A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yu Yu Hakusho. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yu Yu Hakusho. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 27., péntek

A végtelenbe! ... De onnan merre tovább?

A hétvégén fejeztem be a SK∞, vagyis a SK8 the Infinity-t. Kellemes alkotás lett volna, de hát nem véletlen tartják elvesztegetett lehetőségnek. Hiszen nagyszerű lett volna a gördeszkázást valós körülmények között bemutatni (amit meg is tettek egy darabig), ráadásul a szereplők nagyrésze is kifejezetten szerethető volt. Csak hát itt is elmentek addig, hogy a legkegyetlenebb ellenfelek a legdurvább helyzeteket hozzák ki és persze hőseinknek semmi baja nincs.

Pedig kifejezetten kellemes miliője van az animének, nézeti magát. Bár meg van alapozva a durvaság. A főszereplő srác Kyan Reki szenvedélye a gördeszkázás, és ha leszáll az est, illegális versenyeken vesz részt, ahol a legdurvább pályákon mennek végig a versenyzők. Persze a legdurvább pályákhoz legdurvább versenyzők dukálnak, innentől nem nehéz kitalálni, hogy itt veszíti el az anime realisztikus mivoltát. Kyan Reki-nek van egy félig japán félig kanadai barátja, Hasegawa Langa, akinek ugyan nincs tapasztalata gördeszkázásban, viszont nagy szüksége van pénzre. Hát egy gördeszkás barát csak egyet tud felajánlani: Vegyen rész ő is a versenyben. Tapasztalat híján erre minden esélye megvan a győzelemre... Tehát már ott elveszett a készítők realitás-érzéke, hogy egy teljesen tapasztalatlan srác amúgy elég jó eredményt mutat fel egy olyan versenyen, ahol néhány versenyző tényleg pszichopatás viselkedést produkál.

Persze a pszichopata mivoltuk öncélú, de nem alaptalan, ha visszamegyünk a gyökerekig. Bár csak az egyik versenyző, ADAM gyerekkorából mutattak ízelítőt, de nála tényleg megcsinálták, hogy valós képet festettek a múltjáról. A szülei ugyanis elhitették vele, hogy nem azért verik, mert gyűlölik, hanem mert szeretik. És hát persze, ezután neki a verés, vagy bármilyen brutális fizikai bántalmazás lesz számára a normális, az lesz a szeretetnyelve. Ellenfelei pedig bőven részesülnek ADAM szeretetében a verseny során. Olyan attrakciókat hajt végre rajtuk, amibe nemhogy belehalnának a valóságban, hanem elemeikre, sejtjeikre esnének szét. Ez az, ami sokaknak nem tetszik az animében. És hát, tényleg inkább kellemetlen. Valós az alapja annak, amit ADAM csinál, de a pszichopátiás viselkedésének kivitelezése minimum ezer sebből vérzik. Igazuk van azoknak, akik emiatt kritizálják az animét, mert hiába szerethetők a hőseink, ha egyszerűen olyan dolgokat élnek túl, mintha halhatatlanok lennének és a testük elnyűhetetlen. És egy olyan animében, amely azért többé-kevésbé valós közegben játszódik (nem úgy, mint mondjuk a Dragon Ball, Yu Yu Hakusho vagy a Naruto), inkább rontja az összhatást.

És érdemes még egy témára kitérni, mert nagyon felkapták a rejtett jelekből fakadó BL-elemeket is. Én ezzel először egy LMBT közösségben találkoztam, ahol felhívták erre a figyelmet, nekem ez egyáltalán nem tűnt fel. Hiába szeretem a fiúkat is, valamiért a rejtett BL-jelekre immunis vagyok, pedig sokak szerint például ez a kép egyértelmű jel.

Ez így nekem direktbe nem tűnt fel, az anime alatt nem volt "BL-feelingem". Pedig igen... Ahogy elnézem ezt a képet is, azért maguk a készítők is tesznek arról, hogy BL-körökben is ismert legyen az anime. De úgy vagyok vele hogy ez kb. olyan fanservice, mint a kivillanó mellek vagy bugyik a lányoknál. Tényleg, el is gondolkodtam azon, hogy ilyet manapság nem nagyon látni. Vagy elkerülöm ezeket az animéket, vagy tényleg ennyit változik, hogy mikkel szolgálják ki a rajongókat. Persze, lehet yaoit meg BL-t kiáltani, azzal határozottan jót tesznek az anime ismertségének, hiszen a Naruto óta tudjuk, hogy sokat hozzátesz a népszerűséghez, ha két fiúszereplő szexuális együttlétéről álmodoznak a rajongók. Talán erre mentek rá a SK∞ esetében is a készítők, de inkább óva inteném a nézőt attól, hogy egyből BL-nek mondja az animét. Egyrészt a készítők célja sem közvetlen a homoszexualitás bármilyen formában történő bemutatása volt, másrészt, ha minden ilyen jel után mondjuk az adott animére, hogy BL, akkor azért elég erősen felhígulna a műfaj. Most az, hogy van egy-két ilyen kép, az egy dolog, de maga az anime összességében messze van a YURI!!! on Ice szintjétől BL tekintetében. Amíg nem pirul el két azonos nemű szereplő, ha egymásra néz, addig érdemes inkább a valódi célja miatt nézni az animét.

Összességében jó volt, de akit zavarna, hogy az anime egy idő után elveszti a realitás-érzékét, annak inkább nem ajánlom.

2019. január 31., csütörtök

Naruto Shippuuden végignézve

El se hiszem, hogy eljött ez a nap. Egy nagyobb szünetet beiktatva majdnem 2 éven át néztem a Naruto Shippuuden-t, mire eljött a mai nap, amikor is elértem az utolsó, szám szerint 500. részt. Igazából mialatt néztem, többször is akartam írni róla, mert voltak gondolataim, de akkor úgy éreztem, hogy nem tudok annyit elmélkedni róla, hogy megérjen egy blogpostot. Mindegy, most egybe az egészet.

Annak szellemében kezdtem el nézni az animét, hogy nézem, amíg jónak látom, de ha túl sok lesz a fillerből vagy nagyon hülye irányba megy el az anime, akkor abbahagyom. De mivel alapvetően toleráns vagyok a fillerekkel kapcsolatosan, ezért arra is számítottam, hogy sokáig fogom nézni. Végére is értem. Inkább a végével voltak problémáim, ugyanis ahogy elrontották ezt az animét, azt tanítani kéne. A háború is rettenetesen unalmas volt, konkrétan olyan gondolatom volt, hogy ha a háború a valóságban is ennyire unalmas dolog, akkor nemcsak azért értelmetlen, mert emberek halnak meg teljesen hiába, hanem sokkal hasznosabban is el lehetne tölteni a mindennapokat. Meg amit furcsálltam, hogy a 480. rész körül, amikor vége lett a háborúnak, elkezdtek egy új történetet. Az, hogy Sasuke merre jár, az még lehetett volna érdekes, mert láthatjuk, hogy miken ment keresztül, esetleg feltétlezhetjük, hogy azáltal fejlődik a jelleme, és megérti Naruto küldetését, és békében fognak egymás mellett élni. De ez sem tűnt olyannak, hogy ezt be tudják fejezni 20 rész alatt, ráadásul beletenni még Shikamaru történetét, na ez már tényleg nem kellett volna. Igazából semmit nem tett hozzá a végkifejlethez, és maga a történet sem volt olyan innovatív, progresszív, semmilyen szempontból, hogy az oda nagyon kellett volna. Mindezek mellett kiszámítható volt, tudható volt, hogy mi lesz a vége. Úgyhogy az már oda nagyon nem hiányzott.

Tudható volt, hogy Naruto és Hinata lesz a férj és feleség, és ezzel végül teljesül Hinata nagy álma. De én azt hittem, hogy lesz egy folyamat, hogy Naruto úgymond "meglátja" Hinatát, észreveszi, beleszeret, és ebből lesz a házasság. De hogy semmi előzmény, csak kész tények elé állítja az anime a nézőt, hogy Naruto és Hinata házasságra készül, az több, mint kiábrándító. Egyáltalán nem jött át a vége. Az érződött, hogy vége lesz animének, de az egész oldott hangulatából, meg hogy mennyire örül mindenki Naruto esküvőjének, mindenki izgatottan készül, semmi nem jött át, mert annyira hirtelen jött az egész, nem volt folyamata a dolognak. Mellesleg az utolsó részben sem tűnt szerelmesnek Naruto, sokkal inkább tűnt annak, hogy valaki kitalálta, hogy összeházasodnak, de mivel Naruto kedveli Hinatát, ezért nincs ellenére a dolog. Meg Sasuke "visszatérését" sem verném annyira nagydobra, mint amekkora drámát csináltak belőle, ahogy olvastam visszaemlékezéseket a Narutóval kapcsolatosan, amikor véget ért a sorozat. Volt utalás rá, mert Sakura kapott üzenetet tőle, és a mosoly utalás lesz rá, de mivel úgy sejtem, hogy a Boruto is olyan lesz, hogy egyből Naruto fiának kb. 10-11 éves korában kezdődik (vagy fiatalabb, fogalmam sincs, hogy hány éves lesz, amikor elkezdődik), ezért annak sem látjuk a fokozatát. Főleg, hogy az üzenet arra is volt utalás, hogy ha Sasuke visszatér, tárt karokkal fogadja Sakurát. Orochimaru pálfordulása viszont rettenetesen tetszett. Ő volt ugyanis az egyedüli, akit, mint negatív főhős komolyan vettem. Kabutóra csak mint egy elmebeteg gondoltam, akit meg kell állítani, és elzárni a társadalomtól. De Orochimarut komolyan félelmetesnek tartottam, akit a sátán hozott a világra. Ő a félelmetességében elképesztően tehetséges shinobi volt, aki a képességeit gonosz célokra használta fel. De a tudása lévén elképesztő hatalma volt. És talán a tudása, kutatásai lévén öntudatlanul is tiszteletet váltott ki belőlem. És hihetetlenül megörültem annak, hogy ugyan nem tudom mitől (ez is rejtély), de hirtelen segítő lett a háborúban.

Amin gondolkodtam a sorozat nézése közben, hogy Naruto miért akarja ennyire visszahozni Sasukét. Helyesebben: Lehet-e értelmet adni annak, hogy visszahozza. Azt értem, hogy megígérte Sakurának, hogy visszahozza, és hogy a japánoknak az ígéret az adott szó, szinte szent, de egy idő után azt lehetett érezni, hogy inkább arra megy ki a játék, hogy Naruto inkább, mint barátja akarja visszahozni Sasukét. És hogy ezért bármit megtenne. Ez azért problémás, mert azt az érzetet kelti, hogy nem tiszteli Sasuke döntését. Nem érdekli, hogy ő mit akar, visszahurcolja őt, ha az életébe is kerül. És akkor felmerül a kérdés, hogy ha tényleg a barátjának tartja Sasukét, miért nem képes tiszteletben tartani a döntését, és elengedni? Ha Sasuke úgy dönt, hogy Orochimaru szolgálatába áll, és rossz célokra használja az erejét, akkor tegye. Ha majd árt vele másoknak, majd "elbeszélgetünk" vele. A szeretet ott kezdődik, hogy tiszteletben tartom a másik döntését, és ha el akar menni, akkor elengedem. Ha vissza akar térni, akkor visszajön, és örülünk egymásnak. De az anime ezt nem mutatja meg, mondjuk azt igen, és ez nevezhető pozitívumnak, hogy végül ugyan visszatér, de nem Naruto hatására. Hanem a vele megélt történések hatására.

És van még néhány dolog, amiről nálam sokkal okosabbak beszéltek. Ebből egyet emelnék ki, méghozzá, hogy Naruto hatni akar mindenkire, mindenkit jó útra akar téríteni, aki rossz úton van. És érdekes, hogy mindenki jó útra tér. Emlékezzünk vissza Pain-re. Ebből a szempontból nagy hazugság az anime, mert azt mutatja, hogy csak egyetlen igazság létezik, és aki nem aszerint él, az rossz úton jár. De itt van Naruto, aki elbeszélget a rosszak fejével, és ők mind jó útra térnek. Ez azért hazugság, mert mindenki máshonnan érkezik, mindenki más tapasztalatokat él meg az életében, és mindenki azokat másképp dolgozza fel. Így alakul ki a saját értékrend, amin adott esetben nagyon nehéz változtatni. Ne is akarjunk senkit megváltoztatni, legfejlebb beszélgessük el vele, és ha hitelesek vagyunk számára, formálhatjuk a jellemét. De az hogy lehet, hogy aki egy egész falut le akart rombolni, egy komoly harc után odamegy hozzá Naruto, aki jobb belátásra bírja, és hirtelen megbán mindent, amit tett? Ezzel szemben nagyon jó az Akatsuki jelenléte a sorozatban, mert kiválóan megmutatják azt, hogy ők is világbékét akarnak, csak másképp. Mivel nekik más tapasztalatuk van az élettel kapcsolatosan, más élmény érte őket, ezért a békét is másképp képzelik el. Nem egészen úgy, ahogy Narutóék, és emiatt ellenségek. Jó, persze, a mi szemszögünkből ők gonoszok, mert úgy gondolják, hogy bizonyos áldozatokat kell meghozni a békéért, akár emberi életek árán, de mindenképp eltávolítani azokat, akik hozzájuk képest másképp képzelik el a békét. Persze meg is kapják a magukét, de azt fontos látni, hogy ők a maguk szemszögéből jót tesznek. A maguk szemében ők a jó emberek, és ők azok, akik tudják az igazságot, ők lesznek a megmentők, akik elhozzák a békét. Ez a fajta kontraszt tetszett.

Tehát vannak problémák a Narutóval, ennek ellenére azt gondolom, hogy egy nagyon jó anime volt. Sőt, számomra a legjobb shounen. Mert itt volt jelentése a harcoknak, nemcsak az erőfitogtatás (az is), de a jelentésük miatt jobban átéltem az adott harc jelentőségét. A háttérzenék is eszméletlen jók voltak, a zene a hihetetlen erőssége az animének. Bár az openingek és endingek közül a hajamat téptem akkor, amikor valami női előadó próbált meg érzelgősködni. Nem szeretem, ha egy shounen animének női előadó énekel dalt. Nagyon kevés a kivétel, ilyen üdítő kivétel például a Yu Yu Hakusho opening. De Mawatari Matsuko dalai az animének klasszikusnak számítanak a japán könnyűzenében. Visszatérve a Narutóra, én 8 pontra értékeltem az animét, és azt gondolom, hogy mindent egybevetve a 7-8 pont reális neki. Nem egy My Anime List profilt láttam, amikor 10 pontra értékelték a Naruto Shippuudent. Ebben az esetben merek általánosítani, és nyíltan vállalni a véleményemet, hogy akinek ez a tökéletes anime, annak vagy ez az első animés élménye, vagy egyfajta értékválságban szenved... már ha szenvedésnek éli meg. A sok baki és filler miatt soha nem lesz 10 pontos ez az anime, arról nem is beszélve, hogy más animék komolyabb mondanivalót jelenítenek meg sokkal progresszívebben.

Elkezdem nézni a Borutót, de mondják, hogy ezt már teljesen felesleges csinálni, mert rettenetes. Más cég is készíti az animét, meg az egész teljesen más, sokkal rosszabb. Pár rész után nyilatkozni fogok róla.

2018. június 23., szombat

A teljes AnimeStars magazin gyűjtemény

Van néhány epost vázlatban, és tudnék miről írni, de nem jutok el odáig, hogy ki is tegyem őket. Talán majd most. Átnézem őket, hogy melyeket tudom befejezni, és kikerülnek, amik úgy állnak, hogy rendben vannak.

Most viszont egy régi animés magazinról szeretnék írni, az AnimeStars-ról. Mely bár csak 2007-2010 között élt, de ekkor jelentős volt az akkori animés közösség számára, ezért azt gondolom, hogy érdemes írni róla. Főleg azért, mert ma már inkább olyannak tűnik, mintha elfeledkeztek volna róla. Akkor jelentős volt, de annyira mégsem, hogy ma is emlegessék. Sőt, azt gondolom, hogy aki az utolsó 5 évben lett animés, azok talán nem is hallottak a magazinról, vagy csak érintőlegesen. De mivel én már akkor is néztem animéket, ezért folyamatosan vettem az újságot, és meg is van az összes szám az elsőtől az utolsóig, de még a különszámok is.

Összesen 22 számot élt meg az újság, plusz volt az InuYasha és a Yu Yu Hakusho különszám. Már az első számot is megvettem megjelenésekor. Azt, hogy hogyan értesültem a megjelenésekor, nem emlékszem, szerintem csak annyi volt, hogy megláttam az újságosnál, és tudtam, hogy ez kell nekem.

Az első számokon lehetett érezni, hogy ugyan kezdetleges, de ebből valami jó dolog fog kisülni. Olyan volt az AnimeStars a magazinok között, mint a Magyar Anime Társaság a conok között. A legkevésbé sem érződik, hogy az anyagiak miatt csinálták az újságot, sőt inkább egyfajta naivitás figyelhető meg az írások között. Olyan érzetet adnak a cikkek, mintha néhány lelkes fiatal összeverbuválódott volna, hogy rajongásuk tárgyáról, az animékről írjanak magazint. Voltak is kapcsolataik, de a Mondo magazin sokkal progresszívebb volt marketing, hirdetések, és kapcsolatteremtés terén, nem utolsó sorban olcsóbb is volt, ezért 2010. júliusában jelent meg az utolsó szám, és aztán meg is szűnt. És talán a nem olyan jó marketing miatt nem maradt meg annyira az emlékezetekben az AnimeStars, legalábbis én nem hallom, hogy beszélnének róla, hogy milyen jó újság volt. Pedig jó volt, nekem tetszett. A dizájn tetszett, a tartalom is, jó volt az elosztás, és mindenről írtak, ami japánnal kapcsolatos. Az értékelési irányelv is megfelelő volt. Az írások is jók voltak, de azért lehetett érezni, hogy nem szakképzett újságírók írják az ismertetőket, cikkeket, mindezek mellett a cikkekben lehet érzékelni azt a naivitást, amire utaltam már feljebb. Persze pont ez adhat egyedi színezetet a cikkeknek, mert így nem a megtanult protokollok szerint születnek a cikkek, hanem adott esetben "sajátabbnak" tűnnek az írások, meg jobban érzékelni a személyiségüket bennük.

És nem titok, hogy én is írtam néhány cikket a magazinba. Már ekkor igyekeztem népszerűsíteni az általam kedvelt személyeket, és írtam olyanokról, mint Hayashibara Megumi, Okui Masami vagy a legnagyobb animés koncertrendezvény, az Animelo Summer Live-ról is írtam. Sőt, ha jól emlészem Ohmi Tomoe-ról is írtam, meg rémlik Ikue Ohtani és Yamaguchi Kappei is. Szerettem írni, csak egy idő után elvesztettem a motivációmat, és egyre nehezebben születtek meg a cikkek. Nem is merem elolvasni az írásaimat, mert olyan érzésem van, hogy akkoriban sokkal elfogultabb voltam, ráadásul nem is volt annyi ismeretem unblock az animékkel kapcsolatosan. Persze folyamatosan változok és fejlődök, úgyhogy ez annyira nem kifogás, de aminek viszont örülök, hogy ekkor tanultam meg több szemszögből nézni a dolgokat, a cikkekben is igyekeztem több szempontból rávilágítani a dolgokra. A legtöbb cikkem 2009-ben készült, aztán 2010-ben is talán van egy-kettő, de szerintem nem maradtam végig a magazinnal, mert tényleg nem voltam motivált. Azért sem, mert ritkán tetszett a cikkemnek a dizájnja, és nem tudtam, milyen képeket tettek ki. Okui Masamiról is sikerült két olyan képet találniuk, ami... nem is az, hogy nem előnyös, hanem olyan jellegű kép, ami nem megszokott róla. Vagy nem tudom, hogy fejezzem ki, de nem ezekkel mutattam volna be az énekesnőt. A másik ami nem tetszett, hogy többször átszerkesztették a cikket. Ez megszokott dolog, hogy megírom a cikket, visszaküldik, nézzem át, és ha valami rosszul van javítva, akkor írjam át. De voltak olyan javítások, amikről nem tudtam, hogy bizony előfordult egyszer-egyszer idétlen mondat, amire én is csak lestem, hogy ezt mégis hogy találták ki? Ezt be az újságba? Eszembe jutott, hogy Park Romi-ról is írtam, és nem tudom, hogy írtam már, hogy dél-koreai japán seiyuu. A lényeg, hogy volt egy ilyesféle javítás, hogy "ez az ügyeskedés sem akadályozta meg abban, hogy népszerű seiyuu legyen". Csak lestem. Nem emlékszem arra, hogy ilyet írtam volna, nem is tudtam arról, hogy így javították volna. Arról van szó, hogy Dél-Koreából került át Japánba, és hogy ennek ellenére sikeres tudott lenni. El kéne olvassam, hogy tudjam miről van szó. Valószínűleg ezek is demotiváltak az írásban.

Akkoriban MSN-es csoportban beszéltük meg a dolgokat. Már semmit nem tudok ezekből visszaidézni, csak azt, hogy igyekeztem egy harmadik különszámot kisírni, ami a Slayers-ről szólt volna. Szerettem volna az egész szériát bemutatni a videojátékokkal, nem utolsósorban a zenét, a kislemezeket és albumokat. Persze, hogy azért, hogy ezzel is vigyem Hayashibara Megumi és Okui Masami hírét, mi másért. Az az igazság, hogy úgy, nagy Slayers rajongó soha nem voltam. Soha nem jött be annyira a sorozat, nem volt rám annyira hatással, mint akár a Kaleido Star is. De végül anyagi okokra hivatkozva ez nem valósult meg.

A hibái ellenére szerettem, és azt gondolom, hogy jó magazin volt, hiányzik, és kár, hogy nem maradt meg az emlékezetekben.

2017. április 30., vasárnap

MondoCon 2017. tavasz

Ismét egy jó hétvégén vagyok túl, bár ez sem múlt el kalandok nélkül. Egyrészt amiatt voltak kalandok, hogy a vonat most nem a Keletibe, hanem a Nyugatiba ment, de az még könnyen menedzselhető volt. Az már sokkal nehezebben, hogy lemerült a telefonom, és hogy fogom elérni azt, aki átadja nekem a MondoCon jegyet? Bagszi vette meg nekem, de mivel szombaton Pokémonos kártyaversenyt tartott, ezért nem tudott eljönni átadni nekem, hanem odaadta egy közös ismerősünknek, aki szintén ment MondoCon-ra, és telefonon megbeszéljük, hogy átadja nekem. Ez hiúsult meg azáltal, hogy pénteken lemerült a telefonom, és elfelejtettem feltölteni. Eleinte igencsak pánikba estem, hogy jutok be. Fel is merült bennem, hogy nem is fogok tudni bejutni, mert akárhogy gondolkodtam megoldásokon, mind ilyen göröngyös, kockázatos volt. Aztán jutott eszembe az, hogy lényegében szerencse, hogy a vonat a Nyugatiba megy most, mert bagszi eleddig a Metagame kártyaboltba szervezte a kártyaversenyeket, és hacsak nem váltott helyszínt, akkor ott megtalálom. 10.15 körül ért be a vonat a Nyugatiba, és mivel elég rég voltam a kártyaboltban, ezért csak körülbelülre emlékeztem, hogy hol van a kártyabolt. Eléggé körülményesen, de sikerült megtalálni. Az volt az érdekes, hogy valamiért végig a Bajnok utca 10. járt a fejemben, kiderült, hogy a Kádár utca 10 alatt van a kártyabolt. Ott volt a verseny is, és szerencsémre ott találtam bagszit. Megpróbáltuk felhívni a srácot, de nem vette fel. Írtunk neki üzenetet, bízván, hogy fogja nézni a telefont, hogy mikorra érek a Hungexpóhoz. Mire odaértem, kint várt a bejáratnál, úgyhogy megnézhette a telefonját, így szerencsésen megúsztam ezt a bakit. A szükség kihozza belőlem, hogy telefon nélkül is feltaláljam magam.

Néha maradok lent egy kicsit, hogy az AMV-k által ráhangolódni a conra, de azért érzem, hogy miért már csak a karaokén vagyok már évek óta. Az azért látszik, hogy ez már nem én korosztályomnak szól, de megnyilvánul ez abban is, ahogy kommunikálnak Facebookon és YouTube-on. A MondoCon főleg a karaoke miatt van már csak nekem, annak is nagyon jót tettek a változások, a megújulások. Itt fent továbbra is jó a hangulat, és szinte már lehet azt mondani, hogy 8, Mazsibazsi, John, Miroku, Waka és Superion is veterán tagokká válnak. A listában az a szép, hogy csak fiúkat soroltam fel, de tettem mindezt azért, hogy láttassam, hogy hány új fiútag van, és mennyire jó az, hogy aránylag jóval többen énekelnek fiúk, mint lányok. Itt az idő bebizonyítani, hogy a karaokét ugyanúgy élvezhetik fiúk is, mint lányok. És jó társaság, azt gondolom, hogy elég jó csapatot alkotunk.

Szombaton négyszer voltam énekelni. Azt kigondoltam már korábban, hogy egy könnyebben énekelhető női dallal kezdek (mély hangszínben), hogy bemelegítsem a hangomat, aztán jöhetnek azok a férfidalok, amiket a valódi hangomon éneklek, amik igazi kihívásnak tűnnek. És hogy mekkora igény van a karaokéra, jelzi azt is, hogy csak 34-ként tudtam feliratkozni. Mondjuk ehhez a reggeli-délelőtti affér is hozzájárult. De a lényeg, hogy áldoztam a '90-es évek oltárán, és egy balladával kezdtem: Bannou Bunka Nekomusume: FACE. Ez egy nagyon szép dal a társ hiányáról. Pont az a szép benne, hogy a gyengeségről énekel, hogy ki meri mondani, hogy igenis szeretné, ha őt szeretné valaki, vagy hogy szeressen ő valakit, és hogy nem szégyen az ebből az érzésből fakadó hiányról énekelni. Ezért is szeretem nagyon Okui Masami-t, mert már a karrierjének elején ilyen balladát képes hitelesen énekelni, ez azért nagy érzelmi intelligenciára vall. Ezt az érzést szerettem volna átadni. Az, hogy másodjára is női dalt énekeljek, az spontán jött. Valaki feliratkozott Sámán Király magyar címadódalra, amire legalább akkora igény van, mint a Rómeó és Júlia Inori ~You Raise Me Up~-jára. Mindenki kivan tőle, de azért eléneklik. Na akkor úgy voltam vele, hogy demonstrálom, hogy miről is szól a valódi Shaman King, és hogy ki az a Hayashibara Megumi, aki ezen dalok javarészét elénekelte. A brave heart jó választás volt, bár többen kérdezték, hogy miért nem az Over Soul-t vagy a Northern lights-ot fogom énekelni. Spontán választás volt a brave heart. És jónak tűnt. Annak is örülök egyébként, hogy Roni is szokott Shaman King-et énekelni, bár ő a character dalokban mozog otthonosan.

Ha jól emlékszem, még a dalaim előtt volt az énekverseny. De még micsoda színvonal volt. A zsűri is szakmai volt. Volt énektanár, koreográfus (Tsuki), ... és a többiek rangja nem jut eszembe. ^^' Wakának mondogattam verseny előtt, hogy sok szeretettel köszöntjük a győztesünket! Szereti negatív irányba latolgatni az esélyeit. Amúgy nagyon jó volt ő is, és mindenki más is. Mivel tudták a jelentkezők, hogy mik az elvárások, ezért most sokkal színvonalasabb produkciókat láthattunk, és volt néhány, ami tényleg elmehetett előadásnak. A zsűritagok közül néhányan mondtak is véleményt, kicsit olyan volt, mint egy tehetségkutatóban. Miután meghallgattunk mindenkit, Mazsibazsi mondta, hogy amit nem fogok itt használni, azt tegyük be a kocsijába, ugyanis nála fogok aludni az éjjel. Akkor mondtam neki, hogy ha nem gond, akkor menjünk el az Árkádba a SPAR-ba, mert láttam, hogy nem lesz elég az ital. El is vitt kocsival, az odaúttal nem volt semmi gond, tudtunk is vásárolni, viszont a visszaút rettenetes volt. Nagyon keveset ültem kocsiba Pesten, de most tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor egy nem lehet közlekedni a fővárosban. A kaland már ott kezdődött, hogy elfelejtette Bazsi az ingyenes parkolójegyet érvényesíteni, és félt, hogy nem engednek ki minket. Ezzel szerencsére nem volt gond, de utána az Örsről próbált meg ráfordulni arra az útra, amelyik a Hungexpóhoz vezet. Ott kocsisor alakult ki, úgyhogy csak araszolva tudtunk haladni. Egy ideig mentünk, de aztán csak úgy döntött, hogy kiáll a sorból, és kerülőúton megyünk vissza. De ez a kerülőút olyan nagy volt, hogy több, mint egy órás út volt, pedig csak innivalót szerettem volna. Volt is egy kis bűntudatom, mert az egész miattam volt. Meg hogy tényleg ennyire nem lehet közlekedni Budapesten, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelent arra, hogy megtanuljak vezetni. Sok énekes "lement" azalatt az idő alatt, amíg távol voltunk. Ezen idő alatt énekeltem volna el a brave heart-ot, így visszahívós buli volt. Az énekverseny második fordulójára hatan jutottak be. Ekkor már kritikusabb volt a zsűri, de azért is, mert többen rosszabb előadást adtak elő, mint az első fordulóban. Nekem is tanácsolták már, hogy ha jelentkezek énekversenyre, akkor a két általam választott dal közül azt énekeljem az első fordulóban, amelyik jobban megy. És hallhatóan többen is így döntöttek, néhányan sajnos rosszabbak voltak, mint az első körben, de a zsűri is kimondta, hogy csalódást okoztak az első fordulós előadásukhoz képest. Így igazából meg merem kockáztatni, hogy nem volt nehéz a zsűrinek választani, hogy kik énekeljenek a döntő fordulóban.

Ezután még kétszer által színpadra, mind a két alkalommal férfidalt énekeltem. Az első férfidal eléggé érdekes volt, hovatovább nehéz: Digimon: With The Will. Ahogy próbálgattam itthon, tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de mivel úgy voltam vele, hogy a Wada Kouji dalok mennek, ezért merészen, komolytalan gyakorlással tettem próbát. Hát, nem volt akármi. Tényleg nagyon nehéz dal, mert nehéz volt jól képezni a magas hangokat. Azt érzem, hogy kijönne, ha ki lenne terjesztve az énekhangom, de sokat kell gyakorolni ezt a számot, hogy jól menjen. A másik férfi dalommal viszont elégedett voltam, a Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Ez tökéletesen az én hangfekvésem, a magas hangok is tisztán kijöttek. Úgyhogy kezdek orientálódni, megjönnek azok a dalok, melyeket szeretek is, és ki is tudom énekelni, így élmény az éneklés. Meglepett egyébként, hogy a negyedik ending dal, a Taiyou ga Mada Kagayaku Toki hiányzott a listáról, amikor azt hittem, hogy a Yu Yu Hakusho alapmű, még az első időkben az összes kfn megvolt belőle. De úgy néz ki, hogy nem. Waka kérte a dalt, mondta, hogy elénekelné, hát megcsináltam. Tényleg elénekelte, és milyen jól. Nagyon jó volt hallgatni, ahogy Lyraevi által énekelt dalt is, ami a legújabb Disney klasszikusból van: Vaiana: How Far I'll Go. Az is olyan volt, hogy kérésre csináltam meg, és el is énekelte. Szép volt. Majd fogok írni részletesebben is róla, mert tegnap megnéztem.

Gyorsan lement a nap, szerettem volna megnézni a 18.30-kor kezdődő döntőt a földszinten a nagyszínpadon, de ahogy az várható volt, nagy csúszás volt, ezért bő fél óra késéssel tudták csak elénekelni a döntősök. De az azért látszik, hogy tényleg mindenki az első fordulóban énekelte a jobb dalát, ugyanis ha jól emlékszem, mindenki az első fordulós dalát énekelte (Kivéve Waka, ő a Nightwish-t énekelte, neki az volt a második fordulós dala.) a nagyszínpadon. Jók voltak mindnyájan. A Late Night Karaokét meg Lexivel együtt nyitottuk meg a Digimon: The Biggest Dreamer dalával. Soronként váltogattuk az éneket. Mai napig általam egyik legjobb Digimonos dal. Jók ezek a Late Night Karaokéknak egészen oldott a hangulatuk, itt már tényleg mindenki kötetlenül énekel. Akartam még kiállni egy dallal: Okui Masami: Kagen no Tsuki, de nem került már sor rám. Talán jobb is, sirassam a népet egy balladával?

Mazsibazsi tehát elvitt a lakásához, nála aludtam az éjjel. És tényleg alvás volt, mind a ketten kimerültünk, úgyhogy nem sokat beszélgettünk, feküdtünk is le aludni. Jól is esett a 8 órás alvás, teljesen kipihenten ébredtem reggel. Reggel már kicsit beszélgettünk, megbeszéltük az útvonalat, ugyanis kajavásárlással kötöttük egybe. Mindenesetre a reggeli beszélgetés vicces volt, mert valahogy felmerültek a régi idők számítógépei, és mivel ő még csak 18 éves, neki már elképzelhetetlen, hogy voltak idők, amikor tényleg fekete-fehér monitorok voltak, internet akkor még sehol nem volt, és itt volt egy elszólásom, amikor azt mondtam, hogy akkoriban még csak pár megadrive-os gépek voltak. Bazsi rögtön kijavít, hogy Megadrive-ja a Segának volt. Igen, igen, megabyte-os. :D

Összekészülődtünk, elindultunk, de nem kellett még kocsiba szállni, mert a közelben lévő SPAR tényleg a ház végénél volt. Itt vásároltunk be majdnem egész napra. Azért csak majdnem, mert másfajta kajára is igényem volt, ezért elmentünk a Burger King-be, de itt már a Kerepesi útiban voltunk. Volt egy Whopper menü + Whopper Junior szendviccsel, én ezt kértem. Ezért szeretem nagyon a Burger Kinget, mert nagyon belaktam és viszonylag olcsó volt. Innen aztán már a Hungexpóba mentünk. Ahogy szokás, vasárnap kevesebben voltunk, és az emberek is később szállingóztak be. De jó volt a hangulat már az elejétől fogva. A GHOST SWEEPER Mikami anime openingjével, a GHOST SWEEPER-rel kezdtem a napot. Most nézem ezt az animét, és az a fajta, ami kategóriájában mestermű, ezért 10/10 pontra értékeltem magamban. Nagyon jók a karakterek, és jól megcsinálták azt a sablont is, hogy különböző személyiségű karaktereket raktak egybe, és ebből csináltak óriási poénokat. A nagy poénokat persze Yokoshima Tadao, a szerencsétlen főszereplő srác csinálja, akinek gyengéje a nők, és nem érdekli, ha akkora pofont kap, hogy felkenődik a plafonra, az "élményért" megérte neki. Igazából eléggé sablonosnak hat, nem is akarom ez alól felmenteni, a kivitelezés az, amiben tarol nálam az anime.

A zene tippmix egész jó volt, Miroku-val és Mazsibazsi-val alkottunk egy csoportot. Én voltam középen, és írtam a válaszokat a lapra. Többször volt olyan, hogy a tippemet egyedül adtam le, mielőtt a többiek hozzá tudtak volna szólni, de a döntő többségében megbeszéltük előre a válaszokat. Sokat tippeltünk, volt néhány, amit viszont biztosra tudtunk. Nálam Endoh Masaaki hangja volt a biztosíték, hogy az a bizonyos dal tőle a GaoGaiGar cuccból a retro részlegben. De az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingje mosolyogtatott meg a legjobban, amikor megszólalt, ezt az animét pont most nézem. Jó volt egyébként a tippmix, nagyjából erre is ugyanazt lehet elmondani, hogy a nehézsége attól függ, hogy mennyire ismerjük az animéket, videojátékokat. Ezt egyértelműen a hardcore animések közül nyeri meg valaki.

A zene tippmix után lementem megnézni a konzol részleget, elsősorban az érdekelt, hogy mik vannak a retro részlegben. Mert a legújabb trendek szépek és jók, de túl nagy a felhajtás körülük. A retro konzoloknál jobb ejtőzni. A sok régi gép közül épp a Sega Dreamcast volt szabad, na legalább fogok kezembe életemben először Dreamcast controllert, miután erre eddig nem volt példa. Sokáig mondjuk nem volt a kezemben, mert Star Wars játék volt benne, abban meg nem vagyok érdekelt. Amint felszabadult a Sega Master System, azonnal mentem is át, mert abban Sonic the Hedgehog volt. Ez is bekerült azon játékok közé, amit nem tudok elégszer végigjátszani, és az elejét betéve ismerem már. De sokáig nem maradtam, mert hamarosan következtem volna énekben. Le is maradtam róla szépen.

De visszahívtak, egy férfidalt énekeltem immár. Suzuki Yuuto: Garden of Eden dalával egy adósságomat akartam "törleszteni", ugyanis elénekeltem ezt a dalt 2011-ben valamelyik conon, de akkor nem ment. Ráadásul szenvedtem is, mert rosszul énekeltem ki a magas hangokat, és konkrétan fizikai fájdalmat éreztem a derekamnál. Most is tisztán vissza tudom idézni, milyen volt. De most prímán ment. Egy-két kisebb hibától eltekintve elégedett voltam magammal. A másik szintén a régi idők emlékére szól. Valaki elénekelte a Lovely Complex openinget, erről eszembe jutott, hogy nemrég néztem meg az animét, és az ending régen sokat szólt, gondoltam, miért ne? De bírom egyébként a spontán választásokat. Annak ellenére, hogy soha nem gyakoroltam, csak sokat hallgattam a dalt, nagyon jól ment, de azért lehet érezni, hogy azért magas férfihangra írták ezt a dalt. A végére már kifárasztott a dal rendesen. De jó érzés volt énekelni.

Nagyon jól eltelt az idő, de vége lett ennek a hétvégének is. Annak nagyon örültem, hogy végre elkezdek mozogni is a színpadon, nemcsak oldottan éneklek. Ha így haladok, a következő énekversenyre kész leszek én is egy komplett előadást adni egy dal erejéig. Az valószínűleg 2019. tavaszán lesz, de sebaj, türelemmel várok. Addig is fejlődök. És még valami: Leea akkor dobja be a legjobb szóvicceket, amikor fáradt. Szombat este nagyokat brillírozott. Az egyik legjobb az volt, amikor felköszöntötték Ábrahámot, a hangtechnikust, aznap volt a születésnapja. És egy sajátságos változatú Halász Judit: Boldog születésnapot dallal köszöntötték fel a szervezők, amit azt hiszem, MC Hawer remixelt meg... Valami ilyesmi rémlik. A lényeg, hogy Leea nem ismerte ezt a változatot, Mystra megkérdezte: "Nem vágod ezt a verziót?" Leea nevetve válaszolja, hogy "nincs ollóm". Ez úgy jól esett. Amúgy alapvetően én sem szeretem ezt a "nem vágod?" szöveget, olyan idiótán hangzik.

Mivel a Nyugatiból indult a vonat, ezért 16.45 körül indultam el, hogy biztosan elérjem a 17.55-kor induló vonatot. Túlzottan óvatos voltam, így is volt alsó hangon 20 perc, mire indult a vonat. Hazafele úton gyakoroltam az angol érettségire, valamint olvastam Tari Annamária: #yz Generációk Online című könyvét. Szeretem a stílusát, élmény minden egyes könyvét olvasni, és sokat segít abban, hogy megértsem a digitális generáció sajátosságait. A MondoConon meg nagyon jól éreztem magam, nyáron is találkozunk.

2011. május 15., vasárnap

Valamivel éberebb MondoCon 2011. tavasz – vasárnap

Végülis 4 órás alvás után 3.45-kor úgy ébredtem, mint aki kialudta magát. Az előkészületek nagyját megírtam a szombati postban (mivel vasárnap reggel írtam), reggeli után 9-kor indultam el, 10 után nem sokkal értem oda. A kettes metró után, ahogy jöttem a Hungexpo felé, összefutottam Mystrával, együtt jöttünk. Érdeklődtem a Late Night karaoke felől, elmondása szerint sokkal jobb volt most, mint előzőleg, megvolt a hangulat. Ahogy megérkeztünk, kisvártatva feliratkoztam. A második férfidal: Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Hirtelen jött az ötlet, ezt a számot szeretem, hajnalban blogírás mellett megnéztem egy néhányszor a kfn-t, hogy ha nem is tanulom meg a szöveget, de legalább tudjam mihez kötni, hogy várhatóan mikor jön az adott sor. És nagyon sokszor meghallgattam a dalt. Azt tudtam, hogy a refrén végén levő magas hang az nálam nagyon a határon lesz, de azért akartam bevállalni, hogy kipróbáljam magam, hogy tudjam, jelen pillanatban mire vagyok képes, meddig tudok elmenni. Nagyon izgultam, és ez szerintem hallatszott is, egy helyen tudtam csak kiénekelni azt a legmagasabb hangot, de ott sem végig. De visszajelzések szerint ez nagyon jó volt, mindenképp ezen az úton kell tovább menni. Igazából szerintem az, hogy előadást tudjak kreálni, meg szemkontaktust tartani a közönséggel, az szerintem csak úgy megy, ha magabiztosan tudom a szöveget, és azt, hogy amit ki kell énekelni, azt ki tudom énekelni. Emellett átérzem a dal hangulatát, és mondanivalóját, és át tudom adni. Emellett eljött bagszi is, kinek jelenléte annyira meglepett, hogy nem bírtam visszafogni magam, és majdnem elkiabáltam magam (talán el is), hogy te itt? De örültem neki. Elmentünk szétnézni az árusok között, majd együtt mentünk a Burger Kingbe enni. Visszatérve arra számítottam, hogy Animax Musix vetítés lesz, de nem hoztak semmilyen DVD-t, úgyhogy ment tovább a hagyományos karaoke. Egészen a 14 órai zenekvízig. Ez jó volt, Lam'O-val és Dakival voltunk egy csapatban. De ideális csapatot alkottunk: Laci aludt, én a dalok többségét nem ismertem fel, úgyhogy hátul meghúztam magam, Daki meg tippelt, bár azért mi is hozzászóltunk, ha tudtunk valami. Na de én hogy! :D Character song-nál, amikor megszólal a Ranma 1/2, megint elkiabálom magam, hogy Ranma 1/2, és szabályosan előrerobbantam Dakihoz, hogy írja, hogy férfi meg női Ranma. Persze aztán a számhoz kaptam. Hát Kos csillagjegyű vagyok, nem tehetek arról, hogy ennyire lobbanékony vagyok. :D Daki nem értette, hogy mi az a férfi meg női Ranma. Elmeséltem neki hellyel-közzel az anime történetét, hogy Ranma az apjával Kínában egy elátkozott patakba estek, az apja pandává változott, míg Ranma nő lett. És ha leöntik hideg vízzel, akor nővé változik, ha pedig meleg vízzel, aki férfi lesz. Nézett is rendesen. És hogy az a dal poénja, hogy azért szól a "vízöntés" (találjon erre jobb szót valaki), hangja, mert változik a neme, és Yamagushi Kappei és Hayashibara Megumi annyira jól összedolgoztak, nagyon jól megcsinálták ezt a dalt. Igazság szerint nem tudom, hogy miről szól a szöveg, de a címből (Love Letter from China) azt tippelem, hogy igazából ez irónia valahol "átkozza" Kínát, hogy onnan szerezte ezt az ún. nemváltoztató "képességet". Miután elkiabáltam magam, és észhez kaptam, egy pillanatra ránéztem Tukira, láttam, hogy kínjában nevet, hogy istenem, mit csinálok itt. :D Két dal volt még, aminek örültem, mind a kettő a Jpop kategóriában, az egyik angela: Tsunaga Room (Tuki, imádlak, hogy betetted. :D), a másik meg FripSide: only my railgun. Ekkor már ugyan nem kiabáltam, de ugyanúgy már-már szabályosan előrerobbantam (Daki mögött ültem), hogy ezt tudom! És halkan mondtam, hogy mi ez. Az angela mellé odaírtam a kislemez címét, és annak megjelenési dátumát is. A FripSide dalt meg Shimokawa Mikuni-tól ismerem. Ő tavaly kiadott egy cover albumot, és rajta volt az only my railgun. Nagyon szeretem az ő verzióját, innen ismerem. Még szerencse, hogy utánanéztem, hogy ki az eredeti előadó, mert most biztos, hogy megőrültem volna, ha most nem tudom. A zenekvízről annyi lenne a véleményem, hogy nagyon nehéz volt. Kajiura Yuki nagyon jó ötlet volt, mert ő Japán egyik legjobb (ha nem a legjobb) zeneszerzője, és nagyon sok jó zenét szerzett, de az a baj, hogy aki csak annyira ismeri, mint pl. én, hogy Pandora Hearts opening, meg OST, valamint tudom, hogy mely animéknek írt zenét, annak talán sokat nem mond a zenék nagyrésze, de ez még mindig a jobbik eset, mi van azokkal, akik nem ismerik Kajiura Yukit? Nekik egyrészt üzenem, hogy ez nagy szégyen, másrészt meg ők tényleg, ha tippelnek, akkor az, de egyébként kifulladtak. Ayumi Hamasaki, meg ahogy megtudtam, hogy ő lesz, valahogy sejtettem, hogy ez Neelának szól, de hasonló a probléma vele is, mint Kajiura Yuki-val, de kicsit más jellegű. Nekem az a személyes problémám a nem japánok japán zenéhez viszonyulásával, hogy ugye a legtöbbjük csak egy-egy animéből ismer dal egy adott előadótól, és igazából megmondom őszintén, nem értem, hogy miért van az, hogy ha egy dal nagyon tetszik, akkor nem néznek komolyabban utána. Például annak, hogy ki az előadója, mert bennem az van, hogy ha valakinek van egy nagyon jó dala, ami megfog, akkor azt gondolom róla, hogy biztosan a többi dala is hasonlóan jó lehet, és elkezdem kutatni a dalait. Így lettem én Okui Masami rajongó. De mivel Ayumi volt az utolsó, ezért sokan beadták a lapot, hogy végeztek. Dakiék is átadták nekem a lapot, hogy én ismerem Ayumit, ez az én asztalom. Örülnék, ha úgy lenne, de azért én csak egy néhány dalát ismerem. Legalábbis ahhoz képest néhány, hogy sok millió szerzeménye van. De csalódásomra egy olyan sem (max. egy) hangzott el, amit ismerek. Kicsit korábban jött meg bagszi, de Ayumi résznél, bagszi, és Lam'O azon röhögtek, hogy milyen címek már az, hogy: A, H, M, &. Ez négy különböző dal címe. Nos igen, meg kell hallgatni a dalokat, hogy értsük ezeket a címeket. Tehát ezért volt nehéz a zenekvíz, meg a character song. Igazából ezzel a részleggel az a gond, hogy ezek a dalok többségében tényleg csak CD-n jelentek meg, az animében nem hangzottak el, és nem tudom, hányan hallgatnak OST CD-ket... De a kategóriák sokszínűsége mindenképp előny. :) Ahogy szétnéztem, abban biztos vagyok, hogy Leeáék nyertek, de amekkora passzivitás volt a versenyzők között, szerintem esélyesek vagyunk a második helyre! :o

De ezután indultunk haza bagszival. Hogy miről beszélgettünk, na az is megérdemelne egy külön blogpostot, de egyelőre ennyi. Ezúton is köszönöm Tukiéknak a fantasztikus szervezést, és a nagyon jó versenyt, a többieknek meg a hangulatot. Nagyon jól éreztem magam. :) Csak ne legyen az utolsó MondoConom...

2010. augusztus 14., szombat

Egy kicsit otthon

Több, mint egy hónap után hazamentem Békéscsabára. Nekem már az a furcsa, hogy ott vagyok. ^^' Kicsit megnéztem a rokonaimat, meg elhoztam, hogy jópár cuccot. Jópár cuccot? Alig bírtam idevonszolni... Többek között itt van az összes Anime DVD, manga, AnimeStars és Mondo magazin. Nagyon örülök neki, hogy itt van végre mind. ^^ Összeírtam, hogy mely anime DVD-ket és mangákat birtoklom, ide is közzéteszem:

Anime DVD-k:

  • Inuyasha 1-14
  • Inuyasha movie-k 1-4
  • Full Metal Panic! 1-5
  • Full Metal Panic? Fumoffu 1-2
  • Cowboy Bebop 1-5
  • Bújj Bújj Szellem 1-4
  • Yu Yu Hakusho 3, 5
  • Yu-Gi-Oh! 1-3
  • Megaman NT Warrior 1
  • Trigun 1-5
  • Bleach 1-5
  • Death Note 1-6
  • Fullmetal Alchemist 1-4
  • Sámán Király 1-3
  • Sonic X 1-3
  • Beyblade: Hasítsatok bele! 1-2
  • Chihiro szellemországban
  • Vándorló Palota
  • Pokémon: Az első film
  • Pokémon 2000
  • Pokémon: Mewtwo visszatér

Mangák:

  • DramaCon 1-3
  • Nyári Srácok 1-3
  • Éjféli Opera 1
  • Bizenghast 1-2
  • Földfény 1-2
  • Házi Ninja 1-2
  • Jpop bálvány 1-2
  • Pirontan
  • Gravitation 1-3
  • Rémmetró 1
  • A Biblia Manga
  • Naruto 1-6
  • Nana 1-3
  • Love.com 1-2
  • Death Note 1
  • Árnybíró 1

Nem is ezek voltak a nehezek, hanem a rengeteg sok AnimeStars és Mondo magazin, mert azokból összesen kb. 40 darab volt. Hogy fogom majd elcipelni a több, mint 200 darabból álló 576 KByte / 576 Konzol gyűjteményemet? És akkor még otthon maradtak az angol Nintendo magazinok, meg az egyéb konzolos újságok. Már nem is az lesz a baj, hogy hozom el, hova teszem? Majd valahol csinálok nekik helyet, de szerintem ezen elég lesz 1-2 év múlva gondolkodni... Akkor már remélhetőleg az új helyen. ^^

Azért jó volt egy kicsit otthon lenni, csak ne jöttek volna több helyről rossz hírek...

  • Szerettem volna Tukeinonnal találkozni személyesen, de egész augusztusban nagyon elfoglalt, ezért nehezen tudunk időpontot egyeztetni.
  • Néhány napja megrendeltem Suara: Yumeji SACD-jét (végül csak ez lett. ^^) Ma kaptam E-mailt a CDJapantől, hogy a King Records nyári szabadság miatt zárva van, ezért várhatóan csak 23-ai héten tudják postázni...
  • Holnap találkozok bagszival, de Szegeden felejtette a játékokat, amiket kölcsönadtam neki.
  • Néhány ember nem tud eljönni a szombatra tervezett találkozóra (Duong és Lucy), ezért várhatóan el lesz halasztva azutánra való hétre.

Na de sebaj, több is veszett már, ami késik az meg csak nem múlik. ^^'

2010. április 1., csütörtök

Karaoke verseny eredménye

Tukeinon írta a blogjában, hogy milyen nehéz a zsűri dolga. Nem azért, mert annyi jó énekes lenne, hanem még talán forrott ki ez az előnevezős rendszer. Ami probléma, hogy kevesebben jelentkeznek. Ennek igazából két oka lehet: 1, Nincs meg mindenkinek az a technikai felszereltsége, hoyg felvegye a saját hangját. 2, nincs jól hirdetve. Ugyanis pangás van az Animecon fórumon, amikor nincs con, csak animecon előtt és után pörög a fórum, de akkor nagyon. És ugye az előnevezős versenyt hónapokkal előtte meg kell hirdetni. Ezért szerintem sokan nem is tudnak róla. Most olyan van, 25-en neveztek be, küldték be felvételeiket, ebből a zsűri 19-et választott ki. A maradék 6 emberből 1-et pedig a közönség választ ki, hogy meghallgatja a felvételeket, és szavaz... Szerintem ez azért nem jó, mert az az egy ember hátrányból indul. Ugyanis biztos nem véletlen lett kirostálva. És ha bekerül, akkor jó eséllyel hátul fog végezni, mert keményen meg kell dolgoznia azért, hogy jobb helyezést érjen el.

Miért írtam ezt le? Mert a 6 körül én vagyok az egyik. És kimondom őszintén, hogy csalódott vagyok. Mert az, hogy az első kettő versenyes eredményem nem valami rózsás, azt megértem. Azokra nem sokat készültem, sok volt a tévedés, tehát értem. Erre meg sokat készültem, órákat gyakoroltam, mire odajutottam, hogy na, talán megy, fel lehet venni. Ráadásul magasan én voltam az első, aki beküldte a felvételét, de ez már mellékes. Hogy miért nem kerültem be, erre 2 indok lehet: Vagy nincsenek meg a megfelelő hangi kvalitásaim a többiekéhez képest, vagy amit írtak a fórumon, hogy rossz dalválasztás. Most én szerintem a rossz dalválasztás, nem olyan nagy indok. Mert én is hallottam már olyat, akinek nagyon jó hangja van, de érződik, hogy az a dal nem áll jól neki. De lehetett hallani, hogy van hangja. Köztudottan az én nagy kedvenceim Megumi Hayashibara és Okui Masami, és pont azért éneklek többet Okui Masamitól, mert neki javarészt olyan dalai vannak, melyek férfinak is jól állnak, tehát véleményem szerint, ha elvonatkoztatunk a valódi énekestől, akkor férfi is nagyon jól el tudja énekelni. (Ráadásul Masami koncertjein jóval több a férfi, tehát a rajongótábora inkább az erősebb nem képviselői közül kerülnek ki) Azt nem tudtam kideríteni, hogy a hangommal van-e a baj, mert ha nem, akkor nyíltan le merem írni, hogy a zsűri rosszul döntött az én esetemben, mert nem vonatkoztattak el a valódi énekestől. Ráadásul az anison (japán zenei stílus, anime song szavakból ered) dalok döntő többsége szerintem olyan, hogy férfinek is jól áll. Ráadásul ők is énekelnek. Nagyon jó példa erre Hiro Takahashi (1964-2005) japán énekes, aki több anime dalt is éneket, olyat is, amire azt mondanánk (ezzel az erővel), hogy nő énekelhetné. Szegény embert Isten nyugasztalja, nagyszerű énekes volt, ő énekelte a Yu Yu Hakusho egyik endingjét, az Unbalanced Kiss wo Shite dalt, 41 évesen rákban halt meg. Szóval az az én véleményem, hogy olyan dalt választottam, ami férfinak is jól áll, már csak az a kérdés, hogy hangilag alkalmasnak találnának-e arra, hogy jó helyezést érjek el? Ha igen, akkor jogorvoslatot kérnék.