A legrosszabb Haikyuu!! kislemez

Micsoda cím így beharangozni a legújabb japán CD-szerzeményt, mely nem más, mint a CHiCO with HoneyWorks: Kessen Spirit kislemeze, mely a Haikyuu!! TO THE TOP szériájának első endingje volt. Természetesen az anime editiont vettem meg, hiszen egyáltalán nem vagyok érdekelt az együttesben. Bár az Ao Haru Ride openingjük kifejezetten tetszett, ezzel a Haikyuu!! endinggel úgy vagyok, hogy jó… legyen, tudomásul veszem, hogy a Haikyuu!! univerzum része lett egy női előadós dal is.

A Kuroko no Basket-et mondjuk előbb láttam, de a Haikyuu!!-nál kifejezetten örültem, hogy amíg csak az első három évad volt (még nem volt meg a TO THE TOP! amikor először néztem meg az animét), kizárólag férfi előadók éneklik az opening és ending dalokat. Hiszen a fiúk dominálnak. Ha van anime, ahol a csajok csak a háttérben vannak, akkor az a Haikyuu!! (ezért is van annyi LMBT rajongója az animének). Abból a szempontból érthető, hogy egy átlag Shounen animének nők is énekelnek betétdalokat (elsősorban endingeket), hiszen vannak női szereplők is és a nők által énekelt dalok lényegében a női karakterek érzésvilágát, attitűdjét reprezentálja. A Haikyuu!!-ban ott van ugye a két menedzserlány (a hetero rajongók nagy örömére), illetve ritkán láthatunk női röplabdát, de végig a háttérben vannak, ezért nem indokolt női előadó által énekelt betétdal. És a TO THE TOP!-ra megtörik ez a szokás.

Abból a szempontból egyébként becsületes munkát végeztek, hogy a dal dinamikus és nem ilyen kellemetlenül nyávogó női előadó énekel (nem kell messzire menni, hogy érthető legyen, mire gondolok, a Boku no Hero Academiának van egy-két olyan endingje, amitől a falra mászok), hanem van erő a hangjában. Igyekszik hű lenni a dal dinamikájához és amennyire csak lehet alkalmazkodni az anime légköréhez. De a “legrosszabb Haikyuu!!-dal” címtől ez sem menti meg, mert egyébként maga a dal nem innovatív és nincsenek benne olyan dallamok, témák, amik arra inspirálnának, hogy többször végighallgassan ismétlésben a dalt. A másik, meg nem érdekel, mennyire hangzik szexistának, de egy nő, akármennyire is igyekszik, nem képes reprezentálni a férfiak által képviselt erőt, energiát. Ezen még a dalban hallható háttérkórus sem segít.

Maga a kislemez is nagyon furcsa kiadvány, hogy a borító teljes egészében fordítva volt a tokba téve gyárilag. Ebben a CD-hez csomagolt OBI lehet a főbűnös, mert valamiért fordítva nyomtatták rá az információkat. Az is furcsa, hogy a borító két négyzet alakú papír és nem az a kihajtható, ahogy szokott lenni. Ennek a mikéntjéről is meghallgatnék egy előadást, de egyértelműen a dallista az, amivel a legnagyobb bajom van. Hogy van az, hogy csak a B-side track-nek, a BGM-nem tették rá a karaoke verzióját, a címadó dalnak nem? Annak csak az “anime size” változatát tették a kislemezre. Ha a ending dal karaoke változatát is magaménak akarnám tudni, akkor meg kell vegyen a kislemez Artist Edition változatát is, azt meg biztos nem.

Nos, kár érte. Gyűjteménybe azért megfelel, mert a többi Haikyuu!! kislemez között azért jól mutat. Egészen pontosan így.

Szeretlek én... de a magam módján

Jó ideje a tervezett (Plan to Watch) listámon van a Bokura ga Ita, és mivel épp romantikus kedvem van, ezért rászántam magam az animére. Nem tartott vissza az sem, hogy egy átlag komolyabb romantikus animéhez képest alacsonyabb átlagértékelése van (7,29 - egy valamire való romantikus animének legalább 8-as értékelése van), érdekelt. Eddig 7 részt láttam az animéből, de már a 2. rész után nyilvánvaló volt számomra, hogy miért nem annyira közkedvelt.

Az egész animét átjárja egyfajta depresszív hangulat. Nagyon is lehet érzékelni, hogy a páros szereti egymást, de ezt sajátságos módon közvetítik egymás felé. És pont az érzelmek közvetítésének módja miatt van sok dráma az animében. És aki ahhoz van hozzászokva, hogy a szerelem az olyan, hogy kimondjuk egymásnak, hogy szeretlek-szeretlek és boldogan élünk, amíg meg nem halunk, annak ez az anime unalmas, mi több megterhelő lehet. Nekem pont azért tetszik nagyon, mert lehet érzékelni, hogy nagyon is szereti egymást a páros, csak a múltban történt dolgok gátolják az érzelmek szabad és oldott áramlását. Az anime egyik legnagyobb kérdése pont az, hogy össze tud-e csiszolódni a páros? Képesek a végére akár ideális párost alkotni?

Mindenesetre a bonyodalmat jól érzékelteti a grafika is. A pasztell színek és az itt-ott befejezetlen háttérelemek azt sugallják nekem, hogy a lényeget nem a felszínen kell keresni, sokkal inkább a mélyben. A lányról, Takahashi Nanami-ról (eddig) nem lehet sokat tudni, azt látni ugyanis, hogy sokkal inkább a srácra, Yano Motoharu-ra irányítják a figyelmet. Ez pedig azt érzékelteti, hogy minden a fiún múlik. Az ő múltja sokkal komolyabb, amit az is visszaigazol, hogy ő az, aki szemlátomást sokkal érzéketlenebb. Sokkal direktebben mondja ki a gondolatait, érzéseit, sokszor azzal sem törődve, hogy megbántja vele a lányt. Miközben meg a mosolyával, olykor érzékeny pillantásaival, ahogy átöleli a lányt, érzékelteti, hogy nagyon is szereti őt. És szerintem ez a se veled, se nélküled kapcsolat is hozzájárul ahhoz, hogy sokaknak nem tetszik az anime. Mert gondolom, hogy sokan úgy vannak vele, hogy ha két ember szereti egymást, kimondják egymásnak, együtt vannak, és ugyan vannak nehézségek, de mindig törekednek arra, hogy ne bántsák meg egymást. De mivel Yano Motoharu rendszeresen mond olyanokat Takahashi Nanami-nak, amin láthatóan megbántódik, ennek ellenére mellette marad, az sokakben azt érzést keltheti, hogy a lány társfüggő és képes Motoharu-tól bármit elviselni.

Én ezt némileg másképp látom. Legfőképp azért, mert azt gondolom, hogy 100%-osan hozzánk illő pár, akit tökéletesen úgy szeretünk, ahogy van, semmi hibája nincs (a mi szemszögünkből) nem létezik. Minden egyes párkapcsolat kompromisszumos, azt kell eldönteni, hogy el tudjuk-e fogadni a másikat a hibáival együtt, vagy sem? És ez nem egy-két hét, de nem is egy-két hónap alatt derül ki. Azt gondolom, hogy ha igazán szeretjük a másikat, akkor adunk időt neki, hogy kibontakoztassa a személyiségét számunkra, és ha úgy érezzük, hogy el tudjuk fogadni olyannak, amilyen, akkor nyertünk egy párkapcsolatot. Ha pedig nem, akkor is sokat lehet tanulni emberismeret terén. Nem utolsósorban toleranciában is lehet fejlődni, hiszen nem azonnal löktük el magunktól azt, akit megszerettünk, csak azért, mert valamiben markánsan eltér az értékrendünktől, hanem adtunk neki egy esélyt, és ez mindenképp erénnyel ruház fel a jövőre nézve.

Ezért tetszik ez az anime, és azt gondolom, hogy erre jó példát mutathat. Ahogy fentebb írtam, abban rejlik az anime érdekessége, hogy mennyire tud összecsiszolódni a páros. Motoharu-ról már tudunk dolgokat, arra vagyok kíváncsi, hogy Nanami-ról kiderülnek-e titkok, hogy miért ragaszkodik-e ennyire a sráchoz, vagy ezt a romantikus animét is a srác "viszi el a hátán"? Nem egy olyan (hetero) romantikus animét láttam már, ahol a fiú vitte el érzelmileg az animét. Az ő személyisége volt komplexebb, igazából a fiú adott érzelmileg értelmet az animének. Jó példa erre az Ao Haru Ride a KimiKiss Pure Rouge vagy a Tonari no Kaibutsu-kun. Ezeknél mind kivétel nélkül a fiú karakterek maradtak meg bennem jobban, ők tették emlékezetessé az animét. Talán ezért is van az, hogy általánosságban a férfi seiyuu-k is emlékezetesebbeket alkotnak, ahogy ezért is van a My Anime List profilomon csak férfi karakterek kedvencnek. Viszont jó ellenpélda erre a Kimi ni Todoke, ahol pont Kuronuma Sawako személyisége volt talán inkább komplexebb, bár emlékeim szerint az egész történet furcsa irányt vett a végére.

Szóval mindenképp érdekes számomra a Bokura ga Ita, biztos, hogy végig fogom nézni. Remélem, hogy a történet további menete meghálálja a bizalmat.