Újabb Thalia kazetta és Natalia Oreiro CD

Ezeket is az elmúlt hetekben szereztem be. Megtaláltam Thalia con Banda: Grandes Éxitos albumát kazettán. Írtam erről az albumról korábban, továbbra is érdekesek a dalok mexikói banda stílusban. Alapvetően hallgatható, alkalmanként szívesen előveszem. Ezen az albumon két új dal van, a Cuco Pe­ña és a La Revancha. Mind a kettő jó lett szerintem. Az album legfurcsább dala továbbra is az Arrasando. Elektronikus dalt élőre hangszerelni...

Mindenesetre most már megvan az album CD-n és kazettán is.

És akkor itt van Natalia Oreiro első albuma CD-n.

A Vad Angyal zenéjével. Az album, mely annyira népszerű volt minálunk, hogy az 1. helyen volt a MAHASZ lemezeladási listán. Egyébként továbbra is azt gondolom, hogy ez nem egy rossz album. Kezdetleges, szárnyat bontogató, de dalok döntő többsége élő hangszerekkel van felvéve, így mint egy kezdő énekesnő első albuma egész jó. Vannak dalok, amiket szívesen hallgatok innen. Például a Cambio Dolor-t a mai napig hallgatom, mint önálló dalt, elvonatkoztatva attól, hogy a sorozat betétdala volt. Ezen kívül a Huracán-t szeretem még az albumról.

Mindenesetre megvan most már Natalia Oreiro első két albuma CD-n is és kazettán is.

Illetve megvan az a négy album is, melyet a sorozatok hőskorából származik.

Ha függőlegesen nézzük, akkor az albumok így voltak párban nálam, hiszen Thalia: Amor A La Mexicana és Natalia Oreiro első albuma nagyjából egyszerre jelentek meg 1999-ben Magyarországon, ahogy az Arrasando és a Tu Veneno albumok 2000-ben. Igazából jó ezeket is a gyűjteményebe tudni, mint emlékek és mai élményekkel új értelmet adni a daloknak.

Thalia: Arrasando

Továbbra is szeretnék megemlékezni az ezredforduló környékén nagy sikert aratott mexikói és dél-amerikai albumokra, egyrészt hogy egy kicsit helyére tegyem a megítélésüket, másrészt meg kicsit meglep, hogy van rájuk kereslet és mára sokkal inkább ritkaságnak számítanak a mexikói és dél-amerikai zenei kiadványok. Főleg Thalia albumait nehéz megtalálni. Mondjuk a Thalia-Natalia Oreiro párosból Thalia volt nálunk a kevésbé sikeres. Bár nem maradt el sokkal Natalia Oreirótól, de nem Thalia volt a magyar lemezeladási listák élén, talán annak idején kevesebbet is gyártottak belőle, így mostanra ritkaságnak számít, és bizony egy-egy albumáért többezer forintot is elkérnek. Hasonlóképp nehéz megtalálni az Arrasando albumot, mely szintén sikeresnek volt mondható a maga idejében.

A kiváló Amor a la Mexicana album után Thalia itt kezdett elmozdulni az elektronikus zene felé és kikacsintani Amerika felé, hogy onnan aztán a nagyokhoz hasonló világhírű karriert fusson be. Az eredmény? Tudunk róla azóta, amióta lecsengett nálunk a dél-amerikai sorozat-láz? Igen, annyira volt sikeres a kísérlet. De hogy milyen volt az első ilyen próbálkozása? Szerintem kifejezetten ígéretes. Ez még az az album, amire rá lehet mondani, hogy ha elektronikus zenével akarja meghódítani a mainstream zeneipart, ám legyen, de legalább itt még érzékelhető, hogy van stílusa. Itt még megkülönböztethető a többiektől és alapvetően egész jókra is sikeredtek a dalok. Az alábbiak.

1. Entre el Mar Y Una Estrella
2. Regresa a Mi
3. Reencarnación
4. Arrasando
5. No Hay Que Llorar
6. Quiero Amarte
7. Suerte en Mi
8. Menta Y Canela
9. Tumba la Casa
10. Pata Pata
11. Siempre Hay Cariño
12. Rosalinda

És nem is mindegyik dal elektronikus. Az Entre el Mar Y Una Estrella is lassú, kellemes dal, ahogy a Siempre Hay Cariñóban is az élő hangszerek dominálnak. Illetve hát ott a Rosalinda is, amelynek mexikói sorozat betétdala lévén autitentikusabb hangzása van. De ezek sem feltétlen az Amor a la Mexicana album dalai alapján íródtak, sokkal inkább az elektronikus dalokhoz írták az élő hangszerelésű dalokat is, ami abból a szempontból mindenképp jó, hogy az album így egységet alkot. Ugyanakkor az elektronikus dalokat is dicséri, hogy jól megférnek mellette az élő hangszerelésű dalok is.

Az egész album teljességgel vidám hangulatú, a dalok élnek, megerősíti a hallgató jókedvét. Egyedül a No hay que llorar az, ami szomorkásabb, de azon sem sírnánk feltétlen, mert sokkal inkább vigasztaló, bíztató, semmint elmélyítene a bánatunkban. Leginkább akkor szoktam ilyen dalt hallgatni, amikor valami bánt, de nem annyira, csak akkor jól esik egy kis lelki segítség, hogy felálljak és tovább tudjak lépni. A pozitív hangulat abban is tetten érhető, hogy a dalokban a magas hangok dominálnak. Mint az énekben, mint a zenében, a pozitív hangzás okán pedig csak még inkább hallgattatja magát az album. Főleg, hogy az énekesnő jól énekel, a dalok jól meg vannak írva. A szöveghez csak felületesen tudok hozzászólni, mert csak egy kicsit tudok spanyolul. Nagyon mélyenszántó, az élet titkait megfejtő szövegre nem kell számítani, inkább könnyed szövegeket írtak, mely igazodik a zene hangulatához. Bugyutának semmiképp nem mondanám, csak könnyedén veszi az életet. És jó érzés hallgatni az életnek azt a könnyedségét, amit Thalia prezentál nekünk ezzel az albummal.

A borító teljességgel nőies ezzel a rózsaszín árnyalatokkal. A háttér is, meg Thalia képeit is mindenhol rózsaszín színárnyalatot kapott. Néhány képen Thalia is erősen női pózban van (jó példa erre az első borító képe), ez is erősíti az album női mivoltát, ami kár abból a szempontból, hogy emiatt szinte teljesen kizárja a férfi hallgatóságot a közösségéből. Emiatt is volt gúny tárgya ez az album, nemcsak a mexikói sorozatok miatt.

Az album tökéletesen teljesíti funkcióját. Lazán, könnyedén szórakoztat, a szövegek nem tárják fel az élet igazságait, de szórakozásként nagyon jó hallgatni ezt az albumot. Erre rá lehet mondani, hogy ha Thalía meg akarja vetni a lábát az amerikai, mainstream zeneiparban, akkor ez az album jó alapot szolgáltat hozzá, és nagyon jó lett volna, ha a későbbiekben is megmarad ennél a zenei vonalnál, nem megy el abba a nagyon dallamtalan, mondanivalónak még a csírájával sem rendelkező dalokba. Lehet, hogy többre vitte volna. De ha nincs más, akkor itt ez az album, mely a maga hibáival együtt is szerethető, hallgatható.

Ének: 8/10
Zene: 7/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 6/10
Hangulat: 9/10

+ Remek, könnyed pop album.
– Hiányzik a minőségi latin pop hangzásvilág.

80%

Spontán vásárolt CD

Ma Budapesten voltam albérletet keresni az egyetem okán. Kettőt néztem meg ma, és a kettő között volt annyi időm, hogy elmehessek a WestEnd-be, ahol már elég régen voltam. És mindig, amikor a Nyugatinál vagyok, megnézem az aluljáróban lévő antikváriumot, könyvek, DVD-k, esetleg CD-k kínálatát, de most meglepően sok CD volt. A nagyját ismertem, és tényleg számomra az ingyen se kéne tipikus esete, az viszont felettébb meglepett, hogy találtam egy Thalia CD-t 600 forintért. Nem is egy volt a Grandes Éxitos albumból, hanem kettő. Viszont nem vettem meg azonnal, hanem előtte szétnéztem a WestEnd-ben. Ez egy trükk nálam, mert nem egyszer fordult elő, hogy valamit spontán megláttam, nagyon belelkesedtem tőle, megvettem és később megbántam. Erre azt találtam ki megoldásként, hogy nem ott és azonnal veszem meg azt, amit ott hirtelen megláttam, hanem várok vele akár egy napig is. Ilyenkor mindig azt mérem fel, hogy miután lenyugszok, akkor is foglalkoztat, hogy ott van, akkor is gondolok rá, akkor veszem meg. Ugyanígy tettem ezzel a CD-vel is. Visszamentem érte, az pedig jelzi, hogy foglalkoztatott. De mire visszamentem, már csak az egyiket találtam meg. Lehetséges lenne, hogy a másikat időközben megvették? Az biztos, hogy az egyiket én vettem meg, a másikkal már nem találkoztam. Az eladó nem tudta konkrétan megmondani, hogy a másikat is megvették-e, pedig rákérdeztem. Úgyhogy ha tényleg nincs már ott, akkor gyors egymásutánban lett elkapkodva a két példány.

Egyébként egész jó album, sokat hallgattam annak idején. Tetszett a dalok a mexikói bandával történő újragondolása, a dalok többségét kifejezetten jól megcsinálták. Még a szakmai kritikák is pozitívak az albummal kapcsolatban. Egyetlen egy dal van az albumon, ami nagyon furcsán hangzik, az az Arrasando. Méghozzá azért, mert azt teljesen elektronikusan hangszerelék eredetileg, és nagyon jól is meg is van írva. Az egy stílusos elektropop dal, annak úgy van igazi hangulata. De tele élő hangszerekkel, fúvósokkal, gitárral, nagyon furcsának hat. Egyáltalán nem jön át, nemhogy az eredeti hangulat sem, de új értelmet sem kapott a dal. A többi dal azért jó, mert azokban eredetileg is hallható több-kevesebb eredeti hangszer, ezáltal eleve van valamilyen "mexikói" hangzása, mert Thalia egy időben ezt nagyon jól művelte. Lényegében erre az albumra lettek még inkább mexikóira hangszerelve, hogy a bandával stúdióba vonult és készített egy teljességében élő hangszerelésű albumot. Amit lehet úgy is venni, hogy ez egyfajta búcsú a részéről az élő, mexikói zenétől, mert ezután pusztán csak arra összpontosított, hogy az amerikai trendeket meglovagolva készítsen elektronikus hangzású albumokat, melyeknek egy idő után se mondanivalójuk, se hangulatuk nem volt. Úgyhogy aki szeretne Thaliától igazi, autentikus mexikói zenét hallgatni, az szerezze be ezt az albumot.

Thalía: Arrasando CD

Hát, az az igazság, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz újra megszerezni Thalía CD-it, úgyhogy örülök, hogy a mai nappal meglett a két legfontosabb CD az énekesnőtől, az Amor A La Mexicana és az Arrasando.

Az Arrasando egy érdekes album, már lehet érzékelni, hogy Thalía kacsintgat a világsiker felé, mert fellelhetők azok a dance stílusú dalok, amikkel el akarja árasztani a spanyol nyelvterületen kívüli országokat (Jézusom, milyen mondat ez...), de itt még van saját stílusa, egyénisége. Arról nem is beszélve, hogy klasszikus latin pop dalok is hallhatók az albumon. Ott van rögtön az első szám, az Entre el Mar y una Estrella, de nálunk is nagy nézettséggel vetített Rosalinda betétdala is visszanyúl a gyökerekhez.

De az ezen az albumon hallható dance dalok is nemcsak azért jók, mert elfogadhatók, mint Thalía egyéniségét kifejező dalok (ez is eléggé nyakatekert mondat lett...), hanem jól meg vannak írva. Már az első végighallgatás után is megkülönböztethetők a dalok egymástól. A dance stílus különböző jegyeiben íródtak, és a témájuk is különböző. Sőt, azt is megmondom, hogy a címadó dal, az Arrasando az nálam abszolút kedvenc az énekesnőtől. De tényleg úgy kell elképzelni, hogy ha összeállítanék egy Thalía toplistát a kedvenc dalaimból, akkor az Arrasando lenne az 1. helyen. Egyrészt mert nagyon szeretem a dinamikáját, másrészt meg a dal vidám hangulata abban is megfigyelhető, hogy a magas hangok dominálnak mind énekben, mind a "hangszeres" (mert szerintem csak szintetizátor hallható a dalban) játékban is, illetve nagyon erős és nyomatékos a hangzás. És valahogy olyan érzésem van az Arrasandónál, hogy ott minden összeáll. Annyira átjön a vidám hangulat, hogy legvidámabb pillanataimban mindig megerősít. De egyébként az egész albumra jellemző az erős, domináns hangzás, ennek köszönhetően az egész albumot átjárja a pozitív hangulat, csak ez nálam a címadó dalban csúcsosodik ki. Van olyan érzésem, hogy nem véletlen kapta az album az Arrasando címet.

Azt ki lehet jelenteni, hogy ez egy olyan album, ami jó eséllyel nem aratna osztatlan tetszést, ha mindenki meghallgatná, hiszen mindenkinek más stílus tetszik. De ahhoz továbbra is ragaszkodok, hogy hallgassuk ezeket a dalokat úgy, hogy vonatkoztassunk el attól, hogy Thalía mexikói sorozatok főszereplője volt. Lehet nem szeretni ezeket a sorozatokat, én is úgy vagyok velük, hogy túlzottan leegyszerűsíti az érzelmeket, és semmilyen kapcsolata nincs a valósággal. De vonatkoztassunk el a sorozatoktól, hogy hallgassuk csak a zenét, és értékeljük csak magát az albumot. Lehet, hogy egy kicsit másképp fogunk hozzáállni. Bár Thalía is tudhatott valamit, nem véletlen, hogy a Rosalinda után végleg kiszállt a sorozatokból. Azt tippelem, hogy ő is tudta, hogy megbélyegezhetik őt, ha marad a mexikói sorozatoknál. Vagy egyszerűen csak tudta, hogy ha sikeres lesz Amerikában, akkor nem marad ideje a sorozatokra, vagy meg akart szabadulni a gyökereitől. Nem tudom az igazat, csak tippelek.

Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy találok-e még albumot tőle. Nincs kizárva, hogy egy darabig nem lesz.

Thalía 2003-as albuma

Újabb CD-t vettem magamnak, méghozzá Thalía 2003-as (harmadik cím nélküli) albumát. Ezt az albumot tényleg már inkább csak gyűjteménybe vettem. Megvolt annak idején kazettán, de már akkor sem szerettem. A 2002-es (második cím nélküli) albumáig mondom, hogy jó volt az, amit csinált, de ez az album már teljes mértékig a nyugati trendek lemásolásáról szólt. De hogy mennyire "megbocsájtó" tudok lenni a kultúrában, jelzi az is, hogy még a 2002-es stúdióalbumát is szerettem. Pedig már ott is komolyan tetten érhető volt az, hogy Thalía feladja a saját egyéniségét azért, hogy világszerte még ismertebb legyen. Nem tudok nem gondolni arra, hogy még ha tényleg szerelemből ment hozzá Tommy Mottolához 2000. decemberében (mert miért is ne?), nem tudok nem hátsó szándékra gondolni, hogy miért egy kb. 22 évvel idősebb producert választott magának férjül. Ezt a gyanút erősíti ez az album is.

Egyébként érdekes volt az egyik mexikói barátommal beszélgetni Thalía jelenéről, és hogy miket csinál azért, hogy a köztudatban maradhasson. Találónak gondoltam, hogy Madonnához hasonlította azon a téren, hogy mind a ketten kényszeresen mutogatják magukat a különböző közösségi oldalakon, hogy a köztudatban maradjanak, és ezért szinte bármit képesek megtenni. De van két fontos különbség kettejük között, ami egyértelműen Thalía javára szól. 1. Thalíának van hangja, őt jó hallgatni. 2. Neki volt egy nagyon jó korszaka, amikor tényleg jó albumokat csinált. Abban ugyanis mind a ketten egyetértettünk, hogy az Amor A La Mexicana egy kiváló album. Volt lehetőségem megismerkedni Thalía még korábbi albumaival, az első rock albumait is meghallgattam. Maradjunk annyiban, hogy számomra az 1995-ös En Extasis album volt az első, ami hallgatható. Ez nálunk is megjelent 2001-ben, amikor ment nálunk a Maria la del Barrio, hiszen rajta van a sorozat betétdala. Érdekes, hogy mennyire szerettem ezt az albumot is annak idején, mert a hozzájuk kötődő akkori érzések "megédesítették" az albumot, de most, hogy azok már nincsenek hatással a jelenemre, azt tudom mondani, hogy valójában eléggé vérszegény. Túl érzelgős, de még éppen elmegy, meg lehet hallgatni. De az 1997-es Amor A La Mexicana akkora minőségi ugrás volt, amire nem sokan képesek. Aztán jött a 2000-es Arrasando album, ahol már megjelentek az első "utalások" arra, hogy lesz egy stílusváltás, de itt még bőven lehet azt mondani, hogy Thalía a trendi, elektronikus zenében alakítja ki a saját stílusát, és ha ezen az úton ment volna tovább, akkor egy egész jó énekesnői karrierje lett volna.

És azt gondolom, hogy azért lett volna esélye nagyobb sikerre, mert valamennyire megőrizte volna az egyéniségét, így megkülönböztethető lett volna a többi előadótól. Ez a 2003-as album lényegében bárkié lehetne, aki az aktuális trendeket követi. Nincs semmi egyénisége a daloknak, egyik dalról sem lehet megmondani, hogy ennyire "Thalíás". És azáltal, hogy tizenkettő egy tucatban lett ez az album, nem is lettek emlékezetesek a dalok (1-2 jót leszámítva), és az átlag amerikai eladásokhoz képest nem is lett sikeres az album. Később sem tudta megvetni Thalía a lábát Amerikában.

Kár érte, pedig sokra vihette volna. Párszor elő fogom venni az albumot, érdekességként meghallgatom. De azt gondolom, hogy sokkal többre vitte volna, ha megőrzi az egyéniségét, és talán valami értéket is átadni, legalább is minőségi szórakozást nyújtani. És akkor nem rohanna úgy a népszerűségért kétségbeesett harcot "vívva" az idővel, hiszen küszöbön az 50. születésnap. És egyre inkább az tűnik ki, hogy ő is legalább annyira nem tudja elfogadni az öregedés tényét, mint Madonna, és szintén bármit megtenne azért, hogy fiatal maradjon. Csak nehogy ő is nevetségessé váljon.