Vége az egyetemi éveknek

Hat év fél év után, a mai nappal egy sikeres szóbeli vizsgával lezártam az egyetemi éveket. Büszkén jelentem, hogy mától én is diplomások táborát erősítem!

Nem volt feltétlen nehéz a szóbeli vizsga. Először volt a szakdolgozatvédés. Összefoglaltam a témaválasztás okát és célját, válaszoltam a feltett kérdésekre. Ez hollandul ment, egész jól. Legfeljebb egy-egy szó nem jutott eszembe. Aztán volt nyelvészet: "A főnév alaktana" tételt húztam ki. Ez is nagyjából jól ment. Beszéltem a többes számról, névelőkről, kicsinyítőképzőkről. Ezt is hollandul mondtam, és jól ment. Viszont az irodalomból elég nehéz tételt húztam: "A hűség témája a régi irodalomban", ezért ezt mondhattam magyarul. Ez azért nehéz téma, mert a középkori holland irodalom meglehetősen komplex. Nemcsak mert több témáról szól egy adott irodalmi mű, hanem mindegyik témát részletesen ki lehet elemezni egy mű kapcsán. De azért is nehéz, mert a szimbolikák mai fejjel nehezen értelmezhetők. Igazán egy-egy holland irodalmi mű egy külön könyvet kitenne. Igyekeztem a tudásomnak megfelelően megoldani, és szerencsére elegendő volt a tudásom ahhoz, hogy sikeresen levizsgázzak.

Ezzel egy 2017 szeptembere óta tartó korszakot zártam le az életemben. Pontosabban, ha belevesszük az előkészületeket, akkor 2016-ban kezdtem el. Hiszen 2005-ben, amikor érettségiztem, nem csináltam emelt szintű érettségit. Ezért először ezt kellett. Ekkor még úgy voltam, hogy informatikát akarok az egyetemen tanulni. Egyrészt mert érdekelt, másrészt meg ebből érettségiztem jelesre, és úgy voltam vele, hogy ez determinálja az egyetemi tanulmányokat. Azért is érdekelt az informatika, mert ahol csak dolgoztam, azt láttam, hogy az informatikus elvan ott hátul, csak az a dolga, hogy a cég informatikai rendszere flottul működjön, egyébként aranyélete van. Ezt is irigyeltem. A másik, ami miatt tanulni akartam, hogy elegem volt a sok idétlen munkából. Egyszerűen méltatlannak éreztem magam hozzájuk. Ezért úgy döntöttem, hogy bevállalok néhány évet annak reményében, hogy diplomával sokkal jobb lehetőségeim lesznek.

Ehhez először emelt szintű érettségit tettem le angol nyelvből. Úgy emlékszem, hogy megfordult a fejemben, hogy informatikából csináljam meg, de ahhoz olyan magas szintű tudás kellett, amiről előre tudtam, hogy nem fogom tudom elsajátítani, ha 2017 szeptemberében el akarom kezdeni az egyetemet. Így maradt az angol. Ezzel egyébként két legyet ütök egy csapásra, hiszen a sikeres emelt szintű érettségi egyenrangú a középfokú nyelvvizsgával. Tehát nem lesz gondom a nyelvvizsgával sem. Először 2016 októberében próbálkoztam meg, ekkor néhány százalék híján nem lett meg a jeles, így 2017 májusában újra nekimentem. Ekkor már sikerrel vettem az akadályt, így a jeles emelt szintű érettségivel együtt szert tettem egy középfokú nyelvvizsga bizonyítványra is. Egyébként ahhoz képest, hogy már akkor is eléggé magabiztosnak éreztem az angol nyelvtudásomat, elég sokat kellett készülnöm. Meglepett, hogy mennyi hibám volt az érettségi felkészítő feladatokon. Ráadásul azt tartottam furcsának, hogy az egyik feladatsoron nagyon jól ment az olvasott szöveg értése, de a hallott szöveg értése katasztrófa volt. A másikon meg vica versa. Itt tanultam meg, hogy mennyire nem egyformán állítják össze a feladatsorokat.

Végülis bekerültem a BGE-PSZK-ra Gazdaságinformatikus szakra. Szerettem ide járni, mai fejjel azt mondom, hogy tanultam hasznos dolgokat itt is, de végsősoron nem sikerült elvégezni. Ahogy sokaknak, nekem is a Matematikai alapokba tört bele a bicskám. De igazából a többi tárgy is olyan volt, hogy már örültem, hogy ha meglett a közepes. De sokáig azért nem éreztem ezt problémának, mert azt láttam, hogy egyetemen már az is nagyon jó, ha megvan a kettes. És amilyen kérdések voltak a vizsgákon, határozottan úgy éreztem, hogy már a kettesért is meg kellett küzdeni.

Egyébként azt gondolom, hogy végül meglett volna a diploma, de amikor ötödjére mentem neki a Matematikai alapoknak, és még akkor is csak 20% körüli eredménnyel tudtam a ZH-t megírni, akkor a napnál is világosabb volt, hogy ez nekem nem fog összejönni. Meg akartam csinálni, tanultam, ahogy tudtam, de hogy végül semmire nem volt elég, az eléggé demotiváló volt. Még az Alkalmazott matematikát is tudtam teljesíteni. Igazából szerettem mindent, de egy dolgot élveztem igazán: Az OBIC által szervezett japán nyelvtanfolyamot. Dr. Székács Anna és Dr. Sato Noriko a mai napig az egyik legjobb tanárok, akik valaha is tanítottak engem.

2019 végére még nem egészen világlott meg, hogy eltévedtem ezzel a szakkal, de ekkor kezdett el érdekelni a holland nyelv. A rövid történet: Találkoztam egy holland sráccal, akivel egész jól összebarátkoztunk. Annyira szimpatikus volt nekem, hogy nyelvtanulásra motivált. 2020. januárjában kezdtem el, akkor voltam először Hollandiában. És annyira megszerettem az országot, hogy végleg eldöntöttem: Váltani fogok. Néderlandisztikát fogok tanulni, és Hollandiában fogok élni. Fel is vettek a KRE-BTK-ra.

Az első félévben még párhuzamosan csináltam a hollandot és az informatikát. Ekkor volt az, hogy ötödjére veselkedtem neki a matematikának. De ekkor már bosszantott a matematika, mert már ott volt a nyelv, amivel hasznosabban tölthettem volna az időt. Valamit igyekeztek segíteni, hogy könnyebben menjen, de hát egyszerűen reménytelen volt. Ezután már biztos voltam abban, hogy fel fogom adni a BGE-t. Ekkor már tudtam, hogy mit akarok, és teljesen feleslegesnek éreztem, hogy olyannal töltsem az időt, ami nem is ment, de már célom se volt vele. Tehát az igazat megvallva, részint magamnak is csináltam, hogy ne sikerüljön a matematika. De meg merem kockáztatni, hogy akkor se sikerült volna a ZH, ha minden figyelmemet a matematikára összpontosítom. Ekkor már sokkal jobban vonzott a humán terület.

Így hát maradt a holland. És sokáig nagyon jól ment, mert már úgy mentem az egyetemre, hogy végigcsináltam a "Megszólalni 1 hónap alatt: Holland" nyelvkönyvet. Tehát az alapok már megvoltak. Ezért az első 2-3 félév kiválóan ment. Megéreztem annak a különbségét, amikor megkönnyebbülök, hogy éppen megvan a kettes, és örülök az ötös vizsgáknak. Ezért nem is volt kérdés, hogy itt vagyok a helyemen.

De itt is voltak hullámvölgyek. Sajnos volt, hogy alábbhagyott a lelkesedésem, mert volt időszak, amikor annyira fellángolt ismét a japánok iránti imádatom, hogy szinte teljesen elnyomta a hollandok iránti érdeklődésemet. És ez meg is látszott az eredményemen. Romlottak, nem lelkesedtem annyira az órákért. Egyszerűen meg kellett erőltessem magam, hogy tudjak teljesíteni. Ráadásul ez a mélypont nemcsak azért jött rosszkor, mert ekkor már magasabb szinten voltunk, mint amikor elkezdtem a holland szakot, hanem mert elkezdtek bejönni a holland nyelvnek azon sajátosságai, amik megkülönböztetik a német nyelvtől. Ugyanis a német nyelvtudásomnak is köszönhetem, hogy az első időkben olyan gördülékenyen ment a nyelvtanulás, mint az óvodásoknak. Pont a legrosszabbkor akadtam el, amikor igazán szükségem lett volna az extra motivációra.

Volt egy pár elégséges, de amennyire csak lehetett, azért igyekeztem jobb jeggyel teljesíteni az adott tantárgyat. De az tény, hogy akkor sokkal nehezebb volt. Végül sikerült egy olyan egyensúlyt kialakítani magamban, hogy egyformán érdekel a holland és a japán nyelv és kultúra. És mind a kettőben jó akarok lenni.

Ebben biztos, hogy besegített az is, hogy a végére a rosszabb eredmények ellenére elfogadták az Erasmus jelentkezésemet, így tanulhattam Hollandiában. Az első félévet a Christelijke Hogeschool Ede-ben nagyon szerettem. Ott nemcsak sok hasznos dolgot tanultam, hanem a légkör is inspiráló volt. Meg megszerettem Ede és Wageningen városokat. Aztán a Universiteit Leiden egy újabb mélypontot hozott az egyetemi tanulmányaimba. Az egy nagy ugrás volt nekem. A tananyag is sokkal magasabb szintű volt (mégis csak egy nagyhírű egyetemről van szó), a rideg légkör sem segített a lelki állapotomon, ahogy az sem, hogy a teszteken 80%-ot kell teljesíteni, hogy az sikeres legyen. Hát, ha valahol akkor itt tényleg meg kell dolgozni azért, hogy egyáltalán meglegyen a vizsga. Úgy kell elképzelni, hogy 60% volt a legjobb eredmény, amit el tudtam érni, és arra a holland osztályzat szerint 1,4-et kaptam... Úgy, hogy 10-es skálán osztályoznak, és 6 jelenti az elégségest. Ez nemcsak demovitáló, hanem demoralizáló is volt. Kialakult bennem egy "leszarom az egészet" érzés, miközben borzalmasan frusztrált voltam, hogy szinte sehonnan nem kaptam biztatást. Így kénytelen voltam abbahagyni és hazajönni.

Ekkor láttam meg azt, hogy egy egyetem alapszakja a felső határ nálam. Az a személyes intellektusom felső határa. A Hogeschool, mint főiskola (tehát Hollandiában a mai napig van főiskola), gyakorlatilag olyan szinten van itt az oktatás, mint egy magyar egyetem alapszakán. De az Universiteit Hollandiában az az egyetem keménymagja. Leidenbe mintha egyből egy mesterképzésen vettem volna részt. Ez már egyértelműen meghaladja a képességeimet. Igazából nemcsak a magas szintű képzés volt, ami nehézséget okozott, hanem az a kötöttség, amit elvárnak a diákoktól.

Mondjuk már eleve a BGE-re is úgy mentem, hogy csak az alapszak, de a Néderlandisztikán is biztos voltam abban, hogy csak az alapszakot végzem el. Úgy voltam vele, hogy majd a mesterszakot elvégzem az életben, a magam ritmusában. Tehát az Erasmusos tanulmányok végül azt igazolták vissza, hogy helyesen gondolkodtam ebben.

Persze a fejlődés nem áll meg. Könnyen elképzelhető, hogy az intellektusom idővel fejlődik annyira, hogy akár képes lennék egy mesterszakot elvégezni, de ezt már tényleg kötetlen formában. Nem mondom, hogy soha, mert bármit hozhat a élet, de jelen gondolkodásom szerint nem szeretnék többé iskolai keretek között tanulni. Jó volt ez a 6 és fél év, de untig elég volt.

Van még egy ok, ami miatt egyetemre akartam járni. A sok értelmetlen munka teljesen elvette a kedvemet. Voltak konkrét rossz élmények is, amik csak erősítették a munkahelyek iránti szorongásomat. Azért akartam egyetemre menni, hogy időt nyerjek és oldjam magamban ezt a szorongást. Tehát nemcsak munkahelyek terén akartam magamnak jobb lehetőségeket, hanem mentálisan is fejlődni akartam. Rájönni az elakadásaim okaira és pszichológus segítségével oldani. Mostanra érzem úgy, hogy nagyjából sikerült. Mostanra tudtam egy olyan jellegű önbecsülést felépíteni magamban, hogy talán egy munkahely nem fogja tudni csak úgy lerombolni. A hét hátralévő részét kiadom magamnak szabadságnak, aztán jövő hétfőtől, ha minden jól megy, mehet élesbe a dolog.

Sikeres modulzáró vizsga

Oly nagy örömmel tétetik közzé, hogy sikerült a modulzáró vizsga az egyetemen! Ez egy külön vizsga, amit mi, holland szakosok megírunk (nem tudom, hogy van-e más nyelvi szakokon), lényegében egy B2-es szintű nyelvvizsgának felel meg. Ugyanazokból a feladatrészekből áll, mint egy nyelvi érettségi, vagy nyelvvizsga: Olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése és íráskészség. Meg persze a szóbeli.

Borzasztóan izgultam egyébként, úgy éreztem magam, mintha kórházban lennék, és várok a nagy műtétre. Az azért volt rettenetes, mert annyira nagy dolognak éreztem, hogy az utána következő események nagyon távolinak tűntek. Most is így voltam vele. Mondtam is a szóbelin, és pont az állandóan poénkodó holland tanár vizsgáztatott, mondta is, hogy itt vagyunk, mi mind orvosok, és bizony nagyműtét lesz. És a stílus, ahogy ezt előadta... Nagyon tudja oldani a hangulatot, az óráin is könnyeztünk a nevetéstől.

A többi feladat nagyjából megegyezett a májusi feladattal. Az olvasott szöveg és értése és a nyelvhelyesség teljesen ugyanaz volt. Nem volt könnyű az olvasott szöveg értése, ugyanis a szövegekkel kapcsolatos kérdések egyszerűsítve vannak feltéve, de a szövegben sokkal komplexebben van megfogalmazva, tehát egy bonyolult szövegrészt kellett megtalálni. A nyelvhelyesség leginkább a mondat kiegészítéséről szólt. Az volt a vicces, amikor az egyik mondat az elbocsátásról szólt. Nem tudtam, hogy van hollandul a "kirúgni", ezért májusban oly módon találtam fel magam, hogy az angol "fire" igéjét írtam át hollandul "vuren"-re. Ezen akkor Humbby barátom jót nevetett. De most sem emlékeztem az "ontslaan" igére, ezért "afscheid nemen" (elbúcsúzni) igével helyettesítettem.

A hallott szöveg értése egyetemen nehezebb, mint a nyelvvizsgán, mert a szöveget csak egyszer lehetett meghallgatni. És természetes holland beszéddel beszéltek, tehát nagyon kellett figyelni. Az íráskészségnél meg három téma közül kellett egyet kiválasztani, és amellett vagy ellene kellett érvelni. Mind a három a nyelvtanulásról, nyelvhasználatról szólt. Az "büntetni a helytelen nyelvhasználatot" témát élből dobtam, mert semmilyen módon nem tudok a büntetéssel azonosulni. Helyette inkább "kötelezővé tenném a szaktárgyakat angol nyelven tanítani" témát választottam, de még emellé is motiváló szövegekkel érveltem. Írtam olyat is, hogy "Je kunt het doen! Geloof in jezelf!" (Meg tudod csinálni! Higgy magadban!) Majd a végén: "Nu of nooit? Dit is de grote vraag!" (Most vagy soha? Ez a nagy kérdés!) Közben elképzeltem magamat, ahogy rektorként egy holland egyetem aulájában kiabálom a mikrofonba a motiváló szövegemet és az érveimet. Nagyjából aköré építettem az érveimet, hogy ma már az angol egy világnyelv, így a megszerzett tudásodat világszerte tudod használni, tehát a tudásod sokkal értékesebb lesz.

És úgy tűnik, hogy ezzel sikert lehet aratni. Azt azért tudni kell, hogy nagy különbség van aközött, hogy májusban egy sikertelen hollandiai tartózkodásom után, nem nagyon tudtam, hogy hogyan tovább, el is vesztettem a holland nyelv iránt az érdeklődésemet, és ez mind a vizsgámra is hatással volt. Most meg hogy van valami jövőképem, nemhogy ismét érdeklődök a holland nyelv iránt, hanem ismét érdeklődök a Hollandiába való visszatérés iránt, és lám... máris megfordul a világ.

Mert néhány hete gondolkodok azon, hogy visszatérnék Hollandiába dolgozni. Egyrészt a sikeres záróvizsgától tettem függővé a dolgot (efelé már jó úton haladok), másrészt, azért sem forszíroztam még a dolgot annyira, mert már van tapasztalatom abban, hogy a személyes problémáimat nem oldja meg az, hogy Hollandiába megyek. Ha felmerülnek ugyanazok a gondok, akkor azokkal Hollandiában is ugyanúgy nehéz megoldani, mint Magyarországon. Ráadásul dönteni azért is nehéz, mert ha megállapodok egy helyen, akkor onnan nem lehet csak úgy elmenni, mert az albérlet Hollandiában is, és Magyarországon is sokba kerül. Tehát a jövőmnek ez a része még kétséges. De a mostani sikernek, és a januárban várható diplomának nagyon örülök.

Az egyetemen tanultak összefoglalása

Több ismerősömmel is megbeszéltem azt, amit a holland egyetemen a “Liefde, Seks en Erotiek” minoron tanulok és szinte mindnyájukkal arra a konklúzióra jutottunk, hogy itt olyan dolgokat tanulok, amiknek általános ismeretnek kellene lennie. Ezeket nem egyetemen kellene tanítani, hanem már általános iskolában, felsőben. Aztán a többit gimnáziumban. De hát nem véletlen nem tanítják ezeket iskolákban… Ismert tény, hogy például a fogyasztói társadalomnak nem érdeke az, hogy jól legyen az egyén mentálisan, hiszen csak akkor jó fogyasztó ha mentálisan rosszul, hiszen akkor keresi a kompenzációkat.

Ha össze akarnám foglalni a lényeget, ezen a minoron azt tanulom, hogyan legyek rossz tagja a fogyasztói társadalomnak. És mivel az lenne az igazán szép, ha minél többen lennének rossz tagja a fogyasztói társadalomnak, ezért úgy döntöttem, hogy közzéteszem azokat, amiket itt tanultunk, kiegészítve a saját gondolataimmal. Úgyis kell írni hollandul egy portfoliót a tanultakról, megírom itt magyarul, mint vázlat, aztán már csak le kell fordítsam. A gondolataimról fontos tudni, hogy azok a saját magam értékrendje alapján kialakított gondolatmenet, semmiképp ne tessék amolyan “végső megoldásként” venni. Sokkal inkább egyfajta plusz egy lehetőség, amin el lehet gondolkodni, hogy lehet így is gondolkodni, élni. Hátha valakit ez szólít meg. Nos, lássuk.

Meztelenség családon belül

Hogy azért bennem is van egy kis prüdéria, jelzi, hogy percekig ültem az asztal előtt, a monitort bámulva, mire rászántam magam, hogy leírjam a címet. De ez Hollandiában tényleg nem tabutéma. Olyan oldottsággal beszéltek holland diákok a saját e tárgyú emlékeikről, mint akár az óvodában kötött első barátságaikról. Egyébként tetszik ez a szabadelvűség. Hollandiában több könyvet is láttam a nudizmusról, ahol főleg nők olyan gyönyörűen voltak ábrázolva, fényképezve meztelenül, hogy teljesen kidomborította a hetero énemet. Kellemes bizsergést éreztem magamban a meztelen nők láttán, amit nők esetében ritkán érzek. Ez számomra hatalmas előny és felszabadultság.

A fő kérdések a következők voltak:

• Mennyire volt normális a családban a meztelenség?
• Inkább szabadon gondolkodott erről a család, vagy a prüdéria dominált?

Nem ördögtől (és cukros bácsitól) való dolog a családon belüli meztelenség, a gyerek így a szülein keresztül láthatja a férfi és a női test közti különbséget, fedezheti fel saját magát, de ami még ennél sokkal fontosabb: Ha a szülők teste nem tökéletes (amire jó esély van), akkor azáltal, hogy nemcsak a médiában közvetített tökéletes testet látja, megtanulhatja elfogadni önmagát olyannak, amilyen. Persze az elfogadás itt is (mint annyi helyen) nem azt jelenti, hogy nem kell tennem magamért, hanem azt, hogy vagyok egy adott állapotban, ami adott esetben nem ideális számomra. Ennek elfogadása rendkívül fontos dolog, nemcsak azért, mert ezáltal azt is el tudjuk fogadni, hogy ezen változtatni egy lassú folyamat eredménye, hanem azt is, hogy az a tökéletes test, amit a média mutat, sokak számára genetikailag elérhetetlen. Valójában a feladatunk a testünkkel az, hogy folyamatosan vigyázzunk rá, és az adottságainkhoz mérten a lehető legjobb alakunk legyen.

Ez már korábban is megviláglott bennem, de igazán csak tavaly tudatosodott bennem, hogy ugyan a testem még mindig nem úgy néz ki, mint amit ideálisnak tartok, de már azzal, hogy leadtam 16 kg-ot, sokkal jobb érzés a fürdőszobában a tükörbe nézni, mert dolgoztam azért, hogy ennyivel jobban nézzek ki. Most nem a testképzavarosokról beszélek, hanem azokról, akik tényleg rosszul néznek ki és legszívesebben a leköpnék a türköt, ha meglátják magukat meztelenül. Azt gondolom, hogy ilyenkor valójában nem a testüket köpnék le sokan, hanem azt az állapotot, hogy nem tesznek magukért semmit és ennek súlyos látszata van. Nekem tényleg sokat segített önmagam megítélésén az, hogy ugyan még nem néztem ki jól, de az, hogy tettem magamért, azért, hogy jobban nézzek ki, önmagában sokat javított az önmagamról alkotott képen.

Az is egyre elterjedtebb mondás, hogy a test egy börtön, a lélek az, ami igazán szabad. Erről is azt gondolom, hogy leginkább azok mondása ez, akik nem tudják elfogadni magukat olyannak, amilyen. És most megint nem a testképzavarosokról, transzneműekről beszélek, ők egy teljesen más, sokkal bonyolultabb téma. Ez a minor túl rövid ahhoz, hogy erre is kitérjünk.

Párkapcsolat és házasság

Főleg a párválasztás mikéntje volt a téma. A feladat rendkívül érdekes volt, amit ezen az órán végeztünk. Egy lapot osztottunk fel négy részre és felírtuk a párunkkal kapcsolatos elvárásunkat négy szempontból:

• Külső
• Személyiség
• Viszonyulása másokhoz
• Viszonyulása hozzám

Miután ezt megbeszéltük, a tanár két további kérdést tett fel:

• Mennyire felel meg a jelenlegi- vagy ex-partnerünk az elvárásainknak?
• Mennyire felelünk mi magunk az elvárásainknak?

Erős kérdések, főleg a második gondolkodtatott el komolyan. Egyrészt: Milyen alapon fogalmazok meg elvárásoknak a másik felé, ha magammal szemben nem fogalmazok meg? Másrészt: Nem lehet, hogy a mások felé támasztott elvárások is rólam árulkodnak? Ahogy megnéztem a papíromat, azt láttam, hogy több esetben olyan elvárásokat írtam, amikkel én nem rendelkezek, és azt akarom, hogy a párom egészítsen ki vele. Ez pedig további kérdéseket fogalmazott meg bennem: Nem tudnám ezeket elérni? És jöttek a gondolatok: Az egyik ok, ami miatt ragaszkodó vagyok a szerelemben, hogy azt láttam a szerelmemben, partneremben, hogy valami olyasmivel rendelkezik, amivel én nem. És ezzel olyanná válik a kapcsolat, mintha hozná az ő puzzle darabkáit, hozzárakja az enyéimhez és az egész kép sokkal színesebbnek, szebbnek tűnik. De ha ő elmegy, vagy nem teljesül be a szerelem, akkor az ő darabkái nélkül csak az enyémmel sokkal szürkébb, fakóbb.

És ha már annyit beszélnek arról, hogy szeresd magad (annak mikéntjéről annál kevesebbet…) megfordult a fejemben, hogy nem jó módja vajon a szeretet kifejezése magam felé, ha felruházom magamat azokkal a képességekkel, melyeket elvárásként támasztok a partnerem felé? Főleg, hogy a nagyja egyáltalán nem nagy dolog és kétségtelenül több lennék tőle. Tehát magam helyezem el azokat a puzzle darabkákat, amik ténylegesen színesebbé, szebbé teszik a teljes képet. Ez nemcsak azért lenne nagy előny, mert önmagamat fejlesztem, hanem a másik felé sem lesz elvárásom. Jöhet úgy, amilyen. Hiszen ha már rendelkezek azokkal a tulajdonságokkal, amikkel a másikat látom többnek, akkor nem fogom elvárni, hogy a másik rendelkezzen vele. Csak az alapvető elvárásaim lennének felé: Vegyen engem emberszámba és legyen magára igényes.

Fontos tudni: Az elvárások megölik a szerelmet, mert feltételessé teszik. A szerelemnek és a párkapcsolatnak pont az az egyik lényege, hogy feltétel nélkül szeressük a partnerünket olyannak, amilyen. Ez azért fontos, mert a külvilág tele van elvárásokkal, amiknek meg kell felelni: Munkahelyen, iskolában, egyéb közösségekben, az a kapcsolat az igazi, amelyik meleg otthonként szolgál és biztonságot ad. Természetesen fontos megbeszélni a problémákat és hogy mivel tehetnék jobbá az együttélést, de óriási hiba leszidni a másikat azért, mert nem felel meg az elvárásaimnak vagy mert valamit rosszul csinál. Lényegi változást nem érünk el vele, ráadásul plusz nyomást teszünk a partnerünk felé. Azt gondolom, hogy ha a partnerünk megfelelő önreflexióval rendelkezik, akkor magától tudja, hogy mi az, amin érdemes változtatnia, hogy javítson az együttélés minőségén és maga fogja megtenni.

Ezután tértünk rá a házasságra. Itt is elsősorban a nehézségekről, a házasság megtartásán volt a hangsúly. Egyértelműen az volt a konklúzió, hogy sokkal több házasság lenne megmenthető, ha a felek dolgoznának rajta. Minden házasság alapja a kompromisszum és a tolerancia. A következtetés egyértelmű: Nincs tökéletes házasság, nincs olyan kapcsolat, melyben ne lennének problémák. Sokkal többre mennénk azzal, mi lennénk rugalmasak és amíg csak lehet, dolgozunk azon, hogy megmentsük a házasságot. Súlyos vétség fizikálisan vagy verbálisan bántani a partnerünket, de az első ilyen eset után azt gondolom, hogy bőven lehet megértéssel, toleranciával fordulni a másik felé és megkérdezni, hogy ez most miért volt, felderíteni, hogy vajon miért viselkedett így. Ha ebben nincs következetes változás, pedig mindent megtettünk az ügy érdekében, akkor tényleg el lehet gondolkodni azon, hogy ideje a válóperes ügyvédhez menni.

Nagyon érdekes volt az a holland nyelvű cikk, mely a hosszútávú házasság titkairól szólt. És ez nem valami női magazin színvonalán íródott, annál több. Elsődleges téma a másik feltétel nélküli elfogadása volt és nem elvárásokat helyezni a másik felé, amit fentebb is elemeztem. De van itt szó arról is, hogy nem kell a házasságot túl komolyan venni. A humor elengedhetetlen része az együttélésnek. És itt van még valami, amivel mélységesen egyetértek: “Maradj, utána jön a mélyebb szerelem!” Ez a lényege annak, hogy miért kell dolgozni a házasságon. Amikor már kellőképpen ismerjük a partnerüket negatív oldaláról is esetleg voltak belőle problémák, de megoldottuk, túljutottunk rajta, akkor tudjuk meg, hogy mi az igazi szerelem. Mi az, ami hosszútávon összeköt két embert. Amiről nem beszélnek a romantikus filmekben és a szerelmes dalokban. De az is komolyan elgondolkodtatott, hogy ha valami dühít a párunkban, az azért van, mert nem értünk vele kapcsolatban valamit. Ez a kijelentés önmagában annyira már nem számít forradalminak, az már sokkal inkább, hogy miért érdemes nyitni a partnerünk felé. Folyamatosan változunk, ami azzal is jár, hogy változhat az érdeklődési körünk is. Amit korábban szerettünk, azt felváltja egy másik. Előfordulhat, hogy a partnerünk valami olyan dolog miatt kezd el rajongani, amit nem értünk, furcsállunk tőle. Ekkor is nagyon fontos beszélgetni vele, hogy miért lett az számára fontos. Olyan dolgokat tudhatunk meg a partnerünkről, ami még ő előtte is titok volt eleddig. Ezáltal újra és újra megismerjük a partnerünket, így végig izgalmas lehet a személye. Kell ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy a házasság tényleg az egyik legjobb dolog a világon?

Most összefoglalva, jelen gondolkodásommal azt gondolom, hogy három olyan eset van, amikor indokoltnak látom a párkapcsolat, házasság felbontását.

1. Ha már nem ég bennünk a tűz a másik iránt.
2. Ha már nem tudjuk megadni egymásnak a kompromisszos, de elvárások nélküli érzelmi biztonságot.
3. Ha az egyik ismételten követ el súlyos vétségeket.

Azt gondolom, hogy a második vagy a harmadik bekövetkezte hozza magával, hogy az első eset is megszűnik, onnantól már tényleg nincs miről beszélni, ha a kapcsolat megmentése a téma.

EFT – Emotional Focused Therapy

Önmagunk fejlesztésének egy fontos eleme. A módszert Dr. Sue Johnson találta ki és három elemből áll.

• Kapcsolatterápia
• Családterápia
• Egyénterápia

Mindhárom elem alapja, hogy az érzelmekre fókuszál és ahol több szereplő is van (az első kettő esetében) a kommunikáció az elsődleges. Cél az egészséges érzelmi kötődés a partnerünk felé. A családterápia nemcsak azért fontos, hogy rendezzük az ottani kapcsolatot és egészségesen kötődjünk a szüleinkhez, hanem a gyerekkori családi traumákat lerendezve a partnerünkhöz is egészségesen kötődjünk. Ma már szinte közismert tény, hogy ehhez elengedhetetlen a családból hozott sebek gyógyítása. A terápia segít a kötődési problémák helyreállításában. Itt található két teszt (hollandul, angolul), amivel felmérhetjük, hogy milyen módon kötődünk a partnerünkhöz. Négyféle kötődési mód ismert.

• Szorongó-ambivalens kötődés
• Szorongó-elkerülő kötődés
• Félelemteli kötődés
• Biztonságos kötődés

Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el azzal, hogy az utolsó a végső cél. És azért rendkívül fontos, mert a viszonyunk, kötődésünk másokhoz az élet egyéb területén is befolyásolja működésünket, mert életünknek egy nagyon fontos területén bizonytalanságot élünk meg.

Jelen tudásom szerint azt mondanám, hogy a másoktól kapott szeretet által érezzük magunkat fontosnak, értékesnek, hogy számítunk valakinek. Kétségtelenül jó alappal indul az a gyerek az életbe, akinek ez a szülei által megadatott, de aki ezt nem kapta meg gyerekként, annak magának kell megdolgoznia érte. Azért felelőtlenség olyat mondani, hogy akkor a megfelelő embert kell keresnie, aki segíthet rajta, mert nem kapta meg a megfelelő útmutatást arra, hogy ki az, akiben tényleg megbízhat és ki az, aki valójában árt neki. Neki teljesen mindegy, hogy ki, csak valaki által érezze, hogy tartozik valahova.

Honnan ismerhető fel, hogy valaki nemcsak szeret minket, de biztonságosan kötődik hozzánk

• Empatikusan viszonyul hozzánk.
• Biztonságot ad és elismeri az erényeinket.
• Elfogadja az építő jellegű kritikát és folyamatosan fejlődik mentálisan.
• Különbséget tesz az elsődleges (belül megélt) és másodlagos (kívül megélt) érzelmek között.
• Mindig dolgozik a kapcsolaton.

Egy példa arra, hogyan viselkedik az, aki biztonságosan kötődik.

1. Azon van, hogy megszüntesse a negatív interakciót (pl.: vitát)
   A konfliktusok “kötődési harcot” generálnak. Belső nyugtalansággal jár az, ha egy általunk szeretett személlyel romlik meg a kapcsolatunk, mert jó eséllyel újra kell definiálni a vele való kapcsolatunkat.
   Visszafogja az elsődleges érzelmeit. Ezek a belül megélt érzelmek, mint például a szégyen, magány érzése, bánat, félelem.
2. Megváltozik a viszonya a másikhoz.
   Elfogadja a megváltozott helyzetet.
   Újradefiniálja a kapcsolatát a másikkal.
3. Konszolidálás és integráció
   Új megoldásokat keres a régi problémára, hogy azokat legközelebb jobban kezelje.

További útmutatásokat olvashatunk Lukács Liza: Hogyan szeretsz? című könyvének 56-64. oldalában, ahol a biztonságos kötődés mikéntjét elemezte gyerekkorban, felnőttkorban, párkapcsolat terén, valamint hogyan viszonyul önmagához. Én onnan két dolgot emelnék ki.

Érez, amikor érezni kell, gondolkodik, amikor arra van szükség, és cselekszik, amikor annak jön el az ideje.

Lukács Liza: Hogyan szeretsz? 63. oldal

Ez a három alapvető cselekedet, amit nagyon nehéz összehangolni. Csak gondoljunk arra, hogy el tud ragadni minket az indulat egy-egy krízishelyzetben...

A másik, amit szintén fontosnak tartok:

Fontosnak tartja önmagát, de nem fontosabbnak másoknál.

Lukács Liza: Hogyan szeretsz? 64. oldal

Innentől kezdve felesleges beszélni mindenféle énidőről, meg helyezd magad előtérbe, ne csak másokon segíts. Akikben kényszerként ott munkálkodik, hogy elrejtse magát mások elől, vagy folyamatosan azt lesse, miben lehet a másik szolgálatára, azokon ilyen frázisokkal nem lehet segíteni, mert a gondjai sokkal mélyebbről gyökereznek.

A biztonságos kötődés elérének jó eszköze lehet az, ha összeírjuk, hogy mire is van szükségünk, hogy biztonságosan érezzük magunkat egy kapcsolatban és alá írjuk azon személyek nevét, akitől úgy érezzük, hogy ezt megkap(hat)juk. Ha kiderül, hogy több ember is van elérhető közelségben, akitől ezt megkaphatjuk, ez nagyban javíthat az önbizalmunkon, önbecsülésünkön. Érdemes azt is összegezni, hogy mi az, amit mi magunk el tudunk érni saját erőből. Ez a függetlenségünket erősíti. Nem esünk kétségbe attól, ha nincs mellettünk a másik, mert egyrészt tudatában vagyunk annak, hogy szeret, másrészt mi magunk is meg tudunk állni a lábunkon, amikor például olyan helyzet adódik, hogy valami gond van, de a partnerünk nem tud jelen lenni.

Egyéni értékrend a szexben

Itt határozzuk a személyes határainkat a szexben. Mi az, amit örömmel csinálunk, amit megengedünk, mi az, amit már semmiképp nem szabad? Itt beszélgettünk a szexuális tapasztalatainkról, kinek milyen egyéni fantáziája van és mit valósítana meg belőle. Jó érzéssel tölt el minket vagy a szégyen párosul ezekhez a fantáziákhoz?

Én alapvetően liberális elveket vallok a szex terén. Azt gondolom, hogy amíg két (vagy több) felnőtt ember közös és kölcsönös akaratból létesít egymással szexuális kapcsolatot, az jó mindegyiküknek és nem ártanak vele senkinek, addig senkinek semmi beleszólása nincs abba, hogy mit csinálnak. Hogy egy párkapcsolatban többen is benne legyenek, mint ketten? Egy időben én is elgondolkodtam ezen. Nem mondom, hogy teljesen elzárkózok előle, de nagyon veszélyes. A poliamor kapcsolat nemcsak arról szól, hogy “halmozzuk az élvezeteket”, hanem kivételes érzelmi intelligenciával kell rendelkezni, mert több ember között kell érzelmileg egyensúlyt tudjunk tartani. Aki ezt nem tudja, szélsőséges esetben kiszorulhat a kapcsolatból, ami borzalmas sérüléssel járhat. Elég azt végiggondolni, hogy már egy ember elvesztése is nagyon fájdalmas szokott lenni, de több embert… Nagyon óvatosan kell bánni az ilyen kapcsolattal.

Mi az, ami nem fér be nálam a szexben?

• Szex, mint szolgáltatásként történő igénybevétele.
  Ahogy írtam, a szex ideális esetben közös és kölcsönös akaratból létesül, mert a résztvevők örömüket lelik benne. Erről nem beszélhetünk, ha fizetünk a szexért. Elképzelhető, hogy van rá magyarázat, de jelen gondolkodásom szerint csak akkor fizetnék a szexért, amikor már annyira kétségbe lennék esve, hogy nem kellek senkinek, hogy már fizetnék, csak valaki adja már oda magát nekem.
• Ha valaki kiárusítja a szexet.
  Erről lesz majd szó később részletesebben, mert volt az is téma, hogy hogyan jelenik meg a szex a médiában. De mivel lehet kiárusítani a szexet? Amikor valaki nagyszerűnek állít be egy triviális dolgot. Ebben a populáris kultúrában Madonna járt az élen, aki az egész szexet valami olyan nagyszerű dolognak állította be, az élet élvezetének netovábbja, hogy aki azt megéli, annak több se kell a végső boldogsághoz. Tudhatjuk, hogy ez nem igaz. A szex egy fontos része az életnek, de aki ezt “mindenek felettinek” állítja be, annál komoly értékrendi válság van.
• Ha valaki “elállatiasítja” a szexet.
  Nem nehéz erre példát találni, elég csak megnézni a pornófilmeket. Hiszen sok esetben a nő mintegy játékszerként van bemutatva. Mintha a férfi magától eldöntötte volna, hogy ő most jól kiosztja a csajt, nem érdekli, hogy ő mit akar. De az is kimeríri nálam a szex “elállatiasítását”, hogy ha valaki ugyan ellenszolgáltatás nélkül, de tényleg bárkivel összefekszik, aki csak felajánlja magát neki.

Van-e a szexnek szakralitása? Ez a kérdés főleg akkor gondolkodtatott el, amikor egyszer azt olvastam, hogy az evés és a szex annyira ösztönös cselekedetek, hogy nincs katarzisa. Végül oda jutottam magamban, hogy ez az állítás szex terén vitatható, mert ha két ember (és itt inkább leszűkíteném a létszámot) úgy van együtt, hogy minimum szoros barátok, de inkább szerelmesek egymásba és teljes érzékiséget adnak a szexuális együttlétbe, akkor ott van szakralitása a szexnek. Az intimitás adja meg a szex valódi lényegét.

Szexuális felvilágosítás

Ez az, amire még a hollandoknak sincs biztos receptje. Nemcsak azért, mert minden egyes gyerek fejlődése egyéni, hanem mert az interneten hamarabb (és könnyen) találnak felnőtt tartalmat, mint ahogy egyáltalán bárki is merne nekik beszélni arról, hogy nem a gólya hozza a gyereket. Ha arra gondolok, hogy a ’90-es évek végén, amikor elkezdtem érdeklődni a szex iránt, internet híján nekem még minimum éjfélig fent kellett maradnom, hogy lássak ilyet a TV-ben. Most meg már… És ez legalább akkora kihívás elé állítja azokat, akik kiskamaszok szexuális felvilágosításával foglalkoznak, hát még a szülőket. Az az igazság, hogy ahogy elképzelem, hogy majd én is apa leszek majd (ha megadatik) és ha a gyerekem majd 10-12 éves lesz, én is félnék. Hogy mit látott a neten, kikkel van kapcsolatban online. De erre is, mint annyi mindenre jó eséllyel az a válasz, hogy hitelesnek maradni a gyerek előtt, ne mutassuk magunkat másnak, mint akik vagyunk és mindig beszélgessünk a gyerekkel. Óriási hiba azt mondani a gyereknek, hogy “ehhez még kicsi vagy!”. Mindent el lehet neki magyarázni a maga nyelvén, biztos, hogy meg fogja érteni. Pont azzal tesszük őt még kíváncsibbá, ha tiltjuk, titkoljuk előle az adott dolgot. A gyerek nagyon is tudja, hogy az jelen van és ha még egy felnőttnek is édes lehet a tiltott gyümölcs, egy gyereknek még annál is jobban. És ha nem fogadjuk el, hogy a gyerek ma már hamar hozzájut szexuális tartalomhoz, ha nem világosítjuk fel a maga szintjén, hogy mi történik, amikor két ember együtt van, akkor útmutatás nélkül fog bolyongani az interneten, amivel sokkal nagyobb veszélynek tesszük ki, mintha az ő nyelvén kielégítjük a kíváncsiságát, mert legalább tud valamit, ami által máris biztonságosabban mozog az interneten.

Azt gondolom, hogy a közösségi szexuális felvilágosítást nem nagyon lehet jól csinálni. Azért, mert gyerekek más-más tudás- és fejlettségi szinten vannak, ezért is van az, hogy egy-egy ilyen felvilágosítás kínos nevetésbe torkollik. Az egyéni felvilágosítás lehet hatásos, ha tiszteletben tartjuk a gyerek jelen tudását, ismeretét és életkorát.

Kaptunk egy prospektust arról, hogyan fejlődik a gyerek mentálisan, szexuálisan. Ez is hollandul van, de az ábrák által könnyen érthető. Ez is sokat segíthet abban, hogy megértsük a gyerekünk mentális fejlődését és hogy hogyan magyarázzunk meg neki dolgokat az életkorának megfelelően. Egy a lényeg: Nem titkolni előle semmit, mert annak sokkal rosszabb vége lesz.

Szexuális visszaélések

Ez is külön téma volt szerencsére és akkor nőtt meg ez a szak igazán a szememben, amikor a férfiak elleni szexuális visszaélésekről, bántalmazásról is kiemelt szó esett. Sajnos több ok miatt is nagyon keveset lehet erről olvasni, hallani. Az egyik fő oka, hogy mivel a férfi nemhez sok esetben az erőt párosítják, ezért külön szégyen az, ha egy férfi nem képes megvédeni magát a gyengébbi nemmel szemben. A másik fő oka, hogy a különböző feminista kurzusoknak nem érdeke erről beszélni, hiszen így kiderül, hogy az általuk védelmezett nem is lehet bántalmazó és akkor veszít a munkájuk az értékéből. Pedig vannak férfi áldozatok is és ahogy utánaolvastam az interneten (közvetlenül nem tapasztaltam ilyet), nem is annyira elhanyagolható a bántalmazott férfiak száma. Csak ezek azért sem kerülnek a felszínre, mert nincs látható jele annak, hogy a férfi a bántalmazott. Mert a nők nem fizikailag, hanem verbálisan erősek, ezért a nők szavakkal bántalmaznak, ami tud annyira erős lenni, mint a fizikai bántalmazás. És az egyenjogúság jegyében azt kell mondjam, hogy ha gyávának nevezzük azt a férfit (teljes joggal), aki fizikálisan bántja a nőt, akkor az a nő is gyáva, aki verbálisan bánt egy férfit, hiszen ő is olyan eszközzel árt, amivel szemben egy férfi védtelen.

Természetesen a szexuális visszaélések több módjáról is esett szó. Ahogy fentebb utaltam rá, az a férfi a legaljára se való, aki bántalmaz egy nőt. Komoly szó esett a szexiparról, prostitúcióról. Itt is egyértelműen az volt a konklúzió ez a nők döntő többségének ez kényszer. Valamilyen úton-módon bele lettek kényszerítve. Itt Hollandiában is. Csak azért, mert van Amszterdamban piros lámpás negyed, messze nem azt jelenti, hogy mindegyik ott dolgozó nő önként és dalolva várja a kuncsaftját. Vannak olyan nők, akiknek ez olyan szinten borzalmas élmény lett, hogy disszociálnia kell, hogy túlélje az adott aktust.

Annak ellenére, hogy a pornó sokak számára örömöt okot (nézni), valójában benne lenni sokak számára szintén nagyon rossz élmény. Hiszen a pornószínészeknek akkor is teljesíteni kell, amikor egyáltalán nincs kedvük hozzá, vagy nincsenek abban a “hangulatban”. Egyszer régen olvastam, hogy valami olyan anyagot fecskendeznek a férfi péniszébe, ami által merevedése lesz és nagyobbnak is tűnik a pénisze. Nem emlékszem már a nevére, de az is komoly probléma, ha egy-egy ilyen felvétel sokáig tart, hiszen akkor végig aktívnak kell maradni...

Egyéb példákat viszont nem tudok mondani, mert nem nagyon láttam ilyet a közvetlen környezetemben. De minden verbális és érzelmi erőszak, visszaélés súlyos elítélendő, akár nő követi el, akár férfi, akár nő ellen, akár férfi ellen.

Sex sells

Nagyon furcsa cím, mert nem a sex shopról, illetve szexuális segédeszközök eladásáról volt itt szó, de tényleg nem lehet másképp jobban összefoglalni a lényeget. Különböző médiatermékek (pl.: TV műsorok), nem szexuális jellegű termékek eladása szexszel. Tehát egy-egy műsor nézettebbé tétele szexszel, illetve egy termék vonzóbbá tétele egy vonzó nővel reklámarcként (amit férfiaknak szánnak). A TV-műsoroknál meg nem arra kell gondolni, amikor egy szexuális jellegű ismeretterjesztő műsort nézünk, vagy egy beszélgetős műsorban szexuális jellegű témáról beszélgetnek, hanem egy más jellegű témába belecsempészik a szexet, hogy azzal növeljék a nézettségét. Tehát például valaki bemond egy szexuális jellegű buta viccet vagy utalást és azon megy a röhögcsélés.

Ez azért szokott hatásos lenni, mert látszólag szembemegy a prüdériával és azt az érzetet kelti, hogy itt szabadon lehet beszélni a szexről. Csak amit csinálnak egy ilyen műsorban, azért káros, mert végtelenül leegyszerűsíti, lebutítja a szexualitást, így az még jobban visszatetszést kelthet abban, aki egyébként is tabutémaként kezeli a szexet, vagy abban, aki tudja, hogy a szex több annál, ahogy egy ilyen műsorban beszélnek róla. De ezen műsorok célja tényleg a nézettség növelése és nem az, hogy a szexről tényleg szabadon beszéljenek az emberek.

Ha már korábban említettem Madonnát, tényleg érdemes róla többet beszélni, hogyan jobban megértsék az emberek, miért volt rettenetesen káros a tevékenysége. Egyesek ugyanis már-már forradalmárnak tartják őt, hiszen valósággal felszabadította az embereket a prüdériától. Még a “forradalmiságot” is el lehet tőle vitatni, hiszen a szexuális forradalom 1968-ban volt. De tényleg igaz az, hogy Madonna kiárusította a szexet, mert azt mindennél jobbnak állította be. Hogy aki szexel, az megéli a végső boldogságot, hiszen annál jobb dolog nincs kerek e Földön. Aki ezt így gondolja, annál tényleg komoly értékválság van, mert bár a szex tényleg jó dolog, de vannak annál nemesebb dolgok, amikkel a világot tehetjük jobbá. A másik meg elfedi azt, hogy a szex nem mindig jó. Nem kell ehhez feltétlen erőszakot megélni, elég csak arra gondolni, amikor tényleg semmi kedvünk nincs a szexhez. De mi mégis belemegyünk és az egész emiatt nem lesz jó.

A másik, ami miatt borzalmas Madonna tevékenysége az az, hogy természetesen ő sem arról beszélt, hogy mitől lehet jó a szex, hanem csak beszéljünk róla és csináljuk. De hogy például mennyire fontos a megfelelő partner, arról soha nem beszélt. De hogy ő ezt mennyire nem tartotta prioritásnak, arra legjobb (és egyben legundorítóbb) példája a “Sex” című könyve, amit még a szabadabb gondolkodásúaknak is csak óvatosan!

Tehát Madonna nemzedékeket tévesztett meg azzal, ahogy közvetítette a szexet. Ezért is van annyi meleg rajongója, ráadásul meg is jelenítette a homoszexualitást a videoklipjeiben. Már korábban is volt olyan elméletem, hogy a melegeket azért lehet jól megszólítani, hiszen elnyomva érezték magukat és van valaki, aki ily módon szólítja meg őket. Így tényleg megélhettek egyfajta szabadságérzetet.

De azokkal a termékekkel sem vagyunk sokkal előrébb, melyek a szexualitással akarják eladni magukat. Nem kell messzire, elég csak azokra a férfiaknak szánt termékekre gondolni, melyeknek reklámarca, vagy a csomagolásán látható egy csinos nő. Természetesen ezeknek is csak az a célja, hogy minél többet adjanak el belőle és nem az, hogy a szex szabad téma legyen.

Szeretetnyelv

Ez az, aminek összehangolása igazi kihívás lehet egy párkapcsolatban. Alapvetően ötféle szeretetnyelvet különböztetünk meg.

• Megerősítő szavak
• Minőségi idő
• Fizikai érintés
• Szolgálat
• Ajándékok

Ezek közül a “minőségi idő” van a leginkább feltörekvőben és az “ajándékok” a leginkább lenézett szeretetnyelv. Az, hogy a minőségi idő van leginkább feltörekvőben, jelzi azt, hogy az emberek nagyon igénylik a figyelmet, hogy személyesen csak rá figyeljenek, hogy érezzék, hogy fontosak a másiknak. Az ajándékozás meg eléggé lenézett, mert finoman szólva is “mindenre kapható”-nak tűnik az, akinek az ajándékok számítanak a leginkább. Pedig nem alaptalan: Ha valaki elégedett egy kisebb, személyre szóló ajándékkal, az is jelzi, hogy a másik ismeri őt, tiszteletben tartja azt, amit szeret. Ez is lehet a szeretet kifejezésének egy szép, személyes módja. De csak akkor ha a mögöttes jelentésre fókuszálunk, nem feltétlen csak az ajándékra. Mert aki drága ajándékra vágyik, annak nem a másik személy szeretete számít. De a többi is csak akkor működik, ha érezzük, hogy tényleg nekünk szól. Például nem azért kapunk megerősítő szót, hogy udvariasak legyenek hozzánk, ahogy a fizikai érintés mögött is érezhetjük a másik ember valódi szeretetét. A szolgálat, szívességtétel is csak addig működik, amíg a másik tényleg azért segít nekünk, mert neki is jó, mert ő is érzi belül, hogy tényleg szolgálatot tesz nekünk, és nem azt érzi, hogy ki van használva.

És talán ez a titka annak, hogy hogyan lehet a különböző szeretetnyelveket összehangolni. Ebben is kompromisszumot kötni. Mert az utóbbi időkben az annyira felértékelt minőségi időt is túlzásba lehet vinni. Amikor minden egyes pillanatban csak azt várjuk a partnerünktől, hogy minden energiájával figyeljen ránk és töltse velünk minden idejét. Azzal nemcsak kizsigereljük a partnerünket, hanem róluk is árulkodik, méghozzá valami nagyon súlyosat: Hogy a partnerünktől igényeljük azt, amit gyerekkorunkban nem kaptunk meg a szüleinktől. Tehát rosszul kötődünk a partnerünkhöz, ami számára is megterhelő. Tehát a szeretetnyelvek összehangolásához nemcsak az kell, hogy felismerjük, hogy a partnerünknek mire van szüksége, hogy szeretve érezze magát, hanem egészséges psziché, hogy a különböző szeretetnyelveket össze tudjuk hangolni. Tehát igényeljük a partnerünktől, ami által szeretve érezzük magunkat, de adjuk is meg neki, amivel ő érzi magát szeretve.

Plusz egy ok, ami indokolttá teszi a szakítást: Ha a felek nem képesek összehangolni a szeretetnyelvüket.

Szerelem és szex a művészetben

Itt lehet gondolni kortárs művészetre, akár régi, hagyományos műre, ahol a szexualitás és a szerelem magas színvonalon jelenik meg. Jó példa erre a Vénusz Születése című festmény, de a Willendorfi vénusz is sokat árulkodik arról, hogy milyen volt a női ideál az ősi időkben.

Mert hát a meztelenség, a szexualitás már az őskorban is foglalkoztatta a kor emberét. Nagyon sokáig voltak művészek, akik szabadon ábrázolták a meztelenséget, illetve a szexualitást az akkori jelentésében. Mint tudható, hogy az ókori görög és római társadalomban normális dolog volt a két férfi közötti szex, ezt különböző cseréprajzokon is ábrázolták. De természetesen a férfi-női ábrázolás is gyakori volt. A meztelenség árbázolása egészen a 17. századig volt gyakoribb jelenség, majd az 1600-as évektől ez megváltozott. Onnantól nőket jellemzően ruhában ábrázoltak, úgy igyekezték érzékeltetni a szexualitást. A 19. századra tértek vissza a nyílt meztelenségre. Az első pornográfnak minősülő festmények, képek is ekkor jelentek meg.

Talán az is hozzájárul ahhoz, hogy a hollandok ennyire szabadon beszélnek a szexualitásról, hogy a művészettörténetükben is sok meztelen (legalábbis a mellük látható) női alakot ábrázoltak kifejezetten esztétikus formában. Elsősorban nők voltak szabad kebellel lefestve, sok esetben kifejezetten esztétikusan. Jó példa erre Cornelis van Haarlem festményei. Bizonyos képein pont a meztelenséggel fejezi ki, hogy mit akar ábrázolni. Talán más országok festői is használták ezt a kifejezésmódot, de a holland festészetben több festő pont a meztelenséggel fejezett ki bizonyos érzelmeket, élethelyzeteket.

De az is meglepő, hogy a japán festészetben (ukiyo-e) hogyan jelenítették meg a szexualitást. Nem csupán a meztelenséget ábrázolták, hanem a szexet magát, ahol a nemi szervek is láthatók. Az egyik meglepőbb kép volt, amit a témában láttam, amikor egy gyerek is tanúja volt két felnőtt szexuális együttlétének. Ott is mindent nyíltan mutattak.

A fenti példákból is látható, hogy a meztelenség, szexualitás alkalmas lehet a magasfokú művészet ábrázolására. De megfigyelhető ez a kortárs művészetben is. Minden olyan szerelmes dalszöveg irodalmi igényességűnek nevezhető, mely a szerelmet nem túlidealizáltan, hanem a maga valóságában fejezi ki. Sajnos mind a szerelmes dalokra, mind a romantikus filmekre is általánosságban jellemző, hogy az embernek egy egyébként valós igényét jeleníti meg túlidealizáltan. Hogy aki megtalálja élete szerelmét, az a végső boldogságot találja meg vele és onnantól kezdve bánat még csak mutatóban sem jelentkezik. Ezáltal olyan szintre korbácsolhatja fel a néző / hallgató igényét a szerelemre, ami által frusztrációt élhet meg, hogy neki az nem adatik meg. Csak azért, mert messze nem olyan a kapcsolata, házassága, vagy mert nincs is. Tehát ezek legalább annyira eltorzítják a képzetünket a szerelemről, mint ahogy a média eltorzítja a képzetünket a szexről.

Mégis milyen pozitív példát lehetne hozni szerelmes dalszövegekre? Többségében magyarral tudnék szolgálni, mivel angol nyelvű dalt keveset hallgatok.

• Zorán: A szerelemnek múlnia kell
• LGT: Nagyon kell, hogy szeress
• Presser Gábor: Őt

Néhány kiválóság azoktól az előadóktól, akiket nagyra becsülök, de biztos, hogy van más pozitív példa is. Holland nyelvű dalból nem ismerek még sokat, de két olyan példát tudok hirtelen mondani, ami a szerelemnek egy valódi, szép oldalát mutatja be:

• S10: Adem je in
• Froukje: 17

Természetesen film, sorozat formájában is lehet olyan művet találni, mely a szerelmet a maga valóságában mutatja be annak minden szépségével, nehézségével. Az eheti órára mindenkinek be kellett mutatni egy olyan művet, amelyik a szexualitásról, szerelemről szól és személyes kedvence. A legtöbben festményt mutattak be, verset olvastak fel, amik megérdemelték a figyelmet. Én viszont egy animét mutattam be, a "Given"-t. Hiszen ez nemcsak arról szól, hogy a főszereplő srác, Mafuyu és Uenoyama egymásba szeretnek (sőt, két pár is van), hanem hogy a megélt szerelem által milyen nehézségekkel találkoznak. És hogy addig nem tudják egymás szívből szeretni, amíg le nem rendezik a maguk traumatikus múltját és nem teszik a helyére azt, hogy egyszer elvesztettek egy számukra fontos embert. Ezen az anime szépen végigmegy, de aki az aktualitásig követte a mangát, az azt is tudhatja, hogy a relatíve “boldog vég” után is vannak nehézségek.

De hogy egyéb kortárs művészeti ágban mily módon jelenik meg a szerelem és a szexualitás… Az aktfotók, nudista magazinok határeset nálam. Vannak nagyon szépen lefotózott meztelen nők (inkább nőket látok, férfiakat ritkán), akikkel tényleg a testiség szépségét fejezik ki. Ahol nem az a lényeg, hogy milyen nagyok a mellei, milyen formás a feneke, hanem a női test, mint esztétikum. Viszont nagyban torzítja az összképet, ha egy túl vékony nőt ábrázolnak, akinek kilátszanak a csontjai. Róla is el lehet mondani, hogy torzítja az ideálról alkotott képet.

Viszont mivel pornófilmek kifejezetten azért készülnek, hogy a nézőt felizgassa, ezért ott nem lehet magas fokú művészetről beszélni. Nagyon kevés (egy a millióhoz) az oktatófilm minőségű, de volt szerencsém ilyenhez.

LMBT

Mint utolsó heti anyag, helyet kapott az LMBT is, tehát nemi identitások és szexuális orientációk. Sokan tévesen összekeverik a kettőt és képesek “nemi identitásként” beszélni például a homoszexualitásról, de a kettő nem ugyanaz. Mindazonáltal a szexualitás valóban része a nemiségünknek, hiszen, ha valaki az egyik nemhez vonzódik, a neme alapján határozzuk meg a szexualitását.

Azért is maradt az utolsó hétre ez a témakör, mert ez eléggé új abból a szempontból, hogy ma már nemcsak két nemről beszélünk és négy (vagy öt) szexualitásról, hanem ez folyamatosan burjánzik. Jönnek az LMBT mellé az újabb betűk. Én azért maradok meg az első négynél, mert a végeredmény úgyis az lesz, hogy a latin ABC-nek mind a 26 betűje fog egymás mellé kerülni meghatározott sorrendben. Főleg annak fényében, hogy a legújabb betűsor, amit láttam: “LGBTQAIPC”. A C a ciszneműeket takarja magába, tehát aki azonosul a biológiai nemével. Ennek az lesz az eredménye, hogy végül a világ összes embere egy betű alá lesz sorolható, hiszen nagyon sok ember harmóniában van a biológiai nemével.

Ez egy rendkívül ingoványos terület, azért mert rendszerint sok sérelem, trauma társul hozzá. És mivel új, ezért ezen traumák valódi oka még nincs feltárva. Elég csak arra gondolni, hogy a két legrégebb óta ismert szexualitás, a homoszexualitás és a leszbikusság okát sem ismerik még mindig teljes mértékig a szakemberek se biológiailag, se pszichológiailag. És ha erre nemcsak a még több szexualitás jön rá hanem a különböző nemek is, akkor teszünk róla, hogy a különböző pszichológusok és szakemberek munkája még sokkal tovább tartson. Ugyanakkor pont azért, mert sérelmek és traumák nincsenek feldolgozva, kiváló táptalajt szolgáltatnak a harcos aktivistáknak arra, hogy maguk közé csatlósokat gyűjtve nemhogy jogokat, de bizonyos esetekben előjogokat követeljenek meg maguknak, vagy támadást indítsanak azok ellen, akiket ellenségnek gondolnak. Elég csak J.K. Rowling-ra gondolni, akit transzfóbiával vádolnak. És ha már Rowling: A Legendás Állatok: Grindelwald bűntettei című filmben mondta Grindelwald Credence-ről: “Az ő fájdalma ad nekünk erőt.” Ez megmagyarázza a hangos és harcos aktivistáknak miért nem érdeke, hogy feldolgozzák az érintettek a traumájukat. Ráadásul a módszerük nagyban hasonlít Grindelwaldéhoz. De valójában erre a problémára pont nem harccal, hanem együttműködéssel lehet megoldást találni, egymást segítve, támogatva. Elfogadni a magunk traumáját és azt, hogy keveset tudunk a témáról, de együtt többet tudhatunk meg magunkról és egymásról is. Ez az útja a békés gyógyulásnak és a harcos aktivisták letörésének.

Három fő kérdés volt erre a hétre:

• Örülsz a szexuális orientációdnak? Fejtsd ki bővebben.
• Örülsz a nemi identitásodnak és ahogy kifejezed magad? Fejtsd ki bővebben.
• Miből tudod, hogy melyik nemi identitásba tartozol? Mész a trendek után vagy magad kísérletezed ki?

El lehet mind a három kérdésen gondolkodni. Hiszen alapvetően a szexualitásunk és a nemi identitásunk is meghatározza az egyéniségünket, azt hogy kik vagyunk. Ezek felfejtése is fontos. Nagyon fontos tájékozódni és amelyiket magunkhoz legközelebbinek érezzük azt elfogadjuk. Ha nem tudjuk, dolgozzunk rajta, ha kell, szakember segítségével. Igaz az, hogy ezeket nem lehet elfedni. Azzal csak még rosszabbat teszünk magunkkal. Ha viszont felfedjük, helyére tesszük magunkban a lelki okait, akkor megadjuk magunknak az esélyt arra, hogy egy új, minőségi életet éljünk, önmagunkkal harmóniában élve.

Az biztos, hogy a különböző szexualitásokat, nemeket nem lehet trendeknek elkönyvelni és “jó dolgában nem tudja, mit akar” jellegű szöveggel lezárni. Ezek valamiért vannak. Valamiért a felszínre törtek. Ezekkel foglalkozni kell. Az biztos, hogy ezek nem olyan rég még alig voltak a médiában. Én is vissza tudom idézni: Gyerekkoromban, a ’90-es években, a homoszexualitás a TV-ben nagyon ritka jelenség volt. Nem is csak évente egyet, még annál is kevesebbet láttam. Az minden kétséget kizáró, hogy akkoriban is jelen volt (elég csak a történelmi időkre gondolni), arra tényleg kíváncsi lennék, hogy az akkori kor embere hogyan élt a maga identitásával. Azt gondolom, hogy azzal is sok titkot fel lehetne fedni, ha ezen emberekkel készülne egy dokumentumfilm. Talán már van is?

Összegzés

Szó se róla, én magam se számítottam arra, hogy ennyire komplexen fogjuk venni ezt a témakört. De a magam részéről maximálisan elégedett vagyok a tanultakkal, ezekből bőven lehet építkezni. Mit is lehet a végére mondani? Mindenkinek kell dolgoznia saját magán, de senki ne féljen múltjától. Rémisztő találkozni vele, nem is vagyunk alkalmasak arra, hogy mindegyiket fel is tárjuk. De amit fel tudunk, azzal érdemes kezdeni, aztán a többi szép sorban jön magától. Az út rettenetesen nehéz és göröngyös, de a legnagyobb ajándékot ezzel adhatjuk meg magunknak: Független élet és szabad akarat. Megéri. Ezzel nemcsak a saját, de környezetünk életét is jobbá tesszük. Meggyőződésem hosszútávon ezzel tesszük jobbá a világot.

Visszatérés Hollandiába

Tegnapi indulással ma reggel visszatértem Hollandiába. Most nagyon jó volt az út, minden simán ment. Csak kétszer kellett átszállni Bécsben és Frankfurtban és mindkét helyen bőven volt várakozási idő: Bécsben 50 perc, Frankfurtban 3 óra 40 perc. Úgyhogy nem lett volna baj, ha késtek volna a vonatok. De szó nincs késésről, most olyan pontosan mentek a vonatok még Németországban is, hogy a tavalyi állapotok után csodájára jártam. Minden, minden sokkal jobb volt. Bécsben a nagy InterSparban volt időm kaját meg innivalót venni az útra.

Az osztrák InterSpar egyszerűen a tökéletesség határát súrolja. A gyümölcsszelet van Magyarországon is, azt Hollandiába vettem, mert azt nagyon szeretem és tudtam, hogy hiányozni fog. Ugyanúgy 5 db van benne, mint a magyarban, sőt a csomagolás is ugyanaz, mert a magyar információk is rajta vannak. Azért vettem most, mert megmutatom valaki hollandnak, hogy ugyan mondja már meg nekem, hogy lehet-e ilyet kapni Hollandiában és ha igen, hol. Ennék ilyet itt is.

Hú, nagyon előre szaladtam. A 10.20-as vonattal indultam Békéscsabáról. Itt volt néhány perc késés, mert Békéscsaba és Lőkösháza között átépítik a síneket, de ez is igazán semmiség, mert Budapesten is volt 50 perc átszállási idő. Kényelmesen át tudtam szállni az ÖBB Münchenig közlekedő RailJet vonatára. A vonat rendben megérkezett Bécsbe, itt voltam az InterSparba, majd bevásárlás után egyből mentem is a vágányhoz. A vonat 17.13-kor indult a vonat és Frankfurt volt a végállomása. Deutsche Bahn vonat szállított és örömmel jelentem, hogy a vonat végig pontos, gyors és precíz volt. Az út is rendben volt. 23:37-re érkezett meg Frankfurtba a vonat. Az az igazság, hogy nem érzem, hogy 6 órán keresztül utazok megállás nélkül. Mindig lefoglalom magam valamivel: Animézés, könyvolvasás, történetem hibáinak javítása.

Egészen zavarba jöttem, hogy még tetszett is Frankfurt am Main Hbf. állomás.

El is gondolkodtam azon, hogy tényleg annyival jobban néz ki, vagy csak én látom másképp? Mindenesetre most semmilyen balhé nem volt. Persze, hajléktalanok, koldusok itt is voltak, de nem zavartak.

Az állomás bár fedett volt felülről, de oldalról nem mindenhol, így érződött a hideg. De van McDonald’s a vasútállomáson és szerencsére nyitva is volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy zárásig ott melegedek. Persze nem ellenszolgáltatás nélkül, ettem egy Big Mac McMenüt €8,49-ért.

Maradjunk annyiban, hogy melegedni mentem a McDonald’sba, mert ahogy megettem, pár percre rá olyan éhes lettem, mintha semmit nem ettem volna. Egyébként a McDonald’s azért is volt eredetileg jó ötlet, mert a kiírás szerint 3:00-ig van nyitva, a vonat meg 3:13-kor indult. Ehhez képest a biztonsági őr 1:40-kor ránk szólt, hogy 20 perc múlva zárnak. Előfordulhat, hogy rosszul emlékszem és hármasnak láttam a kettest. A kijáratnál azért megnéztem, tényleg 3:00 volt írva. Nem mentem vissza akadékoskodni, 2 órakor kimentem. Olyan sokat nem voltam az egyébként még elviselhető hidegben, mert 2:40-kor érkezett be a vasútállomásra a vonat. Zürichből indult, az indulóországhoz hűen pontos volt a vonat, mint a svájci óra. Amsterdam Centraal-ig ment a vonat és a jegyem ugyan Utrechtig szólt, de már Arnhemben leszálltam a vonatról. Egyrészt mert hamarabb szállok le, másrészt a busz is, ami Wageningenbe visz, jóval rövidebb idő alatt érkezik meg, harmadrészt bíztam abban, hogy a jegy is valamivel olcsóbb lesz. Hát persze! Az Utrechtig tartó 96 perces út decemberben €7,50 volt, most Arnhemből Wageningenbe a 32 perc út €7,80. Totál logikus… De ha valamiért megérte, akkor, hogy másfél órával hamarabb érkeztem haza, mintha Utrechtben szálltam volna le.

Úgyhogy rövvidítettem magamnak, az út is teljesen flottul ment, úgyhogy szerencsés volt az utam. És Németországban is csak pozitív dolgokat tapasztaltam. Az a kéregető, aki mindenkitől ugyanabban a hanglejtésben kért pénzt, inkább megmosolyogtatott. Bár, hogy pontosan mit kért, nem tudom, mert a szövegéből csak ennyit értettem: “Entschuldigung! vfepoajIOBVIDfilejlMc:FJIOE können?” De annak a férfinak se hittem egy szavát se, aki 3 óra körül a vonat “álkétségbeesett” hangon kért pénzt vonatjegyre, lobogtatva a már meglévőt Euro bankjegyeit, hogy már csak egy kevés hiányzik. Hát persze… elég jól felismerem a hamisságot a hanglejtésben. Ennyi, ezeket leszámítva semmi különös nem történt.

Az egész hihetetlen. Csak az első néhány nap éreztem jól magam Magyarországon, amíg megvolt a “varázsa”, hogy hazajöttem, aztán ez megfordult és nagyon vágytam vissza Hollandiába. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy amikor átléptem a holland határt, akkor volt olyan érzésem, hogy hazajöttem. És amikor leszállta Arnhem Centraal-nál szétnéztem a Kiosk-ban (vasúti büfé, országszerte szinte mindegyik vasútállomáson van) és embereket hallottam hollandul beszélni, mintha az anyanyelvemet hallottam volna. Nem mondom, gyerek szintjén beszélem az anyanyelvemet, de soha nem késő fejlődni.

Tényleg, teljesen átfordult bennem ez a dolog. Még anyám is észrevette, meg is jegyezte. És tudja jól, hogy azért van ez, mert Magyarországon nem jöttek össze a dolgaim, míg itt Hollandiában bíztatóak a kezdetek. Erről van szó és anyám azért nem haragudott rám igazán soha, hogy nem akarnak összejönni a dolgaim, mert látta, hogy amit tudtam, azt megtettem. Engem az is komolyan érintett, hogy Magyarországon, se gyerekként, se fiatalabbként, nem tudok senki olyat mondani, aki felfedezett, felkarolt volna, egyengette volna az utamat. Persze, dicséreteket, jó szavakat kaptam, de nem emlékszem olyan emberre, aki valaha is azt mondta volna, hogy én ebben és ebben vagyok jó, ezt és ezt lenne érdemes csinálnom.

Hogy ez mennyire így van, jól mutatja, hogy komolyan megtévesztett, hogy jelesre érettségiztem (középszinten) informatikából és ebbe az irányba indultam el. Megpróbltam rendszerinformatikát tanulni a 2005-2006-os tanévben, de az első évben nemcsak hogy az volt, hogy épp, hogy átmentem a tantárgyakból, hanem többől meg is buktam. Természetesen esélytelen volt a dolog. Ekkor nemhogy senki nem mondta azt, hogy talán másfele kéne keresnem a karrieremet, hanem még marasztalni is próbáltak. Én voltam az, aki tudta, hogy ott nincs helye és elmentem. Jó döntés volt, óriási hiba lett volna ott maradni. Csak aztán nem tudtam, hogy merre tovább. Aztán jóval később megint próbálkoztam informatikával, meg jöttek a gazdasági jellegű szakok. A gazdasági szakok már jobban mentek, de messze nem volt az igazi. A Gazdagásinformatikus szak a BGE-PSZK-ról szintén kudarccal végződött.

Sokakat megtévesztett azt, hogy egész jól tudok fejben számolni és szinte biztosra vették, hogy reál beállítottságú vagyok. De az is túl későn esett le, hogy ez sem igaz, mert az egyetemi matematikát (sorozatok, deriválás, integrálás…) képtelen voltam megtanulni. Későn jutott el a tudatomig, hogy az irodalomra inkább vagyok fogékony, az is csak néhány éve lett kitalálva, hogy a nyelvek irányába lenne érdemes mennem. Ezért van az, hogy elég későn találtam meg a helyem.

Ez a gondolatmenet akkor kezdett el lefutni az agyamban, amikor elkezdtem nézni Almási Kitti műrosát a YouTube-on a Nyitott Akadémia csatornáján. Ez a műsor lényegében arról szól, hogy ismert emberekkel beszélget életük nagy fordulópontjairól, hogy kik voltak azok, akik egy-egy mondattal, beszélgetéssel nagyban alakították az életüket. Ahogy elgondolkodtam ezen, oda jutottam magamban, hogy az én műsorom lenne a legrövidebb, mert tényleg nem tudok sorsfordító mondatokat, beszélgetéseket visszaidézni.

Lényegében a nyelvek által jutottam el Hollandiába, ahol talán életemben először éreztem igazán azt, hogy nem számítok különcnek. Hogy semmi furcsa nincs bennem, lehet velem is ugyanúgy beszélgetni, ugyanúgy bánni velem, mint bárki mással. Ezt is igazán csak itt tapasztaltam meg. De poén volt, amint átléptük a holland határt, egyből elkezdett esni az eső. Szinte már viccnek is elmegy a találós kérdés, hogy “Honnan tudod, hogy megérkeztél Hollandiába?” “Már a határon zuhog az eső.”

Meg az is sokat javított a mentális állapotomon, hogy kiderült, hogy mégis csak indokolt lehet az optimizmusom a párkapcsolatomban, ugyanis úgy néz ki, hogy mégis csak menthető lesz. Drágalátos szerelmem ugyanis megtörte a csendet két hónap után és elmondta, hogy mi a baja. Annyit így el lehet mondani, hogy nagy toleranciára van ebben a kapcsolatban szükség, de megbeszéltük, hogy merre megyünk tovább és ha az bejön, akkor megéri. Azalatt is mindkettőnknek van munkája saját magával is.

Nos ennyi. Küzdelmes lesz a 2023-as év, de ha bejön, akkor túl fogom szárnyalni a 2022-eset.

Pokémon TCG nap fejlemények

A vizsgaidőszakban tanulás mellett, azért szánok időt másra is, tegnap például bagszit kísértem el a Holdfénybe, de előtte egy gyorsnyomdát kerestünk, akkor nyomtatnak színesben. Reggel megcsinálta a Pokémon TCG-s plakátot, és és 5 példányt nyomtatott ki belőle. De előtte elmentünk a Burger Kingbe. A tegnapi névnapom alkalmából megajándékoztam magam egy menüvel. Tök jól esett, még egy mexikói lány is felköszöntött. ^_^ Igazából nem tudta, hogy névnapom van, mivel ilyen csak Magyarországon van, illetve, ha úgy vesszük, van Mexikóban is, csak eléggé egyedi formában. Mexikói sorozatokból tudhatjuk (nem tagadom, nekem is volt egy korszakom, amikor néztem őket...), hogy eléggé erősen keresztény ország, és náluk a naptárban nem nevek vanna a napok alatt, hanem szentek nevei. És január 7-e Szent Attila napja (nem is tudtam, hogy van Szent Attila O_O), és "Día de tu Santo" avagy "A szented napja" alkamából hasonlóképp köszöntik fel egymást. Tökre meglepett, ma is okosabb lettem. Burger Kingezés után elmentünk nyomtatni, majd a Holdfénybe. Micsoda meglepetés, épp találkoztunk Lucyvel, aki épp jött ki. Kicsit beszélgettünk, aztán intéztük a Pokés TCG posztert, kirakták, és ha minden jól megy, 3 hét múlva lesz az első. A srác, aki ott a TCG-ket intézi, nagyon korrekt volt, igyekezett mindenről tájékoztatni bagszit, mondta, hogy ez mivel jár, ha ilyenből rendszert akar csinálni. Aztán még elkísért a Keletihez. Nekem haza kell mennem ma Békéscsabára, mert az ottani fősulimban is vár egy vizsga 10-én délelőtt, de aznap vissza is kell jönnöm, mert másnap reggel 7.30-kor írjuk itt a Váll. gazd. vizsgát. Úgyhogy van mire készülni.

Végre elérhető az új Chihiro Yonekura kislemez! ^_^ Nagyon várom, kíváncsi vagyok rá, mert végre elment a King Recordstól! De erről majd később, ha meghallgattam a számokat.

(Talán?) Utolsó Budapesti utazásom 2. nap

Ez a nap döntő többségében az albérlet keresésével telt. Hát, vegyes az összkép. De lássuk, hogyan indultunk.

Én már 5.30 után felkeltem bagszi 8 órakor ébredezett. Én addig zenét hallgattam csendben, reggeliztem, összekészülődtem, én már szinte indulásra készen voltam. ^^ Ma is nagyon jó kedvünk volt. 9 óra magasságában indultunk el. Közel van a BGF, ahol megnéztük az iskolát, meg én érdeklődtem a továbbtanulási lehetőségről. Jó hely volt, pozitív érzésekkel jöttünk ki. Aztán mentünk a 3-as villamossal, majd átszálltunk a 99-es buszra. Onnan mentünk el a Pesterzsébeti Tescóba. Teljesen ledöbbentünk, hogy mekkora hatalmas. A Békéscsabai Tescót reggelire megenné. :D Nagy, és elég jó. Amin megdöbbentem, hogy van ecetes chips! O_O Magyarországon sehol nem láttam még. Meg vettünk innivalót, kicsit szétnéztünk, fizettünk, aztán mentünk is. Illetve előtte találtunk egy konzolüzletet. Bagszi beszél, én meg rámutatok. Odamegyünk, nézzük, hogy milyen alacsony árak vannak! :o És gyári fóliás szinte mindegyik! És beszélgettünk az eladó csajjal, hát komolyan, ilyen jó fej eladóval nagyon ritkán találkozni. És értette is a videojátékokat, hogy mondott egyéb érdekességeket is. Szóval nagyon jó fej volt, csak ajánlani tudom őket. Konzolpiac a neve, itt van a weblapjuk is. A választék igaz kicsi még, de nemrég indultak. De ha ilyen menő eladókat alkalmaznak, akkor az már jó jel, hogy jövedelmező lesz a vállalkozás. Na de aztán mentünk a Tesco-buszhoz a Határ út felé, ugyanis az első albérlet-jelöltünk a 19. kerületben van. 11.40-re beszéltük meg a találkozót a ház előtt, de sajnos fel kellett hívnom, hogy nem tudok addigra ott lenni. Mondta jó, nincs baj, akkor 12.45-re ráér. Az nekünk is jó. Leszállunk, és ott a környéken találunk egy ingatlanközvetítőt. Albérletekkel is foglalkoznak, akkor jó, nézzük meg, mert hátha tud valami jót ajánlani, és legalább lesz választék. Időnk meg volt. Az, hogy rosszul döntöttünk, az már az elején le kellett volna, hogy essen, mert már az rossz jel volt, hogy az a gép, ahova a nő leült, teljesen meghalt, és működésképtelen volt. Átültünk másik géphez, ott tudott mutatni egy nagyon jót, olcsó bérleti díj, és a rezsi sem volt magas. Felhívja az ingatlanközvetítő a tulajdonost, hogy mikor nézhetjük meg. De megkértük, hogy kérdezze meg, hogy lehet-e a kisállatot tartani. Meg is kérdezte a nő, de akkora határozott "KIZÁRVA!" volt a válasz, hogy még mi is meghallottuk. Már itt tudnunk kellett volna, hogy bár szép az ár, de lehet, hogy a főbérlő nem lesz jellemben annyira szép. De itt meg is szakad ez a történet, mert 15 órára beszéltünk meg találkozót, és addig volt még 2 és fél óra. Inkább mentünk a másik albérletet megnézni. A környék kellemes, tehát nem lenne rossz itt lakni. Megjött, egy kellemes megjelenésű középkorú hölgy volt. Nyitotta a kaput, megnéztük a házat, nagyon kellemes volt. Pont az a kicsi, egy szoba-konyha, ami egy életét kezdő fiatalnak megfelel. Feltett kérdéseket a hölgy, mondtam neki, hogy nem pénz nélkül jövök, 2-3 hónapig biztos tudnám fizetni, de ha ideköltöznék, akkor már másnap elkezdenék munkát keresni. Mondtam, hogy kereskedelmi technikusi végzettségem, meg még két szakma folyamatban van. Látszott rajta, hogy szimpatikus vagyok a számára, meg hogy megnyugodott, sőt talán még örült is annak a kijelentésemnek, hogy már másnap mennék munkát keresni, mert mondta is, hogy pláne a kereskedelmi szférában, aki keres, és akar dolgozni, az 2 hónap alatt bőven talál. Szóval minden nagyon rendben volt, csak az volt a baj, hogy nekem csak 2-3 hét múlva lenne aktuális, és azt mondta, hogy az első fizetőnek kiadja. Ezzel nincs is semmi baj, de azért eléggé kicsi az esélye, hogy megmarad, bár ki tudja. Ezt mindenképp megjegyzem, mert jól járnék ezzel. De gyorsan végeztünk is, és mentünk vissza a Határ útra, az Europarkba a mekibe étkezni, mert mind a ketten éhesek voltunk. Ettünk mind a ketten McMenüt, mert kaptunk poharat, ami jól is nézett ki, úgyhogy örültünk neki. Addig is beszélgettünk egy kicsit. Aztán idejekorán elindultunk, mert nem tudtuk, hogy pontosan hogy jutunk el ahhoz az utcához, ahova 15 órára kell menni. Elmegyünk a metrómegállóhoz, ott az illetékes NEM tudott segíteni... Hát szép. Úgyhogy végül úgy döntöttünk, hogy felszállunk a 66-os buszra (mert ez a 20. kerületben van). Megyünk egy darabig, ott a hölgyet mellettünk megkérdezünk, hogy abba az utcába, hogy eljussunk, hol kell leszállni? Szegény egy jóval korábbi utcanevet mondott, látszott rajta, hogy nem akart rosszat mondani, amikor leszálltunk, és egy másik ember azt mondta, hogy korán szálltunk le, szegény nő elszégyellte egy kicsit magát, így ment el. Úgyhogy felszálltunk a következő 66-os buszra, és mentünk tovább. De azt is egyfajta rossz jelnek kellett volna venni, hogy amikor kérdeztük, hogy hol van pontosan az az utca, több ember is erősen elgondolkodott rajta. Azt mondták, hogy nincs annyira elrejtve, de nehéz megközelíteni, mert csak nagy kerülővel lehet elérni. És tényleg nagyot került a busz. Odamegyünk, találkozunk két ingatlanközvetítővel, a nő, akivel beszélgettünk, hozott magával egy társat ugyanis. Felmegyünk a 4. emeletre, egy idősebb hölgy fogad minket. Vele is elbeszélgettünk... hát ez a tökéletes ellenkezője volt az előző főbérlőnek. Már az első pillanattól kezdve látszott rajta, hogy nem vagyunk szimpatikusak számára. Kérdezgetett a munkáról, meg minden, ugyanazt mondtam, amit az előzőnek is, ő erre egyből nemet mondott. Tehát, hogy nem fogad. Az becsülendő, hogy őszinte volt, meg nem is rejtette a jellemét, de ahogy kijelentette, hogy neki nagyon pontosan kell fizetni, meg ő olyan albérlőt vár, aki fix egzisztenciával, és perspektívával bír, nagyon rossz érzés volt. Ha tudtuk volna, hogy ilyen, akkor nem is megyünk el. De még csak nem is ez volt a legrosszabb. Az ingatlanközvetítők máris minket kezdtek el negatív színben feltűntetni, hogy hát azért előbb munkát kell találni, és utána albérletet keresni... Hát ekkora alpári hülyeséget rég hallottam. Ha vidékről feljön egy fiatal, akkor még szép, hogy albérletet kezd el keresni előbb, mert csak ne a híd aljáról járjon már be dolgozni. Meg aztán mondtam, hogy mik a terveim. Ja igen, a főbérlő hölgy egyből azzal kezdte, hogy ő nagyon jól ismeri a Pesti viszonyokat, és hogy nagyon nehéz munkát találni. Nem akartam megsérteni, de már szinte azonnal az a gondolat fordult meg bennem, hogy ő saját magából indult ki. Mert ha én is 50-55 éves leszek, és ha elbocsájtanak valami miatt, akkor nekem is főhet a fejem, hogy hol fognak alkalmazni. De nekem, mint 24 éves élettel teli fiatalnak, akinek még végzettsége is van, az ha ott van mindenhol, hogy ő szeretne dolgozni, és ha tényleg nagyon akar, az bizony talál munkát. Szóval nagyon rossz volt az egész. Mi is rosszul éreztük magunkat, mert az ingatlanközvetítő rosszul kommunikálta le a dolgokat. Mondhatták volna, hogy a nő merev, és konzervatív gondolkodású, mert akkor bagszival is kétszer meggondoljuk, hogy egyáltalán megnézzük-e. Mert ez nekünk is akkora fáradtság, mint nekik. Ja igen, és az ingatlanosok is azzal jöttek, hogy most feleslegesen jöttek a nagy hőségben az idős pár (mert a férfi is ott volt), de a nő egyből rákontrázott, hogy ha ő is ki akarja adni a lakást, akkor neki is kell lépéseket tennie. Szerintem a két nő már úgy kezelt minket, mintha kivenni jönnék az albérletet, holott mondtuk neki, hogy csak megnézzük. Úgyhogy ez nagyon rosszul sült el. És végül is nem hibáztathatjuk az idős hölgyet, mert mi sem tudhattuk, hogy ő ilyen, és ha ő biztos albérlőt keres, aki szinte percre pontosan fizet. Ez teljes mértékig az ingatlanosok hibája volt, és az idős hölgyből én kinézek annyit (mert okosnak tűnt), hogy szerintem ezt ő is lássa, mert bagszi is sok mindent mondott, megrajtunk is látta, hogy teljesen meg voltunk szeppenve. Hát én már csak az alkalmat kerestem, hogy mikor mehetünk már végre, nemcsak a rossz élmény miatt, hanem ne raboljuk egymás idejét. Hát így jártunk. És azért írtam le névtelenül az egészet, mert nem az a célom, hogy bárkit is negatív színben tűntessek fel, az nagyon nem az én stílusom, egyszerűen csak mint tanulság írom le. És bagszival is úgy éltük meg, hogy ebből csak tanultunk, és nem az, hogy jaj, de rossz volt. Én egyvalamit mindenképp megfigyeltem. A másik nőnek, aki jött, annak hihetetlen jó megjelenése volt, mintha tanulta volna, hogy jó megjelenéssel jó benyomást kelthet az emberekben, csak sajnos ehhez nem mindig társul ész. Ugyanis ő mondta, hogy előbb a munka, utána albérlet. De ez... Még ha a vidékinek vannak is barátai, oda is csak napokra mehet legfeljebb, mert azért mégiscsak az privát területén vagyunk, ahol ő a magánszféráját éli. Teljesen érthető, hogy akármilyen jóbarát, nem szívesen látja tovább, mert szeretné a kis életét élni. És a másik butaság, amit mondott. Ő is kérdezte, hogy mi a végzettségem. Mondta, hogy hát az nem biztos, mert a villanyszerelő, vagy az egyéb szakmáknak biztosabb az állásuk. De könyörgöm: A kereskedelmi technikus az nem szakma? Attól tartok, hogy sajnos az, amivel el tudok helyezkedni, ha talpraesett vagyok, márpedig én annak tartom magam! Kész röhej volt. Számomra ebből egyértelműen az jött le, hogy a jó megjelenés nem mindig mutat nagy észt. De mi bagszival ezt úgy vettük, hogy tanultunk belőle. És csak azt tudom tanácsként mondani bárkinek, aki vidékiként jön fel Pestre, hogy ha egy mód van rá, kerülje az olyan hirdetéseket, ahol az van megírva, hogy csakis hosszútávra. Az olyat meg pláne kerülje, ahol a főbérlő megköveteli a pontos fizetést. Most ezzel nem akarok senkit arra buzdítani, hogy éljen lazán, és "ráérünk még fizetni"elvet kövesse, mindenképp a lehető leghamarabb kell fizetni, hogy nyugodtak legyünk affelől, hogy a lakhatásunk nincs veszélyben. Viszont bármikor előfordulhat olyan az albérlő akaratán kívül, hogy fizetési nehézségei támadnak, és nem feltétlen tud határidőre fizetni. Ezért érdemes olyan főbérlőt keresni, aki rugalmasabban kezeli a pénzügyeket, mert az természetes, hogy fizetni kell, de bármikor bármi adódhat.

Hát ennyi lenne mára. Amilyen jól indult a nap, és önfeledten nevetgéltünk bagszival, a vége akkora csalódás volt. De tanultunk belőle, és most már jobban tudjuk a dolgokat. Holnap zsidával leszünk, nézünk még két albérletet, aztán megyünk egy nagy vásárlókörútra, úgyhogy nagyon jó napra számítunk!

Érettségi 2010

Eljött az érettségi ideje! Azért döntöttem, hogy írok róla, mert engem is érint. Ugynais holnap megyek matekból érettségizni. Ugyanis van egy célom: Bekerülni a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás és Menedzsment vagy Pénzügy és Számvitel szakára. Illetve bejelöltem egy harmadik szakot, egy felsőfokú szakképzészésre, amolyan mentőövként, ha valamilyen okból kifolyólag nem sikerülne jól az érettségi. De megmondom őszintén, nem emlékszem a szak nevére. ^^' De az is valami pénzüggyel kapcsolatos. De azért inkább arra megyek, hogy bekerüljek egy főiskolai szakra.

Egyébként érettségiztem, 2005-ben. Tehát mi csináltuk először a kétszintű érettségit. Sőt akkor volt az az év, amikor előbb kiderültek a matek eredmények, és ugye újra be kellett menni megírni. Ez nem volt kötelező, hogy őszinte legyek, be se mentem. Így a matek érettségi jegyem érvénytelen, az nem számítható be. Igazából a mai fejemmel örülök, hogy így döntöttem. Akkor nem voltam annyira motivált, hogy egy igazán jó vizsgát tegyek le, ellenben most, amikor célom vam. Nagyon jó lenne ötösre megírni.

Mondjuk mi tagadás, öt év alatt felejtettem egy pár dolgot matekból. De folyamatosan ismétlelgettem, és a nagyrésze visszajött. Bár amit akkor sem tudtam, az most sem megy. Például a logaritmus. Az alapját értem, de a részleteibe nem tudnék belemenni. De folyamatosan töltöttem le az Oktatási Hivatal honlapjáról az érettségi feladatokat, és amit megtapasztaltam, hogy nagyon szeretik az egyenes egyenletét. Azzal szinte mindenhol találkoztam. Arra nagyon rágyúrtam, talán menni fog holnap.

Végülis, ha nem jönne össze, akkor sem vagyok elveszve, mert van már egy Kereskedelmi Technikusi és most lesz egy Banki Szakügyintézői szakmám. Ez a kettő olyan, amivel el tudnék helyezkedni, a főiskolai végzettség arra jó lesz, hogy álláskereséskor kvázi szebben mutassak, de azért a magasabb szintű tudásért megéri. Mindenkinek sok sikert kívánok holnap matekból!

Vár már a nyár.

Egy kicsit érzem, hogy visszakaptam a régi erőmet. De igazából egy percig nem kételkedtem abban, hogy azért jól tudok Brawlozni, de abban szerintem mindenki egyetért, hogy teljesen más az ember képessége, ha nem akaratból, hanem egyfajta kényszerből játszik. Nálam is ez volt, ezért volt a sok öngyilkos merénylet. De ma. Komolyan mondom, néha még saját magamtól is megijedek, hogy néha mikre vagyok képes. Persze ott még nem tartok, hogy világversenyeket nyernék, de ezzel a szinttel bőven elégedett vagyok. Volt haszna annak is, hogy a Csabi tanítgatott egy kicsit, elmondott egy pár instrukciót. Remélem most már töretlen marad a lelkesedés. Most egy olyan 2 hétig nemigen fogok nagyon játszani, ennyi van már a szorgalmi időszakból, és persze, hogy mindegyik tanárnak most jutott eszébe ZH-kat iratni. -_-' Aztán a vizsgaidőszak egyáltalán nem vészes. Aztán meg itt a nyár.

Itt van az ősz, itt van újra!

Szól egy híres költőnk Petőfi Sándor versének címe, valamint első sora. Bizony, itt a szeptember, és ez már meglátszik az MSN-es partnerlistámon. Tegnap ilyenkor még kb. 10-en voltak fent, most meg csak egyvalaki árválkodik. Tán csak nem készül mindenki az iskolába? :-O Micsoda szerencse, hogy nekem csak szeptember 8-án kezdődik ^^ 2 éves tanfolyamot kezdek meg a békéscsabai főiskolán, Banki szakügyintéző címmel. Remélem, ha ezt elvégzem, megvalósul egy olyan álmom, hogy Budapestre költözni és ott élni. Szeretem Budapestet. ^^ Egyébként sokan sírtak itt nekem, hogy itt az iskola. Érdekes én kiskoromban kifejezetten vártam már a szeptembert. Augusztus második felében már túl soknak éreztem a nyári szünetet, már hiányzott az iskolai légkör. És ez nem vicc! Persze ha valaki ettől azt hiszi, hogy szerettem tanulni, az nagyon téved. Úgy utáltam leülni a könyv elé, hogy nem igaz! Sokszor nem is erőltettem meg magam. Most is pozitívan állok az őszhöz. Igaz nem vicceltem azzal, amikor azt mondtam, hogy imádom a nyári forróságot, de a kedvenc évszakom az ősz, elsősorban a szeptember. Mert ilyenkor van olyan légköre az időjárásnak, ami rám nagyon jó hatással van, feltölt energiával, optimizmussal. És hogy Megumi Hayashibara kisasszony dalaival indítottam a szeptembert, már tudom, hogy nagyon jó ősz elé nézek. ^^ És nem siratom meg a nyarat, annak ellenére, hogy életem egyik legszebb nyara volt. Hisz egy hónapig egyedül itthon lenni, majd utána Angliában… Mondanom sem kell, hogy milyen jól éreztem magam. Meg az a rengeteg minden, amit vásároltam. Egyszóval jókedvű vagyok. ^^

Szenvedek még a Final Fantasy IX-szel. A jégbarlangban vagyok, és elég nehéz. Nem az, hogy nehéz, hanem okosnak kell lenni, mert előjönnek ilyen taktikai RPG elemek. Ugyanis két féle ellenséggel találkozhatunk. Az egyik a mammut. Nála pont, hogy alacsony HP-val érdemes menni, mert az csinálja, hogy orvul neked megy, odaadja az ő HP-ját, cserébe elkéri a tiédet. Ezeknek 129 HP-juk van alapból. Nem voltam lelkes, amikor elvették Steiner 305 HP-ját! Nem jó üzlet ez! T_T Tehát alacsony HP-val kell menni, hogy ne érje meg nekik a csere. Persze olyan is volt már, hgy a javamra cseréltek. ^^ Aztán a másik fajta ellenség egy manó-szerűség, aki Sleeping Juice-t szór rád altatódal-hatással. Akkor nagyon kellenek a többiek. Sajnos eleinte nehézzé tettem magamnak a játékot azzal, hogy meghalt Garnet és Vivi. És amikor találtam egy Phoenix Downt, egyből újraélesztettem valakit, feltöltöttem Potionnel, és rohantam ki a jégbarlangból menteni. Így könnyebbé vált a játék. Aztán már csak a főellenséggel, Black Waltzcal kell megküzdeni, az meg azért nehéz, mert oda csak Zidane mehet. És nem valami könnyű legyűrni. Eddig még nem sikerült. De bíztattak, hogy utána van a kijárat. Egyébként az FF9 esetében engem nem zavar, ha nehéz egy játék, sőt inkább arra ösztökél, hogy tovább-tovább, sikerülni fog. Azért, mert lehet fejleszteni, és egy ügyes húzással, na meg egy kis szerencsével könnyűvé válik a játék! Ezért is mondtam, hogy végig fogom vinni a játékot!

De lehet, hogy ma folytatom NES-en a The Legend of Zeldát. Igazság szerint jó érzés tudni róla, hogy arra a konzolra is van Zelda játék, ahol anno elkezdtem a konzolos pályafutásomat. És jó érzés NES controllerrel irányítani Linket. A kék ruha már megvan, úgyhogy baj nem lehet! ^^