A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gran Turismo Sport. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gran Turismo Sport. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 18., szerda

Sony PlayStation 4

Ezennel ünnepélyes kereten között bejelentetik, hogy a mai nappal én is a PlayStation 4 boldog tulajdonosok táborát erősítem! Hardveraprón találtam a konzolt, és azt kell mondjam, hogy jól jártam ezzel a szettel. Két controllerrel volt 35000 forint. Mind a két controller gyári, az USB is a képen látható.

Nem tudtam egyébként azonnal megvenni, mert azt csináltam, hogy kitettem vaterára eladásra a Death Note manga gyűjteményemet (megvan mind a 12 kötet magyarul). Meg is vette valaki, de végül nem tudta kifizetni. Én meg közben megcsináltam, hogy írtam a srácnak, aki eladta a PS4-et, hogy meg tudom venni, csak hát vissza kellett lépjek. Nekem meg közben gyűjt a pénzem, végül úgy meg tudtam venni, hogy nem kellett eladni végül a mangákat.

Nem számítottam arra, hogy még mindig kint van, végül mégis csak meg tudtam venni. Újpesten vettem át tőle. Annyira kívül volt, hogy majdnem Dunakeszire kellett menni érte. De itt van. Természetesen csak az első kiadás jöhet szóba. Ez olyannyira első kiadás, hogy CUH-1004A-s, tehát a legelső modell. De ahogy utánaolvastam, nincs komoly különbség az egyes modellek között. Összességében csak a PS4 Pro ugrott nagyot. De nekem az is inkább ilyen "pszeudo-PS5", mert csak imitálja a 4K-t, de valójában nem tudja. Erre talán a legékesebb példa, hogy a 4K-s Blu-rayt se tudja lejátszani. Úgyhogy bőven jó nekem a PS4.

Ezután Waka barátomhoz mentem, de nem PS4-ezni, hanem megnézetni az asztali PC-met, mert nincsenek rendben vele a dolgok. Mint kiderült, csak az alaplapi foglalatokat kellett alkoholos fogalmamsincsmivel megtisztítani, ahogy a RAM bemenetét is. Meg az alaplapba cserélt gombelemet, és máris rendben lett. Reméljük, hosszú távon szolgálni fog. Addig se voltam kétségbeesve, mert a laptopot használtam. Meg nála próbáltuk ki a PS4-et. Megkönnyebbülten konstatáltam, hogy rendben van. Egyedül annyi, hogy kissé akadozva veszi be a lemezt. Megáll, akkor enyhén be kell nyomni a lemezt. Az olvasóval biztos nincs gond, mert gond nélkül beolvassa, csak valószínűleg poros a meghajtó. Waka megnézte, a Konzolvilágnál 15000-25000 a teljes portalanítás náluk... háát-háát... Nem a jelenlegi pénztárcámra van szabva.

Itthon rátettem a konzolra a PSN profilomat, és leszedtem rá minden alkalmazást, amit használni akarok, vagy fogok. Ha meggondoljuk, a PS4 ahhoz olcsó vétel, hogy nemcsak játszani lehet rajta, hanem egyben DVD- és Blu-ray lejátszó, de különböző média alkalmazások is rajta vannak, tehát média lejátszó is.

Ezzel megvan mindegyik PlayStation konzol PS1-től PS4-ig. És milyen érdekes, hogy az első három PS pont az a modell a FAT kiadáson belül, amik már pont nem kompatibilisek az előző konzollal. Tehát egyik konzol sem felesleges. Hogy is néz ki?

  • PlayStation: SCPH-9002 (utolsó modell a FAT kiadásból) mondjuk itt nincs értelme visszafele kompatibilitásról beszélni.
  • PlayStation 2: SCPH-50004 (szintén utolsó modell a FAT kiadásból), már nem kompatibilis a PS1-gyel, ugyanakkor nagyon jó nekem, mert van PS2 távirányítóm, és ez az első olyan modell, amibe be van építve infravörös, így a segédeszköz nélkül kommunikál a konzollal.
  • PlayStation 3: CECHK04 (ez mondjuk épp az utolsóelőtti modell a FAT-ből) Az első, mely nem kompatibilis az előző konzolok játékaival.
  • PlayStation 4: CUH-1004A (ez a legelsőnek is a legelső kiadása) A PS4 meg gyárilag nem komplatibilis az előző konzolokkal, mert beígérték az előző konzolok játékainak digitális változatát.

Úgyhogy egyik PlayStation konzolom sem vált feleslegessé. Majd a PlayStation 5 fogja feleslegessé tenni a PlayStation 4-et, mert az megint csak kompatibilis az előző konzollal. De az nem maholnap lesz, mert egyrészt bőven elégedett vagyok a PS4-gyel, másrészt olyan sok pénzt nem tudok csak úgy összegyűjteni, hogy akár használtan is tudjak egy első kiadást venni. Tehát legalább 1-2 évig marad a PS4. Természetesen majd PS5-ből is az első kiadást fogom megvenni.

De nem a jövőről akarok beszélni, hanem a jelenről. Már csak azért is, mert amikor Wakánál kipróbáltuk a PS4-et, kérésére a Gran Turismo Sport-ot vittem el (van már 5 PS4 játékom), és teljesen el voltam ámulva a grafikától. Gyönyörű volt, 1080p 60fps, hova akarjak még PS5-öt, amikor ettől is leesett az állam? Jó, a karakterek kicsit lehetnének kidolgozottabbak, máskülönben olyan érzésem volt, mintha egy élő autóversenyt néznék. Tehát untig elégedett vagyok a PS4-gyel, ez nekem önmagában hatalmas technikai ugrás volt.

Ez az 5 játékom van PS4-re. A fenti hármat Hollandiában vettem, az alsó kettőt itthon, Media Markt-ban, amikor valami 1750 forint körüli áron volt. Kipróbálom mindegyiket, és amelyik a legjobban tetszik, azzal fogok legközelebb játszani.

A controllerek is kifogástalanul működnek, úgyhogy teljes mértékig elégedett vagyok a konzollal. Médialejátszó és konzol is egyben, mi kell még?

Ja, tényleg! PSN: sm4e86HUN

2018. május 1., kedd

A kiválasztott

Tegnap voltam a WestEnd-ben, szétnéztem a Media Markt-ban, és továbbra is van az a PlayStation 4, amit kiválasztottam magamnak, és szerintem nagyon kedvező áron.

100.000 forintért 1 TB-os Gran Turismo-s PlayStation 4 nagyon jó ajánlat, és már régóta ezt a pakkot néztem ki magamnak. Nem játszottam még Gran Turismóval, de szeretem az autós játékokat, sok jót képzelek el erről a játékról, 1 TB-os, nem Pro verzió, ez pont ideális számomra.

Írtam már arról, hogy feleslegesnek tartom a Pro verziót, és a 4K-s megjelenítést. Azért, mert nem tervezek méteres átmérőjű TV-t, innestől számomra untig elég egy Full HD TV. Meg még nagyon kevés szolgáltatás használja ki a Full HD-nál nagyobb felbontást (pl. TV csatornák, online streamek, digitálisan kölcsönözhető filmek). Ha már sok minden fogja használni a nagy felbontást, akkor esetleg váltanék, de bőven elégedett vagyok most a Full HD-val. Ezzel a PlayStation 4-gyel meg nagy konzolos álmom valósulna meg.