Könyvek akciósan

Ebben a hónapban olyan akció van a Libriben, aminek köszönhetően három könyvet is tudtam venni magamnak.

Ezek a Csernus könyvek is megvoltak régen, és már nyáron is 40%-os akcióban volt. Akkor is szemeztem vele, csak akkor a PS4-re gyűjtöttem. Akkor is 2.394 forint volt, mint most is. Most meg tudtam venni, az antikvár könyvekből összejött pontoknak köszönhetően bőven 2.000 forint alá tudtam szorítani a darabárát. Nagyon gyorsan gyűlnek a Csernus Imre könyvek, már 11 került vissza a gyűjteményembe. El fogom ezeket is olvasni, de arra emlékszem, hogy A nő csajsziknak az egyik legrosszabb könyve volt. Mintha nem tudta volna, hogyan szólítsa meg a fiatalokat. A témák és az írási stílus is eléggé banális volt. Aztán A férfi srácoknak már lényegesen jobb volt.

Soma Mamagésa könyve meg nem volt meg korábbról, mert amikor már ez megjelent, már elfordultam tőle. Tőle ez a negyedik könyv, valamiért nehéz lett megszerezni a régi könyveit első kiadásban. Valószínűleg Soma könyveiből nem gyártottak olyan sokat. Pedig Csernussal egy kiadónál vannak, de a doki könyveit elég könnyen meg tudom venni 1000 forintokért. Szinte minden könyvét 1000 forintért vagy az alatti áron vettem meg. Mindenesetre, mivel ez a könyv első olvasási élmény lesz, ezt fogom most olvasni. Tényleg nyitottabbnak érzem magam Soma Mamagésa elméleteire.

Összességében örülök, hogy újra megvannak azok a könyvek, amiket korábban eladtam. Mindkettejük kapcsán azt gondolom, hogy még ha vitatkoznék velük bizonyos dolgokban, vannak olyan gondolataik, elméleteik, amiket megszívlelendőnek tartok. Úgy érzem, a könyveik által csak színesebb lesz a világom.

A múlt hétvégén néztem meg a Csernus filmet, a Toxikomát. Röviden összefoglalva, még jobban megértettem, miről szólnak a módszerei. Nagyon hatásos film volt, sokáig zseniálisnak tartottam, de a végét nagyon elsiették, és így elmaradt a katarzis. Ettől függetlenül érdemes volt megnézni. Ez volt az első drogos témájú film, amit láttam, és bár sokan mondják, hogy a Trainspotting a legjobb a témában, de a magam részéről elégedett vagyok vele.

Teljes hangoskönyv gyűjtemény

Tegnap megvettem Csernus Imre: A Férfi hangoskönyvet, így megvan mind a 6 hangoskönyv, amit a gyűjteményembe akartam tudni. Vaterán találtam meg, a Sarki Könyves Antikvárium árulta. Ahogy szétnéztem a weboldalukon, találtam néhány könyvet jó áron, lehet, hogy fogok tőlük vásárolni.

Az első visszavásárolt Csernus Imre könyvek

Íme az első két Csernus Imre könyv, mely újra a birtokomba került. Ezeket megtaláltam 1000 forintért, nagyjából ennyiért venném meg újra Csernus könyveit. Emlékeim szerint 1000 forint / darab áron adtam el a könyveket, úgyhogy lényegében ingyen kaptam ezeket vissza.

Ráadásul az első kiadás van meg a Drogma könyvből, amit mivel még ténylegesen pszichiáterként írt, ezért ott még érződik, hogy szakember és a stílusa is sokkal inkább emlékeztet arra, amitől országszerte ismertté vált. Ez az, ami kiemelte őt a többi pszchiáter közül és ami hiányzik az új könyveiből. Ha már új könyv, akkor az Egy életed van pont úgy maradt meg bennem, mint egy kellemesebb, békésebb hangulatú könyv. Ez azért érdekes, mert az év 12 hónapjára jellemző természeti jelenségekhez asszociálta az emberi viselkedést. Számba vette a különböző szokásokat, hiedelmeket. Talán elolvasom megint, és valamelyest javulni fog a megítélésem Csernus irányába. Vannak jó és megszívlelendő gondolatai, nem véletlen olvastam a könyveit hosszú éveken át.

Várakozások az új Csernus Imre könyv kapcsán

Talán szimbolikus (bár sehol nem olvastam erre utalást), hogy a Nemzeti Összetartozás napján, azaz június 4-én jelent meg Csernus Imre új, magyarságról szóló könyve, mely röviden és tömören "A magyar" címet viseli.

Régóta nincsenek olyan várakozásaim, hogy egy jó Csernus Imre könyvet olvasok... az már jó ideje nincs. Talán az első időkben voltak innovatív, progresszív gondolatai, amiket ráadásul úgy adott át, hogy egyből el is jutott a hallgatósághoz, de jó ideje nem képes megújulni. Ugyanazokat szajkózza az új könyveiben, mondhatni kiollózta az előző könyveiből az újabba vágó sablonjait, és átemelte az újba. Erre már régen felfigyeltem, de ezt egy darabig azzal mentegettem magamban, hogy nem árt, ha többször olvassuk, legfeljebb jobban megmarad bennünk, de ha ez már extrém magas árral párosul, úgy már nem olyan buli a dolog. Már az Én és te árán is megrökönyödtem, ezt már végképp nem vállalom be.

Főleg úgy kérdéses a könyv eszmei értéke, hogy az alázat legkisebb szikráját sem mutatja. A Könyves magazin könyvbemutató oldalán kérdezte a riporter, hogy milyen egyéb források után olvasott még Csernus (a cikkben említett mellett), a válasza ez volt:

Azt mondta, semmit, nem érdekli a múltban vájkálás, van 30 év klinikai tapasztalata.

Ha akarta volna, se inflálhatta volna el ennél jobban a könyvének értékét. Ebből olyan szinten süt az alázat hiánya, hogy azt már tanítani kéne, mint elrettentő példa. És azt nem érti meg, hogy nem azért baj az ő "kiabálós pszichiáter" mivolta, mert megnyom az emberekben egy gombot, amivel triggerel másokat, hanem hogy nincs meg benne az az alázat, hogy megértse a másikat. Ez pedig kizárja a tanulás lehetőségét.

Pedig nem feltétlen ördögtől való az, amit csinál, és ahogy működik. Megnéztem az Index-ATV interjúját is, amit Rónai Egon készített, és itt már valamivel jobb az összkép.

Az mindenképp pozitívum Csernus Imrétől ebben a videóban, hogy nem hagyta magát mindenáron a politika felé terelni. Csak akkor válaszolt erre Csernus, amikor már sokadjára is ezzel kapcsolatos kérdést tett fel Rónai Egon, és hogy legyen valami. Meg többször felfigyeltem arra, hogy mond Csernus jó dolgokat. Jók az alapok, ahonnan elindul, csak ahova megérkezik... az a kiábrándító az esetek többségében. De összességében azt gondolom, hogy jól kezelte azt, amikor Rónai Egon kvázi kifelé mutatott. Mert ha valamit el lehet mondani Csernusról, az az, hogy következetesen kitart az elvei mellett. Ha ő azt gondolja, hogy a kérdésekre egyszerűk a válaszok, akkor kitart ezen elve mellett.

Csak jön a kérdés, hogy ha tényleg ennyire egyszerűek a válaszok a kérdésekre, akkor miért jelentetett meg immár 15 könyvet? Az egyszerűség úgy gyönyörködtet, ha egy könyvben megírja az egyszerű válaszait az élet nagy kérdéseire, és azzal le lenne tudva a dolog. Van egy olyan érzésem, hogy Csernus neve olyan nagy, hogy megéri a kiadónak újabb és újabb könyveket megrendelni tőle...

Ez a könyv akkor ütött volna nagyot, ha egy történésszel vagy magyarságkutatóval együtt írta volna meg. Két szakember beszélgetése igazán úttörő lett volna. Ráadásul, ahogy a Libriben belelapoztam a könyvbe, még jó is a felépítése. Lehetne arra alapozni egy beszélgetést, hogy fejezetenként kitárgyalják a magyarok egy-egy jellemvonását, stílusjegyét. Honnan ered, mi ennek a kulturális öröksége, milyen hatással van a jelen mindennapjaira. De könyvbemutatók alapján nem számítok arra, hogy ilyen mélységekig elmegy.

Egy újra megvásárolt könyv

Kihelyeztek egy könyespultot a vásárcsarnoknál lévő újságosnál. Itt mélyen leszállított áron lehet könyveket venni. Ott találtam Tari Annamária: Y Generáció című könyvét is 699 forintért. 

Egy ideje gondolkodok azon, hogy újra megvásárolnám azokat az önismereti könyveket, amiket eladtam. Akkoriban úgy voltam Tari Annamária, Csernus Imre és Soma Mamagésa könyveivel, hogy akkor jó volt olvasni, sokat tanultam tőlük, de úgy éreztem, hogy továbbléptem, így már nem tudnak újdonsággal szolgálni. Elválnak útjaink és eladtam a könyveiket.

Most mégis újra megvenném azokat. Nem ez az első eset egyébként, amit eladok, aztán újra megveszem. Egy idő után egyszerűen rájövök arra, hogy azok, amiket eladtam mégis csak elkísértek életem egy szakaszában. Ha másért nem, ezért megőrizném ezeket a könyveket. Meg talán jól jöhetnek még.

Soma könyveit adtam el a leghamarabb, mert egy idő után nagyon bosszantott, hogy már-már szégyentelenül mutogatja magát mindenhol, meg olyan szabadossággal beszél dolgokról (egy részét ráadásul hülyeségnek is tartottam), amiket nem biztos, hogy mások készek arra, hogy meghalljanak, befogadják. De néhány hete meghallgattam az Elviszlek magammal YouTube műsorban a vele készült beszélgetést, és itt nagyon szimpatikus lett nekem.

Úgy éreztem, hogy itt úgy beszél dolgokról, hogy az számomra is befogadható. Igazából azért olvastam annak idején a könyveit, mert azt gondoltam, hogy segíthet levetkőzni a gátlásaimat. Írt jó dolgokat, de miután beláttam, hogy ez vele nem fog sikerülni, ezért abbahagytam a könyveinek olvasását. Talán most jutottam el oda, hogy az a fajta szabadság, amivel írta a könyveit, jó hatással lehetnek rám. Elég sok mindent helyre tettem magamban, és egy ideje úgy érzem hogy eljött az ideje annak, hogy most már ne csak a gyökereit keressem a problémáimnak - mert azzal már nagyon nem fogok érdemben előrébb jutni - hanem sajátítsak el olyan módszereket, amikkel az élet nehézségeit könnyebben tudom venni.

Gondolok itt például relaxációs gyakorlatokra. Vagy nagyon tetszett például, amit Byung-Chul Han írt A Kiégés társadalma című könyvében írt a passzivitásról és annak jelentőségéről. Elkezdtem azt csinálni, hogy amikor délután fáradt voltam, és volt lehetőségem, akkor lefeküdtem és becsuktam a szemem. Valami nyugodt helyre képzeltem el magam, ahol nem csinálok semmit, csak megélem a pillanatot. Nem aludtam el, mégis kb. 1 óra múlva kipihenten keltem fel az ágyból. Ekkor tanultam meg azt, hogy az agynak bizonyos esetekben nem szó szerint alvásra van szüksége, hanem elvonulásra a napi aktív tevékenységektől. Ezt jelzi a fáradtsággal. Ezután jött a Orvos-Tóth Noémi könyvében gyakorlat, hogy üljünk kényelmesen a székben, és érezzük a testünket, ahogy a hátunk a szék számlájához simul, ahogy a lábfejünk a földön nyugszik, stb. Ez is a jelen megéléséről szól. Ezek jó hatásai nyitottabbá tettek az egyéb gyakorlatokra.

Az ilyen jellegű dolgokat azért utasítottam el sokáig kategorikusan, mert sok embernél azt láttam, hogy ezt úgy alkalmazzák, mint az "ultimate" megoldást a problémáikra. Olyan érzésem volt, hogy azt gondolták, hogy ezzel elvégzik a szükséges munkát, nem kell a problémák gyökerére nézni. Miközben végig érzékeltem rajtuk, hogy feszültek. És amikor ezt nagy frusztrációval a külvilág tudtára adták... mondtam is magamban, hogy ennyit ér a te spiritualitásod!

De ma már erről másképp gondolkodok. Úgy gondolom, hogy ezek tényleg hasznos dolgok, mert segítenek közelebb jutni önmagunkhoz. De ezzel a belső munkát nem lehet megspórolni. Amit meg lehet vele tenni, hogy megkönnyítjük magunknak azt az utat, amikor igazán magunkba nézünk. Ez az, amit mai fejjel másképp csinálnék: A kettőt együtt. Mivel a különböző gyakorlatokat, módszereket nem csináltam, ezért nekem az jutott, hogy most sajátítsam el, és tegyem könnyebbé az életemet. Talán könnyebb lett volna, ha párhuzamosan teszem rendbe a dolgaimat, közben nyitott lennék a különböző relaxációs gyakorlatokra. De ami késik, nem múlik. Ezért lenne érdemes újra olvasni ezeket a könyveket. Ahogy anyagi lehetőségem lesz rá, meg is veszem őket jóárasítva.

Adás és vétel

Komolyan gondoltam, hogy eladom a Csernus Imre könyveket. Sőt, nemcsak kikerült a Vaterára, máris gazdára is talált. Remélem, az új gazdája elégedett lesz vele, ahogy nekem is jól fog jönni a pénz majd Hollandiában.

No de nemcsak Csernus Imre könyveket adok el, hanem még két könyvsorozatot.

• Tari Annamária könyvek
• A Világ filozófusai könyvsorozat első 12 könyve

Tari Annamária könyveit azért adom el, mert nála az nem szimpatikus, hogy annyira negatívan látja a mai tinédzserek, fiatalok helyzetét. Nem az a baj, hogy nincs alapja annak, amiket ír, mert van, hanem hogy nem tudok már lényegeset felidézni a könyveiből. Nem emlékszem arra, hogy bármi javaslatot írt volna a helyzet javítására. Az mindenképp előny, hogy kutatásokra alapozza az írásait, de lényegében az hat könyvéből egyetlen egy idézet maradt meg bennem, mely valahol a Z Generáció 3xx. oldalán van. Egyszer olvastam csak el, nem is idézem pontosan, de a lényeg benne lesz:

"Nincs baj az álmodozással, amíg nem fáj abból felébredni."

Ez az egyik, amelyik aranyszabállyá vált nálam.

És ha már idézetek, akkor a teljesség kedvéért álljon itt az a mondat, amit Csernus Imrétől értékelek nagyra és szintén aranyszabály nálam:

"Megvan a helye a fájdalomnak és megvan a helye az életnek."

A Világ filozófusai könyvsorozattal nincs tartalmi bajom, azt azért kezdtem el gyűjteni, mert Bölcsészszakosként volt az első félévben Filozófiatörténet óra és kifejezetten érdekelt. A könyvet is érdeklődéssel olvastam, de olyan nagy lendülettel jelent meg, hogy nem tudtam tartani az iramot, ráadásul 60 kötetes, úgyhogy feladtam a gyűjtését. A pénz viszont jól jön majd Hollandiában.

Ugyanakkor vettem is könyvet magamnak, méghozzá Dr. Máté Gábor: A test lázadása című könyvet. Dr. Máté Gáborra a pszichológusom hívta fel a figyelmemet még tavasszal, amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy bizonyos problémáim stresszalapúak, és hogy hasznosak lehetnek nekem a gondolatai. Amiket eddig hallottam róla, az kétségtelenül szimpatikus, jó eséllyel tényleg fogok tőle tanulni. És milyen érdekes, hogy pont ma választották őt meg az év emberének! Remélem, ott fogom jegyezni Almási Kitti és Orvos-Tóth Noémi mellett, mint pszichológusok, akiknek gondolatait követendő példának tartom.

Csernus Imre új könyve

Nemrég jelent meg Csernus Imre új könyve Én és te címmel. Terveim szerint ezt könyvet csak digitálisan tervezem elolvasni, két okból is: Egyrészt Csernus Imre könyveinek színvonala az utóbbi 6 évben akkorát zuhant, hogy most már egyáltalán nem érik meg a pénzüket. És amikor megláttam, hogy ez a könyv 6.000 forint, igencsak nagyot néztem. Úgy voltam vele, hogy nagyon jónak kell lennie ennek a könyvnek ahhoz, hogy meg akarjam venni. Másrészt az én mentális fejlődésem teljesen más úton jár, mint amit Csernus magáénak vall. Éppen ezért nemhogy nem tervezem megvenni az új könyvét, hanem az összes eddigit valószínűleg el fogom adni.

Az utóbbi években látott, olvasott és megélt tapasztalatok alapján azt tudom mondani, hogy rendkívül káros valakit lehordani azért, mert nem úgy él, ahogy azt ő ideálisnak tartja. Aki követte a munkásságát, esetleg előadásain is volt, az tudhatja, hogy Csernus rettenetesen utálja azt, ha valaki hazudik a másiknak, legfőképp saját magának. És keményen kiosztja azt, aki így tesz, mert miért raboljuk egymás idejét? Ez egyfelől érthető álláspont, mert abban egyetértek vele, hogy az idő az egyik legértékesebb kincs. Másfelől viszont azért valakinek durván nekimenni, mert hazudik a másiknak és magának, az azért borzalmas, mert azzal nemhogy nem segítjük a fejlődését, hogy kijöjjön a maga kríziséből, hanem sokkal inkább gátoljuk vele. Régen egyetértettem Csernussal, amikor azt mondta, hogy szándékosan viszi le az embert a saját poklának legmélyére, hogy onnan a lehető leghamarabb ki akarjon mászni, de ma már egyáltalán nem hiszek benne. Én nyíltan vállalom, hogy egy párszor én is hazudtam magamnak egy adott helyzet súlyosságát illetően és igyekeztem enyhíteni, szépíteni. De arra csak nemrég, Almási Kitti könyvét olvasva jöttem rá, hogy miért csinálom ezt. Röviden összefoglalva: Mert mentálisan nem vagyok felkészülve, hogy megtudjam az igazságot a maga teljességében. Mivel nagyon érzékeny vagyok, ezért rettenetesen össze tudok zuhanni, ha egyszerre borul ki az összes csontváz a szekrényből. És az nemcsak azért rossz, mert nem tudok annyi érzelemmel szembesülni, hanem inkább azért, mert akkor átmenetileg megszűnök normális emberként funkcionálni és felkelni is alig tudok reggel az ágyból. Tehát nekem azért kell, hogy hazudjak önmagamnak, hogy tudjak működni az életben. Ilyenkor lassan és fokozatosan lépek ki abból a helyzetből. Fokozatosan válok le érzelmileg róla. Eldöntöm már az elején, hogy új fejezetet nyitok, de ez fokozatosan történik meg. Az elején még hiszem azt, hogy minden jóra fordulhat és hogy rendbe jöhetnek a dolgok. De közben elkezdek kifele is nézni, hátha kint van a megoldás. Tehát röviden összefoglalva ez egy átmeneti "Kinn is vagyok benn is vagyok" állapot. Az érzékenységem miatt nekem ez segít, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel jöjjek ki az adott helyzetből. A magam tanulságát, konzekvenciáját ezzel együtt is le tudom vonni.

Elkezdtem olvasni a könyvet és határozottan az jön le, hogy nem lesz ebből vásár. Lényegében a korábbi könyveiben leírt elveit írja le újra és újra, aktualizált tapasztalatokkal. A címválasztást egyékbént értem és nagyrészt igazat is adok neki. Tényleg az kell, hogy én jól legyek ahhoz, hogy a másikat tudjam szeretni. Erre kiváló asszociáció az, ami a könyvben is le van írva: A repülőn felszálláskor, amikor a stewardessek elmondják az instrukciókat, ennek egyik része, hogy előbb magunkra tegyük fel az oxigénmaszkot, utána segítsünk a másiknak. Ez teljességgel érthető, mert csak akkor tudok jól segíteni a másiknak, jól feladni rá az oxigénmaszkot, ha én már biztonságban vagyok. Ha előbb a másikra adom fel, akkor előfordulhat, hogy rosszul adom fel rá, mert egyre rosszabbul vagyok a csökkent oxigénnyomástól, ezért egyre kevésbé tudok arra összpontosítani, hogy jól adjam fel rá a maszkot. Ezért tényleg előbb magamon kell segíteni, utána tudok a másiknak is jól segíteni.

De mi lenne, ha nem az egyes számú személyes névmásokkal játszanánk és nem prioritás vagy udvariasság mentén döntenénk a sorrendről, hanem legyen a könyv címe "mi". Egy kapcsolatban mi ketten együtt vagyunk benne, egyformán tesszük bele, amit tudunk, de egyformán is éljük a magunk életét. Nekem így szimpatikusabb lenne. Eddig nagyjából a 10%-át olvastam el a könyvnek, és ezekből egyértelműen az jött le, hogy akár össze is ollózhatta volna az előző könyveiből a párkapcsolatokhoz kötődő gondolatait, majd a hozzá tartozó aktuális érveit hozzáírja és kész is az új könyv... Baromi drágán. El fogom olvasni ezt a könyvet és ha lesz még gondolatom, hozzáteszem, de sokat nem várok tőle. De így van ez jól: Innen lehet szépen visszatérni a magaslatokba.

De tényleg sokkal inkább híve vagyok a támogató jellegű segítségnek. Az is saját tapasztalat, hogy megpróbáltam én magam is alkalmazni mások ezt a mentálisan földbe döngölni a másikat módszert, amikor tőlem kértek segítséget, jól soha nem sült el. Aztán utólag, amikor tudatosodott bennem, hogy mit is csináltam, nem győztem bánkódni miatta, meg bocsánatot kérni emberektől. Lehet, hogy én csinálom ezt rosszul, de akkor ez van, hogy ez nem az én módszerem. Kiderült az, hogy nem így tudok segíteni, hanem támogatással. Valamint nem azzal, ha egy az egyben megmondom a másiknak, hogy én hogy gondolom a helyzetét (hisz ez nekem is rosszul esett), hanem felvetem az adott krízis kedvező végét is, hiszen nem ismerhetek minden részletet. Lehet, hogy tényleg van visszaút. Aztán majd ő eldönti, hogy melyik útra lép, mi az ő igazsága. Valószínű, hogy azért is vagyok jobb ebben, mert ebben hiszek és így élek. A Csernus által rám adott ruha meg nagyon nem az én méretemre van szabva.

Gondolatok osztályozása

Az előző posztomban, ahogy írtam Jakupcsek Gabriella könyvéről, és megemlítettem Borbás Marcsit, azon gondolkodtam el, hogy milyen további csoportokra osztanám a különböző médiaszemélyiségek tevékenységeit, az interneten fellelhető gondolatokat. Öt osztály jutott eszembe, de ebbe nincsenek benne a nagyon trash celebek, influenszerek, akiket, ha tehetném, kitiltanék a média világából. A felettük álló öt csoport nálam ekképp nézne ki.

1. Elsősorban Facebookon, Instagrammon fellelhető naplementés-, cicaképes idézetek, "bölcsességek", melyek túl egyszerű mivoltukból kifolyólag többet ártanak, mint használnak, hiszen az emberi lélek ennél sokkal bonyolultabb, komplexebb dolog. Ezek legtöbbször plusz nyomást tesznek az emberre, mert sokan úgy gondolják, hogy ha ez ennyire egyszerűen van megfogalmazva, akkor nekem is sikerülni fog, én is így fogok élni, de nem megy... 1-2 pont (szeretek 10-es skálán osztályozni)
2. Az első értelmes gondolatok itt fogalmazódnak meg, de itt is annyira általános dolgokat írnak le, amik egy tudatosan élő ember számára teljesen normális, mindennapos dolog. Ilyeneket lehet olvasni Borbás Marcsi: egy.hu oldalán is, amik nem rosszak, mert nem károsak, de olyan alapdolgok vannak megfogalmazva, hogy ennél nem nehéz feljebb jutni. Mégis sok ember részéről nagy dolog lenne, ha már ide eljutna, úgyhogy ezért van szükség Borbás Marcsi munkásságára. 3-4 pont
3. Itt már lehet értékesebb gondolatokat olvasni. Lehet érzékelni, hogy következetes gondolatmenet mentén vannak lefektetve bizonyos értékrendek. Ezáltal már vannak itt olyan gondolatok, amik követendők, megszívlelendők. De az igazán progresszív gondolatok még innen is hiányoznak. Ugyanakkor kaphatunk instrukciókat a nehéz időkre, azt gondolom, hogy szép az, ha már valaki így gondolkodik. Jakupcsek Gabriella gondolatait sorolom például ide. 5-6 pont
4. Ez az első olyan kategória, ahol igazán magvas gondolatokat lehet olvasni. Ide sorolom például Gundel Takács Gábort, akinek a Szemlélek blogon olvastam az írásait. Egyébként is mindig felnéztem a médiabeli munkásságára, de valahányszor olvastam itt a cikkeit, mindig azt éreztem, hogy egy kicsit több lettem tőlük. De Dévényi István is ide tartozik nálam, akitől szintén nagyon szeretek olvasni, hallgatni a gondolatait Kötöttfogásban, Flaszterban. 7-8 pont
5. Ide tartoznak a minden szempontból hiteles írások, melyek úgy reflektálnak a való életre, amilyen az valójában. Itt van nálam például Almási Kitti, de ide sorolom még Puzsér Róbertet is, aki akármennyire is megosztó személyiség, és lehet vele vitatkozni, de nagyon jól ráreflektál a valóságra, és komoly szükség van rá, mert szemléletet formál. Ide tartoznak tehát azok, akiknek gondolatai az élet minden területén rendkívül hasznosak, és kiváló útmutatást adnak akár a nehéz időkben is. 9-10 pont

Sokáig a legmagasabb kategóriába tartozott nálam Csernus Imre is, de azáltal, hogy nem volt képes megújulni, és hogy az új könyveiben már csak önmagát ismétli és igazolja, villámgyorsan kizuhant onnan. És ahogy nézegetem a Facebook postjait, már csak akkor lehet esélye oda visszakerülni, ha abbahagyja a könyvírást. Egyébként így néz ki nálam ez az ötös lista, ki-ki állítsa össze a magáét.

Csernus Imre a Magyar hangban

Meglepett, amikor láttam múlt héten, hogy a Magyar Hang címlapjára Csernus Imre került, és ővele készítettek interjút. Ezt mindenképp megveszem magamban (pontosabban, múlt idő, mert már megvan), de egyébként csak azokat a Magyar Hang számokat veszem meg, amelyeken olyan ember van a címlapon, akinek sokra tartom a munkásságát és adok a véleményére. Így vettem meg például azt a számot, amikor Gundel Takács Gábor, Dr. Zacher Gábor, Verebes István, Presser Gábor vagy Laár András volt a címlapon. Egyébként legtöbb esetben csak a weboldalt olvasom, de azt naponta többször is.

És most Csernus Imréért is megvettem, mert annak ellenére, hogy nem tetszik az új könyve, mindenképp akartam adni neki még egy esélyt. Főleg akkor vált számomra érdekessé az interjú, amikor láttam, hogy Dévényi István volt a riporter. Két olyan ember beszélgetése ez, akik teljesen másképp látják a járványhelyzetet és a magyar valóságot, ebből sok jót lehet kihozni. És bejöttek a számításaim, tényleg nagyon jó interjú volt. Tetszett, hogy Dévényi István azokat a kérdéseket tette fel Csernus Imrének, amiket másnak is feltenne, Csernus meg nem tért ki a válaszadás alól. Azt érzékeltem, hogy tiszteletben tartja Csernus Imre, hogy Dévényi István másképp látja a jelenlegi helyzetet, és annak megfelelően válaszolt. Tehát az egész interjú számomra két olyan ember beszélgetése volt, akik másképp látják a dolgokat, de tiszteletben tartották egymás véleményét, nézetét. Azt kell mondjam, hogy jobb lett a véleményem Csernus Imréről ezen interjú olvasása után.

Aztán meg az a metafora, ahogy Dévényi István bemutatta Noszvajt és bevezette az intjerút, csodálatos volt. Mondjuk ő járja is az országot, úgyhogy ő sokat látott és jó eséllyel sokat is olvas, mert olyan költői képekkel írta le a tájat, ahogy csak nagyon kevesen manapság. Egyébként is szeretem a stílusát, mert lehet érezni, hogy szereti az országot, szívesen jár el helyekre, de sokat csalódott már. Sokszor keserű iróniával írja meg a cikkeit, mert mindig megírja a reményét, optimizmusát, de sok esetben más a valóság. És ezeket hihetetlen frappánsan fogalmazza meg, itt-ott ki is gúnyolja magát, hogy annyi csalódás után még mindig hisz abban, hogy bármi is jóra fordulhat, de aztán ismét arcul csapja a valóság. Kevesen írnak annyira szellemesen, mint ő, és ez a stílus ebben az interjúban is kijött.

A szexuális orientációkről és nemi identitásokról

Nagyon ritkán nyilvánulok meg közéleti témákban, elsősorban azért, mert úgy gondolom, hogy vannak nálamnál okosabb emberek, akik jobban ki tudják fejteni a véleményüket bizonyos témákban, másrészt meg van miről írnom, úgyhogy csak ha tényleg úgy érzem, hogy szükséges, mint például most. Egyik ismerősöm ugyanis olyat tweetelt, ami erősen elgondolkodtatott.

A történelem óráimat jelenleg egy amerikai férfi tanár kollégával együtt tartom. Nemrég a húga coming outolt, ő pedig szolidaritásból kifestette a körmeit. A diákoknak ez tetszett, de az egyik szülő felnyomta őt az iskola vezetésénél, hogy ennek az üzenete milyen káros hatású.

— Balázs (@CaptainBalus) January 28, 2021

Mindenek előtt köszönöm CaptainBalusnak, hogy hozzájárulását adta, hogy megosszam ezt a tweetjét. Itt nemcsak a szülő félelme jelenik meg, hanem a tájékozatlansága is. Ugyanis attól, hogy valaki homoszexualitást lát, attól még nem lesz meleg az, akinek nincs rá hajlama. Mert elsősorban biológiai tényezők befolyásolják a szexuális orientációt. Akiben meg benne van a hajlam, abból előjön, az ellen meg nincs mit tenni. Valaki így születik, ezen nem lehet változtatni, csak megtanulni vele együtt élni. Ez a tájékozatlansági rész.

De mi a helyzet a félelemmel? Ez már keményebb téma. Több cikket és könyvet is olvastam arról, hogy még az elfogadó szülőkben is komoly megrendülést kelt, ha a gyereke előáll a szexuális orientációval. És döntő többségében azt olvasom, hogy vagy az rendíti meg, hogy nem lesznek nagyszülők (ez a gyakoribb), vagy egyszerűen csak mert a gyereke "más". Viszolygok attól, hogy a melegeket másnak hívják, az meg különösen, hogy vannak olyan meleg szervezetek, közösségek, melyek nevében benne van a "mások" szó. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: Aki "más", az miért várja el, hogy "ugyanúgy" kezeljék, mint a többieket? Kicsit kellemetlenkedek, de remélem, érthető, hogy mit akarok kihozni ebből. A lényeg: Aki meleg, az nem más. Nagyon jó lenne, ha a "más" jelző kiveszne a köztudatból. Ami a nagyszülő részt illeti, azt Csernus Imre A Férfi című könyvében foglalta össze nagyon jól (amikor még progresszív gondolatai voltak), hogy miért problémás ez a gondolkodás. Egyszerűen azért, mert ez azt az érzetet adja, hogy a gyereket valójában nem önmagáért szülte meg az anya és nevelik a szülők, hanem ha majd eljön az idő, akkor majd ő is szülő lesz, és tovább viszi a nevet. Ha van káros gondolkodás, akkor ez az. Mert ez tényleg arról szól, hogy a gyereket nem a gyerekért, a személyéért nevelik. Minden egyes ember külön személyiség, saját célokkal, saját álmokkal, adott esetben saját szexualitással. És azt gondolom, hogy az igazi szülő, aki tényleg szereti a gyerekét, az úgy fogadja el őt, amilyen és a végsőkig támogatja őt, addig, amíg a tettével nem árt másoknak. De meggyőződésem, hogy az ideális szülő számára az elsődleges a gyerekének a boldogsága. És ha a gyerek boldogása az, hogy azonos nemű párja van, akkor abban támogatni a végsőkig. Lehet megrendülni a homoszexualitáson, alapvetően valós érzés, hiszen tényleg sok minden megváltozhat azzal, ha a gyerek előáll azzal, hogy meleg, biszexuális, vagy bármi más, ami nem hetero. De azt gondolom, hogy ezek után a helyes lépés az, hogy idővel lenyugszunk, és elfogadjuk a gyerek szexuális orientációját.

És az az igazság, hogy ez is komoly ok arra, hogy miért szeretem Hollandiát annyira. Hát ismert tény: A világ legelfogadóbb országa Hollandia, Amsterdam pedig a világ leginkább melegbarát városa. Nagyon sok meleg rendvezvény van Hollandiában, Amsterdamban pedig külön úgynevezett melegbarát szállodák vannak, ahol nyugodtan bérelhet egy közös szobát egy férfipáros, senki nem fogja kinézni őket emiatt. Én ezt csodálatosnak tartom. A másik, amit én magam láttam Eindhovenben:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Karasz Attila (@supermario4ever) által megosztott bejegyzés

Egy alagút szivárvány színűre festve. És ott úgy mennek át az emberek, mint bármelyik másik alagúton, nem viszolyognak amiatt, hogy "úristen, buzi leszek, ha átmegyek ezen az alagúton, kerüljük el nagy ívben!", hanem ugyanúgy használják, mint bármelyik másikat. És a mintázat is gyönyörű, igazán igényes munka. Szóval Hollandiában megélhetem azt, aki vagyok, és ez számomra nagyon fontos.

Visszatérve a homoszexualitás megítélésére, ami talán még károsabb (vagy talán inkább ostobább) ennél, az az, amikor egyes hetero férfiak azért tartják gyűlöletesnek a homoszexualitást, mert milyen undorító látvány. És kigúnyolják a meleg srácot amiatt, hogy pasival szeret együtt lenni, mert hogy az mennyire "lányos" dolog. Ez a gondolkodás szerintem abból fakad, hogy sok férfi azzal éli meg a férfiasságának a "csúcsát", ha elveszti a szüzességét, és megvolt az első szexuális élmény egy nővel. Az olyan férfias, akkor igazi férfi volt. Ez az a tipikus, negatív értelemben vett túl egyszerű gondolkodás, ami nem a közszájon forgó józan paraszti észre utal, hanem az emberi butaságra. Ha valaki engem kérdez, egy férfi például attól férfi, hogy felvállalja az érzéseit, vállalja értük a felelősséget, ahogy a tetteiért is, kiáll önmagáért, mindig következetes, és a nőt, akit szeret, tiszta szívből szereti, és mindig megvédelmezi. Vagy ha homoszexualitásról van szó, akkor a férfi párok kiállnak egymásért és megvédik egymást. Ami pedig a látvány részét illeti, ez pedig egyszerűen olyan dolog, amibe nem kell belegondolni. A magánéleti rész maradjon meg annak, aki megéli azt, és ha őt a meleg szex teszi boldoggá, akkor hadd élje meg azt. Ahhoz senkinek semmi köze. Innentől kezdve nagy butaság a látvány rész miatt lenézni, kigúnyolni, megvetni valakit.

És akkor érdemes megemlíteni a leszbikus részt is, mert erről is érdekeset lehet olvasni, hallani. Alapvetően az van a köztudatban, hogy a leszbikusok elfogadottabb közegben élnek. De ez is olyan dolog, hogy ami a felszín alatt van, az teljesen más. Látszólag azért elfogadottabb a leszbikus páros, mert két nő szexuális együttléte nem kelt annyira kellemetlen látványt a férfiakban. De meddig? Addig, amit a leszbikus pornóban látnak. Ott ugye a legtöbb esetben az van, hogy két nagyon csinos, szexi nő van együtt, és ez ugye nagyon kellemes látvány. De ez is nagyon jó példa arra, hogy mennyire valós az, amit a pornókban látunk. Hiszen egy leszbikus nő valójában sok esetben férfiasan néz ki, ami már nem annyira kellemes látvány, hiszen ott mégsem két nőies nő szépsége virágzik ki. Másfelől nagyon tanulságos volt Puzsér Róbertnek az a rádióműsora, ahol a beszélgetőtársával a homoszexualitásról beszélt. Annak volt egy olyan része, ahol a hármas szex volt a téma. Általánosságban olyan SMS-ek jöttek, hogy ha a nő kedvéért kell egy férfitársukkal hármasban együtt lenni, ugyan megteszik, de nagyon vigyáznak arra, hogy nehogy "összekoccanjanak" dolgok. Megmosolyogtam, amikor erre Puzsérék megjegyezték, hogy nagyon oldott lehet az a szex, ahol kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy összekoccanjanak dolgok. Ha pedig az volt, hogy a férfi lehetne együtt két nővel, az már sokkal szimpatikusabb volt. Azt minden további nélkül. Akkor megbocsájtóbbak a homoszexualitás jelenségével. Azt gondolom, hogy ez rettenetes, mert azt érzékelteti, hogy bizonyos férfiak számára a nő csak játékszer a szexben. Pedig egy hetero nő számára ugyanúgy kellemetlen egy másik nővel együtt lenni, csak ez a férfiakat nem foglalkoztatja.

És lenne még egy fontos dolog, amire kitérnék, ez pedig a nemiség. Ez azért lett fontos téma szerintem, mert manapság rengeteg ilyet látni. És próbálom megérteni ezt a jelenséget. Az a lényeg, hogy Discordon egyre több tizenéves a bemutatkozó csatornákon azt írja magáról, hogy "they / them" vagy teljesen mindegy, hogy melyik "pronoun"-t használják neki. Ugyanígy egyre többet látom azt, ha valaki a biológiai nemével ellenkező nemet használja. Komolyan meglepett, hogy ez ennyire elterjedt az utóbbi években. Mert amikor gyerek voltam, a '90-es években láttam én is a TV-ben transzvesztitákat, transzszexuálisokat, transzneműeket, de annyira ritkán voltak láthatóak, hogy úgy könyveltem el őket, hogy léteznek, de a periférián vannak. Az utóbbi években viszont olyan sok nemi sajátossággal élő embert (ezt most találtam ki) lehet látni, hogy majdhogynem én vagyok "cishet"-nek beállítva azért, mert férfinak születtem, és jól is érzem magam a nememben. Pedig a "cishet" egyik fele sem igaz rám. Se nem vagyok cisznemű, se nem vagyok hetero. Azt szoktam mondani magamról, hogy szexualitás terén biszexuális vagyok, mert érdekelnek a nők is, viszont érzelmileg meleg, mert csak férfit tudok szerelemmel szeretni. De a nemiségemmel nincs semmi baj, csak lassan ott tartunk már, hogy aki harmóniában van a saját nemével, az olyan, mintha valaki a heteroszexualitását vállalná nyíltan.

De mivel meg akarom érteni ezt a jelenséget, ezért elbeszélgetek erről emberekkel. Többek közt egy magyar lánnyal is, aki szintén inkább a "they / them"-et használja magára. Kíváncsi voltam, hogy miért ezt használja, miért érzi azt, hogy ezzel fejezi ki önmagát. Nagyjából annyiban foglalta össze, hogy nem érzi, hogy a tipikus női sztereotípiák igazak lennének rá. Azt gondolom, hogy ezzel fontos dolgot mondott. Sokan azért használnak más személyes névmást magukra, mint a biológiai nemük, vagy a "they / them"-et, mert nem érzik azt, hogy azok a nemi sztereotípiák igazak lennének rá, és azt érzik, hogy akkor lennének önazonosak, ha nem skatulyázzák be magukat egy nembe. Bát ezen az alapon nézve én is lehetnék "they / them", mert nem sok férfi viseltet ennyi érzelemmel a világ felé nyíltan, és éli meg annyira intenzíven, mint én. De engem nem érdekelnek a sztereotípiák, én azért vagyok "he / him", mert magam egyéniségével együtt vagyok önazonos a nememmel.

Nagyon kibővítettem a tweet-hez kapcsolódó mondanivalómat, de ez most kikívánkozott belőlem. Mivel tényleg azt látom, hogy nagyon sokan vallják magukat a biológiai nemüktől eltérőnek, ezért ez mára kardinális jelenséggé vált, amivel foglalkozni kell. Emellett nem lehet csak úgy elmenni, hogy "majd kinövi", vagy "persze, most hogy nincsenek háborúk meg válságok, már mindenféle úri gondjai vannak a mai fiataloknak" Szó nincs erről. Olvasom a "vent" csatornákat, és olyanokat írnak magukról... olyan szörnyű mentális állapotban vannak a mai tizenévesek, hogy tényleg az volt a gondolatom, hogy ugyan nekem is megvannak a magam problémái és belső közdelmei, de egyszerűen olyanokat olvasok tőlük, hogy én hozzájuk képest teljességgel harmóniában vagyok magammal, és jól érzem magam a bőrömben. Pedig ez nem mindig van így. Úgyhogy tényleg az van, hogy a mai tinédzsereknek már teljesen más problémáik vannak, amiket komolyan kell venni, éskomolyan kell velük foglalkozni, ha nem akarjuk, hogy a most felnövő és fiatal társadalom és az utánuk következők következtében lelki beteg legyen az egész világ. Könnyen meglehet, hogy ez a jelenség Magyarországon is jelen van már, csak nem forog annyira közszájon. Akkor viszont még inkább érdemes lenne ezzel az iskolákban foglalkozni. Az biztos, hogy a Pszichológus, Pszichiáter szakma egyáltalán nincs veszélyben.

Csernus Imre könyv elolvasva

Nos, a végére értem a Csernus Imre: Főnix című könyvnek és az az igazság, hogy elolvasva sem lett jobb a véleményem róla. Továbbra is azt gondolom, hogy egyre rosszabb könyveket ír, és leginkább itt világlott meg az, hogy Csernusnak azáltal szűkült be a látóköre, hogy csak egyféle életvitelt, személetmódot tart hitelesnek. A nagyobb baj az, hogy aki másképp él, másként gondolkodik, azt lenézi, elítéli. Pedig miért ne lehetne másképp is ideális életet élni? De ami még ennél is rosszabb, hogy folyamatosan magát állítja szembe azokkal, akiket nem tart hitelesnek, mondván, hogy ő mennyire nyugodt, ő úgy alszik, mint a tej, lefekszik, 5 másodperc múlva már álomban van. Mintha minden egyes napja ilyen lenne. Ez egy idő után már inkább olyan érzetet ad, mintha folyamatosan igazolni akarná önmagát, hogy mennyire jól érzi magát a bőrében, holott pont ő írta a korábbi könyveiben, hogy ezen nincs mit hangoztatni, mert az mindig látszik.

Ráadásul ezzel a folytonos önigazolással önmagának mond ellent, mert olyan, mintha azt akarná bizonygatni, hogy ő mennyire erős, mennyire tökös, holott régebben arról is beszélt, hogy nem szégyen felvállalni a gyengeségeinket. És azt kell mondjam, hogy Almási Kitti sokkal hitelesebb abból a szempontból, hogy nyíltan kimondta, hogy neki is van olyan, amikor rosszul érzi magát a bőrében, amikor úgy érzi, neki sem megy. Azt gondolom, hogy ez sokkal emberibb, mert azt ugyan el tudom róla képzelni, hogy amit még az egyetemen tanult pszichológustan hallgatóként (pontosan nem tudom, milyen iskolát végzett), és amit megtapasztalt az életben, azok ugyan felvértezték egyfajta lelki erővel, de ő is emberből van. Lehet, hogy az átlag emberhez képest jobban kezeli a nehézségeket, de vállalja, hogy neki is vannak rossz napjai, amikor nehézségei vannak. És ez sokkal hitelesebb, mint Csernus Imre önigazolásai. Lehet olyan szinten hálás a koronavírus járványért, mint még senki semmiért (ahogy írta a könyvben), de ha nemhogy nem fogadja el azt, hogy vannak emberek, akiknek komoly problémát okoz a munkahely elvesztése, vállalkozásának megszűnése, de még le is nézi őket, akkor hogy tud nekik hiteles tanácsot adni?

Ezzel konkrétan rövidre is zárhatnánk a könyv problémájának kérdését. Ahogy írtam korábban is, én személy szerint nem tudok érdemben hozzászólni ahhoz, hogy sokan azért szeretik Csernus Imrét, mert bántalmazó közegből ez a radikális stílus normális számukra, mert én nem ebben nőttem fel. De tekintve, hogy én magam is láttam arra példát, hogy vannak, akik bántalmazó partnert választanak maguknak, akik hasonló közegből jöttek, ezáltal ez a fajta szeretet normális számukra, el tudom képzelni, hogy igaz. Inkább a szűk látásmódot tartom problémának. És ez viszont a régebbi könyveit is új meglátásba helyezi, mert ez a fajta szűk látókörűség már régebben is jelen volt, még ha nem is ennyire erősen. De emlékszem, hogy amikor jobban hittem az írásainak, többször is előfordult, hogy egy bizonyos jelenséget látva kérdések merültek fel bennem, és választ remélve visszagondoltam arra, hogy mit olvastam a könyveiben, falakba ütköztem. Később aztán megjött az élettől a válasz, de az más volt, mint amit tőle olvastam, és az tűnt hitelesnek. Ez volt az, ami ráébresztett arra, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni az írásait, de ez a könyv erre nagyon ráerősített. Ahogy abbahagyta a pszichiáterkedést, úgy kellett volna felhagynia a könyvírással, mert jó ideje nincs már progresszív gondolata.

Szóval ez volt 2020

Hát, vége lett ennek az évnek, és nem is tudom igazából, hogyan lehetne kezdeni egy évértékelő írást erről az évről, amely ennyi furcsaságot rejtett magában.

Kezdeném a saját szemszögemből. Nekem távolról sem volt annyira rossz ez az év. Voltak nehézségek, de például nem tudok arról, hogy vagy én, vagy bárki a családomban átesett volna a koronavíruson. De nekem azért volt jó ez az év, mert idén kezdtem el komolyan foglalkozni a holland nyelvvel és Hollandiával, és konkrétan olyan érzéseket, élményeket adott meg, amit előtte ritkán éreztem. Annyira tartalmasnak éreztem a tanulást, meg az élménygyűjtést, és annyira szeretem ezt az egészet, hogy konkrétan megváltozott az időérzékem. Korábban én is érzékeltem, hogy egyre gyorsabban múlik az idő, ahogy haladunk előrébb. Lehet, hogy most is így van, de mivel tartalmasnak éltem meg az idei évet, ezért úgy érzékelem, hogy lassabban telt el ez az év. Nekem személy szerint sokkal rosszabb volt a 2016-os év, amikor egy komoly érzelmi krízisen kellett átmennem, és több, mint 7 hónap után sikerült kimászni belőle valahogy. Ehhez képest nekem a 2020-as év a maga furcsaságaival, sajátosságaival nekem teljesen rendben volt. Ráadásul nem is úgy jött a holland, hogy járvány, kihirdették a veszélyhelyzetet, és akkor na, kezdek magammal valamit a bezártsággal, hanem spontán, mivel korábban jött, januárban, amikor megvettem a Megszólalni 1 hónap alatt - Holland nyelvkönyvet. Nem feltétlen annak köszönhetően szólaltam meg hollandul, inkább annak, hogy utána folyamatosan gyakoroltam, de örülök, hogy van magyar nyelvű holland nyelvkönyv. Meg az egyetem a holland tanulmányokkal is teljesen bejött. Minden érdekel, amit itt tanulok, és az világlik meg, hogy lehet, hogy a fordítást fogom minornak választani, és az újságírással kapcsolatosan fogom a szakdolgozatot írni, hogy mind a két területtel foglalkozzak, ami érdekel, és amit szeretek csinálni. Úgyhogy nekem ez az év arról szól, hogy végre egy olyan hobbit találtam, űzök aktívan, amiből jó eséllyel a jövőben meg fogok tudni élni. Ezért mondom jónak a 2020-as évet.

De tökéletesen megértem azokat, akiknek mindennél rosszabb volt ez az év. És kitérnék most ismét a Csernus Imre könyvre, ha már az idei év kapcsán írta meg azt, és már túl vagyok a felén. Alapvetően azt gondolom, hogy vannak benne jó gondolatok, de egyértelműen elfogytak a progresszív gondolatai. Egyre többen mondják, hogy Csernus Imre valójában azért lett ennyire ismert, mint kiabálós pszichiáter, mert sokukat vert az apja gyerekkorában, és felnőttkorára ez a bánásmód lett számára a normális. Ezért hallják meg az ő szavát olyan sokan. Biztos, hogy van ebben igazság, bár megjegyezném, hogy én a szabályt erősítő kivétel vagyok, mert apám engem soha nem vert. Verbálisan volt velem durva egyszer-kétszer, de ahhoz képest, hogy más gyerekeknek mennyire megkeseríti az életét a szülei, ez igazán semmiség. Tehát az én esetemben nem áll, hogy ez a beszédstílus a normális. Egyszerűen arról van szó, hogy szeretem, hogy van (vagyis már inkább volt) valaki, aki kimondta a valóságot az emberekről általánosságban. Az első könyvei pont azért voltak szinte forradalmiak, mert olyan hihetetlen csattanós asszociációkkal, metaforákkal, történetekkel mutatott rá az emberi lélek valós mivoltára, ahogy még senki más, és pont azért voltak nagyon emlékezetesek a régebbi könyvei, mert egyszerű, de annál hatásosabb szövegei voltak, és szeretem, ha valaki így mondja ki az igazságot. Csernus Imre egy időben tényleg egyedi és kiváló szakember volt, de az utóbbi években nincsenek progresszív gondolatai. Továbbra is azt gondolom, hogy a Kiút volt az utolsó könyv, ahol még jó gondolatokat fogalmazott meg, de az utána következők közül csak a Harcos az egyedüli olyan könyve, amiről azt gondolom, hogy érdemes volt kiadnia. Az az önéletrajzi könyve, amit én a Bevállalom! című könyvének egy javított változatának gondolok. A Bevállalom! egy rettenetesen rossz stilisztikával írt könyv, ahol szinte csak tőmondatokban ír Csernus. Nagyon rossz volt azt olvasni, azzal azért siettem, hogy a lehető leghamarabb befejezzem. A Harcos már sokkal olvasmányosabb, kellemesebb volt. Ezt leszámítva nincsenek jó könyvei az "újkorból". A Főnix meg azért fájdalmas, mert olyan érzetet ad, mintha csak a saját szemszögéből nézné a járványt, és amit csinál az emberekkel. Mintha csak azokat a híreket olvasná, amiket az életmódja, értékrendje szerint be tud fogadni, és nem értené, hogy az emberek miért volt annyira félelmetes a tavaszi időszak. Hogy még azoknak is nagyon nehéz volt, akik nem vesztették el a munkájukat, nem kellett megszüntetni a vállalkozásukat, de otthonról kellett dolgozniuk, és akinek iskolás korú gyereke van, annak is foglalkozni vele úgy, hogy közben a munkáját is el tudja látni otthonról. Egy gyerek nehezebben viseli az ingerszegény közeget, és biztos vagyok abban, hogy nem minden esetben nyújt megoldást a számítógép és az okostelefonok, ahogy azt sokan gondolják.

De amit nagyobb problémának gondolok a könyv kapcsán az az, hogy Csernus lenézi azokat, akik félnek, és a változások hatására "összefosták" magukat, ahogy ő fogalmazott. Ez pedig rettenetesen problémás, mert olyan érzetet ad, mintha nem fogadná el azokat, akik másként élték meg az idei évet. Egyébként ír olyanokról, akik azért voltak bepánikolva, mert nem tudták a kedvenc bárjukban megvenni a Gin Tonikot, meg fodrászhoz vagy kozmetikushoz nem tudtak elmenni. Van ilyen, ezt el tudom képzelni, de csak őket megemlíteni, mint problémaforrás, az azért azt jelzi, hogy Csernus Imre nem járta körül kellőképp a problémát ahhoz, hogy hiteles könyvet tudjon írni jelen helyzetünkről. És az, hogy lenézi azokat, akik másként viselkedtek, ahogy azt Csernus ideálisnak tartja, az azért is problémás, mert olyan, mintha magasról nézne le azokra, akiket nem tud tisztelni az életmódjuk miatt. Ez pedig azt az érzetet adja, mintha elfelejtette volna, hogy honnan jött, és hogy egyszer neki is keményen meg kellett küzdeni azért, ahol most tart. Mert azt nem vitatom el tőle, hogy keményen megdolgozott azért, ahol most tart. De az utóbbi években mintha elfelejtette volna, hogy honnan jött. És nagyjából onnantól figyelhető meg a könyvei minőségének romlása, ahogy leköltözött Noszvajra, hogy megalapítsa a saját éttermét, meg kipróbálta a borászatot. Azt gondolom, hogy ott, ahol abbahagyta az aktív pszichiáterkedést, a könyvírást is abba kellett volna hagynia. Amióta falun él, azóta sokkal nyugodtabb lett, ami érzékelhető az írásában is, de azóta mintha csak falusi szemszögből nézné az élet dolgait. És érdekes, hogy pont ő írt arról, hogy érdemes néhány évenként váltani, új dolgot kipróbálni. Elhiszem neki, hogy ennek jegyében próbálta ki a borászkodást, nyitott éttermet, de ezzel együtt - ahogy ő fogalmaz az új konyvében - ahogy öreg főnixként elégette a pszichiáterkedést, úgy kellett volna a könyvírást is elégetnie. Így ezt a könyvet gyakorlatilag öreg főnixként írta meg.

Egyébként van egy-két jó gondolat az új könyvben is, nekem például tetszett az, hogy úgy nem félt a fertőzéstől, hogy megírta, hogy ha lebetegszik, átvészeli azt a pár napot, hetet, és ha lélegeztetőgép alá kerül, legalább megtudja, hogy milyen ott lenni. Ez alapvetően jó módszer a félelem leküzdésére, de a másik oldala a dolognak, hogy megint csak egy bizonyos szemszögből néz rá egy helyzetre. Egy krónikus beteg biztos nem szeretne lélegeztetőgép alá kerülni, tekintve, hogy csak minimális esélyekkel tudna kijönni onnan. Az idei év egyik legnagyobb tragédiája, hogy tömegesen halnak meg emberek idő előtt. Nincs ebben jártasságom, de úgy gondolom, hogy a krónikus betegek javarésze ha rendszeresen jár orvoshoz, betartja az utasításait, akkor sokáig élhet még. És nagyon rossz, ha valaki úgy hal meg mondjuk 75 évesen, hogy egyébként élhetett volna akár 90 évig is. Nagy hibának tartom az ezekből fakadó félelmet nem elfogadni, mert az hogyan tudna hitelesen segíteni a másiknak? Annyira, amennyire hiteles az új Csernus könyv. Remélem, hogy a második felére, ahol tippeket, tanácsokat ad (látva, hogy az utolsó néhány fejezetben erényeket sorol fel), javulni fog a véleményem a könyvről. Hátha rácáfol az állításomra, és ad néhány hiteles tanácsot.

És hogy vannak-e terveim 2021-re? Már hogyne lenne! Tavasszal megpályázom az Erasmus-t, és ha elnyerem, Szeptemberben irány Hollandia! Megírtam korábban, hogyan tervezem ezt megtenni. És ha nagyon összejönnek a dolgok, nem is jönnék vissza Magyarországra. Egyéni tanrenddel befejezném az egyetemet, hogy legalább ebből legyen diploma (ezt szívesen tudnám magaménak). Egyébként az újságírás lenne az egyik, amivel szívesen foglalkoznék. Nagyon fontosnak tartom, hogy úgy lássak rá egy animére, vagy egy játékra, zenére, filmre, hogy értsem, hogy mit akar üzenni, milyen módon adja azt át, és miért pont úgy. Ha ezt megértem, akkor meg tudom érteni azt, hogy kik és miért szeretik az adott művet, és így hitelesebben tudok írni róla.

Itt egy példa: Van négy anime, ami nagyon népszerű, de én tiszta szívből gyűlölöm:

• Suzumiya Haruhi no Yuuutsu
• Hunter × Hunter
• Steins;Gate
• No Game No Life

Nem kötelező szeretnem őket (nem is fogom, mert nem nekem szólnak), de fontos, hogy meglássam, hogy mit akar közvetíteni velük az eredeti mű írója, rajzolója (manga esetén), mi a célja vele, megfigyelni, hogy kik szeretik és miért, ezáltal kaphatok egy komplexebb képet a műről. Ennek fényében cikket is más lesz írni róluk. És még egy fontos dolog: Elfogadni, hogy vannak, akik szeretik azokat, amiket én nem. Ez hozzátehet a cikk hitelességéhez, nem utolsósorban ezzel az én személyiségem is tovább fejlődhet.

Remélhetőleg ennél nagyobb probléma nem fogja felütni a fejét jövőre, és a 2021-es év általánosságban jobb lesz mindenkinek. Kilábalunk a járványból, és új életet kezdhetünk. Legyen így mindenkinek.

Az utolsó könyv idénre

Gondolkodtam, gondolkodtam azon, hogy megvegyem-e az új Csernus Imre könyvet, de mivel karácsonyi akció keretében van olyan lehetőség most a Tescóban, hogy minden könyv 30% kedvezménnyel van, ezért úgy voltam vele, hogy ennyit megér, megveszem magamnak. Akkor gondolkodtam rajta egyébként még, hogy megvegyem, amikor a Librinek volt a Fekete Péntek ajánlata, hogy minden könyvre 20% kedvezményt adtak, de akkor vettem meg helyette az Almási Kitti hangoskönyvet CD-n. Akkor az jó döntés volt, mert azt is szerettem volna. És most meglett a könyv is még jutányosabb áron.

Azért vonakodtam megvenni, mert továbbra is azt gondolom, ahogy írtam korábban is, hogy ahogy egyre több dolgot tapasztalok meg az életem során, úgy érzékelem egyre inkább, hogy a válaszok mindig nem mindig annyira egyszerűek, ahogy azt egyesek mondják. Vagy korrigálok: Igen, egyszerűek a válaszok, de sok esetben nem egyszerű meglépni azt. És nem minden esetben valós az a frázis, hogy csak a kifogásokat sorolja az, aki a kétségeit, félelmeit hangoztatja. Azt gondolom, hogy mindenképp meg kell hallgatni a másik felet, és figyelni arra, hogy a problémáit hogy mondja. Jó eséllyel segíthetünk a másiknak, ha empátiával fordulunk felé. De utána is azt csak a maga dolgát mondja, akkor ott már tényleg csak a kifogások vég nélküli puffogtatása van, és akkor már tényleg érdemes inkább ott hagyni őt. Egyrészt, mert tényleg mindig úgy gazdálkodik az idejével, ahogy akar, másrészt ne rabolja a mi időmet. És így már igaza van Csernus Imrének.

Egyébként akármilyen is a könyv, 4.500 forintot szerintem nem ér meg. Tudom, hogy drágul minden, de akkor is. Így 30%-kal, 3.150 forintért már rendben van. Főleg, hogy biztató a kezdet. A főnix madár, ahogy elégeti magát a fészkével, azt arra mondja, hogy mi is kvázi elégetjük-e magunkat a rossz szokásainkkal, hogy aztán abból újjászülessünk? Ez jó analógia, tetszik. Ha ilyen lesz a könyv többi része is, akkor megérte megvenni.

Vásárlásra tervezett könyvek

Azért is döntöttem, hogy megveszem a Sztevanovity Dusán könyvet, mert több, mostanában megjelent könyv is érdekel, ezekről írnék.

• Almási Kitti: Ki vagy te?
  Almási Kittit jó ideje követem Facebookon, Instagramon és figyelemmel követem a YouTube csatornájára feltett videóit, és végtelenül szimpatikus, nagyon szeretem a stílusát. Kiválóan reflektál a mai ember problémáira, elsősorban párkapcsolati jellegűekre, és ami miatt nagyon szimpatikus, hogy a negatív(nak bélyegzett) emberi tulajdonságot sem ítéli el, hanem elmagyarázza, hogy annak mi az oka, honnan gyökerezik. Ez pedig nagyban kiemeli az átlag pszichológusoktól, mert én ilyet másoktól nem hallottam. Ami még nagyon tetszik, hogy teljesen az átlagember stílusában mondja el a tapasztalatait, gondolatait, nem beképzelt lenéző stílusban, főleg nem úgy, hogy mindenkinek így kéne tennie. Még egy könyvem sincs tőle, de azok alapján, amit a Facebook oldalán idézett az új könyvéből, mindenképp tervezett vásárlási listán van.
• Csernus Imre: Főnix
  Igazából szkeptikus voltam, amikor megtudtam, hogy Csernus Imre új könyvet jelentet meg. Egyrészt mi újat tud mondani, másrészt a két könyvvel ezelőttiről mondta, hogy az lesz az utolsó... De most már inkább más miatt vagyok szkeptikus. A könyv témáját a koronavírus okozta járvány által megváltozott mindennapi életünk alapozta meg. Arról beszélt a YouTube videóiban, hogy az ember pánikba esik a változástól, attól, hogy hirtelen nagyot fordul az élete. Ő meg kinézett a kertbe, és látta, hogy mennyi munka lesz itt. Ez megint túl egyszerű felfogása az élet dolgainak. Hiszen sokaknak a járvány a munkahelyük elvesztésével járt, és mintha az anyagiak okozta változást nem venné figyelembe. És az a helyzet, hogy mivel ezzel kapcsolatosan nem nyilvánul meg (legalábbis nem emlékszem, hogy ilyet olvastam volna tőle), ezért nincs tőle hiteles tanács azzal kapcsolatosan, hogy mi a teendő, mit javasol nagy anyagi változás esetén. És az előzetes videói alapján sem tűnik úgy, hogy erre ki fog térni. Bár a könyvbemutató 1 órás videót még nem néztem meg, ha ott esetleg... De az se tetszik, hogy már 4.500 forint a könyv. Lehet, hogy az lesz, hogy előbb belelapozok, beleolvasok, amúgy tartok attól, hogy ha megveszem, ott marad a többi Csernus Imre könyv között, mint kvázi gyűjteménynek. Annak azért drága. Majd meglátjuk.
• Tari Annamária: Online illúziók, offline valóság
  Tari Annamária könyvei is eléggé olyanok, hogy egy kaptafára készülnek. Bár ezzel eléggé elprofanizáltam a munkásságát, hiszen neki szakterülete a mai fiatalok, és viszonyuk az online világhoz. Ezzel kapcsolatos folyamatos kutatásait írja meg a könyveiben. De azt akkor is be kell látni, hogy a könyvei csak annyiban különböznek, hogy a témákat aktualizálja, magákat a témákat nem, ezért van az, hogy egy nagy könyvvé folynak össze a fejemben az eddigi könyvei. Ezért is van az, hogy bár tudtam, hogy megjelent ez a könyv (tavalyi), de nem foglalkoztam vele komolyan. Ha lesz lehetőségem, megveszem magamnak, de a többihez képest hátrasorolt nálam.
• Presser Gábor: Presser könyve
  Na ez volt az a könyv, aminek hatására eszembe jutott Dusán könyve. Ez pedig nagyon érdekel, nagyon szerettem olvasni az LGT-könyvet, így szerintem akármennyire drága is ez a könyv, biztos, hogy megéri az árát. Az LGT-könyvben is azt szerettem, hogy szerettem elképzelni, magam előtt látni az olvasottakat, az hihetetlen élmény volt. Presser Gábor könyvénél is hasonlókat remélek.

Azért összességében értékes könyv mind, ami többé fog tenni, ha el fogom olvasni őket.

Az aknakeresés új szintje

Igazából előnynek gondolom azt, hogy kíváncsi személyiség vagyok. Ha barátra teszek szert, sok minden szokott érdekelni vele kapcsolatosan. Ki ő, mit szeret, mi a hobbija, mi az, amit szívesen mesél magáról. Ez nemcsak a kíváncsi természetemből fakad, hanem mert soha nem tudhatom, hogy az, ami iránt ő érdeklődik, nem-e válna hasznomra. Milyen új ismereteket sajátíthatok el általa, nem-e lennék több általa. Csernus Imre írta az egyik könyvében, hogy a kíváncsisága tartja őt fiatalon. Tökéletesen átérzem. De ez a kíváncsiság persze megsokszorozódik, ha a másik félbe történetesen szerelmes vagyok. Ha még ez a szerelem viszonzásra is talál, akkor ott már nincs menekvés. Márpedig most az utóbbi esete áll fenn. A közös érdeklődési kör megvolt, hiszen Haikyuu!! szerveren találkoztunk, onnan kezdtünk el privát beszélgetést. Az is részint közös érdeklődési kör, hogy mind a ketten szeretjük a logikai játékokat. Csak én többségében a Tetris-ben, Dr. Marióban, Picross-ban vagyok otthon, addig ő bár a Picross-ban is, de a másik nagy kedvence az Aknakereső. Lévén, hogy a Picross közös hobbi, beregisztráltam a Nonograms.org weboldalra, szoktam néha én is feladványokat megcsinálni. Ami az Aknakeresőt illeti, szinte keresztrejtvény szintjén old meg feladványokat. Ilyet senkinél nem láttam. Mondta is, hogy benne van egy közösségben, ahol feladványokat adnak fel egymásnak, segítik, tanítják egymást. Nekem egész életemben annyi kapcsolatom volt az aknakeresővel, hogy megnyitottam a Windows játékok között, elkezdtem totál véletlenszerűen kattintgatni, aztán 2-3 másodperc után robbantam. Hogy ebben esetleg valami logika lehet... Valamit láttam belőle, a számok nemcsak úgy ott vannak, de egyáltalán nem érdekelt annyira, hogy mélyebben is elemezzem magamban a dolgot. Ha már Windows játékok, akkor Pasziánsz meg a Fekete Macska volt a fő időtöltési mód nálam.

Most sem feltétlen életem célja, hogy Aknakereső mester legyek, de úgy voltam vele, hogy hátha az abból szerzett ismeret az élet más területén is hasznomra lehet, ezért úgy döntöttem, hogy meghallgatom a páromat, hogy miért szereti, hátha tanulok valami újat. Emellett elmagyarázta az alapokat. Hamar kiderült, hogy nem azért szenvedek a matekkal egyetemen, mert lusta vagyok, hanem mert egy bizonyos szint fölött nem látok logikát dolgokban, és bár meg lehet magyarázni, de nehezen értem. Például most tanulok ZH-ra matematikai alapokból (harmadjára...), alkalmazott matematikából és operációkutatásból. És az a helyzet, hogy ezen a szinten én már csak megtanulni, bemagolni tudom az összefüggéseket, de megérteni nem. Példa: Értem a deriválás alapját, elméletét, meg néhány deriválási azonosságot is átlátok, de az összetett függvény deriválását már csak bemagolni tudom. Hát hasonlóképpen mentem neki az aknakereső rejtelmeinek megértéséhez. Habár konkrét vita nem volt, de azért feltettem magamban a kérdést, hogy mi szükségem van erre? Hagytam, hogy írja, magyarázza, én valamit odaírtam neki, hogy igen, jó eséllyel így van, logikusnak tűnik, miközben meg igazából akkor nem értettem semmit, és mással foglalkoztam. Kerestem egy online aknakeresőt, hogy magam alkalmazzam azt a logikát, amit látok benne. Kérdéseire meg folyamatosan rossz választ adtam, és nem értette, hogy miért azt elemezgetem, amin ő már rég túl van. Talán azért, mert agyban még ott tartok, és azt próbálom megérteni. Ilyenkor szoktam bedühödni, és ilyenkor van az, hogy valami mással kell foglalkoznom, különben bedurran az agyam. Alapvetően lobbanékony természet vagyok, de nagyon ritka az, amikor üvöltözök, meg török-zúzok. Azért maradok nyugodtnak, mert tudom magamról, hogy most robbanni fogok, de még tudom kontrollálni magam. Ilyenkor nekem mással kell foglalkozni ahhoz, hogy lenyugodjak. De ez nem azt jelenti, hogy akkor nem ott vagyok gondolatban. De, az jár fejemben, csak kell valami, ami ilyenkor eltereli a figyelmemet, lenyugtat, mert így tudom átgondolni azt, hogy hol rontom el, és megemésztem a mondottakat (jelen esetben leírtakat). Ugyanez van a videojátékoknál is. Ha elakadok valahol, akkor ki szoktam kapcsolni a gépet, és mással foglalkozok. De ezalatt is azt szoktam átgondolni, hogyan tudnék továbbmenni ott, ahol elakadtam. De ha tovább játszanék, és továbbra sem sikerülne, akkor egy idő után az idegesség miatt már nem is tudnék rendesen gondolkodni. De ha kijövök abból a közegből, akkor lenyugszok, és jobban át tudom gondolni, hogy mit csináljak másképp. És általában sikerül is. Ezért van az, hogy még nem vágtam a földhöz egyetlen controllert sem. Ugyanez az Aknakeresőnél. Pár perc után már magam próbálgatom, hogyan csináljam, és többedik próbálkozás után már sikerül.

Nálam így működik az, hogy addig csinálok valamit, amíg valami nem megy. Csak ezt sokan nem látják át, nem értik meg, ezért kapok a fejemre, hogy mit képzelek, hogy ilyen könnyen feladom? Pedig szó nincs arról, hogy feladnám, aminek látom értelmét, hogy küzdjek érte, meg motivált vagyok, azt csinálom, csak mivel tudom magamról, hogy hajlamos vagyok arra, hogy bedühödjek, ezért saját módszerrel csinálom.

Azért érzékelem, hogy igaza volt Jucukynak, amikor írta, hogy nem is baj, hogy távkapcsolat a miénk, mert így ismerjük meg egymást, és ha eljutunk oda, hogy együtt leszünk élőben, akkor kevesebb lesz a konfliktus. Azt nem gondolom, hogy ha ez élőben történt volna, akkor hangos szóváltás kíséretében zajlott volna le ez az oktatás, de megkértem volna, hogy hagyjon most békén. De ez nem ellene szólna, hanem idő kell, amíg átgondolom magamban a dolgokat. Már csak azért sem szól ellene, mert pont attól kímélném meg, hogy durva legyek vele. Szeretem őt, és életem utolsó cselekedeteinek egyike legyen, hogy indokolatlanul durva legyek vele. Ezért is voltam azon, hogy visszafogjam magam, meg az is sokat segített, hogy végül békésen le lett rendezve a dolog, hogy ő is belátta, hogy túlzottan nyomulós volt, és utána kíváncsi volt arra, hogyan tanulok. Én meg készségesen elmagyaráztam neki, hogy vannak nálam ilyenkor a dolgok. Ha oda-vissza működik, hogy megértjük egymást, az sok konfliktustól megkímél, és jó esély lesz arra, hogy ez a párkapcsolat hosszútávú legyen. Főleg, ha eljutunk odáig, hogy élőben legyünk együtt.

Az új Csernus Imre könyv

Nemrég jelent meg Csernus Imre legújabb könyve, az "Egy életed van" című. Kíváncsi voltam rá, ugyanakkor szkeptikus is voltam, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi újdonságot írhat annyi könyve után. Ha nem vesszük a régi könyvek újrakiadásait, akkor ez egészen pontosan a 13. könyve. Tavaly, amikor megjelent "a Harcos" című könyve, lazán azt gondoltam arról, hogy az lesz az utolsó, mert egyrészt ennyi könyv után mit tud még írni, másrészt mivel már nem dolgozik pszichiáterként (tudtom szerint), saját étterme van, emellett borokkal foglalkozik / foglalkozott, azt gondoltam, hogy ezzel együtt a könyvírást is elengedte. Csak még megír egy utolsót, ahol saját életében megélt élményekkel támasztja alá az elméletét, gondolkodását. Ami teljesen jó is, hiszen mindenki a saját maga megélt tapasztalata alapján alakítja ki a saját értékrendjét. Így a Harcos című könyvet gondoltam Csernus könyves karrierjét lezáró könyvnek, ami véleményem szerint métló lezárás lett volna. Csak hát született egy utolsó utáni könyv. :)

Mivel hirtelen tudtam meg, hogy jön ki egy új könyve, így erre nem volt külön pénzem, igyekeztem a lehető legolcsóbban megvenni. Előrendeltem 20% kedvezménnyel, és felhasználtam a Libris pontjaimat. Így az eredetileg 3.990 forintos könyvhöz 2.304 forintért jutottam hozzá. Éljenek a német érettségire felkészítő könyvek. Meg egyébként is ahogy fejlebb írtam, szkeptikus voltam a könyvvel kapcsolatosan, hogy vajon mi újdonságot tud írni? Ami mindenképp pozitívum, hogy lehet érzékelni, hogy nem praktizál, ugyanis nem mint pszichiáter írta meg a könyvet, hanem mint egy átlag ember, akit a megélt tapasztalatai, ezáltal látva az embertársait szigorúvá tette, és mintha folyamatosan tenné fel a kérdést, hogy képes egy ember nem tenni a saját frusztrációja ellen, és élőhalottként élni az életét? Márpedig tényleg nagyon sokan élnek így, ebben igaza van. Azt már én magam is megfigyeltem, hogy az emberek, akik vigyorgásba, örök jókedvbe, pozitív gondolkodásba rejtik a saját frusztrációjukat, nagyon rossz a társaságukban lenni, mert hangosan demózzák magukról, hogy mennyire jól vannak, miközben minél görcsösebben próbálják elrejteni a maguk szarságait, annál átlátszóbb, mert túl nagy munkát fektetnek az álarcba, és elfelejtenek önmaguk lenni. Azok, akik tényleg rendben vannak magukkal, azoknak ez belülről sugárzik, ezért nem is kell azt a látszatot kelteni, hogy mennyire jól vannak. Ezt már a korábbi könyveiben is megírta.

Ötletes volt hónapokra felosztva az adott hónap természeti jelenségéhez igazítani a mondanivalóját az emberi viselkedéssel, természettel kapcsolatosan. Viszont az írásainak minősége változó. Ami a legjobban meglepett, hogy sok helyen úgy írt a bizonyos emberi problémákról, mintha annak megoldása teljességgel evidens lenne. Ebből a szempontból a régebbi könyvei összetettebbek voltak, mert ott megírta azt is, hogy bizonyos dolgokért (pl. tisztelet, megbecsülés, hitelesség) keményen meg kell küzdeni. Ezzel szemben a mostani könyvében az érződik, hogy mindent megtett azért, hogy hiteles legyen, ezáltal lehet adni a szavára, de mintha elfelejtette volna, hogy azért, amiket leírt, azokért egy időben keményen megküzdött, és ez megtévesztő lehet azoknak, akiknek ez Csernus első könyve. Aztán nagyot fognak nézni, ha nem fognak a szavára, véleményére adni, mert csak úgy szövegel, de nincs mögötte következetes munka. Ezekről mind részletesen írt a korábbi könyveiben. Így ez megtévesztő lehet annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Mindenképp érdemes a régebbi könyveit is olvasni, mert ott radikálisabban is fogalmaz, meg azok a szempontok is fontosak, ahogy ott megírja a gondolatait. Ami kiváltképp nem tetszett, ha jól emlékszem a márciusi hónaphoz leírt gondolatai voltak eléggé egocentrikusak. Csernus már régen is sokat írt a megfelelési kényszerről, és az ebből fakadó frusztációról, de itt most teljesen átment a másik végletbe. Pár napig félbe is hagytam az olvasást, mert szinte átment nárcizmusba, olyan a kifejezéseket használt, amik egyáltalán nem rá vallanak.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy vajon hány oldalas lenne a könyv, ha ugyanúgy lenne tördelve, mint mondjuk a Férfi című könyve. Elvileg 270 oldalas a könyv, de a cím külön oldalt tesz ki, a másik meg mintha a betűk is vastagabbak lennének, kevesebb sorból áll egy oldal. Összehasonlítottam, és tényleg szellősebb az új könyv.

Felül látható a Férfi című könyv, alul meg az Egy életed van. Tehát lényegesen kevesebb gondolat jelenik meg könyv formájában. Pedig értékesebb lenne a könyv, ha részletesebben kifejtette volna például azokat, amiket fentebb írtam. Így teljesebb képet kapnának azok, akiknek ez az első Csernus Imre könyve.

Összességében azt érzem, hogy nem volt alaptalan a szkepticizmusom a könyv tartalma iránt, de az újfajta írási stílus mindenképp más színezetet ad a mondanivalójának. Jó ötlet volt a természettel azonosítani az emberi viselkedés természetét. Érződik, hogy az utóbbi években falun lakik, és sokat formálta a gondolkodását a természetközelség, és az ottani emberek viselkedése. Emiatt mindenképp érdemes volt elolvasni a könyvét, de ha lehámozzuk a körítést, és csak magára a mondanivalóra összpontosítunk, akkor azt kell mondjam, hogy ezeket a régebbi könyveiben jobban, a való életre inkább reflektálva írta meg. Továbbra is a Férfi a #1 Csernus könyv nálam. Sőt, azt gondolom, hogy ha nincs érdemi, innovatív mondandója, akkor lehet, hogy érdemes lenne elengedni a könyvírást.

Csernus Imre könyvbemutató és dedikálás

Ma volt az Allee-ban levő Libriben az új Csernus Imre könyv bemutatója. Természetesen maga Csernus Imre is ott volt, a maga stílusában mondta a magáét. Mivel már elolvastam a könyvet, ezért újdonságot nekem nem mondott, de élőben hallani a maga stílusában érdekes volt.

Megvannak a módszerei, hogyan tegye maradandóvá az emberek számára a mondandóját, előszeretettel figurázza ki az adott szituációt, felnagyítja, de legfőképp a cinikus nevetése az, ami emlékezetessé teszi a mondanivalóját. Azt régóta tudni róla, hogy az egy módszer nála, hogy intenzív érzelmi töltettel adja elő magát, mert tudja, hogy ezzel lehet a leginkább hatni az emberekre.

Maximálisan igaza van, és azt gondolom, hogy bár lehet, hogy először ijesztőnek tűnik, ahogy előadja, de érdemes függetleníteni magunkat attól ahogy mondja. Mert ha lélekben rendben vagyok, akkor el tudom fogadni, hogy ez az ő stílusa, tiszteletben tartom, hogy ő radikális módszerekkel fejezi magát, nekem az a dolgom, hogy a számomra fontos dolgokat kiragadjam a mondanivalójából. Merthogy mondott is értékes dolgokat arról, hogyan elfogadni az öregedést, hogyan lehet lélekben fiatalnak maradni, párkapcsolati problematikák, szülőről való érzelmi leválás dolgában.

Dedikálásnál tetszett, hogy nem azt írta rá a könyvre, hogy "sok szeretettel", hanem, hogy "jó utat". Ez egyrészt jelzi, hogy egyedi és progresszív gondolatai vannak az élet dolgairól, és nem él a sablonokkal, másrészt meg aki rálép az önismeret útjára, arra hosszú (életfogytiglan, hogy pontos legyek) és kemény út vár, erre pedig nincs is jobb kívánság.

Csernus Imre legújabb könyve elolvasva

Elolvastam Csernus Imre: A harcos című könyvét. Ennek olvasása átlagos olvasási sebességemhez képest gyorsabban ment. Én ugyanis nem szoktam napi átlagban 100 oldalt olvasni. Egyrészt nem vagyok az a nagy olvasó, másrészt meg gyakran meg szoktam állni olvasás közben, hogy átgondoljam az olvasottakat, feldolgozzam. Ezért átlagban 10-15 oldalt olvasok egy nap, de azt úgy, hogy valóban olvasok. Szállítja az elmém a képeket, meg valóban foglalkoztat az, amiről olvasok.

Csernus Imre könyveit 2010 óta olvasom, és 8 év után is akkora érdekődéssel olvasom az írásait, mintha most találkoztam volna vele először, és rácsodálkoznék, hogy mennyire progresszívek az írásai. Mert én annak tarom. És az új könyve is nagyon jó volt. És kiérdemelte a Bevállalom című könyv javított változatának elismerő titulusát. Élmény volt olvasni az írásait, bár néha olyan érzésem volt, mintha félbehagyná a gondolatait. Még régen, A Férfi című könyvében írta, hogy szándékosan hagyja félbe a gondolatait, hogy gondolkodásra késztesse az embereket. Jó módszernek tartom ezt. Azért, mert egyrészt így jobban megmaradnak az írásai, másrészt mindenkinek saját értékrendje van, és így lehetősége van mindenkinek úgy folytatni a gondolatait, vagy a leírtakat átgondolni, hogy azonosulni tudjon vele. Végülis mindenki úgy él, amiben hisz. Jó, mondjuk ezt a gondolatmenetet ki lehet forgatni, hogy aki ártani akar másoknak, azoknak ugyanúgy megvalósulhatnak az álmai, csakhogy nem Csernus Imre az, akinél így érdemes gondolkodni. Mert ő nyíltan kiírja, hogy mindenért keményen meg kell küzdeni, az ember élete egy folyamatos fejlődés, az eredmények pedig ezáltal lassan jönnek. Azt is megírta, hogy ahhoz is kemény munka kell, hogy negatív ember legyen. Vagyis nem tudom, hogy fejezzem ki, de az a lényeg, hogy például a frusztrációiért is ő maga dolgozott meg, hiszen nem akarta bevállalni a változást, ezért az évek során vegetált.  Maximálisan egyetértek vele abban, hogy ha valaki nem tesz az életéért, az nem akaratgyenge, hiszen egy kövér ember abba ölte az energiáit, hogy a rengeteg evéssel úgy meghízzon. Most élvezze a munkájának gyümölcsét... Ahogy írtam feljebb, 8 éve olvasom a könyveit, és annyi élettapasztalatom már van, hogy tudjam, hogy ezekben igaza van.

Nem tudom, hogy vannak-e még gondolatai, amiket könyv formájában megosztana, de én nagy örömmel venném, és szívesen olvasnám. Végezetül megmutatnám, mely könyvek vannak meg Csernus Imrétől.

Az új Csernus Imre könyv

Belenéztem ma az Árkádban a Libriben az új Csernus Imre könyvbe, és úgy néz ki, hogy jó lesz. Fel lehet fogni úgy, hogy Bevállalom! című könyvnek egy javított változata.

Meg is vettem. Az Árkádban most kuponnapok vannak, ami alapvetően nem nekem szól, de ha adják könyvre, ráadásul az újakra is beváltható a 20%-os kedvezmény, és a Libri Törzsvásárlói kártyán is volt még pont, azt is beváltottam. Így összesen 1300 forinttal olcsóbban vettem meg, így 4000 forint helyett 2700 forint volt, és olyat vettem, ami örömöt okoz. Úgy néz ki, ez a könyv rendben lesz. Bővített mondatokkal ír (A Bevállalom! legnagyobb hibája a tőmondatok, melyek miatt lélektelenné válik az írás), így mindenképp érdekes lesz. Beleolvastam, mielőtt megvettem, ami a legjobban megmaradt bennem, amikor az 50. születésnapját ünnepelte, írta, hogy azt úgy kezelte magában, hogy jöhet a következő 50, és ettől jókedvű lett. Azért kell egy érzelmi fejlettség ahhoz, hogy valaki idáig eljusson. Nem is kell 50-nek lenni ahhoz, hogy szembesüljünk az idő múlásával, nekem a 30. születésnapomat volt nagyon nehéz tudomásul venni. Egyébként is nagyon nehéz volt nekem a 2016-os év, és erre rájött az, hogy 30 leszek. Ekkor döbbentem rá, hogy soha többé nem leszek huszonéves, hogy múlik az idő, és ami elment, az többé nem jön vissza. Ehhez kellett némi idő, hogy elfogadjam magamban, és azt mondjam, hogy kész vagyok előre nézni. Azt gondolom, hogy az nem tudja elfogadni az öregedést és az idő múlását, akinek valami komoly hiányérzete van a múltjával kapcsolatban, főleg, ha látja, hogy más meg megteszi fiatalkorában azt, amit ő valami miatt elszalasztott. Ebbe nagyon csúnyán bele tud rondítani a Facebook, és az ideális boldogságot ábrázoló képek. Időnek kell ahhoz eltelnie, hogy ténylegesen elfogadjuk azt, hogy ami idő elmúlt, az többé már nem jön vissza, de jó eséllyel ez nem azt jelenti, hogy az adott dolog már nem valósulhat meg, csak késve. Persze, hogy mi az a bizonyos dolog, vagy tett, ami hiányzik, és hogy mennyire pótolható, az más kérdés. De aki lerendezi magában a múltat, elfogadja a hiányérzetet, akkor képes lehet továbblépni. Ebben látom a módját az öregedés elfogadását a hiányérzettel együtt. A könyvről pedig majd írok részletesen, ha elolvastam.