Mostanában vásárolt kazetták

Ritkán találok bármi számomra értékeset a bolhapiacon, most sikerült, méghozzá egy ritkaságot: Thalia: Amor a la Mexicana albumát kazettán. Nem is akármennyiért, 200 forintért. Szeretem, amikor fogalma sincs az eladónak, hogy mit is ad el valójában, és hogy aki megvenné, az akár a többszörösét is kiadná érte. De az a lényeg, hogy megvan, és szerencsére teljesen rendben is van. Úgyhogy most már ez az album is megvan CD-n is és a kazettán is.

Úgyhogy szépen lassan kerülnek vissza a dél-amerikai sorozatok idejét visszaidéző albumok a gyűjteményembe (amik megvoltak régen).

Egyébként az utóbbi időkben rámentem a kazettákra. Annyira nem vagyok nagy Backstreet Boys rajongó, de a múlt héten megtaláltam két albumukat kazettán és megvettem ezeket is.

Vicces volt az eladó, mert nem előszörre vettem meg. Előtte 250 forintért adta a kazettáit, majd amikor megvettem volna, akkor 350 forintot kért értük. Az infláció a bolhapiacot sem kerüli el, de mivel 500 forinttal készültem, be kellett érje ennyivel. Most már nincs különsebb bajom a Backstreet Boys-szal, gyerekkoromban gyűlöltem őket. Egyszerűen mert azt az ideális férfiképet jelenítették meg előttem (külsőség és menőség terén), amilyen lenni akartam, de attól nagyon messze voltam. És hát erre nagyon féltékeny voltam, hogy ez másoknak megadatik, nekem meg nagyon nem. Azt meg magyarázzátok meg egy 9-10 éves gyereknek, hogyan manipulálja a tudatunkat a média és a fogyasztói társadalom. Talán mindig is megvolt ez: Ma már nyílt titok, hogy az Instagramot annak ellenére indították útjára, hogy tudták, hogy a tinédzserek kb. harmadánál depressziót fog okozni, de igazából a kiskorúaknál a "depresszió okozása" régi keletű dolog, csak mi másképp kaptuk meg. Végülis az, hogy megvettem a Backstreet Boys kazettákat, egyrészt szól annak, hogy már semmi nem maradt bennem a gyerekkori negatív érzésekből, másrészt inkább csak érdekesebb ennek fényében visszahallgatni ezt az albumot, harmadrészt már el tudom fogadni, hogy ez a '90-es évek populáris kultúrájának része.

Bár egyszer elemezném, hogy mi az oka annak, hogy az ilyen jellegű dalok annyira sikeresek voltak a lányok körében a '90-es években (mert nemcsak a sablonos válaszokra vagyok kíváncsi).

Nyelvtanulás Spotify-jal

Az utóbbi időkben kezdtem el komolyabban használni a Spotify-t nyelvtanulásra. Tudtam már régóta, hiszen tanárok is beszéltek róla, hogy lehet találni nyelvtanulós podcastokat, ahol lassabban, érthetőbben beszélnek, így könnyebben érthető, mit mondanak. De ezt igazán csak most fedeztem fel magamnak.

Olyannyira, hogy azt is csak most fedeztem fel magamnak, hogy vannak különböző lejátszási listák nyelvek szerint. Lehet az adott ország aktuális dalait is hallgatni, illetve különböző nyelvtanulós lejátszási listák is vannak. Alapvetően három nyelv érdekel: Német, holland és spanyol, ezekkel foglalkozok komolyabban.

Először a dalokról írnék röviden. Nagy reményekkel kezdtem el hallatni a "Deutschland pop" lejátszási listát, hiszen a Radio Köln-ben hallgatott német dalok azt tanúsították számomra, hogy a német pop zene, azért egy alapvető színvonalat képvisel.

Ehhez képest csalódásként éltem meg, hogy lényegében a német dalok ugyanarra a sablonra íródtak. Alig tudok különbséget tenni köztük. Néha hallgatom ezt a listát, de azt hiszem, inkább megmaradok azoknál az előadóknál, akik jobb német zenéket csinálnak. Például Max Giesinger, Mark Foster, Johannes Oerding, illetve ide jöhetne még Michaelt Schulte is, ha ő is németül énekelne. Az angolt preferálja, de a néhány dala kifejezetten tetszetős.

Ehhez képest a holland könnyűzene kellemes meglepetés, mert itt meg pont az van, hogy a Radio 538 ad olyan dalokat, amik inkább kellemetlenek, ehhez képest ez a lista meglehetősen változatos.

Itt találkoztam először Donnie-val, aki az egyik legviccesebb rapper, akivel valaha is dolgom volt. Ő az a rapper, aki nem úgy gúnyolja ki a másikat, hogy megalázza, hanem még emeli is a munkásságuk értékét, miközben jót nevetünk a viccein. Igazi parodista, és olyan lemezborítói vannak, hogy tényleg, kevés lemezborítót találtam annyira ötletesnek és viccesnek, mint az övét. De az többiekre is érdemes figyelni, hiszen itt van például S10, Froukje és néhány kiválóság. Kellemesen csalódtam a holland pop zenében (Néderpop), érdemes hallgatni ezt a listát.

Azt nem tudtam, hogy mit várjak a spanyoloktól, amit kaptam, az minden elképzelést alulmúlt.

Hallgatom, hallgatom a dalokat, de csak oda jutok magamban, mintha megállás nélkül hallgatnám a Despacitót... Alig hiszem el, hogy pár éve, amikor a Despacito híres lett, hogy azzal lényegében az egész latin pop zenét megismerjük, hiszen szinte teljesen lefedi a latin pop repertoárt. Baromi kellemetlen, pedig azt hittem, hogy egy ilyen szép nyelvhez jobb dalokat írnak, ehhez képest Thalia és Natalia Oreiro dalai teljesen igényesek. Ezt tényleg már csak azért hallgatom, hogy esetleg spanyol nyelvű dalokat hallgassak, de ilyet...

És bemutatnék néhány podcast csatornát, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Az Easy German kifejezetten kellemes, jó hallgatni.

Mindenféle témát kibeszélnek németül. Szívesen hallgatom őket, bár elég gyorsan beszélnek, de azért ki lehet venni a szavakat.

Nemrég indult el az Easy Spanish podcast csatornája is.

Mivel vélhetően egy cég szárnya alá tartozik az Easy German és az Easy Spanish, ezért itt is arról van szó, hogy mindenféle témáról beszélgetnek spanyolul. Csak itt is gyorsan... a spanyolokhoz jellemző gyorsasággal beszélnek. És aki hallott már spanyolokat beszélni, az tudja, hogy ez mit jelent.

Létezik Easy Dutch csatorna is, de ők egyelőre csak YouTube-on vannak, ellenben van egy nagyon jó holland nyelvtanulós podcast csatorna, a "Zeg het in het Nederlands".

Ez azért nagyon jó, mert holland anyanyelvű beszél lassan hollandul, így akár lehet is ismételni, amit mond. Itt is az van, hogy nemcsak egy adott témáról beszélnek, de megcsinálják azt is, hogy egy-egy nehezebb holland szót körülírnak, elmagyarázzák, hogy mit jelent. Úgyhogy nyelvtanulás szempontjából ez a leghasznosabb.

Akit jobban érdekel a holland nyelv és Hollandia, annak ajánlom figyelmébe a "De twaalf provinciën" podcast csatornát.

Ez Hollandia 12 provinciáját mutatja be részletesebben a maga sajátosságaival. Ezt már inkább azoknak ajánlom, akik már jobban tudnak hollandul, mert elég gyorsan beszélnek. De érdekes, hogy létezik ilyen csatorna, jó hallgatni.

Újabb Thalia kazetta és Natalia Oreiro CD

Ezeket is az elmúlt hetekben szereztem be. Megtaláltam Thalia con Banda: Grandes Éxitos albumát kazettán. Írtam erről az albumról korábban, továbbra is érdekesek a dalok mexikói banda stílusban. Alapvetően hallgatható, alkalmanként szívesen előveszem. Ezen az albumon két új dal van, a Cuco Pe­ña és a La Revancha. Mind a kettő jó lett szerintem. Az album legfurcsább dala továbbra is az Arrasando. Elektronikus dalt élőre hangszerelni...

Mindenesetre most már megvan az album CD-n és kazettán is.

És akkor itt van Natalia Oreiro első albuma CD-n.

A Vad Angyal zenéjével. Az album, mely annyira népszerű volt minálunk, hogy az 1. helyen volt a MAHASZ lemezeladási listán. Egyébként továbbra is azt gondolom, hogy ez nem egy rossz album. Kezdetleges, szárnyat bontogató, de dalok döntő többsége élő hangszerekkel van felvéve, így mint egy kezdő énekesnő első albuma egész jó. Vannak dalok, amiket szívesen hallgatok innen. Például a Cambio Dolor-t a mai napig hallgatom, mint önálló dalt, elvonatkoztatva attól, hogy a sorozat betétdala volt. Ezen kívül a Huracán-t szeretem még az albumról.

Mindenesetre megvan most már Natalia Oreiro első két albuma CD-n is és kazettán is.

Illetve megvan az a négy album is, melyet a sorozatok hőskorából származik.

Ha függőlegesen nézzük, akkor az albumok így voltak párban nálam, hiszen Thalia: Amor A La Mexicana és Natalia Oreiro első albuma nagyjából egyszerre jelentek meg 1999-ben Magyarországon, ahogy az Arrasando és a Tu Veneno albumok 2000-ben. Igazából jó ezeket is a gyűjteményebe tudni, mint emlékek és mai élményekkel új értelmet adni a daloknak.

Thalia: Arrasando

Továbbra is szeretnék megemlékezni az ezredforduló környékén nagy sikert aratott mexikói és dél-amerikai albumokra, egyrészt hogy egy kicsit helyére tegyem a megítélésüket, másrészt meg kicsit meglep, hogy van rájuk kereslet és mára sokkal inkább ritkaságnak számítanak a mexikói és dél-amerikai zenei kiadványok. Főleg Thalia albumait nehéz megtalálni. Mondjuk a Thalia-Natalia Oreiro párosból Thalia volt nálunk a kevésbé sikeres. Bár nem maradt el sokkal Natalia Oreirótól, de nem Thalia volt a magyar lemezeladási listák élén, talán annak idején kevesebbet is gyártottak belőle, így mostanra ritkaságnak számít, és bizony egy-egy albumáért többezer forintot is elkérnek. Hasonlóképp nehéz megtalálni az Arrasando albumot, mely szintén sikeresnek volt mondható a maga idejében.

A kiváló Amor a la Mexicana album után Thalia itt kezdett elmozdulni az elektronikus zene felé és kikacsintani Amerika felé, hogy onnan aztán a nagyokhoz hasonló világhírű karriert fusson be. Az eredmény? Tudunk róla azóta, amióta lecsengett nálunk a dél-amerikai sorozat-láz? Igen, annyira volt sikeres a kísérlet. De hogy milyen volt az első ilyen próbálkozása? Szerintem kifejezetten ígéretes. Ez még az az album, amire rá lehet mondani, hogy ha elektronikus zenével akarja meghódítani a mainstream zeneipart, ám legyen, de legalább itt még érzékelhető, hogy van stílusa. Itt még megkülönböztethető a többiektől és alapvetően egész jókra is sikeredtek a dalok. Az alábbiak.

1. Entre el Mar Y Una Estrella
2. Regresa a Mi
3. Reencarnación
4. Arrasando
5. No Hay Que Llorar
6. Quiero Amarte
7. Suerte en Mi
8. Menta Y Canela
9. Tumba la Casa
10. Pata Pata
11. Siempre Hay Cariño
12. Rosalinda

És nem is mindegyik dal elektronikus. Az Entre el Mar Y Una Estrella is lassú, kellemes dal, ahogy a Siempre Hay Cariñóban is az élő hangszerek dominálnak. Illetve hát ott a Rosalinda is, amelynek mexikói sorozat betétdala lévén autitentikusabb hangzása van. De ezek sem feltétlen az Amor a la Mexicana album dalai alapján íródtak, sokkal inkább az elektronikus dalokhoz írták az élő hangszerelésű dalokat is, ami abból a szempontból mindenképp jó, hogy az album így egységet alkot. Ugyanakkor az elektronikus dalokat is dicséri, hogy jól megférnek mellette az élő hangszerelésű dalok is.

Az egész album teljességgel vidám hangulatú, a dalok élnek, megerősíti a hallgató jókedvét. Egyedül a No hay que llorar az, ami szomorkásabb, de azon sem sírnánk feltétlen, mert sokkal inkább vigasztaló, bíztató, semmint elmélyítene a bánatunkban. Leginkább akkor szoktam ilyen dalt hallgatni, amikor valami bánt, de nem annyira, csak akkor jól esik egy kis lelki segítség, hogy felálljak és tovább tudjak lépni. A pozitív hangulat abban is tetten érhető, hogy a dalokban a magas hangok dominálnak. Mint az énekben, mint a zenében, a pozitív hangzás okán pedig csak még inkább hallgattatja magát az album. Főleg, hogy az énekesnő jól énekel, a dalok jól meg vannak írva. A szöveghez csak felületesen tudok hozzászólni, mert csak egy kicsit tudok spanyolul. Nagyon mélyenszántó, az élet titkait megfejtő szövegre nem kell számítani, inkább könnyed szövegeket írtak, mely igazodik a zene hangulatához. Bugyutának semmiképp nem mondanám, csak könnyedén veszi az életet. És jó érzés hallgatni az életnek azt a könnyedségét, amit Thalia prezentál nekünk ezzel az albummal.

A borító teljességgel nőies ezzel a rózsaszín árnyalatokkal. A háttér is, meg Thalia képeit is mindenhol rózsaszín színárnyalatot kapott. Néhány képen Thalia is erősen női pózban van (jó példa erre az első borító képe), ez is erősíti az album női mivoltát, ami kár abból a szempontból, hogy emiatt szinte teljesen kizárja a férfi hallgatóságot a közösségéből. Emiatt is volt gúny tárgya ez az album, nemcsak a mexikói sorozatok miatt.

Az album tökéletesen teljesíti funkcióját. Lazán, könnyedén szórakoztat, a szövegek nem tárják fel az élet igazságait, de szórakozásként nagyon jó hallgatni ezt az albumot. Erre rá lehet mondani, hogy ha Thalía meg akarja vetni a lábát az amerikai, mainstream zeneiparban, akkor ez az album jó alapot szolgáltat hozzá, és nagyon jó lett volna, ha a későbbiekben is megmarad ennél a zenei vonalnál, nem megy el abba a nagyon dallamtalan, mondanivalónak még a csírájával sem rendelkező dalokba. Lehet, hogy többre vitte volna. De ha nincs más, akkor itt ez az album, mely a maga hibáival együtt is szerethető, hallgatható.

Ének: 8/10
Zene: 7/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 6/10
Hangulat: 9/10

+ Remek, könnyed pop album.
– Hiányzik a minőségi latin pop hangzásvilág.

80%

Spontán vásárolt CD

Ma Budapesten voltam albérletet keresni az egyetem okán. Kettőt néztem meg ma, és a kettő között volt annyi időm, hogy elmehessek a WestEnd-be, ahol már elég régen voltam. És mindig, amikor a Nyugatinál vagyok, megnézem az aluljáróban lévő antikváriumot, könyvek, DVD-k, esetleg CD-k kínálatát, de most meglepően sok CD volt. A nagyját ismertem, és tényleg számomra az ingyen se kéne tipikus esete, az viszont felettébb meglepett, hogy találtam egy Thalia CD-t 600 forintért. Nem is egy volt a Grandes Éxitos albumból, hanem kettő. Viszont nem vettem meg azonnal, hanem előtte szétnéztem a WestEnd-ben. Ez egy trükk nálam, mert nem egyszer fordult elő, hogy valamit spontán megláttam, nagyon belelkesedtem tőle, megvettem és később megbántam. Erre azt találtam ki megoldásként, hogy nem ott és azonnal veszem meg azt, amit ott hirtelen megláttam, hanem várok vele akár egy napig is. Ilyenkor mindig azt mérem fel, hogy miután lenyugszok, akkor is foglalkoztat, hogy ott van, akkor is gondolok rá, akkor veszem meg. Ugyanígy tettem ezzel a CD-vel is. Visszamentem érte, az pedig jelzi, hogy foglalkoztatott. De mire visszamentem, már csak az egyiket találtam meg. Lehetséges lenne, hogy a másikat időközben megvették? Az biztos, hogy az egyiket én vettem meg, a másikkal már nem találkoztam. Az eladó nem tudta konkrétan megmondani, hogy a másikat is megvették-e, pedig rákérdeztem. Úgyhogy ha tényleg nincs már ott, akkor gyors egymásutánban lett elkapkodva a két példány.

Egyébként egész jó album, sokat hallgattam annak idején. Tetszett a dalok a mexikói bandával történő újragondolása, a dalok többségét kifejezetten jól megcsinálták. Még a szakmai kritikák is pozitívak az albummal kapcsolatban. Egyetlen egy dal van az albumon, ami nagyon furcsán hangzik, az az Arrasando. Méghozzá azért, mert azt teljesen elektronikusan hangszerelék eredetileg, és nagyon jól is meg is van írva. Az egy stílusos elektropop dal, annak úgy van igazi hangulata. De tele élő hangszerekkel, fúvósokkal, gitárral, nagyon furcsának hat. Egyáltalán nem jön át, nemhogy az eredeti hangulat sem, de új értelmet sem kapott a dal. A többi dal azért jó, mert azokban eredetileg is hallható több-kevesebb eredeti hangszer, ezáltal eleve van valamilyen "mexikói" hangzása, mert Thalia egy időben ezt nagyon jól művelte. Lényegében erre az albumra lettek még inkább mexikóira hangszerelve, hogy a bandával stúdióba vonult és készített egy teljességében élő hangszerelésű albumot. Amit lehet úgy is venni, hogy ez egyfajta búcsú a részéről az élő, mexikói zenétől, mert ezután pusztán csak arra összpontosított, hogy az amerikai trendeket meglovagolva készítsen elektronikus hangzású albumokat, melyeknek egy idő után se mondanivalójuk, se hangulatuk nem volt. Úgyhogy aki szeretne Thaliától igazi, autentikus mexikói zenét hallgatni, az szerezze be ezt az albumot.

Thalía: Arrasando CD

Hát, az az igazság, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz újra megszerezni Thalía CD-it, úgyhogy örülök, hogy a mai nappal meglett a két legfontosabb CD az énekesnőtől, az Amor A La Mexicana és az Arrasando.

Az Arrasando egy érdekes album, már lehet érzékelni, hogy Thalía kacsintgat a világsiker felé, mert fellelhetők azok a dance stílusú dalok, amikkel el akarja árasztani a spanyol nyelvterületen kívüli országokat (Jézusom, milyen mondat ez...), de itt még van saját stílusa, egyénisége. Arról nem is beszélve, hogy klasszikus latin pop dalok is hallhatók az albumon. Ott van rögtön az első szám, az Entre el Mar y una Estrella, de nálunk is nagy nézettséggel vetített Rosalinda betétdala is visszanyúl a gyökerekhez.

De az ezen az albumon hallható dance dalok is nemcsak azért jók, mert elfogadhatók, mint Thalía egyéniségét kifejező dalok (ez is eléggé nyakatekert mondat lett...), hanem jól meg vannak írva. Már az első végighallgatás után is megkülönböztethetők a dalok egymástól. A dance stílus különböző jegyeiben íródtak, és a témájuk is különböző. Sőt, azt is megmondom, hogy a címadó dal, az Arrasando az nálam abszolút kedvenc az énekesnőtől. De tényleg úgy kell elképzelni, hogy ha összeállítanék egy Thalía toplistát a kedvenc dalaimból, akkor az Arrasando lenne az 1. helyen. Egyrészt mert nagyon szeretem a dinamikáját, másrészt meg a dal vidám hangulata abban is megfigyelhető, hogy a magas hangok dominálnak mind énekben, mind a "hangszeres" (mert szerintem csak szintetizátor hallható a dalban) játékban is, illetve nagyon erős és nyomatékos a hangzás. És valahogy olyan érzésem van az Arrasandónál, hogy ott minden összeáll. Annyira átjön a vidám hangulat, hogy legvidámabb pillanataimban mindig megerősít. De egyébként az egész albumra jellemző az erős, domináns hangzás, ennek köszönhetően az egész albumot átjárja a pozitív hangulat, csak ez nálam a címadó dalban csúcsosodik ki. Van olyan érzésem, hogy nem véletlen kapta az album az Arrasando címet.

Azt ki lehet jelenteni, hogy ez egy olyan album, ami jó eséllyel nem aratna osztatlan tetszést, ha mindenki meghallgatná, hiszen mindenkinek más stílus tetszik. De ahhoz továbbra is ragaszkodok, hogy hallgassuk ezeket a dalokat úgy, hogy vonatkoztassunk el attól, hogy Thalía mexikói sorozatok főszereplője volt. Lehet nem szeretni ezeket a sorozatokat, én is úgy vagyok velük, hogy túlzottan leegyszerűsíti az érzelmeket, és semmilyen kapcsolata nincs a valósággal. De vonatkoztassunk el a sorozatoktól, hogy hallgassuk csak a zenét, és értékeljük csak magát az albumot. Lehet, hogy egy kicsit másképp fogunk hozzáállni. Bár Thalía is tudhatott valamit, nem véletlen, hogy a Rosalinda után végleg kiszállt a sorozatokból. Azt tippelem, hogy ő is tudta, hogy megbélyegezhetik őt, ha marad a mexikói sorozatoknál. Vagy egyszerűen csak tudta, hogy ha sikeres lesz Amerikában, akkor nem marad ideje a sorozatokra, vagy meg akart szabadulni a gyökereitől. Nem tudom az igazat, csak tippelek.

Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy találok-e még albumot tőle. Nincs kizárva, hogy egy darabig nem lesz.

Thalía 2003-as albuma

Újabb CD-t vettem magamnak, méghozzá Thalía 2003-as (harmadik cím nélküli) albumát. Ezt az albumot tényleg már inkább csak gyűjteménybe vettem. Megvolt annak idején kazettán, de már akkor sem szerettem. A 2002-es (második cím nélküli) albumáig mondom, hogy jó volt az, amit csinált, de ez az album már teljes mértékig a nyugati trendek lemásolásáról szólt. De hogy mennyire "megbocsájtó" tudok lenni a kultúrában, jelzi az is, hogy még a 2002-es stúdióalbumát is szerettem. Pedig már ott is komolyan tetten érhető volt az, hogy Thalía feladja a saját egyéniségét azért, hogy világszerte még ismertebb legyen. Nem tudok nem gondolni arra, hogy még ha tényleg szerelemből ment hozzá Tommy Mottolához 2000. decemberében (mert miért is ne?), nem tudok nem hátsó szándékra gondolni, hogy miért egy kb. 22 évvel idősebb producert választott magának férjül. Ezt a gyanút erősíti ez az album is.

Egyébként érdekes volt az egyik mexikói barátommal beszélgetni Thalía jelenéről, és hogy miket csinál azért, hogy a köztudatban maradhasson. Találónak gondoltam, hogy Madonnához hasonlította azon a téren, hogy mind a ketten kényszeresen mutogatják magukat a különböző közösségi oldalakon, hogy a köztudatban maradjanak, és ezért szinte bármit képesek megtenni. De van két fontos különbség kettejük között, ami egyértelműen Thalía javára szól. 1. Thalíának van hangja, őt jó hallgatni. 2. Neki volt egy nagyon jó korszaka, amikor tényleg jó albumokat csinált. Abban ugyanis mind a ketten egyetértettünk, hogy az Amor A La Mexicana egy kiváló album. Volt lehetőségem megismerkedni Thalía még korábbi albumaival, az első rock albumait is meghallgattam. Maradjunk annyiban, hogy számomra az 1995-ös En Extasis album volt az első, ami hallgatható. Ez nálunk is megjelent 2001-ben, amikor ment nálunk a Maria la del Barrio, hiszen rajta van a sorozat betétdala. Érdekes, hogy mennyire szerettem ezt az albumot is annak idején, mert a hozzájuk kötődő akkori érzések "megédesítették" az albumot, de most, hogy azok már nincsenek hatással a jelenemre, azt tudom mondani, hogy valójában eléggé vérszegény. Túl érzelgős, de még éppen elmegy, meg lehet hallgatni. De az 1997-es Amor A La Mexicana akkora minőségi ugrás volt, amire nem sokan képesek. Aztán jött a 2000-es Arrasando album, ahol már megjelentek az első "utalások" arra, hogy lesz egy stílusváltás, de itt még bőven lehet azt mondani, hogy Thalía a trendi, elektronikus zenében alakítja ki a saját stílusát, és ha ezen az úton ment volna tovább, akkor egy egész jó énekesnői karrierje lett volna.

És azt gondolom, hogy azért lett volna esélye nagyobb sikerre, mert valamennyire megőrizte volna az egyéniségét, így megkülönböztethető lett volna a többi előadótól. Ez a 2003-as album lényegében bárkié lehetne, aki az aktuális trendeket követi. Nincs semmi egyénisége a daloknak, egyik dalról sem lehet megmondani, hogy ennyire "Thalíás". És azáltal, hogy tizenkettő egy tucatban lett ez az album, nem is lettek emlékezetesek a dalok (1-2 jót leszámítva), és az átlag amerikai eladásokhoz képest nem is lett sikeres az album. Később sem tudta megvetni Thalía a lábát Amerikában.

Kár érte, pedig sokra vihette volna. Párszor elő fogom venni az albumot, érdekességként meghallgatom. De azt gondolom, hogy sokkal többre vitte volna, ha megőrzi az egyéniségét, és talán valami értéket is átadni, legalább is minőségi szórakozást nyújtani. És akkor nem rohanna úgy a népszerűségért kétségbeesett harcot "vívva" az idővel, hiszen küszöbön az 50. születésnap. És egyre inkább az tűnik ki, hogy ő is legalább annyira nem tudja elfogadni az öregedés tényét, mint Madonna, és szintén bármit megtenne azért, hogy fiatal maradjon. Csak nehogy ő is nevetségessé váljon.

Az argentin énekesnő

Tegnap késő este meghallgattam Natalia Oreiro albumait is. Az ő dalaira valamennyire jobban emlékeztem, mert őt többet hallgattam 17-20 éve. De azok sem hozták vissza azokat az időket, az viszont igaz, hogy őt kellemetlen volt hallgatni, de más ok miatt.

Akkor nem tűnt fel, de ma már teljesen nyilvánvaló, hogy nincs hangja az énekesnőnek. Kellemetlen szembesülni azzal, hogy tinédzserként nem volt fülem az énekhanghoz. De emlékezhetünk arra, hogy mekkora népszerűségnek örvendett annak idején a Vad Angyal. Mindenki erről beszélt 1999-2001 körül, és imádták a dalait is. Én is többet hallgattam Natalia Oreirót annak idején. De a Vad Angyal annyira az egekig emelte nálunk is Natalia Oreirót, hogy az első albuma az 1. helyig jutott a MAHASZ albumeladási listán, és platinalemez lett. A 2. album, a Tu Veneno is elérte platina státuszt, de "csak" a 4. helyet érte el az albumeladási listán. Talán a Vad Angyal volt az első olyan sorozat, amelyet nemcsak az idősebb, nyugdíjas korosztály nézett, "na ha nincs más a TV-ben, akkor nézzük ezt" elven, hanem a fiatalok, sőt, gyerekek is! Tisztán emlékszem arra, amikor Natalia Oreiro Magyarországon koncertezett (többek között Lajcsinak és a Dáridónak köszönhetően), a dalai alatt Natalia Oreiro magához vett a rajongók közül lányokat, hogy énekeljen vele. Mindegyik ilyen 10-12 év körüli volt. Az is megvan, hogy az egyik kiscsaj annyira önkívületi állapotban volt, hogy egy hang nem jött ki a torkán, ott zokogott végig a meghatottságtól Natalia Oreiro mellett, mintha élete álma vált volna valóra azzal, hogy ott áll az istennője mellett. És az a pulikutya, amit Lajcsitól kapott...

Azt azért elismerem, hogy most, 34 éves fejjel, amikor sokkal kritikusabban hallgatok zenét (még ha be is fogadok könnyedebb dalokat), könnyű szinte megvetéssel visszagondolni az érdemtelen népszerűségére, de töredelmesen bevallom, hogy 14-15 évesen én is bele voltam zúgva a Natalia Oreiróba. És az a bizonyos koncert, amikor gyerekeket hívott ki, volt számomra akkora médiaélmény, hogy igenis ott lettem volna az egyik lány helyében. Én is ott lettem volna Natalia Oreiro mellett. Sokkal többet hallgattam őt, és valamivel erősebben élnek az emlékezemben a dalai. De különben nála is az van, hogy a Cambio Dolor dalra nem ugrottak be jelenetek a Vad Angyalból. Az valahogy egy Natalia Oreiro dal lett a többi között.

Már akkor is tudható volt különben, hogy a Vad Angyal titka az, hogy talán ez volt az első olyan sorozat, ahol nem az a tipikusan szerény, már-már megalázkodó főhősnő volt a főszereplő (mint például Thalía sorozataiban), hanem az a karakán, erős jellem, aki beszól mindenkinek, állatira vicces, ugyanakkor csupaszív lány. És ez sokkal szélesebb rétegnek jött be, hiszen élettel telibb, ezáltal a fiatalokat is megszólította a sorozat. Meg ahogy visszaemlékszek jelenetekre, a sorozat "aurája" is más volt. Nem a túlcsordult érzelmek, hanem fiatalosabb, modernebb, teljesen új érzetet keltett, ezáltal sokkal szélesebb réteg tudott ezzel azonosulni.

Thalía a népszerűségét inkább annak köszönhette, hogy a TV2 1998-ban felfuttatta a mexikói sorozatokat, illetve Thalía esetében plusz pont volt, hogy azokat a sorozatokat, amikben játszott, azok főcímdalait ő maga énekelte. Nemcsak, hogy maga énekelte, hanem azok a dalok jóval élőbbek voltak. Nem az a túlérzékeny ballada, hanem dinamikus latin popslágerek voltak a betétdalok, ami szintén hatással volt Thalía sorozatainak a népszerűségére. És bár a nálunk megjelent albumai is Top 10-esek voltak, de egyrészt egyik album sem volt dobogós, másrészt meg amíg Natalia Oreiro albumai 37 meg 40 hétig voltak listán, addig Thalía albumai legfeljebb 20 hétig, így egyik albuma sem lett nálunk még aranylemez sem. Pedig most visszahallgatva Thalía dalait, zeneileg is jobban meg voltak töltve tartalommal, nemcsak, hogy jobb énekhangja van. Bár Thalía esetében az énekhangot is kicsit csalókának érzem, mert azt érzékelem, hogy ő sem énekel olyan nagy hangtartományban. Csak az, amiben énekel, abban tisztán és erősen énekel, ezáltal kellemes hallgatni a hangját. De személyes megítélésem, nem feltétlen énekel nagy hangtartományban ő sem.

Egyébként Natalia Oreiro esetében többször volt olyan érzésem, hogy egy nagyon jó dal fog megszólalni, de ahogy elkezdett énekelni, úgy hirtelen azt éreztem, hogy csak azzal, hogy megszólalt, szinte az egész dalt elrontotta. Elképesztő ezzel szembesülni. Tehát jó zenéket írtak neki, csak nem volt hangja...

Ennek ellenére nagyon megörültem, és istenemre mondom, hogy teljesen spontán ma került elő ez a kazetta. Egyébként megvolt nekem majdnem az összes Thalía és Natalia Oreiro album kazettán és CD-n, ami megjelent nálunk is, csak amikor "letettem" róluk, annyira szégyelltem, hogy hallgattam ezeket, hogy meg akartam szabadulni tőlük. Úgy emlékszem, hogy a CD-ket eladtam, csak ebben már nem vagyok biztos, mert a kazettákról is ezt hittem, és ez előkerült a semmiből... Szerintem, ha tovább keresgélek, előkerülhet még több is. De ezt a véletlent, hogy pont most... Különben emlékszem, hogy ezt a kazettát valamikor 2000 végén vettem, és 1.950 forint volt az ára. Annak idején minden külföldi CD kb. 4.000 forint volt, és kazetta kb. 2.000 forint. És ezeket vettük is ennyi pénzért.

Egyébként van egy argentin barátom internetes körökből, és megmutattam neki is ezt a kazettát. Beszélgettünk már egyszer korábban Natalia Oreiróról, már akkor is mondta, hogy ismeri, és szereti is őt, mert állítólag élőben is nagyon kedves és mosolygós. Meg a Vad Angyal is nagyon népszerű volt, azt is szerette. Rákérdeztem egyébként Thalíát is ismeri, de nem szereti, mert rettenetesen bugyutának tartja a mexikói sorozatokat. Mondjuk, nem csodálkozok rajta, mert tényleg túlságosan leegyszerűsíti az érzelmeket, és olyan hülye konfliktusok vannak, hogy az még a mexikóiaknak is sok. Ettől függetlenül Thalía zenéjét jobbnak tartom, és nemcsak az albumról tervezek írni, hanem az egyik kedvenc dalom szövegét is elemezni fogom. Három dal van, amit imádtam tőle, és most újra meghallgatva is hihetetlen élmények voltak:

• Mujer Latina
• Echa Pa'lante
• Arrasando

Imádom azt a dinamikát, és szenvedélyt, ami ezekben a dalokban van. Ezek közül az Echa Pa'lante szövegének néztem utána, és rendkívül érdekes. Bár magyar szemmel kicsit árnyaltnak érzem a dolgot, de megkérem majd két mexikói barátomat, hogy segítsenek, hogy ők "belföldiként" hogyan látják és értelmezik a szöveget. Aztán megírom a véleményemet.

Rég hallgatott dalok hatása a jelenre

Ma spontán döntöttem úgy, hogy szembenézek a múltamnak egy olyan részével, amire nem vagyok büszke, és meghallgatok néhány olyan albumot amiket azokban az időkben hallgattam sokat. Mondjuk maguk az előadók is kellemetlen érzetet okoznak, hiszen már arra sem vagyok büszke, hogy volt idő, amikor néztem a mexikói és dél-amerikai szappanoperákat. De hogy ezzel is szembenézzek, úgy döntöttem, hogy meghallgatom Spotify-on a nálunk is megjelent Thalía és Natalia Oreiro albumokat. Az utóbbival még adós vagyok, de meghallgattam Thalía két albumát (Amor A La Mexicana és Arrasando), és valami hihetetlen élmény volt.

Ugyanis annyira kiment a tudatomból, hogy én valaha is ilyet hallgattam, hogy konkrétan olyan érzésem volt, mintha életemben most hallgatnám először ezeket a dalokat. Mondjuk, tényleg nagyon régen hallgattam, 2004-ben is már csak úgy, hogy elvétve, tehát azért 16 év az csak 16 év. De erre nem számítottam. A legmeglepőbb az volt, hogy annyira újnak hatottak a dalok, hogy semmi nem jött elő azokból az időkből, ami miatt (többek között) sokáig tiltólistán voltak nálam Thalía és Natalia Oreiro dalai. Egyébként az is oka volt, hogy olyan szinten elfordultam 2004 táján a dél-amerikai sorozatoktól, hogy ezekről az előadókról is azt gondoltam, hogy értelmes ember nem hallgatja őket. De most mégis úgy voltam vele, hogy ez is múltam része, ezáltal az életem része, és úgy gondolom, hogy úgy teljes az életem, ha azzal is szembenézek, amit legszívesebben kitörölnék a memóriámból. Az volt a furcsa, hogy ahogy a dalokat hallgattam, próbáltam visszaidézni azokat a történéseket, de annyira távoli volt, mintha a képzeletem szülte volna. Mintha meg sem történtek volna.

Annyira megörültem ennek, hogy újra megvettem magamnak az Amor A La Mexicana CD-t.

Néhány hónapja voltam a Könyv Kuckó könyvesboltban Békéscsabán, ahol sok CD és DVD kapható egyébként olcsón. A volt Alexandra könyvesbolt készletét árusítják ki. És akkor is ott volt ez a CD, csak akkor még nem akartam megvenni, de nem titok, hogy gondolkodtam rajta már akkor is. Csak most, ahogy ma hallgattam az albumot azon gondolkodtam, hogy vajon ott lehet-e még? Mivel már akkor sem volt forgalom a könyvesboltban, így bíztam benne, hogy megtalálom, és ott volt. Vele sok száz CD, DVD, mintha nyár eleje óta senki nem tette volna be a lábát abba a könyvesvoltba. 1000 forint volt a CD. Egyébként se a "Marimar" se a "Rosalinda" című dalok nem juttatták eszembe a sorozatokat, sokkal inkább olyan érzésem volt, hogy mexikói dalokat hallgatok. Főleg akkor erősödött meg bennem az érzés, hogy megvenném a CD-t, amikor arra eszméltem, hogy nemhogy nem a régi emlékek nem jutnak eszembe, hanem sokkal inkább azok a mexikói barátaim, akikkel szoktam beszélgetni.

Rájöttem aztán arra, hogy valójában a múlttal való szembenézés folyamatos volt az idők során. Csak ez mindig kis lépésekben történt, és nem gondoltam, hogy ez annyira "összegyűlt", hogy tényleg semmi hatása nincs a jelenemre. De egyébként kíváncsi lennék a pszichológiai okára. Mert eddig úgy tudtam, hogy valójában nem felejtünk el semmit, csak az agy letárolja a tudattalanba azokat az emlékeket, amik a jelenben nem szükségesek. De ahogy egy ahhoz hasonló helyzetbe kerülünk, akkor azok előjönnek. És pont erre számítottan az album hallgatása közben, mert úgy tudom, hogy ez a nagyon régi emlékeknél is működik. De ez elmaradt. Valószínűleg az történt, hogy a helyükre kerültek az elmémben, és ott már semmi és senki nem háborgatja.

Egyébként a múlttal való szembenézés része volt nálam az is, hogy több mexikói barátommal is beszélgettem a sorozatokról, és hogy ők belföldiként hogyan látják ezeket. Mindenki tud ezekről, Thalíát is ismerik, mivel elképesztően népszerű Mexikóban. Az érdekes volt, hogy ők is azt mondták, hogy még Mexikóban is csak egy bizonyos réteg nézi ezeket a sorozatokat. Amúgy a nagyja kifejezetten megveti ezeket. Nem is nehéz kitalálni, hogy miért, aki látott ilyen sorozatot, az tudhatja, hogy sehogy nem reflektálnak a valóságra, érzelmileg teljességgel hiteltelen. De Thalía, aki befutott énekesnőként is, nagyon népszerű az évek során, és lássuk be, hogy alapvetően van is alapja, hiszen van hangja. De nálam nagyban árnyalja a képet az a stílusváltás, ami 2000 után történt. A 2002-ben megjelent Thalía album még ok, de az utána levőn (a 2003-as az utolsó, amiről tudok, de biztos van utána is) már nagyon nyugati lett, és számomra kifejezetten ellenszenves, úgyhogy ezért is fordultam el a zenéjétől. Meg emlékeim szerint angol nyelvűek is voltak a dalok, úgyhogy már ez az exkluzív latin-spanyol feeling sem volt meg.

Ja, és még egy dolog visszajött, még ha nem is teljesen, amit tanultam spanyolul. Mert ilyen múltam is van, ezt már valamivel nyíltabban vállalom. Mondjuk kevés dologra emlékszem, de ha elővenném a spanyol nyelvkönyvemet, lehet, hogy visszajönnének dolgok.

Mindenesetre hihetetlen jó érzés. Úgy érzem, hogy csak nyertem, hogy annyi év után újra meghallgattam ezeket a dalokat. Később írok az albumról részletesen is, csak várok amíg elül a lelkesedés, és tudok tárgyilagos lenni, másrészt meg beszélgetek róla a mexikói barátaimmal, kíváncsi vagyok, ők hogy emlékeznek rá.