Gyötör az élet...

Hát, nem tudtam nem Ganxsta Zolee 1. albumának egyik legjelentősebb dalára gondolni (annak címe Semmi nem véd meg), amikor megláttam, hogy a Japán Alapítvány a nyári szünet utáni első filmjét, amit levetített, "Senki nem véd meg" címre hallgat. Eredeti címe Daremo Mamotte Kurenai (誰も守ってくれない). Jó a fordítás (nincs hivatalos magyar címe), és mindenképp nagyon jól megmutatja, hogy miről szól a film. A főszereplő lányt tényleg gyötörte az élet, és tudja, milyen az, amikor szinte senki nem védi meg.

A film ugyanis nemcsak a modern technológia árnyoldalait mutatja meg, ahogy a Japán Alapítvány weboldalán is lehet olvasni, hanem tükröt állít a tipikus japán gondolkodás elé. A főszereplő lány neve Funamura Saori, aki akkor kerül a sajtó kereszttüzébe, amikor a bátyját elkapja a rendőrség gyilkosságért. A sajtó az egész családról tudni akar, akármerre is bújnak el, úgy üldözik őket, mintha a világ legnagyobb kincsét rejtegetnék. Sehol nincs nyugtuk, a 15 éves lányt ez nagyon megviseli lelkileg. Mellé rendelik ki Katsuura nyomozót, aki mindent megtesz azért, hogy elrejtse a lányt. De sajnos aki képet akar csinálni, az meg is találja a módját, főleg, hogy a sajtó a népet is hergeli azzal, hogy 10.000 yen a jutalma annak, aki jó képet csinál a lányról. És amikor találnak egy relatíve jó búvóhelyet, ott sincs nyugtuk, mert az internet segítségével ott is megtalálják a lányt, de kétségtelen, hogy akkor szenvedi el a legnagyobb sebet, amikor az egyik barátnője jelenik meg, de a szándéka... Aztán végül megnyugvásra lel.

Ami furcsa volt számomra, hogy szinte egyből a közepébe csaptunk, ami az eseményeket illeti. Pár perc telik el, hogy elkapják a fiút és a családot egyből megtalálja a sajtó. Ezzel hihetetlen feszültséget generálnak, és ezt a folyamatos üldözésekkel sokáig fenn is tartják. Egészen addig, amíg nem találnak egy jó búvóhelyet. Onnastól viszont hirtelen lenyugszik a történet, egyedül a lánynál lehet érezni, egyfajta feszültséget. Persze a barátnő is itt jelenik meg, ezek mellett itt tudunk meg a családról háttértörténetet. Ezzel a kettősséggel egy éles vonalat lehet húzni, és nagyon jól ketté lehet választani.

A film egyrészről a modern technika árnyoldalait mutatja meg, ugyanis folyamatosan teszik közzé az interneten, hogy hol van épp a lány. (Megmosolyogtam amúgy a weboldalt, mert ismerem. Ott nézem a teljes heti album- és kislemez eladási listát.) Ahogy elnézem, az egy közösségi oldal, amit bárki szerkeszthet. Másfelől meg ahogy írtam, tükröt állít a japán gondolkodás elé is, ugyanis úgy üldözik a lányt és a szüleit, mintha ők maguk lennének a gyilkosok. Ez is a japán hagyományból fakad (vagyis ez egész Ázsiára kiterjeszthető), hogy a család az egy összetartó kapocs, a tagoknak pedig egyformán kell támogatni egymást. Ennek okán, meg hogy az ázsiai országokban nem igazán gondolkodnak egyénekben, ha valami rosszat csinál az egyik családtag, az a többi tag számára is szégyen, és ugyanúgy üldözik érte, mintha ő maga követte volna el. Itt jön ki, hogy ez a gondolkodás bizonyos esetekben mennyire ártalmas, hiszen a lány semmiről sem tehet, de 15 évesen máris megérzi az élet súlyát. Fotósok elől nem tud elbújni, hiába talál rejtekhelyet neki a nyomozó, aki arra hivatott, hogy segítse a lányt, semmit nem ér, mert megtalálják. Mondjuk egyszer a lány maga írja ki, hogy hol van, hogy miért, ez egy érdekes rejtély. De az biztos, hogy a film érzelmileg nagyon hatásos. A kép, amit kitettem, ott együtt sírtam a lánnyal. Ez a "kevésbé gondolkodnak egyénben" téma több területen is megjelenik Japánban. Például legjobb egyetemre bekerülni, onnan elittanulóként kikerülni, majd kemény munkával mutatni, hogy jó nevelést kapott a szülőktől. Ahogy a film mutatja, ez lehet legalább annyira rossz, mint amikor valaki annyira elengedi magát, hogy csak azzal foglalkozik, hogy megmutassa saját magát, és nem foglalkozik a másik véleményével. Mindenképpen egyensúlyra kell törekedni, mint ahogy az élet annyi területén.

Ami a címet illeti, beszélgettem erről Leeával, szerinte rossz a magyar fordítás. Össze van keverve, ugyanis a "kurenai" két jelentésű szó. Egyrészt a "kureru" (adni) ige tagadóalakja, másrészt meg a "kurenai" egy szín, a piros egy árnyalata. Leea szerint jelen esetben a színről van szó, ugyanis a "mamotte", szó az ige, vagyis védeni. Őszerinte a cím nagyjából így van magyarul: "A bíbor, amit senki nem véd". Mondjuk ezen már csak utólag agyalok, hogy igazából ez sem feltétlen helyes, mert ha a kurenai főnév, akkor nincs sehol tagadóalak, a "daremo" meg önmagában "bárki" jelentéssel bír. És úgy tudom, hogy az igének tagadóalakban kell állnia ahhoz, hogy a "daremo" jelentése "senki" legyen. Ami szintén érdekes (ez is utólag jutott eszembe), hogy Hayashibara Meguminak a korai énekesnői korszakából van egy "Mamotte Ageru" című dala, ami azért érdekes, mert ha a "mamotte" igei alak, akkor két ige van egymás mellett. Nem akarom Leea japántudását felülbírálni, kettőnk közül neki van nyelvvizsgája japánból, és ő volt Japánban másfél évig ösztöndíjjal, úgyhogy egyértelmű, melyikünk tudja jobban a nyelvet, csak mivel ott kimerítettem minden addigi ötletemet, félbemaradt a téma, és csak utólag jutott eszembe még ötlet.

A film pedig magasan ajánlott.

A Japán iránti rajongás új szintre történő emelése

De meg van csavarva a címben levő mondat, de hirtelen jobb nem jutott eszembe. Az a lényeg, hogy ugye 2006 óta szeretem az animéket a japán zenét, és azóta is sokat olvastam Japánról, sokkal árnyaltabban látom a dolgokat, mint az elején. De mindig is hiányoltam, hogy legyen egy olyan olvasmány, amelyik a japán történelmet írja le. Szerintem egyetemleges történelmi könyvhöz csak azok jutnak hozzá, akik egyetemet, főiskolán Japán szakra járnak. De azért talán akad egy-két olyan könyv, mely elmesél valamennyit Japán hatalmas történelméből. Tegnap vettem egy a könyvet: Ian Buruma: A modern Japán címmel. Ez az 1853-1964 közötti Japán történelmet meséli el. De hihetetlen milyen olvasmányosan. Az tetszik benne, hogy nem tankönyv-szerűen szárazon, tényeket közölve írja meg a történéseket, hanem mintha a szerző jelen lett volna, látta, és a saját tapasztalatait írja meg saját stílusában. Ebből valami elképesztően jó írás született. Az előszóban az 1964-es tokiói Olimpiával indít, érdekes volt olvasni, hogy a megnyitón történteket úgy szimbolizálja, hogy Japán lezárta múltját, és elindult a békés jövője felé. Hiszen viharos idők voltak ezek, háborúk Oroszország és Kína ellen, lényegében ők adták be az utolsó szöget a koreai Csoszon dinasztia koporsójára. Aztán a két világháború alatt is aktívan fitogtatta erejét az ország, de a II. világháború súlyos vereségéből kilábalva teljesen új alapokra helyezték Japánt és az olimpiával végleg békét ajánlottak a világnak. Nagyon szép gondolatok. Persze ezek mind csak vázlatosan vannak írva, de az biztos, hogy nagyon kíváncsivá tett a részletek tekintetében.

Ajánlanám a könyvet nagyon is, de ez 2006-os megjelenésű, ez is az utolsó példány volt, kaptam is rá 30% kedvezményt, mert talán a képen is látszik, hogy itt-ott vannak rajta szakadások, de a belső oldalak vadonatújak. A külső borítót kicsit sajnálom, de azt gondolom, hogy így sem jártam olyan rosszul.

Elkezdtem ismét gyakorolni énekelni. Már nagyon hiányzott, és nagyon szeretnék végre eljutni az őszi MondoConra, hogy énekelhessek karaokén. Manapság ezt a JAM Project dalt hallgatom sokszor:

Szinte könnyeket csal ki belőlem, olyan szép. Okui Masami megint bizonyított, hogy tud zenét írni. Bár kicsit árnyalja a képet, hogy azon túl, hogy érződik, hogy a saját érzéseit írja meg zenében, de azért igazodnia kell a játékhoz, melyhez szól a zene, nem utolsó sorban a fiúkhoz is kell igazítania az éneket. Ahogy hallgattam az éneket, és visszagondoltam, hogy mit tudok, arra jutottam magamban, hogy talán nekem is menne. És majdnem! Majdnem ki tudom énekelni a dalban hallható legmagasabb férfihangot, csak ott megakad. De érzem, hogy kijön, csak kellene énektanár, aki segítene kiterjeszteni az énekhangomat, és akkor menne. Nagyon fellelkesített, hogy már azokat a hangokat is sikerült kiénekelni, amikről azt gondoltam, hogy túl magasak nekem. Csak a legmagasabbakig nem érek fel. Ha menne, akkor nagyot tudnék énekelni ezzel a számmal.

A tenger zúgása

Nagyon rég nem vettem anime DVD-t, de ma visszamentem a Media Markt-ba, megnézni, hogy az 500 forintos DVD-k között találok-e esetleg még valamit, ami érdekelhet. Volt egy anime DVD, elolvastam a hátulján levő ismertetőt, az alapján szimpatikus volt, így tettem egy próbát vele. És nem bántam meg. :) Kicsit kettős érzelmeim vannak a film kapcsán, mert összességében tetszett, de valahogy nem állt össze teljesen a kép, és a vége nagyon rövid lett. A történet lényege az, hogy Taku, és Matsuno jóbarátok. Egy iskolába, egy évfolyamba járnak, de nem egy osztályba, ennek ellenére hamar megtalálták a közös hangot. A bonyadalmat az okozza, amikor egy Rikako nevű lányt az ő iskolájukba helyezik át, ugyanis mindkét srác beleszeret. Bár Taku nem azonnal, és utána is eléggé ügyetlenül fejezi ki az érzéseit (tipikus japán srác ^^'), de végül tisztázzák az érzéseiket. A lány egyébként eléggé visszafogott jellem, és bár nagyon jó tanuló, mégsem szeretik a diáktársai a különc jelleme miatt, főleg akkor vívja ki az ellenszenvüket, amikor nyíltan felszólal a csapatszellem ellen, mert akkor hol marad az egyén érdeke. Köztudott, hogy Japánban nem szeretik a különc embereket, mert elméletük szerint az összefogás, és a csapatmunka segítette őket olyan szintű fejlődésre az évtizedek során, ahova végül eljutottak. Így nagyon közvetve ugyan, de aki magányos farkas, az a hazája ellen van. Így nem csoda, hogy többen bántják a lányt (aka. ijime), a két fiún kívül szinte mindenki elfordul tőle. Igazából én azt nehezményezem, hogy nem derül ki, hogy a lány valójában miért ennyire visszafogott, de pont azért írtam az elején, hogy nem állt össze teljesen a kép, mert lehet, hogy második, harmadik megnézésre már rájönnék. Meg az sem tetszett, hogy nagyon elsiették a végét. Ugyanis a film úgy kezdődik, hogy Taku találkozik egy lánnyal a vasútállomáson (immár fiatal felnőttként), és felismeri benne azt a lányt, akibe középiskolás korában szerelmes volt. És a film vége, az elejének a folytatása, hogy megpróbálja utolérni a lányt, épp jön a vonat, már el is ment, mire átért a szemközti vágányhoz. Azt hitte, hogy a lány felszállt rá, de megkönnyebbülten látja, hogy az állomáson maradt. És egy mosollyal zárul az egész. Ez valahol jelezheti azt, hogy nem "vesztek kárba" a középiskolás évek, ez átjött érzelmileg, de én vártam volna a legvégére egy-két frappáns mondatot tőlük, hogy szavakkal is érzékeltetve legyen, hogy az érzés ugyanolyan erős bennük, mint akkor.

Maradjunk is Japánban, csak az időben ugorjunk vissza olyan 150 évet. Az Atsu Hercegnőt nézve, ha választani kéne, hogy a mostani, vagy az akkori Japánban élnék, azt gondolom, hogy nem lenne nehéz a mostanit választani. Régen nagyon brutálisak voltak a szabályok. Nézve a sorozatot ezek nagyrészével még ha nem is tudnám magaménak, valahol mégis értem, hogy azok a szabályok miért is voltak, de a héten, amit láttam, azt sehova nem tudom visszavezetni. A 14. Tokugawa sógun igen hamar kapta meg a rangját. Utánanéztem, 12 évesen lett sógun Iemochi, és valamikor 16 éves korára *puskázik az angol wikipédiáról* akarták megházasítani. Nos, a kiszemelt lány nem akart Edóba menni, neki már volt szíve választottja. Iszonyatosan sírt, de az apja végül azzal győzte meg, hogy ezt a hazájáért teszi. De miért tesz azzal a hazájának, ha hozzámegy a sógunhoz?  Eddig számomra nem derült ki, hogy valamivel hozzá tud járulni ahhoz, hogy a sógunátus meg legyen mentve. És így, a lány sírása csak egy nagy érzelmi kitörésnek tűnik, legfeljebb azért sajnálhatjuk, hogy nem mehet hozzá a szerelméhez, de ott tátong egy nagy lyuk, hogy miért cselekszik azzal a hazájáért. Mert Atsu Hercegnő esetében nyilvánvaló volt, hogy ő határozott fellépésű volt, mindezek mellett tanulékony, ezért kellett megházasítani a 13. sógunnal (Iesada), mert már akkor is válságban volt a sógunátus, és az éles elméjével sokat segíthetne a sógunnak jó döntéseket hozni. Egyébként érdekes, mert ugye Iesada sógun a sorozatban gyenge elméjűnek mutatja magát, és olvastam, hogy ő valóban gyenge elméjűként maradt a köztudatban. Gondolom, ez már csak amolyan sorozat-béli körítés volt, hogy ő igazából nagyon is ép elméjű, csak azért viselkedik így, mert egyrészt nem bízik senkiben, másrészt meg elmélete szerint, ha egy bolond ember komolyan hoz valami rendeletet, akkor senki nem tudna ellenállni neki. Aztán, hogy ez a valóságban is így volt, vagy csak a dorama lett így érdekesebb, azt nem tudom, de az biztos, hogy Atsu hercegnő nagyon jól viselte azt, hogy hozzá kellett mennie Iesada sógunhoz. Nem egészen így képzelte el az életét, sőt az elején igencsak nehezen viselte, hogy új házban új szabályok szerint kell élnie, de egyrészt, ahogy megszokta, másrészt meg a határozott jellemével kivívta a környezetében élők tiszteletét, és megpróbálta a legtöbbet kihozni a saját helyzetéből. Ez szemmel láthatóan nagyon is irritált néhány embert, de sok kemény szívet meglágyított, mert tényleg olyan jelleme volt, hogy bebizonyította a nőknek, hogy adott esetben ők is érnek ugyanannyit, mint a férfiak. És egy olyan társadalomban, ahol a nőknek még a mai napig sincs ugyanannyi joguk, mint a férfiaknak, ez nagy tett, pláne, hogy akkoriban még annyi joguk sem volt a szebbik nemnek.

Ismét maradjunk Japánban, de most térjünk át az írásra. Amióta Last.fm profilom van, azóta az összes japán dal címét átírtam kanjira, hogy pontos tagek kerüljenek a statisztikámba. Ahogy figyelem a kanjikat, elkezdtem komolyabban nézegetni, foglalkozni velük, azóta már egy jónéhányat tudok fejből, ugyanakkor érdekes, hogy néhány esetben érdemes csak az egyszerűbb kanjik jelentéseit ismerni, hogy a komolyabbaknak kikövetkeztessük a jelentését. Íme egy egyszerű példa:

Ez az "ashita" vagy "asu" (mindkét kiejtés helyes, csak az asu régies), melynek jelentése holnap. Az első kanjiban benne van kicsiben a Nap, és a Hold, a másik pedig a Nap, és én ezt úgy dekódoltam magamban, hogy egyszer le kell mennie a Napnak, és a Holdnak, hogy eljöjjön a másnap. Szeretem a képírást, mert az egyszerűbb kanjik jelentésének kikövetkeztetéséhez néha elég az alapvető japán nyelvismeret mellett a képzelőerő, és a saját logika. Van egy másik kanji, amivel nemrég találkoztam ebben felfedeztem valami érdekességet:

Bonyolultabb leírni, romajival viszont túlságosan szimpla: "Ha", ami magyarul fölényt jelent. Ami miatt felfigyeltem rá az az, hogy a jobb alsó sarkában ott van a Hold kanjija. Ebben az esetben furcsa, hisz az eredeti jelentést sehogy nem lehet társítani az égitestet. Ebben az esetben csak a tanulás segít.

Japánnak lenni kiváltság

Én ma már ennél a gondolatnál jártam. Továbbra is meg akarom szerezni Ichiro Mizuki: Hero wa Never Neba Give Up! kislemezét. Nem tudom, hogy írtam-e róla, de nagyon érdekel a dal, ugyanis YouTube-on fent van egy kicsi részlet a dalból, és nekem nagyon bejött:

http://www.youtube.com/watch?v=KErRBrBuBuI

Aranyosan táncolnak a gyerekek, de inkább a dal fogott meg, nagyon hangulatos, és szerettem volna megszerezni. A kislemez sehol nem érhető el. Illetve egy helyen, de oda meghívó kell, mert csak regisztrációval lehet elérni. Hát akkor úgy voltam vele, hogy akkor megpróbálom az Amazonról letölteni 200 yen egy dal. Nem szeretek letöltésért fizetni, de ez képezhetett volna kivételt. Kicsit nehezen sikerült kisilabizálni, hogy mi micsoda, de végül elértem a végéig. Ám nem engedi letölteni, földrajzi korlátok miatt. ... -_- Anyagi veszteség ugyan nem ért, de maga az indok kicsit kiakasztott. Azt még megértem, hogy a postát nem vállalják be fizikai hanghordozók esetében, mert drága, vagy ellophatják, de hogy az mp3-as letöltéseket miért korlátozzák? Nem mindegy nekik hova jut el, megkapják a pénzt érte. Ilyenkor gondolom azt, hogy japánnak lenni kiváltság, a japán Amazon sokmindent csak Japánba postáz.

Egy kínai lány legendája

Április 1-jén, amikor voltam bagszinál, megnéztünk a Mulant, nagyon tetszett. Akkoriban számomra kicsit szerencsétlen időszakban került a mozikba, mert 1998-ban annyira már nem érdekeltek a Disney filmek. Pedig nagyon jó volt, kár, hogy kihagytam akkoriban. A történet egy legendán alapul, amiről nem tudni, hogy megtörtént-e vagy sem. Amikor megtámadták Kínát a hunok, akkor az összes férfit behívták a seregbe, hogy védje meg a hazáját, így Mulan apját is. Sajnos a férfi nagyon megrokkant az előző csata során, ennek ellenére be kell vonulnia, mert a haza védelme - ezek szerint - fontosabb az egészségi állapotnál. És persze akkoriban a nőknek szinte semmi joguk nem volt az ázsiai országban, különféle rituálékon kellett megfelelniük, hogy jó feleség váljék belőlük, egyetlen feladatuk, a férjüket kiszolgálni mindenben. Mulan ezen a "vizsgán" csúfosan elbukott, aminek bár következménye nem volt, de amikor titkon meglátta, hogy az apja szinte egy lépést nem tud magától tenni, akkor elhatározta, hogy megmenti, és ő maga áll be katonának. Ezzel halálos bűnt követett el, ugyanis Kínában akkoriban halálbüntetés járt annak a nőnek, aki férfinak mutatta magát. Persze egy férfi szabadon öltözhetett nőnek, de kinek van kedve olyan bőrébe bújni, akinek igencsak csorbultak a jogai? Ellenben Mulan csak azért, hogy megmentse az apját, bevonul helyette katonának a csatába. Itt döbben rá, hogy a férfiközpontúnak mondott országában milyenek a férfiak. Talán még ő maga a legalkalmasabb a csatára. És ezt be is bizonyítja. Mindenki őt ünneplni, ám amikor megsérül, és orvoshoz kerül, akkor derül ki, hogy ő lány. A sereg kapitánya kénytelen-kelletlen végre kell hajtsa a halálos ítéletet, ám ekkor valami hirtelen közbejön. A végén, amikor mindenki azt hiszi, hogy Kína megmenekült, és a császár ünneplésre hozza össze a népet, csak Mulan tudja az igazságot, de mivel nő, ezért nem hisznek neki. Bánhatják is, mert támadnak a hunok. Ám hősnőnk egy nagy csellel legyőzi az ellenséges csapatot, és a császár a haza megmentéséért szemet huny hősnőnk női mivolta felett, és kitüntetett szerepet kap az országban, igazi hősként tisztelik ezen túl.

Tényleg nagyon legendás, annyira jól el lehet mesélni. ^^' De miért írtam ezt le? Mert a vaterán megtaláltam a Mulan videokazettát mindössze 200 forintért. Ennyiért bőven megérte. Fényképpel nem tudok  szolgálni, mert anyám magával vitte a gépet Angliába. A XVI. kerületbe mentem érte, úgyhogy a 85-ös busszal mentem el az Örs Vezér terére, majd onnan a 45-ös busszal. Érdekes volt az út, mert az egyik megállónál fel akart szállni egy idősebb hölgy, aki rosszul lett, és elesett, mielőtt felszállt volna a buszra. Szegény, annyira gyenge volt, hogy segítség nélkül nem tudott felállni, úgy segítettek neki többen. Kérdésre nem kért mentőt, semmi szükség nem volt rá. Ezzel a buszvezető dolgát nehezítette meg, mert így addig nem mehetett el, amíg nem jött valami segítség. Aztán végül nem tudom, miben állapodtak meg, többen ottmaradtak mellette, és kb. 10 perc után továbbment. Amikor le akartam szállni, a sofőr megállított, és megkért, hogy tanúskodjak, hogy a hölgy nem kért mentőt, de azt mondta, hogy ez semmilyen következménnyel nem jár, csak ha történne valami... Hát jó, ezen ne múljon semmi. Elmentem a videokazettáért. Nagyon kedves volt a nő, ilyennel mindig élmény üzletet kötni. Visszamentem, még egy kis időt eltöltöttem az Árkádban, és utána mentem haza.

Ha már Ázsia: Nemrég fedeztem fel a Duna TV-n egy dokumentum filmet: Korea, Kína és Japán kultúrájában a története. Ez egy 20 részes sorozat, mindegyik rész egy-egy szeletét mutatja meg a fent felsorolt ázsiai országnak. Csak az egyik részét láttam, a 19. részt, mely az óvodákról szól. És olyanokat mondtak Japánról, hogy lestem. Én azt hittem, hogy a gyerekeket szigorral nevelik, hogy megfeleljenek a családi elvárásoknak, ehelyett azt mondták, hogy az anya nagyon sokat van a gyerekkel, és hogy mennyire fontos, hogy a család nevelje a gyereket, Japánban sokszor még az édesanya is részt vesz az óvodai elfoglaltágokban, ezért sokszor még a munkáját is otthagyja, vagy csak félmunkát vállal. A munkamániás Japánról ezt nekem nehéz elképzelni. De legalább ennyire meglep, hogy a gyereket nagy szeretetben neveli a család, és rendkívül fontos a család jelenléte, mert elméletük szerint (mely igaz is), a gyerek a nevelés 90%-át a családtól kapja, ezért nagyon nem mindegy, hogy mit lát. És ami a legjobban meglepett az az, hogy nagyon törekednek a gyerek egyénisége felszínre törjön, és nagyon hamar megtanítják gondolkodni azáltal, hogy nem mondják meg a választ a kérdésre, hanem rávezetik a válaszra. Ez pontosan az az idealista kép, amit akkor képzeltem el Japánról, amikor még nem ismertem annyira mélyen a kultúrájukat. Utána én úgy tudtam, hogy az egyéniségüket igencsak korlátozottan élhetik meg, és rettegjen, aki különbözni mer. De én őszintén remélem, hogy igaza van a filmnek.

Visszatérve Disney-re: Még két régi videokazettám van: Aladdin és Macskarisztokraták.

Nem, ezeket még nem annak idején vettem meg, nemrég szereztem be a vateráról néhány száz forintért. De nagyon szívesen megvettem volna még akkoriban is, de csak most volt lehetőségem rá. Emlékszem, hogy akkoriban (1993-1994 körül) 1.800 forintba kerültek. Megnéztem most, hogy milyen a belső borítójuk, mert emlékeztem rá videotékákból, hogy különféle Disney videokazetta ajánlók voltak benne. Kicsit meglepett az, amit olvastam belül, nem idézem pontosan, de valami olyasmi, hogy "Biztos, hogy megvan mindegyik a gyűjteményedben?" meg ilyen hasonlók, és elgondolkodtam azon, hogy gyakran hallom, hogy a mai reklámok mennyire nyomulósak, mennyire azon vannak, hogy hassanak az emberekre, azért a régi reklámok sem voltak semmik. Tudták már akkoriban is, hogy a gyerekeket lehet a legjobban megfogni, mert ők még nem látják át, hogy miről szól az egész. Most már meglehet mindegyik az én gyűjteményembe, ugyanis elterveztem, hogy maximum 500 forintért beszerzem a Disney videokazettákat a vateráról. Ennyi pénzért lazán, de elképzeltétek, hogy kb. 20 éve mennyit ért 1.800 forint? Eszméletlen sok, és az Oroszlánkirály már 2.100 forint, míg a Notre Dame-i toronyőr 2.400 forint volt. Persze múltak az évek. Valamikor 2003 táján álltak le a videokazetták gyártásával, akkoriban 3.200 forintért is láttam egy-egy eredeti példányt, hát én mai fejjel maximum (de akkor már nagyon olyan filmet vettem, ami életem álma) 1000 forintot adnék ki egy VHS-ért.

És még nincs vége a videokazetta-történetnek, ugyanis néhány hete a CBA Remízben megtaláltam Ganxsta Zolee és a Kartel: Az első, az utolsó és az egyetlen videokazettát 199 forintért. Ezt egyébként is megvettem volna többért, de így gondolkodás nélkül. Itt nem tudtam megnézni, úgyhogy haza kellett vinnem Békéscsabára, anyámnál megnéztem. Nagyon érdekes volt, legalább 10 éve nem láttam ezeket a videoklipeket, amik felkerültek erre a kazettára, de ahogy néztem, minden jelenet beugrott, és az a régi életérzés a '90-es évek végéről. Eszméletlen volt újra átélni. A Szerb határ felé az első klip, és Döglégy for Prezident az utolsó. De nemcsak emiatt éltem át, hanem még volt a VHS-en több interjú a néhai Z+-ból (számomra a magyar zenetévé már nem létezik), és akkoriban nagyon sokat néztem, zenecsatornát, és annyira feelinges volt újralátni a régi díszletet, és ahogy Ganxsta Zolee beszélt a régi dalairól, mintha most lenne aktuális, totálisan olyan érzésem volt, mintha újraéltem volna a '90-es éveket, amikor igazán jó volt gyereknek lenni. Akkor én még csak hírből ismertem az internetet, és igaz, hogy mára már az életem részévé vált a számítógép, de ahogy elgondolkodok néha, én még a mai napig meg tudnék élni internet nélkül, de ez már a jelenkor velejárója, és jó, hogy van, mert sok jót kaptam az online világtól. Egyébként mostanság nagyon rákaptam megint Ganxsta Zolee zenéjére, most is jó hallgatni a régi dalokat, és bár a 2009-es "Amikor már azt hitted, hogy vége" albuma nem lett annyira jó, de a vadonatúj dala a "mitiszó?!" hatalmas alkotás lett, hozza a régi dalok hangulatát, ami miatt annak idején megszerettem a zenéjét.

BECK

Mindig nagy buli van a karaoke teremben, amikor valamely BECK dal hangzik el. És mivel tetszett az opening, gondoltam, hogy most már nagyon ideje lenne megismerkedni az animével. Leporoltam a USTEAM-es profilomat, és leszedtem a 26 részt. Egyébként iszonyatosan meg vagyok lepve, mert amíg Mystrával laktam a XIII. kerületben, valamiért az FTP-s letöltések nagyon lassúak voltak. Szerintem valamit elállítottam, de azt gondoltam, hogy most is csak kb. 60 kb/s-sel jött le, de most 2500-zal száguldott le, így 35-40 perc alatt lejött mind a 26 rész. O_O Az animéből 4 részt láttam eddig, de már az első rész openingjéből az volt a sejtésem, hogy szeretni fogom ezt az animét, és tényleg. Teljesen a hatása alatt vagyok, már az első perctől kezdve megfogott, és ahhoz, hogy 10-es skálán 10 pontra értékeljek egy animét, ahhoz elengedhetetlen, már az első perctől fogva a hatása alá kerítsen, és azt érezzem, hogy ebből egy nagyon jó dolog fog kisülni. A BECK ilyen, és bár kicsit lassan indul be a történet, mégis minden egyes pillanatban lekötötte a figyelmemet. Mivel eléggé ismert, ezért nem mutatom be, de aki még nem látta, annak ajánlom az Animeaddicts ismertetőt. Egyébként tényleg van egy inspiráló-hatása az animének. :)

Le is szedtem az opening kislemezt a HIT IN THE USA a BEAT CRUSADERS-től. Érdekes, maga a dal annyira nem jött be, áltag japán daltól eltérően meglehetősen szövegszegény, és annak ellenére, hogy csak 2:59 hosszú, mégis unalmassá válik számomra a sok "I was made to hit in America" ismétlés. Ehhez képest engem sokkal jobban szórakoztat a ONE PIECE: BRAND NEW WORLD dala. Az opening erejéig viszont nagyon jó.

És leszedtem a Live actiont is, és nemrég végignéztem. Érdekes, hogy egy átlag live action-höz képest személyes meglátásom szerint lényegesen jobb a színészi játék. Példáu a Nana Live Action ilyen téren hagyott némi kívánnivalót maga után, főleg Oosaki Nana színésznőjének játéka, de a BECK esetében nagyon rendben voltak a színészek. Ami viszont nagyon meglepett, hogy sokkal több a slice of life, mint az animében. Koyuki az animében is elszenved ijimét, de hogy megverjék az osztálytársai, arra nem volt példa. Egyébként durva volt ezeket a jeleneteket látni. Nem azért, mert annyira érzékeny lennék, hanem mert szembesülni azzal, hogy ez a mentalitás Japánban teljesen általános. Aki más, mint a többi, azt kiközösítik, kigúnyolják, rosszabb esetben megverik. És akik ezt lelkileg nehezen viselik, azok kizárják magukat a szociális életből, hikikomorivá válik. Ezért is készítenek több ilyen animét, ahol a nem annyira szépfiú, esetlen főszereplőt kiközösítik, de ő ennek ellenére sem adja fel! Azt akarják érzékeltetni, hogy mindenki tehetséges, és mindenki értékes. És tényleg nem szabad feladni, még akkor sem, ha minden veszni látszik. Mert ami még csak veszni látszik, az még nincs elveszve. Azért még érdemes harcolni. Hát ahogy elvesztette a filmben Koyuki a gitárját, hát tényleg ember legyen a talpán, aki ezen után feláll lelkileg! Érdemes megnézni.

De nem értem, hogy akarták belesűríteni a manga 34 kötetének a történetét 26 részbe, pláne úgy, hogy a manga még csak a felénél járt akkor. Olvasni is kéne, csak nem nagyon szeretek online olvasni mangát, mert ahhoz gép előtt kell ülni, de eredeti kiadványt akár villamoson, és metrón is lehet olvasni. De lehet, hogy ha megnéztem az animét, szakítok ezzel a buta hagyománnyal. ;)

Őrült japán találmányok

Persze pozitív értelemben gondolom az őrült szót, hiszen a japánok köztudottan mindig is a praktikusságra törekedtek. Van néhány csodakütyü, amik szerintem nagyon ötletesek, nem is értem, hogy miért nem szabadalmaztatták világszerte. Persze eddig sem tétlenkedtek, hiszen nekik köszönjük az audio-kazettát (lehet, hogy a mai kisgyerekek, azt sem tudják már, hogy mi az. o_O), a hordozható lejátszókat, a Suzukit, és nem utolsó sorban a Nintendót, valamint a karaokét, mint szórakozást.

Az 576 KByte 2000-ben bemutatott egy pár olyan japán találmányt, melyek lehet, hogy nem tűnnek olyan nagynak, viszont, ha belegondolunk, rendkívül praktikusak. Hat darabot mutattak be, ezekről fogok írni. A képek az 576 KByte DVD-jéből lesznek, onnan print screen-eltem a képeket. Lássuk őket:

Vajazó stift
A szokásos reggeli általában vajas kenyér szokott lenni tejjel. A tejjel, és a kenyérrel még csak nem is lenne gond, ám iszonyatos háborúkat lehetne folytatni a vajjal, köszönhetően, hogy reggelre szinte megfagy a hűtőben, és mire megkenjük a kenyérre. De ennek egyszer-s-mindenkorra vége, köszönhetően a japán elmének, hiszen itt a vajazó stift. Ez a szerkezet leginkább az általános iskolában közkedvelt ragasztókhoz hasonlít külsőre, ám ezzel nem papírokat kell ragasztani, hanem, ha megkenjük kenyérre, minden kínszenvedés nélkül kész a vajas kenyér! Kis méretének köszönhetően bárhova magunkkal vihetjük, hiszen mi sem szebb dolog a természetben reggelizni. Koleszterinszegény étrendet követőknek light változatban is elérhető.

Ramen mini-ventillátor
Még az áltagember számára is köztudott, hogy Japánban alapvető étel a ramen, mely a japán tésztaleves. Közkedvelt, mert rendkívül gyorsan elkészül, és azonnal fogyasztható. Rengeteg Ramen-stand van Japánban, ahova az ember bemegy, szerény összegért megeszik egy tál rament, és már megy is tovább. Csakhogy a ramen nem feltétlen gondolja úgy, hogy őt meg kéne enni, és hőmérsékletével kemény lázadást indít ellenünk. Ám ezen fellángolásokat mostantól könnyen visszaverhetjük, hiszen Japánban közkedvelt az evőpálcikára felszerelt mini-ventillátor, mellyel azonnal ehető hőmérsékletre hűl a tészta. Túl jól dolgozott a ventillátor? Sebaj, ugyanis az evőpálcika tetején található fekete hosszúkás valami nem más, mint egy fűtőszál. Ha hideg lett a tészta, azonnal visszamelegíti. Csak nehogy oda-vissza játszma legyen a ramen-evésből.

Férfi-szoptató
Legalábbis jobb szó nem jutott eszembe erről a találmányról. Japánban a nőknek sokáig nem vol egyenjogúságuk a férfiakkal szemben, ám az utolsó 1-2 évtizedben a sziget-országban óriási mértéket öltő munkamánia és karrierista látásmód a nőket is rabul ejtette, olyannyira, hogy sokszor a saját gyerekükre sincs idejük. Ennek pszichés következményeit ne firtassuk, viszont minden érmének két oldala van, és a pozitív oldalát mi, férfiak élvezhetjük! Bár a szülés élményét még nem találták fel nekünk, de szoptatni már tudunk a képen látható szerkezettel. Ez egy mell-alakú anyatej-tároló, szoptató-szerkezet. A különös alakja révén érdemesebb inkább titokban csinálni, állítom, hogy metrón, vagy vonaton igencsak ferde szemmel néznének ránk, ha elkezdenénk szoptatni csemeténket, de tény, hogy az apaság új szintjéhez érkezett!

Csepegtető-tölcsér
Előzőkben a férfiak voltak fókuszban, ám legyen az ember legyen akár férfi, akár nő, egyvalamire mindenki kivétel nélkül vigyáz: A szemére. Bizonyos szembetegségeket azonban nem lehet elkerülni, óhatatlanul szükségünk van szemcseppre. Ismerős az érzés, amikor csepegtetnénk a szemünkbe, ám akkor reflex-szerűen becsukjuk a szemünket, és az mindenhova megy, csak szembe nem. Ezt a problémát nagyszerűen orvosolja a csepegtető-tölcsér, mellyel minden találat telitalálat! És mint látható, eme remek találmányt a szemüvegesek is tudják használni. Mindenképp örömteli, hogy bal- és jobbkezes verziója van. Ám vigyázni kell, ha az utcán akarjuk használni, mert ha elered az eső, mert akkor felhígul a szemcsepp.

Esőkabát-esernyő
Ha már eső, itt van még egy hasznos találmány, elsősorban nőknek. Amennyiben esti mulatságra megyünk, köztudottan a nők imádnak órákig készülődni a fürdőszobában, ám ha elered az eső, akkor lőttek az estének. Egészen mostanáig, hiszen itt van az esernyő, mely esőkabáttal van ellátva, így hiába a hatalmas monszuneső, vagy tornádó, delikvensünk biztosan védelem alatt marad. Egyetlen hátránya: Teljesen zárt, így bár lehet, hogy teljesen védve van az időjárás viszontagságaitól, de hogy bújik ki belőle? Legalább a sminkje teljesen rendben lesz.

WC-papírzsebkendő
Az eső ugye nemcsak nők sminkje ellen indít orvul támadásokat, hanem az immunrendszerünk ellen is. A nátha szükségszerű velejárója az orrnyálkahártya intenzívebb működése, melyet papírzsebkendővel remekül láthatatlanná lehet tenni. De természetesen mikor hagyjuk otthon a zsebkendőnket, ha ne akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, vagy ha viszünk, akkor elégtelen mennyiségűt. És akkor kénytelenek vagyunk a kezünket aktiválni egyéb nem éppen esztétikus módszerekkel. Ám ez már a múlté! Azért tessék megnézni a képet, nátha legyen a talpán, mely elbír ekkora guriga papírzsebkendővel! És ez még nem minden! Találmány több funkciós, ugyanis, ha fordítva viseljük, akkor egyéb biológiai szükségletek elvégzésére is alkalmas.

Hát ennyi lenne. És ha már az 576-ból van, akkor értekeznék egy rövidet a 2000-es korszakról. Azt mondják, hogy a '90-es évek közepe volt az 576 KByte magazin fénykora, és utána kezdett el hanyatlani. A fénykora-részével egyetértek, a mondat második felével nem egészen. Az igaz, hogy nagy változáson esett át a magazin, de szerintem iszonyatosan hangulatos volt. A nagy változás 2000 elejére esett, ugyanis addig a magazin tűzött, 60 oldalas volt, viszont, hogy tartsák az akkori gamer-magazinok trendjét, az újság 100 oldalas lett, és az árát megduplázták. 398 forint volt addig, utána lett 796 Ft. A magazin érezhetően más stílusban kezdett megjelenni, de szerintem sokkal hangulatosabb volt. Bár, hogy problémák vannak, azt már akkor lehetett tudni, hiszen a 2000. júliusi számban több képben mutatták, mekkora halom előző havi 576 KByte-ot küldtek vissza. Kétségtelen, hogy aggodalomra adott okot, de szerintem a szerkesztők kitettek magukért. Én az igazi hanyatlást 2002-től éreztem, amikor szinte havonta cserélődtek a főszerkesztők, az újság arculatán is kb. ekkora lendülettel változtattak, kiült a magazinon, hogy óriási belső viták voltak anno. Aminek meg is lett az eredménye: 2002. decemberi szám volt az utolsó.

ShibuyaCon

A MAT egy mérsékelt sikert követő 2010-es Őszi AnimeCon, és egy meglehetősen jó japán kiállítás után új erőre lelt, és új rendezvénnyel jöttek elő. A Garay üzletházban megrendezett ShibuyaConon szerintem meglepően sokan voltak, és összességében azt lehet mondani (bizonyos embereknek, de erről nemsokára), hogy jó volt.

Én már péntek este elmentem, mert felajánlottam a Wiimet, a New Super Mario Bros. Wii játékot, a NES-es Super Mario Bros. / Duck Hunt játékot, és a NES zappert a konzolrészlegnek segítségül, cserébe járt egy VIP jegy. Már akkor lázasan készülődtek, beszélgettek, jó érzés volt látni őket. Kicsit későn indultam el, ezért félek, hogy már nem fognak beengedni, ezért a 99-es busszal mentem el a Határ úttól a Golgota térig, majd onnan a 24-es villamossal a Keletiig. Visszafele meg a 79-es villamossal a Dózsa György útig, majd metróval a Határ útra.

Szombaton már fél 4-kor felébredtem hajnalban. Azt hittem, hogy nem fogok már visszaaludni, de fél 5-kor csak lefeküdtem, egészen fél 9-ig aludtam. Összekészülődtem, fél 10 fele elindultam. Amior 10.15 fele megérkeztem, már akkor sokan vártak jegyért, de a sor nem ment. Az utolsó napokban kiderült, hogy csak 500 embert engedhetnek be a megígért 1.500 helyett. Úgyhogy nagyon nem ment olajozottan a bejutás. Azt nem gondolnám, hogy a MAT hibája lenne, mert mi érdekük lenne tartani a sort, ha jegyek vannak? Csak saját magukkal szúrnának ki. Mondjuk nekem a VIP jegy miatt nem kellett sorban állni, másik helyen adták azokat, így gyorsan feljutottam. kb. 500-an voltunk fent, de ezen túl még rengetegen várakoztak a jegyre, délutánra szépen lassan el lehetett adni mindet. De azokra gondoltam fentebb, hogy "bizonyos embereknek", akik hamar feljutottak. Mert egész jó volt a ShibuyaCon, legalábbis abból, amit láttam, abból ezt tudom mondani. Az előadások, amik érdekeltek, jók voltak, a konzol-részleg nagyon jól sikerült, a karaoke meg... Az a helyzet, hogy lehet ujjal mutogatni az Adarnára, hogy ennyivel jobb karaokét csinálnak, de ne felejtsük el azt sem, hogy ez nagyrészt társaságfüggő. Az Adarnás karaokékon van egy összeszokott társaság, akik rendszerint sokat énekelnek, és ők csinálják a hangulatot. Ami meg nagyon nehéz helyzetben van, hiszen neki nincs ilyen társasága, itt még 65× eléneklik a Pokémon főcímdalt, 40× a Dokuro-chan openinget, így aztán nagyon van változatosság, de ahogy elnéztem (az előadások a szomszéd teremben voltak, és üvegfal választotta el a két termet egymástól) Bleach-ből, és Vampire Knight-ból sem volt hiány. Úgyhogy még nem az igazi, de itt is csak egy összeszokott társaság kéne. Én most nem énekeltem semmit. Egyrészt mert nagyon sovány volt a lista, amiből választani lehetett (lehet, hogy ezért sem voltak annyira változatok az előadói kínálat?), másrészt, meg nem volt hangulatom. Bár gondoltam, hogy esetleg egy Slayers számot, de végül mégsem. Vártam az Adarnások közül kik jelennek meg, ahhoz képest, hogy többen is ígérkeztek, csak Amina, Gh0sT, Leea és Tsuki voltak. Leea és Tsuki énekelt egyet közösen, a "Chiketto wa Sold out, gomen" dalt, ez a szöveg van benne, a címét nem tudom, meg hogy melyik animéből van. Ezt a sort is csak onnan tudom, hogy Leeának ez a személyes üzenete. Amina énekelt még egyszer, a Gundamből a Akatsuki no Kuruma című dalt. Eszembe is jutott, hogy leszedtem magamnak a kislemezt, de még nem jutottam el odáig, hogy meghallgassam. De Chihiro Yonekura által maradt meg bennem, eredetileg a FictionJunction YUUKA énekli. De azért nem hallgattam meg, mert az énekesnőtől leszedtem még egy kislemezt (Silly-Go-Round, .Hack Roots OP), és az nekem nem jött be, és féltem, hogy az Akatsuki no Kuruma sem fog tetszeni, de így, ahogy hallottam a zenét, mégiscsak nagyon jó. Amina előadását meg felesleges elemezni, akik látják és hallják, azok tudják.

Több érdekes előadás volt, ami tetszett is. Mindjárt az első a NANA animéről szólt. "A sorozat mögött meghúzódó japán valóság" címet kapta, amire már az anime nézése közben is felfigyeltem, és beszélgettem is róla az egyik mexikói ismerősömmel, aki szintén nagy animés, szerinte is sok párhuzamot lehet felfedezni. Sajnos nem tudtam végig ottmaradni, mert a konzolszobában jelenésem volt Super Mario Bros. verseny ürügyén, de reménykedek abban, hogy készült felvétel az előadásokról. A második, ami érdekelt, az a "2011. március 11, túlélni egy katasztrófát". Nagyon jó volt! Egy Japánban élő magyar nő tartotta az előadást, aki épp kint volt azon a végzetes napon, de valami hihetetlen jól beszélt. Képekkel, és videókkal illusztrálta a mondanivalóját, nagyon hatásos volt, elgondolkodtató, hogy melyik másik nép viselne ennyire higgadtan egy ekkora természeti csapást. A nap végén volt még egy "hogyan nőj fel az animék szerint" című előadás, melyen már nem maradtam, mert már haza akartam jönni. Nem tudom, milyen lehetett, de a címe alapján ilyen nap végi lazításnak tűnhetett, komolytalannak, de aztán rájöttem, hogy azért az animék sok POZITÍV értéket mutatnak a gyerekeknek, így nagyon érdekes előadás kerekedhetett ki, de már nem maradtam.

A konzol részleget meg bagszi szervezte, meglehetősen jól sikerült, jó ötlet volt beszervezni retro konzolt, nagy érdeklődés volt rá, még az idősebbek körében is. Nagy volt a szórás egyébként korosztály terén, láttam egy-két érdeklődő nyugdíjast is! Tehát nem tudtam maradni a NANA előadáson végig, mert 11.30-kor volt a Super Mario Bros. verseny. Ahogy írtam, ennek az volt a lényege, hogy az első pályán, aki végigmegy, anélkül, hogy meghal, és a legtöbb pontot gyűjti össze, az nyer. 8-an indultunk, 5-en meghaltak. Csak Krisi, Kristóf és én vittük végig, és én nyertem meg, valami 39.150 ponttal a végén. Krisi ott szúrta el, hogy ahol el lehet lökni a Koopa Troopát, hogy a Goombákért halmozódó pontokat kapjon, az ellenkező irányba lökte el véletlen. Kristóf ügyes volt, csak sok mindent kihagyott. Én meg beszereztem mindent. Az egyetlen izgalmam az volt, hogy meg ne haljak, de túléltem. Jó kis verseny volt, gyorsan lement. Poénos oklevelet kaptam, már csak ezért is megmutatom. A második a Duck Hunt verseny volt, ezen már nem én nyertem. Megnéztem a bagszi által hozott Wiire hackelt Duck Huntot, hát nagyon szép volt. Csak a Wiimote-ot kellett használni, és az A-gombbal kellett lőni, de ami külön poén volt, azok a miniatűr kacsák. Vagy kacsafiókák? Elpoénkodtunk rajta. Pluszba még, hogy ne kelljen megerőltetni magad különösen, célkereszt is volt a képernyőn, hogy tudd hova lőssz. Úgyhogy érdekes volt, de maradtam a NES-es verziónál. Kicsit szervezetlen volt a verseny, bagszinak időközben jutott eszébe, hogy egyáltalán meddig vigyük el az egészet, mert a 100-as szintig elvinni (már ha valaki el tudja), azért eléggé időigényes. Végül úgy döntött, hogy a 20-as szintig kell csak elvinni. Ez is eltartott egy darabig. Én a 12-es szintig jutottam el, valami 204.500 pontot gyűjtöttem össze. A Brawl verseny jó volt, bár nem tudom, hogy oldották meg 14 fő esetében az egyenes kieséses rendszert, én már az első körben kiestem. Sőt, csak hogy tovább halmozzuk az élvezeteket, elsőként játszottam. El is követtem egy nagy hibát, annyira nem is érdekelt az egész. Utána, hogy őszinte legyek, különösebben nem érdekelt a verseny lefolyása, de Ricsi nyert. Még Naruto verseny volt X360-ra. Egyébként 3 Wii volt, 1 NES, 1 X360, 1 PS3, és ha jól tudom 2 vagy 3 PS2. Nos igen, egy Nintendós esetében várható, hogy a Nintendo kerül túlsúlyba. Sokan játszottunk, nagy volt az érdeklődés a konzolok iránt.

Kevés árus volt kint, háttérinformációk ismeretében sajnos nem csoda. Kint volt a sokak által kedvelt ázsiai (talán japán?) árus, aki nagyon sok plüsst hozott, most sem okozott csalódást. Ami meglepett, hogy japán CD-ket is hozott? Talán van Hayashibara Megumi, Okui Masami, netalántán JAM Project? Sajnos egyik sem volt, viszont, amin meglepődtem, az Ayumi Hamasaki: Rock 'n Roll Circus CD. Ha lett volna rá pénzem, szerintem megvettem volna. Meg volt még BEST HIT NARUTO, ami még megállított, de döntő többségében OST CD-k voltak. Mondjuk a CD-k eredetiségében kételkedtem, mert nem a japán CD-ken megszokott szöveg volt olvasható a fentebb említett CD-ken sem (pl. nem volt rajta a megjelenési dátum, ami minden japán CD-n rajta szokott lenni), az egyik OST CD-re rá is volt írva, hogy Made is Taiwan. Hát az nem japán. Meg kint voltak még azok is, akik japán nyelvkönyveket szoktak árusítani, többek között az általuk készített Hiragana és Katakana oktató füzet, ahol megtanulhatjuk a karaktereket leírni. Elég olcsó volt, ráadásul 20% kedvezménnyel 720 forint volt, gondolkodtam is rajta, hogy megvegyem-e, de úgy döntöttem, hogy inkább elviszek egy névjegykártyát, azon rajta van a cím. Kajára kellett a pénz, de ha majd lesz egy kis tartalék, akkor felkeresem őket. Kár, hogy Budafokon vannak, nem könnyű Kispesttől eljutni oda.

Összességében jó volt, amik érdekeltek, azokról jókat tudok mondani. A DDR-ről, vidéki klubok versenyéről szerintem majd mások írnak. A nap végére már nagyon untam magam, ezért is jöttem haza, de hogy bagsziék mennyire elfáradtak a nap végére, az volt még szép. Egy órás alvás után, reggel 6-ra menni szervezni egészen 20 óráig, talán túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy megállás nélkül... Úgyhogy kemény napjuk volt. Hogy jól sikerült-e (látszólag igen, mert szemmel láthatóan sokan voltak), és hogy lesz-e ennek a MAT részéről messzemenően pozitív következménye, az a jövő zenéje, én a legjobbakat remélem nekik. :)

Japán népmesék és sok minden más

Múlt hét óta lehet kapni a Metropol népek meséi sorozat keretén belül a japán népmesék kötetet. Én megvettem, mert kíváncsi voltam, hogy milyen. Aranyos történetek vannak benne, így a felét elolvasva. Az illusztrációk élethűek. Az ára meglepően kedvező. Már ahhoz képest, hogy az ilyen sorozat-könyvek rendes árai olyan 1500 forint körül mozognak, ez csak 1200 forint volt. Valamint a Mondo magazin májusi számával gazdagítottam magam.

Megvettem magamnak szombatra a MondoCon jegyet, hétfőn nem volt pénz a két naposra, meg mivel a vasárnapi nap rend szerint nem szokott nekem valami jó lenni, ezért nem vettem meg vasárnapra. De félretettem egy kis pénzt arra az esetre, ha a szombati nap nagyon jó lesz. Az biztos, hogy nagyon kíváncsi leszek a karaokésok által szervezett énekversenyre, hogy ez most mennyivel lesz másabb. Én végül nem neveztem, nem jutottam el odáig, hogy hangfelvételt töltsek fel, pedig amikor Tukeinon mondta, hogy egy férfi nevező sincs, örömmel ajánlottam magamat, mint utólagos nevező, de hát a szabály az sajnos szabály. Meg amúgy sem tudom, hogy mit énekeljek, amit szívesen énekelnék: Elvandia Story: Lion no Tsubasa, az meg női dal, azzal megint az utolsók között végeznék, úgy meg nem sok értelme van nevezni, ha borítékolható a helyezésem. Bár elképzelhető, hogy hagyományosban fellépek vele, ha lesz rá idő. Azon vagyok meglepve, hogy baromi kevés idő van hagyományosra. Azt eddig is tudtuk, hogy az énekverseny komolysága miatt, hogy meg lesz kurtítva a hagyományos karaokéra szánt idő. Szombaton lesz rá kb. 5 óra, vasárnap meg 2 és fél óra. És ahogy nagyobb anime rendezvényeken lenni szokás, nagyon sokan jelentkeznek hagyományosra. Nagyon kíváncsi leszek, hogy fognak alakulni az események.

A Wii Fit hatása kezd komolyabban érződni! Na sajnos nem kifejezetten a kilókban, mert azok nagyon lassan mennek le, arról nem is lelkesedve, hogy hétvégén azért sokat ettem, köszönhetően zsida anyagi bőkezűségének, ugyanis mindhármunkat meghívott valami kajára. Szombaton kínai étterem. Kipróbáltuk itt a 19. kerületben a József Attila Nagysándor József utca sarkán levő kínai éttermet, hát akkora adagot adnak 720 forintért, hogy 14.30 körül mentünk be, és 22 órakor is csak azért ettem, hogy mégse feküdjek le üres gyomorral. Vasárnap meg Burger King Whopper menü, majd amikor bagszinál voltunk, 1-1 pizza jár mindenkinek, vacsorára meg a bolognai spagetti alapanyagait is ő vásárolta meg nekünk. Így sajnos nem csoda, hogy egy kilót híztam... De most már tartom magam. De az biztos, hogy mozgás terén már most érezhető fejlődés, hogy most kezdi meghozni a gyümölcsét annak az akaratnak a magja, mely gimnáziumban megvolt bennem. Ugyanis elég sok gyakorlatot nem tudtam (rendesen) megcsinálni, viszont a tanár értékelte az igyekezetemet, és kettes helyett, mindig hármast adott. A futás időtartamát fokozatosan emelem, bár ami meglep, hogy a hullahopp karikázás jobban megy. Az nekem valamiért nagyon nem ment az elején, mindig csak 5 körzést tudtam megcsinálni, aztán leesett a karika, úgy voltam vele, hogy hát nem mehet minden, de tegnapi próba után sikerült 55-öt megcsinálni, és lényegesen jobban ment. Ez magamhoz képest szép fejlődés, még akkor is, ha tudom, hogy az igazán jók 350 körülit csinálnak meg. Az egyensúlyom meg tényleg javult, bár azért a mai body test szerintem eléggé inkorrekt volt. Az volt az egyik feladat, hogy álljak az egyik lábamon, és közben tartsam az testsúlyomat 50-50% körüli tartományban. Az volt rossz, hogy felemelem a bal lábamat, és átment 0-100% körüli értékre, és azonnal lefújta az egészet. Hát nagyon szépen köszönöm... Így nem csoda, hogy a Wii Fit koromat ma 47 évesnek írta ki. De a jóga gyakorlatok is elég jól mennek, voltak bizonyos pózok (pl. Sun Salutation), ahol szabályosan remegett a lábam az elején, de most már nem. Úgyhogy mindenképpen hasznos. A Muscle Workout meg lassú, de biztos fejlődést ígér. Azon nevetek magamban, amikor mondja az edző: "Try to imagine your ideal body". Ahhoz dolgozni kell még egy kicsit. De ami késik, nem múlik.

Kínai pop zene

A húsvétot Békéscsabán töltöttem anyukámnál, ott volt a nővérem családja is. Jó volt újra látni őket. A nővérem férjének előző házasságából született lányát most láttam először. Eddig Kínában élt, tavaly tavasszal költözött fel Angliába, nem csak a jobb élet reményében (talán most már nem kell amiatt onnan elmenni Kínából), hanem segít az apjának is Tai Chi és KungFu órákat tartani. És ő most jött először Magyarországra. Nagyon rendes aranyos lány. Szereti a kínai pop zenét, és mondtam neki, hogy a japán zene mellett egyre inkább nyitott vagyok a többi ázsiai pop zenére is, így mutatott egy pár kínai zenét, amit szeret. Előadókat nem tudok mondani, de tetszetős. Nagyon jó, nagyon hasonlít a japán pop zenére hangulatában. Át is másoltam egy jó párat a gépemre. De azt megmondom őszintén, hogy meglepett, hogy ekkora különbség van a kínai és a japán nyelv között beszédben. A lány mondta is, hogy bár szereti az animéket, de a japán zenét nem szereti, mert rossz neki, hogy nem érti. Bár szerintem nem csak ez a rossz. Mutattam neki Tomoe Ohmi kislemezeket, és megpróbálta az énekesnő nevét elolvasni kínaiul (kanjival ez a neve: (近江知永)), de nagyon zagyvának tűnhetett neki. Vicces szituáció volt régebben, amikor egyszer anyámmal voltunk kint Angliában, és ott a Tescóban vettünk egy pulóvert nekem, azokon voltak japán kanjik. Hazamegyünk, amikor felpróbálom, a nővérem férje elkezdi olvasni, mi van a pulóveremen. Egyszer csak azon kapja magát, hogy tök hülyeséget olvas, akkor esik le neki, hogy japánul van. Akkor mondta azt, hogy a japánok  is csak átvették az írásukat, de teljesen megbolondították a jelentésüket. Ezen azért megmosolyogtam. Szerintem az egész olyan, mintha a japánok fogták volna a kínai karaktereket, és bedobták egy keverőgépbe, és amit kiad, az egy japán szó lesz. Egyébként a lány is szereti az animéket, bár ő inkább a movie-kat szereti. A hosszú animéket kifejezetten nem szereti. Mondta, hogy kb. 200 részig nézte pl. a Narutót, de mindig várta, hogy mikor lesz vége, de még egy harc, még egy filler, és már elege volt, és abbahagyta. De összességében nem tudtunk sokat beszélgetni, mert mind a ketten bizonytalanok vagyunk, ha angolul kell beszélni. ^^'

Okui Masami a földrengés után

Annyira megijedtem, de komolyan. Ugyanis Okui Masami volt az utolsó a JAM Project tagok közül, aki életjelet adott magáról, de hála istennek jól van. :) Életemben először mondom azt, hogy a Twitter jó dolog. :D Oda írt, hogy sietett haza, miután az Animelo Summer Live 2011-es konferencia alatt megrengett a föld, hogy mi a helyzet a házával. Hála istennek, megvan, de ablak, váza, és minden, ami üveg, ripityára tört. Zongorájában lett kár, meg minden kotta, minden ilyen jellegű papírja szanaszét volt, hatalmas rendetlenségről ír. Bár sokkal jobban aggódott a macskája miatt, ugyanis az a házban maradt, szegényke meg annyira megrémült, hogy csak nagysokára került elő, hiába kereste az énekesnő. Most takarít. Áram van, gáz nincs, nem tud fűteni, igaz, nincs már annyira hideg Japánban sem, de azért 14-15°C-ot teljes erejével beengedni csak nem kellemes. De az a lényeg, hogy nincs semmi baja. :) Sőt, a híreket, képeket elnézve, azt kell mondjam, hogy ő még szerencsésen megúszta.

Földrengés Japánban

Iszonyatos mértékű, becslések szerint 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Japánt. Itt lehet percről percre olvasni a történteket. Nagyon durva, hogy az egyik erőmű is meghibásodott, így a környékről evakuálni kellett az embereket.

Igazából amiért írok az egészről, mert az Okui Masami fórumon máris kezdtek aggódni a JAM Project tagjaiért. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, ezt már másik végletnek tartom, de lehet, hogy ők is azon a környéken élnek, ahol történt ez a tragédia. Na most, egyedül eddig Masaaki Endoh adott életjelet magáról, ő jól van. Okui Masami pont az Animelo Summer Live 2011 sajtótájékoztatóját tartotta, amikor megrengett a föld. Állítólag látták azóta... Többiekről nem tudni semmit. Szegénynek holnapután van a születésnapja. De csak nincsen már komoly baja egyiknek sem.

Most ahogy írom ezeket, azért én is elkezdtem aggódni, de nem szeretnék egyikőjük halálhíréről sem beszámolni...

Hayashibara Meguminak volt egy földrengéses története. 1995-ben, amikor felvették a Machi he Deyou című dalát, a felvétel alatt rengett meg a föld. Akkor nem lett baja senkinek, de a felvételeket napokra kellett szüneteltetni, mert elromlottak a gépek.

SZERKESZTÉS

Hála Istennek, mindnyájan jól vannak. Lydiát meg majd leszidom, mert bogarat ültetett a fülembe. :D Nem, nem bántok senkit, csak én eléggé aggódó típus vagyok, sőt, hovatovább hajlamos vagyok a legrosszabbakra gondolni. Ezért is írtam azt, hogy nem szeretnék senkinek a halálhíréről beszámolni, de szerencsére nem is kell. ^^

De amiket képeken láttam, hogy mi van most Japánban, az leírhatatlanul szörnyű. Ahogy a városon átmegy a víz, és tényleg magával visz mindent, ami az útjába kerül. És milyen lehet megélni ezt... A CDJapan írta a Facebookra, hogy nagyon ijesztő volt a földrengés. Ott sincs senkinek semmi baja, mindenki megnyugodott, de akkor nagyon ijesztő volt. Ilyenkor tudok csak igazán hálás lenni azért, mert nem egy ilyen helyen élek, el nem merem képzelni, milyen lehet olyan helyen élni, ahol gyakorlatilag bármikor megrenghet a föld. Bár a Japánok erre biztosan ki vannak képezve, mit tegyenek, ha földrengés van, nem hiába bújik mindenki asztal alá, nehogy rájuk dőljön bármi is.

Japán, és ami mögötte van

Amikor 2006-ban megismerkedtem a japán zenével, és az animékkel, látva, hogy mennyiféle anime van, és hallva, hogy még ma is dívik ott az igényes zene, azt hittem, hogy ez az ország, ahol megtalálhatom a számításomat, azt hittem, hogy ez az a hely, ahol tere van az egyéniségnek is, hiszen azt láttam, hogy az emberek rendkívül módon tisztelik egymást.

De ahogy azt a Móricka elképzeli... Persze a légvár folyamatosan omlott le, amikor kezdtem szembesülni azzal, hogy a japánok egy része nem szereti az animéket, sőt lenézik azokat, akik ezt szeretik. Ez volt az első képzeletbeli pofon, aztán jött az, hogy beregisztráltam egy nemzetközi közösségi oldalra (nem, nem a Facebook, hanem Interpals. Ez kifejezetten ismerkedős, barátkozós közösségi oldal) és kíváncsi voltam, hogy milyen japánok vannak. Egy részének a profiljában valami hasonló szöveg áll: "Nem vagyok anime rajongó, és hagyjanak békén az animékkel!" Biztos, hogy ez az a japán közösség, ahol milliárdnyi mangát adnak el évente? Tettem fel magamban a kérdést. Persze, nagyon okos válaszaim most sincsenek, inkább ellentmondásos összefüggések. Ugyanis a MAT-os tárlatvezetésen azt is elmondták nekünk, hogy Japánban, ahol az emberek rohannak, mert pontosnak kell lenni, és nincs idő a hiteles érzelmek kimutatására, szinte mindenki kötődik lelkileg egy anime karakterhez. Mert legalább ő meghallgatja, társaságában nyugalmat lel. És talán valahova ide lehet visszavezetni, hogy közösségi oldalakra kiírják a japánok, hogy az animékkel hagyják békén, mert aki ott anime rajongó, azzal nincs valami lelkileg rendben, annyira belemerült az animék világába, hogy szinte már csak bennük találja meg azt a lelki békét és nyugalmat, amit az animék nyújtanak neki. A történelmi Japánban a zen-buddhizmus az egyén tiszteletére tanította az embereket, és ez valahol ma is megvan, ugyanakkor a szigetországban a csoportszellem mára mindennél fontosabb lett. Szerintem azért, mert a csapatszellemmel magyarázzák, hogy miért lettek ekkora gazdasági nagyhatalom, de ha szétnézünk, hogy mi van a felszín alatt, rá kell jönnünk, hogy az, ami Japánban fénylik, az sajnos nem arany.

A csapatszellem Japánban annyira erős, hogy az egyénnek, mint olyannak, sokszor nincs tere. Szinte világszerte elterjedt iskolákban a gyengék terrorizálása, de Japánban mindennél erősebb ez a jelenség. Külön neve is van: Ijime. Erre nincs megfelelő jelentés, talán az iskolai agresszió fizikai, és lélektani megjelenése áll hozzá a legközelebb, mint fogalom. Aki különbözni mer a többitől, azt kiközösítik, lenézik, csúfolják. Bár nem is a különbözés az ijime fő oka, hanem, hogy Japánban már általános iskolától, sőt óvodától kezdve már arra tanítják a gyerekeket, hogy ők majd a japán társadalom részeivé fognak válni, és ennek normái szerint kell viselkedniük. Aki ettől eltér, azt kiközösítik, kvázi ijimét szenved el. Ez mára teljesen hétköznapi dologgá vált, minden japán iskolában fellelhető, de senki nem beszél róla, nehogy romoljon az iskola hírneve. De Japánban minden a csoportról szól, azt hangoztatják, hogy viselkedjünk úgy, mint a többiek, a csoport az az "erő", ami előrevisz. És innen gyökerezik a probléma véleményem szerint. Hogy az egyén, mint olyan, annyira el van nyomva, hogy az, aki ijimét szenved el, az gyakorlatilag teljesen egyedül marad, mert még azok sem állnak ki érte, akik nem nézik jó szemmel az ijimét, de nem lépnek fel ellene, mert félnek, hogy ők lesznek a következő áldozatok. És sajnos ezért van az, hogy az ijimét elszenvedett embernek két út van kijelölve. Az egyik az öngyilkosság. Japán világelső az öngyilkosságok számában. A miértre valószínűleg ez a válasz.

És aki túléli? Abból hikikomori lesz. Nagyon nincs harmadik út, mert ott megbélyegzik az embereket. A hikikomori, aki esetleg nem tudná, az a társadalomtól visszavonult ember. Köztudottan Japán egyik másik nagy "népbetegsége" a csapatszellem túlmisztifikálása mellett a rettenetes nagy értelmetlen hajtás. Te ott csak akkor vagy valaki, ha az ország legjobb iskolájába, egyetemébe jársz, hogy aztán a legjobb munkád legyen. Ja, és hogy mivel jár bekerülni, és bentmaradni az ország legjobb egyetemei közé? Rendkívül kemény felvételivel, és a vizsgaidőszakban embert próbáló vizsgákkal, és tanulással. Aki nem jut be az egyetemre, az felkészítőre jár, hogy egy év múlva bejuthasson. De sokakat annyira megvisel lelkileg, hogy nem jutottak be, hogy ettől képesek hikiomorivá válni. És nem maguk miatt, hanem a családjuk miatt, ugyanis elsősorban a család miatt kell a legjobb egyetemet elvégezni, nemhogya család jó hírneve romlana azzal, ha a gyerek nem végezné el az egyetemet, majdhogynem szégyenfolt lenne. És Japánban a szégyen rosszabb a halálnál. És a diákok próbálják leplezni, de valóság beleőrülnek a hajtásba. Nem véletlen lett felvételi és a vizsgaidőszak "összefoglaló neve" a Jukenjigoku (受験地獄; vizsgapokol) mert egyszerűen akkora a nyomás, és a stressz a diákokon, hogy aki nem bírja, az visszavonul a társadalomtól, hikikomori lesz. A japán társadalom, és a szülők kergetik ebbe a szörnyű helyzetbe a gyerekeket. A társadalom a stressz miatt, a szülők meg azért, mert félnek segítséget kérni, nehogy megszégyenüljenek. Azért nem kicsit lettem dühös magamban, amikor ezt olvastam. Sőt, meg is fordult a fejemben, hogy ha tehetném, én olyan Csernus Imrét megszégyenítő stílusban tartanék előadást a japánoknak, hogy segítséget kérni NEM SZÉGYEN, sőt, ne adj Isten, megoldódna a problémájuk, és minden sokkal jobb lenne. Senki nem az Olümposzról jött. De mivel még segítséget kérni is szégyenfolt, ezért nemhogy a hikikomorit szenvedő gyerekek szülei nem próbálnak meg segíteni rajtuk, hanem még asszisztálnak is neki. Az ajtaja elé viszik a ennivalót, ugyanis annyira elzárkózik a társadalomtól, hogy még a saját családjával is kerül mindenféle kapcsolatot. A konyhába, mellékhelyiségbe, legfeljebb éjszaka megy ki, nehogy találkozzon bárkivel is.

Az, hogy a társadalom teszi hikikomorivá az embert, arra ékes példa egy 30 éves férfi esete, aki Thaiföldre költözött, és az ottani társadalomba bele tudott szocializálódni. Az egyik legdurvább példának egy 17 éves fiú esetét tartom, aki a lakás konyhájába zárkózott be, és nem volt hajlandó kimenni onnan, se beengedni oda senkit, ezért a család új konyharészt építtetett a házhoz.

Ez a két példa is remekül fémjelzi azt, hogy mekkora problémával álluk szemben, és az csak olaj a tűzre, hogy óvatos becslések szerint is kb. 300.000 hikikomori van a szigetországban, de sokan mondják azt, hogy legalább ennyien nem merik felvállalni, hogy van ilyen a családjukban, ezért mások szerint 1 millióra is rúghat a számuk. Ebből is látszik, mekkora a baj, és amíg a Japánoknak nem változik meg csírájában a gondolkodásuk, nem jönnek rá, hogy alapból rossz az, amit csinálnak, addig a helyzet nem is fog változni. Hiába ért el nagy sikereseket is ország, lett a világ második nagy gazdasági hatalmas, ha közben mi van mögötte...

Ezen post megírásában segítségemre volt a japán felderítő oldal, nagyon jó, teljesen más szemszögből mutatja be a szigetországot. Különösen az alábbi két postot ajánlom figyelmekbe:

Ijime, azaz miért is legyünk egyformák
A Hikikomori jelenség

Mondjuk én most ettől nem lettem Japán-ellenes, meg hasonlók, csak helyén tudom a dolgokat. Talán a Neon Genesis Evangelion mutatja ezt a példát a leghűbben, hogy Japánban mekkora a baj. Az alaptörténet ismert, adott a főszereplő srác, Hikari Shinji, aki 14 éves, élné a kamasz életét, egyszer csak odamegy hozzá az apja, hogy feladata van, megmenteni a Földet. Hogy a gyerek közben min megy keresztül lelkileg, az már teljesen mindegy... Hiszen csapatszellemet erősítő feladata van. Biztos vagyok benne, hogy Japánban nem is kell 14 évesnek lenni, hogy valakiben az élet nagy kérdései pörögjenek. Egyfajta ellenpélda egy másik anime, a Naruto. Igen, ha hiszitek, ha nem, lehet mélyebb értelmet adni az animének. Ott ugye eleinte hárman vannak. És Naruto elszántsága arra kívánja ösztökélni a fiatalokat, hogy bármekkora nehézség is táruljon eléd, fel kell állni, és meg kell birkózni vele. Nem véletlen, hogy az anime főszereplők is többnyire 14-16 évesek, ugyanis ezt a korosztályt akarják cselekvésre sarkallni.

Biztos, hogy még nagyon sok mindent lehetne a témáról beszélni, de most így hirtelen ennyi futotta belőlem. Nagyon jó dolog az anime, sok mindenre megtaníthat minket, de ésszel rajongjunk érte!

Shounen fight

Több napos unszolásomra végre átjött bagszi. Már ő is kíváncsi volt az új albérletemre, csak soha nem jutott ideje eljönni, de ma itt volt. Először Mario Kartoztunk itthon, de nem is maradtunk sokáig itt, jártuk a várost.

Először enni akartunk, ezért elmentünk a WestEndbe a Burger Kingbe. Nekem nagyon ízlik ez az X-tra Long Chili Cheese szendvics, mondtam is bagszinak, hogy félek, hogy függő leszek. Miután fizettünk, leültünk egy ázsiai csoport mellé. Nekem első dolgom kifülelni, hogy milyen nyelven beszélnek, és bizony japánok voltak. ^^ Érdekes, elvileg elég sok japánt látni Pesten. Ennyire szeretik a magyar fővárost? :o Bagszi egyszer-egyszer hallgatózott, hogy miről beszélhetnek, és kifülelte, hogy a fiúkat beszélik ki (lány volt mindegyik). És mondták, hogy kinek milyen pasija volt, és jellemezték őket. Én különösebben nem füleltem, csak próbáltam szavakat kivenni, szándékosan beszéltem japán énekesekről bagszinak, hogy figyeljenek fel ránk a japánok, de nem sikerült. -_- Mondtam bagszinak, hogy tisztára olyan volt hallgatni őket, mintha élőben néznénk animét. :D De tényleg, szinte ugyanúgy beszélnek a japánok, mint a seiyuu-k az animékben, ezt azért tartom érdekesnek, mert azt olvastam egyszer, hogy a seiyuu-k teljesen egyedi beszédstílust tanulnak meg, és tisztára hülyének néznének a japánok, ha elkezdenénk úgy beszélni. Ehhez képest ugyanígy beszéltek a lányok is, és nekem baromira tetszik, hogy bizonyos magánhangzókat elnyújtanak, és így fejezik ki magukat. Egy szót vettem ki "annyiranemodafigyelésemben": sugoooooi, az o-t szépen elnyújtotta az egyik csaj. És tényleg nem csoda, hogy japán szinkronszínészet ennyire magas szinten van, annyira jó érzés volt hallgatni őket, annyira szép a hangjuk, meg nagyon szeretem a kifejezésmódjukat. És ezért szeretek koncerteket nézni japán előadóktól, mert dalok közben szoktak beszélni, és annyira jó hallgatni őket amikor beszélnek. Szóval így nagyon örültünk, hogy találkozhattunk japánokkal. Mondtam is bagszinak a végén, hogy úgy megmondanám nekik, hogy van egy pár fantasztikus énekesük, de azt már nem mertem. Mivel tudom, hogy nem érnek el olyan magas helyezéseket, kicsit féltem, hogy kinevetnek, hogy miket hallgatok...

Na mindegy. Utána elmentünk az iskolámba, mert ott el kellett végezni dolgokat, ekkor volt egy elszólásom:

"Az Örs Vezér Térről indul a hármas metró..."

Hát valóban. ^^' Ezután elmentünk a Sárkány Centerbe, ott jól bevásároltunk levesekből, meg én vettem pirított tésztát. Kérdezte is az eladó csaj, hogy mi van, világháború lesz, hogy így bevásároltok? :D Mondom nem, csak támogatjuk a vietnami gazdaságot. ^^' Hát nyilván. Aztán jöttünk el ismét hozzánk. Meg akartuk nézni a Szabó Ervin könyvtárban a Shinigamikról az előadást, de nem jutott már rá idő, így hazajöttünk. Itt még Mario Kartoztunk egy kicsit, aztán elmentünk a közeli kínai étterembe vacsorázni. Közben kibeszéltük az AnimeCont, abban egyetértünk, hogy minden nézőpont kérdése, hogy milyen volt a con. Ja igen... Leharapom a térdéről a kalácsot annak a 2 embernek, aki 1 csillagosra értékelte a szombati élménybeszámolós blogpostomat... -_- Azzal nincs bajom, hogy valaki ennyire szereti a MAT-ot, de azért annyi intelligencia szoruljon már belénk, hogy kiszűrjük, hogy mi is volt pontosan a bajom az AnimeConnal, és nekem a MAT-tal semmi bajom nincs. Na mindegy... Amikor visszajöttünk, még egy kicsit nézelődött neten, aztán elment haza. Miközben elkísértem, beszéltem neki a főbérlőről, egy igen csúnya elszólásom volt:

"A főbérlő egy nagyon kedves, aranyos nő, 40 éves, de 30-nak se néz ki. Meg is lepődött, amikor megtudta, hogy '70-ben született"

Ezen poénkodott, hogy biztos azt hitte magáról a főbérlő, hogy '88-ban született, és én világosítottam fel, hogy de hát '70-ben született. Előveszi a személyi igazolványát, és tényleg. Már hülyének néztek minket körülöttünk az emberek, hogy mit nevetünk ennyit. ^^' De jó volt ismét nem egyedül lenni.

Születésnap

Nem nekem, hanem az egyik barátomnak Young Linknek. Mondjuk képlékeny volt, hogy tudok-e menni, de örültem, hogy délelőtt dolgoztam, így elmentem. Tegnap az Arénában voltam, így a 78-as trolival mentem a Nyugati felé. Megyek a megálló felé, de megállít egy kínai étterem. Négy Évszak Kínai Gyorsétterem a neve, és bár maga az étterem nem valami megnyerő, de finomat ettem. ^_^ Szezámmagos csirkét, és pirított tésztát kértem. Ettem volna evőpálcikával is, de azt nem találtam, így maradt a villa. Nagyon ízlett, és ezt szeretem az ázsiai konyhában, hogy bár keverednek az ízek, mégis harmonizálnak egymással. Nézegettem az étlapot, láttam, hogy ott van kínai írással is az étterem neve, feltűnt a 春夏秋冬 jel, mely mind kínaiul, mind japánul évszakokat jelent. Már csak Suara miatt, mert, hogy ez az egyik legnagyszerűbb dala. Japánul "Shunkashuutou"-nak kell ejteni, vajon kínaiul is így hangzik? Különben nem hiába ez a négy karakter adja az évszakok gyűjtőszavát, mivel a 春 (Haru japánul) a tavasz, 夏 (Natsu japánul) a nyár, 秋 (Aki japánul) az ősz, és 冬 (fuyu japánul) a tél. Ezek szerint Kínából vették át a jeleket, persze korántsem biztos, hogy így kell kiejteni. Lehet, hogy megmondta volna a felszolgáló, aki kínai volt, csak most jutott eszembe, hogy egyáltalán megkérdezzem. De lehet, hogy csak ma délutánig kell várni, mert találkozok az egyik karaokés lánnyal Lucyvel, és lehet, hogy elviszem őt oda, majd meglátjuk, mire lesz lehetőség.

Mindenesetre a kínai éttermet kitérő miatt kicsit késve érkeztem meg, de ahogy elnéztem a társaságot, nem sok mindenről maradtam le. Ott volt Ricsi, Csibi, Krisi és Norbi. Játszani úgy isten igazából senkinek nem volt kedve. A Brawl is csak azért került reflektorfénybe, mert annyira akartuk... Mondjuk érdekes meneteket nyomtunk, mert úgy volt, hogy egyszerre volt rajtunk a vaspáncél, ami lassít minket, és kisebbet ugrunk, valamint a nyúlfül, amivel meg elviekben gyorsabbak vagyunk, és magasabbat ugrunk. Érdekes elegye volt a játéknak, bár más módját is el tudnám képzelni a játék élvezetének. Később Young Link és Norbi felment a galériába PS2-n Shin Megami Tensei-jel játszani, nekem meg mondta Csabi (ez Young Link polgári neve), hogy ha akarok gépezhetek. Ki is használtam a lehetőséget, és elolvastam Tukeinon blogjában, hogy milyen volt a Nyári con. Ahogy olvastam, eddig ez lehetett a legjobb vidéki con. Nézegettem Csabi "ereklyéit", látom nem sok játéka van, de ő legalább eredetiben megveszi azokat, amiket nagyon szeret. Van egy pár jó anime DVD-je (A digipakkos Full Metal Panic? Fumoffu-t irigylem tőle T_T), meg egy pár rock CD-je. Csabiék fent játszottak PS2-t, Ricsiék meg Wiin Brawloztak. Kicsit később visszatértem hozzájuk, de Csibinek gyorsan mennie kellett, 17.30-kor értejöttek a szülei. Aztán nemsokára elmentek a többiek is. Elvittem Csabinak a Mondo magazint, mert kíváncsi volt a Zelda cikkre. Igen, van The Legend of Zelda cikk a Mondóban, nem is akármilyen apropóból kifolyólag. Jött Csabinak az egyi haverja, úgy tűnik, estére enyhén alkoholos bulival fogják megünnepelni a 19. születésnapját. Engem is meg akart kínálni egy doboz sörrel, de elutasítottam. Annyira antialkoholista vagyok, hogy még sört sem... És igen, én tudok nemet mondani, és nem nehéz.

Nemsokára mentem én is. Közel lakik a Nyugatihoz, így nem volt nehéz hazajutni, de előbb gyorsan benéztem a WestEndbe. Líra könyvesboltot kerestem sikertelenül. Úgy tűnik, hogy el kell mennem ma az Europarkba, meg akarom nézni, hogy milyen akciós mangák vannak még 299 forintért. Dramacon 3-at akarok. T_T De nekem, mint gyűjtő révén mármilyen mangával szívesen megismerkedek. Egyetlen egy nem tetszett annyira, az az éjféli opera. Nagyon nem az én stílusom, nekem túlzottan lassú sodrású a története, bár nyilván nem véletlen ilyen.

Ázsia konyhaközelben

No, azért vásárlóként még mindig jó a Tesco. ^^'

Az utóbbi pár napban vásároltam egy pár dolgot, hogy egy lépéssel közelebb hozzam az ázsiai konyhát. Aminek örültem, hogy végre tudtam venni gyékényből készült tányéralátétet. Ennek ára 99 forint, és Vietnamban készült. Ma néztem, már 149 forint. Meg ekkor láttam, hogy lehet kapni bambusz evőpálcikát, 10 pár 299 forint, és mivel tartósnak tűntek, gondolkodás nélkül vettem egy csomaggal. Így otthon is gyakorolgatok evőpálcikával enni. És azt kell mondjam, hogy mostanra egész jól megy, miután mutatták, hogy kell használni. Csak a hüvelykujj használatával nem vagyok tökéletesen tisztában, hogy az most az alsó, vagy a felső pálcikán kell lenni, aztán arra jutottam, hogy mindkettőn egyszerre. Ha az alsón van csak, akkor a felső kiesik a kezemből, ha pedig a felsőn van, akkor meg az alsót nem tudom rendesen használni.

Meg ma vettem egy japán sült tésztát, Nissin Yakisoba Deluxe a neve. Ezt is az a cég gyártja, mely a Smack leveseket. Mint ahogy benne van a termék nevében, hogy ez nem leves (yaki=sült, soba=tészta), de tésztaételként kiváló. Ma megfőztem egyet, és amikor megszagoltam a szószt, örömömben felkiáltottam, hogy ez az az illat, amit annyira imádok! Nővérem férje (tehát a sógorom) csinált egy párszor sült tésztát, annak volt ilyen illata / íze, mert ízre is fantasztikus volt, szóval én ajánlom mindenkinek. ^^

Japánok szolgálatában

Tegnapelőtt jelent meg a Metropol újság Nagy Civilizációk könyvsorozatának 7. kötete, mely Japánról szólt. Na erre a könyvre nem sajnáltam a pénzt, úgy voltam vele, hogy inkább élek kenyéren és vizen, csak legyen meg ez a könyv. Most, hogy a felét elolvastam, azt mondom, hogy megérte az 1590 forintot. Maga a szöveg nem annyira részletes, viszont a képek remekül kompenzálják. Nagyon jó képek kerültek be, ez engem csak még közelebb hozott affelé, hogy még mélyebben megismerjem a japán kultúrát, ha már egyszer szeretem az animéket, mangákat, és az anison zenét. Egyedül az zavar, hogy a japán nevek magyarosan vannak írva, de ez a legnagyobb hibája a könyvnek. Csak 2 hétig kapható, így aki szeretné, az gyorsan szerezzen be egyet.

Nem írtam arról, de végre van diákmunkám végleg. Tescóban vagyok pénztáros. Ma volt a 3. napom, már most megéltem sok mindent, voltak rossz élmények is, de ami most, a 3. nap végén történt, ez minden rosszat kiradírozott bennem.  22 óráig lettem volna ma, de látom, hogy már csak egy kis ázsiai csoport volt (1 fiú, 3 lány), na mondtam a többieknek, őket mindenképp én szeretném kiszolgálni, ennyit maradok túlórázni. ^^ Csendben fülelem a beszédüket, hát ezek japánul beszélnek! És tényleg japánok voltak. ^^ Ugyanis miközben scanneltem a vonalkódot, úgy tettem, mintha gondolkodnék, és ezt mondtam hangosan: "A jó estét úgy van japánul, hogy Konbanwa, a jó éjszakát, meg Oyasumi nasai" Egyből felfigyeltek rám. ^^' Aztán még oly módon tudtam még mutatni a japán tudásomat, hogy a srác úgy adott pénzt, hogy 10 forint volt a visszajáró, és amikor adom neki, azt mondtam, hogy "Juu". Nevetett rajta. ^^'  Aztán elköszöntem tőlük egy Oyasumi Nasai-val, és indultam haza. Annyira jó lett volna beszélgetni velük angolul! Csak hát ugye biztos nekik is volt dolguk. De nagyon jó érzés volt japánokat kiszolgálni. ^^ Remélem nem ez volt az utolsó eset.

Japán és a világbajnokság

Különösebben nem érdekel a foci, csak az EB-t és a VB-t nézem, de azt nagy lelkesedéssel. Legalább ilyenkor látni igazi focit. Olykor igencsak elrettentő, hogy hányszor kell a bírónak a sípjába fújnia egy-egy komolyabb szabálytalanság okán.

De hogy az ázsiai mentalitás mennyire más, az a fociban is megmutatkozik. A japánok játékstílusa sokban különbözik a többiekétől. Fegyelmezettek, tisztelettudóak, komoly szabálytalanságot nem fújt le a japánoknak a bíró. Egyszerűen másképp élik a labdarúgás iránti szeretetüket.

Ehhez képest az európai, és a többi foci sokkal agresszívabb, és mégis ők kerülnek ki győztesen. Úgy tűnik, hogy szükség van egyfajta agresszív harci szellemre, mert így lehet csak nyerni? Én komolyan nem értek a focihoz, csak ezt látom.

De érdemes megnézni a Tsubasa Kapitány című animét, sok mindenre rávilágít foci terén, hogy a japánok, hogy élik meg a dolgokat.

Kulcslyukon keresztül Japánba

Bagszi a minap mondta, hogy nagyon nézni fogja élőben japánul a Pokémon Sundayt. Ekkor még igazán nem esett le, hogy honnan nézné, vagy mire gondolt, csak ma (illetve tegnap) reggel kérdeztem rá, hogy mire gondolt. Mondta, hogy van egy program, mellyel japán adókat lehet fogni. Mik ki nem derülnek! O_O A program neve Keyhole, és az alábbi webhelyről legálisan és ingyenesen letölthető:

http://xorsyst.com/japan/watch-japanese-tv-online/

Ingyenessége miatt a kép- és hangminőség nem a legjobb, de a legnagyobb TV adókat nézhetjük élőben, mint pl. TV Tokyo, Fuji TV, vagy Nihon TV, és megannyi kisebb TV és rádió csatorna közül lehet választani. Mivel Japánban 7 óra plusz van, ezért ott most 7:20 van. Sajnálhatja bagszi, hogy épp nincs itt, mert a TV Tokyón most a Pokémonról beszélnek, sőt volt Pokémonos reklám is. Ezen az adón 8-tól 13-ig (tehát a mi időnk szerint 1től 6-ig) mennek animék, gondoltam nézem, amíg el nem fáradok, hátha találok valami exkluzívat. ^^' Naruto Shippuuden is ezen az adón megy minden csütörtökön 19.30-kor (azaz nálunk 12.30-kor).

Super Mario Galaxy 2 reklám! :O:O:O

Többször láttam már Japánnak kapcsolatos helyeken olyan időmegjelölést, mint pl. 24:45 vagy 26:15, és nem értettem, hogy miért van így. Utánaolvastam, és kiderült, hogy a japánok ugyanúgy számolják az időt, egyszerű lélektani okok miatt számolnak 24 óra után is. Ugyanis ott sokan élnek éjszakai életet, és a másnap, mint olyan nem is igen tudatosul az emberi agyban éjfél után (ha belegondolunk, ez tényleg így van) ezért továbbszámolnak. Tehát, amíg Japánban 26:15-öt mondanak, addig mi 2:15-öt.

Elkészült a BigN fórum blogrészlege. Egyik tagunknak, Csibinek volt az ötlete, azért találta ki, hogy jobban összetartson a társaság, és hogy legyen egy hely, ahol a Nintendo dolgait megbeszéljük. Akit érdekel, itt megnézheti: http://bignforum.wordpress.com/

Hetedik világ

Mert bizony már itt járok a New Super Mario Bros. Wiiben. Morton Koopa legyőzése nem volt nagyon nehéz, de ez a 7. világ Ludwig von Koopával (már csak ő maradt) azért nem semmi. A pályák még úgy-ahogy mentek, de a mini-kastély nagyon nehéz volt. Itt is előjött a Super Guide, de már nem csináltam meg magamtól még egyszer. Mondjuk azt megmosolyogtam, ahogy Ludwig von Koopa a levegőben próbál Yoshit játszani, és a lábaival kapálózva fent maradni. Persze nem bírja sokáig, akkor jövünk mi. És háromszori ütés után meghal. Az utána levő Ghost House-nál meg átmenetileg végeztem. Hamarosan megyek, és megpróbálom továbbvinni.

Ismét pozitív tapasztalat a CDJapan kapcsán. Ugye múlt hét pénteken adtam fel a CD-kre a pénzt. Ma reggel kaptam meg az E-mail-t, hogy megkapták, és mivel többet küldtem, a maradékot jóváírták, hogy azt levásárolhatom. Persze kénytelen voltam többet küldeni, mert 7445 yen volt a 3 kislemez, és az album, plusz a posta, és 8000-et tudtam csak küldeni, mert 1000 yenes a legkisebb papírpénz. És a maradék 555 yent jóváírták, hogy a következő vásárlásnál ennyivel kevesebbet kell fizetni. Azért nem kis pénz, ha azt vesszük, hogy forintban kb. 1150 ft, és ha veszek egy 1200 yenes kislemezt, csak a felét kell már kifizetni. Valahogy így kéne vonzani a vásárlókat mindenkinek.