A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Smash Bros. Brawl. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Smash Bros. Brawl. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. április 15., péntek

Az összes karakter a Super Smash Bros. Melee-ben

Hát alig hiszem el, hogy idén lesz 16. éve, hogy megvan a Super Smash Bros. Melee Nintendo GameCube-ra, és csak mostanra lett meg az utolsó hiányzó karakter, Mr. Game & Watch! Az utóbbi néhány napban rákaptam a játékra, mert meglep, hogy mennyire jól megy. Már ahhoz képest, hogy egyébként kifejezetten gyenge vagyok általában a Smash Bros-ban. Bár nem mondom, 1 játékos Classic-ot játszok Very Easy fokozaton, úgyhogy nem egy isteni szintű játékot kell elképzelni, de volt néhány kifejezetten bravúros támadásom, aminek örültem.

Egyébként mindig is nagyon hiányzott Mr. Game & Watch, mert a Brawl-ban egyik kedvenc karakterem, csak azért nem foglalkoztam vele komolyan, mert 1000 meccset kell megnyerni ahhoz, hogy ő meglegyen. Mr. Game & Watch az utolsó megnyitható karakter. És mivel az eddigi statisztikám kb. 550 lejátszott meccs (igen, nagyon keveset Smash Bros.-ozok), ezért úgy gondoltam, hogy még többen is hiányoznak, így nem foglalkoztam a játékkal komolyan. De aztán pár napja kedvet kaptam hozzá, és kifejezetten jól is ment a játék. Úgyhogy megcsináltam azt, hogy összevetettem, hogy hány karakter hiányzik még a megszerezhetők közül. Meglepetten konstatáltam, hogy már csak Mr. Game & Watch hiányzik, ezért elkezdtem más módon harcolni érte. Ugyanis úgy is meg kelet szerezni, ha Classic-ban mindegyik karakterrel végigmegyünk. A nehézségi szint mindegy. Úgyhogy erre gyúrtam rá. Megnéztem a trófeákat, hogy ki nincs még meg, kikkel kell végigmenni, hogy megkapjam Mr. Game & Watch-ot. Ahogy összeszámoltam, kiderült, hogy csak Zelda és Ness hiányzott... hát igen, pont az a két karakter, akivel tényleg keveset játszok. Zeldával még egész jól ment, vele egész jól szót értettem, Ness az, akit nem szeretek, mert általános szokásom, hogy ha zuhannék, akkor mindig a felső + B gombokkal akarok megmenekülni. Ezt Ness-nél alapból nem lehet megcsinálni, mert akkor PK Thunder támadása van, vagyis nagy szikrát (villámot) szór. Meg lehet egyébként csinálni, ha egy félkört rajzolunk a szikrával, és magát, Ness-t mintegy megtámadjuk vele. Ekkor irányíthatjuk felfelé, de azt külön meg kell tanulni. Nekem meg ez nem jön be. Ezért amikor lehet, kerülöm Ness-t. De most egy-két nagyobb hibától eltekintve egész jól sikerült, és bizony megjelent Mr. Game & Watch is, akivel meg kell harcolni, hogy játszható karakter legyen. És örömmel jelentem, hogy sikert arattam.

Így 2006. október 7-e után végre megvan az összes játszható karakter a Super Smash Bros. Melee-ben. Mert pont aznap vettem meg a játékot, amikor életemben először voltam AnimeConon még a Petőfi Csarnokban. És akkor mellette volt a bolhapiac, és volt egy fiatal srác, aki egy rakás videojátékot vitt ki eladásra. Nála találtam meg a Super Smash Bros. Melee-t. Még arra is emlékszem, hogy 6500 forint volt, megvolt a füzete is. A borító és a füzet spanyol nyelvű, de nem zavart. Na, és 15 év, 6 hónap, 8 nap után meglett mind a 11 plusz karakter, így játszható lett mind a 25 karakter. Egyszer mindennek eljön az ideje...

2019. január 15., kedd

RGB-kábel Wii-re

Már jó ideje felfigyeltem arra, hogy a Game Parkban lehet kapni RGB kábelt Wii-re. Ugyanúgy SCART csatlakozása van, mint az RCA kábelnek, a különbség ott van, hogy kis vezetékek egy vastag kábelben vannak, valamint több tű van a SCART kábel végén. A másik különbség, hogy ebben már több videó kábel van, nem véletlen az RGB név: Red, Green, Blue színekre utal, melyek a különböző videókábelek színei. Ugyanaz, mint a komponens kábelnél. Ez az RGB kábel a régi képcsöves TV-k komponens kábele. A Game Parkban akciós, 2.000 forintba kerül, és érdemes is volt venni egyet belőle, ugyanis láthatóan szebb a Wii képe TV-n. Élesebb a kép és a színek is élénkebbek, erősebbek. Mivel nincs komponens kábel bemenet a CRT TV-ken, ezért ott az RGB kábel adja a lehető legjobb képminőséget.

Az igaz, hogy alig van már adat a Wii-n, de elővettem. Merthogy nem lehet minden alkalmazást átvinni Wii U-ra, és a Wii-n maradt a Today & Tomorrow channel is, amiről eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem használni. Mint a napi horoszkóp az újságokban, születési idő alapján ír napi előrejelzést nekünk. Nyilván tudtam már akkor is, hogy nem kell szó szerint venni, valami véletlengenerátor algoritmussal állítja össze a napi előrejelzést, mégis poén volt látni, hogy néhány számomra fontos emberrel összevetni a napomat.

Azért is raktam össze a Wii-t, mert úgy döntöttem, hogy lehelek belé egy kis életet, és csinálok új mentést a Wii játékaimnak. Eddig a Mario Kart Wii-vel, Super Smash Bros. Brawl-lal és New Super Mario Bros. Wii-vel játszottam ott vele. Adhatna új lendületet a Wii játékoknak, ha nem lenne vizsgaidőszak...

2018. december 13., csütörtök

Super Mario Smash Bros. Ultimate verseny

A múlt pénteki Super Smash Bros. Ultimate megjelenése alkalmából versenyt szervezett a MAVIK (Magyar Virtuális Küzdőcsport Egyesület) az InGame-ben 8-án, szombaton. Elmentem rá, és jelentkeztem is. Körülbelül 25-30 fő jelentkezett, volt néhány ismerős is, bagszi, Krisi, Krisse (majdnem névrokonok, pedig nem is ismerik egymást), Nari meg... Több se jut eszembe. Elnézést. ^^' De mindegy is, térjünk a versenyre.

Időben odaértem, jelentkeztem. Mondjuk nehéz is volt elkésni, mert fél órával kitolták a kezdést. Ha jól emlékszem azért, mert két Nintendo Switch-en lehetett Smashelni, és az egyiken nem volt megnyitva minden karakter, és ezzel bűvészkedtek. De szinte szó szerint, ugyanis azt csinálták, hogy váltogatták a nyelveket, mert ezáltal hamarabb nyíltak meg a karakterek. Az a lényege, hogy van a játékban egy időzár, melynek köszönhetően 10 perc aktív játék után nyílik meg egy új karakter. De rájöttek arra, hogy ha újraindítjuk a játékot vagy nyelvet váltunk, akkor nincs ez az időzár, és sokkal gyorsabban meg lehet nyitni az új karaktereket. A MAVIK-osok is azt csinálták, hogy váltogatták a nyelveket angol és japán között, így tudtak gyorsan karaktereket szerezni. Úgy tudom, hogy ezt azóta kijavította a Nintendo, így ez a lehetőség már nem él. Emlékeim szerint a verseny indításáig nem sikerült mindenkit megnyitni, de elkezdték, mert a 16.30-as kezdést nem akarták már tovább tolni. Egyenes kieséses meccs volt, kettőt kellett megnyerni.

Az első fordulóban voltam, amiből ki is estem. Először Young Linkkel majd Toon Linkkel voltam. Ellenfelem igencsak erős volt... Olyannyira, hogy konkrétan az egész versenyt ő nyerte meg... Vajon mennyi esélyem volt? Azért itt-ott volt egy-két jó megmozdulásom, de alapvetően neki állt a zászló. Ennek ellenére igyekeztem úgy versenyezni, hogy egy pillanatra se higgyem el, hogy megnyerhetem, de az utolsó pillanatig harcoltam. Elhinni azért nem érdemes, mert teljesen izgalomba esek attól, hogy megnyerhetem, ami egyrészt eltereli a figyelmet, másrészt meg óriási csalódás lesz, ha nem én nyerem meg. Így meg tisztában voltam az erőviszonyokkal, de harcoltam úgy, ahogy tőlem tellett, és végül nyugalommal vettem tudomásul, hogy nem sikerült. Jó meccs volt egyébként.

És hogy tetszett a játék? Háát... Én szkeptikusabb vagyok, mert nem olyan jellegű újítást kapunk, mint akárcsak a Super Mario Galaxy és a Super Mario Galaxy 2 között. Ugyanakkor meg az is elgondolkodtat, hogy egy Mario játékot ezernyi módon lehet fejleszteni, nincs annyira fix koncepciója, mint a Super Smash Bros. szériának. De mégis olyan érzésem van, mintha egy felturbózott Super Smash Bros. for Wii U-val játszottam volna. Nincsenek benne olyan jellegű újítások, mint például a Super Smash Bros. Brawl-ban, ahol jelen volt a Subspace Emissary, vele több 10 órás egyjátékos mókával, ami maga volt a megváltás annak idején. Soha nem felejtem el, mennyire imádtam. A Switch-es Smash Bros.-ban inkább a grafikát és az effekteket fejlesztették nagyon. Hihetetlenül szép lett, a karakterek is sokkal élethűbben, valóságosabbnak néznek ki. Konkrétan olyan érzésem volt, hogyha megjelennének a mi világunkban, pontosan így néznének ki. Ami szembetűnő még, hogy az animációkat fejlesztették. Sokkal dinamikusabb lett, erősebbnek mutatják a támadásokat, és azt is, ahogy a karakter kirepül. Többször meg is voltam tévesztve, mert az ellenfelem akkora lendülettel repült, hogy a Wii U-s Smash Bros.-ban azzal konkrétan kirepült volna a pályáról, itt meg döbbenten látom, hogy visszatér. És olyan érzésem volt, mintha a Nintendo is tudná, hogy tartalmilag már nemigen lehet hova fejleszteni a játékot. Most már látom, hogy nem véletlen, hogy a bemutató videókat, előzeteseket is arra hegyezték ki, hogy mindenki visszatér, és minden egyes pálya elérhető lesz. Mert ők is tudják, hogy majdnem elérték már a csúcsot, ezt már csak azzal lehet megfejelni, hogy minden és mindenki egy az egyben jelen van. Nem is tudom, hogy ha lesz következő Smash Bros. majd a jövőben, azt mivel lehetne még tartalmilag fejleszteni. És ez a dinamikus mozgás és animációval is mintha a párbajokat akarnák még hatásosabbá tenni. Tehát én ezért nem vagyok annyira elragadtatva az új Smash Bros.-tól. De ezt annak fényében mondom, amit láttam, elképzelhető, hogy ha lehetőséget kapok arra, hogy jobban átnézzem a lehetőségeket a játékban, akkor megváltozna a véleményem.

A versenyem után nagyon nem történt semmi. Figyeltem a többieket, igyekeztem trükköket ellesni, amit hasznosíthatok a játékomban is. Bagszi kapott V-ADi-tól egy olyan Piranha Plant plüsst, amit kézre lehet húzni, és a fejét mozgatva lehet imitálni a beszédet, mint a bábfilmekben. Ezzel szórakoztatott minket. Mutatott is egy videót ezekről a virágplüssökről, ugyanis csináltak egy olyan felvételt, ahol a Queen-től a Bohemian Rhapsody-t éneklik ezek a virágok.

Aktuális is most a film miatt, de a videó természetesen ettől függetlenül eszméletlen jó lett. Amúgy aki videojátékos, és volt már Angliában, az felfedezheti, hogy a GAME-ben készült ez a felvétel, ott vannak ilyen díszletek. Szóval ezzel a virággal nevettetett minket.

A verseny végeztével átadták a díjakat. Külön gratula Krisinek a 2. helyért. Mint mindig, most is a legjobb formáját hozta. A díjátadó után mentünk. Bagszival, Krisse-vel, és még ketten bementünk a Burger Kingbe enni egyet, aztán mentünk haza.

Vasárnap elvileg Splatoon 2 verseny lett volna, de mivel csak egy csapat nevezett, ezért az elmaradt. Eléggé későn volt meghirdetve, és nagyon nem is tudtak róla az emberek... én sem. Konkrétan csak a Smash Bros. bajnokságon értesültem arról, hogy ilyen verseny is lesz. Mivel ez elmaradt, de hogy mégis legyen valami, ezért bagszi Nintendo találkozót hirdetett meg. Csak én és bagszi jöttünk el oda. Illetve csak azért voltak még emberek, mert bagszi lehetőséget adott arra, hogy a Pokémon GO és a Pokémon: Let's Go Pikachu and Let's Go Eevee játékok között lehet Pokémonokat cserélni. Erre jöttek el néhányan, és a mobiljukba kaptak Pokémonokat, amit bagszi osztogatott. Amikor üresjárat volt, akkor Smash Bros.-oztunk Switchen, segítettem neki megszerezni karaktereket. Annál az asztalnál voltunk, amely fölött az árlista van (a bejárati ajtóval szembeni), és az hatalmas robajjal leesett, amíg ott voltunk. Figyeltem én azt, hogy ferdén áll ott, és gondoltam is, hogy nem látványossági elemként, mert akkor az írás rajta is ferde lett volna (tehát ferdén egyenes), de nem foglalkoztam vele. Mivel egyikünk sem ült közvetlen alatta, ezért az ijedtségen kívül senkinek nem esett semmi baja, a táblát meg eltették. Nagyjából 17.40-is maradtunk, aztán mentünk haza.

Még sok ilyen közösségi eseményt.

2018. november 10., szombat

Nem lesz többé hivatalos guide

Meglepetten olvastam, hogy 2019. tavaszán meg fog szűnni a legnagyobb guide könyvkiadó vállalat a Prima Games. Az ok meg igazából könnyen kikövetkeztethető: Extrém módon visszaesett a könyvalapú guide-ok iránt az érdeklődés. Ami várható volt, hiszen manapság már szinte mindent interneten olvasunk, magazinok is folyamatosan szűnnek meg Angliában. Az Official Nintendo Magazine sincs már 2014. októbere óta.

Nekem is van néhány, egészen pontosan ezek:

És még csak nem is mondhatók kifejezetten drágának, kb. 12 fontért bárki betudhat magának egy minőségi könyvet a kedvenc játékáról. Ugyanis minden hivatalos artwork benne van a könyvekben, és a stílusos elrendezésnek és a betűtípusnak köszönhetően olyan érzetet ad, mintha hivatalos Nintendo kiadást vettünk volna a kezünkbe. Ezek mind nagyméretű, általában 200-250 oldalas könyvek, melyekben minden, de tényleg MINDEN benne van az adott játékról. Tehát tartalmilag és dizájn terén is elsőosztályú kiadványok. A bal-alsó sarokban lévő könyv a The Legend of Zelda: Phantom Hourglass collector's edition guide. Azt 2008-ban vettem meg a nagy Zeldás korszakomban. Az aztán már tényleg extra, ráadásul aranyozott szélű. Sok The Legend of Zelda játékból készült collector's edition guide, azok mind így néznek ki, csak más a borítólap színe. Ebből is látszik, hogy mennyire komolyan vették, amit csináltak, és 28 év után hagyják abba a munkásságukat.

De hogy érzékelte a Prima Games, hogy baj van, az látszik a bal-felső sarokban lévő kis könyvön. Az már vékonyabb, kis méretű, és négy játék összefoglaló leírása van benne. A belső oldalán van egy kód, mellyel a Prima Games weboldalán lehetett a teljes guide-ot elérni digitális formában, mind a négy játékét. Ez önmagában jó ötlet volt, csak rettenetesen kényelmetlen volt, ugyanis csak a weboldalon keresztül lehetett online elérni, sehol máshol nem. És nagyon ügyeltek arra, hogy ne legyen letölthető, ezáltal ne kerüljön ki a világhálóra csak úgy. Igazából emiatt problémás a használat, gondolom, emiatt sem terjedt el komolyan.

Kár érte, pedig nagyon jó dolog volt. De ha 28 éves, akkor jó eséllyel van Super Mario Kart, Super Mario World 2: Yoshi's Island, Super Mario 64, meg ilyen régi játékokból is guide-ok. Most ahogy nézelődtem eBay-en, nem találtam. Nagyon ritka lehet, és gondolom, ha kikerül is egy eladásra, akkor is csillagászati áron van. Mindenesetre ha már így megszűnik, amit tudok, azt beszerzem, ha lesz rá anyagi lehetőségem.

2018. szeptember 23., vasárnap

Super Smash Bros. játékok rangsorolása

A NintendoLife kitett egy listát az eddig megjelent 5 Super Smash Bros. játékot rangsorolták. Mindenképp érdekes volt olvasni. Most, hogy jobban benne vagyok a Smash Bros. játékokban, jobban hozzá is tudok szólni. Gondolom, mindenki a Switch játékot várja a Super Smash Bros. Ultimate-et, ezért is is aktuális beszélni ismét a játéksorozatról, visszanézni, hogy milyenek voltak az előzők, és mire számíthatunk. Én egyelőre nem számítok semmire, egyelőre egy Switchre szeretnék számítani, és utána számolom majd, hogy milyen lehet az Ultimate. Addig is nézzük át a listát.

Vagyis saját listát írnék, ami némileg különbözne a NintendoLife listájától. Volt szerencsénmmind az 5 Smash Bros.-hoz, így a lista is menni fog. Nálam így nézne ki:

5. Super Smash Bros.

Az, hogy a Nintendo 64-es rész az utolsó, nem is kérdés. Olyan ez, mint egy rockegyüttes 1. albuma, mely legtöbbször kísérletező jellegű, de lehet hallani, hogy ebből még nagy dolog lesz.. Valamit próbálkoztak, maga a játék nem rossz, de igazából még Nintendo 64-es játékok között sem kiemelkedő. Csúnya a grafikája, kidolgozatlanok a karakterek (vessétek össze például a Mario Party 2-vel), a harc is meglehetősen kezdetleges. A zenéjére rámondhatjuk, hogy Nintendo 64-re nem lehetett jobbat csinálni, mert mégiscsak kazettás a rendszer, kicsi memóriával. De ennél a játéknál látszik meg, hogy mennyivel több lett volna, ha már a Nintendo 64 is CD-s lett volna. Legalább a zene sokkal jobb lett volna, nem beszélve a több karakterről, pályáról, lehetőségről. Kérdés, hogy tényleg ennyire tervezték a Nintendo 64-es SSB-t, mint amit kaptunk eredményül, vagy már akkor is többet akartak ebből kihozni? Jó eséllyel igen, mert a GameCube-os rész szinte a konzollal együtt jelent meg, tehát az tekinthető a Nintendo 64-es játék javított változatának. Azért érdemes játszani, hogy lássuk, honnan indult a sorozat, de másra nem igazán. Ráadásul ritka mivolta miatt az utóbbi időkben eléggé drágán lehet beszerezni. De letette az alapokat arra, hogy egy nagyon jó játéksorozat legyen a későbbiekre.

4. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS

Aztán óriási minőségi ugrás. Sokan felvetik kérdésként, hogy alkalmas-e kézikonzolra egy Super Smash Bros. játék. A Nintendo 3DS bebizonyította, hogy némi kompromisszummal, de lehetséges. De ennek már megvan az a minősége és hangulata, amivel játékra inspirál. Többen is élvezetes szabadtéren, utazás közben, összejöveteleken. Egyedüli hátránya, hogy sima Nintendo 3DS-en nagyon lassan indul be, ezt a játékot inkább New Nintendo 3DS-en érdemes játszani. Egyébként jól kidoldogott, jól néznek ki a karakterek, és külön jó dolog, hogy itt a handheld játékokból vannak pályák, sok nagyon ötletes. A zenét viszont nem igazán szeretem.

3. Super Smash Bros. Melee

A túl hamar megjelent játékok listáját bővíti a GameCube-os rész, hiszen nyitócím volt a konzolon. Ez érezhető is, a mai játékokhoz képest kevésbé kidolgozott. A mozgások túl gyorsak, pont emiatt nehezebb irányítani őket. Bár annak jó, aki szereti a ninja-mozgásokat, én például az utóbbi időkben gyakrabban csinálom azt, hogy hirtelen hátrafordulok, és úgy támadok. Erre nagyon jó a Melee. Na meg azért is van a 3. helyen, mert hibái ide vagy oda, hihetetlenül hangulatos játék, ez volt az első olyan Smash Bros. játék, ahol igazán átjött az, hogy miért is olyan jó ez a sorozat. Órákig játszottuk anélkül, hogy meguntuk volna. Nem utolsósorban a zenéje is valami hihetetlen jóra sikeredett. Pontosan erre gondoltam, hogy miért rossz, hogy a Nintendo 64 nem CD-s, ha már annak is optikai meghajtója lett volna, akkor hasonló hangszerelésű zenéket élvezhettünk volna ott is. Sőt, talán maga a játéksorozat is így kezdte volna. Nagyon jót tett a játéknak az élő hangzás. Egyáltalán nem hangzik erőltetettnek, mint a Mario Kart 8-ban, nagyon ideillik, nagyban emeli a játék hangulatát. Önmagában is élmény hallgatni a zenéket, nagyon átjön úgy is a feeling. Lehetőségekből is sokkal több van. Ami hátrány, hogy néhány karakter itt sem lett eléggé kidolgozva. Yoshi például nagyon ronda lett, Luigi is Mario-hasonmás, mint a '80-as években.

2. Super Smash Bros. Brawl

Különös sorsra jutott a játék. Amikor 2007 végén bejelentették, messiásként vártuk a játékot, a hivatalos weboldalt is napi szinten frissítették, ittuk az információkat róla. Aztán, amikor megjelent, akkor is imádtuk, rengeteget játszottunk vele. Mindenben jobb lett, mint az elődje. Lassabb is lett (sokaknek ez fekszik inkább), sokkal kidolgozottabb lett. Nem utolsósorban ezen már lehetett érezni, hogy ez a játékot tudatosan úgy fejlesztették, hogy ez egy Smash Bros. játék, amit a Nintendo rajongók nagyjának egyik kedvenc sorozata. Nem mondható spontánnak a játék, de ez nagyon jót tett neki, mert pont emiatt fejlesztették nagyon sokáig. A Nintendo tudatosan akart egy mindennél jobb Smash Bros.-t kiadni a kezéből, és ez sikerült is. Nemcsak hogy eszméletlenül hangulatos a többjátékos meccsekre érdemes gondolni (bár az online része elég sokat akadozott), de az egyedüli játékra is nagyon ráfókuszáltak. Elég csak a Subspace Emissary-re gondolni, amit emlékeim szerint több, mint 10 óra végigjátszani. A pályák nagyon hangulatosak voltak, a harcok is sokkal jobbak voltak a kibővült lehetőségeknek köszönhetően. Köszönjük a Smash labdát! Rengeteg játékóra van még nekem is ebben a játékban. Csak aztán az volt az érdekes, hogy utána, ahogy jöttek egyre másra az újabb játékok, úgy merült ez a feledés homályába. Nagy kár érte, pedig nagyon jó volt.

1. Super Smash Bros. for Wii U

A Super Smash Bros. Brawl javított változata, ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Egy biztos, hogy amin lehet, azon még tovább csiszoltak, és az új lehetőségek is sokat lendítettek a játék minőségén. Amit viszont visszaesésnek érzékelek, és emiatt nem tökéletes a játék, az a zene. Nem tudom, ki hogy van vele, de meghallgattam egyszer a hivatalos Super Smash Bros. for Wii U / Nintendo 3DS játékzene albumot, és kifejezetten rosszul éreztem magam. Depresszívnek éreztem a zenét, olyan semmilyennek. Ennek ellenére ez nem ront a játékélményen. Nagyon jók a harcok, és a grafika is nemcsak azért gyönyörű, mert Full HD-s, hanem mert a színek is erősek, élénkek, minden részletességében ki van dolgozva. Mondjuk a Wii U-s Smash Bros.-tól ez el is várható, hiszen nagy tárolókapacitású a lemez, használják ki a végsőkig. Van olyan, hogy a grafika önmagában emeli a játékélményt. Ez figyelhető meg itt is. Kár, hogy a Wii U sikertelensége a játék ismertségére is rányomta a bélyegét.

Hogy hol lesz ezek után a Super Smash Bros. Ultimate, ez még kérdéses. Jóslatokba nem akarok bocsátkozni. Az biztos, hogy nagyon fogadkozik a Nintendo, visszahoz mindenkit, épp, hogy meg nem ígérik, hogy készül az újabb világ legjobb játéka. Minden ki fog derülni decemberben.

2018. szeptember 15., szombat

Super Mario Land - Underground zene

Ismét játékzenét szeretnék bemutatni, ezúttal a Game Boy-ra megjelent Super Mario Land Underground zenéjét. Ugyanis már az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, amikor meghallottam. Egyike azon nagyon kevés játékzenéknek, melynek pályáján csak a zenéje miatt képes járkálni, ahol ez hallatszik, hogy minél többet hallgassam. Tegnap jöttem Békéscsabára, és a vonaton a 3-2 pálya alatt is ez a zene szólt. Bár nem emiatt, de legalább 12× meghaltam ezen a pályán, és egyáltalán nem idegeskedtem magam rajta. Hiába játszok már több mint 25 éve, a mai napig képes vagyok elszerencsétlenkedni egy-egy pályát. De elvoltam rajta. Nem mindig tudom végigjátszani ezt a játékot.

De lássuk a zenét.

Nemcsak az tetszik benne, hogy mennyire dallamos, hanem hogy korlátozott lehetőségekből (3 csatornán szól ez a zene: A főzene, a háttérzene és az ütős hangzás) ilyen jó zenét hoznak ki. De biztos, hogy nem Kondo Koji és társai az egyedüliek, akik az 8-bit világból csodát hoznak ki, de ennek a korszaknak a zenéit annyira nem ismerem (legalábbis a Nintendo játékokon kívülieket nem). Ekkor még nem igazán voltam aktív játékos, mert bár 1991 óta számolom, hogy játszok, ekkor fogtam először controllert, és szippantott be a videojátékok világa, de igazán nagy videojátékossá 1993-ban a Super Nintendo korszakban váltam, ekkortól figyeltem aktívan, hogy mik történnek a konkurenseknél is. Így inkább csak 576 KByte-os (1993 előttiek) tesztekből tudom, hogy milyen zenék voltak a még nálamnál is régebbi időkben. És volt jónéhány Amiga és Commodore 64 játék, melynek zenéjét dicsérték. Úgyhogy a néhány csatornás zenékből is nagyon jókat lehetett kihozni, de azt továbbra is túlzónak tartom, amikor tavaly a PixelConon chiptune zenékre úgy tomboltak emberek, mint egy kemény rockegyüttes koncertjén. Holott a koncertet többségében egy dekoratív hölgy tartotta, akinél annyit láttam, hogy egy Game Boy-t nyomkod össze-vissza, még csak nem is a zene ritmusára, és rázza magát. Volt olyan, hogy zene közben megállt inni, nem csinált semmit, és ugyanúgy ment a zene. Hol van itt a munka, a művészet? Mi ebben a lényeg? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültem fel bennem, amikor figyeltem a csajokat.

A Super Mario Land zenéjét egyébként Tanaka Hirokazu szerezte, aki... Hát, nem szeretnék kellemetlenkedni, amikor először megláttam őt, az volt az első gondolatom, hogy ez Piton professzor ázsiai kiadásban. O_O Már csak azért sem érdemes foglalkozni azzal, hogy hogy néz ki, mert ő az egyik legtermékenyebb zeneszerző Nintendós berkekben. A MOTHER zenéket is ő szerezte, a Pokémon világában is nagyon jártas, ami a zenéket illet, és ahogy megnéztem a Video Game Music Database weboldalán, számtalan más játékzenében működött közre. Ebben a videóban meg fantasztikus, ahogy beszél a Pokémonos élményeiről, zeneszerzésről, és hogy 57 éves, és ugyanúgy élvezi a játékot, mint régen.

Én is ilyen attitűddel szeretnék megöregedni. Egyébként valahányszor hallok japán nyelvet, mindig erősebb a késztetés, hogy megtanuljam a nyelvet.

És álljon itt is a Super Smash Bros. Brawl változat.

Mert ez fantasztikusan lett újra hangszerelve. Nagyon jól eltalálták a zene hangulatát, és oly módon hangszerelték, hogy abból még többet hoztak ki. A dinamikája meg hihetetlen oldott hangulatot ad a zenének, sportesemények aláfestő zenéjének kiváló.

2018. szeptember 13., csütörtök

Super Smash Bros. özön

Elmentem ma a Game Parkba, és aki pénzzel megy oda, az jó eséllyel azt ott is hagyja. Nálam is így történt.

A két játékért fizettem, a dobozokat ajándékba kaptam. És ez még mindig a júliusi Super Smash Bros. bajnokság utóhatása, ugyanis tényleg annyira lelkesített, hogy jól sikerült a verseny, hogy már amiatt is önmagában jobban szeretem a sorozatot. Már annak is örültem, hogy továbbjutottam az első fordulóból, mert így azt éreztem, hogy na, csak nem vagyok annyira rossz a játékban, és a játék hangulata is itt ragadott meg igazán, pedig 12 éve játszok a sorozattal. Na de, ami nagyon késik, még az sem múlik.

A Game Park pedig továbbra is fantasztikus. Egyrészt már az ajándékokért is rettenetesen hálás vagyok, meg az, hogy az áraik is egyre jobbak. Mind a két játék használt volt, és az áruk pont megfelelő volt. Pont az az ár, amit, ha kereskedő lennék, én is így alakítanám ki. Még régebben elgondoltam, hogy egy videojátékos boltot alapítanék és nyitnék, akkor úgy határoznám meg az árakat, hogy az átlag árhoz képest egy árszinttel lejjebb. Ezzel több vásárlót képzelek el, hasznom meg ugyanúgy lenne. De nincs konkrét tapasztalatom a kereskedelemben, nem tudom, hogy ha ez valóság lenne, lehet-e ezt így alkalmazni. Renivel is jókat beszélgettem, elmeséltem neki a PlayIT-en történteket is. A Mario Party 10-et ha valamiért megvenném, akkor azért, mert a 10-es a szerencseszámom, és annak örömére, hogy megérte a sorozat a 10. részt.

Izgatottan vártam, hogy hazaérjek, és játsszak velük, de sajnos a Super Smash Bros. for Wii U-val nem tudtam emiatt:

Azért volt meglepő, mert alig volt karcos a lemez. Nagyon kevés volt, az olyan, hogy használatból adódik. De ha ennyire kényes, akkor legyen. Vettem szemüvegtisztító kendőt a Lidl-ben, hogy ezzel tisztítsam meg a lemezt, de tisztítás után is kiadta ugyanezt a hibakódot.

No, akkor kipróbáltam a Super Smash Bros. Brawl-t, az viszont teljesen rendben működött. És nagyon jó volt vele játszani. A karakterem természetesen Toon Link volt. Három gépi ellenfél ellen játszottam. Azt akartam kipróbálni, hogy épp hol tartok. Három gépi ellenfél ellen játszottam. Először hatos szintűre állítottam őket, itt nyertem. De nem volt egyértelmű, hogy nyerek, mert R.O.B.-nak, akivel maradtam, egy élettel több volt neki, csak aztán összeszedtem magam, és végül megnyertem. Érdekes dolog a fordított pszichológia, ugyanis elkönyveltem magamban, hogy második leszek, de akkor már azon voltam, hogy ne kapjak ki nagyon. Végül annyira nem kaptam ki nagyon, hogy én nyertem meg. Viszont hetes szinten már nem volt ilyen szerencsés, ott már utolsó voltam. Tehát bőven van mit fejlődni, de a motiváció megvan bennem.

Két játékot játszottam csak, utána az Options menübe mentem, megnéztem, hogy a pályákon melyik zene, hogy van beállítva, melyik játszódjon gyakran, melyik ritkábban. Jónéhány helyen módosítottam. Legalább egy órán keresztül hallgattam a zenéket, hogy melyik milyen gyakran hangozzon fel. Néhány zenének nagyon megörültem, például totál megfeledkeztem, hogy az egyik nagy kedvencemet is újragondolták, és bekerült a játékba:

Pont a kedvenc zenémet tették be a Super Mario Land játékból, nagyon megörültem, amikor ezt újra hallottam. Amikor nyilvánosságra tették (nem hivatalos úton) a Brawl zenéket 2008 május-júniusában, akkor többek között ez volt az a zene, amit rengeteget hallgattam. Imádom az eredeti verziót, csak ezért a zenéért élvezem a Super Mario Land-et, és ez a változat is nagyon tetszik.

A Wii U-s Smash Bros.-t meg visszaviszem a Game Parkba, írtam nekik, és mondták, hogy vigyem vissza, megnézik ők is, kipróbálják. Ha nekik sem megy, akkor visszaadják a pénzt érte. Ezt igazából nem szeretném. Meg fogom kérni őket, hogy akkor polírozzák a lemezt, ha lehetséges, és utána vélhetően már menni fog. Szeretném ezt a játékot, szeretném Wii U-n is játszani.

2017. november 3., péntek

Néhány eladó játék a vaterán

A múlt heti veszteség okán úgy döntöttem, hogy eladok néhány játékot a vaterán. Olyanokat, amik vagy megvannak Nintendo 3DS-en digitálisan, vagy annyira nincs rá szükségem. Eddig az alábbi játékok eladók:

Ezeket gondoltam első körben. Valószínűleg nem látszik, de mindegyik egy külön link a vaterás "profilra". Ez annak az értéknek egy részét visszahozza amit a múlt pénteken "elvesztettem". Még egy extrém dologra gondoltam. Ha nem találok mást, el fogom adni a NES Classic Mini-t és SNES Classic Mini-t. Ez egy fájdalmas döntés, de ahogy kitettem ezeket a játékokat a vaterára, azt éreztem, hogy a megnyugvás, hogy teszek valamit azért, hogy kártalanítsam magam, az erősebb, mert legbelül még mindig érzek egy kis stresszt.

De most azért, mert másnap pótoltam a telefont, de azzal is megjártam. Tegnap kiesett a kezemből, és teljesen elrepedt a kijelzője. Annyi szerencsém van, hogy az LCD kijelző nem sérült meg, így nem lett pixelhibás a telefon. Így tökéletesen használható, de eléggé csúnya lett. Főleg azért fájdalmas, mert pár napja van meg, és mivel az én hibámból történt, és ezt nem javítják meg garanciálisan. Rákérdeztem abban az üzletben, ahol vettem, és sajnos megerősítettek. Megjavítani meg drágán javítják meg. Annyira dühös voltam, hogy úgy voltam vele, hogy a földhöz vágom a telefont. Nem való nekem az okostelefon, csak a baj van velük. De nem csináltam semmit, szerencsére a felettes én beszűkült tudatállapotban is aktív, és ott van, amikor szükség van rá. Most egyelőre használom így a telefont, és ha sikerül kártalanítani magam, akkor megjavíttatom. Úgy kalkuláltam, hogy ha beteszem a NES Classic Mini-t és a SNES Classic Mini-t, akkor és sikerül mindent eladni, akkor sikerül nullára kerülni úgy, hogy nagyjából a szerviz költsége is benne van.

Azért is döntöttem a két Classic Mini konzol mellett, mert ha tényleg lehet jövő nyáron is kapni, akkor túlélem addig. Nyáron tervezek majd diákmunkára menni, és ha tényleg meg tudom venni, akkor legalább azok is úgy lesznek meg, hogy megdolgoztam érte.

2016. július 6., szerda

Top 25 Nintendo játékzene #5

Super Smash Bros. Brawl
Ashley's Song

Sasaki Tomoko, 2008

Ismét WarioWare, de csak közvetve, mert annak egy másik játékban hallható feldolgozása jön most. A Super Smash Bros. Brawl talán minden idők egyik legjobban várt Nintendo játéka volt, a cég már jó előre beharangozta, weblapot is indított külön a játéknak, ahol minden egyes nap izgalommal vártuk, hogy melyik játékból lesz új pálya, vagy melyik karakter lesz játszható. Ugyan nem legális úton, de szintén a játék megjelenése előtt elérhető lett az OST, ami szintén lázba tartotta a Nintendósokat. Én elhallgattam őket, de amikor meghallottam az Ashley's Songot, hihetetlenül belezúgtam ebbe a zenébe. A pörgős mivolta miatt, meg a zene hangulata is hihetetlen pozitív. Rátettem minden akkori eszközömre, hogy még az utcán is hallgassam, nem is létezett más zene a fejemben. Akkor még nem ismertem az ALI PROJECT-et, de amint megismertem őket, azonnal eszembe jutott, hogy tisztára olyanok, mint Ashley a WW szériában. Nekik is nagy rajongójuk vagyok, mint ahogy ennek a zenének. A játékban továbbra sem vagyok annyira jó, de ezért a zenéért bármikor szívesen előveszem.



2015. március 3., kedd

XIX. (New) Nintendo 3DS találkozó

Örültem a soron következő Nintendo 3DS találkozónak, mert az előző szegedi Pokémon találkozó egyáltalán nem jött össze, vártam, hogy legyen egy olyan összejövetel, ahol újra jól érzem magam. És igen! Ez már sokkal jobban sikerült részemről. A Metagame kártyaboltban volt, ez a Kádár utca 10 alatt van, a Nyugati Pályaudvar közelében.

Tehát vártam a február 28-át. A 7:17-es vonattal mentem fel Pestre, és annak reményében, hogy kényelmesebb lesz az utazásom, IC pótjegyet is vettem, de csalódnom kellett. Arról már írtam korábban is, hogy a Budapest-Lőkösháza vonalon járnak talán a legrosszabb, legutolsó vonatok, de most már az IC vonatokat is leépítették, egyáltalán nem érte meg azon utazni. Visszafele útra már csak simán gyorsvonat kocsival utaztam, és mivel van Start Klub kártyám, ezért nem kellett külön pótjegyet venni. Így a kedvezmény mértéke lényegében több mint 50%. Olvastam, hogy Budapest-Kecskeméten és Budapest-valahol is új vonatok járnak. Ez nagyon szép, de ezzel együtt miért építik le más vonalak vonatállományát? Mindegy, kibírom. Pesten kicsit nehezen találtam meg a kártyaboltot, kicsit meglepett, hogy egy pinceépület.

Odabent üdvözölve az ismerősöket (nem szeretem a "kezelni" szót. A szegedi találkozó kapcsán Lernie mondta, hogy lekezelhettem volna, amikor elmentem, és akkor elgondolkodtam, hogy miért várta, hogy lekezelő legyek vele? Ja hogy úgy...), helyet kerestem magamnak. Sokan voltak és sok volt az új ember, jó látni, hogy ennyien érdeklődnek a Nintendo iránt. Úgy tűnik, hogy nagyon jó a meglátása a cseh ConQuest forgalmazónak, hogy a magyar Nintendo rajongók elsősorban közösségi szinten érhetők el, nem feltétlen hivatalos úton. Amióta vannak Facebookon magyar Nintendós csoportok, rengetegen csatlakoztak oda, innen értesülnek az új hírekről, és meg is beszélik azokat. Én speciel nem rajongok a közösségi oldalakért, de elfogadom és elismerem, hogy tényleg ott lehet a legtöbb embert elérni. Ez valószínűleg azért alakult így ki, mert az előző forgalmazó, a Stadlbauer... hogy úgy írjam, nem egészen úgy csinálták a dolgukat, ahogy az jó lett volna, így mindig is közösségi szinten toborzódtak a rajongók: fórumok, rajongói oldalak, mostanra általánossá vált a Facebook is. FB-n pedig jobban terjed a találkozó híre, így sokan voltak. Nem is győztem fogadni a StreetPassokat. Ezután becsatlakoztam egy Mario Kart 7 buliba. Nem tudom, hogy mi van most velem, de most nem sikerült jókat menni. Most vagy az újak ennyire jók, vagy én fejlődtem vissza ennyire. Volt Mario Kart 7 verseny is, már az első körben kiestem. Szerencsére csak játékként éltem meg, és jól szórakoztam. Volt Nintendo kvíz is, itt is csalódásként éltem meg, hogy csak 14 pontot értem el a 20-ból, reméltem, hogy 18-19 helyes lesz (feleletválasztós volt), de így is 5. voltam a sokból. Ennek ellenére bátorítom Krisit, hogy a következő kvíz legyen jó nehéz, kíváncsi vagyok, hogy milyen kérdéseket tesz fel. Volt még Smash Bros verseny Nintendo 3DS-re is, neveztem ide is, de tudtam, hogy itt is az első körben fogok kiesni, főleg, hogy Krisi volt az ellenfelem. Egyébként sem voltam soha nagy Smash Bros. rajongó. Nemrég elővettem megint a Melee-t, mert azt mindig jobban szerettem a Brawl-nál, de már a harmadik meccs után kikapcsoltam, azzal a felkiáltással, hogy unom az egészet! Meghagyom másnak a SSB elsőbbséget. Viszont örültem, hogy több év után újra találkoztam Gáborral. Ő az egyetlen, aki mint ultimate Mario rajongó, játszhatok olyan Mario sportjátékokat, melyek másokat nem (igazán) érdekel. Lenyomtunk egy menet Mario Tennis Open meccset: 3 szettes, 6 játszmás, mind a két szettet ő nyerte meg. Viszont becsültem őt, hogy szólt egy számomra titokra, amire ő azonnal rájött. Én erre nem is gondoltam. Az a lényege, hogy különböző tárgyak vannak a talajon, különböző színekben. Az érintőképernyőn belül pedig a különböző ütésfajták különböző gombok különböző színekkel vannak jelölve, és rájött, hogy igen nagy átfedés van a színek között. Ha azzal a gombbal érvényesítjük az adott ütést, mely színben van az adott tárgy, akkor lesz igazán hatásos az ütés, ha azzal a gombbal aktiváljuk. Ennek ellenére nem jött be neki a játék, amin nem is csodálkozok. Más, még a Nintendo 64-es Mario Tennis és a GameCube-os Mario Power Tennis irányítása sokkal fejlettebb. És lényegében ennyi. Szelinek is nagyon örültem, hogy megjelent, mindenképpen szeretnék találkozni vele, és négyszemközt beszélgetni vele, akkor bagszival is összehozok találkozót, régi Pokémon TCG és tartozékok vásárlásának ügyében. Úgysem baj, ha kihasználom a vonatos 50%-os kedvezményt.

Ennyi volt, 16:30-kor indultam el, hogy elérjen a 17:10-es vonatot. Jól éreztem magam, örültem a találkozónak, várom a következőt. Mind az oda-, mind a hazaúton a Pokémon HeartGold-dal és a Pokémon TCG-vel játszottam. Nagyon ráfüggtem mind a kettőre.

2014. augusztus 26., kedd

Egy kis nyugalom

Szinte megigéz az a csend, ami már 2 napja körülöleli a házat. Nővéremék ugyanis elutaztak nyaralni, Huiconggal kettesben maradtunk itthon. Ennek örömére kitakarítottam szinte az egész lakást: A konyha és a nappali ragyognak. Szerencsére nem az van, hogy mindenki a maga szobájában a gép előtt ül, és egymáshoz se szólunk. Az utóbbi időkben egyre többet beszélgetünk egymással, és most is sokat vagyunk együtt. Meg barátokat hívunk át, sétálunk a parkban, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Ma inkább nálunk voltunk, megnéztük az Pi élete című filmet. Még soha nem láttam, de mindenki ódákat zengett róla, hogy mennyire jó, és ajánlott megnézni. Érdekes film, az eleje nem nagyon fogott meg, meg az egész hajós vándorlás sem. Értettem a szimbólumokat, csak úgy voltam vele, hogy már annyi ilyen jellegű filmet és animét láttam már, hogy ez már csak eggyel több számomra. Viszont az utolsó harmad és a vége nagyon tetszett, ahogy érzelmileg egyberakta az egészet, ezáltal az egész film értelmet nyert, és azt gondoltam, hogy nagyon szép volt.

Aztán játszottunk is. Volt egy 8 éves fiú is, nagyon tetszett a lelkesedése, ahogy hozzááll a játékokhoz, és a nehéz részekben sem adja fel. Igazából örültem, hogy berakta a Super Smash Bros. Brawl-t, mert hiányzott már. De annyira nem élvezem már ezt a játékot, ellentétben a Melee-vel, rá is sort kerítettünk (hihetetlen, mennyit gépelek félre, hogy sötét van... -_-). Ezt sokkal jobban szeretem, véleményem szerint ez a legjobb Smash Bros. rész. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a 3DS-es és a Wii U-s, mert a Brawl-t azt csak akkorra csinálták nagyon trendire, de mostanra szinte mindenki elfelejtette. Ha az új részek is ilyenek lesznek, nagy fújolásnak fog örvendeni a sorozat általam. Mindenesetre egy esélyt megadok a játéknak, és ha lesz pénzem, akkor elő fogom rendelni a hivatalos Nintendo webshop-ból a játékot, hiszen póló jár mellé, meg csuklószorító. Így már nem tartom vészesnek a £39.99-es árat. Csak arra lennék még kíváncsi, hogy október 3-án szállítják ki, vagy aznap már meg is kapom. De amúgy lényegében csak ketten játszottunk, és bár nem volt veszélyes rám (őrület, hogy nem lehet elfelejteni Super Smash Bros.-ozni), de nagyon tetszett, hogy játéknak vette az egészet, és nem adta fel. Aztán volt még Wii Party és Wii Sports tenisz de a Bowlingban már mind a négyen játszottunk. Ez a játék még most is mindenkinek örömet okoz, nagyon jól szórakoztunk. Egyébként is hiányzott már nekem az, hogy így összejövünk egy páran, és jól érezzük magunkat. Úgyhogy, ha úgy vesszük, megvan nekünk is nyaralásunk.

A JAM Project-nek úgy tűnik, hogy le fog áldozni eladások tekintetében. Érdekes, hogy annak idején (mintha olyan régen lett volna 2012. december 5-e...) mennyire ledöbbentett, hogy a Wings of the legend kislemezből csak 3.112 példányt adtak el, és most már úgy állunk, hogy azóta ezt egy kislemeznek sem sikerült felülmúlni. Nagy baj ez, mert régebben 5-6.000 példányt adtak el a kislemezeikből, most meg ezt gyönyörűen megfelezték. Minőség tekintetében sem volt kiemelkedő a 2013-as év, de idén olyan kislemezt jelentettek meg, ami nemhogy nagyon tetszik, de konkrétan ez a második JAM kislemez (az 57-ből, vagy mennyi van nekik), amit megvennék eredetiben. Megeshet még, de továbbra is pénz kérdése az egész. Amúgy ez a Breakthrough, a Nobunaga the Fool anime második opening dala. Ez nem volt olyan hatással rám, mint a Wings of the legend, de iszonyatosan beleégette magát a tudatomba a B-side track is. Nagyon bírom bennük, hogy most is képesek fülbemászó dalokat írni, amik minőség tekintetében is az élen járnak. Kageyama Hironobu valamit nagyon tud. És a karaokékat is nagyon jól hallgatni, háttérvokálban most is Okui Masami a legjobb. És videoklip is készült a címadó dalból:

Ez csak a rövidített verzió, remélem, kikerül a teljes is.

Visszatérve Angliára most kezdek el eljutni oda, hogy oldottan jól érzem magam itt is. Nem akármi munka volt ide eljutni, és koránt sem írtam ki mindent. Konkrétan el is gondolkodtam a sorsomon, ugyanis tegnap mondtam Huicong-nak, hogy november 2-án megyek haza, akkor csalódottan kérdezte, hogy miért. És akkor komolyan elgondolkodtam, hogy miért is? Csak nehogy beigazolódjon a "félelmem", hogy végleg itt akarok maradni, hiszen kezd úgy tűnni, hogy mégis megtalálom itt a helyem, pedig az elején nagyon nem úgy tűnt, hogy ez így fog történni. Csak akkor lenne még sokkal nagyobb az önbizalmam, ha érteném az angol beszédet, és úgy tudnék beszélgetni velük, mint a magyarokkal. Ha hegyezem a fülem, akkor egész jól értem, hogy mit beszélnek amúgy. Ja, és kiderült, hogy mit akartak a munkaügyiben, amikor végképp nem értettem, hogy mit mondtak nekem telefonon: Valamilyen igazolást arról, hogy legalább 3 hónapja itt élek. Hát én erre még csak utalást sem hallottam. Amúgy a repülőjegy is megfelel, mint bizonyíték. Az ittmaradós részt meg majd látjuk. Most tényleg jó, hogy egy kicsit üres a lakás, és lehet, az ebből adódó nyugalom mondatja velem, aztán meg megint olyan történik, ami miatt menekülnék, akkor meg lesek, hogy milyen ingatag vagyok.

2014. január 1., szerda

Újévi optimizmus

Egészen jó szilveszter volt, jókedvvel köszöntöttük a 2014-es évet. Egyre távolabb megy az ujjam a 201 után, ahogy írom az éveket, ezt már a 2000-es évek első 10 évében is észrevettem. Ez egy módja az idő múlásának érzékelésére, de ha minden jól alakul, akkor még sok év áll elém.

Különösen örültem annak, hogy nem volt a Csibinek nem volt programja szilveszterre, így ellátogatott hozzánk. Régen nem láttuk őt, és mindnyájunknak hiányozott. 15.30-kor találkoztunk vele bagszival Kőbánya-Kispesten, és már mentünk is vissza a 151-es busszal. Nem tudtam elmondani, mennyire örültem nekik, mert nem örültem nekik. Persze ez csak egy Galla Miklós féle beszólás. Miután megérkezünk bagszi és Csibi elkezdtek Animal Crossingozni 3DS-en. Annyira nem zavar a játék, miután úgy tűnik, hogy lecsengett, de amikor megjelent, és hetekig szólni nem lehetett senkihez, egy olyan játék miatt, amit egyszerűen nem tudok értékelni, akkor egy kicsit zavart. Mondjuk, nemcsak engem, voltunk egy páran. De a közös játékok sem maradtak ki, fókuszban a Wii U-val. A Nintendo Land és a Wii Party U sok vidám percet okozott nekünk. Talán most kezdek ráérezni a Wii U hangulatára, és érzem, hogy igényem van rá. Igazából örülnék, ha idén tudnék venni egyet. Azt a Mario pakkosat, amibe a New Super Mario Bros. U és a New Super Luigi U vannak a konzol mellé, azt boldogan elfogadnám. Viszont csalódás, hogy most már semmi papír alapú leírás nincs a játék mellé csatolva. A The Legend of Zelda: The Wind Waker HD tokjában csak egy kis szürke papír van, mely arra hívja fel a figyelmünket, hogy a játékban van az elektronikus leírás. Nem vagyok boldog miatta, mivel azok egy sablon alapján készültek, így nincs sok változatosság bennük. Úgy tűnik, hogy a vastagabb leírásokról le kell végleg mondani.

De visszatérve az estére, elég gyorsan eltelt az idő. Persze, a Nintendo Land-es üldözés a Mario Chase-ben, szellemirtás a Luigi's Mansion (csak a Mario Chase-nek tudom a pontos nevét) mini-játékban, vagy az édességek gyűjtögetése az Animal Crossing játékban mind megalapozták a vidám perceket. De tény, hogy a legmenőbb, amikor a Pikmines játékban játszottunk csapatban, és én voltam Olimar, a csapatkapitány. Nagyon boldogok voltak a többiek, amikor magamhoz hívtam őket, ezzel félbeszakítva a tevékenységüket. Mondjuk nekem is kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy én is tudok harcolni. Azt hittem, hogy én csapatkapitányként csak a többieket terelgetem. De akkor már tényleg nagyobb hasznuk volt belőlem, miután én is elkezdtem harcolni. És tudtam, hogy a Wii Party U-ban tényleg kihagyok jó játékokat. A másik, ami nagyon tetszett, a gyorséttermes játék. El is poénkodtuk, hogy na, megvan a bölcsész, meg mindenféle diploma, mehetünk gyorsétterembe dolgozni. A játék lényege, hogy három játékos elkezdi sorolni, hogy mit rendelnek, és akinek a kezében van a Wii GamePad, az veszi fel a rendelést, majd ha végeztünk, megjelennek a gyorskaját egyenként véletlenszerű sorrendben, és nekünk kell annak a tálcájára, aki korábban rendelte. Persze a végén értékelhetjük, hogy jó volt-e a kiszolgálás. Nagyszerű játék a rövidtávú memória fejlesztésére. És örömmel vettem tudomásul, hogy jól teljesítettem. És még egy, ami emlékeim szerint nem került megemlítésre az előző postban: Name the Face. Ez is nagyon vicces. Az a lényeg, hogy akinek a GamePad van a kezében, annak egy bizonyos grimaszt vágva le kell fényképeznie magát annak segítségével, és a többieknek ki kell találni, hogy éppen mit kapott. Kapunk erre négy meghatározást, és amelyik tippünk szerint a legközelebb áll hozzá. Néhány egyszerű példa: Citromba harapott, szaunázik, szellemet lát. Az egyik legviccesebb, amikor LernenBoy-nak úgy kellett lefényképeznie magát, hogy rúzsozza az ajkát. Az is érdekes volt, amikor én azt kaptam, hogy futás közben kellett lefényképeznem magam, hogy akkor milyen arcom van. Nem volt erre hirtelen ötletem, és ilyen tök nyugalmi helyzetben fényképeztem le magam, persze senki nem találta ki. Aztán azon nevettünk, hogy milyen jó nekem, hogy ennyire bírom a futást. Az igazság az, hogy alapvetően nem szeretek grimaszt, vagy bármilyen "furcsa" arcot vágni fényképezés közben, ezért hanyagoltam a dolgot. De amin megállt a tudományunk, azt mindenképp el kell meséljem. A Wii U Wii menüjébe újra kellett csinálni a Miiket, mivel ha jól láttam, nem történt System Transfer, ezért mint egy új Wii-n, megcsináltuk a Mii-ket magunkról. És amikor LL volt, próbálgattuk, hogy milyen ajka legyen, mert amilyen 3DS-en van, az nem volt még Wii-n. Ezért nem lehet 3DS-ről Wii-re átvinni Mii-ket, mert több arcrészt (vagy elemet) utólag találtak ki. De a lényeg, hogy amikor azt a kicsi, csókos ajkat tettük szegény Attila arcára, percekig röhögtünk rajta. Azt nem bírtuk ki, kár, hogy nem fényképeztük le. A WarioWare: Smooth Moves-szal, valamint a Super Smash Bros. Brawl-lal játszottunk Wii-n. Érdekes, akármennyire is vicces a WarioWare, nem annyira időt álló játék, elszórakozgattunk rajta, de talán nem volt az igazi. Azokkal jó játszani, akiknek még új, és veszik a poént, mert újszülöttnek minden vicc új elvén, ők még nagyon nevetnek rajta. A Super Smash Bros. Brawl jó volt, csak én nem élveztem annyira, mert ha túl erősek vannak ellenem, akkor nem poén hamar meghalni.

És gyorsan eljött az éjfél, örültem, hogy végül jól zárult az év. Szolid köszöntés és ünneplés után folytattuk a játékot. Maradtunk ezeknél, egy olyan 3 óráig, aztán Attila és Csibi végleg kidőltek. Csibi, aki annyira szorgalmazta, hogy éjszaka márpedig nem alszunk. Azonnal átment álomvilágba. Bagszival és LernenBoy-jal még egy kicsit Goldeneye-oztunk N64-en, mi hárman nagyon szeretjük. Csak aztán az meg lefagyott, és nem is kapcsoltuk vissza. Én még összepakoltam a dolgaimat, miután álmatlan éjszaka után azt terveztem, hogy akkor reggel megyek haza. Ez így is lett, de azért én is kidőltem. Bár hiába, mivel bagszi és Lernie beszélgetései és egy sorozat félelmetes jelenetei nézése mellett nem tudtam elaludni. Nagyon szeretném kitanulni azt, hogyan lehet ilyen körülmények között aludni, Csibi és Attila úgy aludtak, mintha teljes csend lenne. Én sajnos rossz alvó vagyok, és csak teljes csendben tudok elaludni. De olyan szinten, hogy még az óra ketyegése is rettenetesen zavar, így többször alfa állapot, vagy 1-2 perces elalvás után felébredtem hangokra. De nem csináltam gondot belőle, mert így reggel hazamentem. Csibi is ment vissza szerény városába, Gyömrőre, Attila is hazaindult, így ketten maradtak csak.

Kőbánya felsőről indultam el, és majdnem nem értem fel a vonatra, ugyanis a 3. vágányra mentem fel. Csodálkoztam is, hogy üres teljesen, míg az első és a második vágányoknál emberek vannak. Szerencsére idejében kapcsoltam, hogy rossz helyen vagyok. Ugyanis azt gondoltam, hogy mivel ennél a megállónál négy vágány van, ezért az első kettőnél járnak azok a vonatok, melyek Budapest-Keleti felé mennek, és a harmadik, negyedik vágányról meg azok, melyek Hatvan, Szolnok felé mennek. Gyorsan átmentem az első vágányra, le-fel lépcsőzés, a vonat máris jött. Személyvonattal mentem Szolnokig, onnan meg a gyorsvonattal Békéscsabára. A személyvonatok olvasgattam a Konzol magazin legújabb számát, részletes ismertető van a PlayStation 4 és XBOX One konzolokról, ezeket olvastam, amikor épp nem aludtam el, hogy vajon mit mutatnak fel a konkurensek. Bár azt mindkettőnél kiemelték, hogy elsősorban játékokra tervezték a gépeket, de nekem inkább csak ilyen multimédiás erőfitogtatásnak tűnik, amit a két cég csinált a konzoljaikkal. Ilyen előnyök, olyan alkalmazások, de részletesen nem nyilvánítok véleményt, mivel a Nintendo mellett egyáltalán nem ismerem ezeket a gépeket, sem az elődeiket, így nem tudom, hogy ezek valójában hasznosak, vagy csak mutatják, hogy én vagyok a nyerő. Mindenesetre utazás terén egyvalami tény: Ezentúl mindig átszállok Szolnokon a zónázó vonatra. A személyvonatok sokkal igényesebbek, mert a Budapest-Lőkösháza vonalon közlekedő gyorsvonatok, melyek most is iszonyatosan mocskosak. Az, hogy nem volt fűtés, az engem nem zavar, éppenséggel megvoltam kabátban, de ezek a körülmények egy forintot nem érnek, és egyre inkább azt látom, hogy nincs foganatja a gyorsvonati pótjegynek. Inkább fizetek 200 forinttal többet az IC pót- és helyjegyért. Ég és föld a különbség. Egyébként döbbenten láttam Muronynál a leégett vonatot, amikor hazajöttem, olvastam is, hogy kigyulladt a Bukarestből érkező vonat egyik vagonja. Nagyon szép látvány volt. Nagyobb baj szerencsére nem történt, és a menetrend is gyorsan helyreállt - mármint nem voltak késések.

És végül hazaértem. Jó még itt, ma a pihenés jegyében telt, aludtam is valamennyit, de holnaptól munka vár. Intézem a nyelvvizsgát, és nekiállok komolyan állást keresni. Ebben az állapotban már bátrabban keresek munkát szélesebb körben is. Láttam is a 3DS Hungary találkozón séta közben a Sugárban, hogy a Pyrex papírbolt keres eladót. Azonnal beadom rá a jelentkezésemet, hiszen ki, ha még nem? Bizony idén mindent megteszek annak érdekében, hogy végre egyenesbe jöjjek, és bebizonyíthassak, hogy anyagilag szinte teljesen függetlenül meg tudok élni.

A BÚÉK olyan elcsépelt kívánság. Én inkább azt mondom, hogy legyen mindenkinek kellő fizikai és lelki ereje ahhoz, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy boldog legyen az új éve. Én készen állok a harcra!

2013. április 30., kedd

3DS Hungary zenekvíz visszajelzései és statisztikái

Most beszélgetek LernenBoy-jal, írja össze a dolgokat, amiket kértem tőle. Egy hatalmas köszönet jár neki a munkájáért, nagyon sokat dolgozott, a többség biztos megállított volna a felénél, hogy azért álljak le, örüljek, hogy egyáltalán levezeti.

Mindenek előtt szeretnék elnézést kérni a hibámért, ugyanis utólag szóltak nekem, hogy két olyan zenerészletet is betettem, mely nem szerepelt a feladatlapon. Igencsak meg voltam lepve, gyorsan utána is néztem, egyszerűen nem létezik, hogy ekkorát bakizzak. O_O És tényleg. Se Wii Fit, se Mario Kart 7. Hát ilyen nincs. Legközelebb jobban odafigyelek. És hátsón billentem azt, aki azt mondta, hogy nagy balhé volt ebből, én meg komolyan vettem. -_- Mint utólag hallom, inkább elpoénkodták az egészet, bár LernenBoy nem számította bele, így 20 helyett 18 volt a maximális pontszám. Én azt tettem volna, hogy megkértem volna a többieket, hogy írják alá a helyesnek vélt játék nevét. De megígérem, hogy ha legközelebb is én csinálom, akkor jobban oda fogok figyelni.

Na, lássuk a nevezőket, aszerint lesznek rangsorolva, hogy ki hány pontot ért el:

  1. Fekete Szabolcs: 16 pont
  2. Tarcsa Csaba 15 pont
  3. Muzsik Kristóf 13 pont
  4. Horváth Ádám 13 pont
  5. Fekete Gábor 12 pont
  6. Nagy Zoltán 12 pont
  7. Lukács Borbála és Papp Attila 11 pont
  8. Kaptás András 11 pont
  9. Balog Károly 10 pont
  10. Koczka Ádám 9 pont
  11. Urbán Gábor 8 pont
  12. Pewet 8 pont
  13. Béres Gergő 5 pont
  14. Kövecses Zoltán 5 pont
  15. Szabó Krisztián 5 pont
  16. Márk 5 pont
  17. Rigon 5 pont

Nem mindenki írta oda a teljes nevét (vagy nem tudom a teljes nevét), ezért oda csak becenevek kerültek. Azért azt gondolom, hogy sokan helyt álltak, jó eredmény született. Sokan sokat tudtak, aztán egy nagyobb leszakadás, és az utolsó helyen csodálat ötös holtverseny alakult melyek között egy tombolát sorsoltak ki, ez Mongoose-é lett (a 14. helyezett).

És most, lássuk a reakciókat, és hogy melyiket hányan találták el:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld
    Viszonylag ismert, hiszen a játék tudtom szerint sokaknak megvan, ehhez képest én keveslem a 9 helyes választ. Talán az lehet erre a mentség, hogy nem egy jellegzetes Mario zene.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme
    Úgy tűnik a Zelda játék univerzumban idáig még nem jutott el mindenki, ugyanis csak 5-en tudták.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders
    Döbbenten néz egymásra a csoport, hogy ez mégis mi lehet? Pedig az Aladdin nagy menőség. Bár 5-en még így is a hármas számot írták az Aladdin elé, úgyhogy nem reménytelen a helyzet.
  4. Pikmin - Main theme
    Elképzelhető, hogy egy jónéhányan csak a 3DS erejéig ismerik a Nintendót, ez a zene abból a szempontból volt nehéz, hogy a sorozatot csak GameCube-ról lehetett ismerni, esetleg a Brawl-ból. De azért nincs szégyenkeznivaló a 12 helyes válasszal.
  5. Street Fighter II - Character select
    Ez a feladvány ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire régi játékos, vagy ki mennyire szereti a retro játékokat is, és azért vagyunk egy néhányan 11 helyes válasz érkezett rá.
  6. Wii Fit - Main Theme
    Na ez volt az egyik, ami tévedésből kimaradt a feladatlapról. Egyébként állítólag baromi kevesen tudták volna. Azt értem, hogy én vagyok az egyetlen Wii Fit addikt, de én onnan gondoltam, hogy tudni fogják (legalábbis be fogják tippelni), hogy az ilyen Wii kezdetű játékzenéknek, de úgy unbloc szinte az összes casual játéknak ilyen kellemes, lágy zenéje van. Egyvalaki fel is írta a lapra.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP)
    Nekem konkrétan ma esett le, ahogy beszélgetek LernenBoy-jal, hogy mennyire megszivattam ezzel a népet. XD Ugyanis ez egy WarioWare zene modern feldolgozása, és az lesz később, de sokan erre azt tippelték be. 5 helyes válasz, nagyon sokan beugrottak.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu
    Olyan felemás arcok ülhettek ki, de a Pokémonban jártasak biztosan tudják. És azért látszik, hogy vannak egy néhányan, szám szerint 8-an tudták ezt a zenét.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues
    Mindenki erősen nézi a papírját, néhányan javítanak. :D 8 ember tudott kapcsolni.
  10. Zombi U - Main Theme
    Látom, vannak egy néhányan, akik, ha nem is játszottak vele, de meglepően sokan tippeltek helyesen, bár állítólag a 15 helyes válasz egy bekiabálának köszönhető.

Nintendo 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City
    Ez volt a másik, ami kimaradt a feladatlapról. Egyébként mindenki tudta volna, hárman oda is írták a lapra.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme
    Két ember összenéz, és egymásra nevet. Pedig több ember is játszott vele, 8 burkolt nevetés hangozhatott fel.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog
    Leghalványabb fogalmuk sincs. Mondjuk, erre nem nagyon lehetett a casual játék-kellemes zene trükköt alkalmazni, mivel eléggé dinamikus. Mondhattam volna ott, hogy gondolkozzunk az én fejemmel. :D De tény, hogy ezt a zenét csak az hallja meg, aki felteszi ezt a lemezt a kisállatainak. Viszont ezt eddig csak 4-en tették meg.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple
    Na, ezt nemhogy tudták, hogy melyik játék, hanem mondták is, hogy hol van ez a zene pontosan hol hallható. Dicséretes, ahogy a 12 helyes válasz is.
  5. Luigi's Mansion 2 - Title screen
    Viszonylag friss játék, de így is eljutott egy pár emberhez, ahogy a zenére is emlékeztek. A zenét mind a 17 ember felismerte.

Mario játékok

  1. Super Mario 64 - Water theme
    Ez alapmű, minden Nintendósnak, végig dúdolták az egészet. Remélem, mindenki legalább annyira szereti ezt a zenét, és azt a két pályát, melyen hallható, mint amennyire én. Bár a Jolly Roger Bay-t preferálom inkább. Az ismertséghez képest kicsit keveslem a 12 helyes tippet.
  2. Super Mario World - Forest of Illusion
    Mivel elsők között van a Super Nintendós játékok között, és ez alaposan félre is vezette az egyik játékost, ugyanis azt hitte, hogy ez a Mario & Yoshiból van. Na most az NES játék, és bár tény, hogy a SMW-nél később lényegesen modernebb játékzenék hangzanak fel SNES-re, de egy alap nintendós játékzene, azért eléggé jellegzete hangzású, és ez köszönőviszonyban nem volt vele. Amúgy felnevettek egy páran, ugyanis valaki megígérte, hogy ráírja a kezére a választ, és felmutatja mindenkinek, Ám oda csak annyi volt írva, hogy MARIO. Annak ellenére, hogy klasszikus, csak 8-an tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park
    Erre valaki (állítom, hogy ugyanaz az ember) felordítja, hogy Super Mario Sunshine. Az alapelgondolás még nem is rossz, hiszen a madárcsicsergések erősen napsütés-hatású, de a Delfino szigeten legfeljebb a sirályok szólalhatnának meg. De nem sokan dőltek be neki, ugyanis 9-en tudták helyesen, aminek örülök, látom, mások is látták a játékot.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land
    Jónéhányan tudták, bagszi meg is jegyezte, hogy nem szereti ezt a játékot annyira. Bizony, sokan a leggyengébb Mario Kart-nak tartjuk, de ez a zene azért megér egy misét, és még rajtam kívül 5 embernek is.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue
    Döbbent csend, ki tudja miért. Pedig a zene nagyon menő, és 9-en tudták is.

Mivel nem volt projektoros megoldás, ezért nem kfn-t csináltam, hanem mp3-at, amit itt közzéteszek. Az viszont nem elképzelhetetlen, hogy akár van projektor, akár nincs, legközelebb kfn-t csinálok, ha más nem, az a néhány ember a gép környékén lássa a szép Nintendós háttérképeket.

2013. április 28., vasárnap

3DS Hungary zenekvízének megoldásai

Már biztosan lezajlott a zenekvíz (ha csak nem jött közbe semmi...), ezért kirakom most az eredményt. Mivel nem vagyok ott, ezért nem tudok statisztikával szolgálni, ezért a megoldás alatt 1-2 mondatos gondolatot írok le, hogy melyiket miért választottam. Majd megkérem LernenBoy-t, hogy ha van lehetősége, akkor jöjjön át jövő csütörtökön is, és hozza el a megoldásokat, abból tudok statisztikát összeállítani, meg megkértem, hogy írjon 1-2 mondatot a reakciókról, néhány játékzene esetében (ahol jelezni is fogom), kifejezetten kíváncsi lennék az általános reakciókra, hogy fogadják, milyen érzések ülnek ki az arcokon. Lássuk hát:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld
    Amikor egy sivatagos pályán vagyok ebben a játékban, szeretek úgy játszani rajta, hogy jó alaposan körbenézek, ugyanis nagyon szeretem ezt a zenét, csak ezért szedtem le a teljes OST-t. Bár a Super Mario 3D Land-ről egyébként is elmondható, hogy átlag feletti a zenéje, ez nálam a csúcs.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme
    Népszerű Virtual Console játék körünkben is, ezért mindenképp szerettem volna egy zenét innen is, hát legyen az, ami a legkedvesebb számomra.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders
    Amíg én csinálom a 3DS Hungary-s zenekvízt, addig lesz Disney játékzene. A Super Nintendós Aladdin nálam alapmű, ez a zene pedig nagyban megalapozza a 2. világ hangulatát, mely a kőtigrisben (talán neve is van, de most így hirtelen nem ugrik be) játszódik, amikor megyünk a lámpásért.
  4. Pikmin - Opening theme
    A Pikmin részint elfeledett játék, GameCube-ra kijött 2 rész, és azzal vége (illetve nemsokára jön a harmadik). Viszont szerény Nintendós társaságunkban aki játszott vele, az mind szereti, csak régen volt téma, kíváncsi leszek, hogy kiben milyen érzéseket kelt ez a játékzene.
  5. Street Fighter II - Character Select
    SNES klasszikus játék, bár a zenéje nem kiemelkedő, de szerettem volna, ha nemcsak a listán szerepelne, hanem meg is szólalna. Erre kíváncsi leszek, hányan fogják tudni.
  6. Wii Fit - Main Theme
    Ha már ilyen menő tornáztató-programunk van, itt az ideje, hogy ezen zene felhangoztatával másokat is mozgásra inspiráljak. Remélem, hogy el fognak fogyni a boltokból a Wii Fitek nekünk köszönhetően.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP)
    A japán Ashley's Song nekem konkrétan sláger. Kicsit tartok attól, hogy ez a dal inkább már csak emlék másoknak, ugyanis érdekes sorsra jutott ez a játék. Már megjelenése előtt 1 évvel vártuk, elgondoltuk, hogy mekkorákat fogunk játszani vele online. Így is lett, sokat játszottunk, sokáig volt nagy szám ez a játék, aztán ahogy elmaradoztak a online bulik, úgy lett csend körülötte. De amit még érdekesebbnek tartok, hogy most már olcsón be lehet szerezni, tehát az eszmei értéke is elveszett. Pedig, amikor csütörtökön LernenBoy-jal játszottunk vele, bennem megvan a hangulat, én most is nyitott vagyok online meccsekre.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu
    Bagszinak szántam külön easter egg-ként, meg hasonlóként, hiszen általa 1. helyen áll a keresett játékok listáján, és többször volt, hogy karnyújtásnyira volt tőle, hogy megszerezze az angol változatot, de az utolsó pillanatban elúszott... Az első résszel egyébként én is játszottam egy jónéhányszor, és egészen jókat harcoltam benne.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues
    Nálam a WarioWare Inc. volt az első bizonyíték, hogy Game Boy Advance-re is lehet olyan zenét írni, amelyet, ha egy kicsit csinosítunk, akár nagykonzolra is elmenne. Ennek a zenének köszönhetően betéve ismerem Kat és Ana mikrojátékait, és mindegyiken nagy élmény játszani, mert ez a fantasztikus szerzemény nagyon jó hangulatot ad a játéknak.
  10. Zombi U - Main Theme
    Különösebb emlékem nincs a Zombi U-hoz, csak azt akartam, hogy legyen egy Wii U játék is a listában, és az lehetőleg ne a New Super Mario Bros. U legyen, nehogy Mario-túltengése legyen a zenekvíznek. Azért remélem, hogy ha másképp nem is, kizárásos alapon tudni fogják, ezért is tettem be utolsónak, hogy könnyebb legyen betippelni, ugyanis élek a gyanúperrel, hogy közülünk nem sokat játszottak Zombi U-val.

NINTENDO 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City
    Az egyik legérdekesebb zenét választottam ki a játékból, ehhez fogható nem nagyon volt még a Mario Kartokban. Kicsit komolyabb, nekem olyan elmerengős, komolyan veteti velem a versenyt.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme
    Ahogy minden Nintendo által kiadott játék, ez is megkapta a maga hírverését nálunk is.  A Kid Icarusra azért vetült még ennél is nagyobb reflektorfény, mert a második, egyben az utolsó rész valamikor 1992 körül jelent meg Game Boy-on. És mivel sokakban szép emlékeket ébreszt a játék, főleg azért, mert a Brawl-ban visszatért Pit, a főhős. Remélem, fogják tudni.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog
    Egyszerűen nem maradhat ki a Nintendogs + Cats a listámból, ez a kedvenc zeném a játékban. Amikor unalmamban feltettem a lemezt a kisállataimnak, akkor úgy voltam vele, hogy csináljunk disco-bulit, és egészen megfogott a zene. A minőséget nem kritizálni! Sehol nem találtam semmilyen OST-t a játékból, ezért YouTube-ra feltett zenét vettem fel AudaCity-vel, azt próbáltam hallgatható minőségűre felhozni, de amikor ellenőrzésképp meghallgattam a többivel, szembesülnöm kellett vele, hogy nem nagyon sikerült, a video is olyan volt, hogy 3DS-en ment a játék, és azt vette fel az egyén, ahogy táncolnak rá az állatai.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple
    Az Ocarina of Time mindenkinek klasszikus, a Water Temple pedig mindenkinek "kedvenc". Nem hiába van idézőjelben, ugyanis sokak szerint az egyik legnehezebb dungeon a játékban, ezért voltam kíváncsi, hogy kiben milyen érzést kelt ez a játék, mert mi is imádjuk. Én egyébként pozitív értelemben szerettem meg a templomot, ugyanis ez a zene engem hipnotizál, elmerülök a dungeon-ben, nem zavar semmi, hagyom, hogy sodorjon a zene hangulata, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már itt a főellenség, és vagy 1 óra is eltelt, pedig csak perceknek éreztem. Inkább az szokta idegesíteni a játékosokat, hogy sokszor kell cipőt cserélni, és néha vissza kell menni például vízszintet váltani, hogy tovább tudjunk menni. De én nagyon élvezem mindig, amikor itt vagyok.
  5. Luigi's Mansion 2 - Main Theme
    Hoppá, most vettem észre, hogy a megoldólapon nem javítottam ki az 5. játékzene részlet megoldását, remélem, LernenBoy tudni fogja, amikor javítani fogja. O_O Ha nem, akkor ez vicces szituáció lesz. Ez most kíváncsivá tett. Innen látom, hogy röhögnek rajtam, mert még én sem tudom, hogy mit raktam be. -_- Egyébként az volt, hogy én eredetileg a rapidba akartam tenni Luigi's Mansion 2 zenét, de egyszerűen nem találtam meg, YouTube-hoz meg csak végső esetben akartam nyúlni. Aztán, ami a megoldólapon van, annak sem találtam meg a zenéjét, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak legjutúbozom a zenét, aztán ott volt letöltőlink. Így lett végül LM2. Természetesen most van nagy divatja a játéknak, remélhetőleg sokáig megmarad a hírneve.

MARIO

  1. Super Mario 64 - Water theme
    Amikor annak idején játszottam vele, még csak hírből ismertem az internet, és hogy bárhogy magaménak tudjam a játék zenéjét, szinte csak álom volt. Ezért azt csináltam, hogy mikrofonos magnóval felvettem kazettára, és rengetegszer visszahallgattam. Ez a zene is a maga kellemes lassúságával, hangzásával szinte teljesen beleolvaszt a játékba, és elmerülünk benne, ahogy Mario is a vízben. És biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik, és eltalálták
  2. Super Mario World - Forest of Illusion
    Eredetileg Mario & Yoshi vagy Mario's Picross zenét akartam másodiknak, de sehol nem találtam meg őket. Aztán az már csak utólag jutott az eszembe, hogy megcsinálhattam volna ezt, hogy emulátoron megy a játék zenéje, és leszedem. De maradt ez, ami szép emlékű számomra, hiszen a Koopalingek közül nekem mindig Roy Koopa lesz a személyes kedvenc, ő az illúziók erdejének "őrzője". Biztos vagyok benne, hogy sokan tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park
    Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányan találják el. Többször írtam arról, hogy mennyire szeretem a Mario Golfot, és egy kicsit szívfájdalmam, hogy nem tudom megszerettetni a néppel. Ez is tipikusan olyan zene, mely által annyira belemerülök a játékba, hogy teljesen belefeledkezek, és nem érzem másfél órának azt az időt, mire eljutok az utolsó, 18. pályáig. A madarak csiripelése által pedig teljesen harmóniában van a tájjal, és még külön könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire szeretem ezt a játékot, főleg ezt a zenét.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land
    Ahogy mindig a kedvnc zenéimet választottam ki az adott játékhoz, nem volt ez másképp a GameCube-os Mario Kart esetében sem. Havas, jeges pálya, így is eléggé csúszós a ebben a Mario Kart-ban a kocsi, a jég csak még jobban hozzá tesz. Nem könnyű, de legalább a zene inspirál.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue
    Továbbra is kedvenc, mondjam még? MONDJAAAAD! Hát jó. ^^ De komolyra fordítva a szót, amikor először játszottam a Mario Party DS-sel, totálisan meg voltam lepve azon, hogy egy ilyen komolytalanabb játéknak is ilyen jó, fülbemászó zenét írtak. Nagyon szeretem ezt a zenét, remélem, sokan fel fogják ismerni, hiszen nemrég volt Mario Party DS verseny, és pont ezen a pályán ment. Tehát sok helyes választ kérek!

Na ennyi volt. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. További statisztikával remélhetőleg minél hamarabb. :)

2013. április 25., csütörtök

Társasági nap

Sajnos amióta Békéscsabán élek, azóta ez nagy szó. Na persze nem úgy kell elképzelni, hogy remete életet élek, egyszerűen minden kapcsolatom megszakadt, mind baráti, mind osztálytársi viszonylatban. Bár van egy ismerősöm, akivel amikor nagyon néha beszélgetek, mondja, hogy majd meglátogat, azóta is jön. -_- Úgyhogy örültem, hogy jött LernenBoy, bár a vicc az, hogy pont azt nem csináltuk, ami miatt ténylegesen jött. Ugyanis az előző 3DS Hungary találkozón kitalálta a zenetotót. Egészen jó ötlet, de egy másik helyről inspirációt véve, úgy döntöttem, hogy a most vasárnapi találkozóra én is besegítek, és legyen zenekvíz. (Ugye nem haragszol Tuki? ^^') Ugyanolyan egyszerűsített feladatlapot csináltam, mint a MAT-os con-ra.

Egy kicsit tennék is kitérőt errefelé, mert nem nagyon mertem kiírni a 3DS Hungary oldalára, mert féltem, hogy leszólnak, hogy túl késő, de ide mégis kiteszem, aztán végül oda is, hogy nehogy azért érje szó a ház elejét, hogy csak ide tettem ki, elég ha azért ér, mert 3 nappal a találkozó előtt teszem ki a lehetséges játékokat. XD A szokásos rapid kategória mellett még két hosszabb lesz: Nintendo 3DS, és Mario játékok, ezeket listázom először:

Nintendo 3DS

  • Super Mario 3D Land (2011)
  • The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D (2011)
  • Nintendogs + Cats (2011)
  • One Piece: Unlimited Cruise SP (2012)
  • Kid Icarus: Uprising (2012)
  • Heroes of Ruin (2012)
  • Angry Birds Trilogy (2012)
  • Epic Mickey 2: The Power of Illusion (2012)
  • Luigi's Mansion 2 (2013)
  • Monster Hunter 3: Ultimate (2013)

(Mindig 3012-t akarok írni 2013 helyett -_-)

Mario játékok

  • Super Mario Bros. (1985)
  • Super Mario World (1992)
  • Mario & Yoshi (1992)
  • Mario's Picross (1995)
  • Super Mario 64 (1996)
  • Mario Golf (1999)
  • Mario Party 2 (2000)
  • Mario Kart: Double Dash!! (2003)
  • Mario Party DS (2007)
  • Mario Tennis Open (2012)

A rapid kategóriában még fellelhető egyéb játékok:

  • Super Mario Land 2: 6 Golden Coins (1992)
  • Pikmin (2002)
  • Pilotwings 64 (1996)
  • Aladdin (1992)
  • Duck Tales (1990)
  • Zombi U (2012)
  • Castlevania II: Simon's Quest (1987)
  • Pokémon Stadium 2 (2001)
  • Super Smash Bros. Brawl (2008)
  • Mario Kart DS (2005)
  • Dr. Kawashima's Brain Training: How Old Is Your Brain? (2006)
  • Mario Bros. (1983)
  • Street Fighter II (1992)
  • The Legend of Zelda: Link's Awakening DX (1999)
  • WarioWare Inc.: Minigame Mania (2003)
  • Shin Megami Tensei: Devil Survivor Overclocked (2013)

Aztán majd még eldöntöm, hogy nagyon kedves, vagy nagyon nemkedves leszek a többiekhez. :I Azt bizton elmondhatom, hogy én nem hallgatok az olyan véleményekre, hogy jaj, de nehéz volt, mert egy ismeretlen játék nagyon mélyen elrejtett zenéje szólal meg. Ha olyan kedvem lesz, mindenki táncolni, meg bulizni fog, ha olyan, akkor csak pislogni fog egymásra a társaság, hogy mi van. Az van, hogy most én csinálom a feladványt, és nagyon fog neki mindenki örülni. ;)

10 órára jött egyébként LernenBoy busza Szegedről, amikor hazaértünk, először még egyedül játszott, én még a gépen foglalatoskodtam egy kicsit. Gyakorlatilag végig csak játszottunk, egy kis Super Mario All-Stars, egy kis Mario Kart 64, egy kis Super Mario Kart, egy kis Super Smash Bros. Brawl, egy kis... volt még valami? Végülis tökmindegy. A Super Mario Kart rendesen felvitte az adrenalinszintemet, ugyanis megpróbáltuk 150cc Special Cup-on valamilyen serleget összegyűjteni, abban még semmilyen nincs a Virtual Console-os részben. Majdnem sikerült, a Rainbow Roadon úgy döntött a gép, hogy elveszi az összes életemet, és be kellett fejeznem. Ez a Mario Kart a mai napig nagyon nehéz, és csak úgy tudtam a bajnokság előző négy pályáján végigmenni, hogy villámot vagy / és csillagot kaptam, másképp én nem is tudom, hogy végig lehet-e menni, de szívesen meghallgatnék trükköket effelől. A Brawl meg szinte nosztalgia-élmény. Azt is mennyit nyomattuk, amikor új volt (a régi Nintendós társasággal), és mostanra meg szinte mindenki elfelejtette. Vajon ugyanez lesz a sorsa a 3DS-es és Wii U-s Smash Bros.-oknak is? Csúnya lenne.

A 17 órási busszal ment el, a visszaúton, amikor megérkeztem, akkor láttam, hogy mégiscsak megjött a csomag, amit a nővérem küldött születésnapomra. Vagyis annak értesítője, elmentem érte a postára. Tökre megörültem a Paper Mario: Sticker Star guide-nak. ^_^ Ezeknek a könyveknek számomra mindig nagy eszmei értékük van, pusztán mert Nintendo licensz kiadvány, tele artworkökkel, hasznos tippekkel tanácsokkal. Végignézegettem, listázva van az összes matrica, a benne rejlő képességük, és mindegyik pályáról több oldalas leírás van, és tanács, hogy melyik pályán melyik taktikát érdemes alkalmazni. Bogarat is ültetett a fülembe, hogy de menő lenne, ha meglenne ez a játék nekem. De előbb menő legyen munkát találni. :I

Az adatrögzítős melóra sem hívtak vissza. Mondjuk, amikor anyámnak elmeséltem, mi volt az interjún, kicsit kiakadt azon, hogy 15 embert hívtak oda, és csak 4-et hívnak vissza, akikre számítanak. Végiggondolva nem volt nehéz rájönni, hogy igaza van, hiszen egy adatrögzítés egyáltalán nem olyan jellegű munka, hogy több emberből kelljen a legjobbat kiválasztani, azt egy kis túlzással szinte bárki meg tudja csinálni. Nálam itt is inkább az volt a baj, hogy nincs fix pesti címem. Én nem gondoltam volna, hogy ez ekkora probléma lesz, mert nekem az volt az eddigi tapasztalatom, hogy albérletet elég könnyű úgy találni, hogy ha megvan a megfelelő hely, akkor oda döntő többségében azonnal be lehet költözni, és én erre támaszkodtam.

Az este folyamán megcsináltam a Generasia oldalán a Rey együttes lapját. Egy igencsak kevéssé ismert japán együttes, én is csak a GUNDAM TRIBUTE FROM LANTIS albumról ismertem meg őket, oda énekeltek fel egy dalt, egész jó hangja van a srácnak. Aztán láttam, hogy több olyan animének vagy tokusatsu sorozatnak az ending dalát énekelték, melynek openingjét a JAM Project adta elő, ezért elkezdtek komolyabban érdekelni. Nézegettem, köztudottan az eladási adatok is szoktak érdekelni, és döbbenten láttam, hogy az eddig megjelent 4 kislemezből csak egyetlen egy került fel az Oricon chartra, az is csak a 192. helyre. Furcsak egyébként, mert igényes zenét csinálnak, kifejezetten ritka az, hogy egy fiatal fiúbanda élő hangszereken játszik: Egy énekes, két gitáros (gondolom az egyik szóló, a másik ritmus), egy basszeros, és egy dobos. Egyébként egy stúdióalbumot jelentettek meg: H.A.B címmel (Hit and Break!), azt meghallgatva arra jutottam magamban, hogy szép dolog az élő zene, de annyira egy síkon mozognak a dalok, a 13 dalból 2 volt az, amit úgy ki tudtam emelni, hogy ezek talán jobbak a többinél. A többi 11 dal annyira egybefolyik, gyakorlatilag semmi különbséget nem tudok tenni közöttük.

Tegnap kitettem az új angela albumot, tök véletlen bukkantam rá. Ezért is szoktam napi szinten nézni a rejtett japán weboldalt, ahol a teljes anime kiadványok eladási adatait listázza valaki, mert innen is értesülök az új megjelenésekről, ami érdekelhet, és itt tudtam meg, hogy van új angela lemez. Megint olyat csináltak, hogy eldobom magam tőle. Annyira bírom az énekesnőnek a stílusát, ilyen egyedi hangszínt, és hangjátékot még sehol nem hallottam, és annyira élvezetessé teszi a dalokat. Most hallgattam meg komolyabban, három dalt tudok kiemelni, ami nagyon tetszik: Kyoukaisen Set me free, Always Suki Dayo, és az To be with U!. Ja, meg a KINGS, de hát az kislemezes dal, arról beszéltem korábban, hogy mennyire jó lett. Azt sajnálom, hogy a THE LIGHTS OF HEROES kislemezről nem másolták ki az új Shangri-La dalt, az komolyan mondom, jobban tetszik, mint az eredeti.

Egyébként JAM Project-et is hallgattam ma, nagyon régen nem hallottam már a Bakuchin Kanryou! Rescue Fire dalt, és most nagyon jó volt újra meghallgatni. És most egy kicsit bátrabb voltam, ugyanis ebben a dalban is vannak olyan hangmagasságok, amiket reménytelennek tartottam kiénekelni, de most tettem egy kósza próbát, és valamiért az az érzésem, hogy mégsem annyira reménytelen. Csak az a baj, hogy nincs meg az az erő a hangomban, ami a tagokban megvan, arra jó lenne rágyúrni, és akkor tök menőn tudnám énekelni akár a nehezebb dalaikat is. De ez ilyen kb. 5 év alatt elérhető vágyálom leírása pár mondatban. ^^'

2012. június 30., szombat

Hogyan állítsuk vissza a 2009-es MSN-t?

Ma a Csibi volt itt, megkérdezte, hogy hova is mehetne el ma, hát mondom neki, jöjjön el ide. Túl van tárgyalva. Elmentem érte az Örs Vezér Terére, és elhoztam hozzánk. Mario Kart Wii, Brawl. Az egyikben hatalmas győzelmet arattam, a másikban péppé vertek. Felmerült bennem a kérdés, hogy most csak én voltam mindig is ennyire nyeszlett, ha a Brawl-ról van szó, vagy lehetséges, hogy ilyen sokat romlott a játéktudásom? Nagyon jó nap volt. Ja, és a közös New Super Mario Bros. Wii-zés. Akárki játszik velem, az sajnos halálra van ítélve. Valamiért nem tudok tekintettel lenni a többi játékostársamra, csak megyek a saját fejem után. Hatalmas ötlet a kooperatív multiplayer a New Super Mario Bros. Wii-ben, jó lenne egy kis csapatszellemet tanulnom. A Mario platformok esetében nem vagyok hozzászokva a közös munkára. ^^'

És Csibinek van egy trükkje, hogyan lehet visszaállítani a 2009-es MSN-t a 2011-es helyet, ami valljuk be, igencsak gagyi lett, elég csak a kinézetére gondolunk. De nekem megcsinálta. És engedelmével közzé teszem, hogy csinálta meg:

1.) Lépés: Tölts le a Revo Uninstaller nevű program bármely verzióját, nyisd meg, majd keresd meg a fájlok között a Live Essentials nevű képződményt.
2.) Klikkelj rá, és ki fog írni egy olyat, hogy milyen szintű törlést akarsz véghezvinni. Érdemes a legmagasabb szintűre rámenned.
3.) Szépen sorjában el fogja kezdeni pusztítani ezt a szörnyűséget, és mindig jelezni fogja, hogy hol tart. A második lépésnél uninstalláld magát a programot, aminek szépen fel is fogja dobni az ablakát. Az utolsó pedig az lesz, hogy a rejtett fájlokat szeretné majd eltvolítani. A Revo Uninstallerlegjújabb verzióban nyugodtan menj rá arra, hogy az összes törlése, viszont az egyel rébebbiben fehívja a figyelmedet arra, hogy csak a vastag betűseket távolítsd el. Érdemes megfogadni azt a tanácsot.
4.) A Messenger teljes egészében letörlődött a gépedről. A wwww.msnfan.hu oldaról töltsd le a 2009-es verzót, majd tedd föl a gépedre.
5.) Nos, itt még nem fog tudni neked bejelentkezni, mert érzékeli, hogy neked régebbi verzió van meg. Az utolsó teendőd az, hogy jobbklikk az MSN-re, beállítás, és kompatibilitás. Állítsd be, hogy XP-n futtassa a progit, mert akkor nem akar majd frissíteni.
6.) Mostmár tökéletesen fog működni az 2009-es verzió is. =) Ami még zavaró lehet, hogy mindig "válzotásokat akar majd végrehajtani a gépeden" minden egyes indításkor. Ez egy okéval megoldható, de ha nem akarod, hogy kiírja többet, menj arra a felugró ablakra, majd ott alul lesz valami (már nem emlékszem, hogy mi volt oda írva), na oda menj rá, oszt húz le a csúszkát legalulra.)

Ez itt 100%-ban az ő megfogalmazása. ^^'

A másik véglet

Nemrég vett Ragnaros Wiit magának, és kért tőlem kölcsön egy pár játékot, és el is jött értük. Mivel tudtam, hogy sajnos neki is súlyproblémái vannak, ezért megkértem, hogy mérjük le a Wii Fittel, hogy mit szól hozzá. Kicsit vonakodott, de beleegyezett. Alig kúszik fel, 14,55 BMI. Szegény Mii elernyed, alig bírja megtartani magát. Mondtam neki, hogy irigylem, hogy bármit ehet, semmitől nem hízik. Aztán elmagyarázta, hogy a kóros soványság is legalább akkora probléma, mint a kóros elhízás. Elgondolkodtam azon, hogy igaza van, mert ha nincs meg az ideális testsúly (ugye 20-as BMI-től ideális az ember testsúlya, de a 22 a legjobb), akkor nemcsak fizikailag gyenge, hanem valószínűleg a betegségekkel szemben sem annyira immunis. Mondjuk én szerencsére nem hízok kórosan, csak hízásra hajlamos vagyok. Amit sajnálok, mert annyira szeretek finomakat enni, és vannak bizonyos kaják, (pl. lasagne, pizza, görögdinnye) amiből még akkor is tudnék bőven enni, amikor már tele vagyok. De ha arról van szó (pl. most) akkor nagyon vissza tudom fogni magam. Talán írtam arról, hogy ez olyan, mintha jelezne az agyam, hogy most már sok, vegyünk egy kicsit vissza. Mostanság lényegesen kevesebbet eszek, tudok is fogyni. Ugye múlt hét vasárnap 23,60 voltam, ma reggel 23,39-et mértem. Úgyhogy nagyon jól alakul, ki is számoltam, hogy ha így haladok, akkor július végére-augusztus elejére el tudom érni az áhított 22-es testtömegindexet.

Aztán hosszú-hosszú idő után ismét elővettem a Super Smash Bros. Brawl-t, mert Ádám azzal akart játszani. Talán furcsa egy 2008-as játékról ilyet mondani, de már szinte tiszta nosztalgia. Hiszen akkor mennyit játszottu online. Csak hát már 4 év távlatából is lehet olyan kijelentéseket tenni, hogy így változnak az idők. Persze, nem változtam sokat, ugyanúgy elverhető vagyok, egy pár okos taktikát jól használok azért. És kölcsönbe a Super Paper Mariót, és a The Legend of Zelda: Twilight Princess-t vitte el.

Zsida mindvégig azt mondta, hogy őt nem lehet megfogni a Nintendo casual játékaival. Egészen addig nem, amíg bele nem mélyedik. Hihetetlen, hogy a Nintendo ezen világa is olyan szinten be tudja szippantani az embert, hogy ha nem szól senki, képes napestig játszani vele. Ugyanez volt nála a Wii Fit Plus esetében is. Totál ráfüggött a játékra, főleg az egyensúlyi gyakorlatok tetszettek neki. Bár annyira nem igaz ez a Nintendogs-ra, de azért azzal is eljátszogatott, pedig bevallotta, hogy hülyének nézett, hogy beszélek a kutyáimhoz, aztán ő sem bírta szó nélkül. Ez egy ilyen dolog, ezért kell megismerni a játékokat, mielőtt véleményt alkotunk róluk. Még ne adj isten ráérzünk az ízére.

Én is pont ezért vagyok nyitott a Nintendo casual játékaira, mert meg lehet vádolni azzal, hogy nem is valódi játékok, alacsony költségvetésből készültek, a cég csak nyerészkedni akar rajtuk, de mégis, egyszerűen olyan hangulattal áldották meg, hogy akaratlanul is rabjává válik az ember, aki nyit felé. A Wii-vel kezdődő (Sports, Play, Fit, Party) játékokba is olyan idióta grafikai elemeket tettek be, de mégis elhiszem, hogy a Wii Sports Resort-ban tengerparton sportolunk. Ez a kulcsa az egésznek.

2012. január 20., péntek

Eladó Nintendo játékok

Eladók az alábbi Nintendo játékok:

Wii

  • Super Mario Galaxy 6000 Ft
  • Super Mario Galaxy 2 (komplett) 6000 Ft
  • Donkey Kong Country Returns 6000 Ft
  • Super Smash Bros. Brawl 4000 Ft
  • Super Paper Mario 3000 Ft

GameCube

  • The Legend of Zelda: The Wind Waker (Limited Edition, német borítós, magas a játék angol) 6000 Ft
  • Luigi's Mansion 3000 Ft
  • Super Mario Sunshine 3000 Ft
  • Killer 7 (nem GC dobozos) 1500 Ft
  • Paper Mario: The Thousand-Year Door (NTSC, fóliás új) 2000 Ft

Nintendo 64

  • Donkey Kong 64 (expansion pak nélkül, csak a kazetta) 2500 Ft

Nintendo DS

  • Final Fantasy III (leírás nélkül) 2000 Ft
  • Dragon Ball Origins 3000 Ft

Game Boy Advance

  • Final Fantasy Tactics Advance (komplett) 3000 Ft
  • Tales of Phantasia (komplett) 3000
  • Golden Sun + Golden Sun: The Lost Age (mindkettő komplett) 6000 Ft

Playstation 2

  • Metal Gear Solid 2: Substance (kékdobozos) 2000 Ft
  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2 2500 Ft
  • Blood Omen 2 2500 Ft

Playstation

  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2000 Ft

Eladó konzolok

  • Nintendo 64 (limitált kiadású) + Super Mario 64 - Alig használt, tökéletes állapotban, dobozában 18.000 Ft
  • Nintendo Wii - Fekete Wii Sports Resort Pakk, megkímélt állapotban összes tartozékával, dobozában Duracell márkájú ceruza akkumálor, töltőelemekkel. Igény esetén softmoddolható 33.000 Ft
  • Game Boy Advance SP - Tribal mintás, töltővel, doboz és leírások nélkül 5.000 Ft

Érdeklődni a zsida87@gmail.com címen lehet.