Lilo és Stitch élőszereplős mozifilm

Amióta elkezdte komolyabban gyártani a Disney az élőszereplős adaptációikat, a nézők és a kritikusok véleményében nem volt sok köszönet. Pedig egyáltalán nem új dolog tőlük az élőszereplős adaptáció. Emlékezzünk az 1996-os 101 Kiskutya élőszereplős változatára. Annak ráadásul különlegessége, hogy egyébként egy teljesen felejthető alkotás lett volna (hozzáteszem, az eredeti klasszikus is), de Glenn Close akkorát alakított, hogy önmagában megmentette az egész filmet.

És most itt vannak a klasszikusok filmadaptációi. Megítélésem szerint volt egy pár ezek közül, amik jobbak voltak, bár az tény, hogy egyikük sem gyakorolt akkora hatást, mint az eredeti klasszikus. Bár ebben egyéb tényezők is szerepet játszanak. 30 év alatt annyi minden változott, hogy még ha kiemelkedően jó is lett volna az Aladdin és az Oroszlánkirály valós közegben, akkor sem maradt volna meg annyira a tudatban, mint az eredeti, amit hónapokig emlegettünk annak idején. Ma már annyi inger és hatás ér bennünket, hogy alig, hogy kijövünk a moziból, már teljesen máshol van a figyelmünk. Az olyanok, mint a Dumbó és a Hófehérke és a hét törpe nem is érdemelnek sok jó szót. Viszont a Lilo és Stitch-csel mintha a Disney jóvá akarná tenni az elmúlt évek hibáit.

Persze, ez egy filmmel nehezen menne, de az irány mindenképp jó. Az alaptörténetet meghagyták: A távoli galaxisban szeretett őrült tudósunk megalkotja szeretetre alig méltó kísérletét, a 626-osat, aki mindennél erősebb. Ám ez nem hatja meg a főtanácsosnőt, a tudósnak börtönbe kell vonulnia, a kísérletét meg száműzik. Ő viszont megmenekül, és a Föld nevű bolygóra kerül, egészen pontosan Hawaiira Innen meg már ismert Lilo története, aki nem épp a jó kislány mintaképe. A kísérlet személyében meg akit kutyának néz, méltó társára lelt. Együtt aztán végképp nagy káoszt okoznak.

A film egyik nagy erénye nemcsak az, hogy nem sokat változtatnak az eredeti történetben, hanem egy teljesen szerethető köntösbe helyezik. Talán ez az első olyan élőszereplős adaptáció, ahol teljes mértékig éreztem azt a Disney hangulatvilágot, amit annyira szeretek. A közeg természetesnek hatott, a színészek remekül alakították a szerepüket, látszik, hogy jól érezték magukat forgatás közben.

A történetet inkább bővítették, de amit hozzátettek, azok mind kivétel nélkül jót tettek a filmnek. Gondolok például arra, hogy lett egy külön gyámügyese a filmnek. Az animációs adta fikciós lehetőségek közé belefér még, hogy egy megtermett ember legyen egyszerre a gyámügyes, mellette "másodállásban" CIA ügynök, aki az idegeneket figyeli. A film kapott egy külön gyámügyest, így Pleakley ügynök is valósabbnak tűnt. Minden változtatás arra szolgált, hogy a történet működjön élőszereplős formában, így senki nem játszik kellemetlen szerepet. A CGI is nagyon jól működik, Stitch nagyon szépen meg lett animálva, ahogy az idegenek is nagyon jól viselkednek. Megadja azt az érzetet, hogy akár a valóságban is megjelenhetnének, az egész közeg természetesnek hat.

A Disney a Lilo & Stitchcsel megcsinálta azt, hogy annyit változtattak a történeten, hogy a kivitelezés élőszereplős film formájában is működjön, mégis végig magában hordozza azt a szerethető Disney vibe-ot, ami miatt annyi rajongója van a cég animációinak. A magyar szinkron is elég jól sikerült. Egyedül annyi, hogy Gesztesi Károly ugyan hiányzott, mint Dr. Jumba Jookiba magyar hangja, de ő ugye sajnos már nem szinkronizálhat. Mindent egybevetve, bátran ajánlom a Lilo & Stitchet, ez egy kivételesen jól sikerült adaptáció lett.

Látványvilág: 9/10
Színészek: 9/10
Tartalom: 9/10
Zene és hangok: 8/10
Hangulat: 9/10

+ Végre egy igazán jól sikerült adaptáció!
- A vége túlzottan "mai" lett.

91%

Disney.hu profil | Disney+ profil | IMDb profil | Port.hu profil | Snitt profil

Dumbó élő szereplős DVD

Ma megvettem a második Disney DVD-t, ami még hiányzott a gyűjteményemből, a Dumbót. Ennél a DVD-nél vártam a leginkább, hogy menjen le az ára, mert ezt láttam a moziban, és emlékszem, milyen rossz szájízzel jöttem ki a film végén. Sokat nem reméltem tőle, de tudtam, hogy sokallani fogom érte az 1.999 forintot, és bánni fogom, ha az lesz, hogy feléled a Pro Video, és újra piacra dobja, immár nyomott áron, 990 forintért. Mindenesetre megvettem, vállalva a következményeket, és nem kaptam jobb eredményt, mint a moziban.

Már az első Disney klasszikusok megfilmesítésénél hangosak voltak azok a kritikák, hogy a cég végső célja ezekkel a filmekkel nem más, mint megtömni, az amúgy is feneketlen páncélszekrényüket. Ezt már akkor elhittem, láttam benne igazságot. Gyakorlatilag nem is túlzás kijelenteni, hogy ha készpénzben lenne minden pénz, ami a Disney birtokában van, rekonstruálhatnák maguknak Dagobert bácsi páncéltermét, mert akkorára van szükségük. De én ezzel alapvetően nem foglalkozok. Úgy vagyok vele, amíg kiváló filmet látok, addig a bevétel, és a ráfordítás, számomra csak egy extra információ, ami anyagiakban és sikerben is visszaigazolja a film minőségét. Ideális esetben, persze. De ezt a filmet annyira rossz volt látni, hogy itt már én is azt gondoltam, hogy a Disney már nem jön ki új ötlettel, csak a pénz a fontos. Konkrétan meg is fogadtam, hogy se az Aladdint, se az Oroszlánykirályt nem fogom megnézni a moziban. És így is lett. Nem láttam őket, fogalmam sincs, milyenek.

A legrosszabb az egész filmben a színészi játék. Az csak egy rossz pont, hogy mindenki sablonszerepet játszik: Ott vannak a gyerekek, akik még hisznek a csodákban, a csodákból kiábrándult apjuk, valamint a pénzéhes cirkuszigazgató, aki mindent a bevételben mér. De ennél rosszabb, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a színészek nem élvezik a szerepüket. Eljátsszák a szerepüket, mert leszerződtették őket, de nagyon ritkán látok ennyire erőltetett színészi játékot. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy a színészek utálják az egész filmet. Csak legyenek túl rajta a lehető leghamarabb. Egyetlen egy szerep tetszett, a kövér cirkuszi mutatványosé, aki a végére hableány lett. Talán nem is ez, nem maradt meg bennem, hogy mi lett ő a film végére. Az a lényeg, hogy ő az egyedüli, aki jó volt színészként. Nagyon tetszett az a jelenet, amikor eljátszotta, hogy ő a vízben akar lenni, hogy megtévessze a rendőröket. Ahogy bedobta őket a vízbe, az tényleg vicces volt, és nevettem rajta. De sajnos ez az egyetlen jó jelenete az egész filmnek.

Pedig látványvilágra nem lehet panasz. A film 1919-ben játszódik, láthatóan azon voltak, hogy korhű jelmezekkel és ruhákkal, tárgyakkal, felszerelésekkel, visszahozzák az adott kort. Ebben mindenképp a maximálisat nyújtották. Ahogy a film végén a tűz is, bár ha sablonszerepről meg sablonjelenetről beszélünk, azért az ott nagyon jelen volt. 30-on túl már nekem sem lehet bemesélni, hogy apa a gyerekekkel az égő sátorban várják a sorsukat, megjelenik Dumbó, aki a semmiből kimenti a bajba jutottakat. Már önmagában azért sántít az egész jelenet, mert azért nyilvánvaló, hogy abban a forróságban minimum rosszul kellene lenniük, de rosszabb esetben füstmérgezés is beállhatna. Az már csak ezután jön, hogy mennyire fájdalmasan sablonos a jelenet. De még ezer és egy helyen bele lehetne kötni a filmbe, de azt gondolom, hogy ennyi is elég, hogy demonstráljam, hogy miért rossz a film.

Most pedig lássuk magát a kiadást. A DVD-re a megszokottól eltérően nem 21:9-es képaránnyal került fel a film, hanem 16:9-ben. Én ezt inkább előnynek gondolom, mert azért sokaknak még 16:9-es képarányú TV-jük, monitorjuk van, így a kép az egész képernyőt betölti. Ráadásul adott esetben régi TV-n is jobban nézhető. Amúgy megéri, mert a kép nagyon szép. A hang is 5.1-es, 384 kbps, ahogy az szokás DVD-nél, ami érdekesség, hogy a megszokott angol és magyar hang mellett nem cseh és szlovák van, hanem finn és svéd. Északi nyelvet tanulók előnyben. Extra viszont ezen a DVD-n sincs, pedig egy “így készült” vagy “audiókommentár” menthetette volna a menthetőt.

Így viszont marad egy hitvány DVD-kiadványnak, a film meg olyan Disney-klasszikusokkal versenyez nálam a legrosszabb címéért, mint az Alice Csodaországban vagy a Kőbe szúrt kard.

Film: 3/10
Kép: 9/10
Hang: 9/10
Extrák: 0/10
Borító: 5/10

+ Kiváló kép- és hangminőség.
– Az egyik legrosszabb Disney film, semmi extra.

38%

Pinokkió és Herkules

Még mielőtt rátérnék a tárgyra, gyors észrevétel: Senki ne keressen nálam Mario Kart Wii hackeléséről információkat. Nem értek hozzá, és nem is akarok érteni hozzá.

Nos, megnéztem azt a két Disney rajzfilmet, melynek videokazettáit megvettem, tetszett mind a kettő. A Pinokkióról nagyon sokat beszélnek általánosságban, szinte "szállóige" lett a megnő az orrod, ha hazudsz kifejezés. de az az érdekes, hogy Pinokkiónak csak egyszer nőtt meg az orra ez ügyben, mégis erről hallani a legtöbbet a rajzfilm kapcsán. Egyébként a produktum 1940-es, a második Disney rajzfilm, én fejlődésnek érzem a Hófehérke és a hét törpe után. Rendkívül aranyos, ahogy egy csetlő-botló kisfiú megismeri a világot, és a hibáiból tanulva igazi kisfiú lesz. Ez is olyan rajzfilm, aminek van lényegi mondanivalója, és pontosan ez, hogy nem az a lényeg, hogy hibákat követsz el, hanem, hogy vállald fel, és azokból tanulva erősebb légy. De az a jelenet durva volt, ahogy a másik srác, aki billiárdozott, szamárrá változott. O_O Meg is lepődtem, hogy a két gyerek sörözött is szivarozott, már 70 éve is ez volt a nagymenőség a tinédzser fiúknál? Az biztos, hogy nagyon igényes lett, élnek a karakterek, és ha nem is annyival, mint a Hamupipőke, de a Pinokkió is megelőzi a korát 20-30 évvel. Meg azt figyeltem meg, hogy az élet íratlan törvényei a boldogságról már akkor is éltek, csak ezeket direktebben adták át a régi Disney rajzfilmekben, és kissé szegényesebb érzelemvilággal, míg a maiakban, nemrégiekben, mint például az Aladdin, Oroszlánkirály, Pocahontas, már érzelemgazdagon, és nem feltétlen rágták a néző szájába, hogy ez a helyes, ez a helytelen, hanem nyitva hagytak bizonyos kérdéseket, hogy a néző gondolkozzon el rajta, és tegye el a számára megfelelő helyre. Így jobban megmarad az emberek fejében, és az is elgondolkodtatott, hogy az évtizedek során minek köszönhető, hogy mára sokkal jobban át tudnak adni bizonyos érzelmeket? Ennyit fejlődött az érzelmi intelligencia ilyen rövid idő alatt, vagy a egyszerűen csak a technika fejlődött ennyit, hogy erre is lehetőség van. Mindenesetre a Pinokkió is rendkívül érdekes volt, megragadta a figyelmem, itt-ott kissé szegényes volt, de a jobb Disney rajzfilmek közé fogom sorolni. És ennek is van új szinkronja, azzal láttam, és érdekes, hogy 101 Kiskutyával ellentétben jó lett az új szinkron.

Valamivel gyengébb alkotás a Herkules. Jobb lett az őt megelőző Notre Dame-i toronyőrnél, de a Mulan-t igencsak alulról nézi, csakhogy korabeli Disney-kkel példálózzak. Érdekes, nekem itt a poénok egyáltalán nem ütöttek, mint általában. Tetszett a görög istenvilág, de a rajzfilm több sablont vonultat fel. Például amikor Herkules gyerek, akkor kinézik, mert milyen erős, és a szerelmes történet meg... A gyerekkori sztori esetében inkább a kivitelezéssel volt a gond, ez még a Dumbóban is jobban ment. A szerelmes történet meg a szokásos. A gonosz Hádész, az alvilág istene, megkéri a szépséges Meget, hogy csavarja el Herkules fejét. Csak azzal nem számol, hogy Meg feje is elcsavarodik Herkules láttán. Aztán titokban átáll Herkules oldalára, de ezt nem ismerik fel, csak azt látják, hogy Hádész oldalán áll, ezért Herkulesnek elmondják, hogy a csaj az ördög ügyvédje, aki persze nem figyel rájuk, mert meg van részegülve a boldogságtól. És folytathatnám, de egyrészt nincs ötletem, hogy fogalmazzam meg, másrészt meg ti is tudjátok. A végeharc sem volt olyan nagy szám. Pedig az Aladdin készítői csinálták ezt a rajzfilmet is, és itt nem erőltették meg magukat. Jó-jó, egy néhányszor biztosan megnézem majd, mert vannak érdekes dolgok, de csak 6 pontot adnék rá 10-es skálán.

Bővülő Disney gyűjtemény

Tegnap éjszaka hazajöttem, egy napra, lassan megyek vissza Pestre. Nem sok mindenre volt idő, így a nyáron még egyszer szeretnék még egyszer visszajönni.

Csak két Disney videokazettát tudtam megnézni a 10-ből: Hófehérke és a hét törpe, és a 101 Kiskutya. A Hófehérke és a hét törpét nagyon régen nem láttam, és kíváncsi voltam, hogy mennyire van felújítva. Biztos átesett egy kis ráncfelvarráson, de látszik rajta, hogy 1937-es film, nagyon hangulatos. Se a képen, se a hangon nem eszközöltek akkora változást, inkább csak annyira újították fel, hogy nézhető legyen videokazettán. Tetszett, viszont ami meglepett, és egyáltalán nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna, az a film után levő extra videó, ahol maga Walt Disney beszél az akkori munkálatokról, és korabeli képekkel, videókkal illusztrálták, hangulatos volt. Most néztem utána, hogy 1962-ben szinkronizálták magyarra, és 1992-ben ment moziban is. Emlékeim szerint nem láttam akkor, csak videón.

A két 101 kiskutya közül a rajzfilmet néztem meg. Annyira hatásos nem volt számomra, elnézegettem, aranyos volt, de semmi különös. Én a filmet jobban szeretem.

A többit majd, ha legközelebb hazajövök. És akkor most ezek a videokazettáim vannak: