A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bud Spencer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bud Spencer. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 7., vasárnap

Találkozó közel két év után

Mivel több régi Nintendós tag is visszatért a közösségembe, ezért többen felvetették az ötletet, hogy mi lenne, ha ismét szerveznék találkozót? Csak egy szavukba került. Vault51 Gamer bár asztalfoglalás elintézve. Nézem is a képek között, 2022 júniusában volt utoljára találkozó, szintén a Vault51-ben. Ekkor már nagyon készültem Hollandiába, ezért is szakadt félbe utána a találkozók szervezése.

De ma ismét volt rá lehetőség, és azt gondolom, hogy jól sikerült. Hatan jöttünk végül össze, voltak akik időközben visszamondták, illetve volt egy meglepetés vendégünk is. Mivel 14 órakor nyitott a bár, ezért nem kellett nagyon sietni: A 9.20-es vonattal mentem fel Pestre. Bár így is korábban mentem, mert megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk a Burger Kingben. A Keletihez jött Fantos és Tutajkk, majd jött egy új tag, Fantomi is. Egy családi menüt osztottunk el négy részre. Közben beszélgettünk, Tutajkk csinált nekem pályát a Super Mario Maker for Nintendo 3DS-re. Gyorsan végzett vele, én meg nagy elánnal nekimentem, amikor is... persze, hogy már az elejére is elrejtett egy csapdát. Elfelejtettem, hogy pályakészítők előszeretettel állítanak rejtett csapdákat a pályára, Tutajkk meg igazán szeret ilyennel viccelődni.

Itt találkoztunk Lexivel. Őt is rég láttam, örültem a viszontlátásnak. Ő az a bizonyos meglepetés vendég, aki csatlakozott hozzánk. Neki köszönhetően lettünk végül hatan. Metróval mentünk az Oktogonra. Gábor a Vault51 előtt várt minket. Miután bementünk, bejelentkeztünk, kicsit meglepett, hogy most teljesen máshol foglaltak nekünk asztalt, mint ahol korábban voltunk. Azt hittem, hogy csak rögtön a bejárat után vannak a TV-k, ahol a két retro mini konzol van. De beljebb is van TV, ott az egyik asztalt foglalták le nekünk. Teljesen rendben volt.

Bekötöttük a Nintendo Switchet. Először a Mario Party Superstars-szal játszottunk. Ezzel most játszottam először, és azt kell mondjam, hogy sokkal jobban tetszik, mint a Super Mario Party. Mivel a Mario Party Superstars-ban a régi táblákat és mini-játékok újították fel, ezért a a szabályrendszer is a régin alapul. Ide tért már vissza a Super Mario Party is, és lett jobb, de a módosítások nem tettek jót a játéknak. A Mario Party Superstars viszont teljesen visszatért az alapokhoz, és azt gondolom, hogy nagyon jó ötlet volt, mert még mindig így a legjobb Mario Party. Az nekem nem tetszik, hogy az abszolút kedvenc táblámat, a "Mario's Rainbow Castle"-t nem hozták vissza. Azt nagyon megnéztem volna felújítva. De amit visszahoztak, nagyon jól néznek ki. Nagyon jó volt felismerni a mini-játékokat is. Úgyhogy teljesen jó volt ezzel négyesben játszani. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, konkrétan prioritásban lett, mint következő megvásárolandó játék.

Lexi, Fantomi, Fantos és én játszottunk, és hogy mennyire forgandó a szerencse a Mario Party-kban jól jelzi, hogy Lexi az utolsó helyről a bónusz csillagokkal nyerte meg végül az egész játékot. Ilyen a Mario Party, és az az igazság, hogy nagyon örülök annak, hogy végre van új konzolra Mario Party régi szabályokkal! Kéretik véglegesen visszahozni a régi szabályrendszert! Így szórakoztató a Mario Party, így közös élmény a játék!

Ezután kicsit oszlott a csapat, mert Gábor és Tutajkk egyébként is külön játszottak. Fantominak meg van Dragon Ball játéka Switch-re, és mivel Lexi nagy DB-rajongó, ezért mindenképp látni akarta a játékot. Valamint hozott egy Bud Spencer és Terence Hill játékot, ezt is megnéztük.

De még mielőtt elemeire bomlana fel a közösség, javasoltam, hogy játsszunk valamivel hatan. Gábor elővette a Luigi's Mansion 3-at. Ez jó volt. Itt különböző mini-játékokat játszottunk. Mindegyik csapatjáték: Luigi vs Gooigi.

Voltak jó ötletek, de azt kicsit erőltettnek éreztem, amikor Luigi egy úszógumiban ülve egy medencében gyűjt érméket, és csak a porszívót használva tudjuk irányítani a karakterünket. Az viszont kifejezetten egyedi ötlet volt, amikor ágyúgolyót kellett a porszívóval beszippantani, és azt a porszívóval berakni az ágyúba, és azzal a forgó céltáblákat eltalálni. De természetesen volt hagyományos szellemírtó játék a temetőben.

A Luigi's Mansion alapvetően jó ötlet, de engem soha nem tudott igazán magával ragadni a vibe-ja. De a GameCube-os első részt már nagyon szeretném végigjátszani, mint a Nintendo franchise egy része.

Váltottunk is egy idő után a Super Smash Bros. Ultimate-re. Itt igyekeztem minél több karaktert kipróbálva megtalálni a számomra legjobbat. Egyszer se nyertem (amíg Gábor és Tutajkk játszanak, addig nem rúgok labdába a játékban), ellenben egyszer Mr. Game & Watch-csal második lettem a játékban! Ő nekem mindig is nagyon bejött a Smash Bros.-okban, vele értek a leginkább szót a játékban. Meg próbáltam több karaktert is: Young Link, Toon Link, Kirby, Shulk. Incineroar megjelenése külön kellemes meglepetés volt számomra, mert a Pokémonban ő a macska kezdőpokémonnak, Litten-nek a végkifejlődése. És elég erős, vele is jó voltam. Azt hiszem, ő lesz az új harcosom a Smash Bros.-ban.

Összességében most jobban élveztem a Smash Bros-t az átlaghoz képest. Egyébként se tör le különösebben, ha veszítek, de most különösen figyeltem arra, hogy a képességem legjavát mutassam be. Ha pedig nem ment, kicsit elemeztem magamban, hogy mit rontottam el, mit csináljak másképp. De hát amíg van egy Gábor és egy Tutajkk a játékban, addig egy jó darabig esélyem se lesz nyerni. Jellemzően kettejük között dőlt el az aranyérem sorsa. Túlságosan taktikusan játszanak. Bár régen mondta nekem valaki, hogy én pont azza lehetnék veszélyes játékos, hogy nincs taktikám, ezért nincs mit kiismerni. Meggondolom, hogy a taktikátlan játékban fejlesztem magam tökélyre, hátha ez nálam a siker kulcsa.

A találkozónak itt lett vége. Így is egy órával maradtunk a tervezettnél tovább. Jól sikerült, biztos, hogy lesz folytatás. A kijáratnál beszéltük, hogy jó lenne egy nagy Nintendo találkozó, amin az egész közösség jelen van. De az már csak azért is valószínűtlen, mert az utóbbi időkben eléggé inaktív a csoport. Ahogy figyelem Facebookon a Magyar Nintendo Közösséget, leginkább eladásra hirdetnek ki cuccokat, nem jellemző, hogy spontán beszélgetésbe kezd valaki, vagy abba sokan bekapcsolódnának. Úgy meg igen nehéz élőben is építeni a közösséget. Pedig az ötlet jó, de megítélésem szerint valami egyedi ötlettel kell felrázni a közösséget online, aztán átvinni élőbe. És akkor jöhetnének a nagy találkozók, versenyek is.

Fantomi és Fantos jött el velem a Keletihez, Fantomi a saját vonatához ment, Fantos elkísért a vonatig. Végül a 20.10-essel mentem haza.