Új vietnami étterem Budapesten

Múlt héten jutott el az információ hozzám, hogy új vietnami étterem nyílik Budapesten, ez pedig a Tay Ho étterem. Ismerős ajánlotta, és mivel úgyis benne vagyok a vietnami nyelvben, tanulom, meg készülök Vietnamba, hát akkor gondoltam, látogassuk meg. Meghívtam Mai-t is, ha gondolja, jöjjön el ő is, és próbáljuk ki együtt. Gondolta.

Vasárnap nyílt, és hétfőn voltunk. Az Ó utca 23 alatt van. Mivel ismerős ajánlotta, ezért volt egy olyan megérzésem, hogy találkozni fogunk, és bejött. Hikimisa az, aki ott dolgozik (a testvére ajánlotta az éttermet), a családjáé az étterem. Úgy meglepődött, amikor meglátott, mintha teljes képtelenség lenne, hogy egy vietnami étteremben megjelenjek. Nem ismer eléggé. Az első héten 30% kedvezmény van, ez kiváló lehetőség, hogy megismerjük. Azért is hívtam el Mai-t, mert annyi mindent meg akartam beszélni vele Vietnammal és Japánnal kapcsolatosan, hogy ha estig ott lettünk volna, akkor is tartalmas beszélgetés lett volna. És tényleg egy csendes perc nem volt, sokat beszélgettünk.

Nem tudom pontosan visszamondani, hogy mit ettem, kerestem az étlapot, de nem találtam meg. Pho leves volt az első ilyen rákos batyuval (dumpling), másodiknak meg csirkehúsos tészta volt, de annak a nevét sem tudom. Azt tudom, hogy volt benne mogyoró, zöld növény, meg talán újhagyma is. Mai valami saslikot rendelt.

Egy a lényeg: rettenetesen jó volt. És ezt nemcsak azért mondom, mert ismerősé az étterem, hanem mert tényleg nagyon finom volt. Mai-nak is nagyon ízlett, mondott egy ilyet:

Alapvetően nem szeretem a paprikát, de itt nagyon finom.

Én meg erre ezt mondtam:

Alapvetően én sem szeretem az újhagymát, de ebben a levesben, valami eszméletlen jó.

Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a második vietnami étterem, amit kipróbáltam, az első a Hai Nam volt, ahol Mai is dolgozott, oda is vele mentem el. És jó eséllyel rossz a viszonyítási alap, de a kínai gyorsbüfékhez képest, amit itt ettem, az valósággal megváltás volt. Mondtam is Mai-nak, ha ilyeneket fogok Vietnamban is enni, nagyon jó dolgom lesz ott. Innivalóként zölt teát ittam. Ez is kellemes volt, szívesen ittam, de az alja rettenetesen keserű volt.

Íme kép arról, amiket ettem, ittam:

Az Aloe Vera Mai-é volt. Később megjelent Lam'O is. Őt is régen láttam utoljára. Becsatlakozott hozzánk a beszélgetésbe.

Maximálisan elégedett voltam, a légkör is kellemes volt, a kaják is nagyon finomak. Csak amiatt nem fogok tudni oda rendszeresen járni, mert anyagilag nem engedhetem meg magamnak. De így kipróbálni, 30%-os kedvezménnyel fantasztikus volt. Megmutattam a vietnami tanárnőmnek is az éttermet E-mailben, képek formájában, és javasoltam, hogy ha a többiek is benne vannak, akkor jöjjünk el ide az utolsó héten enni.

Hát jöjjön be nekik az üzlet, remélem, ezzel megtalálják a számításukat. Ha csak az ételek és a felszolgálás minőségére, meg a légkörre alapozunk, akkor minden adott ahhoz, hogy népszerű étterem legyen.

Boruto 14. rész után

Ahogy írtam, mindenképp belenézek a Borutóba, hogy lássam, merre vitték a sorozatot. Sokra nem számítottam, egyrészt olvastam véleményeket, másrészt meg mondták is, hogy azért is problémás a sorozat, mert egyrészt nem szól semmiről, másrészt meg más cég készítette már a Borutót, ezért nincs meg a Narutós hangulata.

Sajnos minden igaz. 14 rész után dobtam az animét. Ami annak fényében meglepő, hogy a Naruto Shippuudent végignéztem, a Borutóból meg 14 rész is untig elég volt. Már az önmagában rossz jel, hogy gyerekes, gondtalan hangulatú openingje és endingje van, ez azért erősen előre vetíti, hogy mire számítsunk. És az az igazság, hogy tényleg nem lehet semmire számítani. Az érdekelt a Borutóban, hogy kitaláltak-e olyan előzményt, amire fel lehet építeni egy cselekményt. Mert a Narutóban volt ilyen. De a Naruto nemcsak ezért volt nagyon jó, hanem mert volt személyisége a szereplőknek, ami egy átlag shounenhez képest mindenképp előny. Ez ad alapot arra, hogy tudjak azonosulni a szereplőkkel, átéljem, hogy miért fontos nekik a céljuk, vagy a harc. Furcsán hangozhat, de karakter-központú vagyok, ha animékről van szó. Még a történetnél is fontosabb számomra, hogy a karaktereknek legyen személyisége, olyan, amivel tudok azonosulni. Ha olyan animét nézek, aminek ugyan nagyon jó a története, de nem tudok azonosulni a karakterekkel, akkor azt elismerem, hogy nagyon jó anime, de az "csak" amolyan általános elismerés, nem jön belülről, mert a katarzis nem történt meg. A Narutóra visszatérve, a személyiségük mellett sokaknak volt múltja, adott esetben személyes tragédiája, mellyel meg kellett küzdenie, ez is értelmet adott a történetnek, nem utolsósorban a harcoknak. Alapvetően azért nem szeretem a shounen animéket, mert sok esetben nem látok a karakterek, szereplők mögött valódi személyiséget, így a harcok sok esetben céltalannak tűnnek számomra, mintha csak az erőfitogtatás lenne a lényeg. Ezen a téren viszont kitűnt a Naruto, sokáig úgy néztem az animét, hogy átéreztem a harcok lényegét, és ez hozzájárult ahhoz, hogy ne azt nézzem az anime esetében, hogy milyen a rajongótábora, hanem magát az animét. Amiben ugyan voltak hibák, logikátlanságok, de bőven nézhető volt.

Ehhez képest a Boruto... Nos, úgy néz ki, hogy azzal, hogy Naruto hokage lett, valami robbanásszerű gazdasági növekedés indulhatott be a faluban, ugyanis az alatt a 10 év alatt, ami a Naruto Shippuuden és a Boruto között eltelt, valósággal városi lett a falu. Vonat jár arra, nemcsak ramenes van, hanem gyorséttermek, ezek mellett Narutóék modern lakásban laknak, mely XXI. századi felszereltségű, okostelefon, videojátékok... És ez annyira illúzióromboló. Amíg Naruto gyerek volt, addig a falvak kifejezetten ókori (vagy középkori) hangulatot adtak vissza, ezáltal volt egy különleges légköre a helynek ahol játszódott az anime. Ez egy az egyben eltűnt, és azzal, hogy hirtelen modern lett minden, olyan érzetet adott, mintha Narutóék megvívták a maguk háborúját, szenvedtek sokat, végül ők nyertek, újraépítették a falvakat, és hogy a gyerekeknek a lehető legjobb legyen minden, ezért rohamosan urbanizálták a falvakat. Mi az eredmény? Elkényeztetett, beképzelt kölykök, akik ugyan tehetséges ninják, de nem látom azt, hogy bármiért meg kellene dolgozniuk, mert készen kaptak mindent. És ez nagyon rányomja a bélyegét az animére. És hogy az anime készítői mennyire nem erőltetik meg magukat abban, hogy a Boruto valamire való anime legyen, az nagyon jól meglátszik a puritán rajzstíluson. A grafika kiválóan megmutatja, hogy nincs az alkotók lelke az animében, nincs benne befektetett munka.

Pedig itt is lenne miért dolgozni. Naruto, mint hokage, egyszerűen... Szörnyű látni, hogy az volt Naruto minden álma, hogy hokage legyen, és most, hogy az lett, azt látom, hogy rettenetesen unja a vele járó nehézségeket (papírmunkák). Az a hangos, nemtörődöm, sokak számára idegesítő de pozitív gondolkodású gyerekből lett egy unalmas férfi, aki ráadásul a rengeteg munkája miatt elhanyagolja a családját. Hát ilyen az, amikor valaki megvalósítja élete álmát? Én azt gondolom, hogy utána kezdődik az igazi élet. Abban a 14 részben, amit láttam, Boruto nem igazán tapasztalta meg az apai szeretet szépségeit. Ez mondjuk érdekes, nem kell pszichológusi végzettség ahhoz, hogy tudjuk, hogy a fiúgyerek az apa mintáit, kvázi idolként követi. Na most, mit ad át az, akinek nincs apja, mert születésekor meghalt? Az "apátlanságot". Boruto lényegében ugyanúgy megtapasztalja, hogy milyen apa nélkül felnőni azzal a különbséggel, hogy él az apja. Pedig Naruto tudja, milyen apa nélkül felnőni, ezért ha igazán szeretné a fiát, akkor mindent megtenne azért, hogy a fia ne tapasztalja meg, hogy milyen apa nélkül felnőni, és a szűkös időkeretét a rá fordítaná.

Ez érzékelhetően bántja Borutót, de mivel emellett ő is éli a társaival az amúgy gondtalan életét, ezért nem látom azt, hogy ez a történet bármerre is elmenne. Ezért nem érdekel, hogy mi lesz a továbbiakban, ráadásul a 14. részben valami kiscsajt Boruto a biztos halálból ment ki ugyanazzal a "Messiás-tudattal", ahogy Naruto "váltotta meg" azokat, akik szerinte nem hitelesen gondolkodnak, na akkor döntöttem el, hogy köszöntem szépen, ebből elég volt!

Dobtam az animét, és úgy néz ki, hogy most egy kicsit hanyagolni fogom az animéket általánosságban. Miután reális esély van arra, hogy kijutok Vietnamba tanulni, ezért sokat foglalkozok a vietnami nyelvvel. Van is mit tanulni rajta, mert egyrészt a szavak is sajátságosak, másrészt meg a hangsúlyozás... Ebbe fogok beleőszülni. Rettenetes, hogy ha másképp hangsúlyozok egy szót, már mást jelent az adott szó, és borul az egész mondat értelme. De belegondoltam abba, hogy milyen vicces stand up-okat lehet vietnamiul csinálni. Elég csak másképp hangsúlyozni, és máris vicces lehet az adott mondat.
Ami pedig a sajátságos szóhasználatot illeti, arra a legjobb példa az, ahogy az 1002-es számot leírják vietnamiul: "một nghìn không trăm lihn hai". Már az szép, hogy önmagában ennyire hosszú, de hogy ez szó szerint mit jelent, az a nem akármi: "egyezer nemszáz kettő". A không a nem, és a trăm a száz. Magyarázta a tanárnő, hogy mely számoknál használják így, de erre már nem figyeltem, mert ott elakadtam, hogy miért mondják ennyire furcsán az 1002-t. Ezt leszámítva amúgy tökre élvezem, hogy tudok már egyszerű mondatokat alkotni vietnamiul.

Vietnami étteremben

Most egy kicsit menjünk nyugatabbra Japántól, tegyünk egy kis kitérőt Vietnamba. Tegnap voltam életemben először vietnami étteremben. Jó ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy nagyon szívesen ennék egy vietnami étteremben, bíztam abban, hogy valamivel autentikusabb kaják vannak ott, mint egy kínai büfében.

És valóban. Mai-jal voltam, akivel az utóbbi időkben sokat beszélgetek Messengeren, ezért szerettem volna vele személyesen találkozni. Ő pedig felajánlotta, hogy menjünk együtt vietnami étterembe. Kell ennél nagyobb összhang? A Szerémi sor villamosmegállójánál beszéltük meg a találkozót. A Hai Nam bisztróba mentünk, Újbuda-Központnál van az Október Huszonharmadika utcában. Az árak megfelelőek, és az ételek valami fantasztikusak voltak. Még soha nem ettem Pho levest, de hát hovatovább ideje volt. Az étteremnek kellemes légköre volt, a kiszolgálás is megfelelő volt. Mai-jal meg sokat beszélgettünk a vietnami nyelvről és a vietnami kultúráról, azt összehasonlítva a kínaival. Érdekes élőben hallani a nyelvet, az anyanyelvén beszélgetett az ott dolgozókkal. Az utóbbi időkben egyébként sokat hallok vietnami nyelvet, mert egy népszerű vetélkedőt szoktam nézni. Nem értek belőle konkrétan semmit (csak néhány szót), de az érzelmek, amik kiülnek az arcon, meg amennyire versenynek veszik a játékosok a vetélkedőt (jó értelemben vett rivalizálás zajlik), az nagyon lelkesít. Nem utolsósorban a műsorvezető hölgy is hihetetlenül szimpatikus. Úgyhogy egész jó kapcsolatot alakítottam ki a nyelvvel. Mai elmondása szerint érdemes tanulni a nyelvet, mert latin karaktereket használnak. Meglátásom szerint pont ettől nehezebb, mert tonális nyelv, és itt az ékezetek a hangsúlyozást hivatottak mutatni, ugyanis ez adja a szavak jelentését. Tehát ha egy magánhangzót egy adott szóban másképp hangsúlyozunk, az mást fog jelenteni, ebből pedig el lehet képzelni, milyen vicces mondat jöhet ki, ha csak egy magánhangzót másképp hangsúlyozunk. És írásban a sok ékezetes magánhangzó okoz problémát, mindegyiket külön-külön meg kell tanulni.

Meg külön bele akartam menni a vietnami írásba, de ahogy olvasgatok róla, oda jutottam magamban, hogy ez sokkal komplikáltabb, mint amennyit tudtam eddig, és az pedig nagyon-nagyon kevés. úgyhogy maradjunk az ételeknél, amiket ettünk. Mai olyan ételeket szeretett volna, amiből épp nem volt, úgyhogy csak sült banánt evett. Én pedig kipróbáltam a Pho levest, meg Zöldséges Wok csirkét ettem. Mind a kettő hihetetlenül jó volt. Mondtam is Mai-nak, hogy ugyan dárga mulatság lenne rájárni még csak a levesre is, de nagyon szívesen enném napi szinten. Nézte, hogy használom az evőpálcikát, mondta, hogy a kanállal együtt kell enni a levest. Jól ment amúgy, régóta használok evőpálcikát. A Zöldséges Wok csirke ugyan nem feltétlen tipikus vietnami étel, de hihetetlen finom volt. A zöldséget viszont meghagytam, mert azt csak nyersen szeretem. Elvitelre pedig nyári tekercset kértem. Úgy voltam vele, hogy a tavaszi tekercs hasonló lehet a kínai tavaszi tekercshez, ezért a másikat akartam kipróbálni. Egyébként is elvileg hűsítő, mert nyersen, hidegen eszik.

Ezzel elmentünk. Nagyon jó időt töltöttünk együtt, az egész időt tartalmasan elbeszélgettük, és az étel is nagyon finom volt. Úgyhogy nagyon jó volt, Mai is megy Dél-Koreába ösztöndíjjal, úgyhogy nem fogom látni pár hónapig. Hiányozni fog, csak a legjobbakat kívánom neki odaát is. Képeket mutatnék a kajákról.

A csirke végül lemaradt, a nyári tekercs viszont ilyen:

Először meglepődtem, mert azt hittem, hogy valami átlátszó fóliába van becsomagolva, elkezdtem leszedni róla, amikor láttam, hogy az már ehető. Ez már annyira nem jött be, mert szokatlan volt, hogy a rák, zöldségek nyersen voltak benne, de megettem. A tavaszi tekercset majd ki fogom próbálni. Meg gondoltam arra is, hogy majd kipróbálok több vietnami éttermet is, hogy lássam, hogy ott mi a kínálat, illetve hogy készítik el az adott kaját. Ez így első körben kiváló volt.

Az első vietnami nyelvű karaoke

Azt nem tudom, hogy az Adarnások körében is az első (gyanítom, hogy igen), de az biztos, hogy nálam az első. A Jpopsuki-n találtam rá egy albumra, spontán akadt meg a szemem rajta. Az volt az első gondolatom a borítót nézve, hogy ennek a srácnak jó dalai lehetnek. Le is szedtem az albumot, és az első dal kapcsán olyan szinten beigazolódott a megérzésem, hogy azonnal tudtam azonosulni vele. Erről van szó:

A zene is nagyon szép, és az énekhang is teljesen rendben van. Egy szót nem tudok vietnamiul, ezért inkább érzem, hogy miről szólhat a dal (illetve erről még később), de az biztos, hogy nagyon megtetszett, és azonnal tudtam vele azonosulni. A többi dal is jó, bár olyan érzésem volt, hogy ilyen lehet egy tipikus vietnami dal. Azt nem tudom, hogy mennyire elterjedtek a különböző zenei stílusok az országban, de olyan érzésem volt, mintha Vietnam kommunista mivoltából adódóan csak bizonyos zenei stílusokat engednek meg az országban. Bár ez az egypártrendszer "szigorától" is függ, hiszen ugyan minálunk voltak különböző zenei stílusok az előző rendszerben, de például a lázadó típusú rock zenék a tűrt kategóriába tartoztak. Nem tudok arról, hogy Vietnamban lenne-e ilyen jellegű cenzúra. De a többi dal is lassú ballada, de azok nem fogtak meg érzelmileg, nem éreztem, hogy bármi különös lenne bennük, ezért gondolkodtam el azon, hogy ez az általános zenei stílus az országban. De ezt biztosra csak akkor tudom kijelenteni, ha több vietnami albummal próbálkozok. A lehetőség az adott, van jó néhány "vietnamese" címkével ellátott album az oldalon.

De ez a dal annyira megtetszett, hogy privát üzenetben megkérdeztem az album feltöltőjét, hogy nincs-e karaoke verzió a dalból. Csodák csodájára volt, és át is küldte nekem. Így megcsináltam a kfn-t a dalból. Hát, komolyan mondom, élmény volt csinálni. Az a nagy szerencse, hogy a vietnami nyelvben vannak összetett magánhangzók, a szavak meg rövidek, ebből jön az, hogy a szavak többsége egy szótagú. Legalábbis a dalszövegből kiindulva, ugyanis az egész szövegben csak egyetlen egy szót kellett szótagolni. Ez nálam reprezentatív jellegű. És hogy mennyire megszerettem a dalt, jelzi azt, hogy egyrészt könnyű volt időzíteni (annyira belém égett, hogy éreztem a ritmust), és ha nehézségbe ütköztem, akkor sem mérgeltem fel magam, hanem újra nekimentem. Volt nem régi eset, amikor a Super Lovers anime openingjeiből és endingjeiből csináltam a kfn-eket, az openingek annyira jellegtelenek, unalmasok, hogy sehogy nem jött át a ritmus, és volt olyan sor, aminek legalább tízszer kellett nekimenni, mire megéreztem a ritmust, és helyesen ütöttem le a SPACE gombot. De itt ilyen jellegű gond nem volt. Lelkesedésemben ki is írtam a karaoke fórumra, hogy ha szeretnétek még vietnami dalt, bízzátok ide. Persze tudtam, hogy nem lesz belőle úgymond semmi, hiszen ha az Adarna Karaoke 11 éves fennállása óta jó eséllyel ez az első vietnami dal, amiből karaoke készült, akkor gondoltam, hogy nem fognak tolongani a "megrendelések". De a lelkesedést jó érzés volt kiírni.

Érdekes volt a különböző ékezeteket látni a dalszövegben. Ugyanaz a szerepük, mint a kínai nyelv latin (pinjin) átírásában. A kínai és a vietnami is tonális nyelvek, és a magánhangzók fölött (vietnami esetében alatta is) a kiejtést mutatják. A tonális nyelveket könnyebb éneklő nyelveknek hívni, mert a kínaiban olyan van, hogy felfele kell vinni a hangot, magasban tartani, lefele, de van olyan is, hogy le, majd fel. Ezeknek lehetnek még különböző változatai. De szívesen tanulnék erről részletesen, főleg akkor gondolkodtam el ezen, amikor a mostani MondoConon Leea mondta, hogy a francia és a holland nyelvek kiejtései borzasztóak. Akkor gondoltam bele, hogy ezek után a vietnami nem is lehet annyira vészes, főleg, ha a hangképzés módja is jelezve van. Most februárban a japán szakra is beadtam a jelentkezésemet a Károli Gáspár Református Egyetemen. A lényeg, hogy két féléven át a japán mellett egy második ázsiai nyelvet is választani kell. De ez koreai vagy kínai lehet. Az biztos, hogy a kettő közül a a kínait fogom választani, mert a koreai írás (hangul) látványától megfájdul a szemem. De ha felvételt nyernék erre a szakra, és valamilyen csoda folytán lehet választani a vietnami nyelvet is, elsőként váltanék.

Az biztos, hogy a Google fordító tényleg érdekes dolgokra képes. Mert foglalkoztam a dalszöveggel, és bár tudom, hogy a Google fordítója nem megbízható, úgy tűnik, ha a vietnami nyelvről van szó, még annyira sem. Először magyarra fordíttattam a szöveget, és eléggé összefüggéstelen dolgokat hozott ki. Majd átvittem angolra, így már több értelme volt. De amit nagyon furcsának találtam, hogy az angol fordítás nem egyezik meg a magyaréval, jó néhány helyen voltak különbségek. És nemcsak a ragozás miatt, hanem itt-ott más szót hozott ki, így a magyar megfelelő eléggé össze-visszának tűnt. Van hova fejlődnie a Google-nek, ha fordításban is vezető szerepet akar betölteni.