könyve (eddig), amit terveztem megvenni, ezzel együtt öt könyv van tőle: A két ébresztő, a nemek igenje, a tiszta szex és ez. Somának azért nem akarom megvenni az összes könyvét, mert egy részük az női önmegvalósításról szól, én ebből férfiként nem tudok mit hasznosítani.

Talán furcsa ellentét, de nálam nagyon jól kiegészíti egymást Csernus Imre, és Soma nézetei, gondolatai. Más aspektusból, de sok útmutatást adtak nekem, ami által fejlődni tudtam. Csernus doktor a radikális nézeteivel az életre "nevel", míg Soma a belső énünket erősíti És hogy messze még az út vége (már ha az önismeret útjának egyáltalán van vége...) szinte hihetetlen.

Néhány könyv beszerezve

Újra rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, ahogy néhány éve olvastam Csernus Imre könyveket, most más nagy nevű pszichológusok vagy ezzel foglalkozók könyveit kezdtem el olvasni:

Ezekkel a könyvekkel egyébként az a célom, hogy jobban megértsem a körülöttem levő világot, és hogy ki tudjak benne teljesedni. Azt azért persze tudni kell, hogy ez nem megy varázsütés-szerűen. Azt már a Csernus Imre könyvei által is megtanultam, hogy az, hogy elolvasom benne a dolgokat, egyetértek vele, az nem azt jelenti, hogy utána, ha kimegyek az utcára, és minden sokkal jobb lesz. Ez tényleg kemény belső munka, mire az ember eljut egy szintig. Most is úgy vagyok vele, hogy hiszek a pszichiáter radikális elveiben, de szeretnék más nézőpontokat is megismerni, ki hogy ír korunk problémáiról. Olyan (szak)emberek könyveit keresem, akiket láttam TV-ben, hallottam rádióban, és hitelesek számomra. Így döntöttem ezen három könyv mellett.

Dr. Bagdy Emőke nagy tekintély, ő az, akit ha meglátok a TV-ben, szinte önkénytelenül mosolyra fakaszt, annyira árad belőle a pozitív energia. Mindenképp mélyebben meg akartam ismerni a szaktudását, viszont a Pszichofitness című könyve lett a három közül a legnehezebb olvasmány. Bár ki van elégítve a kérésem, ugyanis arra is kíváncsi vagyok, milyen biológiai folyamatok játszódnak le bennünk bizonyos érzelmek megélésekor. Milyen hormonok szabadulnak fel, mik az összefüggések. Ezt tökéletesen megkaptam, bár még csak az első fejezetet olvastam el, de azért érződik rendesen, hogy a biológia gyenge pontom volt az iskolában, ugyanis egy részéről csak sejtem, hogy mit ír, de ahhoz, hogy mindent értsek, mélyebb tudásra van szükségem. Az első fejezet ugyanis főként a stressz által okozott biológiai folyamatokról szól, és hogy milyen betegségek okozója. Tanulni kell ehhez a könyvhöz, de mindenképpen szeretnék is, mert szeretném megérteni. Mindazonáltal élmény olvasni, mert annyira érzem az írásában a spontaneitást.

Talán furcsának tűnik, hogy Soma Mamagésa könyveit olvassa egy férfi, de igazából nekem szimpatikus, ahogy megnyilvánul. Én is a Megasztárban ismertem meg, ott tűnt fel igazán, hogy mennyire szabadon beszél a szexualitásról és ennek megéléséről, valamint a spiritulális létről. Aztán nem nagyon találkoztam vele, de innen megjegyeztem magamnak, igazából ez volt az a könyv, ahol jobban megismertem a hitvilágát. Bírom a stílusát, meg ahogy kifejezi önmagát. Olvastam több olyan kommentet interneten, hogy olyan ne beszéljen a szexualitásról, aki akkora, mint egy tehén. A média manipulációs hatása... Érdekes, én Somában egy életenergikus nőt látok, aki szereti megélni az életet. Azért adok neki hitelt, mert látom a kisugárzásában és abban, ahogy TV-ben nyilatkozott, hogy tényleg szereti az életet, látok erőt a kisugárzásában. És ez tisztán kivehető a könyvből. Ami miatt szerettem olvasni (már a végére értem), hogy nagyon olvasmányos, épp csak azért tettem le, mert fáradt voltam, és hát aludni azért jó lenne. Mert amúgy egyhuzamban végigolvastam volna, annyira olvasatja magát. Az írások döntő többségével egyetértek, nem nagyon emlékszem olyanra, amiben vitám lenne vele. Nagyon élveztem az olvasást, és még egy pár könyvét tervezem megvenni. Alapvetően szeretnék még több szabadságot tanulni, arra vagyok tőle kíváncsi, hogyan élheti meg az ember teljesen önmagát? Ő is tisztán megírta: Kemény és következetes munkával. De azt már az elmúlt idők során megtapasztaltam, hogy oldottabban élem meg a mindennapjaimat, hogy ha megértem és elfogadom a másikat, és nem irigyekedek senkire. Nagyon nehéz, mire eljut az ember ide, de megérte az eddigi munkát.

Tari Annamáriát még a VIVA+-on, majd később a VIVA-n ismertem meg, ott volt műsora Liluval (esküszöm, Lilát írtam, teljesen öntudatlanul. Eszembe jutott a Bagi-Nacsa paródia, amikor Lilának hívták őt...) Intim szféra címen, itt találkoztam vele először, fiatalokat foglalkoztató témákat beszéltek meg. Már ott szimpatikusak voltak a meglátásai meg is van az Intim szféra című könyv, aztán később is mindig figyeltem őt. Észrevettem a nárcizmus a vesszőparipája, amikor a mai kor fiataljairól beszél. Hogy a média azt sugallja, hogy valósítsd meg önmagad, csak te számítasz, stb, stb. És ugye hogy vásárolj és fogyassz. Most jutottam el oda, hogy megvegyem az Y generáció című könyvét. Ebbe tartozok én is, azt remélem ettől a könyvtől, hogy jobban megismerem és megértem a kortársaim viselkedését az online világban, és hogy miért van ekkora okostelefon-függés. Érdekes volt olvasni a könyv elején, ahogy végigvezeti a nagy generációkat a világháború után egészen a jelenkorig. Főleg az X generációról írt, avagy a '90-es évek fiatal felnőttjeiről, hiszen a legnagyobb változásokat elsőként ők érték meg. Akik a '80-as években voltak gyerekek, azok még azt láthatták, hogy a szüleiknek biztos munkahelyük és megélhetésük van, majd a rendszerváltás után kikerültek a nyílt munkaerőpiacra, azzal szembesültek, hogy semmi sem biztos. Bárki bármikor elbocsátható, a felépített egzisztencia bármikor veszélybe kerülhet. És ez magában hordozza a bizonytalanságot, és hogy mindig teljesíteni kell, ezáltal hamar kiégtek. Mert ugye nyugaton fokozatosan történt meg a változás a fogyasztói társadalom felé, míg a volt szovjet tagállamokban hirtelen fordulat történt, és nem volt átmenet, így az X generáció a totális bizonytalanságba csöppent.
Ehhez képest kicsit meglepett, amit az Y generációról olvastam, amibe én is beletartozok. Úgy tűnik, hogy az én generációm ismeri fel, hogy érzelemmentesek lettek az emberek, és hiányzik nekik az érzelmi töltés. Csak nincs kapaszkodó, ezért a zavarosban eltévednek. Ezért van az (nemcsak azért, mert ez a trend), hogy ennyire jelen vagyunk az online világban, mert így várunk (én is, ezért is írok blogot) visszajelzést arról, hogy jól csináljuk-e a dolgokat, és egy kis szeretet jöjjön innen (is). Na meg hát, miért is jelenhetne az is az online világban, aki rendben van saját magával és úgy érzi, hogy pozitív gondolkodásmódját szeretné megosztani a világgal? Csak hát baromira kevesen vannak ilyenek. Igazából már az első két fejezet után azt éreztem, hogy megkapom ettől a könyvtől, amit reméltem. Majd tervezem megvenni a Z generáció és a Ki a fontos? Én vagy én? című könyveit. A Z generáció már külön talány, hiszen ők már el sem tudják képzelni, milyen volt a világ internet nélkül. Nagyon jó volt. Annak örülök, hogy ez a könyv rávilágított arra, amire már korábban is gondoltam, hogy az volt a legjobb, hogy a '90-es években voltam gyerek. Egyrészt megviláglott, hogy nagyon nehéz volt az akkori felnőtt élet, viszont gyerekként a gondtalan oldalát ismertem meg ennek az évtizednek. De azért is volt jó a '90-es években gyereknek lenni, mert akkor már megvolt a rendszerváltás, színesedett a világ, több volt a lehetőség. Most talán még nehezebb gyereknek lenni, mert aki kisgyerekként belecsöppen az internet világába, az valóságos útvesztőbe kerül, és tanácsok, intelmek nélkül nagyon nehéz kiigazodni egy mai gyereknek, emellett sokkal nagyobb tere van annak, hogy zaklatásokat kapjon akár társai által is.

Mindenképpen nagyon jó, gondolatébresztő könyveket vettem, mindhárom szerzőtől veszek majd még olvasnivalókat.

Új Csernus Imre könyv

Múlt héten jelent meg Csernus Imre új könyve a kiút címmel. Egész október folyamán elő lehetett rendelni, mindegyik könyvesbolt 20% kedvezményt ígért. Mivel már négy könyvét többször olvastam el (Ki nevel a végén, a nő, a férfi, a fájdalom arcai), ezért rászolgált a bizalmamra, így előrendeltem, és ma volt lehetőségem elmenni érte. Már csak a témája miatt is érdekelt, ugyanis mindamellett, hogy részletesen ír arról, hogyan szabadulhatunk meg a saját poklunkból, bőségesen ír a mai Y-generációról, aminek azért örülök, mert úgy voltam vele, hogy segíthet megérteni a kortársak gondolkodását. Eddig 70 oldalt olvastam el, nagyon olvastatja magát a könyv.

Ahogy számítottam, már az első fejezetben kitárgyalja a Facebookot, és mintha csak a saját gondolataimat írta volna le, sokkal jobb megfogalmazásban. Nekem azzal van bajom, ahogy az emberek kezelik a Facebookot, és nem azzal, hogy egyáltalán létezik. Nagyszerűen leírja, hogy a közösségi média által milyen új teret nyert a manipuláció, és hogy miféle adatokat szolgáltatunk magunkról amikor kiírunk valamit. Ebből látszik, hogy az aktív Facebook-használók önbizalom-hiányban szenvednek (már amennyiben szenvedésnek élik meg. Ha annak élnék meg, akkor változtatnának rajta), mert nem gondolnak abba bele, hogy azzal, hogy már azzal is adatokat adnak meg magukról, ha "lájkgyűjtés" miatt kiírnak valamit, és azzal mennyi pénzt keresnek rajtuk bizonyos cégek, akik reklámoznak, ezzel is "öregbítve" a fogyasztói társadalmat. Arról is lehet olvasni, hogy a közösségi média mennyire változtatta meg a kapcsolatrendszert. Azáltal, hogy vannak tipikus "ismerős-gyűjtők", sok kapcsolat nem is valós, de egy idő után az emberek egy jó része elkezd szelektálni, és törli azokat, akikkel nincs komolyabb kapcsolata.

Több helyen is olvastam már róla, ez a könyv is említi, hogy mindenki először a Facebookra teszi ki a történéseit, posztolás, vagy fénykép formájában, és aki ezekről nem értesül, az nem is létezik... Információs korszak új hulláma. És hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, hogy a közösségi oldalon csoportok is vannak. És ha egy adott tag nem követi, akkor ő már nem is tagja a csoportnak. Konkrét példával tudnék élni (de inkább nem írnék nevet), ahol annyira idegesített, hogy csak a FB csoportban van aktív élet, hogy inkább kiléptem onnan, csak hogy ne frusztráljon a gondolat. Azóta jóval ritkábban beszélgetek onnan bárkivel is, mivel (gondolom én) nem látnak engem ott, ezért nem is nagyon tartanak a csoport tagjának. Érdekes megélni, hogy tényleg megváltoztatta az emberi kapcsolatokat. Ennek ellenére nem bánom, hogy már lassan 8 hónapja csak ritkán nézek fel oda.

Nagyon tetszett, hogy megemlítette a profilképek ügyét is. Sokan azáltal is visszajelzést várnak az ismerőseiktől, hogy akik kapcsolatban vannak, azok a párjukkal fényképezik le magukat, hogy jelezzék, milyen csodálatos kapcsolatban élnek, vagy szülők a gyerekeikről, hogy mások is elismerjék, hogy milyen jó szülő. Számomra ez a magamutogatás fellegvára, de mennyire igaz az, hogy ebben is megnyilvánul az önbizalomhiány, hiszen minden esetben az ismerőseitől várja a visszacsatolást, hogy milyen jó szülő, vagy milyen boldog a jelenlegi kapcsolatában. De ami a kedvencem a profilképek terén, és erről (még) nem olvastam: Amikor a fiatal nagymenőnek akar tűnni, hogy ezzel fogadja be őt a korosztálya. Bulizás, ivászat, cigizés, minden ami belefér. A profilképek legalja...

Több olyan dolgot is leír, amikről már olvashattunk korábban is, de azért nem zavaró, mert a témába vág. És attól nagyon jó a könyv, hogy úgy ír a fiatalokról, hogy beszélgetett velük, meghallgatta őket, hogy bizonyos témáról hogy gondolkodnak, sokat idéz tőlük. Abból, amit eddig olvastam, lényegében úgy lehet összefoglalni a mai fiatalság problematikáját, hogy ugyanazokra a valódi értékekre vágynak, csak gyerekként nem rendelkeznek azzal az érzelmi intelligenciaszinttel, hogy maguk eldöntsék, hogy az most, amire elsőre azt gondolnák, hogy az nekik jó, az most valóban jó, vagy valójában nem az az arany, hiába fénylik. És hála a rohanó világnak, nincsenek ott a szülők, hogy segítsenek eldönteni, hogy mi a valódi érték. Ahogy sétálok az utcán, nap mint nap látom a kisgyerekeket, és ugyanúgy labdával játszanak, mint ahogy én is pár évesen, vagy ugyanúgy a játszótéren érzik igazán jól magukat, csak jóval hamarabb kerül a kezükbe a mobiltelefon és (most már) a táblagép és internettel is jóval hamarabb találkoznak, hogy a közösségi médiáról már ne is lelkesedjünk. Mindenképpen el fogom olvasni a könyvet, szerintem még jóval több szemszögből fogja érinteni a mai fiatalságot. Ja, és a "Lájkkurva" kifejezés nagyon ott van. Hány ilyen van ebből is...

Amúgy néhány hete volt vendég Csernus Imre a Ridikül műsorban, és Jakupcsek Gabriella érdekes kérdést tett fel, nem idézem pontosan, de a lényeg ott lesz: "Csináltál-e olyat a korábbi szerelmi életedben, amire nem vagy büszke?" Erre nagyon jó válasz jött: "Persze, természetesen. De én ezt nem bánom, mert az akkori érzelmi intelligenciaszintemnek megfelelően azt csináltam, amiben hittem." Szöget ütött a fejemben ez a gondolat. A hit. És az, hogy emellé társul az érzelmi intelligenciaszint. Végiggondoltam az életem néhány szakaszát, és azért én is csináltam egy párszor olyan dolgot, amit úgymond nem szögelnék ki a falra, hogy mindenki lássa, de ahogy elgondolkodtam rajtuk, rájöttem, hogy így tudtam fejlődni érzelmileg, azáltal, hogy megéltem azt a fájdalmat, hogy rosszul cselekedtem. És így sokkal könnyebb elfogadni a múltat, mert értelmet kaptak azok a tettek.