Újra rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, ahogy néhány éve olvastam Csernus Imre könyveket, most más nagy nevű pszichológusok vagy ezzel foglalkozók könyveit kezdtem el olvasni:
Ezekkel a könyvekkel egyébként az a célom, hogy jobban megértsem a körülöttem levő világot, és hogy ki tudjak benne teljesedni. Azt azért persze tudni kell, hogy ez nem megy varázsütés-szerűen. Azt már a Csernus Imre könyvei által is megtanultam, hogy az, hogy elolvasom benne a dolgokat, egyetértek vele, az nem azt jelenti, hogy utána, ha kimegyek az utcára, és minden sokkal jobb lesz. Ez tényleg kemény belső munka, mire az ember eljut egy szintig. Most is úgy vagyok vele, hogy hiszek a pszichiáter radikális elveiben, de szeretnék más nézőpontokat is megismerni, ki hogy ír korunk problémáiról. Olyan (szak)emberek könyveit keresem, akiket láttam TV-ben, hallottam rádióban, és hitelesek számomra. Így döntöttem ezen három könyv mellett.
Dr. Bagdy Emőke nagy tekintély, ő az, akit ha meglátok a TV-ben, szinte önkénytelenül mosolyra fakaszt, annyira árad belőle a pozitív energia. Mindenképp mélyebben meg akartam ismerni a szaktudását, viszont a Pszichofitness című könyve lett a három közül a legnehezebb olvasmány. Bár ki van elégítve a kérésem, ugyanis arra is kíváncsi vagyok, milyen biológiai folyamatok játszódnak le bennünk bizonyos érzelmek megélésekor. Milyen hormonok szabadulnak fel, mik az összefüggések. Ezt tökéletesen megkaptam, bár még csak az első fejezetet olvastam el, de azért érződik rendesen, hogy a biológia gyenge pontom volt az iskolában, ugyanis egy részéről csak sejtem, hogy mit ír, de ahhoz, hogy mindent értsek, mélyebb tudásra van szükségem. Az első fejezet ugyanis főként a stressz által okozott biológiai folyamatokról szól, és hogy milyen betegségek okozója. Tanulni kell ehhez a könyvhöz, de mindenképpen szeretnék is, mert szeretném megérteni. Mindazonáltal élmény olvasni, mert annyira érzem az írásában a spontaneitást.
Talán furcsának tűnik, hogy Soma Mamagésa könyveit olvassa egy férfi, de igazából nekem szimpatikus, ahogy megnyilvánul. Én is a Megasztárban ismertem meg, ott tűnt fel igazán, hogy mennyire szabadon beszél a szexualitásról és ennek megéléséről, valamint a spiritulális létről. Aztán nem nagyon találkoztam vele, de innen megjegyeztem magamnak, igazából ez volt az a könyv, ahol jobban megismertem a hitvilágát. Bírom a stílusát, meg ahogy kifejezi önmagát. Olvastam több olyan kommentet interneten, hogy olyan ne beszéljen a szexualitásról, aki akkora, mint egy tehén. A média manipulációs hatása... Érdekes, én Somában egy életenergikus nőt látok, aki szereti megélni az életet. Azért adok neki hitelt, mert látom a kisugárzásában és abban, ahogy TV-ben nyilatkozott, hogy tényleg szereti az életet, látok erőt a kisugárzásában. És ez tisztán kivehető a könyvből. Ami miatt szerettem olvasni (már a végére értem), hogy nagyon olvasmányos, épp csak azért tettem le, mert fáradt voltam, és hát aludni azért jó lenne. Mert amúgy egyhuzamban végigolvastam volna, annyira olvasatja magát. Az írások döntő többségével egyetértek, nem nagyon emlékszem olyanra, amiben vitám lenne vele. Nagyon élveztem az olvasást, és még egy pár könyvét tervezem megvenni. Alapvetően szeretnék még több szabadságot tanulni, arra vagyok tőle kíváncsi, hogyan élheti meg az ember teljesen önmagát? Ő is tisztán megírta: Kemény és következetes munkával. De azt már az elmúlt idők során megtapasztaltam, hogy oldottabban élem meg a mindennapjaimat, hogy ha megértem és elfogadom a másikat, és nem irigyekedek senkire. Nagyon nehéz, mire eljut az ember ide, de megérte az eddigi munkát.
Tari Annamáriát még a VIVA+-on, majd később a VIVA-n ismertem meg, ott volt műsora Liluval (esküszöm, Lilát írtam, teljesen öntudatlanul. Eszembe jutott a Bagi-Nacsa paródia, amikor Lilának hívták őt...) Intim szféra címen, itt találkoztam vele először, fiatalokat foglalkoztató témákat beszéltek meg. Már ott szimpatikusak voltak a meglátásai meg is van az Intim szféra című könyv, aztán később is mindig figyeltem őt. Észrevettem a nárcizmus a vesszőparipája, amikor a mai kor fiataljairól beszél. Hogy a média azt sugallja, hogy valósítsd meg önmagad, csak te számítasz, stb, stb. És ugye hogy vásárolj és fogyassz. Most jutottam el oda, hogy megvegyem az Y generáció című könyvét. Ebbe tartozok én is, azt remélem ettől a könyvtől, hogy jobban megismerem és megértem a kortársaim viselkedését az online világban, és hogy miért van ekkora okostelefon-függés. Érdekes volt olvasni a könyv elején, ahogy végigvezeti a nagy generációkat a világháború után egészen a jelenkorig. Főleg az X generációról írt, avagy a '90-es évek fiatal felnőttjeiről, hiszen a legnagyobb változásokat elsőként ők érték meg. Akik a '80-as években voltak gyerekek, azok még azt láthatták, hogy a szüleiknek biztos munkahelyük és megélhetésük van, majd a rendszerváltás után kikerültek a nyílt munkaerőpiacra, azzal szembesültek, hogy semmi sem biztos. Bárki bármikor elbocsátható, a felépített egzisztencia bármikor veszélybe kerülhet. És ez magában hordozza a bizonytalanságot, és hogy mindig teljesíteni kell, ezáltal hamar kiégtek. Mert ugye nyugaton fokozatosan történt meg a változás a fogyasztói társadalom felé, míg a volt szovjet tagállamokban hirtelen fordulat történt, és nem volt átmenet, így az X generáció a totális bizonytalanságba csöppent.
Ehhez képest kicsit meglepett, amit az Y generációról olvastam, amibe én is beletartozok. Úgy tűnik, hogy az én generációm ismeri fel, hogy érzelemmentesek lettek az emberek, és hiányzik nekik az érzelmi töltés. Csak nincs kapaszkodó, ezért a zavarosban eltévednek. Ezért van az (nemcsak azért, mert ez a trend), hogy ennyire jelen vagyunk az online világban, mert így várunk (én is, ezért is írok blogot) visszajelzést arról, hogy jól csináljuk-e a dolgokat, és egy kis szeretet jöjjön innen (is). Na meg hát, miért is jelenhetne az is az online világban, aki rendben van saját magával és úgy érzi, hogy pozitív gondolkodásmódját szeretné megosztani a világgal? Csak hát baromira kevesen vannak ilyenek. Igazából már az első két fejezet után azt éreztem, hogy megkapom ettől a könyvtől, amit reméltem. Majd tervezem megvenni a Z generáció és a Ki a fontos? Én vagy én? című könyveit. A Z generáció már külön talány, hiszen ők már el sem tudják képzelni, milyen volt a világ internet nélkül. Nagyon jó volt. Annak örülök, hogy ez a könyv rávilágított arra, amire már korábban is gondoltam, hogy az volt a legjobb, hogy a '90-es években voltam gyerek. Egyrészt megviláglott, hogy nagyon nehéz volt az akkori felnőtt élet, viszont gyerekként a gondtalan oldalát ismertem meg ennek az évtizednek. De azért is volt jó a '90-es években gyereknek lenni, mert akkor már megvolt a rendszerváltás, színesedett a világ, több volt a lehetőség. Most talán még nehezebb gyereknek lenni, mert aki kisgyerekként belecsöppen az internet világába, az valóságos útvesztőbe kerül, és tanácsok, intelmek nélkül nagyon nehéz kiigazodni egy mai gyereknek, emellett sokkal nagyobb tere van annak, hogy zaklatásokat kapjon akár társai által is.
Mindenképpen nagyon jó, gondolatébresztő könyveket vettem, mindhárom szerzőtől veszek majd még olvasnivalókat.
