1 hétvégén 2 rendezvényen

Simán lehetne a elmúlt hétvége a rendezvények hétvégéje! Szombaton a MondoConra mentem el, vasárnap pedig a Regamex Retro Videojáték kiállítására. Többektől is hallottam, hogy problémás, hogy több rendezvény is volt ezen a hétvégén, amire elmentek volna, de választaniuk kellett. Én úgy oldottam meg, hogy egyik nap azt egyikre mentem, másik nap a másikra. Én sem így terveztem egyébként, de végül így lett a legjobb.

Szombat - MondoCon

Már 4.30-kor felkeltem. El is gondoltam, hogy esetleg mehetnék az 5.32-es vonattal, mint a régi szép időkben (amikor az 5.25-ös vonattal mentem Pestre), de végül nem tudtam időben elkészülni hozzá. De természetesen a 6.20-as is bőven megfelelt. Az út rendben volt, a vonat is jól ment. Egyből metróval mentem a Pillangó utcáig, majd onnan elsétáltam a Hungexpóig. Vendégként azonnal bejutottam, és kifejezetten kellemes volt még az üresben szétnézni az árusok között.

Volt természetesen most is volt minden: Eredeti animés cuccok, hamisítvány bóvlik, könyvkiadók, artist alley-k, kajáldás rész, esport részleg. Olyan ez tulajdonképpen, mint egy nagy animés pláza, ami 3 havonta kitelepül egy hétvégére a Hungexpo épületére. Egyre többen vannak külföldi árusok. A kínai hamisítvány-árusok kifejezetten problémásak, hogy megengedettek. Egyre többen jönnek viszont lengyelek, akik jellemzően eredeti cuccokat hoznak. Az oldalt látható Kageyama figura is egy lengyel árustól származik. Ebben viszont nem voltam biztos, hogy eredeti. Két dolog volt gyanús: A "FuRyu" céget nem ismertem, plusz az eredeti figurakészítők sportanime karaktereknél általában arra fókuszálnak, hogy a sportember mivoltát hozzák ki. Ehhez képest nem láttam még olyan figurát, ahol Kageyama ennyire kifejező, merengő tekintettel nézne hátrafele. De Airisu kisegített, hogy ez eredeti. Nagyon tetszett egyébként, de sejthető, hogy a bal-felső sarokban lévő "180 ,-" nem magyar forintban volt megadva. A lengyelek 1 PLZ = 100 HUF árfolyamon számoltak, és hát sajnos 18.000 forint nem volt nálam, így ott kellett hagynom. Egyébként tesznek rá valamennyi árrést, hiszen 1 lengyel zloty valójában 90 forint, de úgy vélem, így éri meg nekik eljönni Budapestre.

A Haikyuu!! iránt egyébként nagyon megnőtt kereslet, ugyanis a Geek Corner újabban Haikyuu!!-ból is állít össze Mystery Box-okat. Nagyon megkísértett, hogy vegyek-e egyet, de végül azért álltam el tőle, mert bagszi az egyik videójában bontott fel Pokémonos Mystery Box-ot, és egyértelműen az volt a konklúzió, hogy nem éri meg. Ami meglepett, hogy emlékeim szerint még hamisítvány is volt a csomagjában. Sajnos ebbe bele lehet futni náluk. Még a Holdfényes időkből vettem náluk Taiwani bootleg The Legend of Zelda: Ocarina of Time OST CD-t 3000 forintért. Akkor volt még, amikor nagyon ráfüggtem a Zelda játékokra, és nem tudtam, hogy mik az ismertetőjegyei egy hamisítványnak. Mostanra meg annyira kiképeztem magam, hogy már az is gyanús, ami eredeti.

A következő kalandom a Nissin Cup Noodles-nél volt. Most is meg lehetett náluk azt csinálni, hogy a szobabiciklijükön ketten tekernek és aki 3 perc alatt többet teker, az nyer egy pohár Nissin levest. Szerencsém volt, mert egy lány pont egy riválisra várt. Itt vagyok én. Érdekes volt... Nagy lendülettel nekiveselkedtem, volt is előnyöm, de döbbenten konstatáltam, hogy elég gyorsan elfáradtam. Messze nem annyira könnyű. Igyekeztem a fáradtságommal minden fronton megküzdeni, végül holtverseny lett a vége. Vagyis minden a ketten kaptunk egy-egy pohár levest.

Meglepett, hogy mennyire nehezemre esett 3 perc után levegőt venni, meg járni. De korábban, amikor néztem egy-egy '90-es évekbeli Játék határok nélkül adást, akkor találtam ki, hogy ha én játszanék valamelyik játékban, nem érdekelne, hogy mennyire lenne fárasztó, két perc alatt összeszorítanám a fogam és végigcsinálnám. Utána lehet pihenni. Ezt az elvet követtem itt is, és ha holtversenyben is, de eredményre vezetett. Utána elég gyorsan regenerálódtam, nem volt gond. Egyébként egy marhahúsosat kértem.

Ez is segített, hogy addig is pihenjek, amíg eszek. Ezután mentem fel a karaoke terembe megnézni, hogy mi a helyzet, de meglepően nagy volt az üresség. De nemcsak induláskor: Egész nap. A törzscsapaton kívül: Mazsibazsi, ToumeiNi, Mai, Sapka, Mystra, Tsuki, Leea nem sokan énekeltek. Nyolc most nem jött, John igen, viszont meglepetésemre nem énekelt. Kérdeztem is, mondta, hogy már nem izgalmas neki a dolog. Valami hasonló volt nálam is. Néztem a karaoke dallistát és konkrétan meg kellett "erőltessem" magam, hogy valamit mégis énekeljek a verseny előtt, hogy bemelegítsek. Még ha váltogatom is a dalokat, egy idő után tényleg nem buli ugyanattól a Hayashibara Megumi-tól, Okui Masami-tól, Suarától énekelni. Nem érdekes még úgy sem, hogy több év szünet után tértem vissza a karaokéhoz. És mivel nem éreztem a hangomat ereje teljében, ezért nem akartam sportanimék férfi előadóit bevállalni.

De hogy azért mégis kimenjek elénekeltem a Saber Marionette J-ből az I'll be there-t. Ezzel elvagyok, és jó is volt egy egyszerűbb dallal bemelegíteni a versenyre. Néha voltam nézelődni, de igyekeztem vissza a 13 órási versenyre. Versenyre is nagyon kevesen jelentkeztek. Összesen 12-en, de mivel volt egy kezdő és egy haladó kategória, 6-6 fős csapatokra lettünk osztva. Ráadásul mind a kettőben volt egy, aki végül nem jelent meg, ezért végülis 5-en versenyeztünk egy csoportban. Én harmadiknak voltam írva, de másodiknak mentem ki. Ahogy írtam korábban, a Bakuten!! endingjét, az Anata ga Iru-t énekeltem. És azt kell mondjam, hogy összességében jól ment! Sőt! Otthon hiába gyakoroltam, valahol mindent belebakiztam a szövegbe, a versenyen viszont hibátlanul ment! Mondjuk retteneten izgultam, és nagyon figyeltem a szöveget. Mondjuk ennek az izgalomnak az lett az ára, hogy itt-ott eltévedtem hangban. Meg amikor az énekes a refrénben viszi fel lépcsőzetesen a hangját, itt-ott rosszul vettem a lépcsőfokokat, és megbotlottam. De mindent egybevetve elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy jó hírét vittem az animének. Egyébként a kezdő csapatban voltam, aminek azért örültem, mert jó esélyét láttam annak, hogy akár helyezett is lehetek. Főleg, hogy csak öten versenyeztünk.

A hagyományos karaokén viszont továbbra sem volt nagy változatosság. Lexi volt az, aki énekelt még, illetve Miroku szórakoztatott minket a soknyelvű dalaival. Valószínűleg az is befolyásolta a létszámot, hogy jó idő volt kint. Nagyon sokan lézengtek odakint, ott csináltak programot maguknak az animések.

Én se maradtam sokat a karaoke teremben. A versenyzőket végighallgattam, de aztán én is mentem nézelődni. Előadásokat hallgatni, nézelődni az árusok között. Pont akkor csíptem el a cosplay versenyt, amikor egy The Legend of Zelda cosplayes volt. Nem volt rossz.

De annyira nem fogott meg az előadása. Az előadó színpadnál sem voltak sokan. Itt pont egy képregényes előadás volt, a Pilote magazin történetéről. Ez az a téma, amiben nem vagyok jártas, de nyitott vagyok rá. Érdeklődéssel is hallgattam volna, ha nem épp akkor tört volna rám a mélypont, és nem aludtam volna be az előadáson. Amit hallottam belőle, az jó volt. Azért érdemes olyan témákban is előadást hallgatni, ami a geek kategórián belül van ugyan, de kívül esik az érdeklődésünkön, mert egyrészt vannak átfedések az egyes kulturális termékek között, másrészt ebben is hallhatunk olyan érdekességeket, amiből tanulhatunk.

Az árusoknál akartam vásárolni. Két dolog között vacilláltam. Vagy a Fumaxnál veszem meg a Bűnös beszélgetések 1 és Cagaster 1 mangákat, vagy a 5panelsnél veszem meg Molnár Eszter: Hidden képregényét. Az utóbbi mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert ez Krisi barátom feleségének munkája, és mivel nagyon becsülöm, ha valaki kibontakoztatja a tehetségét, akartam támogatni a munkásságát és a törekvését. Azt leszámítva, hogy a karakterdizájn nem az én stílusom, jó a képregény. Jó a történet, jól egyensúlyoz a krimi és a romantika között, és a rajzstílussal, az erős vonásokkal, kontrasztos színekkel is jól érzékelteti a történet jelentősségét a karakterek szempontjából. Úgyhogy a magam részéről érdemes a támogatásra, remélem megtalálja a számításait a kiadónál és eredményesek lesznek a későbbi munkái is.

A másik ok, amiért nem a Fumaxnál vásároltam, mert a weboldalon ugyanezen az áron bármikor meg lehet vásárolni a mangákat, ráadásul egy rakással van nekik belőle.

Vissza-visszajárogattam a karaoke terembe, meghallgatni, hogy mi a helyzet. Hát, lehet, hogy tényleg rosszkor tértem vissza, mert majdnem el is fogyott az énekesek listája. Én még bevállaltam a WHITE ALBUM-ból az Akai Ito dalt, de ezt is úgy vadásztam, mintha egy nagy fűcsomóból kellene megtalálnom az egyetlen kiszáradt fűszálat. Emlékeztem arra, hogy ezt annak idején nagyon szerettem énekelni. Jó volt most is. De aztán mentem le a nagyszínpadhoz, mert közeledett az eredményhirdetés. És mivel jó esélyét láttam arra, hogy helyezett lehetek, ezért mindenképp meg akartam nézni. De végül a kezdők ötöse közül nem voltam helyezett. Az igazat megvallva nagyon csalódott voltam, mert megítélésem szerint ketten rosszabbak voltak, mint én, nagyjából az egyik szintjén gondoltam az előadásomat, illetve egy valakit gondoltam biztosan jobbnak nálam. De nem én vagyok a zsűri, nem én hallgattam az 5 előadást külsős szemmel, ezért csak tudomásul vehetem az eredményt, de nem változtathatom meg. Azt azért megtettem, hogy E-mailben kértem visszajelzést, milyennek gondolták az előadásomat, ez nem jött még meg.

Ezután mentem a Kinizsi utcára a szálláshelyre, ahol az éjszakát töltöttem. Mivel belváros, ezért a régi, 100 éves lépcsőház egyik lakása volt. Galériás kislakás, amennyire csak lehetett, felújították, szépen nézett ki. Egy személy számára pont megfelelő. Mielőtt mentem volna lefeküdni, még a bloggal foglalkoztam, migráltam át a posztokat.

Vasárnap - Regamex Retro videojáték kiállítás

Sajnos nem tudtam sokat aludni, mert arra ébredtem fel 4.30 fele, hogy valaki becsapta az ajtót. És ez annyira hangos volt, hogy megijedtem, mert azt hittem, hogy betörtek! De mivel nem láttam mozgást, ezért megkönnyebbülten konstatáltam, hogy a szembe lévő szobába tértek haza. De ez jól mutatja, hogy mennyire áthallatszik a zaj ezekben a régi lakásokban. Próbáltam visszaaludni, de már nem tudtam. Ezért inkább bekapcsoltam a laptopot, és tovább dolgoztam a blogon. Pont 9 óra lett, mire végeztem a kitűzött munkával. Összekészülődtem, és indultam. A kulcsot az instrukciók szerint leadtam, majd irány a Regamex!

A Kispesti Művelődési Központban (KMO) volt a Regamex, ezért metróval Kőbánya-Kispestig mentem. Előtte a Tescóba mentem bevásárolni. Micsoda nosztalgia visszatérni a XIX. kerületbe. Mennyi szép emlék! Közel van a KMO a metrómegállóhoz, a jegy megvásárlása után betértem. Felmértem a terepet, egyből bagszit kerestem. Meglepődött, hogy meglátott, mondtam, már nem volt érdekes a MondoCon. Az elején még kevesen voltak, vasárnap lévén egyébként is lassabban szállingóznak az emberek.

Külön megörültem annak, hogy találkoztam a Futu-Retróval is. Rég beszélgettünk már, de mintha csak onnan folytattuk volna, ahol utoljára abbahagytuk. Vagyis azért kíváncsi voltam arra, hogy mi történt vele, mert se a weboldal nem működik, se Facebookon nem válaszol az üzenetekre. Sajnos komoly nehézségekbe ütközött, de nagy örömünkre nem adta fel a munkásságát. A Game Boy múzeum neki küldetés.

Örülök neki, hogy csinálja, mert nagyon jó, hogy ily módon is viszi a Nintendo hírét. Bizony ott az asztalon végig-végig Game Boy játékok láthatók. Valamint van négy példány abból a Virtual Boy-ból, ami már nem jutott el Európába. De nagyon keveseknek van Magyarországon ekkora gyűjteménye egy Nintendo konzolból. Emlékszem, valamikor 13-14 évesen a fejembe vettem, hogy az összes Európában megjelent Super Nintendo játékot megveszem, mert akkor is ez volt a kedvenc konzolom, és ebben a mai napig nincs változás. Nem vált valóra, most meg már nagyon-nagyon drága lenne elkezdeni. Nemcsak a retro játékok drámai drágulása miatt, hanem több dolgot is szeretek, gyűjtök, és minden mástól elvonná a pénzt, ha elkezdenék egy Super Nintendo múzeumot létrehozni. De példaértékű, hogy a Futu-Retro így csinálja, küldetésként fogja fel, és nem adta fel.

Azért szép számmal összegyűltünk. Jöttek az emberek, és szinte mindegyik TV-nél nagy volt a nyüzsgés. Mert tényleg volt itt minden: A Videoton Pong gépétől kezdve az Atari és a Commodore számítógépén át a Nintendo, Sega és a Playstation nagysikerű konzoljáig bezárólag valamennyi konzol konzol egy-egy emlékezetes játéka kipróbálható. A színpadon még Wii is volt Wii Sports-cal. Itt felelevenítettem a promóteri múltamat, ugyanis egy apa a fiával kíváncsian nézte a Wii-t, hogy kell ezt irányítani. Szívesen beavatottam őket az alapokba. Nagyon élvezték a teniszt, az apán is látszott, hogy valósággal újra élte a gyerekkorát. Az is felkeltette az érdeklődését, hogy a Mario és Zelda játékokat is lehet mozgásérzékeléssel játszani. Csak nem új Wii-tulajdonosokat kreáltam? Ha tovább fejleszteném a kommunikációs készségemet, szerintem egész jól be tudnék mutatni egy konzolt, és tényleg jó promóter lehetnék.

Egyébként mindig jó látni ezeken a retro kiállításokon, ahogy apák viszik a fiaiak egy-egy géphet, hogy "nézzétek meg, ezzel játszottam, amikor annyi idő voltam, mint ti most!" És tényleg úgy játszanak a gyerekek a nagy klasszikusokkal, mint a mai trendekkel. Ez mindig megmelengeti a szívesen. Bizony, ha úgy alakul, hogy nekem is lesz gyerekem, beavatom a tutiba!

A Regamex alapítója, Sakman kvízzel is kedveskedett, mellyel próbára tehettük a retro videojátékos tudásunkat. Három kérdéssorral készült, és volt is érdeklődés szép számmal. Mindegyiken legalább 30-an vettek részt. A kérdéseket az Ahaslides-on voltak elérthetők. Soha nem hallottam erről az oldalról, a Kahoot az, ami közszájon forog. Az első kvíz volt az, ahol sikeres voltam. Több volt itt a Nintendós kérdés, plusz amiket nem tudtam biztosra ott is több kérdésre megérzésből jól válaszoltam. Hát mondom magamban, megyek lottózni. Végül 3. helyen végeztem. A másik két kvízen már messze nem voltan ennyire szerencsés. Nehezebbek, "trivia-szerűbbek" voltak a kérdések, a videojáték-történelem sokkal nagyobb szegmensét ölelték fel, így ezekben a hátsó helyek egyikén harcoltam a becsületemért. Az utolsó kvíznél pont az utolsó két kérdésnél szépítettem az eredményemen.

A Regamex régóta biztosít lehetőséget magyar független játékfejlesztőknek, hogy bemutassák az játékukat. Ezek ott kipróbálhatók, lehet is beszélgetni a fejlesztőkkel. Ezzel nem éltem, mert tényleg utolsó vagyok a programozók között, ezért nagyon beszélgetni sem tudok róluk. De a kezdeményezés mindenképp becsülendő. Ami viszont érdekelt, az a Tuan könyvesbolt könyvei. A Fumax mellett ők a másik olyan kiadó, amelyik videojátékok könyvadaptációit adják ki magyarul. Ezeket a könyveket azért szeretem, mert olvasás formájában élhetem meg azon játékok történetét, amivel nincs lehetőségem játszani, de érdekelnek. Vannak könyvek, amik jó áron vannak náluk, úgyhogy be is regisztráltam az oldalra. Fogok náluk vásárolni. Illetve ők is adnak ki játékot "Firebat Revolution" címmel, ennek a demóját osztották CD formájában. A teljes változat hamarosan megvásárolható lesz itt.

Amit még érdekesnek tartottam, és sajnos nem tudtam élni vele, a Moleman film legújabb videojáték témájú dokumentumfilmje a "Stamps Back" Blu-ray formában is megvásárolható. Rajongói adományokból sikerült a Blu-ray kiadványt elkészíteni, és azt kell mondjam, hogy az egyik legigényesebb kiadvány, amivel a DVD megjelenése óta dolgom volt. A borító nagyon stílusos és szép, a díszdoboz meg olyan, hogy bármelyik blockbuster film díszdobozos kiadása mellett ott állhat. Sajnos nem volt lehetőségem megvenni (és képen sem örökítettem meg...), de remélem, lesz lehetőségem megvenni. Néhány dokumentumfilmben szereplő fejlesztőnél pedig alá lehetett írni akár a Blu-rayt, de hoztak posztert is a filmről, én azt írattam alá. Sajnos itt sem tudtam beszélgetésbe elegyedni senkivel, de volt valaki, aki ismerős volt. Akkor nem tudtam megmondani, hogy honnan, már csak utána esett le, hogy ő volt Martin, a legendás 576 Konzol főszerkesztője. Ha lett volna bátorságom, vele beszélgettem volna egy kicsit.

Még egy kicsit maradtam bagszinál, játszottam Nintendo Switch-en, de aztán 16 órakot mentem haza. A 17.10-es vonatot kényelmesen elértem, és 20 órára haza is értem.

Összegzés

Megmondom őszintén, nemcsak azért döntöttem úgy, hogy megyek a Regamexre is, hogy végül mind a két rendezvényen jelen tudjak lenni, hanem mert volt akkora csalódás a karaoke verseny eredménye, hogy végül váltsak. Mivel egy számomra nagyon kedves animéből énekeltem egy olyan dalt, amiről azt gondoltam, hogy jól áll nekem, és úgy érzem, hogy jól is ment, olyan érzésem volt, mintha a személyemet tagadták volna meg. De ha megkapom a visszajelzést, az még módosíthat ezen a gondolkodásomon, de úgy gondolom, hogy karaokén nem veszek többet részt. MondoConra fogok járni, magával a rendezvénnyel nincs problémám, beülök egy kicsit a karaoke terembe, ha úgy alakul, de nem hiszem, hogy kiállok még egyszer énekelni, versenyezni.

De mivel ennyire kontrasztos volt a szombati és a vasárnapi nap, elég élesen kijelölte az utamat, hogy merre tovább. Nem ez az első eset, amikor egy kisebb rendezvény jobban sül el (nemcsak a személyes érintettség okán), egyszerűen azért, mert egy kisebb csapat a szívét lelkét beleadja. Átjött a "rajongóktól rajongóknak" szemlélet. Tehát egyértelműen a Regamex sikerült jobban, érdemes figyelni a kisebb rendezvényeket is, mert könnyen előfordulhat, hogy innen távozunk lélekben gazdagabban.

Képgaléria a hétvégéről:

• 2024. tavaszi MondoCon (szombat)
• Regamex retro videojáték kiállítása (vasárnap)

Leiden - Japán múzeum

Ahogy ígértem korábban, ha visszamegyek Leidenbe, biztos, hogy betérek a Japán múzeumba, ez tegnap meg is történt. Lehetőség nyílt rá, Tukeinonnal beszéltünk meg találkozót. Ő is kíváncsi volt a kiállításra, úgyhogy megbeszéltünk egy alkalmat. Wabi Sabi kiállítás van 2023. januárjáig. Ez egy fotókiállítás, mely a tökéletlenségben megbúvó szépségre hívja fel a figyelmet. És micsoda kiállítás volt!

6.30-kor ébredtem fel, annak ellenére, hogy csak kb. 5 órát aludtam, egyáltalán nem voltam fáradt. Sőt, ugyanazt a lelkesedést éreztem, amikor 10-15 éve korán keltem azért, hogy Békéscsabáról elmenjek vonattal Budapestre AnimeConra vagy Nintendo találkozóra. Készülődtem, megreggeliztem, aztán pont annyi idő telt el, hogy biciklivel épp, hogy elérjem a vonatpótló autóbuszt. Nagy munkálatok vannak most az Arnhem-Utrecht vonalon, ezért Arnhem és Driebergen-Zeist között autóbusz jár. 8.35-kor indult, nagyjából sejtettem, mikor kellett volna elindulni, de végül úgy sikerült útnak indulni, hogy épp, hogy elértem volna a buszt, ha nagyon sietek. Az út közepéig gyorsan is mentem, de aztán annyira elfáradtam, hogy ha így megyek tovább, teljesen kifulladok. Ráadásul a cipőfűző is kikötődött, úgyhogy feladtam. Megálltam, pihentem egy kicsit, rendbe tettem magam, közben megírtam Tukeinonnak, hogy nem fogom elérni a buszt. Szerencsére nem volt baj. Visszaszálltam a biciklire, és lassabban mentem. Sokat így se késtem, 8.43-ra értem oda. De kiderült, hogy ha épp hogy el is érem a buszt, se mentem volna semmire, mert bár a buszállomás ott van a vasútállomás mellett, de nem volt egyértelműen jelölve, hogy hol van a vonatpótló busz. Először egy másik buszhoz mentem, ott kiderült, hogy a busz az állomás másik végéből indul. És igen, ott van az automata, amire a kártyát kell érinteni, és hogy még érdekesebb legyen, a busz is ott volt... Annak ellenére, hogy 9.05-kor kellett volna (a következőnek) indulnia, amire felszálltam, 8.50-kor útnak indult. Szerintem a 8.35-ösre szálltam végül fel, csak késéssel indult. Tehát hiába bicikliztem volna ki magamból a szuszt, semmivel nem indultam volna korábban. Akárhogy is Hollandiában vagyok, itt is vannak fejetlenségek a vasútnál, pontatlanul induló járatok, nagy munkaerő hiány. Konkrétan a holland TV-ben reklámok között hirdetik az NS álláslehetőségeket, mindezt úgy, hogy az NS-nél álommunka vár. Ha itt dolgozol, akkor megleled a végső boldogságot. Nem lehet nem arra gondolni, hogy nagy bajok vannak a holland vasutaknál.

Mindenesetre a busz rendben megérkezett Driebergen-Zeist állomásra, ahol a vonatra felszállva pár perc múlva el is indult. Nem is tartott sokáig az út, 8 perc alatt beért a vonat Utrecht Centraal állomásra. Csak mivel a vonat korábban-később ért be (kinek hogy tetszik), ezért Utrechtben kellett többet várnom. Mivel nincs közvetlen kapcsolat a két vonat között, ezért csak azzal a vonattal tudtam Utrechtből Leidenbe menni, amivel akkor mentem volna, ha a 9.05-ös busszal rendben mentem volna. Eléggé kaotikus tehát most a vonat. Elég sok helyen vannak most Hollandia-szerte munkálatok, a hangosbemondó is úgy mondta, hogy tervezze meg az utazását az alkalmazásban. Neki van igaza. Most a menetrend tényleg azt mutatja, hogy mikor kellene a vonatnak elindulnia. Kb. 25 percet vártam a vasútállomáson, de úgy nem volt probléma, mert sok ülőhely van az Utrecht Centraal vasútállomáson, maga az épület is kifejezetten kellemes hangulatú, és hogy még hangulatosabb legyen a várakozás az egyik kijáratnál van egy kijelző, ahol többek között Nintendo-karakterekkel köszöntik az utasokat.

Nem vagyok így sem eléggé meggyőzve, hogy Hollandiában a helyen, újabb bizonyítékok kellenek. Annyira hangulatos, annyira jó ilyeneket látni. El is telt az idő, úgyhogy mentem is 20. vágányhoz, ahol már állt a vonat, mely Leidenbe ment. Sikerült jó helyet találni. Az úton a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-vel játszottam. Kicsit pech, hogy nem vittem magammal vezetékes fülhallgatót, mert még az elején vagyok a játéknak, pont ott, ahol fülelni kell, mert a Lost Woods-ban kell a hang után menni, hogy találkozzunk Sariával, hogy megtanítsa nekünk a dalát. De megoldottam. Ezzel együtt éjszaka elmentem a temetőbe, hogy a közepén lévő lyukba ugorva megtanulja a Sun's Song-ot. Ezt már régen is morbidnak tartottam, hogy egy temetőben kell a mélybe vetni magam ahhoz, hogy egy dalt megtanuljak. Élőben biztos, hogy elborzadnék. Mint ahogy Linknek is volt lehetősége elborzadni, hiszen zombik is támadták. Egyszer el is kaptak, ott haltam meg először... Mondhatni "magával vitt" a zombi a másvilágra. De nem úgy van az, hiszen volt nálam egy tündér, ami felélesztett. De milyen morbid már a temetőben, a mélyben lelni a halálomat... El se kell temetni.

De még mielőtt eltemetnénk a mai napot, megérkezett a vonat Leidenbe. Ez már rendben jött meg, 11.07-kor érkezett a vasútállomásra, ahogy írva volt. De így is a normál esetben kb. 70 perces vonatút 147 percig tartott. Egyből a Japán Múzeum felé vettem az irányt. Nem volt messze, kb. 10 perc volt gyalog. Tukiéknak 11.30-ra javasoltam a találkozót, ha esetleg bármi történne. De nem volt semmi. Illetve az volt, hogy 11.20-ra megbeszéltem egy Marktplaats-os találkozót a múzeum előtt, méghozzá egy Wii U játékot, a Mario & Sonic at the Olympic Winter Games Sochi 2014-et vettem meg. Mivel igencsak közelben a tél, ezért ennek most van a szezonja. És mivel itt nem tudom nézni az Eurosportot, ezért játszom a téli sportokat. Majd készítek a játékról felvételeket a YouTube profilomra, A játék egyébként nagyon jó állapotban van, és olcsóbban adta a vevő, mintha a CeX-ben vettem volna. Most már ez lesz a rendszer: Ha valamit venni akarok, előbb Marktplaats, összehasonlítom az árat a CeX-es árral, és ott veszem meg, ahol olcsóbb. Az esetek 95%-ában a Marktplaats nyer. A játék meg remélem, hogy lesz annyira jó, hogy játszani is jó legyen vele, ne csak mint "téli Olimpia" legyen meg.

Miközben szétnéztem a múzeum boltban, megjöttek Tukeinonék is (a férjével). Betettük az egyik szekrénybe a táskánkat, kabát a fogasra, én vettem magamnak jegyet (€ 8,50), és mehettünk. Rögtön a bejárat mellett balra volt egy kisebb terem nagy kivetítővel. A múzeum névadójáról lehetett egy ismertető videót megnézni. Jonkheer Philipp Franz Balthasar von Siebold (igen, ez egy ember neve) 1823-1829 között élt Japánban. Nem tervezett visszamenni, egy japán nőt vett feleségül, egy lányuk született. Ez a lány lett Japán első női orvosa. De hiába Hollandia volt az egyedüli ország, mellyel Japán kereskedelmi kapcsolatot folytatott a restauráció előtt, el kellett hagynia az országot. Japánt maga mögött hagyva Leidenben dolgozott orvosként (egyébként német származású), aztán évtizedekkel később visszatérhetett Japánba a családjához. Nagyon érdekes volt, ahogy elmesélték a történetet. Nemcsak azért volt élethű, mert egy erős férfihang mesélte el a történetet egyes szám első személyben, a képek meg tényleg olyan érzetet adtak, mintha nekünk tartaná élőben az előadást. Hangulatos volt. Aztán a mellette lévő földszinti teremben egy érintőképernyős kivetítő volt, ahol a férfi leszármazottai beszéltek magukról. Az érintőképernyőn hat kérdés volt, értelemszerűen arra kaptunk választ, amelyik kérdést megérintettük.

A kiállítás a következő teremben kezdődött. Itt még nem a fotókiállítás volt, hanem különböző Wabi Sabi és Kintsugi stílusú törött és megragasztott tányérok, valamint különböző muzeális értékű japán tárgyak, mint például egy nagyon hosszú papír, rajta olvashatatlan japán szöveggel, térkép, különböző fegyverek, teaszertartáshoz használt tárgyak, valamint könyvek. Közülük számomra a legemlékezetesebb a 19. század első feléből származó holland-japán szótár volt. Hát, az is olyan, hogy ember legyen a talpán, aki el tudja olvasni.

Ez van a földszinten, a fotókiállítás az emeleten van. Az, hogy fotókiállítás, meglepett, mert megálltam ott, hogy "Wabi Sabi" kiállítás, és úgy voltam vele, hogy ilyen hasonló tányérokat, egyéb tárgyakat fogunk látni a maga "tökéletlenségében", és abban látjuk meg a szépséget, ehelyett különböző japán illetve néhány európai fotóművész, japán wabi sabi stílusú fotóit lehetett megtekinteni. A képek érdekessége az volt, hogy sok esetben nehezen kivehető, hogy mit akart ábrázolni, ennek ellenére kifejező volt, kellemes érzés volt rájuk nézni, mert a színekben és az elrendezésben harmónia volt. Itt volt a kulcsa a kiállításnak. Nehezebben kivehető képek, de mégis lásd meg a tartalmukat. Ami nem is volt nehéz, mert lehetett érzékelni, hogy a művész mit akart azokkal a képekkel kifejezni. Úgyhogy zseniális volt a kiállítás, nem azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az minden igényt kielégített. Olyan kép is volt, amely amit ábrázolt (ezt ennél jobban nem tudtam kihozni...), az nem látszott teljes egészében. Emlékezetes volt számomra például az a páva, aminek csak a feje látszott, illetve mögötte a farkának egy része. Ez is olyan, hogy maga a kép tökéletlen abból a szempontból, hogy nem látszik a madár teljes egészében, de ahogy ott a képen volt látható, talán többet fejezett ki annál, mintha a pávát a maga teljességében láttuk volna.

Lényegében az egész kiállítás ennek jegyében volt. Az egyik teremben, ahol egy az színben festett (kékben) képek voltak, ott volt ismétlőben egy rövid videó a művésznőről, aki röviden elmesélte, hogy készülnek a képei. Szegény, annyira rosszul beszélt angolul, hogy jobban értettem a holland feliratot, mint amit mondott. Jobban jártunk volna, ha japánul beszél, és inkább a felirat van angolul (ha mindenképp azt akarják, hogy angol szöveg is legyen), mert meg merem kockáztatni, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek gondja volt a szövegének értésével. De mindez mit sem számít, mert a képei csodálatosak voltak. Ha jól vettem ki a lényeget (Tukeinon férje, Máté csinált néhány ilyen képet, ő magyarázta), hagyományos fényképezőgéppel megcsinálja a képet, aztán egy rostpapírt teljesen befest kékre, majd UV-fény alá teszi a kékre festett papírt, fölé a negatívot, és az UV-fény úgy faktítja meg a kéket, ahogy a negatívon vannak a színek. Nagyon érdekes, és látni az eredményt tényleg nagyon szép dolgokat lehet ebből kihozni.

Külön részlege volt a teaszertásról készült wabi sabi stílusú képeknek és az edényeknek. Itt volt egy furcsaság, mert folyamatosan lehetett valami hangot hallani, mintha valaki Kotón vagy Shimasenen (japán hangszerek) pengetett meg egy húrt. Tukeinonnal kerestük a hang forrását, de nem találtuk meg, mert mindig máshonnan szólt. Én azt is kerestem, hogy van-e bármi olyan kép, amelyik indokolja ezt a hangot, de nem találtam semmit. Úgyhogy nem találtuk okot arra, hogy miért szólt, de nem zavart.

És lényegében a végére is értünk. Még szétnéztünk a Múzeum boltban. Sok japán témájú könyv volt, illetve japán írók holland kiadású könyvei. Megtaláltam például Arikawa Hiro: Az utazó macska krónikája című könyv holland változatát, illetve Kawamura Genki: Ha a macskák eltűnnének a világból című könyv holland kiadását is. Illetve ott volna még Arikawa Hiro legújabb regénye is szintén hollandul, ami szintén macskás történet. Ezekből is venni fogok legközelebb. Mert hogy lesz legközelebb, az biztos! Konkrétan annyira tetszett a kiállítás, hogy elhatároztam, hogy minden egyes kiállítást meg fogok nézni a Japán múzeumban. Ahhoz képest, hogy Hollandiában mennyibe kerül egy belépő egy múzeumba, túlzottan szerényen mérik itt az árakat. Nagyon örülök annak, hogy Hollandiában is van egy erős japán képviselet. Hiszen nemcsak a japán múzeum van, hanem ott van az AnimeCon is, amit nagyon szeretnek a holland anime rajongók. Meg ha jobban szétnézek, biztos, hogy találok még japán képviseletet Hollandiában.

A múzeum boltban egyéb animés és videojátékos relikviák is voltak. Kétségtelenül a Game Boy formájú jegyzetfüzet ragadta meg leginkább a figyelmemet, amit Tukeinon meg is vett nekem. Nagyon hálás vagyok neki, külön kincsként fogom őrizni a videojátékos, animés relikviáim között. Nagyon tetszik, hogy a Game Boy kijelzőjét is megcsinálták, mintha a Super Mario Land-et indította volna be valaki játékra készen.

A végére mindnyájan éhesek lettünk, és mivel láttunk az alagsorban egy "koffie..." részt, azt gondoltuk, hogy ott egy büfé van. Lementünk megnézni, de csak a nagy semmit láttuk. Pontosabban asztal meg székek voltak. de semmi kávézó, illetve kiszolgálás nem volt. Ez egy kihagyott lehetőség, ahogy Tukeinon mondta, mert biztosan lenne igény egy büfére egy elkülönített részben. Amikor templomokban is voltam szétnézni, a többségében ott is volt egy elkerített rész, ahol büfé volt. A japán múzeumban ilyen nincs. Ellenben pihenni tényleg lehetett ott, mert voltak ott mangák, japán témájú magazinok és könyvek, amiket szabadon lehet olvasni. Manga kávézó... Álljak be ötletgyárosnak a japán múzeumba?

Miután indulásra készen voltunk, kerestünk egy helyet, ahol ebédelhetünk. Maradjunk is Japánban, találtunk egy PokéBowl éttermet. Több ilyet is láttam Hollandiában és igazság szerint el se tudtam képzelni, hogy mi ez, de mint Nintendo-rajongó, aki szívesen játszik Pokémonnal is, nem tudtam nem a zsebszörnyekre asszociálni. Mindenesetre jó alkalom volt, hogy kipróbáljam. Meg életemben először igyek Bubble Tea-t is.Tempurás PokéBowl-t ettem, mellé málnás Bubble Tea-t is. Isteni volt, hogy hagyattam ki eddig a Bubble Tea-t?

Végülis arról van szó, hogy Sushi rizsre tesznek zöldségeket, öntetet, illetve a megfelelő húst. Az szerencse volt, hogy nemcsak evőpálcikát hoztak, hanem villát is, mert volt benne hagyma is, és azt villával ettem, mert evőpálcikával csak a hagymát tudtam enni, és semmilyen módon nem szeretem a hagymát érezni a számban, mert aztán nehezen tudok megszabaulni tőle. Úgyhogy azt a részt villával, hogy a többi elnyomja a hagyma ízét. Itt meséltem nekik magamról, hogy mennek a mindennapjaim, merre voltam, illetve hogyan tervezem a jövőmet. Illetve beszélgettünk a botrányosra sikeredett nyári MondoCon-ról is, illetve pár animéről is. Ennek kapcsán beszélgettünk különböző Netflix sorozatokról. Elmondásuk szerint messze nem annyira rossz a Cowboy Bebop élőszereplős sorozat, mint ahogy sokan mondták, bár hozzátették, hogy ők maguk soha nem voltak igazán a sorozat rajongói, talán ezért sem érintette őket annyira érzékenyen a sorozatba beiktatott változtatások. Illetve ajánlottak még két holland sorozatot. Az egyik a Dirty Lines, ahol egy testvérpáros telefonszexvonalat működtetnek. A vállalkozás sikeres, de óriási bajjal is jár, és hogy ebből hogy jönnek ki? A másik az Ares, amely egy misztikus horror. Itt egy egyetemi hallgató lesz egy különleges közösség tagja, annak rejtelmeiről szól a sorozat. Ez rejti az izgalmat. Elmentettem mind a hármat a listámba, szerintem megnézem majd őket. De nem hiszem, hogy manapság, mert még a napi anime adagomat is csökkentettem a VB miatt.

Az étterem után sétáltunk a környéken. Tukeinonék is olyanok, hogy fényképeznek, ha találnak a szabadban egy jó kompozíciót vagy témát. Ennek fényében sétáltunk és beszélgettünk. Az egyik fő téma a Foci VB volt, és hogy milyen kiváló alkalom volt most meglátogatni a japán múzeumot, hiszen japánok bravúros győzelmet arattak a németek ellen. Fantasztikus játék volt, főleg annak fényében, hogy egyre több japán játékos játszik német és holland klubokban, ami utalás lehet arra, hogy fellendülőben van a japán foci. Nem mellesleg állítólag a japán csapat mezét a Blue Lock mangakája tervezte. Ez egy focis sportmanga, most megy belőle az anime, amit nézek is. Meglehetősen érdekes ez a Squid Game-féle koncepció, a baj az, hogy a rendszer egy hazugságra épül. Merthogy azért építették fel a 21. századi spártai rendszert, mert a japán csapat a 2018-as Labdarúgó Világbajnokságon csúfosan leszerepelt, ezért megreformálják a japán focit. Viszont ez így nem igaz, mert a japánok a nyolcaddöntőig jutottak, és soha egy VB-n nem szerepeltek ennél jobban. Ehhez képest úgy adják elő ezt a csúfos vereséget, mintha Japán a világbajnoki címek sorozatát tudhatja magáénak, ehhez képest 2018-ban a csoportkörből 0 ponttal estek volna ki. A koncepció nem rossz, de az alaptörténet borzalmasan sántít. Egyébként a németeknek lenne oka egy Blue Lock-féle rendszerre, hiszen, ha idén nem jutnak tovább, akkor ez lesz a sorozatban a második olyan VB, ahol már a csoportkörben kiesnek a németek, és ilyen velük még nem fordult elő. És ezt megélni több világbajnoki címmel a zsebükben...
Egyébként ma lement a japán meccs Costa Rica ellen, és ugyan megvolt bennem a gondolat, hogy nagyon szép volt a németek elleni győzelem, van esély Costa Rica ellen is, de azért nyugtával dicsérjük a napot. Sajnos bejött... Costa Rica ellen 1-0-lal vesztett a japán csapat. Azt volt rossz látni, hogy a kapunál annyit hezitáltak a japánok, hogy addigra többen is értek a Costa Rica-i csapatból. Felállítják a védelmüket, onnantól már bravúr kell, hogy betaláljanak a kapuba. Nem vagyok szakértő, csak casual nézek focit, de annyit már láttam, hogy meglássak dolgokat. Most már sajnos számolgatni kell, hogy juthatnak tovább a japánok. A németeknek biztos veszíteni kell a spanyolok ellen (amire van reális esély), illetve a németeknek meg kell nyerni a Costa Rica elleni meccset, és még akkor is Japánnak meg kell azt csinálni, hogy még ha ki is kapnak a spanyolok ellen (amire szintén van reális esély), akkor se nagy gólkülönbségel. Így lesz 9-3-3-3 pont az eredmény, és Japán gólkülönbséggel második lehet, így juthat tovább. Munkás lesz, az biztos.

De visszatérve a tegnapi napra, még elsétáltunk a CeX-be, ott szétnéztünk, majd felmentünk arra a kastélyra, melynek tetején elég jól belátható a város. Itt 2020 februárjában voltunk és most is csodálatosnak tartom, hogy ez van. Mivel láthatóan már sötétedett, ezért innen már hazaindultunk. Ők a kocsijukhoz mentek, én meg a vonathoz. Nekik is nagyon tetszett a kiállítás, ők is mást kaptak, mint amit vártak, de elnyerte a tetszésüket, úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő kiállításra is együtt megyünk. Elbúcsúztunk egymástól, én mentem a vonathoz. Nagyon jó volt ez a nap, örülök, hogy így összejött.

A vonat 17.53-kor indult, és persze a visszaút is tovább tartott, mint szokott. A visszafele úton a Ready Player Two könyvet olvastam. Ez is olyan mű, amely megítélésem szerint lényegesen jobb, mint amilyenek az átlagértékelések. Én nagyon élvezem és van annyira izgalmas, mint az első könyv. Meg tetszettek az utalások is retro kultúrából, bár a döntő többségükkel nem tudok azonosulni, mert főleg a '80-as évek filmjeiből idéz, amikkel igencsak hadilábon állok. Keveset láttam közülük. De ez nekem nem von le semmit a könyv élvezeti értékéből. Utrecht-nél most is kellett várni egy kicsit, de aztán kb. 8 perc alatt eljutott Driebergen-Zeist állomásig, ahonnan busz vitt a végállomásomig. Nagyon sokan vártunk a buszra, több buszt is útnak állítottak. Az tetszett, hogy az alapján választották szét az utasokat, hogy az egyik buszra azok szálljanak fel, akik Ede-Wageningen állomásig mennek, a másikra meg azok, akik Arnhemig. Így gondolom, az a busz, amelyik Arnhemig ment, az meg se állt a végállomásig. Én persze csak Ede-Wageningen állomásig mentem. A buszon a Fuuka 6. részét néztem meg, hogy szabadulnék már meg ettől a sorozattól. Bár az volt az érdekes, hogy ahogy néztem a mellettem ülő utasra, ő a telefonján meg a Hunter x Hunter egyik epizódját nézte. Na mondom magamban, egyikünk nagyobb borzalmat néz, mint a másikunk. A busz rendben eljutott Ede-Wageningen-ig, innen még kb. 35 perc biciklivel haza. Feltöltött ez a nap, remélhetőleg lesz még ilyenkre alkalom.

A képeket meg megosztanám itt.

• SieboldHuis - Japán múzeum
• Leiden (a többi régebbi képekkel itt vannak az újak is)

Animagazin 56. szám

Tegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

• Given
• Hidamari ga Kikoeru
• Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
5. Wii korszak (Wii, Wii U)
6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz...

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell "tiszta szerelmet" és "világ legnagyobb első szerelmét" hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk "állat-mivoltát", már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a "BL-sorozat", amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az "I love loli" "I love yaoi", "I love hentai" szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van...), és most meg ezek a ruhák... Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát...). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad... És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

Játék kisebb következménnyel

Eléggé rosszul állok a Backloggery profilomban, ha azt nézzük, hogy 355 játékot tartok benne nyilván, ezek 61,3%-a befejezetlen. Elhatároztam, hogy leviszem ennek az arányát 50% alá. Ennek szellemében fejeztem be Wii U-n a Super Mario Advance-et és a Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3-at. Folyamatosan keresem azokat a játékokat, amelyeket viszonylag könnyen végig tudok játszani, hogy csökkentsem az arányt. De azért annyira könnyen nem megy.

Most, hogy itt vagyok Békéscsabán, úgy döntöttem, hogy szétnézek a retro konzolok között, hogy mi az, amit talán könnyen végig tudok játszani. Így esett a választásom a Dr. Marióra. Mivel a Backloggery-ben nincs külön szabály arra, hogy mikor "beat" egy játék, és mikor "completed", ezért a Dr Mario esetében azt találtam ki, hogy akkor lesz "beat", ha LOW sebességben megcsinálom mind a 20 szintet, és akkor lesz "completed", ha ugyanezt megcsinálom MED és HIGH sebességben is. Ennek szellemében láttam neki NES-en a játéknak. Végigvinni ugyan nem sikerült, de igen közel jutottam hozzá: 19-es szintig jutottam el, és 110.100 pontot gyűjtöttem össze, ez új rekord.

Tegnap ezt a rekordot akartam megdönteni, hovatovább megpróbálni végigvinni, de sajnos a pillanatnyi áramszünet ezt nem engedte, és a 13-as szintnél kikapcsolt a NES magától... Nem vagyok az a fajta, aki ennek hatására elkezd őrjöngeni, de nagyon bennem volt, hogy végig akarom vinni. Megnéztem a profilomat, és azt láttam, hogy Game Boyon rosszabb az eredményem, ezért itt javítok. Úgyis nagyon rég volt a kezemben régi Game Boy, itt a lehetőség. Végigvinni itt sem sikerült, a 18-as szintig jutottam el, és 96.000 pontot gyűjtöttem benne össze. Csak aztán a játék után közvetlen, irgalmatlanul elkezdett fájni a fejem. Nem is feltétlen a kis kijelző lehetett a gond, hanem ha rosszul tartom a Game Boyt, akkor egyrészt kicsit homályos volt a kép, másrészt meg mintha megduplázódtak volna az alakzatok, nem egyszer fordult elő, hogy nem tudtam pontosan kivenni, hogy épp milyen vírus van ott azon a helyen, és rossz kapszulát tettem rá. Akkor meg kellett erőltetnem magam, hogy jobban figyeljek. Ennek összessége okozhatta a fejfájást, ami azért is ijesztett meg, mert egyrészt ilyen soha nem fordult elő, másrészt meg nem vagyok az a fejfájós típus. Négyévente egyszer, ha előfordul... És most ilyen erősen. Elgondolkodtatott, hogy ez legközelebb is kialakulhat-e, és ha igen, mit lehet ez ellen tenni. Pedig amúgy nagyon jó játék.

2. 3DS találkozó, valamint Chihiro Yonekura özön

Tegnap egy svéd lány elérhetővé tette Chihiro Yonekura: Nakeru Anison albumot flac-ban, berippelte a saját CD-jéről. Nagyon megörültem neki. ^_^ A mai napig nagyon szeretem hallgatni az albumot, de csak V0 (VBR) mp3-ban volt meg. És többször rákerestem más verziókra, de sehol semmi, még ha valahova ki is írták, hogy 320 kbps mp3, ugyanakkora volt a méretük, mint a V0 (VBR) mp3-é. Amivel hangminőség terén nincs gond, mert hangzásban ugyanazt tudja, mint a 320-as mp3, csak a zene hangereje *igyekszik nem hülyeséget írni* függvényében változik a bitráta, akár másodpercenként. Így ez az album v0 (VBR) mp3-ban 85,8 MByte, míg 320 kbps mp3-ban pedig 118 MByte. Nagy különbség, de hangminőség ide, vagy oda, jobban preferálom a 320-as hangzást. Nem mintha abszolút hallásom lenne, de Winampen szebben mutat, hogy a folyamatos 320-as szám. ^^' Sajnos a lánynak nincs scannere, megkértem, ha teheti, scannelje be a borítót. Pedig nagyon kíváncsi lennék a képekre, amik a albumon vannak.

Ezt elküldtem egy argentin srácnak, aki szintén nagy rajongója az énekesnőnek, ő cserébe mutatott egy olyan oldalt, ahol az összes Chihiro album fent van veszteségmentesen. Igaz, hogy ape-ben, de Foobar 2000-rel átalakítom flac-ban, és meglesz minden albuma 320 kbps mp3-ban. ^_^ És majd feltöltöm ide is szép lassan őket.

Ma volt a 2. 3DS találkozó. Abban állapodtunk meg kéthavonta lesz találkozó, a mai a WestEnd-ben volt, az étkezős résznél, ahol a Pokémon találkozók voltak. Ilyen nomád találkozó volt, mert menekültek (én is, bár én maradtam volna a helyemen) a Naptól a többiek. Nos igen, tény, hogy nemigen lehet látni a 3DS képernyőjét a napon, érdekes belegondolni,  a régi Game Boy-nál pont az volt a jó, ha kimész a kimész a szabadba, mert akkor látod a legjobban a kijelzőt, míg a 3DS-nél már inkább vonulj be a szobába, különben semmit nem fogsz látni. Egyébként nagyjából ugyanannyian voltunk, mint az elsőn, voltak új emberek, és voltak, akik nem jöttek, köztük olyanok is, akik eltűntek. Egyelőre úgy tűnik, hogy egy jó társaságot hozott össze a 3DS Hungary, mindenki normális és jó fej, nagyon jókat beszélgettünk. Játszani is sokat játszottunk. Két újonc srác elhozta az összes 3DS játékainak tokját, az első 3DS játékoknak még rendes papíros leírásuk volt, csak nemrégiben szoktak át az elektronikus leírásra, vagyis, amikor 3DS-en megnyitod az adott játékot, lehetőséged van megnézni a leírást a gépben. A Nintendo elmondása szerint a természetvédelem miatt tértek át erre. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy környezetvédelmi aktivista, szép dolognak tartom, ne írtsuk az erdőket a papírokért, ugyanakkor meg gondolatban a kardomba dőlök, mert számomra legalább annyira a játék részét képezi az a kis füzet, amit a játékok mellé adnak, mint maga a játék, vagy a doboz. De elég jó játékok, a Street Fightert próbáltam ki 3DS-re, mert azt szerettem SNES-re, itt is tetszett, csak tényleg kiábrándító, hogy a kombó támadások az érintőképernyőn vannak, egyszerűen csak rákattintunk egy egyikre, és már el is ment az ellenfelünk legalább negyed életereje. Pedig nagyon jó játék. Közösben legtöbbször Mario Kart 7-eztünk, egyértelműen az eddigi 3DS kínálatból az a legjobb multiplayer játék. Azzal nagyon sokat tudunk játszani.

A lényeg ennyi. És tökre meglepett, hogy találkoztam Tukeinonnal. :D Neki is pont ma volt találkozója a csoportjával. ^^' Na de még nincs vége a hétvégének, holnap megint jó nap lesz.

Game Boy Pocket

Korábban többször kerestem, mert nagyon szerettem volna egy Game Boy Pocketet, és most végre szert tettem egyre! ^_^

Nem feltétlen zöldet akartam venni, de ez volt az egyetlen, melynek elérhető volt az ára, és megvan az elemfedele. Én a mai napig nem tudom, hogy mit csinálnak az emberek az elemfedelekkel, azért nem annyira vékony, hogy csak úgy eltörjön. Egyébként ez a Game Boy második kiadása. Még semmilyen technikai újítás nincs benne, csak kisebb lett, így hű a nevéhez, és elfér zsebben is. Öt játék járt mellé, a Pokémon Blue (német) és a Tetris már megvannak nekem, ezért azok felkerülnek a Vaterára. A Tetrisre máris licitáltak. ^^ Az a Pokémon Blue, mely régebb óta megvan, szintén német, és szakadt is matricája, ezért azt tettem ki vaterára 1 forintért. Akinek kell, az viheti:

• Tetris
• Pokémon Blue

A másik három játék meg Mickey's Dangerous Chase, Turok, és F1 Race.  Kipróbáltam mind a három játékot. A Mickey-t elég nehéz volt kiismerni, hogy mit is kell csinálni, azt hittem, hogy ez is a ráugrós szisztéma, mint SNES-en, ám itt a téglákat kell felvenni, és azzal kell megdobni az ellenségeket. Annyira nem hozott lázba, majd egyszer-egyszer eljátszogatok vele. A Turok jobb lett, mint amilyet vártam. Még mindig bennem van az a sztereotípia, hogy Game Boy játékból csak a Nintendo tud mindent kihozni, de ez is tök jó lett. Dínó gyilkolászós, és a zene is jó. Felkeltette egy kicsit az érdeklődésem a sorozat iránt. Az F1 Race is jobb lett, mint amilyet vártam. Ahhoz képest, hogy GB játék, precíz az irányítás. Azzal is tök jól elvoltam. De nem hiszem, hogy bármelyiket is rajongási szinten fogom szeretni.

És tegnap este sikerült megtalálni az ALI PROJECT: Kyomu Densen kislemez regular editionjét mp3 formátumban! ^_^ Mindenki a Limited Edition-t rakta fel, ez az egyszerűbb kiadás meg nem kapott akkora figyelmet, pedig azon rajta van a két másik dalnak is az instrumental verziója. Sajnos nem 320 kbps mp3, de ez sem tántorított el attól, hogy megcsináljam a karaokéját. A kislemez Limited Edition bescannelt borítójának képeit használtam fel. Nem volt könnyű átméretezni, mert a borító az kihajtható, és valaki egybe bescannelte, és ilyen 8500×5700-as pixel méretűek jöttek ki. A GIMP lefagyott, amikor meg akartam nyitni. A Paint is, de az legalább, ha késlekedve is, de megnyitotta. Átméreteztem 1024×768-asra vágtam. Előre elnézést kérek azért, hogy a hajtás fehér vonalait nem tüntettem el. ^^' A "Yomi no Tasogare no, Utsurou Naru Aoki Hitomi no." dalból csináltam meg (eddig szinte mindig ctrl+c és ctrl+v módon írtam be a címet mindenhová) a karaokét, sikerült megint olyanná tenni, amilyennek elképzeltem. Viszont a refrénnél egy nagyon érdekes dologgal találkoztam. Időzítem úgy, ahogy gondoltam, hogy van, egyszer csak azzal szembesülök, hogy kicsit megszaladtak a szótagok. Megcsináltam megint, csak nem akart kijönni. Megnéztem több helyen is a dalszöveget, ugyanannyi szótagból áll. Lelassítom 25%-kal, így sem akar kijönni. Megnézem a japán kanji szöveget, láthatóan jól romanizálták. Akkor levittem 50%-ra, és ekkor hallottam ki, hogy a második szótag magánhangzója el van nyújtva, de úgy, hogy előbb elhalkul, majd felerősödik, így külön szótagnak hallatszódott normálban. Nagyon megtévesztett. Amikor elkészültem a karaokéval, akkor meghallgattam normálisan, és így már kihallottam, hogy tényleg elnyújtja a magánhangzókat. Megcsinálom majd az anime openingből is a kfn-t. ^^'

Ismét Disney videokazetta, ismét régi kincsek:

Ugyanattól az eladótól vettem meg, akitől az új Macskarisztokraták videokazettát, egyeztettünk, hogy melyek vannak még meg neki, és ezeket odaadta nekem olcsóbban. Nagyon örülök ezeknek, olyan érzésem van, mintha ezzel is újraélném a gyerekkoromat, mert olyanokat veszek meg, amiket akkoriban nem lehetett, elsősorban az áraik miatt. Tényleg nem voltak olcsók az InterCom Disney videokazettái, meglepett, amikor láttam, hogy a Notre Dame-i toronyőr 2.800 forint volt. 1996-1997 táján ez iszonyú drágának számított. O_O Emlékszem, ezt akkor láttam egyszer moziban, szerettem, de azóta nem néztem meg többször. Úgyhogy ha majd hazamegyek, kíváncsian fogom nézni. A Pocahontast azt nemrég néztem meg, miután megszereztem a filmzenét kazettán, az Oroszlánkirályt tavaly újra megnéztem, de akkor is láttam, amikor aktuális volt. Emlékszem, hogy soha nem szerettem nézni (utána többször is megnéztem), mert annyira megrázott az a jelenet, amikor Zordon lelöki Mufasát a szikláról, és utána amikor Szimba megszemléli az apját, és látja, hogy meghalt, és odabújik mellé. Az nagyon hatásosra sikeredett. Nem az, hogy utáltam, csak nem akartam még egyszer elérzékenyülni, az nagyon belém vésődött, de állítom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akiben ekkora hatást keltett az a jelenet. De most már azért más nézni. Ja és a játék. Nekem még dolgom van a Super Nintendóval!

Super Mario Bros. update

Nemrég egy update-et kapott a Super Mario Bros. 3DS játék, mely segítségével Restore Point-ot lehet létrehozni. Ez arra jó, hogy ahol azt létrehozzuk, és később aktiváljuk, akkor onnan folytathatjuk, ahol azt létrehoztuk, így ha elveszítjük az összes életet, nem kell a játék elejétől újrakezdeni, hanem csak aktiváljuk a Restore Point-ot. És a képet elnézve, még egy extrát kapott: Más lett a logója. Egy NES konzol, és mellette egy régebbi TV. Tök menőül néz ki, remélem, majd a többi NES játékkal is megcsinálják ezt. :) És még amit remélek, hogy nem állnak meg 10 NES, és 10 GBA játéknál, mert igencsak furcsán festene egy hiányos játékkínálat.

A jelenkor vívmányai olykor igen nehezen küzdenek meg a múlt technológiájával. Itt volt ma bagszi, megmutattam neki a Mario Paint-et, most is nagyon nehezen indult be. Rettenetesen utálok belefújni a játékkazettákba, de úgy tűnik, hogy itt szükséges. Én  már attól is rosszul vagyok, hogy Krisi, mielőtt beindít egy játékot, első dolga, hogy alaposan belefúj a kazettába, és a gépnek a kazettanyílásába (tök mindegy, melyik konzolról beszélünk). Kipróbálta, természetesen Pikachut rajzolt, Super Mario World pecsétekkel megspékelve.

Meg elővettük a GameCube-ot is, ugyanis kirostáltam egy pár játékot, de mielőtt feltettem Vaterára, teszteltük. Az alábbiak kerültek eladósorba:

• Harry Potter és a Bölcsek Köve
• Harry Potter és a Tűz Serlege
• Disney's Extreme Skate Adventure
• Need For Speed Carbon
• Spider-man 2
• NFL 2K3

És egy pár Game Boy játék:

• Castlevania 2: Belmont's Revenge
• Aladdin
• Home Alone

Akit érdekel valamelyik, ezen lista alatt részletesebb infót találhat: http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=supermario4ever

De jó érzés volt újra elővenni a GameCube-ot! :D Évek óta nem volt elővéve, nagyon rég nem láttam a GC logót, és az egyszerű menürendszerét, de még nekem is olyan szívet melengető érzés volt újra látni, aki nem rajongott soha a konzolért. És ennek ellenére azt mondom, hogy rossz érzés, hogy a GameCube teljesen funkcióját vesztette, hiszen a Wii tökéletesen helyettesíti.

Most, hogy több konzol is kint van, tök menőül néz ki a szobám. Szerintem kint is maradnak ezek a gépek. ^^

Mindegyik gépet nem tenném ki, mert a vezetékek olyan gordiuszi csomót alkotnának, hogy tényleg már csak karddal lehet szétbontani.

Működőképes Game Boy

Cseri, a 3DS Hungary főszerkesztője önként jelentkezett, hogy megcsinálja a Game Boy-omat. Tegnap átadtam neki, ma visszaadta működőképesen. :) Ezúton is köszönöm szépen, nagyon örülök neki. Majd megkérem, hogy írja meg részletesen, hogy mi a teendő, amikor kifolyik az elem, hogy legközelebb magamtól is meg tudjam csinálni, ha beállna még egyszer egy ilyen baleset.

Így kezembe véve a Game Boy-t, azért sajnálom, hogy nekem akkoriban nem volt, amikor aktuális konzol volt, van egy feelingje, ahogy az ember kezébe veszi ezt a legendás kézikonzolt. A Super Mario Land 2 megy rajta egyébként. Majd holnap játszok vele, ma már eléggé fáradt vagyok.

Egyébként nekem még megvan a Game Boy doboza, viszonylag jó állapotú. Használtan vettem 9 éve, dobozzal együtt adták, azóta vigyázok rá.

Szépen meg lett tisztítva az elemes rész, szinte tele volt száraz elemsavval. Cseri elmondása szerint nekem már nem kell legközelebb szétszednem, mert az is gond volt, hogy nem érintkezett az elemmel rendesen, ezt ónnal pótolta, és nekem már csak a savas részt kell letisztítanom. Szerintem ez a Game Boy még engem is túl fog élni, olyan jó minőségű.

Tegnap hosszú idő után ismét elkezdtem játszani a Pokémon TCG-vel Game Boy Color-on. Nagyon régen nem TCG-ztem már, és nincs már egy lapom sem, de a GBC játék még megvan, ezért ezzel játszok. De ez is olyan Pokémon játék, amit egyszer a kezedbe veszel, és le nem teszed. Már 4 órányi játékidőm van. Egyébként az előző olyan 31 órás volt, azt töröltem. Megint kedvet kaptam a játékhoz sok idő után, de mivel a TCG az drága mulatság, nem ártana kicsit meggazdagodni. Hogy ki nyer a játékban, az három dologtól függ: A paklidtól, a szerencsédtől, és a tudásodtól. És az ellenfél részéről ugyanezek. Az egyik része a tudás hogy ismerd a paklidat, és tudd, hogy mikre képesek a Pokémonjaid, és okosan tudd használni őket. De a szerencsén is nagyban múlik, hogy épp milyen lapok vannak a kezedben, és önmagában a paklitól is, milyen típusú pokékból áll. A kedvenc zeném a játékból a tűz, harcos klub zenéje:

Örömmel játszok vele, az első (harcos) jelvény már megvan, még hét kell.

Ma korán reggel nagy nehezen megtaláltam, hogyan kell Twittert oldalra beágyazni. Jól elrejtették, amikor a saját profilom alatt kerestem, de rájöttem, hogy ha csinálok új profilt a Mariós oldalnak (neki szántam), akkor a kezdeteknél lehet valahol. És tényleg. Úgyhogy most már oda is kiteszem a frissítéseket, érdekességeket, ezzel tartván életben az oldalt.

Gamer gyűjtemény

Régen csináltam a játékos gyűjteményemről képet, azóta beszereztem egy jópár játékot. Így megérett az idő arra, hogy ismét bemutassam a játékaimat.

Íme a NES játékok. A nagyon régi időkben csak a Super Mario Bros. és a Super Mario Bros. 3 volt meg, és mivel nem is nagyon ismertem helyeket, ahol be tudnék szerezni játékokat, ezért sokáig csak ez a kettő volt meg. Békéscsabán mondjuk nem is nagyon volt lehetőség. Az Univerzál áruház 2. emeletén lehetett játékokat venni, majd később nyílt meg az 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt. Úgyhogy a játékaim nagyrészét nemrég vettem. A Kirby's Adventure-t Krisi segítségével szereztem be 2006. július 14-én vadonatújan 1000 (!!!) forintért. Igen, a Game Park-ból! A legkedvesebb emlék a jófej-korszakukból.

A kedvenc konzolom a mai napig. Tessék megnézni a játékokat, nem csoda! A régi időkból a Super Mario All-Stars, The Magical Quest: Starring Mickey Mouse, és a Hurricanes maradt meg. A Super Mario Worlddel és a Super Mario Karttal csak jóval később 1995-1996 magasságában tudtam játszani, az egyik gyerekkori barátomnak volt SNES-e, és neki SMW volt mellé. A Kart meg a békéscsabai PSX shop által ismertem meg. Mivel fokozatosan voltam ismereteim (és anyagi lehetőségem), hogy honnan szerezhetek be játékokat, így fokozatosan tudtam bővíteni a gyűjteményemet, bár azóta van egy néhány játék, amitől megváltam. Például a Street Fighter II-t nagyon sajnálom, a Kirby's Fun Pak-nek meg gondolatban külön sírja van. R.I.P. T_T Azok a játékok nagyon kellenek. Az Aladdin csak kölcsönbe volt meg Szelinek köszönhetően, azóta visszakerült hozzá, de a Disney játékokat nagyon be akarom még szerezni. Meg a Hupikék Törpikék, és a Tom & Jerry SNES játék is a Wishlistemen van.

Na, a Nintendo 64-nek is van egy szép története. Ahogy írtam korábban, csak jóval később, 2000-ben tudtam szert tenni a saját példányomra, mert anyám 12-13 éves koromban mindig azzal jött, hogy már nem vagyok kisgyerek, ne játszak már. Azt gondolom, hogy ezt sokan átéltük. De 2000. április 18-án (pár nappal a 14. születésnapom után) megvehettem a saját példányomat! Se éjjelem, se nappalom nem volt enyhe túlzással élve abban a 2 hónapban, míg végigjátszottam 120 csillagra a Super Mario 64-et. A Mario Party-t 2005-ben vettem csak a kazettát mindössze 3 fontért, nagyon örültem neki, mert csak egyszer játszottam 2000 karácsonyán, és nagyon szerettem. A dobozt és a leírást később a Game Park-ban kaptam meg 2500 forintért. A Mario Party 2-t először emulátoron próbáltam ki, és annyira tetszett, hogy képes voltam 2007. februárjában kiadni érte 10.000 forintot, a Game Parkban volt teljesen újszerű állapotban. Most sem sokat romlott az állapota. No, nem azért, mert nem játszok vele, hanem mert kímélem. A Yoshi's Story, és a Donkey Kong 64 nincsenek meg, csak a dobozuk, de jó lesz majd, ha majd meglesz játék.

GameCube-ot se tudtam azonnal venni, csak 2005 májusában. Egyben hozott egy kisebb szünetet a konzolos életemben, mivel a Super Mario Sunshine és a Mario Kart: Double Dash!! kiabrándítottak a Nintendóból. Most tudom, hogy sokan imádják a SMS-t, de sajnos én így jártam. A 2005-2006 közötti időszak egyfajta mélypont volt a gamer-korszakomban, és csak 2006 nyarán rázódtam vissza, amikor Krisi bemutatott egy pár nagyszerű játékot, amivel előtte még nem játszottam. Még 2005 júniusában megvettem a Mario Party 5-öt Angliában, ezzel elég jól elvoltam akkor nyáron. Igazán megszeretni a GC-t csak 2008-ban tudtam, amikor nagyon Zeldáztam, és a Zelda Wind Waker teljesen megváltoztatta a véleményemet a konzolról. Azért kedves kis konzolként gondolok a GameCube-ra, de számomra mindig utolsó helyen lesz a Nintendo-konzolok között.

Sokakkal ellentétben bennem pozitív benyomást tett anno a Wii, amkor először megláttam a Wii Sports-ot rajta. Nekem bejött a mozgásérzékelés. Szerintem sokan az újdonság miatt fogadták be nehezen, emellett a a sok casual játék, és az olcsó előállítási költség miatt is szidták a konzolt. Nem is az olcsó mivolta volt a gond, hanem, hogy ennek ellenére drága volt. De én nagyon szerettem, és jól is jártam, mert 2008. március 5-én vettem meg a saját példányomat, amikor akciós volt a Media Markt-ban, 49.990 Ft. Akkor csak a Wii Sports volt, de azzal is sokáig játszottam, és szépen lassan jött a többi játék. Bár a végén jár ez a konzolgeneráció, de a Virtual Console-nak köszönhetően sokat játszok ezzel a konzollal.

A handheld korszak nagyon sokáig kimaradt az életemből. Tudtam róla, hogy létezik, láttam német reklámokban, a Mariós kalandkönyvben is láttam, mint nyeremény, és gondoltam, hogy jó dolog, de csak 2002 karácsonyán tudtam venni Game Boy-t. Az eredetit, a vastagot, a hatalmasat. Nagyon jó kis gép, akkor azért volt bennem egy rossz érzés, hogy kimaradt. Akkor a Mario & Yoshi, Tetris és Pokémon Gold Version volt. Már akkor gyerekesnek tartottam a Pokémont, ezért nem játszottam vele komolyan, persze ez a vélemény idővel változott. Aztán szépen lassan jöttek a játékok, sok jó jelent meg erre a kis kézikonzolra.

Game Boy Advance-et egy évvel a Game Boy után szereztem be, 2003 karácsonyára. A nagy karácsonyi hajrában vettük meg a Tescóban, mert volt sárga címkésen 15.000 forintért. Nem volt semmi baja, vadonatúj volt. Fehéret akartam venni, de már csak rózsaszín maradt. Nagyon nekem való szín... Aztán idővel lecseréltem fehérre. Erre a gépre főleg akkor vettem játékot, amikor 1-2000 forintos végkiárusítási áron voltak a Media Markt-ban, és a Tescóban. Akkoriban nagyon szerettem, mert nagyon hangulatosak voltak a játékok grafikái, és a zene is kellemes volt, és milyen nagy számnak tartottam akkor a sima GBA-t. Most meg... Nincs saját fénye, és ez ma már hatalmas hiányosság. GBA SP-t csak 2008-ban tudtam venni, de akkor nagyon jól jártam, mert a Tribal Editiont vettem meg, aminek sokkal erősebb a fénye, mint az első kiadású GBA SP-knek, mert azoknak még a kijelző alján volt egy kis lámpa, az világította meg a játékot. A Micrót 2007-ben vettem sárga címkésen a Tescóban. Pokémon Emeralddal volt 5.500 forint vadonatújan!! Ki lehet fogni a jó ajánlatokat. És nagyon jó gép volt, utólag is nagyon jó a hangulata, úgyhogy ajánlom beszerzését.

Ahogy a sima Game Boy Advance, úgy a Nintendo DS-re is csodakonzolként tekintettem, és mi maradt mára a tekintélyéből? Mindenki csúfolja, hogy úgy néz ki, mint egy ősrégi Game & Watch, pedig hatalmas sikerszériát indított el 2004 végén. És nagyon sok hatalmas játék van erre a kis gépezetre. A 2006-os DS Lite segített valamit a konzol megítélésén, én is szerettem. 2006 karácsonyán tettem szert a saját Nintendo DS-emre, majd egy évre rá a DS Lite-ra. Majd a DSi kimaradt, és 2010 márciusában jött a DSi XL. Azért ha úgy alakul az anyagi helyzetem, egy DSi-re még befizetek.

És a jelen, mely elindította a 8. konzolgenerációt! Múlt hónapban tettem szert egy Mario pakkos 3DS-re, utána nem sokkal jött a Mario Kart 7, és Angliában a Zelda OoT 3D, amit 20 fontért vettem meg. Nagyon jól jártam vele, mert pár nap múlva visszavitték az árát 35 fontra. De már most tudni, hogy legendás konzol lesz, akárcsak az elődei!

És végül grátiszkép. Kitettem a szobám falára az angol újságok posztereit. Szerintem nagyon jól mutatnak.