A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brain Training. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brain Training. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 17., csütörtök

Wii U ismét elővéve

Ma hozta nyilvánosságra a hírt a Nintendo, hogy 2023. március 31-én le fogja kapcsolni a Nintendo 3DS és a Wii U Nintendo eShop szolgáltatását. Tehát még több mint egy évig lehet használni, tehát alapvetően nem lenne annyira sürgető, ha nem vennénk számításba azt a nem elhanyagolható tényt, hogy bankkártyáról pénzt feltölteni csak 2022. május 22-ig lehetséges. Ez alaposan felborította most a személyes prioritásaimat, ugyanis meg akartam venni azokat a Nintendo DS játékokat, amikkel szeretnék Wii U-n is játszani, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljött ennek az ideje. Azért csak a Nintendo DS játékokról beszélek most, mert ezeket sehol máshol nem tudom TV-n keresztül játszani, csak Wii U-n. Minden mást tudok helyettesíteni valahonnan máshonnan, csak a Nintendo DS-t nem. Ez pedig a streamelés miatt fontos számomra.

És hát eleddig csak két Nintendo DS játékom van letöltve, a Super Mario 64 DS és a Mario Kart DS. Nem is vártam sokáig a harmadik játékkal, ami nem más, mint a New Super Mario Bros. lett.

Igazából örülök is neki, mert nagyon jó újra elővenni a játékot. Nemrég játszottam végig a New Super Mario Bros. Wii-t, fel is töltöttem a YouTube csatornámra. És már akkor elgondoltam, hogy tökre menő lenne a New Super Mario Bros.-t is végigjátszani és feltenni YouTube-ra. Ennek egy része mára megvalósult. De ezt streamelni nem tudom, mert nincs rá eszközöm. Wii U-t meg csak ne kössek már DVD-felvevőhöz. Azt már csak HD-ban lenne jó játszani. Ehhez fog kelleni egy AverMedia-szerűség. Vagy bagszival beszélgettünk erről nemrég, ő valami más felvevőkészüléket használ, de tud még egyet, ami elég olcsó. Elvileg 20.000 forint alatti és 1080p-s, 60 fps felvételt tud játékból kreálni. Az lenne számomra ideális.

De természetesen nemcsak New Super Mario Bros.-t streamelnék, ha Nintendo DS játékról van szó, hanem például a két The Legend of Zelda játékot, a Pokémon játékokat, amik kijöttek Wii U-ra, a Metroid Prime Hunters (bár Metroidhoz kurvára hülye vagyok), illetve a Brain Training meg a Big Brain Academy. És a Nintendo DS a legégetőbb, hiszen minden korábbi Nintendo kézikonzol játékait tudom streamelni Super Game Boy-jal (Super Nintendo) vagy Game Boy Player-rel (Nintendo GameCube), Nintendo DS-hez ilyen kiegészítő viszont már nincs, Nintendo 3DS-hez pláne nincs. Utánakérdeztem egyszer, hogy miként lehetne eredeti játékot streamelni, állítólag ahhoz a konzolba kéne kamerát ültetni, amit semmiképp nem vállalnék.

A dolog talán annyira nem sürgető, mert Nintendós feltöltőkártyáról augusztus 28-ig lehet Wii U-ra és Nintendo 3DS-re pénzt feltölteni. Ami azért jó, mert emlékeim szerint Hollandiában még bőséggel lehet kapni Nintendo eShop cardot, és mivel úgyis május végén tervezek visszamenni, így szabad lesz a vásár. Vagy nem... Most néztem a Bol.com-on, a Coolblue-n és a Media Markt-ban sem találtam. Márpedig, ha itt nincs, akkor félő, hogy hiába túrom fel értük egész Hollandiát. No majd kitalálok valamit.

Az biztos, hogy a többi játékot (Nintendo 3DS, Wii U játékok digitális formában, többi retro konzol) elengedtem lélekben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank nem szakadt rám. Úgyhogy valamit valamiért, ha már a Nintendónak ennyire égető lett bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShopokat.

Úgyhogy a Wii U újra aktív lett, sokat fogom használni, és komoly szerepe lesz, ha majd tudok HD játékot is felvenni.

2011. szeptember 6., kedd

Agytorna

Nagyon szép, hogy az embernek a Wii Fit által lehetősége van a Nintendo keretein belül a külsejével foglalkozni, ám mi van az aggyal? Hiszen az idő előrehaladtával sajnos annak képességei is kopnak. Szerencsére a Nintendo erre is gondolt, és még a Wii Fit előtt megjelentette Nintendo DS-re a Dr Kawashima's Brain Training How old is your brain? című programot. Nagyon hasznos, és hogy mennyire komolyan gondolták, az már az Instruction Booklet-ben is látszik, ugyanis több ábrán mutatják, hogy bizonyos agyi tevékenységek (pl. olvasás, számolás, memóriafejlesztés) az agyunk mely részét dolgoztatják meg, és egy képet is mutatnak, ahogy kísérletezték a Brain Training hatását.

Ahogy a Wii Fit-ben meg lehet mérni hány éves szintjén van a fizikai erőnlétünk, úgy itt is megmérhetjük minden nap, hány éves szintjén van az agyunk. Ám a program használata véleményem szerint nagyon magas szintű angol nyelvtudást igényel. Ugyanis van egy teszt, a Word Memory, ahol 30 db. szót kell megjegyezni 2 perc alatt, és vissza kell írni 3 perc alatt, és ki mennyit ír vissza. És az a személyes tapasztalatom, hogy azokat a szavakat, amiknek a jelentését nem tudom, azokat nem tudom megjegyezni. Próbáltam több módszert is, például hangosan felolvasni a szavakat, elvileg az is jó módszer, de nem segített. Ma kitaláltam azt, hogy felírom a 30 szót, és amiket nem tudok, azokat kiszótárazom. Na most ez de szép lehetőséget ad a puskázásra. Most éltem is vele, és 25 szót visszaírtam. Így persze, hogy jobb lesz a végeredmény. De holnaptól letakarom a füzetet. ^^' Egyébként átlagban 6-8 szót tudok visszaírni, mert azokat is hézagosan jegyzem meg, melyek jelentését tudom. De abban reménykedek, hogy ha bővítem a szókincsemet, több szót tudok megjegyezni, mert szerintem, ha lenne magyarul, sokkal többet tudnék visszaírni. Egyébként mindegyik szó négy betűs.

A másik teszt, ami miatt magas szintű angol nyelvtudást igényel, az a Syllable count, vagyis a szótagszámlálás. Adott egy szöveg, meg kell számolni, hány szótagból áll, és itt ért egy pár érdekes meglepetés. Meg mertem volna esküdni, hogy a múlt idővel ellátott angol igék a "ed" jellel még egy szótagot kapnak, de döntő többségében egybe számolja őket, és legalább ennyire meglepő volt, hogy a fire két szótag.

De sok lehetőségünk van fejleszteni az agyunkat, például Calculations, ahol villámidő alatt kell egyszerű számtani műveletek eredményét beírni. Még azt hozzátenném, hogy a játék tokjába mellékeltek egy "handwriting help" füzetet, mely gyors talpalót ad arra, hogy érdemes a betűket és a számokat helyesen írni, hogy a gép biztos felismerje. No most ennek nem sok értelmét látom, mivel sebességre megy, ezért az egyest elintézem egy függőleges vonallal, úgyis felismeri. Vagy az ötöst a kalapjánál (ahogy tanultuk 1. osztályban. :D) kezdem, a hetest nem húzom át a száránál. Az esetek döntő többségében jól "látja", hogy mit írok, de néha a fejemhez kapok, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy 9-est írok, erre 5-öst lát, és áthúzza. -_- Meg érdekes dolgot fedeztem fel a számlálás kapcsán, néha leblokkol az agyam 1-2 másodpercre, mintha egy pillanatra máshol járnék, és mire észbe kapok... Egyébként az egyéni rekordom 15,81 másodperc, 20 példát kell gyorsan megoldani. És amikor leblokkolok, akkor van 19-20 másodperc. Nagyon ritkán van olyan jellegű következménye ennek az elakadásnak, hogy mást látok egy pillanatra, és más eredményt írok be. Például 7×3-ra odaírtam, hogy 10, mert + jelnek láttam a × jelet, de fél pillanat múlva "felébredtem", már késő volt. Ugyanez a számolás van 100 művelettel, és itt lehet normal, vagy hard-ot választani, a hard-ban osztás is van, tehát nem sokkal nehezebb. Az egyik nagy kedvencem a Time Lapse. Van két óra, különböző időpontot mutatnak, és a köztük levő különbséget kell megadni (a felsőhöz kell viszonyítani az alsót). A Head Count keményen meg tud szivatni hard módon (itt is van Normal és Hard). Vannak emberek a házban, ezek járkálnak ki-be, és a végén meg kell mondani, hogy hány ember van a házban. A Hard módban kéményseprők is vannak, ugyanis kéményen keresztül is járnak ki-be az emberek, és amikor gyorsak... Na akkor vegye elő az ember minden agykapacitását, garantálom, hogy az ember feje belefájdul, hirtelen hány helyre kell figyelni, és eközben számolni. A Low to High-ot nagyon szeretem még. Vannak számok, meg kell jegyezni, és a megfelelő sorrendben visszaadni, ha eltűntek. Egyre több számot kell megjegyezni, és ha hibázunk, visszalépünk egyet. Még egy van, a Triangle Math. Ennek az a lényege, hogy van három szám felül, össze kell adni a bal oldalit, és a középsőt külön, valamint a középsőt és a jöbb oldalit külön, majd a két összeget újra összeadni, és az az eredmény. Ennek is van Hard módja, akkor négy számmal kell dolgozni.

Jó, hogy vezet grafikont a program, így láthatjuk, mennyit fejlődtünk, viszont a grafikon nagy hátránya, hogy egybeveszi a Normal és a Hard módot, és igencsak meglepő, hogy például a Triangle Math-et Normalon megcsinálom 40 mp alatt, Hardon meg 2 perc alatt, és nagyon szépen mutat, az a hirtelen zuhanás, és az, hogy bicikli sebességéhez hasonlítja az agykapacitásomat. Ugyanis minden egyes gyakorlat után közlekedési eszközzel mutatja meg, hogy milyen a pillanatnyi agykapacitásod. Hat szint van:

  • Walking Speed - Egy járó ember, ez a legrosszabb
  • Cycling Speed - Bicikliző ember, kettes szint
  • Driving Speed - Autót vezető ember, hármas szint
  • Train Speed - Vonat sebessége, négyes szint
  • Flying Speed - Repülő sebessége, ötös szint
  • Rocket Speed!! - Kilövik a rakétát! Legjobb teljesítmény

A Rocket Speed eléréséhez már tényleg szuperaggyal kell rendelkezni.

Egyébként nem most vettem meg a programot, 2007-ben kaptam nővéremtől születésnapomra, nagyon meglepett, hogy ezt küldte nekem, de örültem neki. Akkoriban sokat használtam, majd meguntam, és eltettem. De most a Wii Fit után rájöttem, hogy nemcsak a testet is kell edzeni, hanem az elmét is. A lélek ápolása... Az még várat magára, remélhetőleg nem sokáig.

2010. március 9., kedd

Sonic Unleashed

Tegnap kipróbáltam a Sonic Unleashedet, továbbra is tetszik, csak bele kell jönni. Az opening videó valami fenomenális lett, nekem nagyon tetszik.

Aztán volt még egy rövid bevezető, utána a térképen kiválasztottam mind a négy helyet, de egyikben sem lehetett játszani. Ehelyett megnyílt egy ötödik, ott már lehetett. Ki érti ezt... Mindegy, ott lehetett menni. Elsőre 5:00:614-es időt értem el. Kicsit elfelejtettem az irányítást. Aztán átmentünk éjszakába, Sonic ismét szörny lett. Ezek szerint ez éjszakai átok. Az éjszakai pálya nagyon technikás lett, mivel másfajta képességei is van, amiket itt használni kell, de a sebességét elvesztette. Majd ma megint utánanézek.

A Maths Training nem rossz, a struktúrája a Brain Trainingen alapul. De arra jó, hogy fejlesszem a minél gyorsabb fejben számolást.

2007. április 6., péntek

13. (2007. tavaszi) PokéCon

Jól van, jól van, írok már! Nem kell sürgetni! :F Hogy mit jelent számomra a Pokécon? Egy család. Ahol ott van mindenki, és szeretik egymást. Már hetek óta várom, hogy összejöjjön ez a kis család. De eljött ez a nap. 4-kor keltem, hogy az 5.20-as vonatra el tudjak készülni. A pakolást mindig aznapra halasztom, mert az a tapasztalat, hogy ha előző nap este pakolok be, mindig kiveszek onnan valamit, mer még szükségem van rá, így meg szerintem semmi értelme. A DS ébresztett fel. Borzalmas hangja van -_- De szépen lassan összekészülődtem, kényelmesen elértem a vonatot. A vonaton Bagszival és V-ADIval együtt utaztam, ők a főszervezők. Nagyon jól elszórakoztattuk egymást. Kipróbálták a Brain Traininget, meg Mario kartoztunk duettben, meg JPOP zenét hallgattunk. A Gravitiation zenék iszonyat jók. Így végülis könnyedén eltelt a 3 órás vonatút. A Keletinél már várt minket Bagsziék közös barátja Aaron. Így szimpatikus volt, de nemigen foglalkoztam vele, mert csak azon voltam, hogy mihamarabb kiérjek a WestEndbe. Imádom azt a helyet. Mivel 8.45-re értünk oda, holott csak 10-re kellett volna, én még tettem egy kört, és végigmentem a WestEnden. Közben énekelgettem. 😅 Remélem, senki nem nézett hülyének. 😅 Aztán szép lassan szálingóztak a többiek. Megmondom őszintén, kíváncsi voltam Matilda Mattise-ra, meg Trijóra (Nagy fórumról lehet ismerős) mert MSN-en nagyon érdekesnek tartom őket, nagyon érdekelt, hogy milyenek lehetnek élőben. Végülis találkoztam mindkettejükkel. Trijo az eléggé zárkózott típus, nehezen nyílik meg, a Matildával meg nemigen volt alkalmunk beszélgetni, mert én mindig másnál voltam. Ő meg elvolt a maga kis társaságával, nemigen ment oda máshoz. Bár Norbi és Light Lugia (szintén Nagy fórumos) odamentek hozzá. Meg hát persze nem Pokécon a Pokécon Ricsi és Krisi nélkül. 10.30-kor Bagszi összeszedte a társaságot, és elmentünk az alagsorban levő kerekasztalokhoz. Hallottam, hogy nyílt egy Holdfényes pult, elmentünk, megkeresni a Ricsivel. 2 információt kérdeztünk meg. Az egyik azt mondta, hogy hazugság, ne dőljünk be az ilyennek. A másik tudta, hogy hol van, oda is irányított minket. Hát igen, ez Budapest ^^ Tökre szeretek a Ricsivel beszélgetni. Azt mondta, hogy néha úgy beszélek, mintha egy szudáni néger Svájcban akarna hollandul beszélni. Ezt rakjátok össze! ^^ Végülis megtaláltuk a Holdfényt. Ő Inuyashás figurát keresett magának. Inkább Kagomésat, vagy Kikyou-sat. De csak egy Inuyasha figura volt. Nekem meg nagyon megdobbant a szívem, amikor megláttam a Pokémon TCG Starter Gengar Legend Maker paklit. Sajnáltam, hogy ott kellett hagynom. Végülis senki nem vett semmit, mentünk vissza. Nemsoká mentünk a Burger Kingbe a Trijóval, mert mindketten éhesek voltunk. 3-an álltak előttem és 20 percet vártam. A kiszolgálás sebességéről megvan a külön bejáratú véleményem -_- Nagyon nem tudtam mit csinálni, ezért Trijóval elmentünk a Lurdy Házban levő King Comics üzletbe, mert megígértem a Ricsinek, hogy megveszem névnapjára az AnimeStars magazin 2. számát, mivel nagyon nagy Inuyasha fan, és ennyit minimum megérdemel azok után, hogy egyáltalán szóba áll velem ^^ De itt se tudtam nagyon szavakat kicsikarni Trijóból, de MSN-en se olyan nagy „hangú” pláne élőben. Aztán megvettük, és utána vele is visszamentem a Holdfénybe, mert akart venni magának Starter paklit, és megvette nekem a közelgő születésnapomra az általam kinézett Gengar paklit. Imádom Gengart, nemcsak azért, mert Krisinek a kedvence, hanem mert beszélt róla, és nekem is tetszik. És az, hogy már TCG-ben is van Gengarom, az rendesen halálos! Ki is próbáltuk. Az én 100 HP-s Gengarommal szemben, neki 110 HP-s Salamence-a volt, és mégis én nyertem! (H) Talán érzi a Gengarom, hogy szeretem őt ^^ Aztán végül csak vége lett, és nem tudtunk időt szakítani a Mario Kart DS versenyre, amit annyira szerettem volna. Aztán végül Bagsziékkal mentem haza. Annyira nem tudtunk mit csinálni, mert sajna volt társaságunk, ők meg fáradtak voltak, és mentünk haza. Hát dióhéjban ennyi. Szép volt, jó volt. Örültem ennek a napnak!
Ja és egy info: A nyári Pokécont én fogom szervezni ^^

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)