Egy újra megvásárolt könyv

Kihelyeztek egy könyespultot a vásárcsarnoknál lévő újságosnál. Itt mélyen leszállított áron lehet könyveket venni. Ott találtam Tari Annamária: Y Generáció című könyvét is 699 forintért. 

Egy ideje gondolkodok azon, hogy újra megvásárolnám azokat az önismereti könyveket, amiket eladtam. Akkoriban úgy voltam Tari Annamária, Csernus Imre és Soma Mamagésa könyveivel, hogy akkor jó volt olvasni, sokat tanultam tőlük, de úgy éreztem, hogy továbbléptem, így már nem tudnak újdonsággal szolgálni. Elválnak útjaink és eladtam a könyveiket.

Most mégis újra megvenném azokat. Nem ez az első eset egyébként, amit eladok, aztán újra megveszem. Egy idő után egyszerűen rájövök arra, hogy azok, amiket eladtam mégis csak elkísértek életem egy szakaszában. Ha másért nem, ezért megőrizném ezeket a könyveket. Meg talán jól jöhetnek még.

Soma könyveit adtam el a leghamarabb, mert egy idő után nagyon bosszantott, hogy már-már szégyentelenül mutogatja magát mindenhol, meg olyan szabadossággal beszél dolgokról (egy részét ráadásul hülyeségnek is tartottam), amiket nem biztos, hogy mások készek arra, hogy meghalljanak, befogadják. De néhány hete meghallgattam az Elviszlek magammal YouTube műsorban a vele készült beszélgetést, és itt nagyon szimpatikus lett nekem.

Úgy éreztem, hogy itt úgy beszél dolgokról, hogy az számomra is befogadható. Igazából azért olvastam annak idején a könyveit, mert azt gondoltam, hogy segíthet levetkőzni a gátlásaimat. Írt jó dolgokat, de miután beláttam, hogy ez vele nem fog sikerülni, ezért abbahagytam a könyveinek olvasását. Talán most jutottam el oda, hogy az a fajta szabadság, amivel írta a könyveit, jó hatással lehetnek rám. Elég sok mindent helyre tettem magamban, és egy ideje úgy érzem hogy eljött az ideje annak, hogy most már ne csak a gyökereit keressem a problémáimnak - mert azzal már nagyon nem fogok érdemben előrébb jutni - hanem sajátítsak el olyan módszereket, amikkel az élet nehézségeit könnyebben tudom venni.

Gondolok itt például relaxációs gyakorlatokra. Vagy nagyon tetszett például, amit Byung-Chul Han írt A Kiégés társadalma című könyvében írt a passzivitásról és annak jelentőségéről. Elkezdtem azt csinálni, hogy amikor délután fáradt voltam, és volt lehetőségem, akkor lefeküdtem és becsuktam a szemem. Valami nyugodt helyre képzeltem el magam, ahol nem csinálok semmit, csak megélem a pillanatot. Nem aludtam el, mégis kb. 1 óra múlva kipihenten keltem fel az ágyból. Ekkor tanultam meg azt, hogy az agynak bizonyos esetekben nem szó szerint alvásra van szüksége, hanem elvonulásra a napi aktív tevékenységektől. Ezt jelzi a fáradtsággal. Ezután jött a Orvos-Tóth Noémi könyvében gyakorlat, hogy üljünk kényelmesen a székben, és érezzük a testünket, ahogy a hátunk a szék számlájához simul, ahogy a lábfejünk a földön nyugszik, stb. Ez is a jelen megéléséről szól. Ezek jó hatásai nyitottabbá tettek az egyéb gyakorlatokra.

Az ilyen jellegű dolgokat azért utasítottam el sokáig kategorikusan, mert sok embernél azt láttam, hogy ezt úgy alkalmazzák, mint az "ultimate" megoldást a problémáikra. Olyan érzésem volt, hogy azt gondolták, hogy ezzel elvégzik a szükséges munkát, nem kell a problémák gyökerére nézni. Miközben végig érzékeltem rajtuk, hogy feszültek. És amikor ezt nagy frusztrációval a külvilág tudtára adták... mondtam is magamban, hogy ennyit ér a te spiritualitásod!

De ma már erről másképp gondolkodok. Úgy gondolom, hogy ezek tényleg hasznos dolgok, mert segítenek közelebb jutni önmagunkhoz. De ezzel a belső munkát nem lehet megspórolni. Amit meg lehet vele tenni, hogy megkönnyítjük magunknak azt az utat, amikor igazán magunkba nézünk. Ez az, amit mai fejjel másképp csinálnék: A kettőt együtt. Mivel a különböző gyakorlatokat, módszereket nem csináltam, ezért nekem az jutott, hogy most sajátítsam el, és tegyem könnyebbé az életemet. Talán könnyebb lett volna, ha párhuzamosan teszem rendbe a dolgaimat, közben nyitott lennék a különböző relaxációs gyakorlatokra. De ami késik, nem múlik. Ezért lenne érdemes újra olvasni ezeket a könyveket. Ahogy anyagi lehetőségem lesz rá, meg is veszem őket jóárasítva.

A kiégés társadalma elolvasva

Ma a vonaton elolvastam A kiégés társadalma című könyvet. Ezzel a könyvvel különösen lassan haladtam, mert egyrészt több párhuzamos olvasmányom volt, másrészt ez egy igen nehéz olvasmány. Fogalmazás terén is: Voltak olyan mondatok, amiket többször el kellett olvasnom, hogy megértsem, másrészt a téma is elég nehéz.

De már ahogy belekezd, az durva, ugyanis erőteljesen a képünkbe nyomja, hogy mekkora baj van, már-már világvégét hirdet. Eleinte nagyon is tetszett, hogy ennyire nyíltan és kertelés nélkül megírja a valóságot, volt is olyan gondolatom, hogy ez a könyv ugyan kicsi, vékony, de nagyon velős lesz. Később aztán árnyaltabb lett a kép. Elsősorban azért, mert megoldásként egy túlzottan idealista képet fest: Passzivitás, fáradtság és az ünnep megélése. Ezek közül a fáradtságot nem is kell kérni, tálcán kínálja nekünk a mostani munkaerőpiac. Ráadásul ehhez tartoztak a legfurcsább, legkevésbé érthető érvek, az tényleg olyan, hogy többször el kell olvasni, hogy az miért jó. A passzivitás már sokkal inkább érthető. Amikor csak passzívan szemlélődsz, ráfókuszálsz valamire, befogadod a belőle áramló információt és azt feldolgozva leszel több. Ilyen tényleg létezik, elég csak arra gondolnom, hogy a dalt hallgatva magamban mélyebben elemezve miket meg nem hallok és milyen mély jelentéssel bírhat egy dal (amiben persze van munka). De ugyanígy lehet csodálni a tenger morajlását, a víz áramlását, amikor érzed a víz erejét és tiszteletben tartod azt. Az ünnepet jelen esetben én inkább átvitt értelemben értelmezném. Miközben az ünneppel kapcsolatban olvastam, az eszemben volt Zorán: Tizenegy dal albumára felénekelt emblematikus dala (Az ünnep), sokkal inkább arra a fajta ünnepre asszociáltam, amikor tényleg minden szép körülöttünk és tudunk mindennek örülni.

Viszont a könyv azért nem fogja megváltani a világot (már ha ezzel a céllal született meg), mert egyrészt túlzottan idealista megoldásai vannak. Ez nem menti meg az embert a kiégéstől, mert attól a dolgos hétköznapok még ugyanúgy jelen vannak. Működhetnek ezek a megoldások, de ahhoz alapjaiban kéne átírni az egész rendszert, amiben élünk. És minthogy nem egyik napról a másikra alakult ki, így nem egyik napról a másikra fog eltűnni. Másrészt a megfogalmazás annyira bonyolult, hogy a könyv konkrétan nem is ajánlható mindenkinek. Aki egyszerűbb (és nem feltétlen butább) gondolkodású, az könnyen abbahagyhatja a könyv olvasását, főleg, hogy ráérez arra, hogy ezek a megoldási javaslatok ebben a formában nem működnek. Folyamatosan idéz nagy filozófusoktól, pszihcológusoktól, bölcsektől, és azokhoz fűzi hozzá a kommentárját. A gondolatok jók, de túlzottan tömények. Ez a kis könyvecske tényleg velős. Valószínűleg az szolgálhat megoldásként, ha az egyén amit tud, magán alkalmazza, folyamatosan változtatja meg az életvitelét, és ez idővel egyre nagyobb halmazt alkotva, idővel kihatással lesz a társadalomra. Ezt tudom megoldásként elképzelni, de ez túlzottan optimista elképzelés. A gond ugyanis tényleg annyira komoly, hogy komplex változásnak kell történnie ahhoz, hogy az az idealizált világ, amiről a könyv ír, valóság legyen.

Amit még lehet hiányolni, hogy nem ír a jövőről. A könyv ugyanis részint nyitott kapukat dönget, hiszen ma már egyre inkább robotizálódnak a munkahelyek. Elég csak azt megnézni, hogy a Tescóban és a Sparban egyre több helyen van önkiszolgáló pénztár, amit személy szerint nagyon üdvözlök, ugyanis a pénztárosi munka az egyik legborzalmasabb, amiben eddig részem volt. Nemcsak azért megyek döntő többségében önkiszolgáló pénztárhoz, mert gyors, hanem mintegy demonstratíve, hogy én is hozzájáruljak ahhoz, hogy a pénztárosnak kevesebb munkája legyen. Na jó, elkalandoztam, vissza a könyvhöz: Szívesen vettem volna az író véleményét az alapjövedelem kérdéséről. Mert ez is a következő évtizedek nagy kérdése lesz, hogy ha tényleg egyre kevesebb munka lesz, akkor felszabadulhat az ember, arra mi lesz az állam válasza? Mit lehet olyankor tenni? Ilyet szívesen olvastam volna, annyival igazán lehetett volna vastagabb a könyv és még sokkal tartalmasabb is.

Tehát alapvetően jó könyv: Rövid, de velős. A benne lévő megoldási javaslatok viszont túlzottan idealisták és szívesen olvastam volna jövőbeni gondolatokat. Emellett a megfogalmazás sem fog mindenkinek tetszeni. Iránynak, útmutatásnak mindenképp jó, arra, hogy elindítsa az embert, viszont kéne egy olyan könyv, ami egyrészt érthetően magyarázza el a jelenségeket, másrészt lépésről lépésre ír megoldási javaslatot és nem egy végső állapotot ír meg. És akkor minél több ilyen jellegű könyv lesz, annál inkább érezheti magát ösztönözve az ember a változásra. Tömeges változás esetén idővel a nagy cégek is kénytelenek lesznek változtatni és egy végső ideális esetben, az egész gazdasági rendszer átalakulhat. Fú, de nagyon messzire mentem én is! Beleestem a könyv csapdájába...

Az utóbbi napokban vásárolt könyvek

A héten vettem két könyvet, amik jönnek velem Hollandiába, ezekről írnék.

Bérczes Tibor: Holland foci
Nem hallottam erről a könyvről, az egyetemen említették meg, hogy az egyik tanárunk írt egy könyvet a holland foci történetéről, kulturális és társadalmi jelentőségéről. Mert hát igen: Bérczes Tibor nekem tanár úr, ugyanis az első félévben tanított nekünk holland/flamand kultúrát. Tudtuk róla, hogy nagyon szereti a focit és a könyv egyrészt érdekelt a maga holland kultúra mivolta miatt, másrészt meg tudtam, hogy a tanár úr tényleg nagyon sokat tud a holland kultúráról, ezért tudtam, hogy ez a könyv is több lesz egy egyszerű fociszukroló könyvénél. És valóban. Épp csak elkezdtem olvasni, de már a bevezetőből kiderült, hogy itt tényleg többről lesz szó. Mert többek között a társadalmi, kapcsolati háló miatt annyira jelentős Hollandiában a labdarúgás, hogy milliók játsszák az országban és sokkal több klub és akadémia van az országban. És elég jól is fociznak. Ezért tartom érdekesnek, hogy csak egy EB-t nyertek a hollandok 1988-ban. A könyv most aktuális is, hiszen küszöbön a 2020-as EB és bár nem ismerem annyira a mai holland focit, hogy megjósoljam, hogy mennyi esélyük van másodjára is megnyerni az EB-t, de nagyon fogom figyelni a játékukat és amennyire tudom, kielemzem magamban.

És a harmadik ok, ami miatt megvettem ezt a könyvet, az az volt, hogy a holland tanszéken az összes tanár közül Bérczes Tibor az, akinek az egyik legjobb stílusa volt az összes előadást tartó tanárok közül. Amit a könyvben eddig olvastam, abból érzékeltem a stílust, ahogy tartotta az órákat. Az előszó címe is ez: "A holland futball mint Kár- és hajpótlás." Azt hiszem, ebbe minden benne van, hogy mit jelentett számára az a bizonyos 1966-os Magyarország-Hollandia mérkőzés, ahol egyébként 2-2 lett a végeredmény. Külön fejezetet szánt a Németország-Hollandia találkozóknak is, aminek ezt a címet adta: "A háború folytatása más eszközökkel - A holland-német futballmeccsek." Még nem tartok itt, de jó eséllyel a II. világháború német megszállására gondolt, és hogy azt mennyire megszenvedték a hollandok. Ezt a bizonyos háborút a fociban folytatják sokkal barátságosabb eszközökkel.

Már ennyiből is látszik, hogy nem egyszerű futball-enciklopédiáról van szó. Biztos vagyok, hogy nagy érdeklődéssel fogom olvasni a könyvet, pedig csak érdeklődök a sportág iránt és alkalmanként megnézek egy-egy meccset.

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
Ezt a könyvet útmutatásul vettem magamnak Hollandiában, a nehéz időszakokra. A Magyar Hangban olvastam először recenziót a könyvről, már abból kiderült számomra, hogy ez nem egy átlagos életvezetési könyv, hanem itt többről van szó. Hiszen nyíltan ír arról, hogy az önkizsákmányolás okozza a kiégést, a frusztrációt. És ami érdekes, és ettől több ez a könyv az átlagos életvezetési "tanácsokhoz" képest, hogy nem arról ír, hogy az ember egyre mohóbb, egyre többet akar magának, ezeket az átlagember már meg se hallja. Hanem azt elemzi, hogy az önkizsákmányolás együtt jár a szabadság érzetével, hiszen ma már nem a másik zsákmányol ki minket, ezáltal azt hisszük, hogy a mi döntésünk az a munka, amit csinálunk. Rövid, de már az első pár oldalból érzem, hogy ez velős olvasmány lesz, mert különböző mentális betegségekről is ír. Úgyhogy igen. Rövid könyv, kisebb méretű és 112 oldal, de már az első pár oldalból érzem, hogy sokkal több van benne, mint egy önjelölt coach életvezetési könyvében.

Mind a két könyvnek örülök. Úgy éreztem, hogy ezekre szükségem volt, ezek fontos olvasmányok lesznek. Néhány könyvet magammal viszek Hollandiába, amiknek olvasásával adós vagyok magamnak. Ez a kettő biztos velem jön.