2014. szeptember 20., szombat

Aki 21 órakor kávét iszik...

...az ne csodálkozzon, hogy éjszaka nem tud aludni. Ilyenkor viszont azon csodálkozom, hogy hagynak szabadlábon mászkálni. Na mindegy is, ennek örömére két JAM Project számot vittem 100 meghallgatás fölé a Last.fm profilomon:
  • Danger Zone
  • Majin Kenzan!!
Hajrá, hajrá, mind a kettő ennél sokkal többet érdemel.

2014. szeptember 18., csütörtök

Egyéni vélemény a JAM Project BEST COLLECTION III ~JAM-ISM~ albumról

Ha nemrég írtam a tizedik album értékelésénél, hogy nem veszélyezteti a harmadik JAM BEST COLLECTION album trónját, lássuk pontosan melyik is az az album. Ez a JAM-ISM, melyet szimplán a BEST COLLECTION albumok királyának szoktam nevezni magamban. Még csak nem is a változatosság jellemzi az albumot, hanem valószínűleg annyira megtáltosodtak a SKILL kislemez sikerének hatására, hogy zsinórban jöttek utána a jobbnál jobb kislemezek és dalok. Annak a kislemeznek a dalai még a második BEST COLLECTION albumon, a FREEDOM-on hallható, ezen a harmadik kiadványon érdekes, hogy nem követik a SKILL dal stílusát szorosan, sokkal inkább az első válogatásalbumnak, a BEST PROJECT-nek egy erősebb változata. A dalok nagy része nagyjából olyan, mint a debütáló kislemezeiken, csak határozottabb, erősebb és fejlettebb. Az pedig már önmagában alap, hogy szeretem az első BEST COLLECTION albumukat is, és ezt egy még jobb kiadásban hallani, nekem több sem kell. De még mielőtt nagyon kifogynék a mondanivalókból a végére, gyorsan lássuk is a dalokat.

  1. VICTORY: Már ezen a dalon is látszik, hogy nem követték szorosan a SKILL stílusát. Ez a következő Super Robot Wars dal, és koránt sem annyira erős, mint az elődje, viszont legalább annyira hangulatos. A szokásos bevezető után jön a tőlük megszokott minőségű ének, és bár alapvetően egységes a dal, de már itt megmutatkozott az a disszonancia, amit később néhány dalukban sikerrel alkalmaztak. 8/10
  2. Kurenai no Kiba: Szinte rögtön két vállra fektettek ezzel a dallal, azonnal kedvenc lett az egyszerűsége miatt. Minőségi egyszerűség! Alapvetően komoly az énekük, de a zene és a dallamvilág annyira egyszerű, hogy mindig ösztönösen hozza magával, hogy kicsit bohókásan éneklem utánuk. És már ekkor is Okui Masami vitte a prímet, amikor lassú, már-már háttérzenében ilyen sokat sejtető hangon énekel két sort. Kétszer két sora van az egész dalban, de azzal mindent visz. 10/10
  3. VOYAGER: Na ez érdekes, ez is vicces, bohókás, de ez azért, mert gyerekeknek szánt animének az openingje. Nem ez az első ilyen alkotásuk, ezeket a dalaikat az jellemzi, hogy saját stílusukat leegyszerűsítik, játékossá teszik. Majdhogynem kigúnyolják saját magukat. Szinte hallani, hogy ők is nevetve éneklik a "Come on, baby, do the Rock 'n' Roll!" sort, a refrén pedig rendkívül hangulatos. 8/10
  4. Cry for the Earth: Az egyik önálló daluk, melyet speciálisan ehhez az albumhoz írtak. Az ilyen versékben csendes, majd a bridge-re hirtelen kitörő dalokat nem nagyon szoktam értékelni, még akkor sem, ha értem, hogy miért ilyen. És általában a refrén még erősebb szokott lenni, de itt pont hogy nyugodtabb, mintha minden kiáltásukat kiadták volna magukból. Alapvetően nem kedvenc ez a dal, de azok közé tartozik, mely szervesen emeli az album hangulatát. 7/10
  5. DRAGON: Másik nagy kedvenc, főleg a japán tradicionális zenei hangzás miatt az elején és a második refrén után. Ugyanakkor a másik ékes bizonyíték arra, hogy nem erős dallal is lehet nagyot alakítani. Ez a másik olyan szerzemény a Kurenai no Kiba mellett, amit azért szeretek, amilyen. Semmi extra nincs benne, amitől annyira különleges lenne (a japán népzenei elemeket leszámítva), csak önmaga egy nagyszerű dal. 10/10
  6. Destination: Na ilyennek képzelek el egy olyan dalt, ami önmagában nem nagy durranás, de nagyszerűen hozzátesz az album hangulatához. Ez egy Matsumoto Rica szóló, alapvetően nem rossz, de önmagában soha nem hallgatnám. Egyszerűen nagyon jól beleillik az album komplex hangulatába, Nem annyira erős a zene, így az énekesnő is visszavesz az amúgy nagyon erős hangjából. Pont amiért nem olyan erős, inkább illik egyfajta "helyzetjelentésnek", semmint hogy bíztatna arról, hogy legenda lesz a tetteiből (densetsu ni nare). 6/10
  7. Senshi yo Nemure...: Újabb igazi rock ballada a JAM Project háza tájáról, nem is akárkitől, mint Fukuyama Yoshikitól, ez az ő szóló dala. Nagyon szépen tud bánni a hangjával, szinte varázslat hallani, hogy a versékben milyen nyugodtan énekel, majd a refrénre annak megfelelően kitör. De még hogy! Ez ugyanis egy búcsúdal, a cím jelentése az alvó katona. Nem egy elvesztett csatáról szól, hanem egy megfáradt emberről, és Fukuyama Yoshiki pedig a katona barátja, aki mint altatót, énekli neki a dalt, annak reményében, hogy új erőre kap, és képes lesz újra harcolni. 8/10
  8. Yakusoku no Chi: Az "aktuális" Super Robot Wars dal ending dala. A híres videojáték sorozat endingjeit nem feltétlen a búcsúhangulat jellemzi, sokkal inkább az a jelleg, mint amilyen ez a dal. Ez is egy nagyon egyszerű, már-már tábortűz mellett éneklős dal. Nagyjából olyan, hogy hat ember jól érzi magát, és énekelnek egy jót. Ezt valószínűleg az akusztikus hangzás adja. És nagyon jó tesz a JAM Project-nek, hogy néha egyszerűnek mutatják magukat, csak örülni lehet egy ilyen dalnak. 9/10
  9. Majin Kenzan!!: A másik dal, ami valósággal két vállra fektetett, amikor meghallottam. Amikor Endoh Masaaki (ez az ő szóló dala) valami robotos animének, élőszereplős sorozatnak énekel dalt, abból csak jó sülhet ki. És igen! Nagyon szeretem ezt a dalt. Bár érdekes, mert kicsit távolinak tűnik a hangja, inkább érzem, hogy magának énekel, semmint bele a mikrofonba a hallgatóságnak, de ez semmit nem vesz el a hangulatból. A refrén előtti ordításait továbbra is imádom, és hogy a bridge végére hova fel nem viszi a hangját... Csak álom nekem, hogy azt ki tudjam énekelni. Ez a dal úgy fantasztikus, ahogy van. 10/10
  10. No Serenity: Nem jellemző a JAM Project-re a negatív hangulat, de most megengedtek maguknak egy ilyet. Sötét idők jönnek, rendben van, elfogadom. Viszont erről sem úgy énekelnek, hogy minden össze fog dőlni, a démon lesz az úr, hanem - ahogy írtam - elfogadással. Van benne egyfajta biztatás, hogy átvészeljük ezt az időt. Nehéz lesz, de utána minden jóra fordul. Szép, nagyon. 9/10
  11. The Gate of the Hell: Na, ha létezik elemi erővel énekelt JAM Project dal, akkor ez az. Mindenhol, ahol jellemzik ezt a dalt, hatalmas betűkkel emelik ki a gitárszólót. És igen, olyan gitárszólója van, hogy bárki libabőrös lesz tőle. És ahogy Fukuyama Yoshiki erőből énekli a "THE FINAL COUNTDOWN" kezdetű refrént, arra egyszerűen nincs szó. Ezek emelik az egekig az együttes minőségét, az egész dalt átjárja az elemi erő, ezt a dalt csak az képes hitelesen énekelni, aki minden területen megvalósította önmagát. 10/10
  12. Promise ~Mirai he no Chikai~: Az együttes első éveiben sok volt a szólódal, ez például ismét egy Matsumoto Rica ének, ebben a dalban jobban megmutatja saját erejét, rock balladát nem sok nő képes ilyen szépen énekelni. Bár a címből nem úgy tűnik, de én csalódottságot érzek a dalban, mintha becsapott lenne az énekesnő, és itt most nem arra gondolok, hogy átverték, hanem, hogy a barátja megígérte, hogy megvalósítja az álmait, de feladta. És hát mi az, hogy feladta? Hát ez... 7/10
  13. Ennou Gasshin! Soul Gravion!!: Na ez is olyan dal, mint a Majin Kenzan!!, hogy olyan érzetet ad, mintha az énekes (jelen esetben Fukuyama Yoshiki, szintén szóló), magának énekelne, és nem a rajongóknak. Amúgy nagyon szeretem a dalt, van egyfajta múlttól való búcsúzás fájdalma jellege, de korántsem olyan erős, mint némely későbbi dalukban. Ezt a dalt inkább akkor esett jól hallgatni, amikor valami olyat kellett csinálni, amit nem szeretnék, de a cél érdekében meg kellett tennem. Akkor adott erőt. 9/10
  14. Peaceful One: A legszebb, legerősebb befejező dal. Ahogy írtam, a JAM Project mindig lezárja az albumot, búcsú a rajongóktól, útravaló. A legeslegjobb a tíz válogatásalbum közül, telitalálat, konkrétan azt az érzetet adja, hogy hívják a rajongókat, énekelje ezt a dalt mindenki egy emberként. És velük énekeljük, és elhisszük, hogy minden ember egyenrangú. Ez a dal tényleg egy megérkezés, egy út vége, és láthatjuk, hogy ide jut, aki nem adja fel önmagát. És megint Okui Masami... annyira árad a szeretet a hangjából, hogy szavakkal nem lehet kifejezni. Nagyon szép helyre érkeztünk, megérte küzdeni érte. 10/10

Na, hát ilyen igazi JAM Project album, a jó dalok önmagukban eladják az egész albumot, de többi is van annyira jó, hogy emeljék az összképet. Ha ez az album lenne az aktuális, azt mondanám, hogy csak így tovább, mostani fejjel viszont azt, hogy örök klasszikus, a legjobb albumuk. Viszont az nemrég tűnt csak fel, hogy meglehetősen keveset hallani Kitadani Hiroshi hangját. Nemcsak azért, mert nincs szólódala, hanem a közösökben is eléggé keveset énekel. De az biztos, hogy az album trónja egyelőre stabil, és az eddig megjelent kislemezek alapján (a Breakthrough-t leszámítva) sem úgy tűnik, hogy meginog a stabil trón. Egyedül a borító nem jön be, amúgy úgy rakták össze ezt az albumot, mintha a jóisten keze munkája lett volna.

39/40

2014. szeptember 12., péntek

Eredeti JAM Project: Breakthrough kislemez

Hát, nem úgy terveztem megvenni, ahogy végül meglett, de most ebben az esetben a végeredmény számít:
Ilyen jó képet egy megvásárolt CD-ről, cuccról talán még soha nem csináltam, ezért tettem ki nagyba. Az iskolában fényképeztem le az edző résznél, amikor takarítottam. Először árnyékban, ott nem sikerült valami jól, aztán úgy voltam vele, hogy ott, ahol süt rá a Nap. Itt sikerült nagyon jól elkapni. És a lényeg: Eredetileg Okui Masami: Mitsu kislemezét akartam megrendelni még augusztus 5-én, ami sikerült is, de kaptam pár nap múlva üzenetet, hogy problémás a megrendelése, ezért várni kell rá 3-4 hetet. Rendben van. Három hét múlva rájuk írok (amúgy a CDJapannél rendeltem meg), hogy mi a helyzet. Azt mondták, hogy ahonnan rendelik, nekik is nagyon sokáig tart a beszerzése. Hát igen, most hogy megszűnt az evolution, Okui Masami kiadója, nehéz lett beszerezni a CD-it. Ezek szerint ennyire nehéz lett. Írtam is, hogy akkor szeretném kérni a JAM Project: Breakthrough kislemezt. És válthattam, mivel egy árban volt, ezzel már sikerrel jártam. És nagyon örülök neki, most is csak azt tudom írni, hogy letöltés és torrent ide vagy oda, eredeti CD-t hallgatni felbecsülhetetlen. Ezért is van az, hogy nekem a CD az igazi, és nem játszik a legális letöltés, meg az online stream. Meg a kislemeznek is van már története, amikor megjelent, megismertem, akkor úgy voltam vele, hogy nagyon jó lesz, de nem volt hozzá hangulatom. Aztán augusztusban, ahogy egyre jobban kezdtek összejönni a dolgok több területen is, akkor kezdtem csak igazán ráérezni a dalok hangulatára, és miután megvettem, erősen jelzi, hogy top-kislemezek között van még most is. Az off vocal-ok is nagyon jók, főleg Okui Masami háttérvokálos hangja tetszik nagyon a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalban. Nem hiába, 8 éve ismerem az énekesnőt, és még most is képtelen vagyok megszokni, hogy mindenhez, amihez hozzányúl, az arannyá változik. Mindig tud valami olyat nyújtani, aminek hatására mindig rácsodálkozok, hogy Okui Masami az egyszerűen csak Okui Masami és nem több, de nem is kevesebb. És a neve önmagában garancia a minőségre. Még azt is szeretem, hogy a vocal-os verzióban az első bridge-nél kicsit szexisre viszi a hangját, ezáltal még izgalmasabb az egész dal. Konkrétan el tudom képzelni, hogy önmaga elénekelje az egész dalt, szerintem nagyon jól állna neki, csak sajnos a kiadója megszűnt, így vajmi kevés az esély, hogy lesz Self Satisfaction III.

Bár animés kép van a borítón, de a belső oldalakon két kép is fellelhető az együttesről:
Igazság szerint egyik sem az igazi. Az önmagában furcsa az egész kompozícióban, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen. Én értem, hogy ő a csapatvezető, de ha nemek tekintetében nézzük, akkor sokkal jobb lenne, ha Okui Masami, mint egyetlen nő lenne középen, és nem az dominálna, hogy ki a csapatvezető. Az első kép elsősorban Fukuyama Yoshiki miatt vicces (bal szélen), olyan, mintha meg lenne sértődve, és mondaná, hogy őt most hagyja mindenki békén. Okui Masami-nak meg nagyon rámentek a hajára, pedig eddig nem nagyon volt rá jellemző, hogy nagyon "kidekoráltatná" magát. Több szóló albumán pont hogy smink nélkül látható, és erre mondtam magamban azt hogy ez igen! Aki tudja magáról, hogy nem kell sminkek mögé bújnia, az megmutatja magát pontosan úgy, ahogy a természet megajándékozta. Mert amilyen arca és kisugárzása van, az tényleg ajándék. Most meg kezdik alakítgatni, gondolom nem akarják, hogy látszódjon a képeken, hogy már 46 éves. Bár ez még mindig a jobbik véglet, minthogy ollóval mennének neki. Amúgy nem lettek nagyon ötletesek a képek, kompozíció tekintetében még mindig a Wings of the legend viszi a prímet. Na de, ilyenkor szokásom mondani, hogy a dalok a fontosak, mert abban az élen jár ez a kislemez.

2014. szeptember 7., vasárnap

Egyéni vélemény a JAM Project BEST COLLECTION X ~X cures Earth~ albumról

Jeles számhoz érkeztük, a JAM Project júliusban megjelentette 10. válogatásalbumát. Mindenképp szép, ha egy csapat tartósan aktív tud maradni, és már Japánban sem annyira könnyű. A JAM Project soha nem tartozott eladások tekintetében az élvonalbeliekhez, de annyi pénzt mindig hozott a kiadónak, hogy éppen megérje nekik egy-egy albumot, kislemezt megjelentetni, hogy a rajongók igényét kielégítsék. 14 éve építik zenei karrierjüket, ezalatt több mint 200 dalt írtak már, és ha összegeznénk, hogy hány dalt írtak másoknak, hány animében működtek közre mind csapatban, mind egyénileg, akkor bizony azzal szembesülhetünk, hogy a csapat sokkal szélesebb körben ismert, mint hinnénk. És most újra itt vannak.

Hiányoltam is már egy komolyabb kiadványukat. Nem akarom még egyszer elemezgetni a nemrégiben megjelent kislemezeiket, de sajnos azok épp elég indokok voltak arra, hogy aludjon a JAM Project iránt érzett rajongásom. Ugyanakkor mindig reménykedtem abban, hogy ha megjelenik ez a BEST COLLECTION album, akkor meg fog változni a véleményem a kislemezes dalokról, ez be is jött. Régebben írtam már róla, hogy teljesen más a hangulata egy adott dalnak, annak függvényében, hogy milyen egyéb dalok "környezetében" van, hiszen kölcsönösen emelhetik egymás értékét. Bár az igaz, hogy egy dal akkor az igazi, ha önmagában megállja a helyét. Ez is árnyalja egy kicsit a kislemezeket, de az album összességében nagyon is a helyén van. Erősebb, keményebb, mint az előző albumok, de több az érzelem is. Az album minőségének titka ugyanis, hogy a dalok jobban meg van töltve tartalommal, ezáltal többféle érzelmeket lehet hozzájuk társítani, ki ki a saját élettapasztalata, értékrendje, érzelmi intelligenciaszintje alapján. Lássuk én mit gondolok a dalokról.
  1. Kakusei X: Sokban hasonlít az előző BEST COLLECTION album címadó dalához, a THE MONSTERS-hez, csak nem annyira vad, és jobban illik egy album nyitódalához. Dallamosabb, könnyebben énekelhető (már akinek van ehhez énekhangja...). Bár azon egy kicsit megrökönyödtem, hogy "Change your way!" szöveggel kezdik, valahogy az a gondolat ugrott be elsőre, hogy ennyire rosszul csinálnék valamit, hogy 180°-os fordulatot kell vennem? Amúgy nagyon tetszik, a már-már gregorián stílusú énekük, konkrétan induló-hangulatot ad a daloknak. Köszönöm szépen ezt a fantasztikus kezdetet! 8/10
  2. Wings of the legend: Sokszor írtam a kislemez megjelenésekor, hogy mennyire jelentős számomra ez a dal. Mivel változtak az idők, ezért a dal értéke is vele változott, és most már objektívebben is tudom értékelni a dalt. Most is azt mondom, hogy fantasztikus, a top JAM dalok között van, de nagyon furcsának hat, hogy egy-két sor után más ritmus, más dallam, ami valamennyire illeszkedik egymáshoz, és a dal összességében egy egészet alkot, de aki nem nyitott az ilyenekre, annak eléggé disszonáns lesz a hangzás. Pedig egy komplett történetet mesél el, és rejlenek benne a változások is, ezért is olyan a dal, amilyen. Én meg akármennyire is változtak az idők, még 5% esélyt fenntartok, hogy a himnuszom legyen. 10/10
  3. Isshoku Sokuhatsu ~Trigger of Crisis~: Reméltem, hogy ezt is olyan nagy hatásúra csinálják meg, mint az eddigi GARO szériához írt dalaikat, de most nem erre törekedtek. Olyannyira nem, hogy igencsak felejtősre sikeredett, ennél sokkal erősebb rock dalaik is vannak, sajnos ez most csak egy a sok közül. Elmegy a többi dal mellett, de önmagában véve nem nagy eresztés. 6/10
  4. Babylon: A Wings of the legend kislemez B-side track-je, megmondom őszintén, valami lágyabb dalra számítottam, mivel a Super Robot Wars kislemezek második dalai mindig valami Okui Masami által írt lassabb, melankolikusabb dalok. Ez most ha lehet, még erősebb, amit az elején sérelmeztem is, de ahogy ráéreztem az ízére, na mondom magamban, ez igen! Kicsit ilyen titokzatos, ezáltal végig fenntart egyfajta kellemes izgalmat, hogy vajon mi fog ebből kisülni. A refrén nagyon erős, és a legvégén, ahogy erejének teljéből üvölt Fukuyama Yoshiki, azzal keményen feltette az i-re a pontot. De azt senki le nem törli onnan! 9/10
  5. Yume Sketch: De mérges voltam erre a kislemezre, mert a Wings of the legend után jelent meg alig 2 hónap után, és nem akartam elhinni, hogy csak ennyi telik ki tőlük. Az együttestől teljesen szokatlan lágy dal, ami részint érthető is, hiszen a Bakuman. anime egyik ending dala, és aki nézi / látta az animét, annak tetszhet is a dal, mivel nagyon illik az animéhez. De mint JAM dal túlságosan is elüt a többitől, és mivel én az együtteshez viszonyítottam, ezért sokáig nem tetszett. Most azt mondom, hogy a stílus adottságaihoz képest kihozták magukból a legtöbbet. 8/10
  6. Mirai he no Chikai: Van egy nagyon hasonló című daluk, de ez nem ballada, hanem kemény rock dal. Kicsit hajaz azokra az általam viccesnek titulált JAM dalokhoz, amiknek ugyan értem a jelentését, meg hogy mit akarnak énekelni, de valamiért mindig mosolyra fakaszt. És helyet kapott Ricardo Cruz is, a csapat brazil származású segítő tagja is, ő énekli a refrénekben a közös rész utáni sorokat. Most tetszik, amit csinál, és örülök annak, hogy ilyen jellegű rock dal is helyet kapott az albumon. 8/10
  7. Arashi: Van egy másik STORM című daluk még a karrierjük legelejéről, arról a dalról jobban elhittem, hogy vihart fognak aratni. A japán című dal érzelmesebb rock szerzemény. Az érzelmes részét főleg Okui Masami emeli ki a refrén végén hallható extrém magas hangú szólójával. A dal elején és végén hallható kórus szintén az együttes védjegye, amivel évek óta emelik dalaik hangulatát, most sincs ez másképp. 9,5/10
  8. R.I.P. ~Tomo yo Shizuka ni Nemure~: Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a dallal. A cím elárulja, hogy egy balladáról van szó, de ez sem az a fajta, ami azonnal megmarad a fejemben. Ráadásul, ha a JAM Project lassú, lírai dalt ír, azok is legtöbbször pozitív kicsengésűek, de a cím azt is elárulja, hogy bizony most erről szó nincs. Temetői hangulatú, halottat búcsúztató, hozzá intézett utolsó szavakat éneklik el, valamint a halál fájdalmát éneklik ki. De nem tetszik, mert a többi lassú dalaikhoz képest azt mutatja, hogy egy csatát el is lehet veszíteni, és nem feltétlen a következő harcra buzdít fel. Viszont a végén hallható Fukuyama Yoshiki szóló emeli a hangulatot. 5/10
  9. Wildflowers: Egy rock dal a jellegtelenebb fajtából, mely csak úgy van, de semmilyen érzelmet nem tudok társítani hozzá. De meghallgatom, ha lemegy az album, de többszöri visszahallgatás után sem tudok dallamot visszaidézni belőle. Próbálkozásnak nem utolsó... 4/10
  10. Kimi no Moto he: Ahogy írtam az elején, több érzelmet felvonultató album, ami abban manifesztálódik, hogy több a szélsőségesen jó dal. Ez azt hozza magával, hogy adott esetben elnyomhatja azokat a dalokat, melyek nem különböznek az átlagtól, így több dal jelentéktelenné válik. Ugyanerre a sorsra jutott ez a dal is. Meghallgatom, amikor soron van, de önmagában nem maradt meg eddig bennem, pedig ötször már végighallgattam az albumot. 4/10
  11. Orekyuu JUSTICE: Az elejéről azt hittem, hogy ez már a PLATONIC, mert Okui Masami szólóval indult, csak aztán kezdett leesni, hogy nem annyira lírai, be is keményít. Ez némileg jobb az előzőeknél, hangulatosabb, jobban illik a JAM feelinghez. Erről a dalról el tudom képzelni, hogy később meg fogom szeretni. De türelem... 7/10
  12. PLATONIC: És újabb Okui Masami szóló. Márpedig amihez ő hozzányúl, az arannyá változik, most sincs ez másképp. Többször énekelt már szerelmi csalódásairól szólókarrierje során, vagy egyoldalú szerelmekről, most sincs ez másképp. Ez inkább melankolikus, mint sírósan szomorú, de pont ezért hallgatható. Kellemes, szerethető ballada, ugyanakkor a második felében hallható férfikórus némileg megzavarja az addig árasztott nyugalmat, mert bár a refrénben kitör az énekesnő, de marad az a csendes elvágyódás. A férfikórus a belső hangokat szimbolizálja, hogy bár kifelé nyugalmat sugároz, de belül ordít. Ez a férfikórusos refrén után acapellában fejezi be az énekesnő, jelezvén, hogy kiénekelte az érzelmeit és megnyugodott. 9/10
  13. Kaze ~Tabidachi no Uta~: Na ez egy nagyon érdekes dal, egyszerre vidám és fájdalmas is. Magyar vonatkozásban érdekes a cím, ugyanis a változásokat szoktuk úgy is mondani, hogy más szelek járnak, és a hullámos kötőjelben írt cím magyarul pedig az utazók dala fordítást rejti magában. Ez a dal a változásról szól, és az azzal járó fájdalomról. A dal azért kettős, mert bár benne van az elmúlás, az elengedés fájdalma, ugyanakkor izgatottan várja, hogy az új élet mit hoz magával. És igen, sokszor rossz, hogy a régi és az új nem köthető össze. Ez a dal segít feldolgozni és elengedni a múltat. 10/10
  14. Victory Soul: Értekeztem már erről a dalról korábban, most is ugyanaz a véleményem, hogy a beteljesült álom boldogságáról énekel, benne az az oldott, már-már bohókás jókedv a versékben. És most is csak azt tudom írni, hogy ha még nem teljesedett be az álmunk, ez a dal erőt adhat, hogy harcoljunk érte, azáltal, hogy érezteti azt az oldott boldogságot, ami a küzdelem gyümölcse. Hajrá, hajrá, soha ne adjátok fel! 10/10
  15. Kimi Omofu ~Tatta Hitori no Kimi he~: A Yume Sketch kislemez B-side track-je, ez a dal végképp feltette annak idején a pontot arra a bizonyos i-re, ami miatt mérges voltam a kislemezre, de most is azt tudom írni, mint a címadó dal esetében, hogy így albumon a többi dal között teljesen más hangulata van. Méltóképp zárja le az albumot, pozitív hangulatot sugároz magából, és minden rosszat feledtet. Nem utolsó sorban egy kellemes, lágy Kitadani Hiroshi dal, ami tőle igencsak ritka. Bravó, szép munka! 8/10
  16. Mirai he no Daikoutai ~Great Voyage~: A JAM-nél már szinte tradíció, hogy valami nagy útravalóval zárják az albumot, most sem lenne ez másként, csak mostanra sikerült összehozni ezek közül a legjelentéktelenebbet, és sikerült alulmúlni az ötös és hatos BEST COLLECTION albumok záródalait. Jó kis rock dal, de felejthető, és rontja az album összképét. 6/10
Hát ez így fest. Az a helyzet, hogy lehet jönni nagy hatású dalokkal, de azok tényleg elnyomhatják a többit, és így az egész album szélsőséges lesz, rosszabb esetben zavaros összképet fog adni. Nagyon jó album, hallgattatja önmagát, de messze nem tökéletes. Ahhoz, hogy maximális pontszámot kapjon, akkor nemcsak a nagyon jó dalok kellenek, hanem, hogy a többi is elég jó legyen ahhoz, hogy az egész album azt az érzetet adja, hogy ez igen! És mindig újra és újra meg akarom hallgatni. Ezt eddig nagyon kevésnek sikerült, például Okui Masami: DEVOTION vagy Suara: Yumeji albumok ilyenek. Úgyhogy egyelőre nem ingott meg a harmadik BEST COLLECTION albumnak a JAM-ISM trónja. Hogy milyen érzetet kelt az album hosszútávon, arról majd később írok, most egyelőre:

30/40

2014. szeptember 4., csütörtök

Győztes lélek

Nos, úgy tűnik, hogy tévedtem, amikor úgy ítéltem meg, hogy a JAM Project nem nagyon készít jó kislemezeket. Még tavaly átküldtek nekem egy nem hivatalos kiadványt, de akkor erre egyáltalán nem fordítottam figyelmet. Csak most, hogy felkerült ez a dal a 10. válogatásalbumra, az X cures Earth-re, akkor döbbentem rá, hogy mennyire jó dal a Victory Soul. És mivel elvileg ugyanakkor jelent meg, mint a R.I.P~Tomo yo Shizuka ni Nemure~, ezért azt hittem, hogy kétszer van meg a kislemez, de amikor ránéztem, akkor láttam, hogy mi is az valójában.

Komolyan nem gondoltam, hogy ez ennyire jó dal, az első gondolatom az volt, ha a JAM-nek mindig ilyen dalai lennének, akkor világ legjobb együttesei lennének, akiket a világ összes emberének kötelessége ismerni. De aztán arra jutottam magamban magamban, hogy ez nem feltétlen jó, mert akkor a túl sok jó már unalmas lenne. Kicsit ironikusan hangzik, de a rossz (vagy inkább a nekünk nem tetsző) dalok arra valók, hogy mellettük megtanuljuk értékelni a jókat. Ez a dal tényleg egy győztes lélekről szól, a maga stílusában ugyanazt az érzetet adja, mint Hayashibara Megumi: Kagirinai Yokubou no Naka ni dala, tehát egy nagy álom beteljesülése, és annak érzelmei. Viszont egy ilyen dal mindig kétélű fegyver, ugyanis ilyet akkor rossz hallgatni, ha nem teljesült be életünk álma, ugyanis az ilyen szerzemények szembesítenek minket a megalkuvásunkkal, és hogy milyenek lennénk, ha nem adtuk volna fel önmagunkat, és a végsőkig harcoltunk volna a boldogságunkért. Akik pedig ezt elérték, azoknak az ilyen dal egyfajta himnusz lehet. A másik oldalra visszatérve, más szemlélettel is lehet hallgatni ezeket a dalokat. Ugyanis fel lehet fogni úgy is, hogy ha van még 5% esély az igazi boldogságunk elérésre akkor egy ilyen hangulatú dal erőt adhat ahhoz, hogy küzdjünk érte, hiszen megmutatja, hogy ha elértük életünk célját, ilyen boldogok leszünk. A döntés a miénk. Úgyhogy ez a dal nálam egy hatalmas

10/10

pontszámot kap. És hogy is néz ki a nem hivatalos kislemez?

Victory Soul


Megjelenés: 2013. július 10.
  1. Victory Soul ~20th Anniversary Omedettou ver.~ 4:37
  2. Victory Soul 4:37

És mint megtudtam, az 1993-ban megjelent V-Jump shounen magazin 20. évfordulójára megjelent dal. És sajnos nem off vocal került fel, hanem egy egyedi verzió, ami lényegében ugyanaz, mint az eredeti, csak van bevezető és lezáró beszéd. Így kicsit olyan, mintha egy bajnokságot nyitna meg, és zárna le. Annyira nem rossz, de maradok az eredetinél, mert az istentelenül jó lett. A refrének előtti üvöltés már nagyon hiányzott a JAM dalokból, azok mutatják csak meg igazán, hogy mekkora erő van az együttesben. Lehet, hogy azért is jó, hogy most találtam rá erre a dalra, mert most alakul az életem, és határozottan érzem, hogy ha küzdök érte, akkor az én lelkem is lehet győztes.