Wii U ismét elővéve

Ma hozta nyilvánosságra a hírt a Nintendo, hogy 2023. március 31-én le fogja kapcsolni a Nintendo 3DS és a Wii U Nintendo eShop szolgáltatását. Tehát még több mint egy évig lehet használni, tehát alapvetően nem lenne annyira sürgető, ha nem vennénk számításba azt a nem elhanyagolható tényt, hogy bankkártyáról pénzt feltölteni csak 2022. május 22-ig lehetséges. Ez alaposan felborította most a személyes prioritásaimat, ugyanis meg akartam venni azokat a Nintendo DS játékokat, amikkel szeretnék Wii U-n is játszani, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljött ennek az ideje. Azért csak a Nintendo DS játékokról beszélek most, mert ezeket sehol máshol nem tudom TV-n keresztül játszani, csak Wii U-n. Minden mást tudok helyettesíteni valahonnan máshonnan, csak a Nintendo DS-t nem. Ez pedig a streamelés miatt fontos számomra.

És hát eleddig csak két Nintendo DS játékom van letöltve, a Super Mario 64 DS és a Mario Kart DS. Nem is vártam sokáig a harmadik játékkal, ami nem más, mint a New Super Mario Bros. lett.

Igazából örülök is neki, mert nagyon jó újra elővenni a játékot. Nemrég játszottam végig a New Super Mario Bros. Wii-t, fel is töltöttem a YouTube csatornámra. És már akkor elgondoltam, hogy tökre menő lenne a New Super Mario Bros.-t is végigjátszani és feltenni YouTube-ra. Ennek egy része mára megvalósult. De ezt streamelni nem tudom, mert nincs rá eszközöm. Wii U-t meg csak ne kössek már DVD-felvevőhöz. Azt már csak HD-ban lenne jó játszani. Ehhez fog kelleni egy AverMedia-szerűség. Vagy bagszival beszélgettünk erről nemrég, ő valami más felvevőkészüléket használ, de tud még egyet, ami elég olcsó. Elvileg 20.000 forint alatti és 1080p-s, 60 fps felvételt tud játékból kreálni. Az lenne számomra ideális.

De természetesen nemcsak New Super Mario Bros.-t streamelnék, ha Nintendo DS játékról van szó, hanem például a két The Legend of Zelda játékot, a Pokémon játékokat, amik kijöttek Wii U-ra, a Metroid Prime Hunters (bár Metroidhoz kurvára hülye vagyok), illetve a Brain Training meg a Big Brain Academy. És a Nintendo DS a legégetőbb, hiszen minden korábbi Nintendo kézikonzol játékait tudom streamelni Super Game Boy-jal (Super Nintendo) vagy Game Boy Player-rel (Nintendo GameCube), Nintendo DS-hez ilyen kiegészítő viszont már nincs, Nintendo 3DS-hez pláne nincs. Utánakérdeztem egyszer, hogy miként lehetne eredeti játékot streamelni, állítólag ahhoz a konzolba kéne kamerát ültetni, amit semmiképp nem vállalnék.

A dolog talán annyira nem sürgető, mert Nintendós feltöltőkártyáról augusztus 28-ig lehet Wii U-ra és Nintendo 3DS-re pénzt feltölteni. Ami azért jó, mert emlékeim szerint Hollandiában még bőséggel lehet kapni Nintendo eShop cardot, és mivel úgyis május végén tervezek visszamenni, így szabad lesz a vásár. Vagy nem... Most néztem a Bol.com-on, a Coolblue-n és a Media Markt-ban sem találtam. Márpedig, ha itt nincs, akkor félő, hogy hiába túrom fel értük egész Hollandiát. No majd kitalálok valamit.

Az biztos, hogy a többi játékot (Nintendo 3DS, Wii U játékok digitális formában, többi retro konzol) elengedtem lélekben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank nem szakadt rám. Úgyhogy valamit valamiért, ha már a Nintendónak ennyire égető lett bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShopokat.

Úgyhogy a Wii U újra aktív lett, sokat fogom használni, és komoly szerepe lesz, ha majd tudok HD játékot is felvenni.

Holland írások szerkezeti elemzése

Tegnap elkeztem azt csinálni, hogy holland weboldalakon úgy olvasok szöveget, hogy kiírom az ismeretlen szavakat, megtanulom és figyelem a mondatokat nyelvtanilag. Ez segíthet abban, hogy minél több területről tanuljak meg új szavakat. Tegnap például egy Super Mario 3D All-Stars tesztet olvastam el. Ez már csak azért is felkeltette az érdeklődésemet, mert a teszt írója csak 60%-ra értékelte és kíváncsi voltam, hogy miért. Alapvetően igaza volt sok mindenben: Jól néz ki, de láthatóan nem dolgoztak annyit a játékon, hogy megérje még egyszer megvenni. Amit nagyon dicsért, az a Super Mario Galaxy, ahogy annak az irányítását áthozták Joy-Conra. Azt el tudom képzelni, hogy most is élvezetes lehet, az a játék tényleg mesteri lett. De hogy leértékelte a Super Mario Sunshine-t... Ez nálam plusz pont a barátok minősítésénél. Pontosan azokat sorolta fel, amik miatt én is bosszankodtam annak idején. Borzalmas kamerakezelés, és én még az irányítással is megszenvedtem, úgyhogy a mai napig nincs végigjátszva nálam. És gyanítom, hogy már nem is lesz. A Super Mario 64 meg maradt ugyanolyan, mint amilyen volt, csak valamivel szebb a Nintendo 64-es stílusú grafika, a HDMI-kábelnek köszönhetően. Egyébként nagyon megnéznék egy felújított, modernizált Super Mario 64-et a Nintendo DS-es (Super Mario 64 DS) extrákkal. Az tényleg nagyot szólna!

Nyelvtanilag is jó nézni a mondatokat, ez is egy módja a nyelvtanulásnak. Egyrészt folyamatosan látom azokat a nyelvtani szerkezeteket, amit már tanultunk, másrészt amit tudok németből, azt itt is folyamatosan látom, tehát közvetve a németet is ismétlem vele. Egyik német lánynak írtam egy mondatot hollandul, azt mondta olyan, mintha északnémet (Plattdeutsch) lenne. Az "észak"német stimmel is, hiszen Hollandia Németország északi részével határos. Mellesleg Németország szinte egész északi része síkság. Van egy olyan gyanúm, hogy ezért hívják Hollandiát Németalföldnek, hiszen a német síkság ott folytatódik, és hát ugye Hollandiában sem a magaslati levegőtől szédülnek meg az emberek.

Érdekes volt azokat a összetett mondatokat is olvasni, amiket egyébként teljesen értek. Figyelve a mondatszerkezetet, átlátom nyelvtanilag is, de ha valaki arra kér, hogy magamtól írjak ilyen mondatot, nem biztos, hogy menne. Ez az A2-es szintű nyelvtudás. Felismerek már szavakat, ki tudom következtetni belőlük a mondat jelentését, látom is a nyelvtani szerkezetet, de önállóan még nem tudom használni. Ezért kell sokat tanulni. Terveim szerint a tavaszi félév során fogok olyan témákban holland szövegeket írni, amikről épp tanulunk. Ha nem lesz ilyen házi feladat, akkor magamtól. Holland, holland minden mennyiségben, meg nem állok a C1-es szintig, de inkább még feljebb.

Az első hosszabb videós projekt

Szerencsére jól működik a teszteletlenként hirdetett DVD-felvevő, úgyhogy teljes körűen tudom használni. Így belekezdek egy hosszabb videós projektbe, ahol a Super Mario 64-et fogom 100%-ra végigjátszani. Ez több részletben fog történni, mivel alapvetően nagyon hosszú a játék 120 csillagra, főleg nekem, tekintve, hogy nem vagyok hardcore játékos, ezért a tervek szerint 12 részletre lesz felosztva, 1-1 videóban 10 csillagot tervezek megszerezni. Ha nagyon hosszú lesz egy videó, vagy nagyon nem fog menni (bizonyos csillagokat még most is nagyon nehezen tudok megszerezni), akkor lehet, hogy több részletre lesz felosztva. Az első rész itt van.

Ahogy látható, németül játszom a játékot, és természetesen németül fogom végigjátszani. Miután nagyon szeretem ezt a nyelvet (minden nehézsége ellenére), és azt előre megmondom, hogy minden táblát meg fogok nyitni, fogok beszélgetni Toadokkal, ezért sok német szöveg lesz olvasható a játékban. Egyébként a játékom kifejezetten lassú lesz, mert egyrészt itt-ott lesz ügyetlenkedés, másrészt meg szeretem felfedezni a terepet. Hiába ismerem a játékot több, mint 20 éve, ez az én játékstílusom. 3D-s játékoknál szeretem felfedezni a terepet. Ezt is így fogom játszani, ezért van az, hogy az első 10 csillagot 48 perc alatt szereztem meg.

Egyébként van egy különlegesség a videóban, amit itt, most először tudtam megcsinálni. Amikor a Bob-Omb Battlefield pályán a 3. csillagért a lebegő szigetre mentem, fellőttem magam az ágyúval a szigetre, sikerült belelőnöm a lebegő szigeten lévő ágyúba. Nem volt betervezve, de ez valami hihetetlen bravúr, ez az alatt a több, mint 20 év alatt, most sikerült először.

Azt gondolom, hogy változó rendszerességgel fogom gyártani a videókat, mert közben mással is akarok játszani. Ahogy érkezésem lesz hozzá, de igyekszem szeptemberig, az egyetem kezdetéig végigjátszani.

Sikertelen próbálkozás

Tegnap megpróbáltam a DVD felvevőről felvenni egy játékomat, ami kikerülhetne YouTube-ra, de sajnos nem sikerült. A DVD felvevő nem működik, hiába nyomom az "open" gombot, nem jön ki a lemezkiadó tálca. Mondjuk aztán eszembe jutott, hogy volt már ezzel korábban is probléma azzal a DVD felvevővel. Samsung DVD-HR755 márkájú, anyámék jól beleválasztottak, amikor megvették, ugyanis drága is volt, ráadásul már akkor is kifejezetten rossznak írták. De sokáig csak anz volt feltűnő, hogy bekapcsolt állapotban eléggé hangos volt. De aztán jött ez is. Egyébként a merevlemezre (valószínűleg ez zúg olyan hangosan) történő felvétel működik, az ment végig, csak ott álltam meg, hogy kiírjam DVD-re. Úgyhogy az a merevlemezen marad.

Pedig közzé tettem volna a játékomat, még akkor is, ha messze nem volt tökéletes. A Mario Kart: Double Dash!!-sal játszottam egy 150cc All-Cup Tour bajnokságot Toaddal és Koopa Troopával párban. 107 ponttal végeztem végül a 3. helyen, kifejezetten rapszodikus játékkal. Ugyanis volt olyan, amikor szerencsém volt, és gombával, rövidítésen be tudtam vágódni 5. helyről a 2. helyre, de volt olyan, hogy a cél előtt kaptak el, és fentebb említett két helyezés közül a rosszabbikat értem el. Már csak azért is kitettem volna, mert emlékezetes volt számomra, volt néhány pálya, ahol kifejezetten izgultam, hogy ne kapjanak el. Élveztem végig a játékot, ami annak fényében nagy szó, hogy a Double Dash!! az általam legkevésbé szeretett Mario Kart játék. És nagyjából ilyen videókat tervezek egyébként kitenni. Egyébként sem vagyok az a nagyon kemény hardcore játékos, és nem az a célom, hogy jelen esetben is, hogy minden egyes pályán rajt-cél győzelmet arassak, és a maximális, 160 ponttal fejezzem be a játékot, hanem hogy azt mutassam meg, hogy miért lehet jó ezzel a játékkal játszani. Milyen élményt adhat ez a játék. Valószínűleg ez sokkal kevesebb embert érdekel, mint az, hogy milyen extra titkok, rövidítések vannak mondjuk egy Mario Kart-ban, vagy hogyan lehet profin 100%-ra végigvinni a Super Mario 64-et, de azt csinálja más. Nekem is megvan a magam elképzelése, milyen játékot tartok ideálisnak, ezt tenném ki YouTube-ra.

Csak erre még várni kell, mert jó eséllyel egy másik DVD felvevőt kell vennem. És az biztos, hogy Sony márkájú lesz. A Samsungot egyébként jó ideje nem szívlelem már, mert én is tapasztalom, de főleg róluk terjed városi legenda szintjén, hogy élen járnak a tervezett elavulásban. Vagyis, hogy bizonyos része az adott műszaki cikknek elromlik, ami miatt az egész szinte használhatatlan lesz. Vagy okostelefonoknál nem kap egy idő után frissítést. Valamennyit olvastam erről, de nincs olyan szintű tudásom, hogy erről részletesen írjak. A Sony-t egyébként azért pártolom, mert ami van nekem tőlük műszaki cikkek, azok nagyon jól bírják, és nagyon jó minőségűek, még a régiek is. Egyetlen problémát tapasztaltam náluk, hogy a Blu-ray felvevő, ami van nekem (BDP-S370) az USB része valamiért eléggé kényes, és nem ismer fel minden Pen Drive-ot, és minden fájlt. Ezt leszámítva más problémával nem találkoztam még Sony terméknél, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs is.

A lényeg most az, hogy én most csak úgy tudok gameplay videókat kitenni YouTube-ra, ha lesz majd egy másik DVD felvevőm.

És boldogan éltek, amíg meg nem haltak

Ez most erősen elmélkedő jellegű blogpost lesz, mert ahogy írtam a játékzenei CD-ket, írtam a Super Mario 64-ről, hogy azért nem szoktam hallgatni a zenéjét, mert túlzottan szép a végefőcím zenéje, mintha egy idealista világot festene fel. Ezen gondolkodtam el. Rájöttem, hogy ugyanez igaz a The Legend of Zelda: Ocarina of Time-ra. Ott is azt érezteti a végefőcím zene, hogy minden rossz forrása Ganondorf, ha őt kivégezte Link (társaival együtt), akkor utána minden szép és jó, és ő a hős. Hero of Time, vagy mi a fene... Ráadásul az Ocarina of Time vége annyival is "hatásosabb", hogy nem egyedül győzi le végül Ganont, hanem az öt bölccsel együtt (Saria, Darunia, Ruto, Impa és Nabooru), akiktől kapjuk a medálokat a felnőtt Dungeonökben. Ez azért érdekes, mert ők öt különböző faj, és Linkkel együttes erővel győzik le a gonoszt. Ez jelképezheti azt, hogy mindegy, hogy honnan jöttél, ha összefogunk, együtt csodákra vagyunk képesek. Már ez önmagában eléggé idealista, nagyon szép lenne, ha tényleg így lenne, de sajnos a valóság nemcsak ez. Mint ahogy a vége sem.

Az, hogy ott van vége a két játéknak, hogy le van győzve a gonosz, és utána minden szép és jó, eléggé meseszerű, erősen reflektál a Disney klasszikusokra, melyek hasonlóan végződnek. Érdekes belegondolni abba, hogy ezek a dolgok 10-15 éve meg persze gyerekként egyáltalán nem zavartak, de most, 30-on túl, amikor már megtapasztaltam néhány dolgot az életből, jobban igényem van arra, hogy olyan történeteket lássak, melyek inkább reflektálnak a való életre, semmint hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak" jellegű meséket olvassak, rajzfilmeket nézzek vagy történetű játékokkal játsszak. Mondjuk a boldogság hajszolására is újabban valóságos marketing alakult ki, köszönhetően a coachoknak, egótrénereknek, akik pont arra építenek, hogy egyrészt elhitték gyerekként az ilyen rajzfilmeket, meséket, másrészt meg nagyon sok szülő óvta a gyerekét, mindent megadott neki, ezért amikor az nagykorú lett, csak pislog, hogy az élet nagyon nem olyan, amilyennek gyerekként megélte. Ezért mondják azt, hogy addig örülj, amíg gyerek vagy. Miért, amint felnőtt lesz az ember, onnantól csupa szenvedés az élet? Erről írtam az animés blogban, amikor írtam a MondoCon élménybeszámolót, és a karaokénál valaki azért énekelt Nagy Ferót, mert hogy szívás az élet. Már ott írtam, hogy lehet így is látni a dolgokat, én inkább azt mondom, hogy az élet folyamatos küzdelem, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha valaki aznap sikeresen megvívta a maga küzdelmét, vagy ha nem is járt sikerrel, de mindent megtett,  ami tőle telhető, akkor nyugodtan fog aludni éjjel. A siker nem feltétlen jó ide, mert emberek vagyunk, nem istenek, ezért nem sikerülhet minden, azzal már jobban tudok azonosulni, ha mindent megtettünk, képességünk 10 egységéből beletettük mind a 10 egységet, akkor nézünk este nyugodt lelkiismerettel a tükörbe, és fogunk aludni éjjel.

Csak mivel rajzfilmek, játékok véget érnek, ezért legtöbbször ezeket happy enddel zárják le, amik egy idealista világot festenek. Ezekkel az a baj, hogy nem reflektálnak a való életre. Kis kitérővel vegyünk egy Disney klasszikust: Aladdin beleszeret Jázminba, göröngyös úton ugyan, de egymásra találnak, és véget ér a rajzfilm ott, hogy Jázmin Aladdint választja, és boldog mindenki. De hogy utána mi van, milyen a kapcsolatuk, milyen a házaséletük, milyen nehézségeken mennek keresztül, azt hogy kezelik, arról már nincs szó. Illetve néhány Disney klasszikusnak van folytatása, ahol betekintést nyerhetünk a főtörténet utáni eseményekbe, és azért vannak nehézségeik. Csak ezek nincsenek annyira a köztudatban, mert sokkal rosszabbak, mint az első filmek. Annak ellenére, hogy némelyekben tényleg komoly baki van, én személy szerint szoktam ezeket becsülni ezeket a folytatásokat, sőt! Én jobban szeretem az Oroszlánkirály 2-t, mint az első filmet. Mert az a "boldogan éltek míg meg nem haltak" sablon utáni állapotot mutatja be meglehetősen jól és hitelesen, úgyhogy az Oroszlánkirály 2 magasan a legjobb folytatás, amit Disney klasszikussal elkövettek. És ott láthattuk, hogy annyira nem élnek boldogan.

Úgyhogy az Oroszlánkirály ebből a szempontból nagyon jó ellenpélda, de hogy visszatérjek az Aladdin-féle szerelmes történetekre, még azoknak a pároknak sem boldogság és öröm az élete, akik szerelemből jöttek össze, és imádják egymást. Nemhogy nekik is megvannak a maguk nehézségei, melyekkel érdemes kompromisszumot kötni, hanem hogy pont hogy ők tudják egymásnak a legnagyobb fájdalmat okozni sokszor akaratlanul pont azáltal, hogy annyira szeretik egymást. Úgyhogy óvatosan ezekkel az idealista világábrázolásokkal, kezeljük helyén a dolgokat, és fogadjuk el azt, hogy a boldogságért minden egyes nap meg kell küzdeni. Mert a boldogság nem konstans állapot, ahogy hirdetik egyes sarlatánok. Ha valaki engem kérdez a boldogság egyenlő az elégedettség érzésével. Azzal az elégedettség érzésével, hogy az adott napon éltem. Oly módon, ahogy fentebb írtam. Ezáltal élhetünk boldogabban, amíg meg nem halunk.

Nintendo 64 Sound Series

Az utóbbi néhány napban többet hallgatok játékzenéket, ennek hatására elgondolkodtam azon, hogy eléggé keveset, szinte semmit nem írtam játékzenék kiadásairól. Merthogy Japánban nagyon sok játék zenéje megjelenik hivatalosan CD-n, ezek közül elég sok megvan nekem digitálisan, és ismertető formájában írnék róluk. Ezeket ugyanúgy hivatalos zenei kiadók jelentetik meg, mint a többi japán zenei CD-t.

Többek között a '90-es évek második felében megjelent egy sorozat Nintendo 64 Sound Series néven. Ennek keretében 10 Nintendo 64 játék zenéje jelent meg hivatalosan CD-n, az alábbiak:

1. Super Mario 64 Original Soundtrack
2. Mario Kart 64 Original Soundtrack
3. Star Fox 64 Original Soundtrack
4. Wave Race 64 Original Soundtrack
5. Yoshi's Story Original Soundtrack
6. Diddy Kong Racing Original Soundtrack
7. 1080° Snowboarding Original Soundtrack
8. F-Zero X Original Soundtrack
9. Banjo Kazooie's Great Adventure Original Soundtrack
10. The Legend of Zelda: Ocarina of Time Original Soundtrack

Ebben a sorrendben jelentek meg, ezekről fogok írni egyesével.

3. Mini-Nintendo találkozó

Időszerű volt az általam szervezett Nintendo találkozó, és mivel a lelkesedés is megvolt a többiek részéről, így vártuk mindnyájan.

Spontán ötlet volt, hogy most a Nintendo 64-re fókuszáljuk, lehetett volna más konzol is, de Krisi javasolta, hogy akkor most legyen több Nintendo 64 is, elhozza ő is a konzolját, meg a játékait. Bagszi is elhozta a maga Pikachus Nintendo 64-ét, így három konzolon ment a buli. A helyszín most is a Hyp-R Zone volt, amivel most is maximálisan elégedettek voltunk. Tehát, július 7, szombat, első voltam, még 10 óra előtt megérkeztem. Eléggé korán keltem, alig aludtam 3 órát. Van az egyik véglet, amikor azért nem tudok aludni, mert nyomaszt valami, és van a másik, amikor azért, mert annyira jól alakulnak a dolgok és lelkes vagyok. Minek aludjak, amikor dolgom van? Most az utóbbi áll nálam fenn, az új albérlet hihetetlenül jó, dolgoztam hajnalban az új projektemen, amit egyelőre azért nem hozok nyilvánosságra, mert túl kevés írás van rajta, másrészt nem akarom, hogy ha elmegy a lelkesedés, akkor félbemarad. Tehát akkor fogom közzé tenni, amikor elég tartalom lesz rajta. Szóval ezzel foglalkoztam, nagyjából 8 órakor indultam el, vásároltam kaját. A Nyugatihoz mentem, onnan mentem a Blaha Lujza térre.

Elég hamar odaértem 9.50-re, még a Hyp-R Zone sem volt nyitva. Kint megvártam a nyitást, közben megjött Tutajkk is, illetve pont nyitásra jött meg Nari és OctoZaky, úgyhogy 4-en már voltunk. Felmentünk, az emeletre, a Sega MegaDrive helyére csatlakoztattam a Nintendo 64-et. Először Nari foglalta le, mert szerette volna látni eredetiben a Super Mario 64-et. Hoztam pluszba két Super Nintendo játékot, addig Super Mario Karttal játszottunk. Tutajkk annyira nem szereti, de bevállalta velem a játékot. Kétségtelen, hogy a kisebbség közé tartozom azáltal, hogy szeretem a játékot. Tény, hogy nagyon nehéz, de nekem bejön a hangulata, kifejezetten inspirál. Ezt a játékot is élveztem. Eközben jött meg Gábor és bagszi (külön), bagszi a Commodore 64 helyére csatlakoztatta a Pikachus Nintendo 64-ét. OctoZaky is épp Commodore 64-et hozott, amit ma vett át. Dobozosan vette meg, sőt még német nyelvű leírás is volt mellé. Ami némileg nosztalgia számomra, mert ilyen füzetek nekünk is voltak a Commodore Plus/4 számítógéphez. Ebben nemcsak az összeszerelés, meg ilyenek vannak, hanem programozáshoz parancsok is. Magyarországon a '80-as években nagyon elterjedt az iskolákban a Commodore Plus/4, és bizony nem játékhoz használták, hanem azon tanultak programozni a diákok. Én arra emlékszem, hogy a bátyám volt az, aki nemcsak játékhoz használta a számítógépet, hanem programozott is rajta, csak mivel akkor 4-5 éves voltam, ezért semmit nem tudtam értelmezni azon, ami a TV-n ki van írva. Ami viszont elgondolkodtat, hogy nem is "mozgatott meg", hogy érezzem, hogy bármi dolgom lenne azokkal a szövegekkel, ez is jelzi, hogy a programozást nem nekem találták ki. OctoZaky sem kezdett el programozni, behozta a sakkot. Azon gondolkodok, hogy ha valamiért beszereznék egy Commodore 64-et, akkor azért, mert a nagyon rég, '90-es évek elején a TV-ben mentek a telefonos játékok (Dominó, Torpedó, Ötöd-Ölő...) Commodore 64-en játszották, és volt erről szó az egyik retro csoportban Facebookon, hogy ezek a játékok hogy működtek, és felmerült, hogy ezek a játékok esetleg megszerezhetők-e. Erről nem írtak biztosat, de örömmel venném, ha játszhatnám ezeket a játékokat.

Bagszi hozta a Pokémonos Nintendo 64 játékokat, így voltak, akik azon játszottak. Pokémon Stadium és Pokémon Puzzle League volt fókuszban a Pikachus Nintendo 64-en. Közben Krisi is megjött, ő jelezte, hogy csak 11-re tud jönni. Összerakta ő is a Nintendo 64-ét, hozott ő is néhány érdekeset. De mit is? ... Eszembe jut. Az biztos, hogy sokaknak örömöt okozott, amikor meglátták a Lego Racerst. A nosztalgia, és a demón játszott egyetlen pálya sokakat a játék köré vonzott. Sajnos csak ketten lehet játszani, játszottam többekkel is. Úgy persze könnyen levernek, hogy mindenki a zöld LEGO darabkára megy, aztán a három fehéret összegyűjtik, és uzsgyi a cél felé. A zöld LEGO darabka az extra sebesség, a fehér meg erősíti a tárgyat, amit felveszük. Maximum három fehérrel lehet erősíteni, akkor lesz maximális erejű. Zöld LEGO darabka három fehér erősítővel levágja a pálya egy részét. Így 10-15 másodperccel vesztettem a többiek mögött. Ezután egy húsz körös Mario Party 2 meccset játszottunk., négyen: Gábor, Tutajkk, OctoZaky és én. Nagyon jó játék volt, élveztük, csak megerősödött bennem, amit már hosszú évek óta tudok, hogy a Mario Party 2 a sorozatának legjobbja. Úgy nyertem meg, hogy 5 körrel a vége előtt 0 csillaggal, 0 érmével álltam, de már azzal kaptam 10 érmét, hogy megjósolták, hogy én nyerek. Jóslatot meg nem volt nehéz mondani, mert beállítottuk a bónuszt, és sejthető, hogy már akkor is jól álltam, ezért a bónusz csillagokat a játék végén többségében én fogom kapni. Ez így is lett, ezzel nyertem meg, meg aztán még igyeketem. Aztán persze nem maradhatott ki a Super Smash Bros., ez is összehozta az embereket. Addig OctoZaky-vel játszottunk F-Zero X-szel. Ebben jó vagyok, szinte mindegyik játékot nyertem.

Aztán többen megéheztünk, OctoZaky-val mentünk kajáért, bagszi is megkért, hogy hozzunk neki is. A Nyugatiba mentünk, mert egyrészt az ottani antikváriumba mentünk szétnézni, és akkor már az ottani Burger Kingből hoztunk kaját. De hogy ennyire körülményes lesz, azt nem gondoltuk volna. Az, hogy lassan ment a sor a Burger Kingben, az engem nem zavar, mert nem várom el, hogy a pénztáros megszakadjon miattam. Ami baj volt, hogy mivel három főnek vettünk kaját, ezért eléggé nehéz volt az egész pakk, és csak egy papírszatyorba tette. Akkor még nem láttam, hogy baj lesz, de bementünk mellette a SPAR-ba, ott is vásároltunk. Végeztünk a fizetéssel, mentünk volna ki, amikor elszakadt a papírzacskó, és minden a földre. Az üdítő a szabadságot választotta, mindent elárasztott a földön, de a kaja is jó eséllyel megjárta, a csomagolás legalábbis tiszta kóla lett. összeszedtük egy másik szatyor a még épen maradt kaját, és azon voltunk, hogy a lehető leghamarabb visszajussunk a Hyp-R Zone-ba, de nemcsak a villamospótlás miatt volt nehéz visszajutni, hanem mert le is volt zárva az Oktogon a Pride miatt, úgyhogy nagyon lassan haladt a busz. Nagy nehezen odaértünk, azon voltunk, a lehető leghamarabb megegyük a kaját.

Időközben Sparrow is megjött pár órára, vele, Gáborral, Tutajkkal játszottunk négyen a Mario Golffal. Nagyon lassan ment, mert csak én ismerem annyira a játékot, hogy gyorsan lezavarjak egy ütést (megérzéssel játszom a Mario Golfot) a többieknek nagyon lassan ment, és mivel a Mario Golf nagyon hosszú játék, nagyjából a feléig vittük el, kikiáltottak győztesnek, megköszönték a lehetőséget. Szeretjük, de nagyon hosszú. Aztán maradt még némi idő, Krisivel játszottuk a S.C.A.R.S.-t. Tetszett neki is a játék, ilyen Mario Kart és F-Zero egyveleg. Aztán még ott a többiek behozták Nintendo Switch-re a Fortnite-ot, megpróbáltak vele online játszani, de eléggé akadozó volt a netkapcsolat, úgyhogy ez nem igazán jött össze.

16.30 körül szedtük össze magunkat, és mentünk. Mindent visszaállítottunk, szemetet eltakarítottuk magunk után, a konzolokat visszacsatlakoztattuk a TV-khez, melyikhez melyik tartozott eredetileg. Igyekeztünk mindent úgy hagyni, ahogy átvettük. Bagszi már korábban elkezdett takarítani, meg is jegyeztem viccesen, hogy az egyetlen nő takarít... Bagszi poénból felháborodottan mondja, hogy férfiak! De aztán mi is besegítettünk, visszacsatlakoztattuk a konzolokat és a szemetet eltakarítottuk. Amikor végeztünk, megköszöntük a lehetőséget.

Nagyon jó hely a Hyp-R Zone, elégedettek voltunk, viszont szemezek az Infinity eSport Bárral, mert hihetetlenül hangulatos hely. Ennek az a hátránya, hogy csak új TV-k vannak, ráadásul eléggé nagy képernyős, nem tudom, hogy mutatnának rajtuk a retro konzolok. Eléggé soká lesz a következő találkozó, majd október végén, addig van idő. Mondták, hogy tudnak SCART átalakítót adni, ki fogom próbálni, hogy mutatnak majd új, nagyképernyős TV-n. Ha nagyon csúnya lesz, akkor maradunk a Hyp-R Zone-nál. A másik, ami az Infinity eSport Bár mellett szól, hogy egy kicsivel olcsóbb ott minden. Lehet mondani bunkóságnak, hogy viszünk oda kaját, innivalót, úgy, hogy ott is lehet venni 1-2 dolgot, és ingyen kaptuk a helyet, de az áraikkal pont átléptek egy olyan lélektani határt, ami fölött már nem náluk venném meg. Nem látok bele a dolgokba, úgyhogy nem tudom, hogy mi alapján szabják meg az árat, de ha egy ilyen helyet üzemeltetnék, akkor úgy szabnám meg az árakat, hogy bár legyen rajta árrés, de egy bizonyos szint alatt tartanám az árat, ami még megfizethető egy nagyobb réteg számára, aki betér. Ugyanúgy van rajta haszon, és többen is vásárolnának. De hangsúlyozom, nem látok bele a mélyébe, nem tudom, mi alapján határozzák meg az árakat. Egy biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat, minden nagyon jó volt. Köszönjük a lehetőséget.

Készültek képek, itt tekinthetők meg. A konzolképeket OctoZaky készítette, szerintem a döntő többségét nagyon jól megcsinálta, mint egy hivatalos konzolkép.

Meddig hasznos a technikai fejlesztés?

Nemrég olvastam a GameStar weboldalán a hírt, miszerint valaki megcsinálta a Super Mario 64-et 60 fps-ben. Alá tették a bemutató videót, melyben összehasonlítják az eredeti Super Mario 64-et a 60 fps-essel. Az a személyes meglátásom, hogy komoly változás nincs az eredetihez képest, fel is merült bennem a kérdés, hogy már a 60 fps is már egyfajta "mellveregetés", hogy ennyire erős és potens vagyok, de valódi haszna nincs?

Azt nem tudom, hogy az emberi szem meddig érzékeli a folyamatosságot. Lényege a dolognak, hogy a szemünk 24 képet "rögzít" másodpercenként, tehát minden videó, ami több képet mutat másodpercenként, azt folyamatos képnek látjuk. De egy darabig biztos, hogy lehet ezt is fejleszteni. Azt tudni kell, hogy az európai játékok sokáig 50 Hz-esek voltak, az amerikaiak meg végig 60-asak. Európában az ezredforduló környékére jöttek az első olyan TV-k, melyek képesek voltak 60 Hz-et közvetíteni. Hogy miért nem voltak erre képesek a régi TV-k nálunk, azt nem tudom. Az a gyanúm, hogy az NTSC és a PAL rendszer közötti különbség a Hz is, de ebben nem vagyok biztos. Ráadásul amiben még rosszabb volt az európai képmegjelenítés, hogy nálunk váltottsoros volt, míg Amerikában progresszív. Tehát minálunk a páros és páratlan sorok gyors villódzásban váltakoztak. Az 50 Hz pedig azt jelzi, hogy másodpercenként 50 alkalommal váltakoztak a sorok, tehát 1 másodperc alatt 25 képet látunk. Ez pont ideális a szemnek, már ez is folyamatos képnek látszik. És az olyan kisebb memóriájú játékoknál, mint a Super Mario 64, nem is látszik nagyon a különbség, mert precízen megoldották. A The Legend of Zelda: Ocarina of Time viszont már szaggatottnak látszik Nintendo 64-en. De abban a játékban annyi memória van, hogy a képfrissítés rovására ment. Ha jól tudom, az a játék csak 15 képet frissít másodpercenként. Az már szemmel látható, de a Super Mario 64 50 Hz-e ideális.

Mondjuk az is hozzájárul a dologhoz, hogy régen még nem a különböző technikai adatok voltak a fontosak egy-egy játéknál, konzolnál, hanem maga a játékélmény. És ez annak fényében is érdekes, hogy bár láttam játékokat 1080p-ben, 60 fps-ben, láttam, hogy milyen gyönyörűek, de ha visszatérek a Nintendo 64-es 50 Hz-es játékaira, olyan nagy különbséget nem látok. És így látva ezt a Super Mario 64-et 60 fps-ben azt mondom, hogy egyáltalán nem fontos, hogy magas legyen a játék framerate-je. Mondjuk inkább az, hogy erre nem vagyok érzékeny.

Mert az biztos, hogy amikor bejött a Nintendo GameCube, megvettem én is a gépemet, akkor a Mario Kart: Double Dash!! volt az első olyan játékom, ahol lehetett váltani 50 és 60 Hz között. Sokáig 50 Hz-en játszottam, és nem is tűnt fel semmi, csak az, amikor írta ki a pontszámot, ott ment lassan. De mondtam magamban, biztos így van rendjén, ráadásul meg is lehet gyorsítani az A-gomb nyomvatartásával, úgyhogy nem zavart. De egy idő után kipróbáltam 60 Hz-en, és döbbenetes, hogy mennyivel gyorsabb volt. A pontozás is gyorsan ment, a játék is dinamikusabb volt, tehát 50 és 60 Hz között lényeges különbség van, látszik, hogy gyorsabb és dinamikusabb a képmozgás ha 30 alkalommal váltakozik a kép másodpercenként.

Az viszont elgondolkodtat, hogy meddig érdemes fejleszteni a framerate-et? Az átváltás egyébként nagyon egyszerű: 1 fps = 2 Hz, tehát az 50 Hz-es játék 25 fps, míg a 60 Hz-es játék 30 fps sebességgel megy. Ez szokott általános lenni manapság is, ha egy játék 1080p-ben megy, de valami miatt nem bírja a 60 fps-t (konzol teljesítménye, játék memóriája), akkor leviszik a framerate-et 30 fps-re, így spórolnak a memórián. Jó példa erre a Nintendo Switch-re a DOOM, aminek PC-n akkora gépigénye van, hogy Switch-re csak úgy tudták áthozni, ha rontanak a framerate-en. 30 fps-en megy Switchen. Bagszi mutatta meg a játékot még tavaly ősszel, és az is olyan volt, hogy nem láttam különbséget. Nem láttam, hogy akadozna a játék, vagy hogy a frissítéssel bármi probléma lenne. Teljesen folyamatos volt és dinamikus.

Az a személyes meglátásom, hogy 30 fps-nél többre érdemben nincs szükség, nagyon komoly javulást efölött én már nem látok. Azt gondolom, hogy ez a 60 fps már inkább egy erőfitogtatás, olyan, mint a zenében a veszteségmentes változat. Gyűjtök flac-ban is zenéket, de miután nemcsak CD-ről lehet elérni zenéket, hanem internetről, ezért komolyabb weboldalakon 96 kHz-ben lehet zenéket letölteni. Ez azt jelenti, hogy a maximális hangmagasság 96 kHz, ami azért érdekes, mert az emberi fül maximálisan 20 kHz-ig érzékel hangot, a CD-n 44 kHz-ig (44100 Hz) vannak a zenék. Arra szoktak hivatkozni, hogy olyan a hangminőség, mintha stúdióban hallgatnánk az élő zenefelvételt, vagy mintha koncerten lennénk jelen. Igazából el tudom képzelni, hogy mást nem tudunk elérni, legalább tisztábban szólnak a hangok, az ének. De ehhez mindenképp egy erősebb hangrendszer kell. Sőt, megtapasztaltam azt is, hogy ha jobb hangrendszerhez van magnó csatlakoztatva, hihetetlen jó minőségben szól a kazetta is.

Úgyhogy több tényező függvénye a képminőség is. Ráadásul nálam a felbontás is maximalizálva van 1080p-ben, ahogy írtam már erről korábban. Mivel én nem vágyok méteres TV átmérőkre, ezért nem érzem szükségességét a 4K-s felbontásnak és társainak, főleg hogy ma még sok technika nem is használja ki. Na meg jó eséllyel azért is látom másképp a dolgokat, mert a Super Nintendo óta vagyok aktív játékos, ezért láttam azt, amikor az átlag játék számára még nem számítottak a technikai adatok, csak a játékélmény. Ennek szelleme maradt meg bennem, és azt mondom, hogy játsszuk a mai játékokat is ennek szellemében.

Néhány Mario platformer az utóbbi időkben

Nemrég ismét rákaptam a hordozható Mario platformerekre. Néhány hete ugyanis megvettem digitálisan a Super Mario 3D Landjátékot, mert az is bekerült a Nintendo Selects kívánatába, így a £39.99-es ára lement £15.99-re, ami már elfogadható digitális kereten között. És mivel 100%-ig ugyanazt a játékot veszem meg olcsóbban, tehát digitális formában semmilyen úton-módon nem látszik rajta, hogy jóárasítva van, így tökre megéri. Azért is vettem meg, hogy plusz inspirációt szerezzek magamnak a játékra, ugyanis a Super Mario 3D Land azon kevés Mario játékok közé tartozik, melyen halálra idegesítettem magam. Két oka van ennek. Az egyik az, hogy önkénytelenül is összehasonlítom magam a többiekkel, és mondják, hogy többszáz életük van a játékban, nekem meg olyan 70-80 körülit sikerült elérni. Egyáltalán nem nehéz a játék, sőt. Pont azt tartom az egyik nagy hátrányának, hogy túl könnyű. A baj többek között azzal van, hogy nincs valami jó térlátásom, és többször azért haltam meg, mert leestem a pályáról. Tehát irányítom jobbra, és meggyőződésem, hogy Mario tökéletesen jobbra megy, aztán meg azzal szembesülök, hogy hősünk kb. 15°-kal keresztbe megy felfele, és ez pont elég ahhoz, hogy kiessen a pályáról. Meg sokszor előfordul az is, hogy elbénázom az egészet, és egyébként olyan helyen kezdem sokszor újra a játékot, ahol nincs annyira nehéz rész, de mégis 10-20 alkalommal újra elölről kezdem. Úgyhogy nincs ilyen téren szerencsém a játékkal. A másik, ami miatt idegesít, az Mario hangja. Ez a mindig tökéletesen vidám, boldog hang, neki ez a kaland egy gyerekjáték, élvezi minden egyes pillanatát, és minden egyes pálya végén úgy örül, mintha Hercegnőt mentette volna meg, ez valami rettenetesen idegesítő. Mintha ezzel akarná a Nintendo érzékeltetni, hogy mennyire egy fantasztikus játék. Nézd meg, Mario is mennyire élvezi, imádja az összes pályát. Ez már a legelején sem tetszett, és van egy olyan gondolatom, hogy talán öntudatlan reakció ez a sok bénázás, mert tényleg nem szeretem Mario hangját ebben a játékban, és ezzel akartam ellensúlyozni a túlzott vidámságát. Így tényleg gyerekeknek szánt játék a Super Mario 3D Land.

Annyi szerencsém van, hogy még megvan az a mentésem, amit 2011-ben kezdtem el, ami már végig van játszva, ennek egyik jutalma, hogy Luigi játszható karakter lett. Luigi hangja olyan esetlen, de százszor elviselhetőbb, mint Marióé. Az az érdekes, hogy Luigival kevesebbet bénázok, vele jobban megy a játék. Egyébként van még mit játszani a játékon, ugyanis nincs megszerezve az összes nagy érme, ezek összegyűjtésével kellene 100%-ossá tenni a játékot. Ha ez meglesz, nem lesz dolgom vele. Legfeljebb növelni a statisztikát a Nintendo 3DS-ben, és minél több játékidőt belefektetni, hogy minél előkelőbb helyen legyen. Ennek érdekében majd lehet új mentést kezdeni, egy kifejezetten oldott hangulatomban, amikor tudok osztozni Mario túláradó örömében.

Mindenesetre most jónéhány hordozható platformerrel játszottam az utóbbi időkben, DS-en is. A Super Mario 64 DS-nél nem is a főjátékot játszottam, hanem a minijátékokat. Abban régen rengeteget játszottam Luigi "Picture Poker" játékával. Ugyanolyan póker, amit franciakártyán játszanak, csak Mario karakterek vannak a kártyákon. Ketten játsszuk, Luigi a krupié, ő gépi játékosként az ellenfelem. Az az érdekessége, hogy maguknak a karaktereknek is vannak értékeik, a következő sorrendben: Felhő, Gomba, Virág, Luigi, Mario, Csillag. Ennek akkor van jelentősége, amikor például mindkettőnknek egy párunk van, akkor ha mondjuk Luiginak gombából van párja, nekem meg Marióból, akkor én nyertem, mert a Mario párom értékesebb, mint a gomba páros. És ilyen győzelmeknek van értékük, nyilván érméket lehet tétként feltenni. Ezek a szorzók, és annyiszor nyerem meg a nyereményem értékét, ahány érmét feltettem a játékra. Azon mosolyogtam magamban mindig, amikor nekem mondjuk Luigi párom volt, Luiginak meg mondjuk Mario párja. És akkor Luigi megvonja a vállát, hogy hát így jártál. Én értéktelen vagyok, rám ne tegyél, mert te húzod a rövidebbet. Képzelem, ha magasabb érzelmi intelligenciája lenne a gépi játékosnak, és Luigi tudná, hogy lényegében vele vesztettem. Eléggé gyorsan gyűlnek az érmék, és azt akartam kipróbálni, hogy számol-e 9999-en túl? Amikor már közel voltam, már nagyon nem akartam abbahagyni, mert amúgy többször nyerek, mint vesztek, ezért tényleg gyorsan gyűlik a pénz, és már nagyon kíváncsi voltam, hogy vált-e öt számjegyűre az érmék száma, de nem. Kiakasztottam a mini-játékot teljesen. :D De élmény volt

Elővettem a DS-es New Super Mario Bros.-t is, itt is arra voltam kíváncsi, hogy hol vannak kimaradva nagy érmék volt néhány helyen. Ez a játék is réges rég végig van játszva. Annyira réges rég, hogy még a 2007-es mentésem is megvan, azt próbálom tökéletesíteni. Azért vannak nehézségek bőven.

Hasonló célokból kezdtem újra neki a New Super Mario Bros. 2-nek. Igen, ez az a nagy érmegyűjtős játék. Ennek a játékban az a legnagyobb szemétsége, hogy gyűjtögetem az óriás érméket, nyitom meg a Toad házakat 5-5 érmékért, igyekszek minél több titkot megnyitni, meg is van a 6+2 világ, majd mennék az extra világba, de nem lehet, mert csak 90 érmével nyitható meg. 90 érmének kell nálam lenni ahhoz, hogy meg tudjam nyitni. Maradt kb. 40, szerintetek? -_- Jó néhány évig a színét sem akartam látni a játéknak, most nemrég ismét elővettem, hátha meglesz a 90 nagy érme. Talán igen, elég sokat sikerült megtalálni, de még mindig 70 körül vagyok, kell még néhány, és már kevés hiányzik. El is gondolkodtam magamban azon, hogy meglesz-e a 90 a végére. Remélem, gondolom, hogy nem azért találták ki így a játékot, hogy végigjátszhatatlan legyen. Amúgy meglepődtem, mert néhány nagy érmét, amit régen otthagytam, most igen könnyen sikerült megszerezni, nem is értem, hogy miért hagytam ott. Mindegy, jól megy a játék. Inspiráló is, ugyanis vettem egy DLC-t a játékhoz, hogy gyorsabban menjen az érmegyűjtögetés, meg hát miért is ne tegyem teljessé a játékot?

Csak ezzel is az a baj, hogy igazán nem lehet teljes értékű játéknak tekinteni. Rövid is, könnyű is, és ennek ellenére teljes árat kérnek érte. Nagyon haragudtam régen azért, mert képesek £39.99-et elkérni érte, pluszba kap DLC-ket, melyekért külön fizetni kell... Jó sok érmét tudhat magáénak a Nintendo csak ebből a játékból, meg mernék esküdni rá. Miyamoto-san is biztos aranyba öltöződik az aranyvirágról, és mindent, amit lelő, az érmévé változik. De most már enyhültem annyira, hogy új lendületet vegyen nálam a játék, és megvegyem a DLC-ket. De arra továbbra is várok, hogy ez a játék is bekerüljön a Nintendo Selects kínálatába. Bőven megér £15.99-et, de £39.99-et soha. Még az összes DLC-vel is £35.99 lenne az egész játék. Összesen 10 DLC van a játékhoz, darabja £2.00. Most képzeljétek el, ha £59.99-ért adnák a teljes New Super Mario Bros. 2 játékot. Hát ki venné meg ennyiért? De amúgy egész jó az első DLC-s pakk, három olyan pályát tartalmaz, amikben igazán lehet gyűjteni az érméket, így könnyen meglesz az 1.000.000. Még ennek is igencsak híján vagyok 160.000 körül vagyok. El sem tudtam képzelni, hogy lehet annyi érmét gyűjteni. Most már tudom. És nekem is meglesz.

A Nintendo 3DS XL analóg karja továbbra is beteg. A Game Park nem jelezte azóta sem, hogy megérkezett az alkatrész, meg tudják csinálni. Lehet egyébként így is játszani, mert az irányítást érzékeli, csak fájdalmas így játszani.

Super Mario Nap

Hazaérve készültem a holnapi napra, és igyekeztem mindent elintézni, hogy az éjjel a lehető legtöbbet aludjak, de csak nem jött álom a szememre éjfélig. Ennek ellenére hagytam, hogy az óra felkeltsen 4-kor, mert nagyon lelkes voltam. Jót sejtek. Gyorsan átnéztem, hogy nem felejtek-e itt valamit. 4.45-kor indultam el, a vonat 5.32-kor indult útjára. A vonatút rendben volt, most is animéket néztem telefonon. Most a Shounen animék voltak fókuszban. Nagyot nevettem magamban, mert szombaton beszéltem Thunder-nek a Shutsugeki! Machine Robo Rescue-ről, mondtam neki, hogy tűzoltós anime, gyerekek szuperhősök, robottal megmentik a világot. Ő meg felvetette, hogy biztosan macskát hoznak le a fáról. Eddig nem volt ilyen, de a vonaton pont macskát mentettek meg. :D Bár nem a fáról hozták le, hanem elkeveredett, és hazavitték a tulajdonosának. Valószínűleg sokaknak nem tetszene az anime, de nekem bejön. Szívesen nézek belőle egy-egy részt. Ezt az animét hagytam félbe, amikor megérkezett a vonat Pestre. Most nem szálltam át Szolnokon. A Corvin negyednél van a 10 Minutes bár, itt volt a Mario nap. Én voltam az első, aki megérkezett. Eleinte úgy voltam, hogy amíg várok a többiekre, addig befejezem a Machine Robo Rescue-t, de pont megjött bagszi és SakmaN, úgyhogy nem maradtam sokáig egyedül. El is kezdtünk kipakolni SakmaN kocsijából a cuccokat, de gyorsan meg kellett állnunk, mert a pultos csaj azzal fogadott minket, hogy lefújták a rendezvényt. Mégis ki szabotálná meg a bulit? O_O De telefonált azonnal, utánaérdeklődött, hogy mi a helyzet. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy félreértés történt, pakolhattunk be. Valami fantasztikus a helyiség, nagyon tágas, nagyon jól el tudtunk helyezkedni. Ideális akár nagyobb volumenű rendezvényekre is, mint akár a miénk. Minden gördülékenyen ment, az volt a nagyon jó, hogy mindennek találtunk ideális helyet: Elfért a projektor, a vászon, minden gépnek volt hely, a Mario DDR-nek is a jutott hely. Szinte túl szép is volt minden, ilyen rendezvény nem szokott komplikációk nélkül lezajlani. Minimum egy helykeresés, nyomorgás, vagy vita szokott lenni, de most semmi ilyesmi nem volt. Majdnem kész is lettünk 10 órára, mire megjöttek az első emberek

És akkor kezdjük el. Nagyon menő volt a NES Classic Mini apró kis gépezet, amin 30 NES játékot lehet játszani. Nagy volt rá az igény amúgy egész nap, úgy tűnik, tényleg alábecsülte a Nintendo a keresletet a kis konzol iránt. De nem akartam kipróbálni, mert tudtam, hogy másnap megjön, ésotthon akartam a sajátommal játszani először. Megnéztem a StreetPass-okat, összegyűltek szépen. Meg már a kirakós darabkákból is nagyon kevés hiányzik. Aztán bagszival megnéztük a Dancing Stage: Mario Mix-et. Ez a Mario DDR Nintendo GameCube-ra. Jó dolog lenne ez, csak az egyetlen zene, amire lehet DDR-ezni, túl egyszerű volt, úgyhogy untam az egészet. Krisi okozott néhány derűs percet, amikor megjelent, látta, hogy zenére táncolunk, és idéz a Super Mario Bros. 3 rajzfilmből: "Az nem énekes. Hanem Kuksi, a sárkány!". Már el is rontottam a végét, annyira megnevettetett. Bagszira bíztam, hogy szerezze meg a Story Mode-ban a dalokat. Inkább továbbmentem, és néztem a Mario Kart 8 versenyt, meg játszottam retro játékokkal. Ezután tartott Lernie előadást a Mario játékok történetéről, ami jó lett volna, ha nem kb. 10 percben lett volna ledarálva az egész. Itt jött ki a rendezvény egyik nagy hibája. Sok új embert vártunk, viszont szinte csak veteránok jöttek, így nem tudták mások számára érdekessé tenni az előadást. Mert hát mi újat lehet mondani azoknak, akik Marióval nőttek fel? Rosszul volt meghirdetve az egész rendezvény. Azt gondolom, hogy kellett volna például posztert gyártani, és megkérni a bár tulajonosát, hogy ha lehetőség van rá, tegyék ki valahova. Ha nem az ajtóhoz, akkor valahol belül hirdetni. Lehet a Facebookon keresztül is okosan hirdetni, de nagy hibának tartom csak a közösségi oldalt egyetlen alternatívaként kezelni. Itt az volt a gond, hogy szinte csak a Nintendós csoporton belül volt hirdetve, így nem nagyon jutott el külsős emberekhez. Poszteren kívül nekem sem jut eszembe így hirtelen más lehetőség, hogy hirdessünk, de biztos, hogy vannak további lehetőségek.

Volt még egy GameCube, azon Mario Kart: Double Dash!! ment. Krisi hívta fel a figyelmemet arra, hogy csoda, hogy működik a Mario Kart, ugyanis rettenetesen karcos volt a lemez. Nem is figyeltem, de tényleg. O_O Keményen megkapta a magáét azalatt a 11 év alatt, amióta az enyém. Volt még egy Wii, Egy SNES, egy Nintendo 64, és még egy Wii U, ami nem a projektorhoz volt kötve. Valamint SakmaN hozott még egy Sega MegaDrive-ot, mert van neki egy orosz MD kazettája, amin 15 játék van egyben, többek között valami hamis Super Mario. Azt mondja, leesik az állunk, ha meglátjuk a játékot, mert egész jól néz ki. Hát a helyén maradt az enyém, mert azért eléggé csúnya lett. Super Mario All-Stars alapú, és feltételezésünk szerint valamelyik másik Sega játékot programozták át. Az eredeti Super Mario All-Stars... na attól leesik az állam, hogy 23 év után is ennyire szép. Amúgy volt még kiállítva négy New Nintendo 3DS, bennük Super Mario 3D Land, Mario Kart 7, Super Mario Maker for Nintendo 3DS és Mario Party: Star Rush. Ezek körül is szépen voltak emberek, viszont ami meglep, hogy a Wii Super Mario Galaxy 2-je szinte végig üresjáratban volt. Szegény Mariót, szinte sajnáltam, hogy ott aludt a pály közepén. ^^' A Nintendo 64-en legtöbbször a Mario Kart 64 és a Mario Party volt. Többen kérdezték a Super Mario 64-et, azzal nem tudtunk szolgálni sajnos. Super Nintendón pedig Super Mario World, Super Mario All-Stars és Super Mario World 2: Yoshi's Island ment. Ezek viszont népszerűek voltak. Amiket én hiányoltam azok a retro kézikonzolok. Lett volna hely egy Game Boy-nak egy Game Boy Color-nak, de még egy Game Boy Advance csomagnak is. Kellett volna hirdetni a régi hozdozható Mariókat is. A projektoron kivetített Wii U-n legtöbbször Mario Kart 8 ment, de amikor a laptop volt rákapcsolva, akkor Mario reklámok is videók mentek. A másik Wii U-n, ami nem volt kivetítve, azon Pokkén Tournament és Super Smash Bros. for Wii U volt. Itt is volt sor.

Csak akkor kellett Wii U-t cserélni, amikor Pokkén Tournament verseny volt, mert a másik gépen volt a megfelelő memória. Ez is érdekes volt, de akármennyire is szeretem a Pokémont ez most nem mozgatott meg. Inkább a fényképezőgépemmel jártam körbe a terepet. Büszkeséggel töltött el, hogy én voltam a fényképész. Ug szokott fényképezni rendezvényeken, de nem jó a fényképezőgépe, mobiltelefonnal meg azért csak nem lehet annyira jó minőségű képet csinálni. A fényképezőgépemmel lett felvéve Lernie előadása is. Szóval lement a Pokkén Tournament, aztán Krisi Super Mariós kvízversenye jött. Egész jó kérdéseket talált ki, volt egy-két nehéz, ami még engem is megfogott. A kvíz után segítettem én is javítani. 30 kérdés volt, senkinek nem sikerült a maximális pontszám, de igazi "holtverseny-áradat" (kreálom a magyar szavakat, bízzátok csak ide) volt. Három első helyezett volt 27 ponttal, a két második helyezett 26 pontot ért el, és volt két 25 pontos harmadik helyezett, úgyhogy megadták a módját. Bárcsak játszhattam volna. Nem lenne probléma a holtversennyel... Csak hát nemcsak azért nem nevezhettem, mert szervező vagyok, hanem mert előre láttam a kérdéseket, mert Krisi elküldte a Facebook szervezői csoportba, és ott átnéztük mindnyájan. Igazából egy kicsit pöröltem magamban, amiért leszavazták a zenekvízes ötletemet. Hiányzik nekem személy szerint. És lehetett is volna, mert pont az a réteg volt jelen, aki erre vevő lett volna, csak ezt nem tudtuk előre. Főleg azért, mert azt érzem, hogy fejlődött a beszélőkém, le tudnék vezetni egy zenekvízt, akár ötletesen is! Még az Adarna Karaoke alapján gondoltam ki, amikor még Tukeinon és Daki vezették a zenekvízt, és sokszor körmönfontan segítettek. Adnak is segítséget, meg nem is. Elgondolkodtam néhány játékon, és azt éreztem, hogy ilyet tudnék én is segíteni. De Tukitól a legviccesebbek az olyan jellegű "segítségek" voltak, mint például "Ezt az animét tegnap este fejeztem be, kifejezetten tetszett". Meg kell hagyni, óriási segítség volt. Akár egy-két ilyet is el lehet nyomatni poénból.

Ezután még két verseny volt, az egyik egy Super Maro Maker kihívás, az első világ négy pályáját kellett végigmenni, ki éri el a legmagasabb pontszámot? De annyian akartak jelentkezni, hogy le kellett rövidíteni egy pályára. De eredetileg én játszottam a négy pályán, és ug kommentálta az eseményeket, hogy lássák nagyjából az újak is, hogy kell játszani. Aztán jöttek a többiek, de már csak egy pályán. Pedig az utolsó, a három körös verseny nagyon ötletes volt. Ug kitalált egy olyan pályát, ahol az egyik óriás hallal versenyzünk víz alatt, ebből csinált egy három körös "versenyt". Azon nevettem magamban, amikor elértem a második kört, akkor ott volt egy kis elkerített rész, ahova nem mentem be. Itt mondta ug, hogy "aki olyan ügyes, és eljut ide, az megpihenhet a boxutcában" (nagy Forma 1 rajongó). Ebben a kis részben elrejtett egy gombát, de úgy, hogy egy ilyen zuhanó téglát tett rá. Ez olyan, hogy kicsit megrázkódik, majd leesik, utána kapjuk meg a gombát. És nagyjából annyi ideig rázkódik, míg a Forma 1-ben egy kerékcsere tart, úgyhogy hihetetlen ötletes volt. Szóval eleinte nem mentem oda, csak amikor ug említette, hogy ez egy "boxutca". Ja, hogy oda érdemes menni. Visszafordultam, és megszereztem a gombát. És még ezzel a kis bakival is a nagy Chip-Chip előtt értem be. De csak a második pálya maradt, itt kellett a lehető legtöbb pontot összegyűjteni. Itt egy kicsit hátrányban vannak azok, akik elsők között csinálták, mert a későbbiek elleshettek taktikákat. Aztán végül egy Super Mario Run verseny volt. Ami hasonlóképpen egy pályás kihívás volt, de itt érméket kellett gyűjteni. A Super Mario Run egy iPhone-on, iPad-en elérhető mobilos játék. Egyelőre csak iOS-en van jelen, várjuk az Androidos változatot is. Amúgy egy egészen jó játék, csak az a zavaró, hogy mindig kell az internet, hogy játszhassuk a játékot. Kellett is a verseny, mert amúgy nagyon kevesen próbálták ki a játékot. Itt az nyert, aki a legtöbb érmét gyűjtötte össze. Ekkor már annyira beszélhetnékem volt a mikrofonba, hogy odamentem bagszihoz, és állandóan akartam mondani, amikor lehetőség lett volna rá. Ugyanakkor azért volt olyan érzésem, mint abban a bizonyos L'art Pour L'art Társulat jelenetben, amikor azokat a műsorvezető-jelölteket mutatták be, akik nem jutottak tovább. Galla Miklós a félős bemondót játszotta el, aki mindentől megijedt maga körül. Nekem is volt olyan érzésem, hogy JAJ, MIKROFON! De azért egy-két félmondatra tellett.

És ezzel szinte véget is ért a nap. Be kellett fejezni, mert csak 17 óráig kaptuk a helyet. Hihetetlen jó nap volt, nagyon rég éreztem magam ennyire jól egy ilyen rendezvényen. Mondták is nekem többen, hogy nagyon jó volt, és jól érezték magukat. Én mondom nektek, szervezőként, segítőként ezek a visszajelzések a legnagyobb fizetségek. Voltak azért néhányan újak is, tőlük is jöttek visszajelzések. Kívánom, hogy mindenki élje át életében azt az örömöt, amit akkor éreztem. De egyszer minden mókának vége szakad, és pakolni kellett. Mindent úgy kellett hagyni, ahogy megkaptuk. Igaz, hogy régóta ismerjük egymást, de az is kiderült most, hogy csapatban is milyen jól tudunk együtt dolgozni. Mindenki talált magának munkát, senkit nem kellett noszogatni, hogy ugyan csinálja már. Így gyorsan kész lettünk, aztán indult is mindenki ki-ki a maga útjára. Lernie-vel mentem metróval, mondtam neki, hogysmint vannak a Nyugati Pályaudvaron a dolgok. Mivel jegyem volt, ezért nem tudtam megtenni azt, hogy kiszállok, és elvezetem, pedig idő lett volna rá.

Könnyes búcsú után a Keleti pályaudvar felé vettem az irányt. 19.10-kor indult a vonat, vagyis az utolsóval jöttem el, ami nem késő esti. Most is animéztem a vonaton. Elkezdtem a Tokyo Ghoul-t nézni, kíváncsi voltam, mire ez a nagy hype az anime körül. Hár, ritka egy undorító alkotás. Ilyen zombik, vámpírok, isszák a vért, eszik az emberi húst. Így is nagyon fáradt voltam, nem volt igényem még ilyen faszságokra is. Inkább a Mariós napról beszéljünk, mert annyira jól sikerült, hogy nagyon jó lenne egy folytatás. A visszajelzések alapján is, csak jobban kell hirdetni, és akkor annyi Nintendós lesz, hogy Magyarország európai nagyhatalom lesz.

Az általam készített képek itt megtekinthetők.

Top 25 Nintendo játékzene – Ami épphogy kimaradt

Ahogy írtam az elején, amikor összeírtam a listát, volt néhány, amit kifejezetten sajnáltam, hogy kimaradt. Azt gondolom, hogy ezek is mindenképp érdemelnek néhány szót, ezért még az elején úgy döntöttem, hogy szánok egy külön postot, azoknak a zenéknek, amiket eredetileg terveztem betenni, de ahogy szűkült a lista, úgy szorultak ki. Lássuk is őket.

1. Super Mario 64 - Dire Dire Docks

Hivatalosan a 9. pályának tulajdonítják ezt a zenét, de először a 3. pályán lehetett hallani, és mivel jobban is szeretem a Jolly Roger Bay pályát, ezért magamban ehhez a pályához kötöm ezt a zenét. Ismét egy nyugis, andalító zene, már-már alfa-állapotban játszok ezen a pályán. Azért is, mert a két vizes pályán nincs semmi ellenség, csak a végtelen nyugalom és élmény volt felfedezni a két pályát. Alapmű Nintendo 64-en, amit kötelező ismerni.

2. Mario Party - Wario's Battle Canyon

Bár bekerülhetett volna ez is, de a 25 az sajnos 25, és nem 30, de nem is 35. Ennyi filozófiai okfejtés után következzék az egyik legmenőbb első Mario Party zene. Wario pályája egyébként is vicces, bombákkal a pálya egyik-másik végére, a csillag megszerzése pedig nagyon a szerencsén múlik. Ez az egyetlen Mario Party pálya (az első játékból), ahol nem feltétlen érzem azt, hogy a zenével is vissza akarták volna adni a tábla hangulatát, inkább mint egy saját zene, de annak elsőosztályú. Hihetetlenül hangulatos, lassú, de nem kifejezetten mondható nyugisnak, és hihetetlenül kellemes érzést áraszt magából, Mitsuda Yasunori fantasztikus zenékkel színezte az egész Mario zenei repertoárját, képes volt olyan zenét írni, amik egyediek, mégis illeszkednek a Mario játékok világába. Erre ez a zene nagyon jó példa.

3. Punch-Out!! - Fight theme

Ezt a zenét, mint egyedi színfoltja a Nintendo játékzene repertoárjának, mindenképp be akartam tenni a listába, de végül kiesett. Írtam már régebben róla többször is, most sem maradhat ki. Mai napig furcsállom, hogy lehetséges egy elvileg dinamikusan harcos (ökölvívós) játéknak ilyen furcsa zenéje van. Hihetetlen depresszív, mintha előre a vereségre írták volna meg. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy újrahangszerelt változatában valami érzelgős filmben, videóban is elmenne ez a zene. Ezért is veszem elő keveset ezt a játékot, mert annyira furcsa érzés ilyen zenére ökölvívni, és sehogy nem tudom megszokni.

4. Super Mario World - Valley of Bowser

Ez a zene nemcsak hogy hangulatos, hanem egyedi élmény is társul hozzá. 1996-ban játszottam először a játékkal (a SMW később került hozzám, az All-Stars volt minden SNES-es Mario nálam régen), és amikor felfedeztem a titkos kijáratot a 2. világban, akkor megyünk át a Valley of Bowser világba. Akkor nemigen vettem ki, hogy hol vagyok, csak látom Bowser kastélyát, és szól mögötte ez a hihetetlenül hangulatos zene, azt hittem, hogy egy óriásit rövidítettem, és elértem a játék végét. Csak később láttam, hogy hol vagyok valójában, de még akkor is azt reméltem, hogy ha végzek azzal a pályával akkor elérem a végét, de csalódottan vettem tudomásul, hogy visszakerültem a 2. világba. Ettől függetlenül nagyon jónak tartom ezt a zenét.

5. Mario Kart: Super Circuit - Sunset Wilds

Eddig sem volt titok, hogy szeretem azokat a játékzenéket, amik megnyugtatnak, és segítenek elmélyülni a játékban. Ez a játékzene szintén olyan, ráadásul észrevétlenül szippantott magába. Nem valami könnyű pálya, és jó akartam lenni, időmérőn elég sokszor nekiveselkedtem, amikor még nem ment annyira, és teljesen megmaradt bennem ez a zene. Főleg, amikor késő este elalvás előtt játszottam, akkor volt az igazi.

6. Wii Sports Resort - Swordplay Showdown

Na ezt a zenét sehol nem találtam. Már annak idején is, amikor kerestem az OST-t, nem találtam meg rajta ezt a zenét. Kijelenthetjük hogy a Wii Sports Resort legjobb zenéjét hagyták ki. A YouTube-on sem találtam meg magát a zenét külön, így egy játékot tudok kitenni. Ezen a videón 1:00-től hallható.

7. The Legend of Zelda: The Wind Waker - Dragon Roost Island

Nem egyszer volt olyan érzésem a Zelda játékoknál, hogy néha magát a játékot felülmúlja a zene. A Wind Waker kétségtelenül fantasztikus játék, soha nem felejtem el, hogy konkrétan ez mentette meg nálam a GameCube-ot. A játék talán legnagyobb erénye a szabadon bejárható terület, mely hatalmas, és hihetetlen szabadságérzetet ad a játék alatt. A Dragon Roost Island alatt pedig nemcsak a bejárható terület miatt nagyon jó hely, hanem maga a zene is megerősíti a szabadságérzetet, ellazít.

8. The Legend of Zelda: Majora's Mask - Ikana Castle

Valóban kevesebb olyan zene van, ami pörgős, de most itt egy ellenpélda, ami nemhogy pörgős, de annyira ütemes, hogy lazán el tudom képzelni, hogy akár táncolni is lehet rá. Valami szenvedélyes keringőt, de az tény, hogy nemcsak az ütőhangszerek, vagy ütőhangzás dobja fel nagyon a zenét, hanem a kórus(hangzás) is. Ha GameCube-os lenne a játék, az élőbb hangzás még inkább élethűbbé tenné ezt a zenét, de így is nagyon jó lett, önállóan is nagyon jó hallgatni. Sőt, én csak úgy ismerem, mert idáig már nem jutottam el a Majora's Mask-ban.

9. The Legend of Zelda: Majora's Mask - Stone Tower Temple Inverted

Ahogy elnézem YouTube-on, nemcsak én tenném a tíz legszomorúbb Zelda játékzene közé ezt a zenét, hanem mások is, de ők meg is tették. Amikor először végighallgattam a játékzenét, nem gondoltam volna, hogy van Zelda Dungeon, aminek szomorú a zenéje. Nem is értem, és élek a gyanúperrel, hogy akkor sem érteném meg, ha eljutnék idáig a játékban, és ott meghallanám ezt a zenét. Mindenesetre nagyon megérintett, és az inverted verziót választottam, mert a felturbózott háttérzene csak még inkább megdobja a hangulatot. A Kirby's Fun Pak és a Punch-Out!! mellett ez a harmadik játékzene, ami hihetetlen érzés végighallgatni. Amikor megismertem, sokáig a hatása alatt voltam, most is érzem, hogy el tudna kapni, ha hagynám. Hallgassátok meg ti is, hátha áldozatok lesztek.

10. The Legend of Zelda: Ocarina of Time - Gerudo Valley

Végül egy slusszpoén, ha már Krisi ennyire számított rá, akkor tényleg álljon itt. Tényleg hihetetlen ez a latinos hangulatú zene, kicsit sajnálom is, hogy nem került be a listába. Maga a hely is hihetetlenül furcsa, mert Ganondorf is ugye idevalósi, itt mindenki tolvaj, mégis van valaki, név szerint Nabooru, akivel a Spirit Temple bejáratánál találkozunk, és mondja, hogy ő Ganondorf ellentéte, nem támogatja a tolvaj életmódot, méltán kiérdemelte a "Sage of Spirit" címet.

Top 25 Nintendo játékzene #1

Super Mario 64
Ending credits

Kondo Koji, 1996

Itt egy kicsit csalok, mert hivatalosan két szám jön most, de egybeveszem, mert úgy gondolom, hogy így alkot egy teljes képet a Super Mario 64 ending zenéje. A összes játék közül, amit eddig ismerek, ennek van számomra a legszebb befejezése zenék tekintetében, ez volt rám olyan hatással, hogy könnyeket csalt a szemembe. Azt gondolom, hogy minden nagy játék ending zenéjének valahol itt kell kezdődnie. Elhiteti velem, hogy fantasztikus kalandban volt részem, mely életre szóló játékélményt adott, és ehhez egy fantasztikus ending videó / zene is hozzátársul. Az animáció mondható sablonosnak a többi Mario játékhoz viszonyítva, de az biztos, hogy a zene csodálatosra sikeredett, mitöbb nálam ez a legjobb.

Manapság nézett animék és játszott játékok

Újra játszok videojátékokkal és keresek aktívan munkát, tehát minden krízis helyzetből ki lehet jönni. Erősödik bennem a jövőkép, ez is bíztató jel. Egy órája játszottam végig Wii U-n is a Super Mario 64-et. Megvan mind a 120 csillag és Bowser is le van győzve. Nem számoltam, de szerintem ötödjére vittem végig 100%-ra a játékot. Vannak benne olyan küldetések, melyek a mai napig eléggé esetlegesek, hogy sikerülnek-e vagy sem, nem mindegyikre tudnék biztos tippet adni. Ezek nagyrészt a szerencsén múlnak, de nekem azt is nehéz belőni, hogy Bowsert mikor kell elengedni, hogy biztos a bombának repüljön. Mert ugye az van, hogy elkapom, forgatom, forgatom, de nem tudok jól ráérezni, hogy mikor kell elengedni, hogy bombát érjen. Mindig már csak akkor látom, hogy jól van, amikor elengedtem és látom, hogy merre száll. Aztán egyszer csak sikerült három bombának is nekivinni, így feladta a küzdelmet. És vége a játéknak. Továbbra is azt gondolom, hogy a Super Mario 64-nek van a legszebb ending zenéje, eddig minden alkalommal elérzékenyültem rajta egy kicsit. Aztán most csütörtöktől letölthető lesz a Mario Kart 64, úgyhogy nem fogok unatkozni játékok tekintetében.

Végignéztem a Rakudai Kishi no Cavalry-t, így most elkezdtem néhány animét. Többet is meg akartam nézni, de megálljt parancsoltam magamnak, mert azért csak jó mást is csinálni. A Rakudai Kishi amúgy egészen jó anime, átlagon felülinek mondanám a kategóriájában. Tetszik, hogy nem a srác szerencsétlenségére hegyezték ki a sztorit, meg hogy maga sem volt ilyen, hanem látszik, hogy mindent megtesz, hogy a lehető legjobb legyen. És amiket még írtam korábban. És hogy miket nézek manapság?

Groove Adventure Rave: Ez is shounen, viszont nem úgy néz ki, hogy ki fog emelkedni az átlagból. Na ez is olyan anime, amit az opening és az ending előadója miatt kezdtem el nézni, aki nem más, mint Yonekura Chihiro. A Butterfly Kiss (opening) az egyik legnépszerűbb dala, nekem is nagyon tetszik, kiemelkedik az énekesnő többi dalai közül. Az ending dal, a Kohaku no Yurikago meglehetősen sajátos hangulatú. Mélabús, kicsit sötét, de hallgatható. Nemrég meg is csináltam belőlük (az openingből és az endingből egyaránt) a kfn-t, meglepett, hogy sikerült sok képet találni az animéből. Azt gondoltam, hogy nem annyira ismert, legalábbis itthon nem hallottam róla. Ez is olyan történet, hogy folyamatosan adagolja a háttérsztorikat. A 15. résznél tartok, és egyre jobbá és érdekesebbé válik. Egy srácról szól, aki egy hóember-szerű élőlényt keres, aki elkeveredett a kaszinóban. A kisállatka neve Plue, és ha engem kérdeztek, elképesztően aranyos. Itt találkozik egy Elie nevű lánnyal, aki épp kedvenc időtöltésének hódolt. A kissé viszontagságos "bemutatkozás" után úgy döntenek, hogy mégis együtt folytatják útjukat. A lány amnéziás, Haru megígéri, hogy segít neki visszaszerezni az emlékeit, cserébe ő segít a srácnak az útján. Lassan indul be a történet, és nem is vonja magamra azonnal a figyelmemet, de aztán ahogy egyre érdekesebbé válik, úgy ragad magával a hangulat. El is gondolkodtam azon, hogy mivel a Fairy Tail-t is ugyanez a stúdió csinálta, az is lehet ennyire hangulatos. És akkor megéri végignézni.

A Prince of Tennis-ről már írtam korábban, továbbra is nagyon bejön.

Az F-Zero: Falcon Densetsu animét már láttam korábban, de megálltam a 33. rész körül. Most úgy döntöttem, hogy újra megnézem, ezúttal végig. Egyrészt, mert az openinget HIRO-X énekli, akárcsak a Prince of Tennis openingjét, másrészt meg nagyon szeretem a játéksorozatot. Mivel sportanime (vagyis hát játékadaptáció), olyan nagy történetre nem kell számítani. Csak annyi maradt meg bennem, hogy megy a verseny, és minden egyes részhez tartozik külön történet, mely általában egy adott szereplő háttértörténete. Jó látni, hogy szerepel mind a harminc játékokban is játszható karakter. Vannak további szereplők is, ők csak az F-Zero: GP Legend nevű Game Boy Advance játékban voltak játszható karakterek. Az anime is lényegében ennek a játéknak a történetét dolgozza fel. A GP Legend ugyanis a két F-Zero játék közül az egyik, melynek saját története van. A másik a GameCube-os F-Zero GX. Nekem bejött az anime, de hallottam olyan videojátékosok véleményét is, akinek nem tetszett.

Karácsonyi Nintendo 3DS HOME MENU témák

Különböző karácsonyi Nintendo 3DS HOME MENU témák lettek letölthetők, ezek közül 2 Mariós van.

Az egyik a "Happy Holidays with Mario & Luigi", ez tetszik jobban. Élénkek a színek, világoskék, fehér színek dominálnak. Olyan, mintha nappal a szabadban lennénk: esik a hó, hóembert építenük, megéljük a tél minden egyes pillanatát, talán hógolyózunk is. A zene is nagyon tetszik, az eredeti Super Mario Bros. Ground theme holiday version-je szól igazán kellemes, emelkedett hangulatban.

A másik a "Merry Mario Holiday" téma alapjáraton ötletes, a felső képen olyan, mintha díszek függenének a karácsonyfán. Tetszhetne nagyon is, hiszen a piros a kedvenc színem, csak olyan depressziósnak látom az egészet. Nem az egyszerűséggel van bajom, mert az lehet nagyon jó, a színösszeállítás nem tetszik. Az alsó részen lényegében a díszek egymás mellett láthatók, és ahogy mozgatjuk az ikonokat olyan, mintha esne a hó. Itt a zöld háttér, amivel nem vagyok kibékülve. A zene pedig a Super Mario 3D Land-ből a Snow Course, tehát az, amelyik a téli, havas pályán hallható. Sikerült kiválasztani az egyik legdepressziósabb téli zenét, nem szerettem hallgatni, amikor játszottam a játékkal. Igyekezem mindig elvonatkoztatni a zenétől, úgy végigvinni a havas pályákat. Nekem jobban tetszik karácsonyi zene gyanánt a Super Mario 64-ből a Snowman's Land, vagy a Mario Kart Wii-ből a DK's Snowboard Cross zene.

Tapasztalatok az új TV-vel

Videojátékok terén. Ahogy említettem korábban, vettünk egy új TV-t, mely az én szobámba került. Samsung UE32J5100-as, príma képminőséggel, csak néhány régi játékot furcsán jelenít meg.

GameCube: Sokat reméltem tőle, mivel a kicsi HD Ready TV-n nagyon szép volt a kép, de az új TV-n sajnos óriási csalódás. Az F-Zero GX-et tettem be először, mert az grafikailag a top-kategória, gondoltam, hogy ezen a TV-n is nagyon jól fog mutatni, de meglepetten tapasztaltam, hogy nagyon homályos volt a kép. Valószínűleg azért, mert 16:9-esre van beállítva, de a megjelenítés még a régi TV-kre van optimalizálva. Fogalmam sincs, csak tippelek. 2004-es a játék, ekkoriban ugye a lapos TV-k még nem voltak annyira elterjedve, de voltak már széles vásznú képcsöves TV-k, és arra tippelek, hogy a képcsöves TV-re van optimalizálva. Mindenesetre nagyon furcsa volt a kép, csodálkoztam is, hogy ennyire csúnyán jeleníti meg. Az viszont öröm volt számomra, hogy a Novice (avagy a legkönnyebb) nehézségi szint Ruby Cup-ján 1. helyen végeztem, ami annak fényében nagy szó, hogy az F-Zero GX az egyik legnehezebb versenyjáték GameCube-ra. Aztán a következő bajnokságot, a Sapphire Cup-ot nem tudtam már végigcsinálni. A másik játék, amit kipróbáltam, az a 1080° Avalanche. Most, hogy tél van, ideális a játék a téli hangulat emelésére, hamár odakint nem esik a hó. Hát, mivel ez 4:3-as (normál képarány), ezért némileg jobb az összkép, de ez is meglepően homályos. De hangulatilag nagyon ott van, megszerettette velem a Snowboardot.

Wii: Az előző generációs asztali konzol is okozott némi meglepetést. Ezen is két játékot próbáltam ki. A Wii Sports Resort-nak meglepően csúnya volt a grafikája. Túlságosan látszottak a pixelek, amíg a sima HD Ready TV-n, azt mondanám, hogy egy átlagos játékkal van dolgom, Full HD-n igénytelennek tűnik a megjelenítés, még akkor is, ha nem ezen van a hangsúly. Amúgy eszembe jutott, hogy de rég nem bowlingoztam már, és micsoda menőség lenne. Nagy eredményt nem értem el, de jó volt. A másik a Donkey Kong Country Returns volt. Na ez már nagyon szépen nézett ki. Ilyet szerettem volna GameCube-ra is. Majd megnézek több Wii játékot is, egyelőre azt tudom mondani, hogy bizonyítást nyert nálam, hogy a Wii grafikailag jobb, mint a GameCube. Bár némileg árnyalja a valóságot az, hogy Wii U-nak a Wii menüjéből hoztam be, és a Wii U a komponens kábel szintjén jeleníti meg a Wii-t, tehát ezért volt szép éles a kép.

Virtual Console: Talán furcsának hangzik, de jobban néznek ki a régi játék Wii Virtual Console-ból, mint Wii U-ból. Wii U-ból ugyanis sokkal pixelesebb volt a Super Mario 64, mint Wii-ből. Gondoltam arra is, hogy valószínűleg azért, mert Wii U 1080p-ből konvertálja a játékot, míg a Wii 480p-ből. De köztudott az is, hogy a Wii VC-re letöltött játékok európaiak, míg a Wii U-sok mind amerikaiak. És eszembe jutott olyan is, hogy grafikai megjelenítés tekintetében van különbség az amerikai és az európai között, az amerikai ugyanis sokkal pixelesebbnek látszik. Az európai esetében "simább" a pixelek közötti váltás, jobban visszaadja azt az élményt, mintha régi TV-n játszanánk.

Egyébként is előszeretettel gyűjtöttem az európai játékokat, mert "kontinentális" identitástudatot ad, de úgy tűnik, hogy a megjelenítés is igényesebbek az európai játékok.

Személyes videojáték történelem

Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A '80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a "varázssajt" hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha "összetalálkozunk" a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a... Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy "csak" egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt... Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el... Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: "Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a seggüket!..." Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart - valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy "És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!" ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten "összejártunk", szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L'art Pour L'art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.