A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VHS. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VHS. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 20., kedd

Ismét teljes Pokémon VHS gyűjtemény

Vasárnap megnyertem Vaterán a Pokémon: Mewtwo visszatér videokazettát. Ezzel ismét teljes lett a Pokémon VHS gyűjteményem. Megvolt ez régen, csak akkor valamit jobban akartam, ezért eladtam azt a kazettát bagszinak. Több Pokémon videokazettát is eladtam akkoriban, és igazából nem sokkal utána meg is bántam, hogy így tettem. Ezt az egyet leszámítva elég hamar sikerült megszerezni a korábban eladottakat, de ezt sokáig nem találtam.

Néhány hete kaptam meg hírlevélben, hogy kikerült egy példány eladásra. 1500 forint volt... Ezen nem akadékoskodtam, tudtam, hogy eléggé felment a videokazetták és egyéb retro cuccok ára, megvettem volna ennyiért. Tettem is rá licitet, csak nem sokkal utána túllicitáltak. Mivel azt gondoltam, hogy nem lesz annyira kitartó, rögtön meg is mutattam a riválisomnak (ha már Pokémon VHS-ért párbajozunk...), hogy ki az úr a háznál, így felüllicitáltam őt. De megint csak azt hitte, hogy legyőzhet engem. Ekkor már kénytelen voltam taktikát váltani, ha nem akarom a csillagos égig fellőni a videokazetta árát. Az utolsó percekben tettem rá újra licitet. Az volt a poén, hogy még utána is próbálkozott, de annyit nem ért már neki, hogy az általam megadott árat felüllicitálja (az ugye nem látszik, ha a minimálisan licitálandó árnál többet adok meg), így én nyertem.

3400 forintnál állt meg végül a licit. Többször is tettem megjegyzést bagszinak, amikor a Fantasy Expón Szeliroli pultjánál láttam az első Pokémon film VHS-t 3500 forintért, hogy megnézném, ki venné meg annyiért. Azt tessék... Én veszek Pokémon videokazettát kishíján 3500 forintért. Őrület egyébként, hogy tényleg felment a retro játékok, videokazetták, magnókazetták ára... Régen a kazetták párszáz forintos tételek voltak... Már az 500 forintot is sokalltam egy-egy kazettáért, igyekeztem alkudni belőle, most meg... Biztos az infláció is közrejátszik, de inkább az, hogy ennyire felértékelődött a retro, és a gyűjtemény értéke. Nem tagadom, én is elsősorban oda vettem. De le is tudnám játszani, mert megvan az AKAI VS-G440-es videomagnóm, és teljességgel működőképes. Talán egy nap majd áram alá teszem, és megnézem videón.

Szolnokon volt egyébként a videokazetta, tehát el tudtam érte menni vonattal. Alig hosszabb egy óránál a vonatút, az eladó meg kihozta a vasútállomásra, szerencsére gördülékenyen ment, úgyhogy végre megvan a hiányzó Pokémon videokazetta. És a teljes gyűjtemény? Íme.

Végülis bármikor lejátszhatnám ezeket, ha úgy akarok Pokémont nézni, mint 25 éve. Nemcsak videomagnóm van, de a Sony Trinitron TV-m is köszöni szépen, jól van. Úgyhogy bármikor retrózhatok itthon. De ha jobb minőségben akarom megnézni, akkor a DVD-k is rendelkezésre állnak.

Kár, hogy csak ennyi film jelent meg magyarul. A 3. filmet adták még több TV-csatornán, de azt már nem adták ki videón és DVD-n.

Nos, ennyi lenne. Nem mondom, hogy soha többé videokazettát 3500 forintért, de az biztos, hogy a megemelkedett árak tudatosságra hívják fel a figyelmet. Csak azt veszem meg ennyiért, ami tényleg fontos számomra. A Pokémon VHS az volt.

2021. február 19., péntek

Sikeres próbálkozás

Csak sikerült beindítani a videót, és működik rendesen. Egy új elemmel működött az "OK" gomb a táviránytón, és így be tudtam állítani az időt rajta. Mondjuk csodálkoztam is, mert próbálkoztam másik elemmel már akkor is, de nem működött. Ma ilyen esélytelenek nyugalmával próbáltam beállítani rajta az időt, amikor meglepve tapasztaltam, hogy sikerült. Úgyhogy megnéztem a 102 kiskutyát videón is.

Jó volt, elvoltam vele. Egyébként nagyon nem tervezek videokazettákat venni. Nincs ötletem, hogy mit vehetnék. Néhány Disney kazetta hiányzik még, de nagyon nagy videokazetta-gyűjteményt nem halmoznék fel. Aztán majd nézelődök a bolhapiacon. Ha találok valami jót párszáz forintért, jöhet.

Egyébként volt most is probléma a videóval, ugyanis nem akarta kiadni a kazettát. A távirányítón nincs "EJECT" gomb, csak magán a videón a "STOP" gombbal együtt. Akárhogy nyomtam, nem adta ki. Na mondom magamban, örökre benne marad a kazetta? Aztán egy jó erős és hirtelen mozdulattal nekimentem a gombnak és kiadta a kazettát. Mindegyik más gomb működik a videón, nem tudom, hogy ez mitől lehet. Mindenesetre van "Mi Afstandsbediening" (távirányító) alkalmazás a telefonon, tekintve, hogy Xiaomi telefonom van, azzal a DVD-lejátszók között be lehet állítani videomagnóknak is távirányítót, ezt megtettem. Azon lesz az "EJECT" gomb, ha ki akarom venni a kazettát.

Egyébként akkor is eszembe jutott az távirányítós alkalmazás, amikor az "OK" gombbal volt gondom, de akkor nem működött. Most egyébként másképp néz ki videó távirányítójának a képe, jó eséllyel mert frissítették az alkalmazást azóta. A videó most már bekapcsolva marad, hogy legalább az időt mutassa. Aztán lehet, hogy többet fogom használni.

102 Kiskutya videokazetta

Ismét találtam egy menőséget a bolhapiacon, méghozzá a 102 Kiskutya filmet videokazettán. Alapvetően nem vagyok az alkudozás híve (nagyon ritkán alkudozok piacon), de mivel csak 200 forint volt nálam, kénytelen voltam lealkudni a 300 forintból, hogy megvehessem. És meg is lett. Úgyhogy most már videokazettán is megvan. Már csak a videót kell beüzemelni. Csak egy ideje nincs az áramhoz kötve, mert a távirányító "OK" gombja nem működik és nem tudom beállítani rajta az időt. Azt meg nem akarom, hogy az "AKAI" szó villogjon a kijelzőn szüntelenül. De később megnézem, hogy tudok-e vele valamit kezdeni, mert egyébként használnám gyakrabban a videót is, hiszen van egy tisztes videokazetta gyűjteményem, elsősorban Disney videokazettákból.

Egyébként ahogy meglett DVD-n a film, folyamatosan kerestem Vaterán a videokazettán is, hogy meglegyen mindhárom kiadásban a film. Van is egy 600 forintért, de ha arra rászámolom a postaköltséget, úgy már nem annyira buli. És megérte eddig várni. Úgyhogy teljes lett a 102 Kiskutya gyűjtemény.

És ezzel már megvan mindkét film videokazettán.

Már csak a 101 Kiskutya új kiadású DVD-je kell és akkor teljes is lesz a gyűjtemény a filmekből.

2021. február 4., csütörtök

101 Kiskutya és 102 Kiskutya DVD-k

Ma megérkezett a Vaterás rendelésem, az élőszereplős 101 Kiskutya és 102 Kiskutya DVD-k. Az utóbbi időkben jónéhányszor megnéztem mindkét filmet, és nem titkoltan többek között azért, mert mindkettőn rajta van a holland szinkron és felirat. Nem lelkesedve arról, hogy mindkét DVD első kiadású, és hát az InterCom sokkal igényesebb kiadásokat készített a Disney DVD-kből.

Persze, nem lehet hibáztatni a Pro Videót sem, mert ők is csak abból főznek, ami van. Ők már más kiadást kapnak feldolgozásra. Régebben nagyobb volt a kereslet a DVD-kre, ezért a kiadásokra, a borítóra is nagyobb figyelmet fordítottak. Hogy mekkora a különbség, az az alábbi képeken látszik csak igazán, főleg a harmadik képen.

Fogom majd váltogatni a nyelveket, így többször is meg fogom nézni a filmeket. De igazából most is csak azt tudom mondani, hogy csak Szörnyella miatt nézhető a film. Mondjuk az 1961-es rajzfilmben is ő dominál, nem véletlen, hogy ő van legtöbb helyen a képeken. De többi emberi karakter egyáltalán nem alkot emlékezeteset. Ami az állatokat illeti... Az vitán felül áll, hogy teljesen irreális, ahogy viselkednek. Ha létezik is valamilyen kommunikáció az állatok között, biztos, hogy nem ilyen szinten, mint ahogy a filmben bemutatták. És bíztam is különben abban, hogy az extrákban képet kapunk arról, hogy pontosan hogyan oldották meg a kutyák mozgását, de rendkívül szegényes az extrák kínálata DVD-n. Az a 2 kb. 3-4 perces werkfilm, ami semmilyen formában nem alkalmas arra, hogy bemutassa a film készítésének hátterét. Kíváncsi lettem volna arra, hogyan valósították meg az állatok között a már szinte emberi szintű kommunikációt, de ez tökéletesen kimaradt.

Egyébként meg ezt a filmet csak gyermeki lélekkel lehet oldottan nézni. Nem szabad egy percre sem komolyan venni, hogy az állatok ennyire intelligensen viselkednek a filmben és azon elgondolkodni, hogy ezt mégis hogy találták ki. A film egyértelműen gyerekeknek szól. 10 éves voltam, amikor ment a mozikban, láttam is annak idején, és ma is vissza tudom idézni, hogy nagyon kedves filmnek tartottam. Ez a film csak úgy élvezhető, ha felnőtt fejjel is az akkori 10 éves gyereklelkemmel nézem. Tekintve, hogy most is szívesen nézem, ez sikerül. Sőt, most Szörnyella DeFrász, vagyis Glenn Close színészi játékát még jobban szeretem. Az mondjuk sajátságos érzetet ad a filmnek, hogy mindig a gonosznak szurkolok. Nagyon aranyosak a kiskutyák, szeretem őket, sőt a mai napig könnyeket ejtek, ahogy a kis Lucky életre kel Roger kezében, de csak ismételni tudom magam, hogy annyira erős Szörnyella jelenléte a filmben, és azért, mert nem kell őt komolyan venni, inkább komikusnak hat a szerepe. Ezért tudok mai napig sokat nevetni rajta. Mondjuk ez talán külsősként üt ennyire, de amikor ráordít Alonsóra:

VEGYE ÁT A RAJZOT ANITÁTÓL ÉS HOZZA IDE NEKEM!!! NEHEZÉRE ESIK???

Ezt valahányszor látom / hallom, mindig könnyezek a nevetéstől. Bár az biztos, hogy ez élőben azért komolyan ijesztő lenne. De ahogy visszagondolok a rajzfilm változatra, Szörnyella már ott is olyan volt, hogy lehetett érzékelni, hogy ott sem kell őt komolyan venni. Ugyanezt hozták át a filmbe is és ha a klasszikusra alapozunk, akkor kiválóan. Tehát igazából ez is olyan film, amit a helyén kell kezelni, és akkor élvezhető. Természetesen szó nincs arról, hogy 10 pontot érdemelne, főleg ha azt is beveszem, hogy a kis család, főleg a házvezetőnő, Nanny mennyire idegesítő. Továbbra sem bírom azt a tökéletes álomvilágban élő idős nő szerepét, amit megjelenít. Minden egyes pillanatban annyira boldog, mintha egyenesen a mennyországból szállt volna le. Roger és Anita meg akkor szerepelt le nálam, amikor Anita már majdnem a végén jön arra rá, hogy na vajon ki lophatta el a kiskutyákat, és milyen szándékkal? Na vajon? Ez az a dolog, amit sehogy nem tudok elfogadni, és semmilyen történetvezetés nem magyaráz meg. Tehát, amikor teljesen nyilvánvaló Szörnyella gonoszsága. Ott látta, ott ordízott előtte, ott rajzolgatta önelégülten, gonosz vigyorral az arcán a pöttyös szörmebundát... Ez az, amit sehogy sem tudok elfogadni, minden más szerethető.

Még néhány kép a 101 Kiskutya videokazetta és DVD kiadásáról.

A videokazetta régóta megvan, ehhez jött a DVD ma. Egyébként néztem, hogy megjelent-e valaha Blu-rayen, de meglepetten konstatáltam, hogy soha, sehol nem jelent meg a fim Blu-rayen. Így a film igazából egy módon nézhető meg Full HD-ben: nCore-ról letöltve, ott a magasabb bitrátájút szedtem le. Mindkét film 10-10 GB, ha megint lesz majd egy kis pénzem, veszek egy 32 GB-ot Pen Drive-ot, és az lesz a Blu-raye a két filmnek. A két DVD-t meg feltettem a gépemre, kiszedem belőlük a holland szinkront és feliratot, és ráteszem azokat is a Pen Drive-ra, így a németalföldi nyelven is nézhető lesz Full HD-ben.

2020. október 27., kedd

Macskarisztokraták filmzene CD-n

8 év... 8 évnyi keresés után lett meg a Macskarisztokraták filmzene CD-n. Én magam sem hiszem, hogy végre megtaláltam annyi reménytelen keresés után. Vaterán találtam meg. Nem volt olcsó, 2.000 forintos áron tette ki licitre, és 5.000 forintos villámáron. Az nem is volt kérdés, hogy a lehető legolcsóbban veszem meg, de azt elismerem, hogy megfordult a fejemben, hogy akár villámáron is megvenném. De azt talán mégse. Szerencsére nem folyt öldöklő harc a CD-ért, de a 2.000 forintos licitemet egyszer túllicitálták. Ekkor azt találtam ki, hogy az utolsó percben teszek rá még egy licitet. Hogy biztos legyek abban, hogy az enyém lesz, ezért azt csináltam, hogy 4.000 forintot teszek rá. Azért ennyit, mert nem látom, hogy mennyivel licitáltak túl (csak a 2.150 forintos árat láttam, de a túllicitáló valódi licitje ennél több is lehet). Ez persze azonnal bejött, és csak a 2.705 forintos ár volt látható, az nem, hogy az én licitem mennyi volt valójában. És nem jelent semmit, hogy 4.000 forintot tettem rá, mivel senki nem licitált a 2.705 forintos árra, ezért ennyiért lett az enyém. De komolyan mondom, annyira izgultam, mintha valósággal harc lett volna a CD-ért. De az enyém lett, ezzel egy igazi ritkaság tulajdonosa lettem, ami egy Disney rajongó számára kinccsel ér fel.

Kifizettem, ahogy tudtam, és ma meg is kaptam a CD-t. Így a kazetta mellé megjött a CD is. Hihetetlen érzés, mindenképp megérte. Be is digitalizáltam magamnak, illetve kitettem egy weboldalra is letöltésre. Majd kiteszem ide is. Csak az a baj, hogy a scannerem most mondta fel a szolgálatot, úgyhogy nem tudom bescannelni a CD borítót. De a zenét majd itt is elérhetővé teszem. Mindenképp szeretném, ha a magyar változat megmaradna az utókornak. Egyébként nagyon jó volt hallgatni, eszembe juttatta a jeleneteket, ahol az adott dal hallható volt. Meg majd írok a zenéről részletesen is. Viszont a Discogs-on már kint van az adatlap a CD-ről.

És akkor így néz ki most a Macskarisztokraták gyűjteményem.

2018. december 15., szombat

Első kiadású Macskarisztokraták DVD

Régi Disney-s vágyam teljesült, sikerült megszerezni az első kiadású Macskarisztokraták DVD-t. Mivel ez a Disney klasszikus annyira nem elterjedt nálunk, mint az Aladdin vagy az Oroszlánkirály ezért nehezebb megtalálni egy-egy kiadást, amit megvennék. Ezt is több éves keresgélés után sikerült megtalálni Budapesten, ráadásul jó áron, csak 700 forint volt. Pedig ez 2001-2002-es megjelenésű, tehát a DVD nagy felfutásakor jelent meg, és 6.990 forint volt az ára. Kiadták videokazettán is ugyanezzel a borítóval, az 3.190 forint volt. Tehát az volt a második kiadású VHS.

Nagyon örülök, hogy megvan, mert nagyon igényesek voltak az ekkor megjelent DVD-k, és bíztam abban, hogy a Macskarisztokraták is ilyen lesz. Szinte mindenben teljesíti az elképzeléseimet, egy dologban marad el, méghozzá az extrákban. Abból eléggé kevés van ezen a DVD-n, pedig az ez idő tájt megjelent DVD-k nagyon sok extrákat tartalmaztak. Részint ezzel akarták népszerűsíteni a DVD-t, másrészt meg képzelhetjük, hogy az akkori keresetekhez képest mennyire drága volt a DVD. Így a magas ár miatti kompenzáció... Nem is tudom, hogy nevezzem, de a lényeg, hogy kevés extra van rajta. Ami meglepő volt (ez számomra inkább kellemes), hogy a képarány 4:3-as. Egyértelmű, hogy a régi képcsöves TV-kre optimalizálták (ekkoriban még csak felfutóban voltak a plazma TV-k, és azok is extrém drágák voltak). Ez nekem azért kellemes, mert így tudtam a régi TV-men is nézni. Ahhoz is van kötve egy DVD lejátszó, azzal néztem. Nagyon szép volt a kép.

Ami az extrákat illeti, kijött később (nem tudom, pontosan mikor) egy extra változat díszdobozban, az tartalmaz sok extrát. Azon van rajta a "She Never Felt Alone" dal, ami kimaradt a filmből. Az extra változat meg már szélesvásznú.

Lefényképeztem a Macskarisztokraták gyűjteményemet, eddig így néz ki.

Kétszer van meg videokazettán, háromszor DVD-n, és egyszer Blu-ray-en. Végülis megvan az InterCom által kiadott extra kiadás, csak díszdoboz nélkül. Lehetett úgy is kapni a Media Markt-ban. Majd tervezem megvenni díszdobozban, és eladom majd a tokos változatot. Igazából még az Arany gyűjtemény keretében is megjelent a Macskarisztokraták, azt is megvenném, de az pont az InterComos extra változat borítójú DVD-vel kapható. Annak elég lenne csak a külső doboza, és akkor lenne teljes a gyűjtemény. Illetve ha ehhez még hozzájönne a filmzene CD és kazetta, na az lenne az Ultimate Macskarisztrokraták gyűjtemény.

2018. július 13., péntek

Retro részleg fejlesztve

Történt némi változás, amióta nem írtam az albérletről, ugyanis sajnos azóta megint újba költöztem. Szerencsétlenül alakultak a dolgok, néhány barátom már azon viccelődött, hogy az új hobbim lett az albérletkeresés. Ez a 9. albérlet, érdekességként az 5. kispesti albérlet. Nemcsak azért akartam a XIX. kerületbe költözni, mert szeretek itt lakni, hanem mert már sok cuccom van itt, és nem akartam messzire költözni a X. kerületből, hogy ne kelljen annyit cipekedni. Szerencsére itt nagyon jól alakulnak a dolgok, maximálisan elégedett vagyok mindennel, a hiányosságaival meg együtt tudok élni, azokat majd később.

És itt új retro részleget találtam ki, ezt fejlesztettem, ugyanis volt anyagi lehetőségem venni képcsöves TV-t, jó minőségűt, jó áron. Méghozzá egy Sony Trinitron KV-21M3K modellt. Itt most konkrétan modellt nem kerestem, két kitételem volt. Az egyik, hogy a márkája lehetőleg Sony vagy Panasonic legyen, és 51 cm képátmérőjű, ami képcsöves TV-knél ideális számomra. Mind a kettő bejött. ráadásul az ára is kedvező volt (3.900 forint), megvolt az eredeti távirányítója is, úgyhogy azt gondolom, hogy jó vásár volt. Mazsibazsi barátom segített elhozni, akinek nem tudok eléggé hálás lenni a segítségéért, és hogy ennyire készséges volt.

Mielőtt beüzemeltem, még ki kellett takarítani, ugyanis eléggé koszosan vettem át, csupa por volt. Még a képcsőre is ragadt valami kosz. De néhány univerzális nedves törlőkendő, és még a rések portalanításával és a távirányító alapos kitisztításával is éveket fiatalítottam a TV-n. Annyira alaposan tisztítottam ki, hogy még a réseknél is portalanítottam, minden egyes rést letakarítottam. Először a legegyszerűbbet akartam kipróbálni, az AV csatlakozást. Ehhez egy Nintendo 64-et csatlakoztattam, bele Mario Kart 64-et, szinte zavarba ejtő az eredmény:

Különben nagyon nehéz képcsöves TV-ről jó képet elkapni, mert ez a TV is csak 50 Hz-et tud, és írtam róla nemrég, hogy amúgy folyamatos a kép, de valamiért ha fényképezőgépen nézem, rettenetesen vibrál. És olyan képet elkapni, amin a legkevesebb vibráció látszik... Nagyon sok képet csináltam, mire megtaláltam a megfelelőt. Egyébként akik emlékeznek a '90-es években, amikor valami hír vagy tudósítás keretében TV-k és számítógépes monitorok látszottak, ott volt nagyon erős vibrálás, ami a TV-n keresztül látszott. Na ugyanez az eset van itt is. Amúgy Mario Kart 64-ezni mindig jó buli, most is szerettem.

Aztán jött az, hogy kipróbáljam a hangolást, rácsatlakoztattam a Super Nintendót RF kábellel, és jelentem, megtalálta:

Bár a keresés eleinte problémás volt, ugyanis nem értettem a jeleket a TV-n. Az volt, hogy behangoltam, az ment, de azt hittem, hogy ezzel el van intézve, el is van mentve, de amikor visszaléptem, láttam, hogy mégsem mentette el.. Nem értettem a piktogramokat, aztán többször próbálkozás után rájöttem, melyik a mentés. Még szép, hogy a Super Mario All-Stars-szal próbáltam ki, mentem vele egy pár percet. Ami furcsa volt, hogy többször változott a kép minősége. Volt olyan, amikor olyan szép és tiszta volt a kép, mintha AV-ra lett volna csatlakoztatva, máskor meg erősen hangyás lett a kép.

De aztán kiderült, hogy inkább a Nintendo RF kábel érintkezése az, ami problémás lehet, ugyanis harmadikként a videomagnót csatlakoztattam rá (azt is ugyanígy), és amikor arra rákerestem, annak a képe tökéletes volt, és nem volt változás. A Super Mario videokazettával próbáltam ki.

Úgy tűnik a Super Nintendót hangyásabb "pillanatában" kaptam el, mert azért látható különbség a videós kép javára. Úgyhogy most már videokazettákat is tudok nézni régi TV-n.

A következő a Sega Master System volt. Ezt is be akartam hangolni a helyére, teljes siker volt. És ennek a képe is végig gyönyörű volt.

Továbbra is nagyon szeretem a Master Systemes első Sonic the Hedgehog játékot. Most is elvittem a feléig. Aztán tovább nem, mert éhes voltam, és addig is pihentem egy kicsit.

Legvégül a régi DVD-lejátszót csatlakoztattam a TV-hez. Van ugyanis egy Pioneer DV-340-es modellű DVD lejátszóm, ami még a DVD-korszak kezdeti szakaszából származik, 2001-2002 tájáról, amikor még 120.000 forint volt egy lejátszó. Ez a lejátszó annyira kezdetleges, hogy nincs rajta se USB csatlakozás, valamint adat DVD-ről semmilyen formátumot nem ismer fel (avi, mkv, mp4, semmilyet). Úgyhogy ez csak eredeti DVD-t tud lejátszani, illetve élek a gyanúperrel, hogy az ISO-ban kiírt DVD-kkel is boldogul, ezt még nem próbáltam. Magát a lejátszót igen, a Hófehérke és a hét törpe DVD-vel próbáltam ki, és megy rajta rendben minden.

A retro részleg most kicsit szűkösen van itt az új helyen, de örülök neki.

Jelen állapotában elégedett vagyok, csak sajnos szűkösen vagyok abban a szobában, ugyanis ott van tárolva majdnem minden olyan bútor, ami nem kell. Két ágy is van a szobában, egyik van a másikra téve, úgyhogy épp csak annyira tudom magam ott kényelembe helyezni, hogy egy széket oda, és kb. 40-50 cm távolságból nézem a TV-t. Egyelőre ez még nincs megoldva, most kényelmetlen és szűkös, de teszek azért, hogy felszabaduljon a szoba. Tehetek is róla, ugyanis a főbérlőnek sem kellenek a bútorok, mondta nekem, hogy ha meg tudom oldani, hogy elszállítsák, akkor engedélyt sem kell kérnem, intézhetem, hogy vigyék el. Örömmel, mert amúgy eléggé régi bútorok. Foglalják a helyet, nincs szükség rájuk, és öregítik a lakást. Úgy volt, hogy a bútorok és az ágy közül három az én szobámban volt, amit nekem adtak ki, csak mivel én vettem saját bútorokat korábban, és időközben át lettek hozva, ezért ki kellett rakni a szobából. De hogy milyen nehezen találtam meg a helyüket, és mire odatettem őket... Na az nagy munka volt, de egyébként bámulatos a különbség. Azzal, hogy az én néhány hónapja vásárolt bútoraim kerültek ide, már attól sokat fiatalodott a szoba.

Nemcsak a gyors, kényszerű költözés miatt döntöttem emellett a szoba mellett, hanem mert láttam fantáziát, úgy az egész lakásban. Ugyanis a panelek közül, amiket láttam, ennek az elrendezése tetszik a legjobban. Ez ugyanis egy három szobás lakás, van a nagyszoba, amiben a lakótársam lakik, és van a közepes méretű szoba, amiben én. A kicsiben senki, itt vannak a bútorok, amik nem kellenek, és ide is berendezkedtem. Aztán ha sikerült elszállíttatni minden bútort, ami nem kell, akkor berendezkedhetek ide is, meg van engedve. Úgyhogy lényegében két szobát bérelek egy áráért. De nagyon jól érzem itt magam, végre úgy tűnik, hogy ez lesz az a hely, ahol sokáig fogok maradni, akár hosszú évekre is. Főleg, hogy ha ez a lakás fel lenne újítva, nagyon szép lenne, akár egyedül is bérelném, ha majd olyan anyagi helyzetem lesz. A legkisebb szoba ugyanis a konyha mögött van közvetlen, én megcsinálnám azt, hogy a kettő közötti falat kivetetném, és lenne egy nagy étkezős konyha. Valamint a konyha és szoba bejáratát is kivetetném, mivel egymás mellett vannak, és így a folyosó tág terű lesz. Aminek azért örülnék, mert többek között amit a '80-as években épült panelekben nem szeretek, hogy a folyosó szűk, és olyan érzetet ad, mintha elszeparálná a lakás egyes helyiségeit, és nem egy teljes egészet ad a lakás, hanem mondjuk két felet. Például Békéscsabán abban a lakásban, ahol felnőttem, egy szűk folyosó egyik végén van két szoba, a másik végében meg kettő, és olyan érzetet ad, mintha két különböző lakás szobái lennének. Viszont az a gondolatom, hogy ha tágas lenne a folyosó azáltal, hogy a konyhával egy teljes egészet ad, és sokkal jobb lesz a lakásban is tartózkodni. Hogy ilyeneken is gondolkodok, ez is jelzi, hogy jól érzem magam itt, és hosszútávra tervezek ide. Egyébként nagyon jófej a főbérlő, elmondtam neki a terveimet, gondolataimat a lakásról, és maximálisan nyitott rá. Úgyhogy ha tényleg sokáig itt maradok, és minden rendben lesz, fogok indítványozni jövő nyárra egy átfogó felújítást. Addig meg a hiányosságaival együtt vagyok elégedett a lakással. Végre oldottan jól érzem magam, ez nagyon hiányzott.

2018. április 14., szombat

A Maszk videokazetta

Ha anyagi lehetőségem adódik, és találok Vaterán olyan régiségeket, melyeket szerettem gyerekként, azokat igyekszem megvenni. Ahogy most is a Maszk videokazettát. Gyerekkoromban sokszor megnéztem a filmet, mert régen ment a Cartoon Network-ön a Maszk rajzfilmsorozat, és nagyon szerettem. Érdekes volt, hogy kaptam rá a rajzfilmre. 1993 körül 19 órakor volt a Tom & Jerry, és rögtön utána, 19.30-kor a Maszk, úgy voltam vele, hogy megnézem, mert ez volt az utolsó rajzfiém aznapra (6-20 óra között ment a Cartoon Network annak idején). Megszerettem, tetszett, hogy valósággal megbolondult, amikor Stanley Ipkiss magára öltötte a maszkot. A film 1994-es, így azt később láttam, sőt, nem is moziban láttam, hanem amikor megjelent videokazettán, akkor kölcsönöztük ki videotékából. Szerettem a filmet is, és most is azt gondolom, hogy nagyon jó a kivitelezés, és most is szórakoztat. Mindenképp ajánlom megtekintésre a filmet.

A film főszereplője Stanley Ipkiss, a kétbalkezes banki alkalmazott, aki bármibe is fog, az biztos, hogy balul sül el. Az egyik ilyen rémes nap estéjén egy maszkot talál a folyóban, amit ha magára ölt, egyből megváltozik. Fékezhetetlen mókamesterré válik, ő lesz a társaság középpontja, aki még a nehézfiúkat is megnevetteti, és a rendőröket is megtáncoltatja. Nehézfiúk márpedig vannak, nemcsak azok, akiknek hosszúkás léggömbből különböző állatokat készít, hanem a város, ahol él, Edge City, annak kedvelt szórakozóhelye a Coco Bongo, ennek tulajdonosa egy maffiavezér, Niko, aki bizony az egész várost az irányítása alatt tartja. Neki dolgozik Dorian, akinek célja, hogy uralja az alvilágot és a várost, ezért akár Nikót is megölné. Márpedig Niko sem viccel. Az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Niko verőemberei elhozzák neki Doriant, mert valamit elvétett, és sajátságos módon fenyegette meg. Épp golfozott, amikor előállították, szépen lefektették, a szájába tették a pöcköt, rá a golflabdát, és mondta a maffiavezér, hogy ha ideges, akkor el szokta véteni, és lehet, hogy most is elvéti. De az a hideg gyilkos tekintet, és hangstílus, ahogy mondja, az durva volt. Biztos, hogy érdemes vele kikezdeni és az életére törni?

A történet kétségtelenül akkor indul be, amikor Stanley Ipkiss magára ölti a maszkot, és zöld arcúként, hirtelen ő lesz a nagymenő. Mondjuk ez a maszk is érdekes analógia. Kétféle magyarázatot hallottam rá. Az egyik, hogy kihozza belőlünk a legmenőbb énünket, a másik meg hogy az ösztönénünket hozza ki belőlünk, amilyenek legbelül szeretnénk lenni. Inkább az utóbbit tartom jó gondolatnak. Nagyon bírom, amit a maszkként csinál, a szavajárásai (néha közmondásokkal fejezi ki magát), amiket művel. Csakhát a műveleteihez olyan cselekedetek is társulnak, mint a bankrablás (Aki korán kel, aranyat lel, nem igaz?), így a rendőrség figyelmét is felhívja magára, nemcsak a maffiáét. Mindezek mellett Stanley beleszeret a Coco Bongo táncosnőjébe, Tina Carlyle-be, aki maga a tökéletes szépség. A bankban találkoznak először, számlát szeretne nyitni, de hát a táskába épített kamera sem véletlen van ott. A maffia akarja kirabolni, a kamera segítségével pedig felderítik a terepet. Tina sem sokáig marad hű hozzájuk, egyből megtetszik neki Stanley esetlensége, és közvetlensége, nem utolsósorban az érzelmek viszonzásra találnak. Mert hát a maffiának ő csak játékszere, elmondása szerint Stanley az első, aki emberként bánt vele. Életszerű, mert aki húszas éveinek elején a maffiával kerül kapcsolatba, annak nem lehetett valami szép gyerekkora.

Végül egymásra találnak, és a maffiózók is megkapják a magukét, ki hogy... Nagyon tetszik a film, most is élmény volt nézni. Itt el tudom engedni, hogy mennyire reflektál a valóságra, hiszen egy képregény adaptációja, amit nagyon jól megoldottak, hihetetlenül szórakoztató lett. A rajzfilmsorozat is nagyon jó lett, a film pedig fantasztikusan egészíti ki azt. Ajánlom mindenkinek, könnyed szórakozásra kiváló választás.

2017. december 30., szombat

Jó reggelt, Vietnam! három kiadásban

Annak ellenére, hogy csak két alakítását láttam Robin Williams-nek, abban a kevésben nagyon szeretem, amit csinál. Jóformán csak a két legismertebb filmjét láttam, a Mrs. Doubtfire (Apa csak egy van) és a Jó reggelt, Vietnam!, de ide lehet sorolni a Disney-klasszikusok közül Aladdint, ahol Dzsinnként is valami eszméletlent alakított. Most azon vagyok, hogy a két legismertebb filmjét beszerezzen videokazettán és DVD-n, lehetőleg az első kiadásúakat.

Ez sikerült a Jó reggelt, Vietnam! esetében, de ez érdekesen alakult.

Sikerült beszerezni az első kiadásokat videokazettán és DVD-n, a jobb oldalt lévő kék alapon a kép, egy későbbi, 2011-es kiadás. Ez régebb óta megvan. Amikor megtaláltam az első kiadású DVD-t, úgy tervezem, hogy a jobb oldalit eladom vaterán nyomott áron, de meg fog maradni, ugyanis az extra változaton nincs magyar szinkron, csak felirat. Az újra meg a szinkron is rákerült. Semmiképp ne egy őrült filmrajongónak képzeljetek el, de az a néhány film, amit szeretek, azt szeretném a lehető legjobb minőségben, gyűjteménybe betudni. És azért ragaszkodok az első kiadásokhoz, mert akkor még volt presztízse a DVD-nek, sokan vették, és odafigyeltek a külsőségekre. Általában az első kiadású DVD-k sokkal jobban néznek ki. Adott esetben díszdobozosak, több lemezesek, több extra van rajtuk, tehát a kiadók részéről is érződött, hogy foglalkoznak a DVD minőségével. És pont a Jó reggelt, Vietnam! lett egyfajta kivétel, hiszen az újabb kiadásra került rá a magyar szinkron, és minden extra megmaradt az első kiadásból. Egyébként van egy kisebb tudásbéli deficitem, ugyanis szentül meg voltam győződve arról, hogy itt is Mikó István hangján szólal meg Robin Williams, de amikor olvastam a Wikipédián, hogy itt Bajor Imre szinkronizálta, nagyon meglepődtem. Több filmben is láttam őt, láttam a Família Kft-ben, a Szomszédokban, ő volt a Pasik sorozat egyik főszereplője, meg a Heti Hetest is sokáig néztem, tehát sok helyen hallottam őt, és sehogy nem tudtam magamban összeegyeztetni Robin Williams hangjával. Nem tudtam elképzelni, hogy Bajor Imre jó szinkronhang lenne a filmben. Az új kiadású DVD-n az első szinkron van (mert Gesztesi Károly hangjára viszont emlékszem, és ő első szinkronos volt), de halovány emlékeimben ugyan, de tisztára meg voltam győződve arról, hogy Robin Williams-et Mikó István szinkronizálta.

Tegnap megnéztem a videokazettát, és meglepetten hallom a sok hangutánzásból, hogy ez tényleg Bajor Imre. És nem akartam elhinni, hogy ennyire jól csinálja. Annyira hitelesen játszik a hangjával, és annyira jól lavírozik a vicces és a komoly jelenetek között, hogy az eszméletlen. Azt mondom, hogy ha nem lenne más szerepe Bajor Imrének csak ez az egy szinkron, akkor is azt gondolnám róla, hogy egy életre megjegyeztette magát velem, de így, hogy láttam még néhány vicces szerepben, így most még jobban azt gondolom, hogy 2014-ben egy fantasztikus színész halt meg Bajor Imre személyében. Ahogy Robin Williams-ében is, szintén 2014-ben, de amit durvának tartok, hogy kettejük között mindössze 5 nap különbség van halála napjának tekintetében. Augusztus 6 és 11. Mind a kettejükért kár volt.

A filmről részletes véleményt később írnék, mert azt érzem, hogy jobban utána kell olvasnom a Vietnami háború történetéről, hogy tudjam, hova tenni a film történéseit. Mert értem, hogy mi történik, de úgy érzem, hogy olvasnom kell a háborúról ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, hogy az események valósak, vagy csak az érzelmekre akarnak hatni. Önmagában, amit láttam, nagyon tetszik, és jelen tudásom szerint mondanivaló tekintetében hitelesnek érzem. Inkább a kiadványokról írnék. A videokazetta megmarad gyűjteménybe, az első kiadású DVD-re voltam kíváncsi, egyrészt most láttam először angol hanggal, feliratosan. Abban nem volt kétségem, hogy az eredeti hangok kiválóan visszaadják a film hangulatát, viszont a felirat hagyott némi kívánnivalót maga után. Önmagában már attól a falra mászok, ha az ország nevét "Vietnám"-nak írják, amikor ékezet nélkül helyes magyarul. De több helyesírási hiba volt, vagyis inkább elgépelés. Ami helyesírási hiba megmaradt bennem, az "elött". Eleinte azt hittem, hogy nem volt hosszú ő a feliratozásra, de amikor más szónál láttam, akkor lettem biztos abban, hogy helyesírási hiba volt. De hogy több szóban láttam elgépelést, vagy hiányzott egy betű, és így elég furcsa összképet adott. Gondolom, megjelenésekor 6-7000 forint volt, ennek fényében hanyag munkának érzem a feliratot, és hogy nem volt lektor, aki javította volna a szöveget. De megőrzöm ezt is gyűjteménybe, amúgy is csak 600 forintot fizettem érte. Az új kiadású DVD lesz az ideális abból a szempontból, hogy van rajta magyar hang is. Feliratot még nem néztem meg, de bízom benne, hogy már javították a hibákat.

Blu-rayen sajnos még nem jelent meg a film. de bízok abban, hogy ez változni fog. Nagyon szívesen betudnám Full HD-s kiadásban, le is tudom játszani, úgyhogy remélem, megjelenik. Azon csodálkoztam, hogy Media Markt weboldalán Disney-nek írja a Jó reggelt, Vietnam! DVD-t. És most már a Pro Video adja ki a lemezt, nekem még InterCom-os mind a kettő. Mondjuk, ha eddig nem adták ki, akkor erre már nagyon kicsi az esély, ugyanis a Disney pár éve megvonta a jogot a Pro Videótól, hogy kiadják Blu-ray-en is a DVD-iket, erről írtam korábban. Úgyhogy ha tényleg a Disney fennhatósága alá került a film, akkor nagyon kicsi az esély, hogy megjelenik Blu-Ray-en is. Akkor marad a DVD, esetleg Angliába ha megyek legközelebb, akkor levadászom a Blu-ray-t.

2017. december 22., péntek

Macskarisztokraták borító

Megvolt az első kiadású Macskarisztokraták videokazetta, de annak borítója már eléggé szakadt volt, a tok is már ázott, a kazetta sem volt az igazi. Szoktam nézni a vaterán a filmzenét CD-n és kazettán, mert valami extrém ritkaság, és hátha felteszik, de eddig semmi... Ellenben megtaláltam az első kiadású VHS-t 1 forintért, ami ráadásul nagyon szépen nézett ki. Na mondom, ezt ingyen elvinni szinte pofátlanság lenne, de mégis tettem rá licitet. És az enyém lett 1 forintért. ^^' Igazság szerint nem szeretek semmit sem 1 forintért átvenni, ingyen elvinni, de úgy vagyok vele, hogy az eladó nyilván annak tudatában teszi fel a termékét 1 forintért, hogy akár ennyiért is elkelhet.

Ez nagyon szép állapotban van, minden nagyon jól néz ki, sőt a belső kis Disney-s reklám prospektus is benne volt. Így különösen örültem neki, mert ez is bekerül a gyűjteményembe. De hogy meg is legyen örökítve az utókornak, bescanneltem a borítót és a prospektust is.

Előbb a videokazetta borítója:

És a prospektus:

Ott van a prospektusnál a Macskarisztokraták filmzene CD és kazetta borítója. A fele királyságomat odaadnám érte. A képekre kattintva teljes méretben megtekinthető és letölthető.

2017. december 3., vasárnap

Elavult technológia életre keltése

Alkalmanként nézegettem a vaterán, zsibvásáron, jófogáson AKAI VS-G440-es videomagnót. Volt ilyen nekünk gyerekkoromban, kifejezetten szerettem, csak évek múltán aztán eltűnt. Aztán néztem, hogy vannak még videokazettáim, amiket néznék, így néha néztem, hogy lehet-e ilyen videót találni, de sokáig nem láttam. Aztán a héten megtaláltam a Jófogáson 3.000 forintért. Olcsó volt és mivel abban a kerületben volt, ahol én lakom, ezért másnap reggel telefonáltam is (éjfélkor találtam meg), hogy megvan-e még? Örömmel vettem tudomásul, hogy megvan, el is mentem érte még aznap este.

Az alsó az. A felső egy Samsung BD-F5500-as Blu-ray lejátszó. Úgyhogy jelen van a mai technológia is, de mindenképp akartam egy videomagnót, mert van néhány kazettám, amit szívesen néznék néha. Erre vettem. Még szerdán mentem el érte (tök menő, hogy a szembe lévő utcában volt), aznap be is üzemeltem, de csak ma tudtam kazettával kipróbálni, mert mindegyik Békéscsabán van. Otthon voltam a hétvégén, és elhoztam néhányat. Próbára is tettem.

Így működik rendesen, bár a kép kicsit ijesztő.

Látható, hogy a felső rész ugrál jobbra, remélem, hogy ez csak ennél a videokazettánál van. Akármennyire is imádom a Super Mario Kalandjai rajzfilmet, de most azt mondom, hogy az a kisebbik rossz, hogy annak a szalagja gyűrődött meg, vagy mit tudom én, de a lényeg, hogy akkor inkább nézek mást videón, de szívesen használnám.

Bár azon elgondolkodtam, hogy lehetne ezen kívül használni, mert a lejátszáson kívül tényleg eljárt az idő a videó felett. Már digitálisan vesszük a TV adókat, a videó ezen minőségén csak ront. De ha videóra is kötnénk, üres videokazettát sem érdemes tartani, mert rosszabb képminőségben veszi fel a műsorokat. Sőt, meg is lepődtem, amikor látok néha Media Markt-ban vagy InterSpar-ban üres videokazettákat, milyen drágák. Egy darab ilyen 1.000 forint körül van... Nem értem miért ennyire drága, véleményem szerint nincs eszmei értéke. Nem tudom azt elképzelni, hogy valaki gyűjti az üres kazettákat, hogy aztán arra vegyen rá valami műsort, vagy filmet. De lehet, hogy van valami, mert nemrég találtam egy weboldalt, amelyik a magnókazettákról szól. Üres kazettákat mutat be márkánként és szériánként külön-külön. Rengeteg van belőle. Magnókazetta is aktívan volt az életemben, nem gondoltam volna, hogy azokat is szériákban gyártották. Mindenesetre most már érdekeltebb leszek a videokazettákban, a vaterán lehet venni olcsón jó filmeket, ha úgy alakul, bővítem a gyűjteményemet, és remélem, hogy a videó rendben működik.

2017. augusztus 5., szombat

Dragon Ball IV videokazetta

Gondoltam, adok egy esélyt a Dragon Ball-nak, hátha rákapok a hangulatára, de sajnos nem jött be. Majdnem elaludtam, amikor megnéztem a nemrégiben vett negyedik videokazettát. De annak mindenképp örülök, hogy ezáltal teljesebb lett az anime videokazetta gyűjteményem. Amúgy ezen a kazettán a 134-137. részek vannak rajta. Amikor a C16-os, C17-es és C18-as robotokat felélesztette a fogalmamsincshogyhívják, de megölték őt. Arra vannak beprogramozva, hogy Shongokut megöljék, mert a gazdája gyűlöli őket. De Vegita meg akar harcolni vele, mert a büszkesége nem engedi, hogy Shongoku arassa le a babérokat. Annyira nem ismerem a kapcsolatukat, hogy tudjam, hogy mi van közöttük, egyáltalán eléggé tudatlan vagyok a Dragon Ball-ban. Nem néztem annak idején, amikor ment, mert igazság szerint mindig is érdektelen voltam az anime iránt. Csak a zenei része maradt meg bennem, ismerem és szeretem a Kageyama Hironobu Dragon Ballos dalait, elég sokat ismerek közülük. Nem a CHA-LA-HEAD-CHA-LA a kedvenc DB-s dalom, mint sokaknak, hanem  a 2008-as Super Survivor. Szeretem az erőteljes zenéjét, a lendületét és a dinamikáját, valamint hallani, hogy Kage-chan élvezi az éneket.

Lehet, hogy ha elkezdeném nézni az 1. résztől az első szériát, akkor megragadna és tetszene.

2017. július 31., hétfő

Dragon Ball videokazetta

Békéscsabán van egy adománybolt a Kazinczy utcában, oda bementem ma szétnézni, és meglepett, hogy megtaláltam azt a Dragon Ball videokazettát, ami még hiányzott a gyűjteményemből. Ezzel megvan mind a négy magyarul megjelent Dragon Ball VHS. Nem vagyok nagy rajongója a sorozatnak, kifejezetten értelmetlennek látom a harcokat benne, de mint magyar anime videokazetta kiadás, és gyűjteménybe menő lesz. :) Egyszer meg is nézem, van videomagnó, csak az most nincs beüzemelve, és az nem is manapság lesz, mert nagy felújításba kezdtünk itthon, és az most el van téve, de ha rendben lesz minden, akkor megnézem.

Amúgy több videomagnó is volt az adományboltban, reméltem, hogy lesz pontosan az, amelyiket régóta keresek. Ez pedig az AKAI márkájú VS-G440-es számú videója. Ilyenem volt, és nagyon szerettem, csak nem tudom, mi lett vele. Szeretnék ismét egy ilyet.

Így fest a teljes Dragon Ball videokazetta gyűjtemény.

2017. március 10., péntek

Teljes Aladdin gyűjtemény

Mivel sikerült megszerezni az Aladdin Blu-ray-t, így teljes lett a gyűjteményem.

Ezt már többé nem kell kereni. Ami hiányzik még, a filmzene album kazettán és CD-n. Mai napig nem hiszem el, hogy ennyire ritkák a Disney filmzenék, nagyon nehéz fellelni egyet-egyet. Illetve még a Super Nintendo játék dobozát és leírását szerezném be. A kazetta megvan.

2013. november 4., hétfő

Három "új" Disney videokazetta

Az utóbbi időkben fellendült a blogomban a Disney-s postok olvasottsága, hát ha már az idő úgy hozta, akkor álljon itt egy új. Tegnap voltam Békéscsabán a Tesco előtti parkolónál levő bolhapiacon, az egyik árusítónál voltak videokazetták, többek között Disney-k is. Három olyat találtam, ami nekem még nem volt meg, meg is vettem őket:

  • Susi és Tekergő
  • Dumbo (új kiadás)
  • A szépség és a szörnyeteg

A Dumbo a 2001-es második kiadás videokazettája, amikor elterjedt a DVD, és megjelent azon is. Szeretem a rajzfilmet, de soha nem vált kedvenccé, mert nem annyira "élő" a történet, mint például a Pinokkióé vagy a Hamupipőkéé, hogy csak korabelieket említsek összehasonlításként. A másik kettőt viszont nagyon szeretem. A Susi és Tekergő rendkívül aranyos. Érzékelhető a szereplőkből, és a történetmenetből, hogy elsősorban gyerekeknek szánták, de a felnőttek számára is maximálisan élvezhető. A szépség és a szörnyeteg is nagyon élvezetes. Idővel, ahogy egy érzelmileg egyre fejlettebb klasszikusokat készítettek, úgy lettek a felnőttek számára is egyre inkább érdekesek, nézhetőbbek, ebben nagyon jól teljesít az 1991-es Disney rajzfilm. Még nem láttam, majd este megnézem. Amúgy az érzelmi fejlődés szempontjából az első igazi nagy kiugrás a Róka és a Kutya volt. Az komolyan megérintett, önmagában az, hogy két olyan állatot állítanak barátságba, amelyek a való életben vadássza az egyik a másikat, és ez is komoly tényező abban, hogy később szétválnak, de ahogy a külső tényezők is befolyásolják, az is érdekes. Egyébként a Szépség és a Szörnyeteg nagyjából akkor volt a mozikban, amikor jobban elterjedtek általánosságban a videokazetták, ezért próbáltam utánajárni, hogy vajon megjelent-e annak idején magyarul? Még az InterCom-nak is írtam E-mailt, hogy akkoriban kiadták-e, de nem jött rá válasz. Közben magamtól kikövetkeztettem, hogy az Aladdin volt az első olyan Disney klasszikus, mely annak idején megjelent.

Ma vettem egy egeret a laptopomnak, mert nagy az egérpadja, ezért amikor sokat írok, többször tévedésből ráérintek, és észreveszem, hogy egyszer csak nem írok... Idegesített engem, de soha nem húztam fel magam rajta. Most hétvégén itt voltak bátyámék, bescannelte régi fényképeit, és nagyon felidegesítette magát, egyrészt mert neki is sokszor elment a kurzor, másrészt meg ő nem tudta rendesen használni egérként. Idegességében mondta, hogy szánhatnék pénzt egérre. Elgondolkodtam a lehetőségen, mert bár tényleg nem bosszankodtam magam annyira, de nekem is kényelmesebb egy asztali számítógép egerét használni, ezért a HP 5 gombos egere mellett döntöttem. És tényleg jobb. Ez éppen akciós volt a Tescóban (3.500 Ft -> 2.800 Ft), tetszett is, és semmiképpen nem akartam a legolcsóbbat megvenni, mert ha lehet, akkor hosszabb ideig szolgáljon. Igyekszem csak kemény felületen használni.

A múlt héten volt egy beszélgetésem, ami egyébként is átalakította egy kicsit a gondolkodásomat. Voltam a PC Padlás üzletben, ahol régi számítógépeket árulnak. Az eladó nálam pár évvel idősebb férfi, és jókat beszélgettünk a számítógépek fejlődéséről, és egy kérdésemre jó választ adott: "Miért van az, hogy bár arányában jóval olcsóbbak a műszaki cikkek, mégsem javul az életszínvonal?" Erre mondta, hogy mert tömeggyártásra készülnek sokkal rosszabb minőségben. Így már sokkal jobban összeáll az a kép, hogy miért van az, hogy az új műszaki cikkeket csak pár évre tervezik. Az ezredforduló környékén a Laptopok rettenetesen drágák voltak, alsó hangon 300.000 forint, de az igazán jókért akár 500.000 forintot is ki kellett csengetni. És azok a mai napig jók. Az eladó is egy ilyen laptopon netezett, azon mutatta, hogy a régi gépekbe milyen védelmi eszközöket tettek, amiknek köszönhetően strapabíróbbak a mostaniaknál. Ha szétnézünk a drágább gépek között, akkor ott találunk olyanokat, amik nemcsak 5, hanem 10-15 évet is bírnak, csak nem áll érdekükben ilyet gyártani, mert a PC piac mindennél rohamosabban fejlődik, és cseréljék le minél gyakrabban. Ezzel választ kaptam arra a kérdésre is, amit szintén felvetettem, hogy a '90-es években és a mostani időkben szinte semmit nem változtak a műszaki cikkek árai. Már egészen kiskorom óta vonzódok a műszaki dolgokhoz, és újságban figyeltem az árakat, és már akkoriban a jobb TV-k 100.000 forintnál kezdődtek, a hűtők, mosógépek 70-80.000 forintok voltak, és akkor kb. 20.000 forint volt az átlag minimálbér. Most már jóval magasabb bérek mellett azonos áron vásárolhatunk műszaki cikkeket, de milyet... Amúgy a tömeggyártásra az egyik legékesebb példa a táblagép. Ez is 2-3 éve még ott volt egy olcsóbb laptop árán, de ma már 20-30.000 forintért is hozzá lehet jutni. Miért? Hogy az átlagember is bárhol tudjon a világon internetezni. Nem azért, mert az annak idején 100.000 forintos táblagépeket ennyivel olcsóbb előállítani, hanem mert rosszabb minőségű alkatrészekből áll. Biztos írtam már ide is, de én a táblagépeket a világ legfeleslegesebb műszaki cikkének tartom. Nekem az a meglátásom, hogy azt tényleg csak azért találták ki, hogy az ember bárhol tudjon internetezni, hiszen ott a Facebook (a másik dolog, amit szintén utálok), képben kell lenni, hogy kivel mi van, minden információval azonnal rendelkezni kell. Nem, nekem ezek egyáltalán nem kell. Az internet legyen otthonra (illetve a Laptopot Pesten vittem egy párszor pl. a WestEnd-be, hogy ott is tudjam használni) és amikor szabadban vagyok, legalább akkor legyek nyugalomban, elzárva az internettől, zenét hallgatva, vagy / és elmerülve a gondolataimban. Nagyon remélem, hogy nem jön el az az idő, amikor rákényszerítenek az okostelefonra és a táblagépre, szeretném nélkülük leélni az életemet.

Hamarosan nagyon remélem, hogy aktuális lesz az, hogy magamnak vásárolhatok (3 hét múlva vége a német nyelvtanfolyamnak), azt gondoltam el - bár ezen a gyakorlat még változtathat - hogy inkább spórolok egy drágább műszaki cikkre, de az kitarthat akár 15 évig is. És akkor nem fog érdekelni, hogy merre fog fejlődni a műszaki piac. Amúgy azt tervezem, hogy november 10-én megírom az új önéletrajzot, és 11-étől már elkezdek munkát keresni. Nagyon ideális állapot lenne, de ha minden gördülékenyen megy, akkor akár közvetlen a nyelvvizsga után elkezdhetek dolgozni.

2013. március 2., szombat

Super Mario Kalandjai videokazetta

Hát, halljátok, nagyon jó volt, hogy nem mentem 3DS Hungary találkozóra. Ha meglátom azt, amit végül bagszi nyert, biztosan elsírtam volna magam. OTT VOLT A SUPER MARIO VHS, AMIT MÁR ÉVEK ÓTA KERESEK!!! Lernenboy csak úgy bevitte nyereménynek. Az a "bazdmeg" érzés, amit akkor éreztem, amikor bagszi csak úgy tök lazán közli velem, hát ne tudjátok meg... -_- Nézem a vaterát, reménytelenül keresem a Google-ben, titkon emiatt is lesem a bolhapiacot, de semmi... Komolyan mondom, azt hittem, hogy SOHA AZ ÉLETEMBEN nem fogok vele találkozni, mert itt is bezárt az a videotéka, ahol kölcsönözhető volt, és erre csak így tök spontán. Egy Nintendo rajongó srácnak nem kell, ezért beadja tombolába.... Én nem is értem, hogy miért vagyok kiakadva, tényleg... XD

Most Cserinél van a videokazetta, be fogja digitalizálni, amint meglesz, itt is közzé teszem, mert ezt mindenkinek látnia kell! Jobb ennek a szinkronja, mint az újnak. Mariónak, Toad-nak is jobban illik a hangja az egyéniségéhez, és Bowser harsány hangja... Nem rossz az új sem, de meg nem közelíti a régit. Viszont most sem jövök üres kézzel, Cseri kérésemre bescannelte a borítót. Egyből kitalálta azon kérésemet, hogy a lehető legnagyobb méretbe scannelje be, de amekkorában megkaptam... VALAHA legnagyobb felbontású kép, amit láttam: 13747×9919 pixel, és 94,4 MByte. Pedig jpg formátum. A Paint effektíve feladta, a Windows képnézegetője befagyott tőle, az Irfanview több perces fagyás után nagy nehezen behozta. Akkor "kicsinyítettem" le 3000×2165 pixel méretűre, így lett 1,14 MByte. :D Ebben kapjátok meg:

Az írás kicsit bugyuta, és a rajzfilmben is van egy nagyon csúnya félrefordítás, azt soha nem felejtek el. A "Super Leaf"-et Szuper léknek mondták. Ez a "Never Koop a Koopa" részben van, amikor megmenekülnek Bowser csapdájából, és elvileg nem tudnak máshogy kijutni a kastélyból, csak ha repülnek. Majd Mario felugrik a plafonig, és tényleg léket tör, ahogy a játékban mi is törjük a téglákat. Igazából most, hogy így belegondolok, talán pont a szuper lék a logikusabb. :D Aztán persze Szuper levéllel repülnek, úgyhogy eléggé kacifántos a történet.

Ez a hét nekem nagyon kész, az elmúlt napok jó történései után, én nem is hittem volna, hogy még egy ilyen kincset visszakapok az életemben. Most valahogy egyáltalán nem tud érdekelni, hogy nem jutottam tovább az énekversenyben (mindazonáltal jogos, mert nem voltam topon, amikor felénekeltem a dalt). De most annyira pozitív impulzus ér, hogy most ez egyáltalán nem tör le. Még egy-két ilyen, és nem a világ, hanem az univerzum legboldogabb embere leszek!

2012. november 9., péntek

1 forintért 6 videokazetta

Szinte én szégyellem magam. ^^' Ez az első olyan vaterás adás-vételem, amit 1 forintért vettem meg.

A 22. kerületben volt, úgyhogy sokat utaztam: 42-es villamos, 3-as metró, és 47-es villamossal a budafoki végállomásig. Kicsit nehéz volt megtalálni a címet. Azért volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, hogy csak úgy odamegyek, és elviszek 6 videokazettát, ha lett volna nálam egy kis készpénz, azért adtam volna érte. Viszont ez egy olyan dolog, hogy aki 1 forintért teszi ki a termékét eladásra, annak számolnia kell azzal, hogy ennyiért is elmehet akár.

A Pinokkió már megvan, úgyhogy az el lesz adva. Most a Mulan-t nézem, terveztem ismét megnézni, hiányzott. Továbbra is nagy kedvenc. Ez a második kiadású VHS, nem is tudtam, hogy még ez is megjelent videokazettán. Amikor szólt a Kiképzés című dal (ez a kedvencem a Mulan-ból), én is énekeltem, hogy totál meglepett, hogy egyáltalán nem nehéz dal.

Közben feltettem a vaterára a Pinokkió videokazettát, akit érdekel, az itt megnézheti:

Pinokkió VHS

2012. október 19., péntek

Újabb Disney videokazetták

Most már nemcsak hétvégén, hanem pénteken is van bolhapiac a Tesco parkolójában, és kíváncsiságból szétnéztem, hátha találok valami jót, és kifogtam az egyik eladónál VHS-ek között Disney-k is voltak nála 100 ft volt darabja. Ötöt választottam ki magamnak:

Ezek közül kettőt még egyszer sem láttam, a Pinokkiót, és a Herkulest. A Kis Hableányt csak félig láttam, az annyira nem is lett jó. A Hamupipőkéről, és a Lilo és Stitch-ről meg már írtam korábban, mind a kettő mestermű. A Hamupipőkével 1950-ben olyan magasra tették a mércét, hogy azóta sem értem, hogy nem tudták (vagy nem akarták) felülmúlni, de előtte nem volt még történet ennyire fordulatos, és utána is sokáig váratott magára az igazán jó Disney történet. A szereplők is szerethetőek. A Lilo és Stitch-ről is talán esett szó korábban, a filmnek sokkal szomorúbb a története, a sorozat meg kész poénáradat. Érdekes, hogy mindig pont akkor jöttek a gyámhatóságtól, amikor épp a legnagyobb felfordulás volt, hogy szegész Lilo nővérének a lehető legrosszabbak legyenek a kilátásai, talán ilyen téren kissé mesterkéltnek tűnhet, de ezt jól ellensúlyozták a spontán jelenetekkel. A Kis Hableányt meg a sorozatból ismertem inkább, az nézhető volt, mitöbb egész jó. De nekem akkor is az egyik kedvenc Disney sorozatom (melyből előbb film készült) az az Aladdin. A még nem látottakra kíváncsi leszek.

Amiben reménykedtem, hogy találok a bolhapiacon, az majdnem meg is lett. Számomra a zenehallgatás csúcsa a Music Center (vagy Hi-Fi torony, ki hogy ismeri). És találtunk egyet anyámmal, AIWA, 3 CD-s 4.500 forint volt. A hangfala nem gyári, de az eladó elmondása szerint nagyon szépen szólt. Hát adtunk neki egy esélyt, megvettük. Kicsit nehézkes volt hazavinni, de megoldottuk. Hazavittük, összeszereltem, és tényleg fantasztikusan szól! Először kazettát tettünk be, hát komolyan mondom, kazettát így még nem hallottam szólni. Nagyon szép volt. De jött a feketeleves, a CD, azzal volt a gond. A kezdeti lejátszással nincs baj, nagyon szépen szólt, de arra lettem figyelmes, hogy ugrál a zene, többször is. És az az érdekes, hogy visszafele megy... Tehát, ha van 0:39-nél (most csak példát írok), akkor visszamegy 0:30-ra, és folytatja tovább, majd később 1:13-nál megy vissza 1:06-ra. De mivel három CD-s, ezért reméltem, hogy a másikon jobban bejátssza, de inkább lézerproblémára gyanakodtam. Többféle lemezt (pl. írottat) megpróbáltam, és ugyanez volt. Úgyhogy sajnos vissza kellett vinnem. :( Pedig örültem neki, mert nagyon régóta szerettem volna egy ilyen berendezést, remélem, hogy lesz még alkalom egy ilyenre. Az volt még az érdekes, hogy amikor visszavittem, akkor természetesen visszaadta a pénzt, készséges volt, semmi gond nem volt, de felírta a címet, és a telefonszámot, mert hogy ő úgy tudja, hogy működik, és hogy megnézné nálam, mert már nem sokáig maradt, de nem jött. Hát ez van, pedig lehet, hogy neki, mint Papp Attila barátunknak, szerviz-aurája lett volna, és a jelenlétében jó lett volna. ^^'  De tényleg remélem, hogy lesz ilyen még, mert 4.000 forintért (lealkudtuk) potom ár lett volna egy ilyen nagyszerű gépezetért, tényleg a hangfalaknak valami eszméletlen jó hangzása volt. Erről is csináltam képet, azért nézzétek meg:

A Zorán kazetta kivehető, a CD pedig a NOX: Örömvölgy volt. Nagyon rég nem hallgattam az együttest, annak idején nagyon szerettem őket. :) De azok is hogy eltűntek...

2012. október 7., vasárnap

Aladdin gyűjtemény és Nintendo 3DS találkozó

Sokan keresik nálam a Disney videokazettákat, úgy tűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nagy eszmei értéket tulajdonít nekik. Most épp Mulan-ra kerestek rá. Azzal most nem szolgálok, viszont Aladdin videokazetta borítóval, és egy kis gyűjteményképpel igen. Íme:

Ez az első kiadás (talán 1993-as megjelenésű, vagy már 1994-es?) első és hátsó borítója. Több mindent sem értettem akkoriban. Az egyik az, hogy miért csak szigorúan limitált ideig lehetett kapni ezeket a kazettákat, és hogy miért voltak olyan brutálisan drágák? Ugyanis annak idején a Disney videokazettákat legfeljebb csak egy évig lehetett kapni. Erre csak azt tudom tippelni, hogy így akarták elérni, hogy minél többen vegyék meg, hiszen így azt a tudatot adják az emberekbe, hogy siess, különben neked nem jut! Az ára pedig 1.800 forint volt. Annyira nem emlékszem már az akkori árakra, de az akkori béreket nagyjából ismerve, ez nagyon drágának számít. Erre az a tippem, hogy drága volt a magyar licensz.

kb. 8-10 évvel később megjelent egy második kiadás, ekkor is megjelent videokazettán:

Ez már 3.200 forint volt.

És így néz ki az Aladdin gyűjtemény:

A gyűjemény dobozban volt a két alsó DVD. Az első tartalmazza az első filmet, a második a másodikat és a harmadikat (2 DVD-s). Egyébként volt egy olyan számításom, amikor anno megvettem a díszdobozos kiadványt, hogy az első DVD borító totál ugyanúgy fog kinézni, mint a "normál" DVD-é, akkor azt eladtam volna, de végül megmaradt. A SNES játéknak pedig egyenrangú tagja a filmeknek. Ha eljön az ideje, az is meglesz kompletten.

És tegnap volt a 3DS Hungary találkozó. Annyira nem tudok igazából mit írni róla, mert szinte minden egyes ilyen gamer találkozón szinte ugyanaz történik. Közös játék, beszélgetés, StreetPass, miegymás. Meglepően sokan voltunk, legalább 20-an. Mario Kart 7 orrvérzésig volt. Jó társaság, jól éreztük magunkat. A következő valószínűleg december 8-án lesz.

És végül egy felhívás. A Gamer365 Wiigadója egy Top 10-es készül csinálni Wii játékokból szavazatok alapján. Ez egy jelképes búcsú a Wiitől. Ha van saját Top 10-es listád, akkor küldd el privát üzenetben keviny-nek, aztán vagy blogpostként, vagy hírként fog kikerülni a lista. Érdemes kihasználni a lehetőséget, hiszen, ha sokan küldjük el a listánkat, akkor lehet, hogy egy jó lépés lesz affelé, hogy másképp néznek a Nintendóra, hiszen látják, hogy népes tábora van. Határidőt nem tudok.