2017. május 11., csütörtök

Harada Chie

Tegnap egy olyan japán énekesnőről írtam, akinek elég hamar véget ért a karrrierje, ma szintén egy olyan énekesnőről szeretnék írni, akinek diszkográfiája szintén meglehetősen szegényes. Olyannyira, hogy csak egyetlen egy kislemeze van. Ő Harada Chie, akit még én sem ismernék, ha nem láttam volna a GHOST SWEEPER Mikami animét. Rejt néhány érdekes embert ez az anime, egy darabig az ő esetében sem értettem, hogy miért ennyire rövid az énekesnői karrierje. Nagyon kevés információt találtam róla, de az minden kérdésemre megadta a választ.

Harada Chie ugyanis nem akármilyen hangú énekesnő, konzervatóriumot végzett, tehát komoly hangképzést kapott. És ez megadja a magyarázatot arra, hogy miért nem áll össze számomra a GHOST SWEEPER című dal. Olyan érzésem van mindig, amikor hallgatom a dalt, hogy akármennyire is jó, és ötletes, nem passzol az előadó énekhangjához. Akkor nem tudtam megfogalmazni, hogy miért, de most már rájöttem, hogy mert túl jól énekli. A dal egy könnyed, '90-es évekre jellemző anime betétdal (1993-as a kislemez), és ebben énekel egyébként nagyon jól. Valószínűleg hamar kiderült mindenki számára, hogy ez nem lesz így jó, ezért villámgyorsan abbahagyhatták a dolgot. Igen, tényleg azt gondolom, hogy máshol jobban tudna érvényesülni, és azért a Twitter oldalán látható, hogy azért aktívan énekel, csak más közönségnek. Amúgy érdekes volt nézni az énekesnő Twitter oldalán macskás postot retweetelt. Nagyon imádhatja a macskákat, másfelől azt azért jó látni, hogy bár csak egy kislemezt énekelt fel az animés közönségnek, az azért látszik a képeken, hogy jól érzi magát abban, amit csinál, és ez a fő.

A dal azért nem maradt annyiban. Okui Masami énekelte a movie betétdalát 1994-ben, valószínűleg ezért is énekelhette fel a 2003-as Masami Kobushi albumára az anime openinget. Az azért hallatszik, hogy mégiscsak neki áll ez jól, ő mozog otthonosan az anime zenék világában. És tényleg. Makkun hangja sokkal könnyedebb, nincs így komolyzenei végzettsége, ezért spontánnak hangzik az éneke, és ez jobban illik a dal eredeti hangulatához. Úgyhogy Okui Masami előadásában számomra vitathatatlanul 10/10 a dal, ott jegyzem a legjobbjai között, ehhez kétség sem férhet. Csak ezért az egy dalért érdemes megvenni a Masami Kobushi albumot.

De azért térjünk vissza egy kicsit az eredeti kislemezhez. A második dal, a Try my heaven is kifejezetten jó dal, érdemes meghallgatni. A címe árulkodó, hogy bár nem hangzik fel az animében, de illik hozzá. Maga a dal jól visszaadja az anime hangulatát. De ebben a dalban is érződik, hogy túl jó neki. Sajnálom a dolgot, mert egyébként nagyon jó dal mind a kettő. El is gondolkodtam azon, hogy milyen lett volna, ha Okui Masami 1993-ban ezzel a kislemezzel debütál, az bizony óriási durranás lett volna.

Úgy vagyok vele, hogy mivel ez az énekesnő egyetlen kislemeze, és mivel nagyon ritka, ezért ismerje meg az egész világ, és kiteszem letöltésre.
Megjelenés: 1993. április 30.
Kiadó: StarChild (King Records)
KIDA 56
Ár: ¥1.000
  1. GHOST SWEEPER 3:44
  2. Try my heaven 4:49
  3. GHOST SWEEPER (OFF VOCAL VERSION) 3:45
  4. Try my heaven (OFF VOCAL VERSION) 4:49
A kislemez nem került fel az Oricon chart-ra.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

2017. május 10., szerda

Kosaka Yumiko

Általában megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes egy jó anime zene után komolyabban megismerni az adott előadót. Magyarországon kevesen foglalkoznak annyira komolyan a japán zenével, mint én, ezt nyíltan ki merem jelenteni. Másrészt az állítás ellenzői úgy vannak vele, hogy azért, mert hallottunk egy jó openinget vagy endinget, még nem érdemes komolyan foglalkozni. Egy anime dalt sokkal inkább az adott műhöz írják, semmint az előadó egyéniségéhez, ezért attól, hogy megtetszik egy dal, attól még könnyen meglehet, hogy ha meghallgatnánk a többi saját dalát, csalódás érhet. Találkoztam már én is ilyennel, amikor valaki szimpatikus volt számomra, azt amikor meghallgattam egy önálló albumát, döbbenten hallom, hogy teljesen más a zene, úgyhogy ismerős számomra a dolog. Az egyik ilyen nagy csalódás volt a Do As Infinity, amikor azt hittem a két Inuyasha ending után, hogy biztosan sok hasonló daluk van, és akkor igazán kedvemre valók lesznek. De kiderült, hogy ugyan igényes zenét művelnek, de teljesen átlagos szinten, semmi nem emeli ki őket számomra. Úgyhogy még az album hallgatása közben leállítottam a zenéjüket, annyira csalódott voltam.

Ellenben több a pozitív élmény, mert ha nem lenne a Kaleido Star, akkor nem ismerném Yonekura Chihirót, ha nem lenne a Slayers akkor nem ismerném, se Hayashibara Megumit, se Okui Masamit, és ha nem lenne a Rozen Maiden, akkor nem ismerném az ALI PROJECT-et, akik mind nagy veszteségek lennének.

Kosaka Yumiko egy érdekes előadó abból a szempontból, hogy nem tűnt fel, hogy egyszerre két animében is hallom a hangját. Hiszen most nézem a GHOST SWEEPER Mikami-t és az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade animéket. Előbb kezdtem el nézni az Tekkaman Blade-et, és olyan furcsának tűnt a hangja, egyáltalán nem volt japános vagy ázsiai stílusú az éneke, sokkal inkább nyugati, pedig amúgy japánul énekelt. Annyira nem is fogott meg az elején, de az erőteljes énekhangot megjegyeztem magamnak. Aztán amikor elkezdtem nézni a GHOST SWEEPER Mikami-t, akkor nem tűnt fel a hasonlóság. Az endinget énekli az animében. Azért nem, mert a Tekkaman Blade openingje és endingje (mind a kettőt Kosaka Yumiko énekli) keményebb rock dal, az énekesnő hangja is sokkal erősebb, míg a Mikami endingje egy poposabb hangzású dal, a szintetizátor dominál, és az énekhang is lágyabb. Aztán később láttam a Jpopsuki-n a feltöltések között, hogy ugyanott találom meg a BELIEVE ME kislemezt (GS Mikami ending), mint ahol a REASON-t (Tekkaman Blade OP). Na erre már felfigyeltem, úgy voltam vele, hogy ennek az énekesnőnek érdemes egy esélyt adni. Ő is azok közé tartozik, akiknek eléggé szűkös a diszkográfiája. Olyannyira, hogy a fent említett két animével ki is merült az énekesnő repertoárja. Három Tekkaman Blade-es kislemeze és egy GS Mikami kislemeze van, ezek mellett két stúdióalbumot jelentetett meg. Aztán képeket elnézve róla, valószínűleg azért, mert a Tekkaman Blade alatt a nyugati rocksztár imázsát alakították ki, úgy nézett ki, mint egy '90-es évek eleji nyugati rockbanda énekesnője. Erre a hangja is alkalmas volt, ugyanis tényleg erőteljes hangja van, amivel képes érzelmeket jelentőségteljesen átadni.

Az első albuma 1992-ben jelent meg YUMICO címen, és kíváncsi voltam arra, hogy milyen dalai vannak egy ilyen énekesnőnek. Azt találtam érdekesnek, hogy követve a Tekkaman Blade opening és ending dalainak szövegének angol fordítását, nem éreztem összhangban azt, amiről énekel, és ahogy énekli azt. Egyrészt a zenei stílus sem passzol a szöveghez, másrészt meg az énekesnő sem úgy énekli, ahogy én személy szerint ilyen érzést hitelesnek tartok elénekelni. Bár ez függhet attól is, hogy Kosaka Yumikónak milyen személyes élettapasztalata van. 22 éves volt, amikor felénekelte az openinget és az endinget, és az a személyes gondolatom, hogy még ha meg is élte azokat, amikről énekel, nem biztos, hogy helyén tudja kezelni őket. Ennek ellenére kíváncsi voltam arra, hogy mit hoztak neki össze két album erejéig. Az első album sokkal rockosabb, tényleg olyan, mint egy nyugati rocksztár. Erős hangon, alapvetően erős gitáralapra énekel rá, és tényleg olyan érzésem volt, mintha egy nyugati albumot hallgatnék. A japán szövegen kívül semmi nem utalt arra egy távol-keleti albumot hallgatok. Ugyanakkor bejött az első album, vannak rajta olyan dalok, melyek kifejezetten jól állnak az énekesnőnek, és hangulatban is bejöttek. Úgyhogy többször fogom hallgatni. Csak ami miatt furcsa volt, az az, hogy annak ellenére, hogy 17 dalból áll az album, mindössze 49 perc az egész. Ez azért van, mert több kb. fél perces "interlude" van az albumon, amik egyébként a címük alapján odaillenek, mert felvezetik a következő dalt. Ugyanakkor eléggé disszonáns például egy telefoncsörgést hallgatni a "Telephone Ringing" című 17 másodperces szerzeményben, aztán egy nő sokat sejtető hangon beleszól, hogy "Love". Egyébként az album nyugati stílusát erősíti, hogy ezekben a rövid átvezetésekben, ha van szöveg, csak angol nyelven lehet hallani, és azok is teljesen amerikai stílusban beszélnek. Úgyhogy olyan érzésem volt az albumot hallgatva, mintha Kosaka Yumikóval akarták volna meghonosítani Japánban az amerikai stílusú '90-es évekre jellemző "csajos" rock zenét.

Csakhogy mintha ez nem sikerült volna, mert a második albummal erős stílusváltás következett be. Maga a zene is poposabb lett az into my heart albumon, ugyanakkor külsőre is megváltozott. Az énekesnő teljesen levetette a rock imázst, és egy átlagos pop énekesnő érzetét kelti a második album borítóján. A két képen egy és ugyanazon személy látható. Egy kis átalakítás önmagában felér egy álarccal. A második album 1993-ban jelent meg, és nem is sikerült annyira jóra. Hiába van rajta a GHOST SWEEPER Mikami endingje, ami nagyon tetszik nekem, viszont néhány kellemes daltól eltekintve ez az album felejtősebbre sikeredett. Mindenesetre a interlude-okat lehagyták az albumról szerencsére, így ezen "tisztán" szerepel 10 dal 46 perc hosszan. De hallatszik, hogy ez nem igazán az ő stílusa, az első album dalaiban otthonosan mozog. Az volt a gondolatom, hogy a szerződés eleinte két albumra szólt, és ha sikeres lesz, akkor hosszabbítanak. De mivel sikertelen volt a YUMICO album, ezért gyors stílusváltással akarták menteni a menthetőt, mert vélhetőleg azt gondolták, hogy azért nem jött be a népnek az első album, mert jelentősen elüt a megszokott japán stílustól, és milyen már az, hogy egy japán énekesnő nyugati stílusban énekel? Ezért csináltak másodjára egy populárisabb, japánok számomra "ismerősebben" hangzó albumot, amiről gondolták, hogy az majd meghozhatja a várt sikert.

De nem hozta meg, végül egyik album sem került fel az Oricon chart-ra, és Kosaka Yumiko esetében sajnos meg tudom érteni, hogy miért. Nem az amerikai stílusú énekben és külsőben látom a bajt, hiszen ez jól állt az énekesnőnek. Hanem egyrészt abban, hogy komoly érzelmeket hordozó szövegeket írt az amúgy meglehetősen fiatal énekesnő (ő írta a szövegeket), aki ugyan próbált belevinni érzelmeket az énekébe, de azért hallatszik, hogy ehhez még fiatal. Tényleg azt gondolom, hogy még ha meg is élte volna azokat a dolgokat, amiről énekelt, idő és érzelmi érettség kell ahhoz, hogy feldolgozza azokat, a helyükre kerüljenek, és ezt nem hallom az énekben. Az, hogy a második albumra erős stílusváltás következett, az arra lehetett válasz, hogy nem volt sikeres az első album. Ez nagy hiba volt. Hagyni kellett volna, hogy kiforrja magát a stílus, hogy az énekesnő is érjen, és később olyan jó albumok készültek, hogy lazán az albumeladások élére kerülhettek volna, mert azért a jó zene mellett nem megy csak úgy el a japán nép. A második album borítóján látható, hogy valamivel komolyabbnak akar mutatkozni az énekesnő, mintha azt akarná igazolni, hogy azok a dolgok, melyekről az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime dalaiban énekelt, azok mind hitelesek, és az ő érzései. Ebben látom a sikertelenség okát. Dalok tekintetében meg "japánosabb" lett az into my heart album, de nagyon lehet hallani, hogy abban a rockos stílusban érzi igazán jól magát, és a hangja is tökéletesen alkalmas egy rock dal eléneklésére. Ezek után nem csoda, hogy a második album is sikertelen lett, és vége lett az énekesnő karrierjének, ami nagy kár, mert megint egy nagyon jó hang veszett kárba. Ha hagyták volna, hogy kiforrja magát ez a rock zene, akkor akár ezen a téren Hayashibara Megumi-féle legenda is lehetett volna a dologból, mert hallani az első albumon, hogy van ebben potenciál. Csak valami miatt nem kapott abban a formában második esélyt a dolog, emiatt kárba veszett egy jó énekesnő karrierje.

2017. május 5., péntek

Scrapped Princess anime endingje

Lassan végzek a Scrapped Princess animével, és hihetetlenül tetszik. Nagyban emlékeztet a Tears to Tiara animére, hiszen mind a kettő egy fantáziavilágban, a távoli jövőben játszódik, ráadásul a környezet is erősen "kalandjáték", RPG stílusú. Tegnap olvastam egy részletes történetismertést a Scrapped Princess-ről, itt tudtam meg többek között, hogy a történet a mi időszámításunk szerint 7500 körül játszódik. Ez konkrétan ki van számolva, mert a történetben különböző utalások vannak az időpontra. Tetszenek ezek az animék, és korábban írtam, hogy ha vennék PlayStation-t, (ez most is áll) akkor egyrészt azért, mert sok JRPG van rá, és tennék egy próbát velük. Bár nem tudom, hogy mennyire tudnék játszani velük, hiszen ezen játékok menete lényegesen eltér azoktól, amiket én játszok. De egy próbát megér, azt gondolom.

De most a zene. Az openinget már régóta ismerem, hiszen JAM Project és Okui Masami nevei önmagukban nívót hordoznak, így nincs is több írnivaló velük kapcsolatosan, de az endingnek érdemes volt utánanézni. Már az első résztől kezdve megfogott, furcsa, pozitív, már-már ártatlan hangulata miatt. Ez egy sajátságos duett dal, amit Itou Masumi ad elő, és Ueno Yoko aláénekel. Az a lényege, hogy Itou Masumi énekel elsősorban, Ueno Yoko pedig a háttérben vokálozik, vagy mást énekel, kiegészítve a szöveg mondanivalóját, gondolatmenetét. Tetszik nekem az ötlet, ha zeneszerző lennék, ilyet én is csinálnék. Azáltal a háttérének kiegészíti a szöveget, mélyebb értelmet ad neki. Csak az énekhangot nem tudtam eleinte megszokni, mert amíg nem voltam pontosan tisztában, hogy kik éneklik a dalt, addig azt hittem, hogy valami énekelni nem tudó seiyuu-k adják elő. Mert egyébként maga az énekhang korántsem annyira erőteljes, domináns, mint általában. Az igaz, hogy maga a zene sem kívánja meg az erős hangot, de ezzel az énekkel elvész a szöveg jelentése és a dallamból fakadó hangulat. Végig az volt a gondolatom, hogy egy nagyon jó dalt hallgatok, de nem tud egy teljes egésszé válni az egész számomra, és azt gondoltam, hogy ha erősebb hangú énekesnő adná elő a dalt, jobban át tudná adni érzelmileg a mondanivalót.

Csak aztán néztem utána, hogy Itou Masumi egyébként sokat foglalkoztatott zeneszerző, különböző ismert animék és JRPG játékok zenéit szerezte. És dolgozott együtt korábban Ueno Yokóval is, ketten alkották az Oranges & Lemons együttest, ebben a felállásban énekelték el az Azumanga Daioh anime openingjét és endingjét. Meglepett, amikor olvastam erről, és azonnal be is ugrott, hogy tényleg megegyezik a két hang. 10 éve láttam az Azumangát, de a zenéi annyira megmaradtak bennem, hogy most is eszembe jut, de eléggé távoli az idő ahhoz, hogy be is azonosítsam a két hangot, úgyhogy meglepett az egyezés. És annak ellenére, hogy a Scrapped Princess endingje (melynek címe érdekes amúgy: Daichi no la-li-la) sem valami domináns, mégis most is olyan erősen szól a fejemben a dal, hogy az valami hihetetlen. Ennyiből el tudom mondani, hogy Itou Masumi nagyon ért ahhoz, hogy szerezzen úgy nagy hatású, emlékezetes zenét, hogy az nem szól annyira erőteljesen, dominánsan. Ez a lassú víz partot mos elmélete, hogy nem úgy akar hatást gyakorolni ránk, hogy szinte ráveri a zongorára az érzéseit (ahogy Kajiura Yuki csinálja, a maga nemében kiválóan), hanem csendesen, és ennek is megvan a maga varázsa.

Úgyhogy megérte utánanézni a zeneszerzőnek, már ennyiből is azt mondom, hogy érdekes életutat járt be, és mindenképp szükség van ilyen zenére is. Még annyit a végére, hogy jót mosolyogtam magamban azon, amikor rákerestem a kislemez borítójára (ami a képen látható), akkor a Google kiadta Takahashi Yoko: Li-La albumának borítóját is. Ez az album tartalmazza az addig megjelent Neon Genesis Evangelion dalokat is.

2017. május 2., kedd

Az első vietnami nyelvű karaoke

Azt nem tudom, hogy az Adarnások körében is az első (gyanítom, hogy igen), de az biztos, hogy nálam az első. A Jpopsuki-n találtam rá egy albumra, spontán akadt meg a szemem rajta. Az volt az első gondolatom a borítót nézve, hogy ennek a srácnak jó dalai lehetnek. Le is szedtem az albumot, és az első dal kapcsán olyan szinten beigazolódott a megérzésem, hogy azonnal tudtam azonosulni vele. Erről van szó:

A zene is nagyon szép, és az énekhang is teljesen rendben van. Egy szót nem tudok vietnamiul, ezért inkább érzem, hogy miről szólhat a dal (illetve erről még később), de az biztos, hogy nagyon megtetszett, és azonnal tudtam vele azonosulni. A többi dal is jó, bár olyan érzésem volt, hogy ilyen lehet egy tipikus vietnami dal. Azt nem tudom, hogy mennyire elterjedtek a különböző zenei stílusok az országban, de olyan érzésem volt, mintha Vietnam kommunista mivoltából adódóan csak bizonyos zenei stílusokat engednek meg az országban. Bár ez az egypártrendszer "szigorától" is függ, hiszen ugyan minálunk voltak különböző zenei stílusok az előző rendszerben, de például a lázadó típusú rock zenék a tűrt kategóriába tartoztak. Nem tudok arról, hogy Vietnamban lenne-e ilyen jellegű cenzúra. De a többi dal is lassú ballada, de azok nem fogtak meg érzelmileg, nem éreztem, hogy bármi különös lenne bennük, ezért gondolkodtam el azon, hogy ez az általános zenei stílus az országban. De ezt biztosra csak akkor tudom kijelenteni, ha több vietnami albummal próbálkozok. A lehetőség az adott, van jó néhány "vietnamese" címkével ellátott album az oldalon.

De ez a dal annyira megtetszett, hogy privát üzenetben megkérdeztem az album feltöltőjét, hogy nincs-e karaoke verzió a dalból. Csodák csodájára volt, és át is küldte nekem. Így megcsináltam a kfn-t a dalból. Hát, komolyan mondom, élmény volt csinálni. Az a nagy szerencse, hogy a vietnami nyelvben vannak összetett magánhangzók, a szavak meg rövidek, ebből jön az, hogy a szavak többsége egy szótagú. Legalábbis a dalszövegből kiindulva, ugyanis az egész szövegben csak egyetlen egy szót kellett szótagolni. Ez nálam reprezentatív jellegű. És hogy mennyire megszerettem a dalt, jelzi azt, hogy egyrészt könnyű volt időzíteni (annyira belém égett, hogy éreztem a ritmust), és ha nehézségbe ütköztem, akkor sem mérgeltem fel magam, hanem újra nekimentem. Volt nem régi eset, amikor a Super Lovers anime openingjeiből és endingjeiből csináltam a kfn-eket, az openingek annyira jellegtelenek, unalmasok, hogy sehogy nem jött át a ritmus, és volt olyan sor, aminek legalább tízszer kellett nekimenni, mire megéreztem a ritmust, és helyesen ütöttem le a SPACE gombot. De itt ilyen jellegű gond nem volt. Lelkesedésemben ki is írtam a karaoke fórumra, hogy ha szeretnétek még vietnami dalt, bízzátok ide. Persze tudtam, hogy nem lesz belőle úgymond semmi, hiszen ha az Adarna Karaoke 11 éves fennállása óta jó eséllyel ez az első vietnami dal, amiből karaoke készült, akkor gondoltam, hogy nem fognak tolongani a "megrendelések". De a lelkesedést jó érzés volt kiírni.

Érdekes volt a különböző ékezeteket látni a dalszövegben. Ugyanaz a szerepük, mint a kínai nyelv latin (pinjin) átírásában. A kínai és a vietnami is tonális nyelvek, és a magánhangzók fölött (vietnami esetében alatta is) a kiejtést mutatják. A tonális nyelveket könnyebb éneklő nyelveknek hívni, mert a kínaiban olyan van, hogy felfele kell vinni a hangot, magasban tartani, lefele, de van olyan is, hogy le, majd fel. Ezeknek lehetnek még különböző változatai. De szívesen tanulnék erről részletesen, főleg akkor gondolkodtam el ezen, amikor a mostani MondoConon Leea mondta, hogy a francia és a holland nyelvek kiejtései borzasztóak. Akkor gondoltam bele, hogy ezek után a vietnami nem is lehet annyira vészes, főleg, ha a hangképzés módja is jelezve van. Most februárban a japán szakra is beadtam a jelentkezésemet a Károli Gáspár Református Egyetemen. A lényeg, hogy két féléven át a japán mellett egy második ázsiai nyelvet is választani kell. De ez koreai vagy kínai lehet. Az biztos, hogy a kettő közül a a kínait fogom választani, mert a koreai írás (hangul) látványától megfájdul a szemem. De ha felvételt nyernék erre a szakra, és valamilyen csoda folytán lehet választani a vietnami nyelvet is, elsőként váltanék.

Az biztos, hogy a Google fordító tényleg érdekes dolgokra képes. Mert foglalkoztam a dalszöveggel, és bár tudom, hogy a Google fordítója nem megbízható, úgy tűnik, ha a vietnami nyelvről van szó, még annyira sem. Először magyarra fordíttattam a szöveget, és eléggé összefüggéstelen dolgokat hozott ki. Majd átvittem angolra, így már több értelme volt. De amit nagyon furcsának találtam, hogy az angol fordítás nem egyezik meg a magyaréval, jó néhány helyen voltak különbségek. És nemcsak a ragozás miatt, hanem itt-ott más szót hozott ki, így a magyar megfelelő eléggé össze-visszának tűnt. Van hova fejlődnie a Google-nek, ha fordításban is vezető szerepet akar betölteni.