A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New Super Mario Bros.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: New Super Mario Bros.. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. február 17., csütörtök

New Super Mario Bros. fókuszban

Nem egyszer tapasztaltam már azt, hogy újra felfedezni egy játékot is tud akkora élmény lenni, mint először játszani egy játékkal és azonnal beleszeretni. Ilyen nálam most a New Super Mario Bros., ami új értelmet nyert nálam Wii U-n és ugyanazzal a lendülettel játszom, mint annak idején, amikor megkaptam a játékot (2007 karácsony). Már kész is az első két világ. Jól is ment és maga a játék is élmény volt. A 2. világot azért szeretem nagyon, mert ez a puszták országa (a Super Mario Bros. 3 óta a 2. világ szinte mindig sivatag), mert a pálya zenéjét annyira szeretem, hogy képes vagyok csak azért csak azért járkálni a pályán, hogy minél többet halljam.

És az az érdekes, hogy nem a régi időkre gondolok, amikor játszok, hanem az újra felfedezésnek örülök, hogy most, 2022-ben ugyanúgy élményt okoz a játék, mint annak idején 2007-2008-ban.

A másik, ami nagy örömöt okoz, hogy csak nem kell sietni a Nintendo DS játékok megvásárlásával, ugyanis elolvastam Nintendo Life-on is a hírt és egy nagyon fontos részlet szerepelt benne:

Users who link their Nintendo Network ID wallet (used with Wii U and the Nintendo 3DS family of systems) with their Nintendo Account wallet (used with the Nintendo Switch family of systems) can use the shared balance to purchase content on any of these systems until late March 2023. After that, the balance can only be used to purchase content for the Nintendo Switch family of systems.

Mivel nálam alapvető volt, hogy összekötöm a Nintendo Netword ID-t a Nintendo Account-tal, ezért nálam is él az, hogy jövő év március 31-ig szabad a vásár! Pont ezt próbáltam most ki, ugyanis úgy vettem meg a New Super Mario Bros.-t, hogy a Nintendo Accounts weboldalon keresztül töltöttem fel €10-t és mivel a két profil össze van kötve, ezért nemcsak a Nintendo Switch-en jelenik meg a €10, hanem Nintendo 3DS-en és Wii U-n is. Így tudtam megvenni Wii U eShop-on keresztül a játékot. Ezek szerint több mint egy évig vehetem meg azokat a játékokat, amiket még meg akarok venni. Úgyhogy sokszoros az öröm, eddig eléggé háttérben volt az utóbbi időkben Nintendo, de most valószínűleg megint fókuszban lesz.

Wii U ismét elővéve

Ma hozta nyilvánosságra a hírt a Nintendo, hogy 2023. március 31-én le fogja kapcsolni a Nintendo 3DS és a Wii U Nintendo eShop szolgáltatását. Tehát még több mint egy évig lehet használni, tehát alapvetően nem lenne annyira sürgető, ha nem vennénk számításba azt a nem elhanyagolható tényt, hogy bankkártyáról pénzt feltölteni csak 2022. május 22-ig lehetséges. Ez alaposan felborította most a személyes prioritásaimat, ugyanis meg akartam venni azokat a Nintendo DS játékokat, amikkel szeretnék Wii U-n is játszani, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljött ennek az ideje. Azért csak a Nintendo DS játékokról beszélek most, mert ezeket sehol máshol nem tudom TV-n keresztül játszani, csak Wii U-n. Minden mást tudok helyettesíteni valahonnan máshonnan, csak a Nintendo DS-t nem. Ez pedig a streamelés miatt fontos számomra.

És hát eleddig csak két Nintendo DS játékom van letöltve, a Super Mario 64 DS és a Mario Kart DS. Nem is vártam sokáig a harmadik játékkal, ami nem más, mint a New Super Mario Bros. lett.

Igazából örülök is neki, mert nagyon jó újra elővenni a játékot. Nemrég játszottam végig a New Super Mario Bros. Wii-t, fel is töltöttem a YouTube csatornámra. És már akkor elgondoltam, hogy tökre menő lenne a New Super Mario Bros.-t is végigjátszani és feltenni YouTube-ra. Ennek egy része mára megvalósult. De ezt streamelni nem tudom, mert nincs rá eszközöm. Wii U-t meg csak ne kössek már DVD-felvevőhöz. Azt már csak HD-ban lenne jó játszani. Ehhez fog kelleni egy AverMedia-szerűség. Vagy bagszival beszélgettünk erről nemrég, ő valami más felvevőkészüléket használ, de tud még egyet, ami elég olcsó. Elvileg 20.000 forint alatti és 1080p-s, 60 fps felvételt tud játékból kreálni. Az lenne számomra ideális.

De természetesen nemcsak New Super Mario Bros.-t streamelnék, ha Nintendo DS játékról van szó, hanem például a két The Legend of Zelda játékot, a Pokémon játékokat, amik kijöttek Wii U-ra, a Metroid Prime Hunters (bár Metroidhoz kurvára hülye vagyok), illetve a Brain Training meg a Big Brain Academy. És a Nintendo DS a legégetőbb, hiszen minden korábbi Nintendo kézikonzol játékait tudom streamelni Super Game Boy-jal (Super Nintendo) vagy Game Boy Player-rel (Nintendo GameCube), Nintendo DS-hez ilyen kiegészítő viszont már nincs, Nintendo 3DS-hez pláne nincs. Utánakérdeztem egyszer, hogy miként lehetne eredeti játékot streamelni, állítólag ahhoz a konzolba kéne kamerát ültetni, amit semmiképp nem vállalnék.

A dolog talán annyira nem sürgető, mert Nintendós feltöltőkártyáról augusztus 28-ig lehet Wii U-ra és Nintendo 3DS-re pénzt feltölteni. Ami azért jó, mert emlékeim szerint Hollandiában még bőséggel lehet kapni Nintendo eShop cardot, és mivel úgyis május végén tervezek visszamenni, így szabad lesz a vásár. Vagy nem... Most néztem a Bol.com-on, a Coolblue-n és a Media Markt-ban sem találtam. Márpedig, ha itt nincs, akkor félő, hogy hiába túrom fel értük egész Hollandiát. No majd kitalálok valamit.

Az biztos, hogy a többi játékot (Nintendo 3DS, Wii U játékok digitális formában, többi retro konzol) elengedtem lélekben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank nem szakadt rám. Úgyhogy valamit valamiért, ha már a Nintendónak ennyire égető lett bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShopokat.

Úgyhogy a Wii U újra aktív lett, sokat fogom használni, és komoly szerepe lesz, ha majd tudok HD játékot is felvenni.

2019. április 30., kedd

VI. mini-Nintendo találkozó

Mely ismét csonkára sikeredett. De az előző igencsak rosszul sikeredett találkozó után szerettünk volna ismét egyet. Ez jobb is volt. Bár most pont azért jöttek el nagyon kevesen, mert későn (konkrétan a múlt héten) kezdtem el szervezni, mert OctoZaky szólt, hogy akkor legyen és hogy s mint. Én meg akartam, hogy legyen, legalább emígyen találkozni néhány emberrel, ha már más lehetőség erre nemigen van. Így végül megszerveztem a mait. Hogy mennyire későn kezdtem el szervezni, az meglátszott abban is, hogy a BarCraft-ban, ahol voltunk, csak korlátozott ideig lehettünk, mert a találkozó tervezett napjára (április 27. szombat) minden asztal foglalt volt. De legalább szóltak, így tudtuk, hogy mire számíthatunk.

Végül összesen négyen voltunk: Nari, OctoZaky, Krisse és én. Mivel a BarCraft 12 órakor nyit a hétvégén, ezért úgy döntöttünk, hogy 10 órakor a WestEnd kajáldás részében ütjük el az időt a nyitásig. Itt hárman voltunk, Nari később jött. Odaadtam OctoZaky-nak a fekete New Nintendo 3DS-t, végre ismét van neki is Nintendo 3DS. DS játékkal játszottunk közösen, spontán jutott az eszembe indulás előtt, hogy miért is ne vihetném a Nintendo DS játékaimat, aztán végül szinte csak velük játszottunk. Először a Tetris DS-sel játszottunk. Az utóbbi időkben játszottam a NES verzióval. Ez meg is látszott, ugyanis a menetek többségét én nyertem meg. Ráadásul mivel a NES-es Tetris jóval nehezebb, ezért is volt könnyebbség a DS-es verzióval játszani. A DS-esben ugyanis az van, hogy ha az alakzat, ami épp jön le, eléri a többi már lent lévőt, akkor ha sokáig forgatjuk, nem "rakódik le" azonnal, hanem megvárja, amíg megállunk a forgatással. Nem egy olyan eset volt, hogy akár egy percig őrült módjára forgattam az alakzatot, hogy valahogy eljusson oda, ahova gondoltam, és sikerült. Ezt a NES-es Tetrisben nem lehet megcsinálni, ott, ha leér, le is rakódik. Így tudtam gyakorolni nehezebb körülményekben jól játszani, ennek eredménye a többszöri győzelmem. Aztán OctoZaky elment szétnézni, mi addig Krisse-vel a Mario Kart DS-sel játszottunk. Vele hat menetet játszottunk, mind a hatot megnyertem (60 pont), Krisse meg igyekezett talpon maradni, végül második lett 40 ponttal. Krisse ment kaját venni magának, majd ahogy visszajött, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy Rammstein dalszövegeket olvastunk és elemeztünk. Krisse-nek is németre van állítva a Nintendo 3DS-e. Valamennyire ő is tud németül, de meglepett, hogy én jobban. Főleg, hogy az utóbbi időkben sokat használom a nyelvet. A német srác, akivel nemrég megismerkedtem, behívott a saját Discord szerverébe, ahol csak németek vannak, így ott csak németül beszélgetek a többiekkel. Első blikkre szimpatikus mindenki. Szóval sokat németezek, ennek örömére foglalkoztunk egy kicsit az együttes néhány dalának szövegével.

Amikor visszajött OctoZaky, akkor még felmentünk a Media Marktba szétnézni, aztán átmentünk a BarCraft-ba. 18 óráig tudtunk ott maradni, akkorra foglalták le azt az asztalt, ahova le tudunk ülni. Nintendós TV-t csak egyet mutattak, ahova a SNES Classic Mini volt bekötve, azt nem engedélyezték, hogy a Switchet rákössük a TV-re. Erre rákérdezhettem volna... Na mindegy, akkor a Switch kijelzőjén játszottunk Super Smash Bros. Ultimate-et. Én előbb a Super Nintendo Classic Mini-vel játszottam. Ezen belül az F-Zero volt a választásom, amivel az utóbbi időkben nagyon sokat játszok. Nagyon nehéz, de bőven arra inspirál, hogy fejlődjek benne, mert érzem, hogy képes vagyok rá. Közben néztem, hogy Krisse és OctoZaky mit játszanak. Aztán, amikor láttam, hogy a Smash Bros.-szal, és láttam, hogy angol, kicsit pöröltem miatta, aztán teljesen spontán ezt mondtam:

Állítsátok át a németet nyelvre!

Amikor hirtelen áramszünet keletkezik az agyamban, képes vagyok ilyenekre. ^^' Nyilván arra akartam rávenni OctoZaky-t hogy állítsa át a konzol nyelvét németre. Mindenesetre jól elvoltam az F-Zeróval, amíg meg nem jött Nari. Azután játszottunk négyesben a Smash Bros.-szal. Na most négyen egy Switch kijelzőt nézni... Semmit nem láttunk a játékból, össze-vissza ment. Young Linkkel és Toon Linkkel mentem, de nem egyszer fordult elő, hogy nem láttam, merre vagyok, és már csak azon kapom magam, hogy a szakadékba estem.

Aztán arra gondoltam, hogy jobban fogjuk látni a dolgokat a Mario Kart 8 Deluxe-ben, javasoltam, hogy játsszunk azzal. De szintúgy reménytelen eset volt. Egyébként is Nari 200cc-re állította a motor térforgatát, (ezúton is üdvözlöm...), így inkább egy Flúgos Futamhoz hasonlított a játék, semmint hogy komolyan lehetett volna venni. Annak rendje és módja szerint utolsó voltam. Közülünk, négyünk közül biztosan, de azt nem hiszem, hogy összességében is 12. lettem volna. Azt hiszem 9-10. helyen végeztem. Komolyabb játékot!

Ezután OctoZaky és Nari elmentek enni, én addig folytattam az F-Zerót. Megpróbáltam a King League-t végigvinni Beginner fokozaton. Aki játszott már F-Zeróval, az tudhatja, hogy már kezdő fokozaton is nagyon nehéz a játék, így a King League-t már itt is igazi kihívás végigvinni. Az utolsó pálya nagyon hosszú, és mivel sérül a kocsi, ha falnak, vagy ellenfélnek ütközünk, ezért különösen kell vigyázni, mert ha robban a kocsi, jobb esetben egy életet vesztünk el, vagy ha nincs több életünk, vége a játéknak. Nos, én úgy jártam, hogy végig nagyon figyeltem, nagyon összpontosítottam, és relatíve jól ment. A pálya végén van a töltőállomás, úgy voltam vele, hogy ha az utolsó körben ha rámegyek, biztonsággal megvan a játék. Hát nem. Pont az utolsó körben amikor rámentem volna a töltőállomásra, egy falnak ütközés következtében felrobbant a kocsim. Fel is vettem, és kiraktam Twitterre:

Amit akkor éreztem... Amikor végig 100%-os figyelemmel összpontosítottam, igyekeztem kordában tartani az adrenalinszintet, mindent megtettem, hogy siker koronázza a játék végét, és a legvégén. Hát ez az F-Zero, ezt hozza ki a játékosokból. Ez a régi játékok varázsa.

Amikor visszajöttek Zaky-ék már nemigen játszottunk együtt, mindenki a maga játékával. Nari a New Super Mario Bros.-szal játszott, Zakynak a The Legend of Zelda: A Link Between Worlds-re esett a választása. Így eltelt az idő 18 óráig, amikor jöttek azok, akik lefoglalták az asztalt. Összepakoltunk magunk után, üresen hagytuk az asztalt, és hazamentünk.

Jó volt, de legközelebb inkább rákérdezek, hogy köthetünk-e Nintendo Switch-et TV-hez, mert úgy azért csak jobb játszani. Meg remélem, hogy nyáron többen jönnek el. Valamikor július elejére tervezem a legközelebbit.

2017. december 23., szombat

Néhány Mario platformer az utóbbi időkben

Nemrég ismét rákaptam a hordozható Mario platformerekre. Néhány hete ugyanis megvettem digitálisan a Super Mario 3D Landjátékot, mert az is bekerült a Nintendo Selects kívánatába, így a £39.99-es ára lement £15.99-re, ami már elfogadható digitális kereten között. És mivel 100%-ig ugyanazt a játékot veszem meg olcsóbban, tehát digitális formában semmilyen úton-módon nem látszik rajta, hogy jóárasítva van, így tökre megéri. Azért is vettem meg, hogy plusz inspirációt szerezzek magamnak a játékra, ugyanis a Super Mario 3D Land azon kevés Mario játékok közé tartozik, melyen halálra idegesítettem magam. Két oka van ennek. Az egyik az, hogy önkénytelenül is összehasonlítom magam a többiekkel, és mondják, hogy többszáz életük van a játékban, nekem meg olyan 70-80 körülit sikerült elérni. Egyáltalán nem nehéz a játék, sőt. Pont azt tartom az egyik nagy hátrányának, hogy túl könnyű. A baj többek között azzal van, hogy nincs valami jó térlátásom, és többször azért haltam meg, mert leestem a pályáról. Tehát irányítom jobbra, és meggyőződésem, hogy Mario tökéletesen jobbra megy, aztán meg azzal szembesülök, hogy hősünk kb. 15°-kal keresztbe megy felfele, és ez pont elég ahhoz, hogy kiessen a pályáról. Meg sokszor előfordul az is, hogy elbénázom az egészet, és egyébként olyan helyen kezdem sokszor újra a játékot, ahol nincs annyira nehéz rész, de mégis 10-20 alkalommal újra elölről kezdem. Úgyhogy nincs ilyen téren szerencsém a játékkal. A másik, ami miatt idegesít, az Mario hangja. Ez a mindig tökéletesen vidám, boldog hang, neki ez a kaland egy gyerekjáték, élvezi minden egyes pillanatát, és minden egyes pálya végén úgy örül, mintha Hercegnőt mentette volna meg, ez valami rettenetesen idegesítő. Mintha ezzel akarná a Nintendo érzékeltetni, hogy mennyire egy fantasztikus játék. Nézd meg, Mario is mennyire élvezi, imádja az összes pályát. Ez már a legelején sem tetszett, és van egy olyan gondolatom, hogy talán öntudatlan reakció ez a sok bénázás, mert tényleg nem szeretem Mario hangját ebben a játékban, és ezzel akartam ellensúlyozni a túlzott vidámságát. Így tényleg gyerekeknek szánt játék a Super Mario 3D Land.

Annyi szerencsém van, hogy még megvan az a mentésem, amit 2011-ben kezdtem el, ami már végig van játszva, ennek egyik jutalma, hogy Luigi játszható karakter lett. Luigi hangja olyan esetlen, de százszor elviselhetőbb, mint Marióé. Az az érdekes, hogy Luigival kevesebbet bénázok, vele jobban megy a játék. Egyébként van még mit játszani a játékon, ugyanis nincs megszerezve az összes nagy érme, ezek összegyűjtésével kellene 100%-ossá tenni a játékot. Ha ez meglesz, nem lesz dolgom vele. Legfeljebb növelni a statisztikát a Nintendo 3DS-ben, és minél több játékidőt belefektetni, hogy minél előkelőbb helyen legyen. Ennek érdekében majd lehet új mentést kezdeni, egy kifejezetten oldott hangulatomban, amikor tudok osztozni Mario túláradó örömében.

Mindenesetre most jónéhány hordozható platformerrel játszottam az utóbbi időkben, DS-en is. A Super Mario 64 DS-nél nem is a főjátékot játszottam, hanem a minijátékokat. Abban régen rengeteget játszottam Luigi "Picture Poker" játékával. Ugyanolyan póker, amit franciakártyán játszanak, csak Mario karakterek vannak a kártyákon. Ketten játsszuk, Luigi a krupié, ő gépi játékosként az ellenfelem. Az az érdekessége, hogy maguknak a karaktereknek is vannak értékeik, a következő sorrendben: Felhő, Gomba, Virág, Luigi, Mario, Csillag. Ennek akkor van jelentősége, amikor például mindkettőnknek egy párunk van, akkor ha mondjuk Luiginak gombából van párja, nekem meg Marióból, akkor én nyertem, mert a Mario párom értékesebb, mint a gomba páros. És ilyen győzelmeknek van értékük, nyilván érméket lehet tétként feltenni. Ezek a szorzók, és annyiszor nyerem meg a nyereményem értékét, ahány érmét feltettem a játékra. Azon mosolyogtam magamban mindig, amikor nekem mondjuk Luigi párom volt, Luiginak meg mondjuk Mario párja. És akkor Luigi megvonja a vállát, hogy hát így jártál. Én értéktelen vagyok, rám ne tegyél, mert te húzod a rövidebbet. Képzelem, ha magasabb érzelmi intelligenciája lenne a gépi játékosnak, és Luigi tudná, hogy lényegében vele vesztettem. Eléggé gyorsan gyűlnek az érmék, és azt akartam kipróbálni, hogy számol-e 9999-en túl? Amikor már közel voltam, már nagyon nem akartam abbahagyni, mert amúgy többször nyerek, mint vesztek, ezért tényleg gyorsan gyűlik a pénz, és már nagyon kíváncsi voltam, hogy vált-e öt számjegyűre az érmék száma, de nem. Kiakasztottam a mini-játékot teljesen. :D De élmény volt

Elővettem a DS-es New Super Mario Bros.-t is, itt is arra voltam kíváncsi, hogy hol vannak kimaradva nagy érmék volt néhány helyen. Ez a játék is réges rég végig van játszva. Annyira réges rég, hogy még a 2007-es mentésem is megvan, azt próbálom tökéletesíteni. Azért vannak nehézségek bőven.

Hasonló célokból kezdtem újra neki a New Super Mario Bros. 2-nek. Igen, ez az a nagy érmegyűjtős játék. Ennek a játékban az a legnagyobb szemétsége, hogy gyűjtögetem az óriás érméket, nyitom meg a Toad házakat 5-5 érmékért, igyekszek minél több titkot megnyitni, meg is van a 6+2 világ, majd mennék az extra világba, de nem lehet, mert csak 90 érmével nyitható meg. 90 érmének kell nálam lenni ahhoz, hogy meg tudjam nyitni. Maradt kb. 40, szerintetek? -_- Jó néhány évig a színét sem akartam látni a játéknak, most nemrég ismét elővettem, hátha meglesz a 90 nagy érme. Talán igen, elég sokat sikerült megtalálni, de még mindig 70 körül vagyok, kell még néhány, és már kevés hiányzik. El is gondolkodtam magamban azon, hogy meglesz-e a 90 a végére. Remélem, gondolom, hogy nem azért találták ki így a játékot, hogy végigjátszhatatlan legyen. Amúgy meglepődtem, mert néhány nagy érmét, amit régen otthagytam, most igen könnyen sikerült megszerezni, nem is értem, hogy miért hagytam ott. Mindegy, jól megy a játék. Inspiráló is, ugyanis vettem egy DLC-t a játékhoz, hogy gyorsabban menjen az érmegyűjtögetés, meg hát miért is ne tegyem teljessé a játékot?

Csak ezzel is az a baj, hogy igazán nem lehet teljes értékű játéknak tekinteni. Rövid is, könnyű is, és ennek ellenére teljes árat kérnek érte. Nagyon haragudtam régen azért, mert képesek £39.99-et elkérni érte, pluszba kap DLC-ket, melyekért külön fizetni kell... Jó sok érmét tudhat magáénak a Nintendo csak ebből a játékból, meg mernék esküdni rá. Miyamoto-san is biztos aranyba öltöződik az aranyvirágról, és mindent, amit lelő, az érmévé változik. De most már enyhültem annyira, hogy új lendületet vegyen nálam a játék, és megvegyem a DLC-ket. De arra továbbra is várok, hogy ez a játék is bekerüljön a Nintendo Selects kínálatába. Bőven megér £15.99-et, de £39.99-et soha. Még az összes DLC-vel is £35.99 lenne az egész játék. Összesen 10 DLC van a játékhoz, darabja £2.00. Most képzeljétek el, ha £59.99-ért adnák a teljes New Super Mario Bros. 2 játékot. Hát ki venné meg ennyiért? De amúgy egész jó az első DLC-s pakk, három olyan pályát tartalmaz, amikben igazán lehet gyűjteni az érméket, így könnyen meglesz az 1.000.000. Még ennek is igencsak híján vagyok 160.000 körül vagyok. El sem tudtam képzelni, hogy lehet annyi érmét gyűjteni. Most már tudom. És nekem is meglesz.

A Nintendo 3DS XL analóg karja továbbra is beteg. A Game Park nem jelezte azóta sem, hogy megérkezett az alkatrész, meg tudják csinálni. Lehet egyébként így is játszani, mert az irányítást érzékeli, csak fájdalmas így játszani.

2017. november 10., péntek

Rémisztő WarioWare játék

Most, hogy az okostelefonom szervizben van, többet játszok a Nintendo 3DS-sel. Ugyanis egy Nokia 106-os mobiltelefon helyettesíti, és bár szeretem, nem lehet rajta sokmindent csinálni.

Így újra elővettem a Nintendo 3DS-t, és azon játszok. Egyrészt alkalomadtán azon játszok UNO-t (megjelent DSiWare-re is, ugyanaz a cél fejlesztette, mely később az okostelefonos változatot is), meg elővettem a New Super Mario Bros.-t. Azt a mentésemet viszem tovább, amelyik még nincs végigjátszva, hogy meglegyen a felfedezés élménye. Hiszen eléggé régen játszottam vele, így valamilyen szinten újra felfedezem. Az 5. világban volt ez a mentés. Volt itt némi nehézségem, a szellemházban bénáztam el a dolgot, Broozer-rel voltak problémák. Ő a bokszoló szellem, legtöbbször a második nagy érme megszerzésénél haláloztam el. Oda egy ajtó vezet, és csak egy "kijelzőnyi" a tér. Hat Broozer közelít feléd, az érme meg legfelül van, a többit meg lehet sejteni. Ez sokáig nem akart sikerülni, de aztán csak ráéreztem, hogy kell ezt jól megcsinálni, és végül meglett. Végül az 5. világ meglett, most a hatodikat fogom elkezdeni.

Ahogy néztem az Activity Log-ban a statisztikát, azt láttam, hogy a WarioWare: Touched! játékban már nem hiányzott sok, hogy meglegyen a 10 óra, ezzel is próbálkoztam. Végül ma, a 85-ös buszon meglett. A busznak az egyik játék okán van jelentőssége. Wario alapjátékaiban próbáltam erősíteni, és valami olyat láttam, amire nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna. Wario játékainak "Boss játéka" az, amikor legyeket kell üvegen keresztül lecsapni. Ügyesnek kell lenni, mert túl sokszor csapunk az üvegre, akkor az betörik, és mi vesztünk. Ezt sikerült elérni a buszon, mert az rázkódott, és többször akaratlanul is rácsaptam az üvegre a játékban. Egyszer betört, pedig már csak egy légy maradt. Most az történt, hogy ez a légy közel jött hozzám, nagy lett, emberi szeme lett, és kinevetett. Úgy megrémültem a látványtól, hogy kiesett a kezemből a 3DS. Szerencse, hogy ültem, mert biztos, hogy látványosabb lett volna, ahogy megijedek. Nem emlékszem arra, hogy ilyet láttam volna, mert biztos, hogy akkor is hasonlóképp reagáltam volna. Ugyanis valóságosnak mutatkozott a légy, és egyébként is hajlamos vagyok azon megijedni a hasonló dolgokon, de most azt hittem, hogy meghackelték a 3DS-t, és tényleg felém jön az a légy. Komolyan megijesztett.

Hasonló utoljára 2010 januárjában történt, amikor végigvittem a New Super Mario Bros. Wii-t. Akkor ugye az van, hogy többször le kell győzni Bowsert. De ezt akkor nem tudtam, legfeljebb sejthettem, hiszen ez trend a Nintendónál. A lényeg az, hogy amikor először harcolunk meg Bowserrel, akkor felül egy kalitkában látjuk Hercegnőt, amint háttal áll nekünk, és eltakarja az arcát. Teljesen logikusnak tűnik, hiszen fél Bowsertől. Amikor legyőztük, akkor Hercegnő megfordul, és kiderül, hogy a Hercegnő ruhában egy Kamek volt. Ez is olyan szinten megijesztett, hogy kiesett a Wiimote a kezemből, és le kellett állítani a játékot, mert teljesen kihagyott az agyam is. Az ijedtségemet ráadásul tetézte az, hogy hajnali fél 2 körül volt, töksötét, így aztán még emlékezetesebb volt a jelenet. Pár perc alatt azért sikerült annyira összeszedni magam, hogy befejezzem a játékot, és végső csapást mérjek Bowserre. Emiatt a jelenet miatt dupla volt a bosszúvágyam, és bizony nem kegyelmeztem, amikor eljött az idő. Emlékszem, még ekkor is gyanúsan néztem Hercegnőt, hogy na most mivé fog változni? Szerencsére ekkor már nem volt semmi, csak az ending jött.

De látszik, hogy nemcsak a PlayStation-re és XBOX-ra megjelenő Resident Evil és hasonló horrorjátékok lehetnek ijesztőek. Pont, hogy a Nintendo csinálja a legijesztőbb játékokat, mert a legkevésbé sem számítasz rémisztő jelenetekre, és bejönnek.

2012. január 12., csütörtök

Korai MondoCon

Idén szokatlanul korán, április 14-15-én lesz a tavaszi MondoCon. Érdekes lesz majd a 26. születésnapomat egy animés rendezvényen ünnepelni.

Ma a hármas metrón mellettem ült egy srác, aki Nintendo DSi XL-en New Super Mario Bros.-szal játszott. Tök poén volt. Épp a 4. világban volt, nagyon nem szerettem azt.

Egyébként nagyban megy a Mariós oldal ráncfelvarrása, és épp tegnap este vettem elő a Nintendo DSi XL-emet, mert a DSiWare-ről írtam, és elővettem, hogy onnan szedjem az infókat, és annyira szokatlan volt, hogy eddig csak a 3DS volt a kezemben, és most a DSi XL valami hatalmasnak tűnt.

2011. december 29., csütörtök

Mario Kart teszt – válaszok

A tegnap este kiírt kérdésekre itt vannak a válaszok:

  1. Ökör lett volna
  2. Egy japán népmeséből: Nurikabe alapján találták ki a Thwompokat. A Nurikabe egy láthatatlan fal, melyet ha átlép az ember, egy elátkozott helyre kerül.
  3. Mario, Luigi, Toad, Princess, Yoshi, Koopa Troopa, Bowser, Donkey Kong Jr.
  4. Super Mario World
  5. A toll és az érme. Bár az érme később visszatért, de tárgyként többet nem szerepelt.
  6. Koopa Troopa. Donkey Kong ugye más formában, mint Donkey Kong Jr. apja visszatért.
  7. Az F-Zero X-ben szerepelt.
  8. 10 érme kellett, de többet is lehetett gyűjteni.
  9. A Super Mario Super Show-ban Lou Albano, vagy Walker Boone a rajzfilmekben, vagy Bob Holkins a Super Mario Bros. filmben.
  10. Mario is Missing.
  11. Mert elég volt csak nekimenni egy könnyű karakternek, és elvettek egy lufit tőlük.
  12. A Moo Moo Farm 527 méter. Ez negyede a Rainbow Road-nak, mely 2000 méter.
  13. Nem, de a villám fényének kisebb az intenzitása Virtual Console-on.
  14. Azt egyáltalán nem kellett unlockolni, akár azonnal kezdhettél azzal.
  15. A Mario Kart 64-ben levő Fake Item Box az egyetlen, mellyel lehet blokkolni a támadásokat, erre a későbbiek nem voltak már képesek.
  16. Dry Bowser a New Super Mario Bros.-ban tűnt fel először. Ahogy beleesett a lávába, mintha leégett volna róla a bőr, és csak a csontváza maradt meg.
  17. Mario Tennis - főleg a Mario Power Tennis GameCube-on.
  18. Mario Kart R lett volna a 64-es Mario Kart címe. Senki nem tudja, hogy az R minek a rövidítése.
  19. Maga a játék eredetileg csak egy rendes gokart játék lett volna Mario karakterek, és tárgyak nélkül.
  20. Pac-Man, Ms. Pac-Man, Blinky a szellem, és Mametchi a tamagotchi játékokból. Ők a Mario Kart Arcade GP játékokban szerepeltek.
  21. A kilencedik karakter Kamek lett volna.
  22. Eredetileg 9 pont járt az első helyért, 6 pont a második helyért, 3 pont a harmadik helyért, és 1 pont a negyedik helyért. Az 5-8. helyezettek nem kaptak pontot.
  23. NintenDogs: Labrador & Friends. Mi irányíthattuk, a kutyák meg követték.
  24. A Yoshi Sphinxeket láthatjuk a A Mario Kart: Super Circuit Yoshi Desert pályájából.
  25. A Namco dolgozott egy StarFox autójátékon, de az végül törölve lett.
  26. A Mario Kart 7. 2011. december 1, 2, 3, 4-én jelentek meg a különböző régiókban.
  27. A Baby Park 7 körből állt, a Wario Colosseum meg 2 körből. A Baby Park nagyon rövid volt, míg a Wario Colosseum meg nagyon hosszú.
  28. A DK Summit a Wiis DK's Snowboard Cross pálya amerikai neve. A Mario Kart Wii-ben sok pályát átneveztek.
  29. Igen, de nagyon pontosnak kellett lenni. Vagy gombával átugrod, hogy tökéletesen driftelsz előtte, és az abból kapott Boostból ugrod át.
  30. A Golden Parade Kart a Mario Kart: Double Dash!!-ból.
  31. Nagyon sok! Például a Daisy Cruiser a Peach Beach-ben van, de a Mushroom City a Rainbow Road alatt van.
  32. Nem Lakitu indítja a versenyeket, hanem csak egyszerű visszaszámlálás van.
  33. R.O.B. A Robotic Operating Buddy, az amerikai NES-hez volt tartozék, behozták karakternek.
  34. Chain Chomp, és Bowser páncélja.
  35. Yoshi's Story (maga a pálya a Paper Marióból van)
  36. Good Egg Galaxy
  37. A Daisy Cruiser látható a Daisy Circuit-ban.
  38. Öt: Remote, Remote + Nunchuk, GameCube Controller, Classic Controller, Wii Wheel
  39. Hét, és aki csinálta a csoportot, azzal együtt vannak nyolcan.
  40. Közvetlen a volán mögül játszhatsz, mintha te lennél maga a karakter.
  41. Igen is, meg nem is. Ha beleszámítjuk, hogy a Mario Kart Arceade GP2-ben szerepelt egy Metal Mushroom, mellyel Mario Metal Marióvá változott egy kis időre, akkor volt korábban.
  42. Wario's Gold Mine pályán szerepelt a 2008 decemberében Mario Kart Channel Challenge-ében.
  43. A Shroom Ridge-ben egy táblahirdetés volt elhelyezve a Mario Kart Arcade GP-ről.

2011. december 15., csütörtök

Költözésük mindent letarol

Még nyáron megnyílt az Árkádban az 576 új üzlete, és már akkor mondták nekem, hogy a régit bezárják. Amit sajnálok, mert azért kötnek oda emlékek. Az év végével zárják be, és tegnap voltam ott, és vicces képpel illusztrálták a költözésüket:

Mondtam, hogy Mario a videojátékok szimbóluma. :D Ha valaki ránéz, akkor tudja, hogy ez egy videojáték szaküzlet.

Ha már plakát, akkor lefényképeztem a Zorán koncertről készült plakátot:

Sajnálom, hogy nem tudok ott lenni, de jó szórakozást mindenkinek, aki ott lesz. :)

2010. december 29., szerda

2010. téli Pokémon találkozó

Hányadik? Talán 24? De szerintem már senki nem tartja számon. ^^' Én egy kicsit később mentem, később is ébredtem fel, és nyugisan készültem el. A többieket üdvözölve, leültem a kerekasztalhoz, majd felmérve, hogy ki mit csinál, szétnéztem a Media Marktban. Nem sok újdonság, az All-Stars 9.990 ft, a Donkey Kong Country Returns pedig 13.990 forint, tehát az egekben a Nintendo játék árak. Amikor visszamentem, bagszi küldte az pokés eventeket, én addig New Super Mario Bros.-oztam. Olyan 12 óra után pár perccel jött meg a Csibi. Kirakta a sorsolható vasalható gyöngy figuráit. Nagyon jókat csinált, de egy párat csak úgy lestem, hogy akkor most melyik is az? Vagy nehezen felismerhető volt, vagy én pokéztam nagyon régóta. Aztán többen is felajánlottak többmindent. Beírták mindenkinek a nevét, aki szeretett volna nevezni, én is ki lettem sorsolva egy PokéWalker-tartó nyeremény okán. PokéWalker híján nem sok hasznát venném a dolognak, ezért később odaadtam bagszinak. Később beszéltem a Csibivel is, illetve inkább fárasztottam a hülyeségeimmel. :D Minden bizonnyal nagyon örült neki, de jött Fantos, hogy játszunk Mario Party DS-t. Remek ötlet... lett volna, ha nem merül le a DSi XL-em. Így meghiúsult a buli. Délután már szépen lassan szedelőzködtek az emberek, ma valahogy hamar mentek el. Aztán Csibivel beszélgettünk mindenféle hülyeséget, majd amikor megjött a Ricsi, akkor Csibi inkább felé fordult, én meg inkább már jöttem haza.

Remélhetőleg nem felejtem el a holnapi BigN találkozóra az alábbi dolgokat elvinni:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass könyv. Gondoltam rá, hogy lehet, hogy elviszem a Twilight Princess, és a Brawl könyveket is.
  • Pokémon TCG-ket.

2010. december 26., vasárnap

New Super Mario Bros. végigjátszva

Még amikor elkezdtem a New Super Mario Bros. Wiit, még akkor kezdtem el játszani a DS-es New Super Mario Bros.-szal. És ma végigvittem. Ez a játék közel sem nyújt akkora élményt, mint a Wiis társa. Egyszerűen túl könnyű, csak a 8. világ izzaszt meg egy kicsit. Egy Boss Fight sem volt már akkor sem emlékezetes, mert nem volt annyira monumentális, mint a Wiiben. Inkább abban rejlik a játék nagyszerűsége, hogy a könnyűség ellenére mégis élvezetes. Azért örülök ennek a játéknak. ^^

Valaki rákeresett nálam a New Super Mario Bros. mentésére. Gondolom a DS-es verzióról akart tudni egyetsmást. Menteni végigjátszás előtt csak a kastélyok után lehet, csak akkor lehet bárhol menteni, ha végig van játszva a játék.

Végigjátszás után jelenik meg a Select + L + R + A "titkos kód". Ha ezt a kombinációt használjuk a mentés megnyitása előtt, akkor Luigival fogunk játszani. Hogy ez végigjátszás előtt is működik-e, azt nem tudom. Tulajdonságban nincs különbség a két karakter között, ami azért kár, mert kicsit változatosabbá tehetné a játékot, ha Luigi nagyobbat ugrana, és csúszna a lába, ahogy több Mario játékban szokás. De az a jó, hogy így is nagyon élvezetes.

2010. december 18., szombat

Animekarácsony 2010

Hát, ma sem aludtam sokat, de ez megint az én hülyeségem. Fél 3-kor nem tudtam elaludni, ezért félálomban végigvittem DS-en a New Super Mario Bros.-ban a 4. világot. Aztán bekapcsoltam a Wiit, és Mario Kart Wii online most gyengébb emberekkel rakott össze, így összeszedtem magam, és felhoztam a pontjaimat 8000 fölé. Különben nem vagyok mindig szerencsés, amikor gyengébb ellenfelekkel vagyok, mert akkor egy rövidebb pályán fennáll annak a veszélye, hogy össze-vissza kiütnek, és ha akkor utolsó vagyok, akkor ilyen -200, -300 pontokkal honorálja a gép, ugyanis a Mario Kart Wii online pontozása eléggé fejlett olyan téren, hogy viszonylagos alapon pontoz. Tehát figyelembe veszi, hogy hány pontod van, és hogy az ellenfeleknek átlagban hány pontjuk van. Így, ha több 9000 pontos ellenfél közül (9999 a max) első vagy, akkor azt sokkal magasabb pontszámmal (akár +100, +150 ponttal is) jutalmazza, míg ha ilyen 5000-6000 pontosok között az utolsó helyen végzek, akkor sokkal több pontot von le.

De ennyit is a MKW-ről, hiszen ez a blogpost most nem erre szerződött. ^^ Már fél 9-kor felkeltem, és annyira nem is éreztem magam vészesen 4 órás alvás után. Miközben összekészülődtem, Mystráék is felébredtek. Beszélgettünk egy kicsit, aztán olyan 10.15 fele elindultam. Hármas metróval a Nyugatiig, majd onnan négyes-hatos villamossal a Széna térig. Már a villamoson is megjelent egy pár cosplay, de kifejezetten a negatívabb fajtából. Az egyik idősebb hölgy, szegény látszott rajta, hogy kétségbessetten nézi, hogy kik ezek, miféle emberek? Sajnáltam egy kicsit. ^^' A Széna tértől elég könnyen megtaláltam a Millenárist, és itt jutott eszembe, hogy otthonhagytam a jegyemet! T_T Visszafordulni már nem akartam, de felhívtam Mystrát, hogy nyugodtan felhasználhatja valamelyik, akinek kell, nekem még pont annyim van, hogy tudok venni magamnak jegyet, majd kifizetik. De gyakorlatilag tök hiába vettem meg elővételben, ugyanis azért vettem meg, hogy elkerüljem a sorbanállást. Hát nem úsztam meg. Ráadásul jó sokan voltak, és nem tudtuk, hol a sor vége. Többen is, mert összefutottam a BigN-esekkel. Bagszi hozta a szokásos Pokémonos formáját, de ott volt mindenki, jól elvoltunk. Csak kicsit aggódtam, hogy nem lesz elég jegy, de szerencsére volt. Amint bejutottunk, szétszéledt a társaság. Bagszival és Light Lugiával közösen nézelődtünk. Az árusok körében olyan sok érdekesség nem volt, bár azt nem mondanám, hogy ha nem lenne mondjuk 100.000 forintom, maradna abból bármi is. Felmentünk az emeletre, ott voltak a kártyások. Volt minden, HKK, WoW, Magic the Gathering, de Pokémon sehol. És nem kaptak helyet. Előbb tovább nézelődtünk, hát a konzolrészleg valami siralmas... 1 db. PS3 volt, egy sornyi X360, de azokon is vagy valami FPS, vagy FIFA11, vagy valami versenyzős játék volt, Wiin meg csak Just Dance volt. Ez úgy szimplán a konzolrészleg kicsúfolása. Csak Just Dance-et kirakni hülyeség, hisz aki táncolni akar, annak ott a DDR, és egy animekarácsony van olyan nagy rendezvény, hogy keményebb konzolos mag jelenjen meg, akik esetleg játszani akarnak, nem táncolni. Mert az, hogy a Mondo Meeteken ez van, az rendben van, mert ott tényleg csak a szórakozás a lényeg. Szóval a konzolrészleg epic fail (de nem szeretek angol kifejezéseket használni ^^'). Úgyhogy 15.30-ig nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Csak sajnáltam bagsziékat, hogy már megint nem kap megfelelő figyelmet a Pokémon TCG. És csak ilyen 3 és fél óra után kaptak egyáltalán egy asztalt, ami, mint kiderült tiszta ragasztós volt. Addig én járkáltam fel-alá, közben találkoztam Amináékkal, Ronjával, Leeával, mindenkinek nagyon örültem. ^^ De hogy őszinte legyek, Mystrát vártam nagyon, mert pont csak egy ezresem volt, ami elment a jegyre, és reggeli nélkül elindulni, nem egy jövedelmező tett. De megjelent. Kicsit beszéltünk, aztán mentem is a Mammutba, a Match előtt van egy pékség, hát nagyon jó volt. Nem is siettem vissza a Millenárisba, szétnéztem egy kicsit. Az Alexandrába, 576-ba is bementem.

Majd amikor már 14 óra lett, felcsillant egy kis reménysugár, hogy lassan karaoke. Addig erőt vettem magamon, és kibírtam. 15 óra után mentem be egy kis elzárt helyre, ott volt a DDR, amit hamarosan felváltott a karaoke. Már ott voltak Mystráék, Leea, Lucy, Mai és Megumi. De lassan jöttek Amina, Ronja, Gh0sT és Katayashi átvenni a terepet. Lam'O tegnap este írt rám, hogy nem tudnak jönni Dakival, mert osztálykarácsonyuk lesz. Neelának szalagavatója volt, úgyhogy azért hiányoztak egy páran. Szépen lassan elkezdtünk jelentkezni a versenyre, először úgy tűnt, hogy csak "házi" karaoke verseny lesz, mert túlnyomó részt csak adarnások jelenteztek, de szépen lassan jöttek a többiek is, végül 18-an gyűltünk össze. Viszonylag jó volt a felhozatal, de ahogy az helyben nevezős versenynél szokott lenni voltak gyengébb produkciók is. De eléggé hangosan kellett beszélnünk egymáshoz, így mire sorra kerültünk, szinte teljesen elment a hangunk. Leeával el is könyveltük ezt a versenyt "without voice" versenynek. ^^' Hát én is így voltam. De amikor Amina felkonferált engem, mint "supermario4ever", az egyik srác felhördült, és lenézően mondta hangosan, hogy Super Mario... miután gondolatban elküldtem melegebb éghajlatra az illetőt, intettem Gh0sT-éknak, hogy mehet. Végül nem vállaltam One Piece számot, nem tudtam begyakorolni, felsülni meg nem akartam, így biztosra mentem, és Saber Marionette J: Successful Mission dalával mentem. Nem volt rossz, csak tudok én ennél sokkal jobbat is. Viszont ami zavart, hogy halknak hallottam magam. Nem tudom, hogy most én tartottam rosszul a mikrofont, vagy szólnom kellett volna, hogy halk az ének. De így is jó volt. Az első háromba nem kerültem be (igencsak meglepődtem volna), de így is várható volt, hogy ki lesz a második és első. A második helyezett nagyon tetszett, az első helyezett meg nagyon jó, de az egyéni probléma, hogy nekem nem jött be maga a stílus. Személy szerint az énekhanggal nem volt bajom, az tényleg a legjobb volt, de én magával az előadással nem tudtam azonosulni, de ez már az én bajom. Majd kíváncsi leszek, hogy végül hányadik lettem, mert már nem tudták megcsinálni a teljes listát, nagyon hirtelen jött minden, de pár nap múlva kint lesz az eredmény. Aztán én 18 óra után már jöttem is haza, mert már nagyon éhes voltam.

Csak a kedvezményes részlegnél vásároltam, a Démonnapló 1-et, 400 forintos ráfizetéssel. Meg felmutattam a három új Mondót, így választhttam egy fancucc közül. Bár ahogy szétnéztem, erősen gondolkodtam azon, hogy egyáltalán felmutassam-e a Mondókat, mert eléggé gyér volt a választék... Két kulcstartó tetszett meg, a Death Note-os Yagami Light, és a Fullmetal Alchemistes szőke hajú csaj (nem tudom a nevét) kulcstartó, végül a FMA-s mellett döntöttem. Mondjuk az biztos, hogy soha nem vennék ilyeneket, és állítom, hogy a Mangafan is azért csinálta ezt az akciót, mert ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül. Egyszerűen 1500 forint körüli értéket elkérni értük, szinte rablás, amikor az egész kb. 500 forintot ér. A Mangafan pultnál rákérdeztem, végül mégsem csinálnak Árnybíró díszdobozt. Nagyon nagy kár érte.

Kár, hogy csak fél nap karaoke volt, nekem az első fele csak ilyen tengődés volt. De utána beindultak a dolgok. ^^

2010. november 6., szombat

2010. őszi Pokémon találkozó

Ma volt a 2010. őszi Pokémon találkozó, melyet, mint mindig, most is bagszi szervezett. Ha jól számolom, ez a 27, ha abból indulunk ki, hogy 2004. tavaszán volt az első, és minden negyedévben van egy, általában szünetekben. Bár, volt egyszer vagy kétszer, amikor nyáron két találkozó volt, nem tudom, hogy ezeket extra találkozónak lehetne számolni, vagy "mehet a többi közé". Senki nem tartja már számon, hányadik volt. ^^'

Olyan 10 óra fele érkeztem meg oda, már voltak ott egy páran: bagszi, Truner, Light Lugia, Norbi. Igazából csak a 10.30-at vártuk, akkor szoktunk a WestEnd földszinti bejáratától lemenni az étkezőasztalokhoz, de ahogy sejtettük, már ott voltak egy páran. Mindenki kényelembe helyezte magát, elővette a pokés dolgait, én felmentem a Media Marktba szétnézni. Egyből megállítottak a hostess nénik a promóciós termékeikkel. Az egyik egy különleges kávéfőzőt ajánlott, melybe egyedi filteres kávét kell tenni, ezzel reklámozva, hogy mennyivel egészségesebb... Holott olyan filteres kávét, csak egy cég gyárt, ebből ki lehet következtetni, hogy márkahűségre köteleznek minket. A másik egy szénsavasító készüléket ajánlott, melybe vizet, szörpöt betéve tehetünk szénsavassá. Ez nem egy cég szörpjére fókuszál, de úgy mutatták be. De már rájöttem, hogy olyan dolgokat akarnak ránk sózni, amire gyakorlatilag semmi szükségünk, csak azzal, hogy megkóstoltatják egy terméket velünk, a pillanatnyi impresszió hatására akarnak vásárlásra bírni minket. Én eddig is meg tudtam élni ezen készülékek nélkül, nem hiszem, hogy ezek után is az életem részévé kellene, hogy váljanak. Csak a szokásos Nintendo, Anime és zenei körutamat akartam megtenni. Nagyon jó, hogy a Media Marktban lehet kapni 25th Anniversary Super Mario Wii Paket, és a karácsonyi időszakra akciósan, 54.990 forintért. A link alatt található képek senkit ne tévesszen meg, a különleges évfordulóra készített Super Mario Bros. játék csak a japánok kiváltsága, nekünk be kell érni az 1981-es Donkey Konggal. Ilyenkor azért én is tudok "szépeket" mondani a Nintendo cégre, hogy a japánok mivel többek, mint az amerikaiak, vagy az európaiak. Mindenesetre a pak így is nagyon szép, jár mellé egy papírtokos Wii Sports, és egy New Super Mario Bros. Wii. A papírtokon sincs mit felháborodni, amióta a Nintendo konzolokat gyárt, azóta a különleges pakos gépeikbe a játékokat mindig is vagy doboz nélkül (kazettás rendszer, régi szép emlékek...), vagy papírtokban adják. Bár a New Super Mario Bros. Wii esetében azért fájó, mert nagyon szép piros tokban van a lemez. Bár még így is fontolóra vettem, hogy a régi Wiim árán, ne vegyek-e egy ilyet, de azzal a lendülettel el is vetettem az ötletet, mert sok Virtual Console, és WiiWare játékot töltöttem le az idők során, és fájón drága lenne pótolni őket. Igen, mondjuk ezt a Wii Shop Channelt is eléggé kiforratlannak érzem ebből a szempontból. Bárkivel előfordulhat, hogy a Wiije tönkremegy, és nincs más módja a gyógykezelésére, mint a memória teljes megformázása, vagy rosszabb esetben egy újabb gépet beszerezni. Erre meg lehetne csinálni, hogy mindenki létrehoz magának egy felhasználónevet, és egy jelszót, ezáltal nem géphez lesznek kötve a letöltések, hanem accounthoz. Szerintem egy ilyen hatalmas cégnél, mint a Nintendo, igazán semmiség lenne egy ilyen rendszert létrehozni, és sokaknak megkönnyebbítenék a Nintendós életét. Na de ez már egy ilyen dolog. Továbbmentem az 576-ba, mivel nem láttam a MM-ben viszont, az 576-ban volt 25th Anniversary Super Mario Nintendo DSi XL. Itt ugyan nem jár beépített régi Mario játék a New Super Mario Bros. mellé, viszont kárpótlásul rajzoltak szép gomba, virág és csillag emblémákat a kamera mellé. Ja, és azt el ne felejtsem megemlíteni, hogy a Mariós Wiik mellé járó Wiimote-ba már bele van építve a Wii Motion Plus! Különben nagyon szép mind a kettő, bár szerintem a Wii is elviselt volna magán egy-két Mariós emblémát. De inkább visszamentem a többiekhez, és egy kicsit elővettem a DS-emet, és Mario Kartoztam egymagam. Aztán megjött Csibi! Hozta a vasalható gyöngyfiguráit, amik kisorsolás alá kerültek. Nagyon jókat csinál, sajnáltam, hogy egy sem lett az enyém. ^^' Később megjöttek még Krisi, Rokai, Young Link és Spidey. Olyan átlag körüli lehetett a létszám, 30-35, amennyi szokott lenni. Én aztán nagyon nem is vettem elő a DS-emet, egy kicsit velük voltam, néztem, ahogy játszanak, aztán olyan 16 óra fele jöttem haza.

Itthon meg végigvittem a Super Mario Bros. 3-at. Már rég nem tartom számon hányadjára, valami 30. körüli lehet. ^^' 88 életem volt a végére, és valami 1.628.470 pont. Még egy kicsit terveztem Mario Kart Wiizni, és New Super Mario Bros. Wiizni, de aztán elfáradtam, de még nincs vége a napnak!

Ja, és még valami: Pokémon játékokat a Bagszipokén keressetek, ne nálam. ^^'

2010. augusztus 10., kedd

Mangavásár

Hát ritka az, amikor ennyire jól járok anyagilag. Azóta még többször visszatértem a Líra könyvesboltba, 7 további mangát vettem 299 forintért:

  • Gravitation 1
  • Gravitation 2
  • Gravitation 3
  • Jpop bálvány 2
  • Rémmetró 1
  • Nyári Srácok 3
  • A Biblia manga

A rémmetrót és a Biblia mangát ma vettem a többi ötöt tegnap. Eddig 10 mangával gazdagodtam (korábban vettem ugye a Dramacon 2, 3-at, és a Pirontant), szóval ha összeszámoljuk, hogy ezek eredeti árukon kb. 15.000 forint lenne, így megúsztam 3.000 forintért. ^^ És nekem, aki szeret eredeti kiadványokat vásárolni, ez nagy érték. Szóval nagyon boldog vagyok velük. A DramaCont elolvastam, most a Gravitationt kezdtem el. Animében nem volt rossz, egyszer megnéztem, de másodjára a poénok nem ütöttek annyira, sőt, néhány kifejezetten idegesítőnek tartottam. Most az első manga felénél tartok, hát mit ne mondjak? Nem nyűgözött le annyira. Én meg azokat a mangákat, animéket szeretem, melyek már az első pillanattól kezdve lekötnek. De olvasom tovább, hátha kialakul jobban. Mondjuk az már most megdöbbentő, hogy a rajzstílus mennyire más, és Shuichi mennyivel férfiasabb. A Dramacont nagyon megszerettem, de eddig csak jókat hallottam róla, hogy mennyire imádják. Nagyon jó fangörl-ellenes póló-ötleteket lehet venni onnan, pl: "Hívtak a faludból, hogy a cosplayerük elveszett" vagy "Ölelj meg és meghalsz". Mondjuk nem ilyet, de tervezek egyedi pólót csináltatni a MondoConra. ^^ Aztán, ha megmarad, akkor későbbi használatra is jó lesz. Jártam már meg pólóval. Egyszer, amikor New Super Mario Bros. pólót csináltattam magamnak, másodjára meg a The Legend of Zelda. Mind a kettőnél lejött a minta, mivel csak rávasalták, meg a póló is összement egy kicsit. -_- Itt pesten a kerületben, ahol lakom, találtam egy üzletet, ahol speciálisan ilyen egyedi ajándékokra szakosodtak, hátha ott jól megcsinálják a pólót, és akkor később is tudom használni.

Ma meg végre találkoztam Lucyvel. ^^ Most a Határ útra beszéltük meg a találkozót, és mivel most már  megvolt a telefonszámunk, így végre összefutottunk. Elmentünk az Europarkba, teljesen odavolt, hogy vannak mangák 300 forintért, lecsapott a Jpop Bálvány 2-re. Ekkor mondtam a Biblia mangára, hogy úgyis katolikus iskolába jártam, nem árt felfrissíteni az emlékezetemet. Erre mondta Lucy, hogy nem biztos, hogy oly módon frissítené fel, ahogy elképzelem. Megyünk a pénztárhoz fizetni, hát nem akármi történt. Adom át a kártyámat, és kiadja, hogy nincs fedezet. Én meg összekevertem, mert úgy emlékeztem, hogy kártyán van annyi pénz, azt kiderült, hogy készpénzben volt annyi. Nem biztos, hogy jól járok, ha olyan lánnyal járok vásárolni, aki szinte mindig megnevettet a beszólásaival. ^^' Mondtam is neki, hogy elveszi az eszemet. A pénztáros meg csak nevetett rajtunk. Végeztünk, bementünk a Libribe ott is megnézni, hogy van-e esetleg valami akció. Ott az Annyira király vagy manga volt 50%-os kedvezménnyel, tehát 945 forintért. Végül az InterSparba mentünk üdítőért, majd eljöttünk hozzám. Meg akarta nézni a szerepjátékos fórumát, kicsit beszélgettünk Leeával, majd hogy hasznosan eltöltsük a megmaradt időt, Wiiztünk. Úgy voltam vele, hogy mivel úgysem ért eléggé a játékokhoz, megmutatom neki a Wii Playt. De mondja (a borító alapján), hogy ez neki gyerekes... -_-' Nem baj, váltottunk Super Smash Bros. Brawlra. Eleinte nehezen ment neki, de aztán annyira összejött neki, hogy nagyon megtetszett neki a játék. Ekkor vetette fel az ötletet, hogy eljönne jövő héten is. Én meg továbbvittem, hogy akkor mi lenne már, ha egy kisebb konzolpartit szerveznének? Tetszett neki az ötlet. Jönne Lam'O, Duong, Daki, és Lucy hozná a barátnőjét, Mait (az a karaokés lány, aki nyert most a 2010-es HoldfényConon), hogy ne legyen egyedül lány. Elkísértem a 98-as busszal Kőbánya-Kispestre, aztán metróval nem mentem vele, hogy meg tudjam kérdezni a többieket is. Úgy tűnik, hogy sínen van a buli, mert Daki MSN-en egyből mondta, hogy jönne, később felhívtam Lam'O-t, és ők is igent mondtak. Ekkor mondta Daki egyébként, hogy hozná a barátnőjét is, csak nyugodtan, ha eljönne. Heten még úgysem voltunk ebben a kis házban, el is gondolkodtam, hogy elférnénk? De csak megoldjuk. Mondtam Lucynak poénból MSN-en, hogy mivel a tervek szerint jövő szombaton lesz augusztus 21-én, így megünnepelhetjük, hogy azon a napon 1 éve jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction CD-je. Mondtam is, hogy egy látható helyre kiteszem, elé egy gyertyát. Nem vetettem el, ha megcsinálom, akkor lesz róla egy kép, és megmutatom! :D Gyakorlatilag méltó módon lesz megünnepelve az egyik legnagyszerűbb Masami CD megjelenési évfordulója. Daki korábban egyébként felvetette, hogy egy legközelebbi találkozókor (akkor még 4-en) csinál nekünk hortobágyi palacsintát. Kíváncsi leszek rá, még soha nem ettem ilyet, de most ahogy nézek képet róla, nem lehet rossz. ^^

2010. március 13., szombat

Tanjobi Omedeto Okui Masami!

Ma van a kedvenc énekesnőm, Okui Masami 42. születésnapja. Ennek örömére megleptem magam egy kis ajándékkal:

Sokat gondolkodtam, hogy megvegyem-e vagy sem, de végül igen mellett döntöttem. Eredetileg sima DSi-t akartam, de abból már csak egy volt a békéscsabai Media Marktban, az volt kint, és az már olyan állapotban volt, hogy használtnak mehetne már csak el. És láttam, hogy van XL, és ha csak 5000 forinttal drágább, anyagilag jobban megéri, mert a DSi idővel sokkal olcsóbb lesz. Meg merem kockáztatni, hogy 1-2 év múlva 30000 forint is lesz. Ezek vannak benne:

Az Operating booklete valami hatalmas, legalább 400 oldalas. Csak nem tudom, minek neki ekkora. Még nem olvastam bele, majd később. A konzolért csak 500 csillag járt. Pedig reméltem legalább egy ezrest. Magyar nyelvű használati útmutató jár hozzá, és a jótállás szerint a Game Park javítja. Ez nagyon meglepett. Tudtam arról, meg volt hirdetve a Game Park honlapján, hogy szervíz szolgáltatás indul, és munkatársakat vesznek fel, de hogy ilyen komolyan nyomják, az meglepett. Viszont ott van a Keletinél lesz Game Park címe is... Ami, mint tudjuk megszűnt. És a gép kinyitva így néz ki:

A kijelző mérete szinte a duplája a DS lite-nak. Két féle színben lehet kapni, bordó, és sötétbarna. Nekem nagyon tetszik, hogy ez a fajta sötétbarna az a kellemes. Ugyanis a barna a legkevésbé kedvelt színem. Az oldala és az alja ilyen ezüstös barna, míg a belseje és a teteje meg ilyen sötét, már-már fekete. Megnéztem a másik színűt is, olyan sötétpiros, inkább lányoknak van az szerintem. Nekem annyira nem jött be. De ez szerintem nagyon jó színű.

És milyen belül. A kijelzője nagyon szép. Nagyon szépen látni rajta mindent. A fotó az vicces dolog, nagyon tetszik. A következő BigN találkozón ezzel fogok képeket csinálni. Ha jól tudom, 3 MPixeles a kamerája, de nem akarok hülyeséget mondani. De nagy buli lesz. Ami miatt nagyon haragszok: Csak AAC kiterjesztésű zenéket lát... Úgyhogy majd át kell konvertálnom az mp3-jaimat. És akkor ezzel a Nintendo MP3 Player korszak, mint olyan mától a múlté. Csak kéne találni valami (lehetőleg nem próbaverziójú) mp3-aac konvertert. Netre valamiért nem tudok csatlakozni. Direkt Angliára állítottam, és mindig 051100-es hibakódot írja ki. Valaki tudja, hogy mi lehet? A New Super Mario Brosszal avattam fel a gépemet, eszméletlen jól néz ki. Most a felbontáson nem változtattak, de jobb, hogy nagyobb lett. Nekem nagyon tetszik. Ajándékba járt 2 DSiWare program. Az egyik egy hatnyelvű szótár. Ha beírunk egy angol szót, akkor kiadja a jelentését németül, franciául, olaszul, spanyolul, hollandul és japánul. Érdekes, hogy háromféle módon lehet beírni a szavakat. Egyszer Stylusszal, egyszer bepötyögöd az érintőképernyőn keresztül, harmadik módszer egy iden érdekes... Lefényképezel valamit, és bekeretezel egy jól látható szót, azt elvileg a program el tudja olvasni, és kiadja a jelentését. Nem tudtam normálisan kipróbálni, nagyon nem is értem az elméletét, de elhiszem. Majd később. Aztán jár mellé egy Brain Training, ezt még nem próbáltam.

Konklúzió: Nagyon jó kis gép, megérte az árát, csak ajánlani tudom, hogy aki teheti, szerezze be.

2009. április 2., csütörtök

Holnap Nintendo DSi

Holnap megjelenik a Nintendo DSi. A Békéscsabai Media Marktban ekkora ló betűkkel reklámozzák, hogy 54.990 forint. Gratulálok. -_-' Biztos, hogy nem veszek egy darabig. Drágábban vegyem meg, mint a Wiit, mi? Majd, ha 40.000 forint alá megy a DSi ára, akkor esetleg. Egyébként ismét lesz itt Békéscsabán DS játékok akció, 2500 forint lesz egy csokor DS játék, de az szánalmas, hogy 11.990 forinton reklámozzák a Mario Kart DS-t, és a New Super Mario Bros.-t. NSMB régen volt, akkor 8990 forint, míg a Mario Kart DS 9990 forint volt. Hol van itt az akció? Biztos azért emelték fel az árát, mert remélik, hogy a DSi-vel megveszik valamelyiket. Nem valami tisztességes...

2008. október 28., kedd

Meet again

9 hónapos szünet után úgy döntöttem, hogy felújítom a Mariós oldalt! 2008. januárjában úgy bíztam Matildra az oldalt, hogy majd továbbviszi, és nem veszít az oldal a fényéből. Sajnos a honlap szellemoldallá vált! Többször gondolkodtam azon, hogy jó lenne már kezdeni vele valamit, de nem tudtam, hogy hol kezdjem. Aztán ma reggel beszélgettem bagszival, mert ma mindennél elszántabbnak éreztem magam az ügyben. Azt mondta, hogy először cseréljük le a dizájnt. Az ötlet nagyon jó volt. Most kapott egy fehér színű hátteret. És Mario Kart Wiis stílusa lesz, ami a fejlécben, és majd a menüpontban nyilvánul meg. És bagszi megcsinálta a fejlécet, a menüpontokat estére csinálja meg. Soha el nem múló hálás köszönet érte!

Mi történt velem? Ennyire elragadott a Zelda játékok iránti láz 2008. január 25-én. De én már akkor tudtam magamról, hogy bár lehet, hogy felhagyom a Mariós oldal fejlesztését, de idővel (lehet, hogy 1-2 év), de visszatérek ide. Hála Istennek ehhez nem kellettek évek, bár ez a 9 hónap is súlyosan sok idő. Látható volt, hogy mi lett az oldalból. Anno úgy hagytam itt, hogy 100 fölötti volt az átlaglátogatottság. Mára ez 19 lett. De ennek mostantól vége! Mindent megteszek annak érdekében, hogy a honlap újra a régi fényében éljen! Mire föl ez a változás? Nincs annál jobb dolog, mintha inspirál valaki. Nemrég, 2008. október 24-én volt a 5. (2008. őszi) BigN találkozó, ahol a http://www.bignforum.extra.hu fórum tagjai összegyűlnek, játszunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Most 12-en voltunk, ha jól emlékszem. És akkor tényleg megfeledkeztem már a Mario játékokról, de ott volt Gábor, aki a fórumon sunshinekart néven ír, meg itt is feltűnik néha, és nagyon sokat Marióztam vele. Mario Kart DS, New Super Mario Bros., stb. És nagyon jó volt vele játszani. Ő az a fajta játékos, aki nemcsak fantasztikusan játszik, de a játékstílusával képes kihozni az emberben levő versenyszellemet, és a benne rejlő képességeket! Ugyanis tegnap elkezdtem otthon Mario Kart DS-ezni, és olyan eredményt értem el, ami lehetetlennek tűnt számomra! Sikerült 150cc Special Cupon elérnem a 40/40 pontot!!! És 2 csillagos lettem. Ez akkora inspirációt adott nekem, hogy felfrissítettem a tudásomat Mario játékok terén, újra végigvittem a Super Mario Brost! Nem lehet elégszer végigvinni! És ma reggel döntöttem el, hogy felébresztem az oldalt poraiból. Tehát hatalmas köszönettel tartozom Gábornak a BigN talis élményekért!

És milyen frissítések lesznek az oldalon?

  • Új dizájn, mely folyamatban van.
  • Frissítettem a Mario játék történetet.
  • Újabb tesztek kerülnek fel a Mario játékokról.
  • Be lesz fejezve a Mario Kart részleg, MINDEN információ felkerül a Mario Kart: Double Dash!!-ról, Mario Kart DS-ről, és a Mario Kart Wiiről.
  • Rengeteg új kép fog felkerülni, elsősorban Gamplay képek, de rengeteg részleg szorul frissítésre. Ezt is elvégzem!
  • Folyamatosan írok ide a blogba is.
  • Mindig naprakész hírek, információk.

Hát röviden ennyi. Az oldal napi szinten fog frissülni, szóval stay tuned! 😉