Retro részleg fejlesztve

Történt némi változás, amióta nem írtam az albérletről, ugyanis sajnos azóta megint újba költöztem. Szerencsétlenül alakultak a dolgok, néhány barátom már azon viccelődött, hogy az új hobbim lett az albérletkeresés. Ez a 9. albérlet, érdekességként az 5. kispesti albérlet. Nemcsak azért akartam a XIX. kerületbe költözni, mert szeretek itt lakni, hanem mert már sok cuccom van itt, és nem akartam messzire költözni a X. kerületből, hogy ne kelljen annyit cipekedni. Szerencsére itt nagyon jól alakulnak a dolgok, maximálisan elégedett vagyok mindennel, a hiányosságaival meg együtt tudok élni, azokat majd később.

És itt új retro részleget találtam ki, ezt fejlesztettem, ugyanis volt anyagi lehetőségem venni képcsöves TV-t, jó minőségűt, jó áron. Méghozzá egy Sony Trinitron KV-21M3K modellt. Itt most konkrétan modellt nem kerestem, két kitételem volt. Az egyik, hogy a márkája lehetőleg Sony vagy Panasonic legyen, és 51 cm képátmérőjű, ami képcsöves TV-knél ideális számomra. Mind a kettő bejött. ráadásul az ára is kedvező volt (3.900 forint), megvolt az eredeti távirányítója is, úgyhogy azt gondolom, hogy jó vásár volt. Mazsibazsi barátom segített elhozni, akinek nem tudok eléggé hálás lenni a segítségéért, és hogy ennyire készséges volt.

Mielőtt beüzemeltem, még ki kellett takarítani, ugyanis eléggé koszosan vettem át, csupa por volt. Még a képcsőre is ragadt valami kosz. De néhány univerzális nedves törlőkendő, és még a rések portalanításával és a távirányító alapos kitisztításával is éveket fiatalítottam a TV-n. Annyira alaposan tisztítottam ki, hogy még a réseknél is portalanítottam, minden egyes rést letakarítottam. Először a legegyszerűbbet akartam kipróbálni, az AV csatlakozást. Ehhez egy Nintendo 64-et csatlakoztattam, bele Mario Kart 64-et, szinte zavarba ejtő az eredmény:

Különben nagyon nehéz képcsöves TV-ről jó képet elkapni, mert ez a TV is csak 50 Hz-et tud, és írtam róla nemrég, hogy amúgy folyamatos a kép, de valamiért ha fényképezőgépen nézem, rettenetesen vibrál. És olyan képet elkapni, amin a legkevesebb vibráció látszik... Nagyon sok képet csináltam, mire megtaláltam a megfelelőt. Egyébként akik emlékeznek a '90-es években, amikor valami hír vagy tudósítás keretében TV-k és számítógépes monitorok látszottak, ott volt nagyon erős vibrálás, ami a TV-n keresztül látszott. Na ugyanez az eset van itt is. Amúgy Mario Kart 64-ezni mindig jó buli, most is szerettem.

Aztán jött az, hogy kipróbáljam a hangolást, rácsatlakoztattam a Super Nintendót RF kábellel, és jelentem, megtalálta:

Bár a keresés eleinte problémás volt, ugyanis nem értettem a jeleket a TV-n. Az volt, hogy behangoltam, az ment, de azt hittem, hogy ezzel el van intézve, el is van mentve, de amikor visszaléptem, láttam, hogy mégsem mentette el.. Nem értettem a piktogramokat, aztán többször próbálkozás után rájöttem, melyik a mentés. Még szép, hogy a Super Mario All-Stars-szal próbáltam ki, mentem vele egy pár percet. Ami furcsa volt, hogy többször változott a kép minősége. Volt olyan, amikor olyan szép és tiszta volt a kép, mintha AV-ra lett volna csatlakoztatva, máskor meg erősen hangyás lett a kép.

De aztán kiderült, hogy inkább a Nintendo RF kábel érintkezése az, ami problémás lehet, ugyanis harmadikként a videomagnót csatlakoztattam rá (azt is ugyanígy), és amikor arra rákerestem, annak a képe tökéletes volt, és nem volt változás. A Super Mario videokazettával próbáltam ki.

Úgy tűnik a Super Nintendót hangyásabb "pillanatában" kaptam el, mert azért látható különbség a videós kép javára. Úgyhogy most már videokazettákat is tudok nézni régi TV-n.

A következő a Sega Master System volt. Ezt is be akartam hangolni a helyére, teljes siker volt. És ennek a képe is végig gyönyörű volt.

Továbbra is nagyon szeretem a Master Systemes első Sonic the Hedgehog játékot. Most is elvittem a feléig. Aztán tovább nem, mert éhes voltam, és addig is pihentem egy kicsit.

Legvégül a régi DVD-lejátszót csatlakoztattam a TV-hez. Van ugyanis egy Pioneer DV-340-es modellű DVD lejátszóm, ami még a DVD-korszak kezdeti szakaszából származik, 2001-2002 tájáról, amikor még 120.000 forint volt egy lejátszó. Ez a lejátszó annyira kezdetleges, hogy nincs rajta se USB csatlakozás, valamint adat DVD-ről semmilyen formátumot nem ismer fel (avi, mkv, mp4, semmilyet). Úgyhogy ez csak eredeti DVD-t tud lejátszani, illetve élek a gyanúperrel, hogy az ISO-ban kiírt DVD-kkel is boldogul, ezt még nem próbáltam. Magát a lejátszót igen, a Hófehérke és a hét törpe DVD-vel próbáltam ki, és megy rajta rendben minden.

A retro részleg most kicsit szűkösen van itt az új helyen, de örülök neki.

Jelen állapotában elégedett vagyok, csak sajnos szűkösen vagyok abban a szobában, ugyanis ott van tárolva majdnem minden olyan bútor, ami nem kell. Két ágy is van a szobában, egyik van a másikra téve, úgyhogy épp csak annyira tudom magam ott kényelembe helyezni, hogy egy széket oda, és kb. 40-50 cm távolságból nézem a TV-t. Egyelőre ez még nincs megoldva, most kényelmetlen és szűkös, de teszek azért, hogy felszabaduljon a szoba. Tehetek is róla, ugyanis a főbérlőnek sem kellenek a bútorok, mondta nekem, hogy ha meg tudom oldani, hogy elszállítsák, akkor engedélyt sem kell kérnem, intézhetem, hogy vigyék el. Örömmel, mert amúgy eléggé régi bútorok. Foglalják a helyet, nincs szükség rájuk, és öregítik a lakást. Úgy volt, hogy a bútorok és az ágy közül három az én szobámban volt, amit nekem adtak ki, csak mivel én vettem saját bútorokat korábban, és időközben át lettek hozva, ezért ki kellett rakni a szobából. De hogy milyen nehezen találtam meg a helyüket, és mire odatettem őket... Na az nagy munka volt, de egyébként bámulatos a különbség. Azzal, hogy az én néhány hónapja vásárolt bútoraim kerültek ide, már attól sokat fiatalodott a szoba.

Nemcsak a gyors, kényszerű költözés miatt döntöttem emellett a szoba mellett, hanem mert láttam fantáziát, úgy az egész lakásban. Ugyanis a panelek közül, amiket láttam, ennek az elrendezése tetszik a legjobban. Ez ugyanis egy három szobás lakás, van a nagyszoba, amiben a lakótársam lakik, és van a közepes méretű szoba, amiben én. A kicsiben senki, itt vannak a bútorok, amik nem kellenek, és ide is berendezkedtem. Aztán ha sikerült elszállíttatni minden bútort, ami nem kell, akkor berendezkedhetek ide is, meg van engedve. Úgyhogy lényegében két szobát bérelek egy áráért. De nagyon jól érzem itt magam, végre úgy tűnik, hogy ez lesz az a hely, ahol sokáig fogok maradni, akár hosszú évekre is. Főleg, hogy ha ez a lakás fel lenne újítva, nagyon szép lenne, akár egyedül is bérelném, ha majd olyan anyagi helyzetem lesz. A legkisebb szoba ugyanis a konyha mögött van közvetlen, én megcsinálnám azt, hogy a kettő közötti falat kivetetném, és lenne egy nagy étkezős konyha. Valamint a konyha és szoba bejáratát is kivetetném, mivel egymás mellett vannak, és így a folyosó tág terű lesz. Aminek azért örülnék, mert többek között amit a '80-as években épült panelekben nem szeretek, hogy a folyosó szűk, és olyan érzetet ad, mintha elszeparálná a lakás egyes helyiségeit, és nem egy teljes egészet ad a lakás, hanem mondjuk két felet. Például Békéscsabán abban a lakásban, ahol felnőttem, egy szűk folyosó egyik végén van két szoba, a másik végében meg kettő, és olyan érzetet ad, mintha két különböző lakás szobái lennének. Viszont az a gondolatom, hogy ha tágas lenne a folyosó azáltal, hogy a konyhával egy teljes egészet ad, és sokkal jobb lesz a lakásban is tartózkodni. Hogy ilyeneken is gondolkodok, ez is jelzi, hogy jól érzem magam itt, és hosszútávra tervezek ide. Egyébként nagyon jófej a főbérlő, elmondtam neki a terveimet, gondolataimat a lakásról, és maximálisan nyitott rá. Úgyhogy ha tényleg sokáig itt maradok, és minden rendben lesz, fogok indítványozni jövő nyárra egy átfogó felújítást. Addig meg a hiányosságaival együtt vagyok elégedett a lakással. Végre oldottan jól érzem magam, ez nagyon hiányzott.

3. Mini-Nintendo találkozó

Időszerű volt az általam szervezett Nintendo találkozó, és mivel a lelkesedés is megvolt a többiek részéről, így vártuk mindnyájan.

Spontán ötlet volt, hogy most a Nintendo 64-re fókuszáljuk, lehetett volna más konzol is, de Krisi javasolta, hogy akkor most legyen több Nintendo 64 is, elhozza ő is a konzolját, meg a játékait. Bagszi is elhozta a maga Pikachus Nintendo 64-ét, így három konzolon ment a buli. A helyszín most is a Hyp-R Zone volt, amivel most is maximálisan elégedettek voltunk. Tehát, július 7, szombat, első voltam, még 10 óra előtt megérkeztem. Eléggé korán keltem, alig aludtam 3 órát. Van az egyik véglet, amikor azért nem tudok aludni, mert nyomaszt valami, és van a másik, amikor azért, mert annyira jól alakulnak a dolgok és lelkes vagyok. Minek aludjak, amikor dolgom van? Most az utóbbi áll nálam fenn, az új albérlet hihetetlenül jó, dolgoztam hajnalban az új projektemen, amit egyelőre azért nem hozok nyilvánosságra, mert túl kevés írás van rajta, másrészt nem akarom, hogy ha elmegy a lelkesedés, akkor félbemarad. Tehát akkor fogom közzé tenni, amikor elég tartalom lesz rajta. Szóval ezzel foglalkoztam, nagyjából 8 órakor indultam el, vásároltam kaját. A Nyugatihoz mentem, onnan mentem a Blaha Lujza térre.

Elég hamar odaértem 9.50-re, még a Hyp-R Zone sem volt nyitva. Kint megvártam a nyitást, közben megjött Tutajkk is, illetve pont nyitásra jött meg Nari és OctoZaky, úgyhogy 4-en már voltunk. Felmentünk, az emeletre, a Sega MegaDrive helyére csatlakoztattam a Nintendo 64-et. Először Nari foglalta le, mert szerette volna látni eredetiben a Super Mario 64-et. Hoztam pluszba két Super Nintendo játékot, addig Super Mario Karttal játszottunk. Tutajkk annyira nem szereti, de bevállalta velem a játékot. Kétségtelen, hogy a kisebbség közé tartozom azáltal, hogy szeretem a játékot. Tény, hogy nagyon nehéz, de nekem bejön a hangulata, kifejezetten inspirál. Ezt a játékot is élveztem. Eközben jött meg Gábor és bagszi (külön), bagszi a Commodore 64 helyére csatlakoztatta a Pikachus Nintendo 64-ét. OctoZaky is épp Commodore 64-et hozott, amit ma vett át. Dobozosan vette meg, sőt még német nyelvű leírás is volt mellé. Ami némileg nosztalgia számomra, mert ilyen füzetek nekünk is voltak a Commodore Plus/4 számítógéphez. Ebben nemcsak az összeszerelés, meg ilyenek vannak, hanem programozáshoz parancsok is. Magyarországon a '80-as években nagyon elterjedt az iskolákban a Commodore Plus/4, és bizony nem játékhoz használták, hanem azon tanultak programozni a diákok. Én arra emlékszem, hogy a bátyám volt az, aki nemcsak játékhoz használta a számítógépet, hanem programozott is rajta, csak mivel akkor 4-5 éves voltam, ezért semmit nem tudtam értelmezni azon, ami a TV-n ki van írva. Ami viszont elgondolkodtat, hogy nem is "mozgatott meg", hogy érezzem, hogy bármi dolgom lenne azokkal a szövegekkel, ez is jelzi, hogy a programozást nem nekem találták ki. OctoZaky sem kezdett el programozni, behozta a sakkot. Azon gondolkodok, hogy ha valamiért beszereznék egy Commodore 64-et, akkor azért, mert a nagyon rég, '90-es évek elején a TV-ben mentek a telefonos játékok (Dominó, Torpedó, Ötöd-Ölő...) Commodore 64-en játszották, és volt erről szó az egyik retro csoportban Facebookon, hogy ezek a játékok hogy működtek, és felmerült, hogy ezek a játékok esetleg megszerezhetők-e. Erről nem írtak biztosat, de örömmel venném, ha játszhatnám ezeket a játékokat.

Bagszi hozta a Pokémonos Nintendo 64 játékokat, így voltak, akik azon játszottak. Pokémon Stadium és Pokémon Puzzle League volt fókuszban a Pikachus Nintendo 64-en. Közben Krisi is megjött, ő jelezte, hogy csak 11-re tud jönni. Összerakta ő is a Nintendo 64-ét, hozott ő is néhány érdekeset. De mit is? ... Eszembe jut. Az biztos, hogy sokaknak örömöt okozott, amikor meglátták a Lego Racerst. A nosztalgia, és a demón játszott egyetlen pálya sokakat a játék köré vonzott. Sajnos csak ketten lehet játszani, játszottam többekkel is. Úgy persze könnyen levernek, hogy mindenki a zöld LEGO darabkára megy, aztán a három fehéret összegyűjtik, és uzsgyi a cél felé. A zöld LEGO darabka az extra sebesség, a fehér meg erősíti a tárgyat, amit felveszük. Maximum három fehérrel lehet erősíteni, akkor lesz maximális erejű. Zöld LEGO darabka három fehér erősítővel levágja a pálya egy részét. Így 10-15 másodperccel vesztettem a többiek mögött. Ezután egy húsz körös Mario Party 2 meccset játszottunk., négyen: Gábor, Tutajkk, OctoZaky és én. Nagyon jó játék volt, élveztük, csak megerősödött bennem, amit már hosszú évek óta tudok, hogy a Mario Party 2 a sorozatának legjobbja. Úgy nyertem meg, hogy 5 körrel a vége előtt 0 csillaggal, 0 érmével álltam, de már azzal kaptam 10 érmét, hogy megjósolták, hogy én nyerek. Jóslatot meg nem volt nehéz mondani, mert beállítottuk a bónuszt, és sejthető, hogy már akkor is jól álltam, ezért a bónusz csillagokat a játék végén többségében én fogom kapni. Ez így is lett, ezzel nyertem meg, meg aztán még igyeketem. Aztán persze nem maradhatott ki a Super Smash Bros., ez is összehozta az embereket. Addig OctoZaky-vel játszottunk F-Zero X-szel. Ebben jó vagyok, szinte mindegyik játékot nyertem.

Aztán többen megéheztünk, OctoZaky-val mentünk kajáért, bagszi is megkért, hogy hozzunk neki is. A Nyugatiba mentünk, mert egyrészt az ottani antikváriumba mentünk szétnézni, és akkor már az ottani Burger Kingből hoztunk kaját. De hogy ennyire körülményes lesz, azt nem gondoltuk volna. Az, hogy lassan ment a sor a Burger Kingben, az engem nem zavar, mert nem várom el, hogy a pénztáros megszakadjon miattam. Ami baj volt, hogy mivel három főnek vettünk kaját, ezért eléggé nehéz volt az egész pakk, és csak egy papírszatyorba tette. Akkor még nem láttam, hogy baj lesz, de bementünk mellette a SPAR-ba, ott is vásároltunk. Végeztünk a fizetéssel, mentünk volna ki, amikor elszakadt a papírzacskó, és minden a földre. Az üdítő a szabadságot választotta, mindent elárasztott a földön, de a kaja is jó eséllyel megjárta, a csomagolás legalábbis tiszta kóla lett. összeszedtük egy másik szatyor a még épen maradt kaját, és azon voltunk, hogy a lehető leghamarabb visszajussunk a Hyp-R Zone-ba, de nemcsak a villamospótlás miatt volt nehéz visszajutni, hanem mert le is volt zárva az Oktogon a Pride miatt, úgyhogy nagyon lassan haladt a busz. Nagy nehezen odaértünk, azon voltunk, a lehető leghamarabb megegyük a kaját.

Időközben Sparrow is megjött pár órára, vele, Gáborral, Tutajkkal játszottunk négyen a Mario Golffal. Nagyon lassan ment, mert csak én ismerem annyira a játékot, hogy gyorsan lezavarjak egy ütést (megérzéssel játszom a Mario Golfot) a többieknek nagyon lassan ment, és mivel a Mario Golf nagyon hosszú játék, nagyjából a feléig vittük el, kikiáltottak győztesnek, megköszönték a lehetőséget. Szeretjük, de nagyon hosszú. Aztán maradt még némi idő, Krisivel játszottuk a S.C.A.R.S.-t. Tetszett neki is a játék, ilyen Mario Kart és F-Zero egyveleg. Aztán még ott a többiek behozták Nintendo Switch-re a Fortnite-ot, megpróbáltak vele online játszani, de eléggé akadozó volt a netkapcsolat, úgyhogy ez nem igazán jött össze.

16.30 körül szedtük össze magunkat, és mentünk. Mindent visszaállítottunk, szemetet eltakarítottuk magunk után, a konzolokat visszacsatlakoztattuk a TV-khez, melyikhez melyik tartozott eredetileg. Igyekeztünk mindent úgy hagyni, ahogy átvettük. Bagszi már korábban elkezdett takarítani, meg is jegyeztem viccesen, hogy az egyetlen nő takarít... Bagszi poénból felháborodottan mondja, hogy férfiak! De aztán mi is besegítettünk, visszacsatlakoztattuk a konzolokat és a szemetet eltakarítottuk. Amikor végeztünk, megköszöntük a lehetőséget.

Nagyon jó hely a Hyp-R Zone, elégedettek voltunk, viszont szemezek az Infinity eSport Bárral, mert hihetetlenül hangulatos hely. Ennek az a hátránya, hogy csak új TV-k vannak, ráadásul eléggé nagy képernyős, nem tudom, hogy mutatnának rajtuk a retro konzolok. Eléggé soká lesz a következő találkozó, majd október végén, addig van idő. Mondták, hogy tudnak SCART átalakítót adni, ki fogom próbálni, hogy mutatnak majd új, nagyképernyős TV-n. Ha nagyon csúnya lesz, akkor maradunk a Hyp-R Zone-nál. A másik, ami az Infinity eSport Bár mellett szól, hogy egy kicsivel olcsóbb ott minden. Lehet mondani bunkóságnak, hogy viszünk oda kaját, innivalót, úgy, hogy ott is lehet venni 1-2 dolgot, és ingyen kaptuk a helyet, de az áraikkal pont átléptek egy olyan lélektani határt, ami fölött már nem náluk venném meg. Nem látok bele a dolgokba, úgyhogy nem tudom, hogy mi alapján szabják meg az árat, de ha egy ilyen helyet üzemeltetnék, akkor úgy szabnám meg az árakat, hogy bár legyen rajta árrés, de egy bizonyos szint alatt tartanám az árat, ami még megfizethető egy nagyobb réteg számára, aki betér. Ugyanúgy van rajta haszon, és többen is vásárolnának. De hangsúlyozom, nem látok bele a mélyébe, nem tudom, mi alapján határozzák meg az árakat. Egy biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat, minden nagyon jó volt. Köszönjük a lehetőséget.

Készültek képek, itt tekinthetők meg. A konzolképeket OctoZaky készítette, szerintem a döntő többségét nagyon jól megcsinálta, mint egy hivatalos konzolkép.

Olcsóbb szervizelés lehetősége

Sajnos nincs vége az pechsorozatnak, hogy elromlik valami, de legalább ennek jó lett a vége. Körülbelül 2 hete történt, hogy egy óvatlan pillanatban túl erősen nyomtam be az analóg kart a Nintendo 3DS XL-emen, és betört a belső része. Ahogy jobb oldalt is látható. A gumis borítás már egy ideje meglazult, úgyhogy azzal igyekeztem vigyázni, de csak egyszer ne figyeljek, és megtörténik a baj. Annyira nem sürgős a dolog, mert a játékok javarészét lehet irányítani a Control Pad-dal, de például Mario Kart 7-tel nem tudok játszani, mert össze-vissza járkál a gumiborítás, így lassan fordul.

De mivel a játékok többségét lehet Control Pad-dal irányítani, ezért nem is nagyon forszíroztam a dolgot. De azért tegnap elmentem a Game Park-ba megkérdezni, hogy mennyiért csinálnák meg. Kellemes meglepetés ért. Nem az egész analóg kart cserélnék ki, hanem csak a sérült részt, így 2.000 forinttal olcsóbb lenne. Ezt örömmel vettem tudomásul, de előbb meg kell rendelniük az alkatrészt a cseh forgalmazótól. Majd akkor kapok üzenetet, hogy vihetem be a kézikonzolt, és gyorsan megcsinálják. Munkadíjjal együtt körülbelül 2.800 forintra becsülte a javítás költségét.

Szétnéztem, és találtam egy érdekességet, amit megvettem magamnak. Méghozzá egy GameCube RF kábelt. Önmagában relikviának is megérte, mert ritkaság, de aztán odajutottam magamban, hogy akár használni is lehetne, mert ha túl sok csatlakozás lenne a TV-ben, akkor ezzel csatlakoztathatnám a TV-hez a Nintendo 64-et, vagy a GameCube-ot. Bár rosszabb képminőséget nyújt, és a hang is mono, mégis jó lehet használni. Ráadásul fóliás újan volt 2.000 forint, de ha másképp nem, gyűjteménybe is megfelel. Volt még Wii-s SCART kábel szintén 2.000 forintért, ami régebbi dolog, de láttam még DSi Stylus csomagot 3.000 forintért, ami annak fényében drága, hogy csak 3 db kis stylus van benne.

A kábel így fest kibontva.

És összeszerelve:

Nem mintha olyan nagy műszaki tudás kellene a működtetéséhez. Most nincs itt Pesten se GC se Nintendo 64, most nem tudom kipróbálni, ha hazamegyek, lehet, hogy elhozom az egyik gépet.

Sony Playstation

Hát eljött ez a nap is. 26 éves videojátékos pályafutásom során megvettem életem első nemnintendo konzolját, egy Sony PlayStationt.

Egyik szempont volt nálam, hogy kizárólag első kiadású PSX-et szeretnék, és hogy lehetőleg SCPH-9002-es sorozatszámú legyen. Azt olvastam, hogy ez a legjobb minőségű. Háromféle sorozatszámú PS-sel találkoztam, amikor nézelődtem, volt 1002-es, 7502-es, és 9002-es. Úgy tippelem, hogy az 1002-es volt az első kiadású, ami még 1995-ben jelent meg. Aztán később jött a 7502-es, és szerintem a PSOne előtt jött a 9002-es. A PSOne szóba se jöhetett, igazság szerint nem tetszik külsőre. Ez az egyetlen ok. És ahogy néztem, hogy van több sorozatszámú PSX, akkor ha lehetőség adódik, akkor megveszem a lehető legjobbat. És sikerült, Aramir75 nevű felhasználótól vettem Vaterán, hihetetlen gyorsan rendeztük le, tegnap megvettem, azonnal kifizettem, tegnap postára adta (vagyis csomagautomatába), és ma meg is érkezett. Kiváló minőségű, nem is gondoltam volna, régi PSX lehet ilyen jó minőségű. Egyedül az analóg karja a controllernek, ami nem az igazi, de ez le volt fényképezve, úgyhogy ennek tudatában vettem meg. A másik controller pedig amit szombaton vettem itt a bolhapiacon, egy controller járt a konzol mellé. A jó minőség azért lepett meg, mert úgy tudtam, hogy a Sony gépei relatíve gyorsan mennek tönkre, a Nintendo privilégiuma az első osztályú minőség, de teljesen le vagyok nyűgözve. Az eladót meg jó szívvel ajánlom, minden rendben ment.

Nem gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok egy PlayStationnek, de hát így változnak az idők. Annak idején, kb. 9-10 éves voltam, amikor megjelent a PlayStation, és hihetetlenül utáltam. Úgy voltam vele, hogy tönkretett mindent, amit a Nintendo az évek során felépített, és azt gondoltam, hogy szinte az egész gamer-társadalmat megvezette az erőteljes, agresszív üzletpolitikájával. Csak akkor még nem jutottam el odáig, hogy azt végiggondoljam (mert nem voltam ennyire érett), hogy a Sony lényegében semmi mást nem csinált, mint egy nagy piaci rést töltött ki, amire speciel óriási igény volt. Rengeteg sok idő kellett, hogy elengedjem magamban ezt a gyűlöletet (mert tényleg az volt), és rájöjjek, hogy mit is tett valójában a Sony, és hogy nem véletlen volt ennyire népszerű mindig is. Mostanra meg azt érzem, hogy új világ nyílt meg előttem konzolozás tekintetében, és hogy rengeteg olyan játékkal játszhatok, amihez hasonlóval még nem volt dolgom. Nagyon várom.

Össze is szereltem a gépet.

És ahogy utaltam rá, tökéletesen működik.

Bejött a kép. Egyébként a demo CD is szándékos választás volt, több okból is.

1. Tényleg nem vagyok jártas a PlayStation világában, és igazából nem tudtam, merre induljak el.
2. Több játékot van lehetőségem megismerni, így megtudhatom, merre induljak el.

Négy demo játék van a lemezen:

1. Gran Turismo
2. Tekken 3
3. Medievil
4. Kula World

Jó az összeállítás, négy különböző stílusú játékkal ismerkedhettem meg. A Gran Turismo tetszett. Egyébként is szeretem a versenyszimulátorokat, és amin meglepődtem, hogy jól ment. Hihetetlen jó az irányítás, nagyon jó a játék fizikája. Pont annyira fordult, amennyire szerettem volna, és egyből ráéreztem, hogy kell irányítani. Úgyhogy ilyenem lesz. A Tekken sorozatból úgy emlékszem, hogy a 3. rész az, amit istenítenek a rajongók, és itt kezdődött az a fajta őrület, ami majdnem leváltotta a Mortal Kombatet és a Street Fightert. Két karakter volt választható, igazából nem rossz, csak ami zavar, hogy nagyon lassúak a karakterek. Aztán, hogy ezen lehet-e állítani, nem tudom, de amúgy meg tényleg jó, tetszene. A Medievil meg nagyon nem az én világom. Ez a temetőben, sírok között való mászkálás, zombikat ölni. Nem brutális, azzal nincs baj, csak a hangulatvilág egyáltalán nem az enyém. Úgyhogy ez kiesett. A Kula World-nek meg magyarul igencsak vicces címe van, maga a játék meg hihetetlenül ötletes. Egy strandlandát kell irányítani egy akadálypályán, vele különböző cuccokat kell összeszedni, a végén kulcsot, amivel nyitjuk a zárat, ez visz át a következő pályára. Azt hiszem, ez is kelleni fog.

Úgyhogy a négyből három bejött. A lemezen van még tovább négy játékról videó, ezeket nem néztem még meg, majd később szánok rá időt. Most inkább kipróbáltam még a zenelejátszó részét a PlayStationnek, betettem Hayashibara Megumi: SpHERE albumát.

Lejátssza rendben, de nem fogok belőle rendszert csinálni, mert azért nem gazdaságos, hogy úgy lehet csak zenét hallgatni, hogy be van kapcsolva a TV.

Végezetül pedig álljon egy kép az igazi konzolos barátságról.

Mostantól a PlayStation és a Nintendo 64 között örök barátság köttetett, együtt elválaszthatatlan párosok, mindkettőnek megvan a maga helye a gamer-világban, mind a ketten úgy tökéletesek, ahogy vannak. Nagyon örülök mind a kettőnek, és alig várom, hogy milyen játékokat tudok venni PlayStationre. Nemsokára megyünk anyámmal Angliába nővéremékhez, és azt gondoltam ki, hogy az ottani adományboltokban nézek szét, és veszek PSX-re játékokat. Angliában sokkal elterjedtebb dolog az adományboltozás, és rengetegféle cuccot lehet ilyen helyeken venni nagyon olcsón. És arra gondoltam, hogy találok olcsón PSX játékokat (1-2-5 fontért...) akkor vennék néhányat, ami cím alapján érdekel. Ha megtalálom ezt a három játékot, ami demo alapján tetszett, annak nagyon örülnék. Azt már tudom, hogy a PlayStation játékok döntő többségét olcsón be lehet szerezni, többek között azért, mert rengeteg játék jelent meg rá, de sajnos pont emiatt jellemző rájuk a "Sok bába közt elvész a gyerek" mondás, tehát nehéz igazán jó játékot találni, de azért van néhány tervben. Mint ahogy drága és ritka játékok közül is vásárolnék. Az egyik legtitkosabb drága játék iránti vágyam a Final Fantasy IX. Azzal játszottam egyszer régen, vettem is róla írást, és szerettem. Szívesen végigjátszanám.

II. szegedi Nintendo találkozó

Végre ismét vidéken volt Nintendo találkozó, és ismét Szegeden gyűltünk össze. Felvetettem egyébként, hogy ha lehetne valamelyik másik vidéki városban találkozó, akkor az hol lehetne. De aztán rájöttem, hogy Szolnok és Kecskemét mellett nem eléggé döntő jelentőségű érv, hogy az ország közepén vannak, így viszonylag könnyen megközelíthetők, ha nem tudunk senki aktív szolnokit vagy kecskemétit, aki segítene a szervezésben. Segítene helyszínt találni, megbeszélni az ottaniakkal, hogysmint lehetünk ott jelen, és hasonlók. Szegeden meg több Nintendo rajongó van, ráadásul nemrég megnyílt a LVL UP esport bár, ezért ez kiváló lehetőség volt. Egész jó helyszín, és az árak is kifejezetten jók a pesti gamer szórakozóhelyekéhez képest.

A nap sajnos nem indult valami fényesen, mert hasfájással ébredtem, és ez rányomta a bélyegét a kezdeti hangulatomra. Eleinte nem voltam valami beszédes kedvemben emiatt. De azért örültem, hogy Thunder is eljött végre egy találkozóra. Többször hívtam Pestre, de mivel neki problémás eljárni Gyuláról, ezért anyagilag talán meg tudta volna oldani, de nem érezte, hogy megéri több órát vonatozni, hogy néhány órát játsszon más rajongókkal. Kifejezetten örült, hogy most jóval közelebb lesz találkozó. Együtt mentünk fel Szegedre, aztán bagszi csatlakozott hozzánk Orosházán. Jól elvoltunk, játszottunk a The Legend of Zelda: Triforce Heroes játékkal. Alapvetően a Four Swords koncepcióját követi valamivel modernebb köntösben. Jó buli volt, és természetesen lehetőségeimhez mérten igyekeztem bagsziék számára izgalmassá tenni a játékot. Például úgy ledobni őket, hogy azt hiszik, hogy szakadékba kerülnek, holott épp hogy földre dobtam le őket. Szeretem így megviccelni a játékostársaimat, de akár komolyabban is megijesztem őket. A legnagyobb trollság, amit megcsináltam egy közös játékban, az a New Super Mario Bros. Wii-ben volt, amikor én voltam Mario, bagszi meg Luigi, és együtt egy szűkös helyen voltunk, mindkét végén szakadékkal. Aztán annyira untam, hogy sehogy nem tudtunk kimászni onnan, hogy fogtam bagszit (mármint Luigit), és bedobtam a szakadékba. Eljátszottunk Szegedig, közben kibeszéltük ezt a voice chatet, ami Switch-en meglehetősen bonyolult lesz, mert két vezeték is kell, meg okostelefonon egy alkalmazás. Ez sokakat bosszant, hogy vezetékek, meg okostelefonos alkalmazás... Hol van a Nintendo XXI. századtól? Bagszi magyarázta el, hogy a Nintendo ezzel akarja elhárítani a felelősséget, hogy ha valakit rossz "felhasználói" élmény ér azért, mert mondjuk kicikizték a játéka miatt, vagy trollkodnak vele, azért a Nintendónak kelljen a felelősséget vállalnia. Hogy logika (vagy érthető magyarázat) mennyire van ebben, az más kérdés, az biztos, hogy van ebben ráció, például a LetterBox SpotPass üzenetküldési lehetőségét is többek között azért szüntették meg, hogy Japánban ne zaklassák a gyerekeket a pedofilok.

Szegeden Szaki várt ránk, ő segített bagszinak vinni a nagy táskáját. Az kicsit váratlanul ért, hogy villamossal akartak menni. Nem gondolkodtam tömegközlekedésben, mert úgy néztem a térképen, hogy nincs messze a találkozó helyszíne a vasútállomástól. Ketté is vált a csoport. Bagszi ment Szakival villamoson, mi meg Thunderrel sétáltunk. Tényleg nem volt messze, kb. negyed óra volt az út gyalog. Csak annyi, hogy eltévedtünk, mert a Jókai utcánál tovább mentünk, elmentünk egészen a Dugonics utcáig. Már szinte integettünk a Dómnak is, de nem akart előkerülni a bár. Aztán Thunder mutatott rá, hogy valószínűleg fent lesz az üzletsornál. És tényleg ott volt. Az elején még nem voltak sokan, de amúgy maga a hely barátságos volt. Készülődtek a többiek, a gépek rendben elkészültek. Mivel a hangulatom ekkor még nem volt a topon, ezért úgy döntöttem, hogy inkább egyedül játszom. Leültem a Nintendo 64-es Super Smash Bros. mellé, és eljátszogatok vele. Én Mario, a gép meg Link, Very Hard-ra volt állítva, de semmiség, elleszek vele. Meg is ütköztem vele, amíg meg nem jött egy fertő egy fotós személyében.

Engem nem zavart volna, ha nekiáll fényképezni, de hogy hátulról rám teszi a Luigi-s sapkát mondván, hogy rajtam majd jól áll, és aztán nekiáll fényképezni, na azt már nem. Ki is kapcsoltam a gépet, és hátravonultam. Erősen lehetett érezni a beszédstílusában és a megnyilvánulásaiban, hogy utálja a munkáját. Azzal, ahogy a fejemre tette a sapkát, erősen érzékeltette, hogy a munkájának csak egy eszköze vagyok, aki által majd jópofa képeket készíthet a találkozóról, majdhogynem erősítve a sztereotípiát, hogy mi Nintendósok, milyen gyerekesek vagyunk. Na ehhez nem asszisztálok, ezért vonultam hátra. De azért Lernie és Thunder megmentették a fotóst, és egy kicsit játszottak neki a Nintendo 64-gyel. Nekik meg mondogatta, hogy erre hajoljanak, meg arra dőljenek, vagy mi az isten, az azért erősen rontotta a spontaneitást. Még néhány kép készítése után elhagyta a helyszínt, én meg visszaültem a Nintendo 64-hez. Több játék is játszható volt, kipróbálható volt, betettem a Diddy Kong Racing-et, mert annyira nem jött be először a játék, de éreztem, hogy nem kell ezt annyiban hagyni. És igen. Kipróbáltam néhány pályát. Tetszik a játék, érdemes lesz beszerezni. De volt egy pálya, ahol sehogy nem tudtam rendesen rámenni a hídra, mindig a vízben kötöttem ki. Nagyon nehéz volt onnan kimászni, úgyhogy nem egyszer fordult elő, hogy az átlagban 25-30 másodperc alatt teljesíthető kört 2 perc alatt sikerült csak megtenni. Nehezen sikerült csak ráérezni a pályára, ennek ellenére élveztem a játékot, és azt éreztem, hogy sok gyakorlással bizony sikerülhet jó eredményt elérni benne.

Aztán éhes voltam, szerettem volna enni valamit. Abból a szempontból nem volt jó választás, hogy pünkösd vasárnap volt a találkozó, hogy szinte semmi nem volt nyitva a környéken. A bár meg csak pár hete nyitott ki, kaját nem lehetett náluk rendelni. Szétnéztem azért a környéken, hogy akad-e valami. Egy hamburgeres nyitva volt a bár mellett, de azért még jobban szétnéztem, akad-e más is. Volt is lent egy eldugott helyen egy kajálda-szerűség, ahol 550 forintért ígértek gyrost és sült krumplit. Na ez nagyon ígéretesnek tűnt. Bementem, de senki nem vette tudomásul, hogy bement hozzájuk valaki. Nem kérdezte senki, hogy mit akarok, vagy nem mondta senki, hogy zárva vagyunk. Ez az a túl szép, hogy igaz legyen szindrómája, úgyhogy sajnos ott kellett hagyjam őket, és csak a hamburgeresnél kötöttem ki. 600 foritnért vettem normál hamburgert. Egész jó volt, bár érdekes volt látni az étlapon, hogy óriás hamburgert is szolgálnak fel 1 kg marhahúsból 2.600 forintért... Nem is csak az, hogy nem volt rá annyi pénzem, hanem ki eszi meg azt mind? O_O Italt már nem náluk vettem, hanem a gamer bárban, kifejezve tiszteletemet barátságosak az áraik. Úgyhogy náluk szolgáltam ki magam itallal.

Kezdődött Lernie online stream-je, most az ARMS játékot mutatta be. Ez az a játék, amit online elérhetővé tettek egy-egy órára ki lehet próbálni. Naponta két-három alkalommal 1-1 órára elérhetővé teszik a játékot ingyen. Ezt nemcsak azért csinálták, hogy kipróbálhassuk a játékot, hanem hogy ők is kipróbálhassák, hogy a szervereik hány játékost bírnak el egyszerre. Ez egy nagyon jó döntés volt, így mindkét oldal jól jár. A probléma a játékkal az, hogy nézve egyáltalán nem inspirál játékra. Olyannyira, hogy amíg Lernie nyomta a stream-et, egyfajta mélyponton voltam, majdnem elaludtam. Pont mögötte voltam, kicsit aggódtam, hogy nem-e látszik az adásban, hogy elbóbiskolok, de mivel nem szóltak (Bitvadász felügyelte a gépnél a kommenteket, a mikrofont és a kamerát), ezért úgy voltam vele, hogy nincs baj. Nem voltam inspirált abban, hogy kipróbáljam a játékot, ezért megvártam a végét. Az adás után ismét lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Mindig legalább hárman játszottunk az új Mario Kart-tal, volt körülötte forgalom. Én is hihetetlenül élvezem, olyan érzésem van, mintha az extráival, és a stílusával újra szerethetővé tette a Mario Kart sorozatot. Egyébként baromi béna vagyok a játékban, a régi Mario Kart-okban nagyon jól teljesítek, szinte a legyőzhetetlenség érzése kerülget, addig ez az új Mario Kartokról nem mondható el. Mondjuk ez részint amiatt is van, mert a Wii U-s Mario Kart 8 nem inspirált hosszútávú játékra, így nem is lettem benne annyira jó, hogy itt laposra verjek mindenkit. De ez még változhat. Egy biztos, nagyon ráéreztem a Switch hangulatára, aminek nagyon örülök, és egyre erősebb bennem a késztetés, hogy vegyek egyet. De megvárok egy Mariós pack-ot, ami jó eséllyel megjön akkor, ha megjelenik a Super Mario Odyssey, másrészt meg annak feltételezhetőleg olcsóbb lesz az ára is. Addig is örömmel játszok és edzek a Wii U-s Mario Kart 8-cal. A Switch-es változatban pedig egy kicsit szórakoztam a képkészítéssel. Eleinte igyekeztem vicces pillanatokat elkapni, aztán láttam, hogy a többieknek is örömöt okozok azzal, hogy megjelenik a bal-felső sarokban a "capture taken" felirat, ezért a végére már teljesen véletlenszerűen nyomkodtam a képkészítő gombot.

A végére azért mentek már el az emberek, mi sem maradtunk 17 óránál tovább. Pedig Thunder említett valami bulit, ami miatt csak másnap megy haza, de aztán csak jött velünk. A visszafele vonatot már nem értük volna el, így bagszival és Thunderrel hármasban elmentünk a közeli Burger Kingbe, enni egyet. Bagszival elfeleztünk egy dupla Whopper menüt, Thunder meg valami extra hot Whopper cuccot vett. Jó erős is volt neki. Aztán elsétáltunk a vasútállomásra, bagszi és Thunder megvették a jegyet maguknak, majd mentünk a vonathoz. A vonaton még elővette bagszi a Switch-et. és a kijelzőjén játszottunk hárman Mario Kart 8-at. Egész jól lett volna látható a játék, ha nem sütött volna oda a Nap. Megállapítottunk, hogy "Light Blue Shy Guy" neve férjezett név kb. olyan hangzása van, mint például a "Kovácsné Nagy Éva"-nak. Nem ismerek semmi ilyesmi nevű egyént, úgyhogy ha valakit tényleg így hívnak, az egyezés a véletlen műve. Bagszi leszállt Orosházán, mi pedig Thunderrel megbeszéltük, hogyan lehetne láthatóbbá tenni a Nintendós tevékenységemet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak nekem lesz az, mert eléggé Facebook-ellenes vagyok. De be kell látni, hogy ha azt szeretném, hogy akár a nemrég újraindult Mariós oldalnak is nagyobb hírverése legyen, akár ennek a blognak, komolyabban jelen kell lenni FB-n. A koncepciót kigondolom magamban, és remélem, hogy a jövőben nagyobb szerephez juthatok, mint eddig. Annak meg nagyon örülök, hogy egyre inkább vásárlásra inspirál a Switch, mert érzem az "újkori" Nintendós életérzést. Érzem azt, hogy jó a Nintendós jelenben lenni, és erről az időről is mint dicső korszak fogunk emlékezni. Ezt a találkozók, és a közös Mario Kart 8 Deluxe játékok is megerősítik. És az az érdekes, hogy nálunk is jól fogy a Switch. Békéscsabán a Media Markt-ban egy hete 4 Switch konzol volt (2 szürke és 2 piros-kék), most szombatra már csak 1 maradt. Ha egy olyan városban is veszik a Nintendo konzolját, ahol a cégnek szinte semmi hírneve nem volt a videojátékosok körében, az azért nagyon jót jelent. Hovatovább fényes jövőt.

Komoly váltás konzol terén

Békéscsabán a Media Markt-ban is kapható a Nintendo Switch konzol. Egyet elvittek, egy Zelda játékkal, maradt egy másik. Az abban a biztonsági cuccban van lezárva kicsomagolva, megtekinthető, és még most is elképedve nézem, hogy 109.990 forint az ára. Ezt valamiért nem tudom megemészteni. A Switch az első olyan Nintendo konzol, mely egyáltalán nem hoz lázba, semmi érzelmet nem vált ki kifejezetten ijesztő. Más konzolra rá se néztem, esetleg a Segára, de régen, ahogy a PlayStation ledózerolta a konzolipart, azért nagyon haragudtam annak idején. Aztán egy időben megbékéltem ezzel. Most meg, hogy ennyire közömbös vagyok a Switch láttán, konkrétan oda jutottam el magamban, hogy úgy néztem a vaterán az első PlayStation konzolt, mintha komolyan tervezném a beszerzését. És komolyan foglalkoztat a gondolat. Azon már korábban is többször elgondolkodtam, hogy ha nem létezne a Nintendo, csak PlayStation és XBOX lenne a kínálat, akkor melyik konzolt választanám? Egyértelmű, hogy a PlayStation lenne az. Több olyan játék van a Sony konzoljára, ami érdekel, és ha lenne lehetőségem, kipróbálnám. És komolyan elgondolkodom azon, hogy kerítsek-e lehetőséget magamnak rá. Ugyanis nemcsak azzal van bajom, hogy a Switch nem hoz lázba, hanem az is, hogy a Wii U játékaival keveset játszottam. Nincs is sok játékom Wii U-ra, meg most is végigfuttatva az agyamon a kínálatot, nem is tudom elképzelni, hogy tömegével lennének olyan játékok, amivel játszanék. De végig fogom még nézni a konzolboltok kínálatait. Nem adtam fel a Wii U-t. És ugyanezt fogom csinálni a PlayStation-nel. Ha tényleg az lesz, hogy a vásárlás küszöbén állok, akkor szét fogok nézni, hogy milyen játékok kaphatók, melyekkel játszanék. Intuitív módon fogok dönteni. Azt gondoltam ki, hogy nemcsak a vaterán, zsibvásáron, jófogáson fogok szétnézni, hanem a Play Mania weboldalán is, itt rengeteg sok retro játék van, és ha összegyűlik egy számomra megfelelő mennyiségű játék (legalább 20 darab), amit megvennék, és akár végig is játszanám, akkor megtörténik az, ami nálam szinte elképzelhetetlen volt: PlayStation tulajdonos leszek. Nem viccelek. Aktív játékos voltam már 1995 körül is, amikor berobbant a Sony a konzoljával, emlékszem (ahogy fentebb is írtam), mennyire dühös voltam amiatt, hogy mindent kíméletlenül letarolt, és senkinek nem hagyott mozgásteret. Többször írtam, hogy annak idején úgy éltem meg a Nintendo és a Sega közötti versengést, hogy békésen megvannak egymás mellett, akinek a Super Nintendo kínálata jött be, az azzal játszott, akinek pedig a Mega Drive játékai tetszettek jobban, az a Sega felé fordult. És nem éreztem, hogy a két tábor "harcban" lenne egymással. De ahogy bejött a PlayStation, azt személy szerint olyannak éltem meg, mintha békésen együtt játszó emberek közé hatolnának be tankkal. Az erőszakosság főleg annak fényében fájt, hogy olyan érzésem volt, hogy nem a játékkínálatával akart népszerű lenni a Sony, hanem a konzol mellé társított érzelmek miatt, vagyis, hogy menőnek akart mutatkozni. Aki PlayStationnel játszik, az a menő gyerek. Ehhez nagyban hozzájárult a jelentősen megváltozott játékkínálat, ugyanis komolyabb játékok is helyet kaptak a konzolboltok polcain. Mindezek ellenére akárhogy is nézzük, a PlayStationnek is köszönhetjük azt, hogy a videojáték, mint olyan általános szórakozási forma lett, mert a reklámjaikban is inkább felnőtteket láthatunk.

Hogy vehetjük-e hibának, amit a Nintendo of America csinált, amikor bejött a NES, az más kérdés. Mert Japánban amióta a konzol jelen van, mindig is mást jelentett ott a videojáték kultúra, mint a szigetországon kívül. Japánban olyan játékok is kultusznak számítottak már a '80-as években is a Mario és Zelda mellett, mint a Dragon Quest vagy a Final Fantasy. Így a japánokhoz már elég hamar eljutottak a komolyabb lélegzetvételű játékok. Igazából a mai napig nem értem az indíttatást, hogy miért alakították ki a Nintendo esetében a családi meg gyerekek szórakozását megcélzó marketing-politikát, de az biztos, hogy ennek is megvan a maga pozitívuma, hiszen pont ez volt a bája a Nintendónak, ami miatt annyira szerethetőek a cég konzoljai. Ugyanakkor meg merem kockáztatni, hogy ha már a legelejétől eljutottak volna hozzánk a komolyabb lélegzetvételű Famicomra (japán NES) megjelent játékok már a kezdetektől, teljesen más lenne a videojátékok megítélése. Még most is hallom azokat a 20-25 évvel ezelőtti lesajnáló szövegeket, mely a Nintendo és a Mario játékok gyerekes mivoltát "méltatták", és ezek a bizonyos hangok főleg a PlayStation megjelenése után erősödtek meg. Nem utolsó sorban én is megkaptam, hogy ne Nintendózzak, nem vagyok már kisgyerek. Ezt elég hamar, már 10-12 éves koromban hallgattam a szüleimtől, és elég nehezen fogadták el, nálam a Nintendónak nálam nincs vége. Viszont emiatt elég későn kaptam csak Nintendo 64-et, 2000-ben, amikor már leáldozóban volt a konzol. Az a durva, hogy a Nintendo 64 36 milliós eladása egyáltalán nem számít bukásnak, de a PlayStation annyira elnyomta, a maga 102 milliós eladásával, hogy sehogy nem tudott a Nintendo érvényesülni. Azon gondolkodom most magamban, hogy változott-e volna bármi is, ha a Nintendo kvázi "belátja", hogy az addigi üzletpolitikája nem működik, és elindul a Sony után. Ez már nem fog kiderülni, és nem is akarok víziókba bocsátkozni. De az biztos, hogy tényleg emiatt volt sokáig egyedi és fantasztikus érzés, "élmény" Nintendósnak lenni, mert az volt, ami. Illetve még most is az.

És ez volt az, ami miatt a végsőkig kitartottam a Nintendo mellett. Kitartottam akkor is, amikor szidták a Wii-t, hogy egy olcsó költségvetésű konzol relatíve drága, és mégis mennyire népszerű. Kitartottam a Wii Sports, Wii Play, Wii Fit mellett is, amik szinte mindig gúny tárgya volt a konkurensek táborában. De ugyanígy kitartottam a GameCube és a Wii U mellett, mely a két legkevesebb példányszámban értékesített Nintendo konzol. Nintendo 64 mellett pedig nem is volt kérdés kitartani, konzol téren a legtermészetesebb dolog volt. De a Switch-hez jelenleg semmi nem köt, és ez megijeszt, mert erre nem volt példa, amióta egyáltalán videojátékokkal játszok. Nem látok jövőképet a Nintendóban, és azt érzem, hogy ha videojátékos akarok maradni, akkor váltani kell. De nem véletlen írtam azt, hogy ha megejtem a váltást, azt alapos körültekintéssel teszem meg, mert óriási változás lenne a videojátékos életemben. Meg azért a Nintendo sem fújt ki nálam. Annyival lehet időt adni, hogy néhány eddig nemigen játszott Wii U játékot veszek, és ezzel kihúzom addig, amíg nem lesz jobb kínálat Switch-re. Kapásból van is néhány játék Wii U-ra, amik nincsenek meg, és szívesen játsznék velük:

• Super Mario 3D World
• The Legend of Zelda: The Wind Waker HD
• Donkey Kong Country: Tropical Freeze
• Captain Toad: Treasure Tracker
• Rayman Legends
• Game & Wario

És talán nem is teljes a lista. De az biztos, hogy az új játékokra szeretnék fókuszálni, mert most elővenni a retrót nagyon jó dolog, de olyan érzésem lenne, mintha a Nintendót csak a régi játékok tartanák életben. És ha az új játékokra helyezném a hangsúlyt, az inkább megadná azt az érzést, hogy nincs minden veszve.

Mi lenne az előnye, ha vennék egy PlayStationt? Az óriási változásból (mert tényleg az) adódó ismeretlen megtapasztalása, ez egy számomra teljesen újfajta játékélményt hozna magával. Ugyanakkor mivel tényleg ismeretlen számomra a PlayStation, ezért fogalmam sincs, hogy fogadnám be a mélyebb, esetenként agresszívebb, de az biztos, hogy másfajta hangulatot árasztó játékokat. A nagy durranás az lenne a Nintendo részéről, ha egy idő után kiadnának egy "New Nintendo Switch" nevű konzolt, a technológiai fejlődésnek köszönhetően ugyanazon az áron tudnának adni egy minden tekintetben sokkal modernebb Switch-et, amire kellő játékkínálat van. Akkor már csak azért is bocsánatot kérnék, hogy valaha mertem PlayStationre gondolni.

Azt viszont fontosnak tartom elmondani, ha HA vennék PlayStationt, akkor az elsőt, és csakis a Nintendo MELLETT, és nem helyette. Amúgy meglep, hogy PSX-et mennyire olcsón lehet venni, ehhez képest egy retro Nintendo konzol esetében igencsak mélyen bele kell nyúlni a pénztárcánkba. Már csak ezért is, hogy ha váltanék, az első PlayStationnel kezdenék, mert relatíve olcsón be lehet szerezni, így olcsón megtapasztalhatom azt, hogy a kiábrándultság hozza ezt ki belőlem, vagy tényleg kell a változás / változatosság.

Holnap ShoujoCon

A jó isten áldja meg a MAT-ot, hogy még most is szervez rendezvényeket! Csak a legjobbakat, és szívből kívánom, hogy nyereséges legyen a ShoujoCon. Holnap új animés rendezvény, és végre olyan, amire el tudok menni, 2013. decemberében voltam utoljára akkor Animekarácsonyon, és nagyon hiányoznak az ilyen rendezvények. Nyilván nem a sok sikoltó fiatal kiscsaj, meg ilyenek, mégiscsak 29 éves vagyok, és 9 éve járok animés rendezvényekre. Hanem úgy az egész rendezvény hangulata. Segítőként megyek, viszek konzolt, de a fő csapásirány most is karaoke lesz. Nagyon hiányzik az ének, hogy közönség előtt énekeljek. Energiák szabadulnak fel belőlem, amikor énekelek, ebben teljesedek ki. És amíg a többiek azt tervezgetik, hogy kit fognak cosplayelni, én azt, hogy mit fogok énekelni. Nem a Shoujo jellegét fogom erősíteni, de van 1-2 ötletem:

• JAM Project: The advent of Genesis
• valamit Okui Masami-tól mindenképp.

De nem jut eszembe perpillanat, hogy mit. Vannak tőle Shoujós számok, lehet, hogy mégiscsak erősíteni fogom a lányos jellegét a dolognak. Így hirtelen a Shoujo Kakumei Utena: Toki ni Ai wa című dala jutott eszembe. Shoujós lányszerelem... Kell ennél több?

Konzolrészleg is biztos nagyon menő lesz, én viszem a Wii U-mat minden tartozékával, meg 2 db. N64 controllert. Minden holnap jelen levő legyen nagyon boldog! Én az leszek, mert már ma vonattal megyek, ugyanis bagszinál fogok aludni. Fogok olvasni, játszani, sőt viszem a laptopot, fogom nézni a Garfield és barátai 3. évadának 13, 14. részét, most itt tartok. Másodjára is újrakezdem. Imádom, sokszor vissza tudnám nézni őket. Az az egyik nagy kedvencem, amikor Ubul megvicceli Garfield-et, és lónyerítéssel röhög. Akkor mindig vele nevetek, és úgy érzem, rengeteg sok energia szabadul fel belőlem. Úgyhogy terápiás jelleggel is Garfieldezek. Ja, és extrém sok fényképezés lesz. Nem, nem cosplayeseket fényképezek, hanem pillanatokat, amik emlékezetessé teszik a conokat.

Még a végére: Tudom, hogy elsősorban a shounenek népszerűek, de nem vennék rossz néven egy ShounenCon-t is, ha ez be fog jönni.

Nintendós írások, valamint 1997-es Játék határok nélkül

Én itt a színfalak mögött továbbra is serényen dolgozok a Mariós oldalon, most nagyon belemerültem a konzolok leírásába. Ez tényleg felér egy fizika órával, hogy mi van a motorháztető alatt. És élvezem, pedig különösen soha nem érdekelt, hogy miből áll például egy TV vagy egy rádió, csak magát a műszaki cikkeket szeretem, hogy ilyen a képe, olyan a hangja, de hogy ezekért mi felel, az nem különösebben hozott lázba. A Nintendo gépek esetében ez érdekessé vált számomra. Azért is jó, hogy ilyen részletességgel írok róluk, mert ezzel nemcsak "szimpla" rajongó leszek, hanem mélyebben is ismerem, értem a dolgokat. Bár műszerész vizsgát nem tennék, és szerelő sem lennék. Olvassatok inkább:

Nintendo 64
Nintendo GameCube

Többször átolvastam ezeket is, úgyhogy elvileg minden rendben van vele, egy-két dolgot meg nem tudtam már nyelvhelyességileg sehogy megoldani. Nyelvész még nem vagyok.

Iszonyatosan hálás vagyok a közmédiának, hogy az 1997-es Játék határok nékül adásait is leadják. MINDEN EGYES pillanatát élvezem. Az nincs bennem, hogy láttam egy-egy adást, csak néhány játék rémlik fel, hogy igen, ez volt annak idején. A hangulat viszont annyira megvan, hogy este, amikor nézem, már sötétedik (Itt Angliában még 22 órakor is viszonylag világos van), teljesen bele vagyok temetkezve, és azt érzem, hogy 1997-ben vagyok. Ilyen szórakoztató műsorok mellett én azt mondom, hogy ajándék volt a '90-es években gyereknek lenni. Úgy szurkolok nem is csak a magyaroknak, hanem úgy általánosságban a legjobbnak, mint más férfi focimeccseken, vagy mintha most menne élőben, egyenesben. Számomra ez életre szóló élmény. És szinte biztos vagyok abban, hogy ha nézik azok is, akik annak idején játszottak, hasonló véleménnyel vannak.

És elhatároztam, hogy megerőltetem magam, és megnézem az 1996-os évad részeit is. Nem rossz, csak tényleg a két műsorvezető borzasztó. Mondjuk a férfit csak akkor kell elszenvednem, amikor nem Gundel Takács Gábor vezeti az adott elődöntőt. A nő, akinek a nevét megjegyeztem, Farkas Beatrix, nem lenne annyira rossz, csak azt látom rajta, a műsorvezetés, riporterkedés, egyáltalán a média minden csínját-bínját megtanulta. Sőt olyannyira, hogy elvesztett egy számomra nagyon fontos dolgot, amiről már itt is többször beszéltem: spontaneitás. Tehát az, ahogy kérdezte a játékosokat, ahogy ismertette az aktuális játékot, ahogy bemutatta az adott várost, minden mesterkélt volt, és emiatt nekem nem szimpatikus. Bár nem emlékszem rá, hogy bármikor is láttam volna, úgyhogy nem alkotott maradandót. Konklúzió: Nem jövedelmező ez a fajta műsorvezetési módszer. Ennél még a Geszler Dorottya is sokkal jobb volt, akiről olvasom, hogy biztosan apuci protezsálta be. Ő ilyen kettős, mert lehet érezni, hogy előre betanult szöveget mond, de benne van az a spontán kifejezési mód, aminek köszönhetően minden kétségem "elszállt", amikor az első adásokban megláttam őt, és láttam, hogy jól csinálta. Csak nagyjából emlékeztem rá, ő is eltűnt elég hamar. És nem tudtam volna róla elképzelni, hogy egy ilyen műsort levezessen, és mégis ment neki. Én úgy ítélem meg, hogy ért ahhoz, amit csinál, innestől kezdve nem érdekel, hogy ki kit hova protezsál. De az tény, hogy a női műsorvezetők tekintetében Borbás Mária a legeslegjobb. Meg azok az elődöntők a legjobbak melyeket Gundel Takács Gábor vezet. Egyrészt ő a rögtönzés nagymestere. A mostani vetélkedőkben is amilyen vicces beszólásai vannak, mindig megnevettet, de a Játék határok nélkülben azért jó, amit csinál, mert nemcsak úgy beszél a játékosokról, hogy név szerint említi őket, vagy csak hogy magyarok, vagy férfi, női, stb. hanem mindig úgy hívja őket, amilyen jelmezben vannak, vagy amit játszanak, és mindig viccesen jellemzi az adott szituációt. Például az egyik 1997-es játékban volt az, hogy kukacként kellett gyümölcsökön átmenni, és akkor az egyik ország játékosai beragadtak, és ezt nagyjából így mondta: "Ezek a kukacok már úgy túlették magukat, annyira meghíztak hogy már nem is férnek át". Ezek legtöbbször találóak, jópofák, de én annyira belemélyedek a műsorokba, hogy én még az ilyen találó beszólásokon is úgy nevetek, mintha valami kabarét néznék. Ennyire belefeledkezek abba, amit látok. És akkor nekem minden egyes pillanat mennyország.

Azért soron kívül tegnap este megnézem az 1996-os döntőt, mert kíváncsi voltam, hogy nyertek a magyarok. Nem volt annyira egyértelmű, mint az 1993-as, vagy az 1998-as (erre nagyon emlékszem), de tény, hogy menő küzdelemben múlták felül a többieket. Volt egy érdekes jelenet az elején: Miután bemutatták a játékosokat és a műsorvezetőket, mondták, hogy a bírókra egy kicsit várni kell, addig hallgassuk meg egy rockzenekart. Hát nem a bírók voltak annak a bizonyos rockzenekar tagjai? -_- Nagyon durva volt látni a főbírót is, Dennis Pettiaux-t hosszú hajparókával "énekelni", és a többieket gitározni, dobolni, a két női bíró pedig mint háttérvokalisták táncoltak. Egyedül a görög és a magyar bírók nem hordtak parókát, mert hosszú hajuk volt, de a többiek... Nagyon ötletes volt, kellett 1-2 perc, mire feldolgoztam a látottakat.

Német nyelvvizsga + A Silla királyság ékköve

Mielőtt elkezdeném a mondandómat, egy érdekesség: Kaptam ma Nintendo hírlevelet, ahol a téli olimpia örömére hirdetik az új Mario & Sonic olimpiai játékot, és az egyik képen, ahol Worldwide ranking látható egy "érdekes" ország áll az első helyen:

Szinte zavarba ejtő.

Ma volt a német nyelvvizsga. Öröm, boldogság, könnyűnek éreztem, szerintem sikerülni fog. A teszt mondjuk bizonytalan, de mivel nincs ott minimum, ezért talán nem olyan nagy gond, ha átszámítás után is 0 pontot kapok. Effektíve igyekeztem úgy készülni, hogy a többi három feladatrészben összesen 17 pontot veszítsek, így meglenne a 60%. Valentin nap és az influenzajárvány jegyében készült a feladatlap, ami nem csoda, hiszen mindkét téma aktuális. A németről magyarra fordítás szólt az influenzajárványról. A sok szóismétlés miatt nem volt annyira nehéz, és a magyarra fordítás egyik nagy előnye, hogy nem kell foglalkozni a stilisztikával, hiszen csak tudunk már magyarul mondatot alkotni. Ami gond volt nálam gyakorlás közben, az a mondatok esetleges totális félreértése. Többször előfordult, hogy lefordítottam egy mondatot, de az valahogy nem passzolt a többi szöveghez, pedig az akkori legjobb tudásom szerint jól fordítottam le. Az Akadémiai kiadós írásbeli nyelvvizsga könyvének hátuljában benne van a megoldás (inkább tipp, hogy érdemes fordítani), és teljesen másképp volt megfogalmazva a mondat. Annak alapján logikusabbnak tűnt, persze a megoldást látva jobban át tudom látni a német mondatot. Most a nyelvvizsgán is volt egy-két kisilabizálhatatlan mondat, de szerencsére a döntő többségét könnyű volt lefordítani. Aztán a levélírás. Itt két levél közül lehetett választani, az egyik hogy fogalmazzam meg az egyik külföldi barátomnak a véleményemet a szerelemről, házasságról és a párkapcsolatról. A másik pedig, hogy új iskolába, munkahelyre kerültem, és hogy véleményezzem a helyet, munka(osztály)társakat, és hogy min változtatnék. Az elsőt választottam, túl is mentem a szükséges 17-20 soron, de csak úgy jöttek belőlem a gondolatok. Nem álltam meg nagyon, gördülékenyen tudtam írni. Talán jobb a baráti levél. A hivatalos levélnél az a gond, hogy sok sablonmondatot be lehet írni, így végül is attól nem teszel jobb nyelvtudásról tanúbizonyságot, hogy hivatalos levelet írsz. Végül pedig a szövegértés. Adott a szöveg németül, és a kérdésekre kellett magyarul válaszolni. Valentin nap története, kialakulása, Szent Bálint története, valamint Júnó istennő kapcsolata a Valentin nappal. Szerencsére könnyű volt a nyelvezet, és a kérdésekre sem volt nehéz megtalálni a választ. Beszámoztam a válaszokat, remélem, nem lesz probléma, hogy nem sorrendben válaszoltam, hanem ahogy megtaláltam a helyes válaszokat, ugyanis a kérdések sorrendje nem feltéten követi hűen a szöveg sorrendjét, és abban a sorrendben adtam meg a válaszokat, ahogy az írásban megtaláltam. Nem biztos, hogy jó módszer, de én úgy csinálom, hogy előbb elolvasom a kérdést, és annak függvényében kezdem el olvasni a szöveget, hogy mikor találom meg a választ. És ahogy megtaláltam, úgy írom is le. Ez akkor jó, ha nagyon gyorsan akarunk kész lenni vele, de azt szokták javasolni, hogy először a szöveg egészét olvassuk el, hogy átfogóan megértsük, hogy miről szól, és aztán válaszoljuk meg a kérdéseket. Ez a bölcsebb, de az én módszeremmel is átfogóan megértettem a szöveget, de azért nem tartom követendőnek, mert azt az érzetet kelti, hogy na, csak végezzünk már a szöveggel.

Alapvetően könnyebb az Origós nyelvvizsga, jól jártam vele. Most, hogy láttam két különböző nyelvvizsgát, van összehasonlítási alapom. Ugye novemberben Telc-eset csináltam. Erről több helyen is olvastam meg hallottam, hogy nagyon nehéz, csak arra kíváncsiak, hogy mit nem tudsz, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne sikerüljön... Én ezt másképp látom. Tény, hogy nagyon nehéz, egyben legdrágább nyelvvizsga, de a Telc más módszerekkel méri fel a nyelvtudást. Ők nem arra kíváncsiak, hogy nem tudsz-e szólalni középszinten, hanem arra, hogy mennyire tudod használni a nyelvet. Na meg hogy mennyire ismered, mivel más módon van náluk a szövegértés. Adott az egy oldalas szöveg, 5 kérdés, és 3 válaszlehetőség. És szinte mindig volt arra példa, hogy legalább 2 válaszlehetőséggel találkoztam a szövegben, rosszabb esetben mind a hárommal. És nekünk azt kell megtalálni, amelyik a leginkább igaz. Nem is biztos, hogy 100%-ban igaz az az állítás, lehet, hogy csak 80%-ban, de a 80%-osat kell megjelölni. Arról nem is beszélve, hogy nem is azokkal a szavakkal vannak megadva a válaszlehetőségek, hanem rokon értelműekkel. Így a Telc-et én inkább azoknak ajánlom, akiknek magabiztos B2-es szintű tudásuk van nyelvből. Én maradok az Origósnál, nekem az szimpatikusabb. Majd itt teszem le az angolt, és majd ha eljutok oda, akkor a japánt is.

De nem teszem le a lantot német nyelv terén. Nagyon le vagyok maradva az Unterwegs könyvvel, és szeretném folytatni. Akkor fogom elmondani magamról, hogy tudok németül, ha az Unterwegs Neu B után meg tudom csinálni a Grünes Licht-et is. Amúgy amikor utoljára voltam az Alexandrában, meglepve láttam, hogy nincsenek ott az Unterwegs tankönyvek, és itthon láttam, hogy a weblapjukról is leszedték. Már csak a Neu B tankönyv és munkafüzet hiányzik, így valószínűleg sietni kell a beszerzésével, a Libriben láttam, hogy van még könyvesboltonként egy pár. Meg most már szeretném megint elővenni a japánt, csak az a bajom, hogy elvesztettem a tankönyv hanganyagát... Most ezért vegyem meg még egyszer a könyvet? ... Nem olcsó, 7.000 forint, de abba legalább benne van a könyv, szószedet és a CD. Igen, a Dekiru-ről van szó.

A sikeresnek jósolható nyelvvizsga örömére megleptem magam egy könyvvel: A Silla királyság ékköve. Nem hiszem, hogy beszélnem kell arról, hogy az utóbbi időkben mennyire belezúgtam a koreai történelmi sorozatokba, és meglepődtem, amikor néhány hónapja spontán rábukkantam az egyik sorozat könyvkiadására magyarul. A Silla dinasztia történelmében korántsem vagyok annyira jártas, mint a Csoszon dinasztiáéban, de a Korona hercegét is úgy kezdtem el nézni, hogy semmit nem tudtam a XVIII. századi koreai történésekről. A Vad Virágok Könyvműhely adta ki a könyvet, és meg kell hagyni, nagyon szép kiadás. Igényes borító, és a betűtípus is tetszik. Gondoltak azokra is, akik nem ismerik annyira ezt a történelmi időszakot, részletesen bemutatják a szereplőket, és van egy kapcsolati tábla is, hogy jobban átlássuk, hogy ki kihez hogy viszonyul. Egyelőre az előszavakat, és a szereplők ismertetését olvastam el, de biztos, hogy nem marad elolvasatlan. A sorozat forgatókönyvírója, a könyv írója, és a fordító is megírta előszó formájában a saját gondolatait.

Vevő lennék a többi koreai sorozat könyvére is, ha egyáltalán létezik ilyen, fordítsák le magyarra. DVD-n biztos nem fog megjelenni, miután újabb amerikai sorozat kiadásokat sem nagyon látok már. Meg se jelent az az egy amerikai sorozat, amit szeretek: Xena: Warrior Princess. Néztem annak idején a TV2-n, és szerettem. Csak aztán, ahogy véget ért, szinte teljesen kiesett a tudatomból, és csak nemrég jutott eszembe, ahogy forgattam az 576 Konzol számokat, és eszembe jutott, hogy az 1999. novemberi számának címlapján Xena látható, ugyanis PlayStation-ön is megjelent játék. Van Nintendo 64-re is, de az verekedős játék, míg PSX-en kalandjáték van. Játszottam a N64-es játékkal régen, nem rossz, de nem nehéz jobb verekedős játékot találni. Most "magán úton" ismét elkezdtem nézni a sorozatot, és most is élvezem. Nagyon jó színésznőt választottak ki Lucy Lawless személyében, hihetetlen erős kisugárzása van, alkalmas egy ilyen erős jellemű nő alakítására. Gabrielle-t is szerettem, nemrég találtam egy mostani képet Renee O'Connor-ról, mintha semmit nem változott volna, nagyon hasonlít a sorozat-béli énjéhez, pedig már 15 év is eltelt. Szívesen nézném eredeti DVD-n a sorozatot. A magyar hang nekem nagyon tetszik.

Amúgy összeírom magamnak az 576 Konzol teljes, részletes tartalomjegyzékét magamnak Word-ben, ezért foglalkozok most ennyit a magazinnal. És az egyik játék nevét mindig félreírtam: "Duke Nukem: Time to Kill" helyett "Duke Nukem: Time to Kiss"-t írtam. FPS-szerelmes játéknak elmehetne...

Ismét 120 csillag a Super Mario 64-ben!

Negyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga "!" kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre - szégyen, nem szégyen - YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van... A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.

Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék "lelke". Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a "final battle"-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.

Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag

Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a "Somewhere over the Rainbow". Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye... De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga "!" kockájában bújik meg a 120. csillag.

És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.

Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?

• A kastély udvarában eddig ráccsal el volt zárva egy ágyúnyílás. Ez most megnyílt. Ezzel lőjük fel magunkat a kastély tetejére, ahol találkozunk Yoshi-val, és ő 100 élettel ajándékoz meg minket.
• A hármasugráskor a harmadik ugrásnál Mario csillagokat "hagy" maga után. (Nem tudtam ezt értelmesebben kifejezni) Ezt is Yoshitól kapjuk. Miután beszélgettünk Yoshival, és megadja a járandóságunkat, elhagyja a terepet. A 100 életet és a hármasugrás képességét elveszítjük, ha újraindítjuk a játékot, de Yoshi visszatér, úgyhogy visszaszerezhetjük tőle.
• A pingvin, akivel a Cool Cool Mountain pályán versenyeztünk a csúszdán, meghízott. Szabadkozik is, hogy hát régen nem hívják ki versenyre, így elvesztette a formáját. Elhisszük neki.
• A Bowser-t 120 csillag után győzzük le, akkor gyalázza az alattvalóit, hogy arra sem voltak képesek, hogy megállítsanak minket, ugyanakkor gratulál nekünk a kemény munkánkért.

Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.

Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani... Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen "uncsitesónak" becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél - már régóta nem tartjuk a kapcsolatot - kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy "dicsértem". A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.

Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle... Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a "kockahatás", de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.

Újra 4 db. N64 controller!

Ma átjött LernenBoy, korábban megbeszéltük, hogy internetről kinézett szerelési útmutatót, hogy lehet a Nintendo 64 controllerek analóg karjait rendbehozni. 100%-osan nem lehet megcsinálni, de nagyon sokat lehet javítani a lötyögő analóg karokon, mintha csak ilyen 1-2 éves használtak lennének. Mi most ezt egyszerűbben oldottuk, ugyanis LernenBoy-nak volt csere analóg karja, amik szintén nagyon lötyögősek voltak, de korábban megjavította őket, így csak kicserélte. Most elvitte az én rossz analóg karjaimat, és akkor szerintem majd azokat is megjavítja.

Egyébként nagyon cseles a N64 controller. Nem könnyű kicsavarozni, ugyanis annak belsejében is van két csavar, ahova a Controller, Rumble vagy Transfer Paket tesszük. És nemhogy nehéz oda belátni, hanem kisebb csavarok vannak benne, és nagyon nehezen talált bele. Egyébként semmi más funkcióval nem szolgálnak, minthogy nehéz legyen kicsavarozni, a többi hét csavar tökéletesen egybe tartja a controllert. Amúgy a képen a fehér rész hátul, az az analóg kar, azt cserélte ki. Érdekes látni, hogy a mögötte levő zöld kis műanyag a Z gomb, valamint, hogy az L és az R gombok más színűek belül. L a szürke, és R a sárga. Az analóg kart is csavarok tartják a helyén, de azokat már könnyű volt kiszedni, így a cserét inkább a controller felső részén látható Pakek foglalatának két oldalán levő csavarok nehezítették meg.

A csere elkészültével LernenBoy szétszedte az egyik analóg kart, hogy lássam, milyen belül. A környékén levő porokból is látható, hogy fakulnak ki a N64 controllerek. Ugyanis ahogy az analóg kart dörzsöljük a falához, úgy kopik el, onnan származik a por. Ennek egy része a falon marad, azt ki lehet zsebkendővel szedni, de egy jórésze a belső részbe esik, azok estek ki, ahogy szétnyitottuk. És a szürke N64 controllerem analóg karja olyan szinten meglazult már, hogy nem lehetett vele normálisan fordulni. Soha nem felejtem el, amikor még Pesten laktam, akkor néha szerveztem ilyen összejöveteleket, amikor 4-en játszottunk, és egyszer volt Cater is, aki viccből ugyan, de előszeretettel fog dolgokat külső tényezőkre, és pont neki jutott a szürke controller. Ahogy a maga vicces hangnemében felkiált, hogy nem fordul a Mario Kart 64, az megért egy misét. Egyébként könnyű megjavítani az analóg kart, egy cérna kell, és egy kenőanyag, amivel az alsó részét megtisztítjuk, és elvileg kész is. Nekem ez így hihetetlennek tűnik, de ha ő mondja, neki elhiszem. Főleg azon mosolyogtam, amikor LernenBoy mondta, hogy kenőanyagként a Poli Fix - Pico Bello cipőkrémet használta, és állítólag bejött neki.

Úgyhogy újra jó mind a 4 N64 controllerem. ^_^ Terveztem is egy 4 fős N64 bulit, szóltam Lernie-nek (egy kis változatosság), hogy hozza el ug-t, de egyetem miatt nem tudott jönni. Majd legközelebb. De élmény volt újra használni a szürke N64 controllert. És pont ez a négyes, amiről annak idején álmodtam, hogy ha 4 db Nintendo 64 controllerem, akkor ebben a színösszeállításban lesz: Szürke - fekete - zöld - kék. Ahogy látható, ebben a sorrendben van bedugva. Ezt annak idején láttam így, amikor négyen játszottunk a Mario Kart 64-gyel, és ez a színsorrend annyira belém égett, hogy azóta ebben az összeállításban szeretném tudni a négy controllert. Ez egy ideje megvalósult, amikor néhány éve megvettem a fekete controllert (az volt utoljára), de ahogy a szürke tönkrement, nem tudtam azt használni, tehát négyen nem tudtunk játszani. Egyébként még sárga és piros színű controllerek voltak kaphatók, azokat nagyon ritkán láttam, így nem is volt rájuk igényem soha.

Viszont a szürke színűn látható, hogy eléggé elsárgult. Ez egyfajta szükséges rossz, úgy mondta, hogy olyan anyagot tesznek a műanyagba, amitől kevésbé válik éghetővé, viszont oxidációs folyamatot indít el a hosszú évek során, így besárgul. Ugyanígy sárgul be a SNES konzol, és a GC konzol szürke része. Ezt állítólag ki lehet szedni belőle, egy hidrogén-peroxidos oldattal. Ehhez LernenBoy elmondása szerint szintén szét kell szedni a controllert, és be kell ebbe az oldatba áztatni, és mint újkorában. Én jobban szeretném, ha elég lenne csak egy vattát benedvesíteni, és jól áttörölni, mert a Super Nintendót szétszedni kicsit félek. O_O Ez majd a jövő zenéje, ha megcsináljuk, majd arról is írok.

És még egy számomra nagy dologban segített Lernie: Kicserélte a zöld színű Nintendo 64 controller vázát. Többször írtam már arról, hogy a zöldet még 2005-ben vettem Angliában. Tökre megörültem neki, hogy van egy olyan színű controllerem, amilyet szeretnék. De azt már csak fizetés után vettem észre, hogy a hátulja kék... Úgy emlékeztem, hogy LernenBoy-nak van zöld, és akkor félve megkérdeztem, hogy esetleg egy csere... És döbbenten konstatáltam, hogy nemhogy igent mond, hanem még jobbat javasol. Ugyanis az ő controllerének analóg karja is megjárta, de ő végleg orvosolta ezt a problémát, ugyanis egy utángyártott N64 controller analóg karját tette bele, aminek nincs magas fala, láthattam is. Az tény, hogy így akár 30-40 évig is kitart, de nekem az eredeti az szent és sérthetetlen. Ezért azt csinálta, hogy kicserélte az ő zöldjének hátsó vázát az én zöld-kékemével, így megoldottuk a problémát, és végre teljes a sorrend. ^_^ Azt mondta, neki így tökéletesen megfelel, mert lényegében mindegy, milyen színű van neki. Úgy tűnik, csak én vagyok erre ennyire igényes. ^^' Már csak a szürkének kell az eredeti színét visszanyerni, és akkor nem 100%-os, hanem 150%-os lesz a boldogságom.

Super Nintendo és Nintendo 64 Club Nintendo kártyák

Ismét scannelt Nintendós ereklyéket szeretnék közzé tenni:

A Stadlbauer az osztrák, míg a Waldmeier a svájci Nintendo forgalmazó cég. Hozzánk valamiért mindkét kártya bejutott, igazából ennek okát a mai napig nem tudom. Szerintem van kettejük között valami fúzió, mert bár a Stadlbauer által jutottak el hozzánk a játékok, viszont a Waldmeier német, és francia nyelvet is használ, és hozzánk a SNES dobozok, és leírások is mind német, és francia nyelvűek voltak. Ezek jártak a Super Nintendo mellé, most lássuk a Nintendo 64-eseket:

Az ilyenek számomra mára már kincsnek számítanak, és örülök annak, hogy megőriztem őket akkoriban. :) Már csak egyetlen egy valamit hiányolok, ami megvolt nekem régen, csak elveszett: magyar nyelvű Super Mario All-Stars leírás.