Szórakozott boszorkányvadászok

A régi animék egyik bája, hogy a jóval egyszerűbb rajzolásuk miatt viccesebbnek hatottak a poénos jelenetek. Főleg, ha a történet sem feltétlen komoly, vagy nem kell komolyan venni, akkor kifejezetten előny az, ha inkább egyszerűbb a rajzstílus, akkor a poén a maga egyszerűségében is viccesen van megjelenítve. Ilyen a Bakuretsu Hunters is, mely az 1995-1996 őszi-téli szezonjának egyik nagy durranása volt. Kevéssé ismert anime, pedig Hayashibara Megumi rajongóknak is olyan szinten alapmű, mint a Slayers vagy a Saber Marionette szériák. Mert hát itt is nagyot alakít. De miről is szól az anime?

Egy öttagú csapat boszorkányokra vadásznak... vagyis a boszorkány ide túlzottan le van egyszerűsítve. A lényeg, hogy abban, hogy ebben az animében is szerepet kap a halállal való viszony, illetve szerettünk halálának el nem fogadása. Az anime epizodikus, tehát minden egyes résszel más történet veszi kezdetét. A legtöbb részben egy látszólag kedves (és nem utolsósorban szemrevaló) lány a főszereplő, akiről hamar kiderül, hogy nem képes elengedni halott szerettét, ezért valamilyen módon megpróbálja visszahozni őt. A dráma csak a kisebbik részét képezi az animének, a poén sokkal erősebb. Elég ha csak felsorolom a főszereplők keresztneveit, máris sejthető lesz, miről van szó: Carrot, Chocolate, Tira (Misu). Carrot Glace egyike a csapat fiútagjának, aki menthetetlenül imádja a nőket. Amint meglát egy szép nőt (nem véletlen, hogy többségében ők a főszereplők) nem bír magával, rohan hozzájuk, hogy tudtára adja vonzalmát feléjük. Persze, hogy egyik sem viszonozza, ahonnan meg szerelmet kaphatna, őket meg elutasítja. Ők pedig nem mások, mint a csapat két lánytagja, Chocolate Misu és Tira Misu. Chocolate kifejezetten szereti megmondani, amit gondol, és bár nem járnak, mégis "Darling"-nak hívja Carrot-ot. Sőt néha úgy bánik vele, mintha már házasok lennének, ugyanis amikor Carrot (belegondoltatok, milyen vicces egy férfinak ilyen nevet adni?) meglát egy szép nőt, hihetetlen féltékenységi jelenetet rendez, nem utolsósorban ő az, aki néha lecsapja szegény Carrot-ot, fejtörést okozva neki (szó szerint). Pedig ő csak álmai nőjét látja minden szép nőben. Persze féltékenységében segítségére van Tira Misu is, aki a testvére. A szerelemféltés másik oldala meg az, hogy nem egyszer Chocolate féltékenysége mentette meg Carrot életét, ugyanis nem egyszer veszélybe kerül azáltal beleszeret a lányokba. Nagy szerelmében ugyanis nem látja, hogy milyen lányokba szeret bele, elfelejti, hogy személyükben egy boszorkányokra vadásznak. Nem mellesleg igazán megnézhetné a két lányt is magának, aki mindig vele tart, hiszen átlagos nőként valóban nem annyira vonzóak, főleg Tira Misu, akit igencsak viccessé tesz a nagy szemüveg. De amikor átváltoznak boszorkányüldözővé, akkor igazán szexi nőkké válnak.

SPOILER

Viszont a vége rettenetesen kiábrándító. Ahogy elnézem, már a '90-es években is szokás volt, hogy ha úgy adják le az animét, hogy a manga még nincs befejezve, akkor kitalálnak neki egy véget. Amivel alapvetően nincs gond, mert lezárják valahogy a történetet, ha nem is feltétlen úgy, ahogy a mangában lesz. Baj akkor szokott lenni, ha teljesen másképp zárják le, mint milyen az anime az utolsó kb. 3-5 részéig. Márpedig a Bakuretsu Hunters esetében erről van szó, és emiatt hasal el a sorozat. Ugyanis kb. a 22. részig egy epizodikus, végtelenül vicces történetet látunk, ahol azért megmentik a bajba jutottat, de volt mögötte koncepció. És bár lehetett érezni korábban, hogy komoly dologról van szó, de amekkorát fordul a sorozat a végére, az még Pál apostolnak is dicsőségére vált volna. Hirtelen bajba kerül a világ, elpusztítani készül valaki. De ki ő? Mi közük van hozzá hőseinknek? És miért kell megölni Carrot-ot? Mindent azért én se áruljak el, de ennyiből is látszik, hogy mekkorát fordul a sorozat. Ez azért is problémás, mert azáltal, hogy viccesek a karakterek, jól áll nekik a humor, ezáltal teljesen másfajta kapcsolat alakul ki a néző és a szereplők között. És azzal, hogy Carrot viselkedése a végére sehogy nem alliterál arra, ahogy a sorozat során viselkedett, nem tudok azonosulni azzal, hogy mennyire komoly lett, és hogy kész megharcolni a "főellenséggel" a világ megmentéséért. És hogy meghal a többi, és hogy érinti ezt Carrot-ot. Nyilván megértem, de nem tudok azonosulni vele. És itt van a komoly baj. Emiatt nagyon el lett rontva a sorozat. Kíváncsi is voltam arra, hogy ezt mégis hogyan fogják befejezni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire sablonosan. És mivel sablonos, másképp ismertük meg a szereplőket, ezért érzelmileg nem hiteles a vége. Kár érte, elrontották a sorozatot.

SPOILER VÉGE

Érdekes itt is megfigyelni, hogy változtatja Hayashibara Megumi a hangját. Ő Tira Misu hangja, és amikor csak egy átlagos lány, akkor szende, magas hangot ad neki, de amikor átváltozik, akkor mély, nőies hangot kölcsönöz hősnőnknek. A különbség meg legalább akkora, mint amennyit hallhatunk hangban. Hayashibara Megumi meg már megmutathatta korábban szintén a Bakuretsu Hunters kapcsán, hogy mire képes a hangjával. A sorozat ugyanis (ahogy általában lenni szokott) mangaként indult 1993-ban, majd 1994-ben készült belőle egy rádió dorama, melynek openingjét szintén Hayashibara Megumi énekli. Ennek címe Until Strawberry Sherbet, ahol önmagával duettezik. Bár erről nincs hivatalos információm, de gyanítom, hogy itt is a "két" Tira Misu-t jeleníti meg a hangjával, mintha egymással kommunikálnának. Egyrészről mélyebb, nőiesebb hangja van, angolul beszél és rappel, másrészről meg magas, ártatlan hangon énekel japánul, a refrént meg együtt nyomatják. Ugyanígy kiemelném Carrot seiyuu-ját Furumoto Shinnosuke-t, akinél nem értem, hogy miért nem futott be komoly karriert, ugyanis elképesztően jó hangszínész. Egyrészt eszméletlen jó hangja, kiváló választás volt Carrot-hoz, másrészt meg hihetetlenül jól tud játszani a hangjával. Hozzájárul vele az anime debil mivoltához, és hogy Carrot egy menthetetlen szoknyapecér, aki amint meglát egy nőt, már nem bír magával. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nincs több komoly szerepe.

Már csak abból a szempontból is emlékezetes az alakítása, hogy az openinget együtt énekelte Hayashibara Megumi-val. Igaz, hogy régen sokszor hivatkoztam a Slayers openingjére a Get along-ra, hogy az minden idők legjobb japán dala nálam, de igazság szerint az csak azért van, mert itt ismertem meg Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t együtt, ezen dal által váltam mindkettejük rajongójává. De igazából, ha 1995 legjobb dalát kellene kiválasztanom, akkor bőven a WHAT'S UP GUYS?-ra esne a választásom. Az az erő, az a szenvedély, ahogy együtt énekelnek, az valami eszméletlen. Még most is tűzbe hoz, pedig több, mint 10 éve ismerem a dalt. Bár az igazat megvallva, igazán nagyot csak a refrénben énekelnek, Furumoto Shinnosuke esetében érződik, hogy nem feltétlen énekesként kvalifikált, inkább Hayashibara Megumi az, aki a versében nagyot énekel. De még így is azt mondom, hogy óriási ez a dal, ami valószínűleg a '90-es évek animés generációjának alapmű Japánban, de ez tényleg olyan dal, ami bőven megérdemli, hogy széles körben legyen ismert. De jó lenne elénekelni ezt a dalt karaokén, csak ahhoz nemcsak olyan hölgypartner kell, aki bevállalná velem a dalt, hanem nekem is kell az a fajta vadság, az a fajta... Mondjam szexuális éhségnek? Mondjuk ez durva lenne, mondjuk inkább azt, hogy az a szenvedély, amivel hitelesen lehet megénekelni ezt a dalt. Ehhez képest az ending meglehetősen sajátságosra sikeredett. Az inkább szövegében szól nyíltan a szexuális vágyról, viszont maga a dal sokkal visszafogottabb. A zene sem élő, a két énekesnő Okui Masami és Matsumura Kasumi éneke is sokkal inkább visszafogott. Ezáltal nem jön át érzelmileg, hogy miről szól a dal. Bár az endinget is régóta ismerem, és önmagában bár nem mondanám nagy kedvencnek, de konkrétan az animében az opening után hallgatni kifejezetten illúzióromboló volt. Olyan, mintha két szűzies nőt hallgatnék énekelni, akik felfedezik a maguk szexuális aktivitását, kívánják az adott pasit, de tapasztalatuk híján nem tudják, hogy ezt hogy adják tudtára.

Úgyhogy van minden ebben az animében, ami miatt egyesek sztereotip módon elítélik a modern japán kultúra ezen szegmensét. Szerettem volna megmutatni az openinget, de nincs fent YouTube-on. Feltettem, de egyből blokkolta a YouTube azzal, hogy a kiadó, a King Records tiltja, hogy felkerüljön ez a dal bármilyen formában a videómegosztóra. Ez engem azért szokott bosszantani, mert nem is feltétlen a szerzői jogok védelmét látom ebben a cselekedetben, hanem hogy a mai napig pénzt akarnak keresni ezzel a dallal. Meg a dal népszerűségét védik. De az biztos, hogy ha újra kiadják a dalt (például 2005-ben STAR-MANI SERIES keretében több '90-es évek beli anime dalaiból csináltak válogatásalbumot) állítom, hogy abból egy jent nem lát Hayashibara Megumi. A kislemez amúgy nagyon népszerű volt 1995-ben. Kb. 83.000 példányt adtak el belőle. Sőt, a King Records már a '90-es években is megtalálta a módját, hogy gazdagodjon meg zenei kiadványokból. Több animénél is megcsinálták azt, hogy az opening és ending dalt három különböző kislemezen adták ki. Volt egy opening / ending kislemez, melyre csak a két dal került fel, semmi karaoke verzió, meg ilyenek. Merthogy kiadták külön az openinget saját B-side track-kel, erre került fel az opening karaoke verziója. Harmadik kiadványként az ending dalból a kislemezt, szintén saját B-side track-kel, csak erre került fel annak is a karaoke verziója. Nemcsak a Bakuretsu Hunters esetében csinálták meg ezt, hanem például a Shinseiki Evangelion vagy a Shoujo Kakumei Utena opening és ending dalait is három különböző kislemezen jelentek meg. De biztos van jó néhány ilyen.

Logikátlan befejezés és karaoke tervek

Már többször írtam arról korábban, hogy vannak dalok, melyek valódi jelentésére, varázsára csak sokkal később jövök rá, mint amikor először meghallgattam. Ilyen nekem most Yonekura Chihiro: Hoshi ni Naru Made dala. Ismertem már régebbről, de tegnap új szintre lépett nálam. Az este úgy döntöttem, hogy meghallgatom a 2004-ben megjelent azuré albumát, és amikor ez a dal jött, mint egy varázslat, el lettem bűvölve a dal által. Elhallgattam már korábban is, ha volt, örültem neki, de tegnap este azt éreztem, hogy csodát tesz velem ez a dal. Megjelent külön kislemezen is, aztán ott hallgattam többször, és ismét éreztem, hogy katarzisba kerülök a dallal. És van karaoke verziója is, úgyhogy majd fogok vele dolgozni. Fontolgatom amúgy a Yonekura Chihiro dalokból a kfn-t, csak az a baj, hogy bár elég sok kislemez megvan tőle (még ha 128 kbps-ben is), viszont alig van róla háttérkép, mert bár az albumok mind elérhetők 320 kbps mp3-ban és flac-ban, de a borító nincs bescannelve, így nem nagyon van róla háttérkép. Ugyanazokat meg nem akarom annyiszor felhasználni, másrészt meg szeretem, ha "korhű" képeket használhatok egy adott karaokéhoz. Például, ha egy dal 1997-es, akkor az 1997-es képeit szeretném az énekesnőnek használni háttérképnek a kfn-ben. Okui Masami-nál ezt meg lehet csinálni, mert az összes albuma be van scannelve, és szerencsére a photoshop- és GIMP-szakértő rajongók kellőképpen aktívak, hogy ezeket háttérkép formájában is fel lehessen használni. Meg Okui Masami dalokkal azért is könnyebb dolgozni, mert jóval több animés dala van, így anime háttérképek is rendelkezésre állnak. Yonekura Chihiro is ismert, mint anison énekesnő, de van jónéhány kislemeze, melyek nem köthetők animéhez, így azokhoz az énekesnő saját képeit használnám fel. Csak híján vagyunk a borítóknak. Bár vele azért is nehéz, mert vannak alig ismert animéi. Például a Rokumon Tengai Mon-Colle Knights-hoz nagyon nehéz volt normális minőségű (mind felbontás, mind "tartalom" tekintetében) képet találni. Majd egyszer megcsinálom a Just Fly Away és a Return to myself kislemez dalait is, de most a Prince of Tennis van előtérben.

Mert nézem, nézem és fenntartásokkal ugyan, de élvezem. Tegnap duplarészt (filler) láttam, a 87-88. epizódokat, és megint nagyon jó volt. A 64. rész volt nagyon ötletes, nem kevésbé a fentebb említett duplarész is. Nagyon jó ötleteket találnak ki, tele van burkolt öniróiával, és a körítés is nagyon tetszik. Ma a 89. rész jön, gondolom, megyünk vissza az eredeti sztorihoz. Alapvetően tényleg jó, de kicsit kezd unalmassá válni, hogy ennyi idő után is meglepődnek, hogy pl. Echizen Ryoma Twist Serve-vel szervál, vagy hogy bevetik a Boomerang Snake-et, vagy alkalmazzák a Drive B-t, ezek mind bombabiztos győzelmet garantálnak. Azért az lászik, hogy bőven alkalmaztak shounen elemeket az animében, nemcsak a jó nevű ütések miatt, hanem mert tényleg olyan harc megy a teniszpályán, hogy már-már Shongoku is tanulhatna tőlük. A másik meg... szinte már nem is számít spoiler-nek, ha kiírom, hogy egy bajnokság, úgy zajlik, hogy egy jön egy ellenfél játékos egy másik akadémiából (prefektúrából), akik mindig meglepik az egyik Seigaku-s (ez az akadémia, ahol az anime lényegében játszódik, innen származnak főhőseink) játékosainkat. Kilátástalannak tűnik a mérkőzés, majd aztán hirtelen megrázza magát, megfordítja a jelenlegi állást, és mit ad isten? Meg is nyeri a meccset. Persze keményen izzadva, mert olyan szintű párbaj megy a pályán, hogy még a mi világelsőink (Novak Djokovic és Serena Williams) is szinte tehetetlenek lennének. De hát erről szól egy shounen anime, nem igaz? Viszont a másik, ami nem tetszik - és ez igaz általában a sportanimékre - hogy nincs jellemfejlődés. Az egy dolog, hogy nincs komoly történet, mert ne legyen, azzal nincs baj, de hogy jellemfejlődés nincs, azt kevésbé nyelem le. Főleg annak fényében, hogy a 26. részben Ryoma apja úgy "búcsúzott el", hogy na milyen szép fejlődésen fog átmenni a fia. Én jellembéli fejlődésre gondoltam, ennek fényében zavaró számomra, hogy ugyanolyan pökhendi és kivagyi, mint az első részben. Mintha semmi nem történt volna, pedig miért is ne lehetne jellemfejlődés egy sportanimében, hiszen általános tény, hogy a sport fegyelemre, kitartásra és hasonlókra tanít. Ebből kifolyólag lazán lehetne fejlődés egy animében, de igazából mindenki ugyanolyan, mint az első részben. Mintha a belső tulajdonság egy statikus állapot lenne. Hosszasnak tűnik a hibák sorolása, de tényleg a Prince of Tennis még mindig sokkal nézhetőbb, mint például a Free!, de még a Tsubasa Kapitány sem tetszett. A negyedik openingnél és az ötödik endingnél tartok most az animében, elég érdekesek:

• Ikuo: LONG WAY - Ismerem az énekest régebbről, hiszen Okui Masami-nak is írt néhány dalt, meg a koncertjein ő a basszeros. Elég jó énekes, meg kell hagyni, jól bánik a rock zenével. A hangja is rockos stílusú, a dal is ilyen, és nagyon jól áll neki. Nagyon izgalmasnak indul, de a disszonanciát a refrénben nem szeretem. Ettől függetlenül fülbemászó, többször éneklem magamban az angol részét. 8/10
• Fureai: Kaze no Tabibito - Nagy örömmel tölt el, ha olyan férfi előadót hallhatok, aki érzelgősebb dalt énekel, és tudok azonosulni vele. Most is egy ilyennel van dolgom. Maga a cím is adja magát, de azt gondolom, hogy ez a dal igazából Tezukát búcsúztatja, aki átmenetileg elhagyta a csapatot. Nagyon szép, búcsúzós hangulata van. 10/10

Nemrég fejeztem be a Shoujo Kakumei Utenát, és háát... Nyers lenne azt mondani, hogy csalódott vagyok, de eléggé logikátlan a befejezés. Lehet neki értelmet adni, meg belemagyarázni dolgokat, de igazából az már egyéni látásmód kérdése. Mert miért csinálta Himemiya a 39. rész elején azt, amit, aztán miért bánja meg, és miért "indul el" tökéletesen az ellenkező irányba? Cselekedet tekintetében... Mindenesetre nagyon örültem, amikor meghangzott Okui Masami-tól a Rose & Release. Igaz, csak a Rondo-revolutionnak (opening) egy lalázós változata, de sokkal jobban szeretem mint az eredetit. Meg fogom majd nézni a movie-t is, az Adolescence Mokushiroku-t is. Egyrészt remélem, hogy méltó befejezése lesz a történetnek (már, ha az anime történetének folytatása lesz), másrészt meg annak a betétdala Okui Masami: Toki ni Ai wa című dala, ami nagy kedvenc.

Most viszont a Lost Universe-t nézem az Utena után. Ez nemcsak azért keltette fel a figyelmemet, mert Hayashibara Megumi alkotás, hanem mert a Slayers mangakájának alkotása, és reméltem, hogy hasonló humor vannak ebben is. Hát, humort eddig nem nagyon láttam, de inkább az a bajom az animével, hogy űrbéli, futurisztikus története van, ami tőlem tökéletesen távol áll. És ez az anime sem keltette fel az érdeklődésemet a téma iránt. Így nagyon nem is tudok mit írni róla, mert ezzel bebukott nálam a dolog. Végignézem, mert csak 26 részes, és úgy vagyok vele, hogy legyek műveltebb, ha Hayashibara-samáról van szó, de amúgy teljes közönnyel nézem az animét. Nagyon nem is tudom, hogy mi történik, és megmondom őszintén, nem is foglalkoztat. Az opening és az ending azért ne maradjon ki az elemzésből:

• ~infinity~∞: Sokban hasonlít a Successful Mission dalra, de korántsem olyan erős. Nem is nagyon hozza a Hayashibara Megumi-tól elvárt minőséget. Bár amikor megismertem, egyedi ötletei miatt sokat hallgattam (pl. második refrén utáni suttogó háttérvokál hang), de igazából ez a dal komolytalan számomra, nincs benne olyan, ami az átlag fölé emelné. 6/10
• EXTRICATION: Az ending már több szót érdemel. Hayashibara Megumi is egyedi hangszínben énekel, és ez izgalmassá teszi a dalt, de a zene "témája" is érdekesebb, jobban magához vonja a figyelmemet. A karaoke verziót is szeretem hallgatni. 8/10

Az openingre is igaz, hogy egyedi hangszínben énekel az énekesnő, de az egy sablonos anime dal. Mindazonáltal a kislemez rendkívül sikeres volt, a 8. helyet érte el az Oricon chart-on és 141.510 példánnyal a 3. legsikeresebb szóló kislemeze az énekesnőnek. Amúgy az animében is egyedi hangon szinkronizál, konkrétan fel sem ismertem a hangját, de aztán meglett. Hozzászoktam, hogy harsány karaktereknek adja a hangját, és bár Canal (mindenkinek furcsa - bár logikus - angol neve van) is cserfes, de nem annyira hangos, mint például Lina Inverse, így Hayashibara Megumi is másfajta hangot ad neki. Ma láttam a 3. részt, majd kiderül, hogy esetleg feldobja-e valami.

Zenekvíz eredménye

Iszonyatosan megörültem, amikor megláttam, hogy a csoportosan 3. helyezettek lettünk a zenekvízben. Bejött az, amit Duongnak mondtam, hogy ő elég sok animét néz, és elég soknak ismeri a zenéjét, viszont én meg elég sokat ismerek azokból, amiket ő nem ismer, köszönhetően az Anison-mániámnak, így sikerült összedolgozni. Meg az ikrek is elég sokat segítettek, igaz még az elején csatlakozott hozzánk az ikerpár másik fele, de ő csak azzal "segített", hogy szivatott minket, hogy "jaj ezt tudom!" Én meg odafordulok hozzá, hogy mi ez, és csak nevet... Én is meg vagyok hatva a segítségétől. ^^'

Amikor volt a rapid rész, akkor volt a 11. számnál  lehetőségek közül a Shoujo Kakumei Utena is, imádkoztam, hogy az legyen. Elég volt az első hangszernek megszólalni, már kiabáltam, hogy OKUI MASAMI! :D Duong csendre int, de én mondtam neki, hogy Okui Masami az énekesnő, nem az anime címe. A többi viszonylag jól ment, a movie az kevés embernek ment, a game-nél meg valóban örültem a Zelda TP zenének. ^^

Örültem, hogy ilyen jók lettünk, bár kicsit el voltam tájolva, amikor először láttam az eredményt, mert csak annyit láttam, hogy az első helyezettnek van 62 pontja, de az 56 pontosat nem vettem észre. Nekünk 54 pontunk lett, így egy darabig azt hittem, hogy másodikok vagyunk. Szerintem rágyúrok a következő zenekvízre, és amikor Tuki kiadja a következő listát, hogy mely animékból várhatók zenét, szemezgetek majd belőlük, bár olyan hatalmas a lista, hogy képtelenség mindegyikre felkészülni, de az ismeret bővítése nem árt.

Tuki blogjára reagálva, valóban eléggé hideg volt, fáztam is szombat reggel, de megérte, mert nagyon jó volt a hangulat. ^^ De a tavaszi conig túl sok idő van, remélem addig is lesz még 1-2 esemény, ahol összegyűlhet a társaság. Különben tényleg nekem sokszor elég csak az első másodperceket meghallgatni, én már abból körülbelülre meg tudom mondani, hogy tetszik-e az adott szám, vagy nem. De tényleg nagyon tetszik a Lambada Ranma, Megumi Hayashibara már az elején megcsillogtatta a tehetségét. ^^

A con hatására még a Girls Dead Monster zenére kaptam rá nagyon. Nem nagyon hallgattam őket, csak elkönyveltem őket nagyon tehetségesnek, de így, hogy egy páran énekelték, és milyen jól, ez meghozta a kedvemet, és most még jobban megszerettem őket. A kedvenc dalom a Keep the Beats! albumról a Run With Wolves dal. Meg vagyok lepve egyébként, hogy Japánban is milyen népszerűek. Lám, ott is van tere az igényes animének, és a zenének. Remélem valamennyi GirlDeMo kiadvány átlépi a 100.000-es eladást. ^^ És akkor aranylemez lesz Japánban. Új kiadványról meg nincs hír, úgyhogy sanszos, hogy csak az anime erejéig létezett a csapat, bár ha lesz folytatása az animének (nem tudom, hogy a 13. rész után mennyire van befejezve a történet), akkor lehetséges, hogy lesz folytatás.

Masami Okui

Úgy érzem, hogy már sok mindent tettem azért, hogy számomra Japán legnagyszerűbb énekesnőjét minél ismertebbé tegyem, de nem lehet eleget tenni érte. Ezért döntöttem úgy, hogy ebben a blogban egy (majdnem) mindenre kiterjedő biográfiát írok róla. Hátha így jobban érthető lesz, hogy miben rejlik a nagyszerűsége. Lássuk hát!

Gyermek- és fiatalkor

Okui Masami 1968. március 13-án született Itami nevű japán városban. (Milyen érdekes, a város neve azt jelenti japánul, hogy fájdalom) A szülei hamar elváltak, és nem sokkal ezután elhunyt az édesapja. Ezután a család Osakába költözött. A kis Masami énekhangjára már óvodás korában felfigyeltek, 5 éves korában benevezték egy énekversenyre, amit meg is nyert. Ennek hatására inspirálták a szülei, hogy énekeljen, és mivel Makkun is szeret énekelni, ezért nem volt kérdés, hogy komolyabban tanuljon. Az ének mellett gitározni, és zongorázni is tanult. Így teltek gyermekévei, majd a középiskola vége fele, amikor pályát kellett választania, akkor döntötte el, hogy művészi szintre emeli az ének-zene tudását, és beadja az Osakai Művészeti Főiskolára a jelentkezését. Nagyon örült, amikor felvették, ám már az első félév annyira kemény volt számára, hogy nem tudta tartani az iramot, és úgy döntött, hogy inkább feladja, és a saját kezébe veszi az életét, 1988-ban költözött Tokióba. A szülők nagyon nehéz szívvel engedték el egyetlen gyermeküket, de nem akartak álmai útjába állni. Kezdetben dolgozott, mellette kereste a lehetőséget a könnyűzenei szakmában. A lehetőség nem váratott sokáig, 1989-ben már vokálozhatott Saito Yuki japán seiyuu-énekesnőnek. Körülbelül 1991-re tehető, amikor megismerkedett Hayashibara Megumi seiyuu-énekesnővel, aki Saito Yukival dolgozott közösen szinkronszínésznőként az egyik animében. Már az első pillanatokban megértették egymást, nagyon jó összhang alakult ki köztük, Meguminak köszönhetően Masami 1993-ra szerződést köthetett a King Records kiadóval, és megkezdődhetett énekesnői karrierje.

A kezdetek

Okui Masami 1993. augusztus 21-én debütált a Dare Yori mo Zutto… kislemezzel, mely a Girl from Phantasia (másik nevén Fantasia) OVA dala lett. A single nem került fel az Oricon chartra, de mivel mára nagyon ritka lett, ezért az egyik legkeresettebb kislemezek között tartják számon. Ilyen téren még súlyosabb a helyzet a második, Yume ni Konnichiwa kislemezével, mely a „The Wind of the Willows” angol mese anime adaptációja. Ebből a kislemezből mára olyan kevés lelhető fel, hogy ha találni egyet a japán amazonon, akkor is az egekben van az ára. A legutóbbi példányt, amit láttam, 77.000 yen volt az ára, az forintban több mint 190.000 forint. Viccen kívül, én vagyok annyira elmebeteg, hogy ha lenne ennyi pénzem, megvegyem ennyiért ezt a kislemezt, de nem olyan könnyű a japán amazonról vásárolni. De térjünk is vissza az énekesnőre. 1994-ben már olyan kislemezek is készültek, melyek felkerültek az Oricon chartra. A soron következő I WAS BORN TO FALL IN LOVE single a 92. helyet érte el, és 3.280 példányt értékesítettek belőle. Ebben az évben még 3 kislemezt adott ki, és ha lassan is, de feljebb jutott a japán kislemez-eladási listán. Az év végén megjelent It’s DESTINY ~Yatto Meguri Aeta~ kislemez a 80. helyet érte el. Mivel már elegendő dal jött össze, megérett 1995-re a nagylemez. Nem lehetett könnyű Masamival együtt dolgozni, mert bár nem ő írta a dalokat, igencsak beleszólt, hogy milyenek legyenek. Ugyanis neki már az első albumával az volt a célja, hogy hatást keltsen az emberekben. Nem is az, hogy egy-egy dalával hatoljon az emberi érzelmekbe, hanem emlékezetes legyen az album. Ha engem kérdeznek, ilyen téren sikeres volt, hisz az olyan dalok, mint a REINCARNATION, vagy az FACE, It’s DESTINY ~Yatto Meguri Aeta~, és a Live alone… Sennen Tattemo dalok is mind arra szolgálnak, hogy az albummal igencsak nagy hatást érjen el. Az album címe egyébként Gyuu, és az 1995. április 1-jei Tokio Boogie Night rádióműsorban (melyet Hayashibara Megumi vezet) mondta el, hogy a „very good” kifejezésből lett összehozva. Az album a kislemezekhez képest igen szépen szerepelt, ugyanis a 47. helyre tornázta fel magát.

Csúcson, avagy a legsikeresebb évek!

Az igazi sikerre nem kellett sokáig várni, ugyanis már ekkor közösen dolgoztak Hayashibara Megumival, hogy az addigi mindennél sikeresebb daluk minél jobb legyen. Igen, ez a Get along, mely a Slayers anime openingje lett. A kislemez 1995. május 24-én jelent meg, és az Oricon szerint 76.800 példány került ki a boltokból, ezt az eladási számot eddig anime kislemez csak meg sem tudta közelíteni. A videoklip is az egyszerűsége ellenére nagyon sokat játszották a japán zenetévék. Azt mindenki gondolta, hogy ezzel a magas eladási számmal egy új korszak kezdődik az anison zene életében, és a siker tovább halmozódott. Ugyanis az év végén megjelent WHAT’S UP GUYS? / MASK kislemez, mely a Bakuretsu Hunters anime opening, ending single-je három kiadásban jelent meg, melyek együtt több, mint 120.000 talált gazdára. Itt az ending dalt énekelte Matsumura Kasumival duettben. Jött az 1996-os év, mely a Shake it kislemez mérsékelt sikere után sikerült megmászniuk Hayashibara Megumival a Fuji helyet, ugyanis a Give a reason Slayers NEXT OP / ED kislemez mindkettejüknek rekord, ugyanis 232.850-es példányszámot kevés anison kislemeznek sikerült felülmúlni, és a mai előadók közül sokan csak álmodoznak ezekről a számokról. Ezt a sikert követte a 2. V-sit. nagylemeze, mely máig az egyik legeladottabb albuma Masaminak a maga 48.330-es eladási számmal. Az év végére megjelent naked mind kislemeztől is sokat vártak eladás terén, mivel, hogy az is Slayers single, de csak a 38. helyet tudta elérni, és három hetes Oricon szereplés után 28.760 példányt értékesítettek belőle. Az 1997-es év sem telt el eseménytelenül Makkunnak, ugyanis ekkor készítette el első videoklipjét a Rinbu-revolution (Shoujo Kakumei Utena OP) dalból, ezután szinte az összes kislemezre felvett dalból készült videó. Az ősszel megjelent Ma-KING album is szép eredményt ért el, és a lemezbemutató koncertje annyira sikeres volt, hogy VHS és ún. Laser Disc formátumban megörökítették (később DVD-n is). Bár 1998-ban kicsit szellősebben jelentek meg kislemezei, de ezalatt sem tétlenkedett, hisz 1996 óta vokálozik dalok alatt, valamint nagyon sok dalt írt más énekeseknek, melyek többségében ismeretlenek. Ennek az az oka, hogy ezek a dalok elsősorban anime OST CD-kre kerültek fel, melyeket azért Japánban sem vesznek olyan sokan, és még később az internet térhódításával is világszerte csak az adott anime rajongói ismerték meg. De az ebben az évben megjelent Do-can albumából kelt el egy hét alatt a legtöbb, szám szerint 31.200, és ez akkor „csak” a 12. helyre volt elég. A borítót nézve feltűnhetnek külföldi nevek. Nem véletlen, Okui Masami később azt nyilatkozta, hogy egyre inkább szeretné a saját stílusát előtérbe helyezni, és ehhez nagy nevű külföldi zenészeket hív partnerül. A hatás nem érezhető azonnal, hisz az 1999. március 13-ai (születésnapi) koncertje annyira sikeres volt, hogy dupla CD formájában elkészült az énekesnő első koncertalbuma BEST-EST címen. Eközben kiadta a legsikeresebb önálló kislemezét, a Tenshi no Kyuusokut, mely a 20. helyet érte el az Oricon charton, és 31.700 példányt kelt el belőle. A címadó dal különben a Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko anime openingje. A nyár végére megjelent 5. stúdióalbuma a Her-Day album is szép eredményt ért el, de ezután jött a változás.

Irány a minőség! Cserébe mars az Oriconról!

Nem sokkal a Her-Day album után jelent meg a következő albumot előkészítő kislemez, a Sore wa Totsuzen Yatte Kuru, melyből csak 10.000 talált gazdára (igen pontosan kiszámolták.). Bár az ezt követő only one, No. 1 (DiGi Charat OP) kislemez még szépen szerepelt az Oriconon. Nem tudni miért, de az elkövetkezendő kislemezek is egyre kisebb példányszámban keltek el. Vagy azért, mert nem anime dalok, vagy mert ekkor kezdett el komolyan külföldi előadókkal dolgozni, és ez igencsak meglátszott a stílusán. Az OVER THE END dal nagy változás, sokkal nagyobb hatást akart kelteni az énekesnő, ezért a szöveg is sokkal erősebb lett. Csak rátett egy lapáttal a TURNING POINT dal, melyben olyan nagy zenészekkel dolgozik együtt, mint Steve Lukather a TOTO együttes gitárosa. A kislemezek szinte kivétel nélkül 10.000 alatti példányszámban keltek el, ennek fényében igencsak pozitív meglepetés volt a NEEI album, mely eladási rekordokat nem döntött meg, de 11. helynél egy Okui Masami album sem tudott jobbat produkálni, és több, mint 30.000 példány talált gazdára. Az album nagyon hatásos dalokat tartalmaz, ez az első olyan lemez, ahol nyíltan beszél érzéseiről, valamint a világról és az emberekről alkotott véleményét is dalba foglalja. Az album címe, a NEEI egyfajta indulatszó Japánban, ezzel hívják azt az embert, aki nagyon hiányzik nekik, már ez is jelzi, hogy nem akármilyen albumot veszünk a kezünkbe. Ezután átmenetileg visszatért az animékhez az énekesnő, a Sora ni Kakeru Hashi a Tales of Eternia anime openingje, valamint a Megami ni Naritai ~for a yours~ a DiGi Charat OVA anime dala, ezek átmenetileg fellendítették az énekesnő karrierjét, de a 2001-es DEVOTION album már nem tudta tartani magát eladások terén, ugyanis csak a 30. helyet érte el. Ugyanakkor rajongók, kritikusok szerint mai napig az énekesnő legjobb albuma! Nem véletlen, hisz amit a NEEI albumban elkezdett, azt a DEVOTION-ben továbbvitte. Még hatásosabb és fantasztikusabb zenék, még nyomasztóbb, már-már depresszionista szövegek mind hozzájárultak ahhoz, hogy sokak szerint a legjobb album legyen.

Nincs kompromisszum!

Talán így is lehetne jellemezni a következő időszakot, ugyanis 2002-től ki tudja miért, de egyre ritkábban jelentek meg kislemezei az énekesnőnek. Szám szerint egy évente. Rossz nyelvek szerint Masami összebalhézott a King Records kiadóval, és ennek is „köszönhető”, hogy a soron következő HAPPY PLACE kislemez csak a 86. helyet tudta elérni az Oricon listán. Az összeveszés tárgya az erős stílusváltás. Ez azért gond a kiadó StarChild részlegének, mert nem profilja a rock zene, csupán anime dalokat adnak ki. A problémát úgy hidalták át, hogy formálisan felbontották a szerződést, és átment magához a King Records kiadóhoz (kb. úgy kell elképzelni, mintha lakáson belül szobából átmegyünk a nappaliba). Így jelenhetett meg a crossroad album, mely az első kiadvány, melyet maga az énekesnő producerelt, és ekkor kezdett el együtt dolgozni azokkal a (japán) zenészekkel, melyekkel a mai napig készíti az albumait. A kislemeznek már-már bukása ellenére nem szerepelt rosszul az album, a 34. helyet érte el. A 2003-as év az egyik legmozgalmasabb az énekesnő életében. Nemcsak a karrierjének 10. évfordulóját ünnepelte, hanem tagja lett a JAM Project rock együttesnek, melyet mai napig élete egyik legjobb dolgának tart, és nagyon boldog, hogy tagja lehet egy olyan bandának, mely nemcsak a stílusában játszik zenét, hanem a tagokkal is nagyon jó kapcsolatban van. A kerek évfordulót pedig a „Masami Kobushi” albummal koronázta meg, mely egy cover album. Ugyanis a korongra 12 olyan anime dal került fel, melynek vagy ő írta a szövegét, vagy alávokálozott, vagy annak az animének egy másik dalát énekelte. Az album szép eredményt ért el, a 17. helyet érte el az Oricon listán, és kb. 25.000 példány talált gazdára. A tűzszünet a kiadóval úgy tűnik, hogy csak átmeneti volt, ugyanis Masami azt akarta, hogy a soron következő albuma még keményebb legyen. Így újabb vitás napok jöttek. Sokak szerint nem volt véletlen, hogy pont ekkor alakult meg az r.o.r/s együttes, melyet a legjobb barátnőjével Yonekura Chihiróval alkotott duettben, ugyanis az együttes elektropop hangzásával akarta elérni azt, hogy 2004-ben megjelenhessen úgy a ReBirth album, ahogy végül a kezünkben tudhatjuk. Persze ezek mind csak legendák, ennek valóságtartalma sehol sem bizonyított. De az tény, hogy 2004-ben jött a nagy búcsú, megszakít minden kapcsolatot a King Records kiadóval.

Saját utakon

Még ekkor megalapítja a saját kiadóját, az evolutiont, a Gedeon Entertainment, és a Dwango alatt, valamint szoros kapcsolatba került a Lantis kiadóval. Valamint ekkoriban kezdtek el szinte gombamódra szaporodni az anison énekesek, együttesek. Hála istennek, ez nem ment a minőség rovására, viszont akármennyire is tartották Okui Masamit a barátai, rajongói, hozzáértők fantasztikus zeneszerzőnek, szövegírónak, és egy igazán kivételes egyéniségnek, nem tudta tartani a népszerűségét, és egyre kevesebb albumot adott el. De ez sem tartotta vissza attól, hogy a 2005-ben megjelent Dragonfly album olyan legyen, amilyet 100%-osan tervezett. És igen! Hallatszik az albumon az a felszabadultság, ami naggyá tette, és szakmailag is az egyik legjobb album lett, ugyanis olyan gitárszólamok hallhatók az albumon, melyet szinte csak a legjobbak tudnak. Az album a 68. helyet érte el, és kb. 6.000-et adtak el belőle az Oricon szerint. Most már gyakrabban jelenhetett meg kislemez. Persze Okui Masamiban egyáltalán nem volt semmi rossz érzés annak okán, hogy ennyi anison énekes, együttes lett az utóbbi időkben, sőt összefogásra hívta fel őket. Ekkor álmodta meg az Animelo Summer Live koncertet, mely mára Japán legnagyobb anime rendezvénye lett. Ez önmagában nem javított az album eladásain, inkább arra segített rá, hogy aki ismeri és szereti Makkunt, az újabb anison előadókat ismer meg, sokban hozzájárult ezáltal is, hogy minél színesebb legyen a japán zenei paletta. Hogy mennyire nem volt befolyással, azt bizonyítja a 2006 elején megjelent Mitsu kislemeze, melyből 1.557 talált gazdára, valamint a 11. stúdióalbuma, a God Speed csak a 111. helyet érte el az Oricon charton. A 2006-os év szintén nagyon mozgalmas volt az énekesnőnek, mert a God Speed után még ebben az évben elkészült annyi dal, hogy még egy albumot kiadhatott. És ez remek alkalom volt arra, hogy kiderítse, hogy ha külön Limited Edition példányt is megjelentet egy albumból, vajon jobban fogy-e. Így 2006 őszén megjelent az evolution album, mely 10 dalt tartalmaz, és a DVD-re felkerült három videoklip is. Némileg javított az összképen, ugyanis a 60. helyet érte el, de érdemi javulást nem hozott, a CD+DVD kiadvány. 2007 egy nyugodt év volt az énekesnőnek. Mintha elhatározta volna, hogy most egy kicsit félretesz a tehetségéből, ugyanis a Masami Life 13. album szakmailag nem lett annyira erős, viszont szövegileg nagyon odatette magát. Énekel a saját életéről, önmagáról, kigúnyolja a modern technikát, aggodalmát fejezi ki a Föld jövőjéért, valamint énekel az elfeledett barátságokról, de nem feledkezik meg az élet apró örömeiről sem. 2008-ban ünnepelte az énekesnő karrierjének 15. évfordulóját, viszont korántsem tudta annyira megünnepelni, mint a 10. évet. Bár megjelent a Tribute to Masami Okui ~Buddy~ album, ahol Masami énekes-barátai éneklik el korábbi dalait. Az album érdekessége, hogy mindenki a saját stílusára írta át a dalokat, így igazán fantasztikus album készült el. Viszont több negatív élmény is beárnyékolta az évet. Az első nagy probléma, hogy kilépett a JAM Project együttesből Rica Matsumoto, aki szinte a lehető legrosszabbkor hagyta el a csapatot, ugyanis az együttes világ körüli turnéjára készült, így igencsak megingatta annak megvalósulását, de végül is sikerrel lezajlott a koncertsorozat. Még Párizsba is ellátogattak. A másik dolog, ami nagy nehézséget okozott, az Okui Masami betegsége. Ugyanis az orvosának tiltása ellenére is képes volt betegen fellépni a 2008-as Animelo Summer Live-on. Ennek az volt az ára, hogy a betegsége súlyosbodott, és a november 5-ére tervezett Akasha nagylemezének megjelenése áttolódott 2009. február 25-ére. Az album sokak szerint nem lett a legjobb, de az augusztus 21-én megjelent Self Satisfaction cover album sok mindenért kárpótolta a rajongóit. Ide más énekeseknek nemrégiben írt dalait vegyíti egybe. Az album nagyszerű lett, megérdemelten kapta a címet.

A jelen

A 2010-es évben is úgy tűnik, hogy pihen az énekesnő, ugyanis eddig egy albumot, és egy kislemezt dobott piacra. A február 3-án megjelent i-magination album borítója sok rajongóban visszatetszést keltett a félhosszú paróka haj, és a vörös kontaktlencse okán, emellett olyan a tekintete, mint valami roboté. De szerencsére a dalok nem maradtak el a szokásos minőségtől. Az album a 95. helyen landolt a heti Oricon listán. A borítón található képek nem véletlen olyanok, amilyenek, ugyanis már régóta szeretné levágatni a haját, de a rajongói mindig megtiltják neki, mert szerintük ő csak hosszú hajjal szép. Engedett a rajongók kérésének, de az új albumon parókában jelent meg. Ugyanis két hobbija van külsőségek terén, a paróka viselete és a különféle körömlakk-dekorációk. Sokszor mutatja meg ilyen jellegű műveit a blogjában. Az áprilisban megjelent kislemezt viszont nem várt sikert hozott, ugyanis 7 év után visszatért a Top 30-ba! A Renka Tairan kislemez a 27. helyet csípte el az első napon, és az első héten a 35. lett.

És hogy mit tartogat a jövő? Nem tudni. Elképzelhető, hogy megmarad a 100. hely környékén tanyázó, ámbár minőségi zenét gyártó énekesnőnek, de egyvalami tény: 1993-ban egy olyan nagyszerű egyéniség mutatta meg magát a Jpop iparban, aki bebizonyította, hogy nagyszerű minőségi zenének is van élettere. Ezzel buzdítva megannyi előadót, hogy igen, mutassák meg magukat, mert van igény a zenéjükre! Nagy dolgokat vitt véghez, és még most, 42 évesen is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy bebizonyítsa, hogy van kereslet az igazi zenére! És nem hiába. Bár kevesen válnak igazi rajongójává világszerte, de eddig szinte mindenki, aki meghallgatta a zenéjét, arra jutott magában, hogy ez igen! Egyszer még sokra fogja vinni, és biztos vagyok abban, hogy nagy kultusz fogja övezni a nevét!