Játék nélkül nincs élet?

Természetesen nézek más animéket is. Csak amit nemrég kezdtem el nézni, annyira mélyen van, hogy nem is említhető egy poston azzal az animével, amire nagyon rá vagyok függve. Ez a No Game No Life. Ez egy szörnyűség, elriaszt az animéktől. Eleve nem mondható jó animének, mert nincs komoly története, nincs történetvezetés, a karakterek borzasztóan együgyűek, a főszereplő srác meg egyenesen visszataszító a beképzelt pökhendiségével, és hogy saját magát az emberiség fölé helyezi.

Hogy csak vázlatosan foglaljam össze, hogy mi a gond vele. Azért kezdett el érdekelni, mert ez az anime is a hikikomori-létet mutatja be. A főszereplő srác, Sora és a húga, Shiro hikikomorik, akik bekerülnek egy játékba, tehát Sword Art Online utánérzés. Arra voltam kíváncsi, hogy milyennek mutatja be a hikikomori-létet, és azt, hogy egy játékban benne vannak. Több olyan animével lehet találkozni, mely bemutatja ezt a bezárt életformát (a NEET-létet is ide lehetne említeni), de ezek mindig igyekeztek úgy bemutatni, hogy nem ez a helyes út, nem egy anime egészen jó ötletet ad arra, hogyan lehet ebből kimászni. Jó példa erre a ReLIFE. De a No Game No Life nemhogy nem problémázik a hikikomorik életstílusán, hanem majdhogynem követendő példának mutatja be. Semmi baj nincs azzal, hogy csalódtál az emberekben, vagy nem bírod a társadalmi elvárásokat. Nézd meg ezt az animét, látod, hogy milyen jól elvan ez a srác is, meg a húga. Minek küzdenél bármiért, ha anélkül is lehetsz boldog, hogy neked semmit nem kell tenned érte? Jóformán ez az üzenete az animének.

Az a helyzet, hogy ebben az animében minden sztereotípia megtalálható, ami miatt egy átlagember tájékozatlanul ugyan, de joggal nézi le az animéseket. Mert azáltal, hogy ez az anime nem problémázik a hikikomori-léten, minden laikus számára negatív tulajdonságot tevékenységet úgy állít be, mintha nem lenne vele semmi baj. A fentieken felül azt is lehetne még írni, hogy legyél nyugodtan hikikomori, játssz éjjel-nappal játékokat, gyűlöld nyugodtan az embereket, hárítsd rájuk a felelősséget, hogy ilyen életmódot élsz. Az emberek szemetek, ami miatt bezártad magad a szobába, és fényt se engedsz be magadnak, nehogy elkezdj gondolkodni azon, hogy te esetleg ebben és ebben vagy hibás! Olyan ez, mintha az animestúdió egyfajta propagandának szánta volna ezt a művet, hiszen egyre több olyan írást olvasni, hogy az anime ipar válságban van, és ezzel mintha menteni akarnák a menthetőt. Véleményem szerint az animestúdiók saját magukat sodorták válságba azáltal, hogy jó ideje a 13 részes animék az általánosak (a '90-es években 26 rész hosszúság volt a leggyakoribb). Ez részint azért van, mert több anime legyen egy-egy szezonban, ne csak folytatások, több animével meg több pénz jön be. Csakhogy aztán ebből lesz a sok bába közt elvész a gyerek tipikus esete, mert egyre jelentéktelenebbé válnak az animék. Meg hát nem egy olyan eset van, hogy egy 13 részes műbe akartak beletuszkodni több történetszálat, aminek rend szerint az lett a vége, hogy az nem lett eléggé kifejtve, így hiányérzet maradt utána. Erre egy 26 részes anime alkalmasabb.

Ez az anime pedig tükröt állít az animés közösség felé. Azáltal, hogy a My Anime List szerint több, mint 1.100.000 regisztrált felhasználójuk látta ezt az animét, ezzel minden idők 8. legnézettebb animéje a statisztikájukban, és bár nem a 8,37-es átlag a legmagasabb, de azért nagyon jól megmutatja, hogy milyen az animés néplélek, és alátámasztja azt, hogy ahogy fentebb írtam, talán nem jogtalanul nézi le egy laikus az animéseket. Mindezek mellett a zene is borzasztó. Az openinget Suzuki Konomi énekli, akit már régebben sem kedveltem. Akkor találkoztam vele először, amikor megtudtam, hogy Okui Masami háttérvokálozott az énekesnőnek, méghozzá az Absolute Soul című dalban, mely az Absolute Duo anime openingje. Felmerült bennem a kérdés, hogy mégis hová tette Okui Masami a józan ítélőképességét, amikor összeállt ezzel a nővel egy dal erejéig? Énekhangja ugyan van, de semmilyen érett érzelem nincs a hangjában. Mintha egy elkényeztetett kis csajt hallgatnék énekelni, aki szentül hiszi, hogy megváltja a világot. Okui Masami nincs is vele egy kategóriában, miért énekelt vele együtt? A dalnak ugyanis három változata van. Van a rendes, ami az animében is hallható, van az úgynevezett -blade- verzió, melyben Okui Masami vokálozik. Ez a limitált kiadású kislemezen hallható. Majd van a -shield- verzió, melyen Okui Masami énekel, és Suzuki Konomi vokálozik. Ez a rendes kiadáson hallható. Nem vagyok elragadtatva a daltól, és elnézve a képeket az Absolute Duóból, legjobban teszem, ha az animétől is távol tartom magam. Ahogy a No Game No Life is egy rettenet.

Amikor a néző is a kaland részese lesz

Több ismérve van annak, hogy mi alapján értékelek egy animét. Az egyik nagyon jó pont nálam, ha nemcsak hogy tudok azonosulni a karakterekkel, át tudom érezni a történetet, hanem ezáltal részesének érzem magam. Egy ilyen anime jó eséllyel pályázik nálam a 10 pontos értékelésre.

Mint ahogy erre nyújtott be pályázatot a .hack//SIGN, és kétség nem fért hozzá, hogy ki is jár neki a maximális pontszám. Nemrég fejeztem be a sorozatot, és utolsó rész után olyan érzésem volt, mintha egy nagyon jó történet részese lettem volna, mintha én is benne lettem volna az animében. Nem tudom, hogy van-e bármilyen alapja a Sword Art Online-nal való összehasonlításnak, de ha van, akkor a .hack kivétel nélkül MINDENBEN jobb, mint a SAO, ehhez kétség nem fér. Sokkal inkább érzékeltem, hogy kapcsolat van a karakterek között, és úgy éreztem, hogy egy igazi, összetartó csoport alakult ki. Nem is kérdés, hogy legjobban Tsukasa jellemfejlődése tetszett. Annyira esetlen volt az elején, ilyen "minden mindegy" kedvű. Ha segítenek nekem, hát jó, de ha mindenki ellenem vam, azt se bánom. Mégis szerethető volt, és sokszor volt olyan érzésem, hogy úgy bemennék az animébe (vagy a játékba), és segítenék neki, mert azt éreztette, hogy segítene magán, csak nem tudja, merre induljon el.

Miről is szól az anime? A közeljövőben játszódik, amikor a virtuális valóság már általános dolog lesz. Hőseink a The World nevű játékban vannak. Ez egy olyan játék, ahol nincs meghatározott cél, mindenki új játssza a játékot, ahogy akarja. Aki akar szörnyekkel küzdhet meg, vagy akinek úgy tetszik, segítőnek állhat be egy másik játékos mellé. Ebbe a játékba került Tsukasa is, aki valamilyen különös okból kifolyólag nem tud kilépni a játékból. Sőt, igazából fogalma sincs arról, hogy került a játékba. Hamar kiderül, hogy különleges képessége van, mellyel csak ő rendelkezik.

Gyorsan híre megy a dolognak, elsőként Mimiru az, aki tudomást szerez, társával, Bearrel akar barátkozni Tsukasával, de a fiú eleinte igencsak elutasítóan viselkedik velük. Aztán olyan karakterek is csatlakozni akarnak, akik a "Key of the Twilight" után kutatnak. Kiderül, hogy Tsukasának ehhez is köze van, így a történet során egyre többen csatlakoznak hősünkhöz, és a végére igazi barátságok szövődnek, így egy összetartó csapat alakul ki.

A .hack egyik sajátossága, hogy lassú a történet vezetése. Lassan halad előre a cselekmény, ezzel ellentétben nagyon sok a párbeszéd, és nem nehéz már az első részben sem kideríteni, hogy ezen van a hangsúly. Sőt, nekem inkább az a véleményem, hogy nincs is igazán története az animének, mint ahogy a játéknak sincs célja, itt sokkal inkább a karaktereken van a hangsúly. A párbeszéden, a mondanivalón és a jellemfejlődésen. Itt maguk a karakterek alakítják az animét, és mivel a maga nemében hihetetlenül erős jellem mindenki, így hiába lassú az anime, mégsem fullad unalomba, mert a karakterek önkénytelenül is arra késztetnek, hogy minden egyes pillanatban figyeljük rájuk, mert bármikor sorsfordító cselekmény következhet.

Ez persze ritkán következik be, mégis minden egyes pillanatért megéri. Na és a zene csak még tovább erősíti az anime titokzatos mivoltát. Nagyon régóta ismerem Kajiura Yuki-t, láttam / hallottam / értettem, hogy miért szeretik sokan, de konkrétan ebben az animében éreztem meg, hogy miért is van akkora rajongótábora világszerte. Minden egyes zene, ami felhangzik az animében egy filmzenei remekmű, de hát az opening még a 10 pontos értékelést is kiakasztja. Amint meghallottam a See-Saw: Obsession dalát már az animében is, tudtam, hogy imádni fogom ezt a dalt, aztán amikor meghallgattam a teljes változatot, legalább 10× hallgattam vissza, és valósággal hipnózisba kerültem, annyira eggyé váltam a dallal. Nagyon ritka az ilyen élmény. Olyan a dal egyébként, mintha Kajiura Yuki mindenféle hangszert megszólaltatna benne, aminek külön-külön semmi köze nincs egymáshoz, mégis olyan kapcsolatot, harmóniát talált bennük, hogy most is beleborzongok, ha eszembe jut a dal. Az ending (See-Saw: Yasashii Yoake) is nagyon jó lett, kiemeli az anime komoly mivoltát, felszínre hozza azokat a belső gondolatokat, megérzéseket, hogy itt sokkal komolyabb kapcsolat van a szereplők között, mint ahogy az elsőre látszik. Annak ellenére, hogy nagyon jó dal, olyan nagy hatást mégsem kelt, mert valósággal eltörpül az Obsession nagysága mellett. De ezt úgy kell elképzelni, hogy a Yasashii Yoake egy 9.5 pontos dal, az Obsession-t meg nem lehet mérni.

Minden szempontból kiváló anime, csak ajánlani tudom mindenkinek, főleg azoknak, akik szeretnek törpengeni a hátsó mondanivalón, mert az itt van bőven. És hála istennek, nem folytattam az összehasonlítgatást a SAO-val, de tényleg csak azt tudom mondani, hogy akiknek a Sword Art Online első animés élményeik közé tartozik, és teljesen odavoltak tőle, azok tegyenek egy próbát a .hackkel. Óriási szintlépés lesz. Fantasztikus utazás volt ez a 26 rész, plusz a két hozzátartozó OVA (Intermezzo és Unison), úgyhogy az értékelés egyértelmű.

10/10

Sword Art Online másodjára is végignézve

Ma értem a Sword Art Online első szériájának végére. Szeretném megnézni a második sorozatot, meg abban bíztam, hogy most másképp fogom látni a dolgokat 5 év után, és tetszeni fog.

Az írás sok spoilert tartalmaz, aki esetleg nem látta még az animét, de tervezi megnézni, az ugorja át ezt a postot.

Az igazság az, hogy rettenetesen nagyot csalódtam. Az pozitívum, hogy a hangulata miatt nézette magát az anime. Az az érdekes, hogy éreztem benne valamit, ami miatt mindig inspirált, hogy nézzem meg az újabb részt. A legnagyobb hibája viszont az, hogy sokkal többnek mutatja magát, mint ami, vagyis a dramaturgia rettenetes. Kirito (Kirigaya Kazuto) egyszerűen szánalmassá válik azzal, hogy hősnek mutatja magát, miközben inkább tűnik egy esetlen kölyöknek. Sőt, odáig elmentem, hogy poénból a negatív főhősnek, Nobuyuki Sugou-nak drukkoltam, amikor Asunát (Yuuki Asuna) "kínozta", mert legalább Kirito tanul egy kicsit az életről. Asunát se sajnáltam különösebben, mert ő is olyan volt, hogy eljátssza a hőst, de a második játékban, az ALFheim Online-ban szinte könyörög Kiritónak, hogy mentse meg őt. Bosszankodtam is magamban azon, hogy mi az istenért nem segít magán, miért nem szabadítja ki magát az aranykalitkából. Aztán láttam, hogy csak tesz egy próbát, de amikor elkapták, olyan szánalmas lett hirtelen. A negatív "főhős" indítéka is borzasztó. Semmi másért nem alkotta meg az ALFheim Online-t, csak hogy Asunát feleségül vegye még a játékban, amíg a való életben öntudatlan állapotban van, meg istennek képzeli magát, és ő lesz a világ ura. Az ilyet be szokták zárni az elmegyógyintézetbe, hogy elkülönülve legyen az emberektől, nem még hogy komolyan vesszük. Ráadásul Kirito olyan könnyedén vívta meg ellene a végső harcot, hogy unottan, egykedvűen néztem végig az utolsó rész erre vonatkozó jelenetét. Rettenetesen kiábrándító, hogy egy ilyen animének, mely ennyire nagymenőnek mutatja magát, csak ennyi indítékra telik. Most el kell dönteni, hogy komoly, mindent felülmúló animét csinálunk, vagy lemegyünk a Super Sentai (vagy Tokusatsu, kinek hogy tetszik) szintjére, és akkor a helyén kezeljük a dolgokat.

Minden hiba a dramaturgiai káoszból fakad, ami az animét végigkíséri. Tetszett az utolsó rész vége, ahogy lezárják az animét, de sokkal hatásosabb lett volna, ha többet szerepelnek a mellékszereplők, mert megint arról van szó, hogy többnek mutatja magát az anime, mint ami valójában. Kirito soha nem volt igazán csapatjátékos. Az elején még igazi magányos farkas volt, aztán valahogy összeállt Asunával, meg ott volt neki Yui meg Sugu is, de nem volt meg az az érzés, ami egyébként nagyon sokat dobott volna az animén, hogy egy csapat lett volna Kirito mellett. Még azt se bántam volna, ha ő lett volna a főnök, de ha lett volna körülötte 5-6 ember, aki segítette volna a kalandjában, az nagyon jót tett volna az animének. Meglett volna a mondanivaló az összetartozásról, az egység erejéről, nem utolsó sorban mindenkinek lett volna egyénisége, saját képessége, és a néző választhatott volna saját kedvencet. De csak egy páros harc a SAO-ban, majd egy hármas csoport az ALO-ban (Kirito, Sugu és Yui), lehet bizalmam abban, hogy ez változni fog a második évadra? Akkor elképzelhető, hogy tetszeni fog.

Jellemfejlődés sem igazán érzékelhető az animében. Az odáig rendben van, hogy a játék elején még mind a ketten (Kirito és Asuna) magányos farkasok voltak, aztán az egymás iránt érzett szerelmük nagyban javít a szociális érzékükön, de Kirito az első részekben is beszélt emberekkel, az ALFheim Online-ban is csak Sugu-vel volt egy csapatban, tehát olyan nagy ugrás, hogy csapatjátékos lenne, nem láthattunk. És Yui jelenléte... Amikor Kirito és Asuna végül összejöttek, akkor hirtelen megjelenik Yui, aki elmondása szerint nem emlékszik semmire, de egyből papának és mamának hívja Kiritót és Asunát, mintegy szülővé avanzsálva őket. Nem elég, hogy összejövetelük után azonnal a házasságot tervezik (az alkotók sok Disney-t néztek...), de egyből jön egy ártatlan arcú kislány, aki egyből s frissen összejött pár gyerekének hiszi magát. De hogy odaédesgeti magát Kiritóékhoz, aztán egyszer csak azzal jön, hogy ő valójában egy program, aztán, hogy siratják, az olyan idióta dramaturgiai húzás volt, hogy azt szavakkal elmondani nem lehet. Nincs valódi értelme a jelenlétének, ehhez képest olyan hatásvadász jelenet volt, ahogy ártatlan síró arccal bevallja, hogy ő egy program, amit egy dél-amerikai sorozatban láthatunk. A másik, ami nemhogy értelmetlen, de sokak számára undorító is, a testvéri szerelem, ami az ALFheim Online játékot végigkíséri. Bár az elején tisztázzák, hogy Sugu csak fogadott testvér, de beleszeret Kiritóba, és szinte végig a testvéreként említi őt. Ennek az égvilágon semmi értelme nincs. Azt tudni kell rólam, hogy az átlaghoz képest sokkal toleránsabb vagyok a különböző szexualitásokkal kapcsolatosan, és úgy vagyok vele, hogy amíg két ember (vagy három, négy, akárhány...) boldog egymással anélkül, hogy bárkinek is ártanak vele, addig joguk van a szerelemhez és a boldogsághoz. Nem is azzal van bajom, hogy mint testvér szeret belé (különben miért hívja mindig "Onii-san"-nak?), hanem, hogy nem következik abból semmi, hogy egy ilyen szerelmet mutat be. Mert azt láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy szerelmes belé, segít Kiritónak, hogy kiszabadítsa Asunát, és ezért minden tőle telhetőt megtesz, és ez nagyon szép dolog, de bármelyik lány bőven megfelelt volna Sugu helyett. Semmi nem következik abból, hogy a fogadott testvérébe szeret bele.

A játékok kapcsán nem tudok érdemlegeset nyilatkozni, mert az MMORPG nem az én stílusom. Szinte csak konzolon játszok, nagyon keveset PC-n ott is alig RPG-t. Meg azért sem akarom e téren jellemezni az animét, mert kevés videojátékkal foglalkozó animét láttam. A .Hack szériát kéne megnézni, ha MMORPG animésítéséről van szó. Még nem láttam, de sok jót olvastam az animéről. Így összehasonlítási alap nélkül, és hogy nem vagyok jártas az MMORPG-kben azt gondolom, hogy egyrészt ez a nem lehet kijelentkezni és a "kisütési" rendszer eléggé idiótaság, nincs jól átgondolva, de a részek alatt sem volt meg igazán az az érzésem, hogy egy játék cselekményét nézem. Az ALFheim Online-nak igazán a szabályrendszerét sem ismerhettük meg, de ott már ki lehetett jelentkezni.

A hangulata sokat ment a dolgon, meg néhány jó jelenet, de összességében rettenetesen amatőr munka a Sword Art Online. Ja, és ne felejtsem el a zenét. Kajiura Yuki ismét mesterművet adott ki a kezéből. Tehát a zene nagyon jó, csak az a baj, hogy a sok hülye jelenet miatt nem jön ki igazán a zene fantasztikussága, mert a hatásvadász jelenetek debilizálják a zenét. Az első openingről és endingről már nyilatkoztam, most összefoglalóan. LiSA: crossing field (OP) dala hűen tükrözi az animét azáltal, hogy a dal is sokkal többet akar mutat, mint ami a valóságban. Jó dal, erős, de nem tudok megbarátkozni vele. Tomatsu Haruka: Yume Sekai (ED) dala már valamivel kellemesebb. A második opening (Eir Aoi: INNOCENCE) meglehetősen súlytalan dal. Alig tudok visszaénekelni, dúdolni belőle bármit is. Az ending Haruna Luna: Overfly már egy sokkal erősebb, és érzelmileg is hangsúlyosabb dal. Ez volt az egyedüli pozitív csalódás az öt évvel ezelőtti véleményemhez képest. Ezt a dalt annak idején nagyon nem szerettem, de most tetszik. Amúgy Sugu érzelmeire reflektál.

Bár ez az anime ékes bizonyítéka annak, amivel joggal vádolják az anime-ipart, hogy a maiakban alig van ötlet, innováció, vagy progresszív mondanivaló, ennek ellenére rettenetesen gyűlölöm a "régen minden jobb volt" mantrát. Bár én is látom azt, hogy nincs már olyan anime, ami bármiben is úttörő lenne, mégis a maiak között is bőven lehet találni olyan alkotást, ami szép rajongótábort tudhat magának, megérdemelten. Méghozzá azért, mert lehet, hogy egy újabb alkotás adja át valakinek az adott stílus jellemzőit, vagy közvetít mondanivalót oly módon, hogy az megtetszhet a nézőnek. A Sword Art Online-ról is azt gondolom, hogy akinek még nincs jártassága az animékben annak tényleg nagyon tetszhet ez a mű. Viszont egy tapasztaltabb animésnek már nyilvánvaló lehet az a sok hiba, ennek fényében meglep, hogy veterán animések is képesek ódákat zengeni a SAO-ról. Valamit nagyon jól csináltak a készítők...

Sword Art Online másodjára

Leea nemrég beszélt nekem a Sword Art Online animéről, mert nemrég kijött a movie, és volt szerencséje látni. Én megálltam az első szériánál, hogy mennyire idióta lett, azóta ha nem muszáj, nem foglalkozok az animével. De ahogy beszélt róla, és hogy mekkora lelkesedéssel tette, úgy voltam vele, hogy adok neki egy második esélyt, és végignézem, immár a második szériával együtt. 5 éve láttam az első sorozatot, úgy voltam vele, hogy hátha másképp fogom most gondolni.

El is kezdtem, a 10. résznél tartok az első sorozatban, és hát másképp nem nagyon gondolom. Nálam ott megállt a dolog, hogy látszik rajta, hogy nagy animének szánták, amikbe szándékosan tettek nagyhatású jeleneteket a sorozatba, hogy ezáltal legyen népszerű és felhype-olt. Azoknak, akiknek ez az első animéjük, azokra jó eséllyel ez hatással is lesz. Mivel az animések generációja is folyamatosan cserélődik, tehát mindig lesznek új animések, így az ilyen jellegű animére mindig lesz igény, mert mindenkinek szüksége van arra az alkotásra, mely berántja az animék világába. Aztán persze előfordulhat az is, amikor olyan embert kerít hatalmába egy ilyen jellegű anime, aki már veteránnak számít, mégis meglát benne valami olyat, amitől megtetszik neki a dolog. Leea idetartozik. Nagyra tartom az animés látásmódját, és értékrendjét, és a Sword Art Online-ban is olyan összefüggéseket látott meg, amire nem is gondoltam volna. Mondjuk részint azért is, mert annyira ki voltam akadva, ahogy megjeleníti Kirito és Asuna szerelmét, hogy utána már nem is tudtam odafigyelni a részletekre. Aztán hogy kiakadtam a második endingre, hogy mennyire hatásvadász, azt most sem tudom elfelejteni. "Alig várom", hogy ismét halljam.

Igyekszem most úgy nézni az animét, hogy meglássam azokat, amikre Leea felhívta a figyelmemet, de szerintem azok majd nagyon későn lesznek, mert eleddig nem sok bonyodalmat fedeztem fel. Sőt, inkább visszaigazolva érzem, hogy miért kerültem a szériát. Szó nincs arról, hogy azért nem szeretném a Sword Art Online-t, mert egyébként hidegen hagynak az MMORPG-k (mert amúgy tényleg), sőt, amikor először néztem, kifejezetten hangulatosnak tartottam. A hangulatot most is érzem, sőt, most, hogy 2018 eleje van, és kezd látszani, hogy valósággá válik az anime, még jobban érdekelt a dolog. Habár a hangulata miatt nézeti magát az anime, azt gondolom így 10 rész alapján, hogy több hibája van, mint erénye.

Vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, hogy a mangának kiváló a történetvezetése, ehhez képest az animében olyan egyenletlen, hogy nem igaz. A mangához való optimizmusom már abból a szempontból is megalapozott, hogy 2009 óta folyamatosan megy, tehát el tudom képzelni, hogy ott folyamatosan megy a történet előre. Ehhez képest az animében, hogy megáll monológokra, jelentéktelen eseményekre, hol meg hónapokat, éveket repülünk előre az időben, és már a 3. részben főhősünk, Kirito 50-es szintű. Gondolom, kikövetkeztethető, hogy nem volt szerencsém a mangához, de az az elképzelésem, hogy ahhoz, hogy animének is jó történetvezetése legyen, legalább 100-150 részesnek kellene lennie. Ez önmagában komoly probléma. Olyan érzésem van, mintha egy-egy fejezetet ragadtak volna ki a mangából egy-egy rész erejéig, aztán ugrottak egy nagyot, aztán megint elővettek bizonyos jeleneteket. Azt gondolom, hogy a készítőknek nem az volt a célja, hogy átfogóan bemutassa a történetet, hanem, hogy a hatásvadász jelenetekkel mainstreammé tegye az animét. Ez nagyon sikerült.

És ezt olyan jellegű hibának gondolom, ami után felesleges lenne a többiről beszélni. Az még "rendben" van, hogy aki meghal a játékban, az a való életben is, de hogy miért hal meg az is, akinek megszakad az internetkapcsolata, áramszünete lesz, vagy megpróbálják levenni a sisakot a fejéről? Ez elég nagy szemétség. Látjátok magatok előtt azt az anyukát, akinek fia napok óta nem mozdult ki a szobájából, benéz az anyja, hogy ugyan jöjjön már ki legalább enni valamit, vagy éljen szociális életet, de a fiú nem reagál, és akkor az anyja ezt megelégelve leveszi róla a sisakot. Hívhatja a hullaszállítókat, és intézheti a temetését? Szépen vagyunk. Egyáltalán akinek megszakad az internetkapcsolata vagy áramszünete lesz, az így járt? Állítólag ez a mikrohullámú dolog, hogy megsüti az agyát pillanatok alatt a játékosnak, aki valami miatt kikerül a játékból, az állítólag kivitelezhetetlen a valóságban, de ennek nem jártam annyira utána, hogy ezt meg tudjam erősíteni, vagy cáfolni. Aztán meg ahogy bemutatja a kapcsolatokat a játékosok között, ott érhetők tetten az igazán hatásvadász jelenetek. Meg a második részben csalónak nevezik Kiritót azért, mert próbálhatta a béta-tesztet, ezért tud dolgokat? Effektíve meg lehetne kérdezni, hogy akkor ők miért nem voltak résen, hogy kipróbálják a béta-tesztet, másfelől meg kiderül, hogy elég sok változtatás van benne a végleges változathoz képest, úgyhogy a béta-teszt féle csalás nem játszik. Aztán meg a kapcsolatok is... Én ugyan értem, hogy abból a szempontból komolyabban veszik, hogy többeket el lehetett gyászolni (a való életben is), de semmi hitelességet nem látok az érzelmek megjelenítésében.

A zene. Azért hallatszik, hogy Kajiura Yuki szerezte az anime zenéjét, mert valami mesterművet alkotott. Az openinggel viszont már annak idején sem voltam megbarátkozva. Az elsővel legalábbis. Az első opening előadója LiSA, a dal címe pedig crossing field. LiSA az Angel Beats!-ben a Girls Dead Monster tagjaként énekelt maradandót, ott lett széles körben ismert. Úgy emlékszem, hogy az Ichiban no Takaramonót ő énekelte, ami egy csodálatos ballada volt tőle. Viszont azt érzem, hogy ilyen gyors dalok éneklésére nem igazán alkalmas, mert túl sok érzelem van a hangjában. Azt érzékeltem, hogy a crossing field-ben is alkalmazta azon tudását, amik egy érzelgős dalhoz nagyon jók. Erős hangon énekel, de megvannak benne azok a hajlítások, "játékok" a hangerővel, hogy hatásos legyen egy lassú dal. De azt gondoltam, hogy azért választották ki LiSA-t az opening előadójának, hogy általa is kellően emlékezetessé tegyék az animét. Az első ending, a Yume Sekai már valamivel kellemesebb, melynek előadója az a Tomatsu Haruka, aki Asuna seiyuu-ja.

Azért 10 rész után is összegyűltek a gondolatok, és még nem is írtam ki mindent. Tartogatok még, mert ha végignézem, akkor is fogok írni az animéről, maradjon akkorra is. Nem hiszen, hogy kell ajánlani az animét bárkinek is, aki akarja, úgyis megtalálta már, vagy meg fogja találni.

Sword Art Online vége másodjára

Na, ahogy ígértem, külön postban írok a Leeával történt beszélgetésünkre. Előrejelezte a post elolvasása után, hogy majd élőben megbeszéljük, mert volt egy-két félreértés, meg elsiklottam egy-két fontos dolog mellett. Lássuk is:

Én egyébként azt hittem, hogy "csak" olyan szinten, nem vettem figyelembe dolgokat, mint a K animében, ehhez képest olyan dolgokat mondott, amikben egyébként maximálisan igaza volt, de akkor annyira lesújtott, hogy azokra nem figyeltem, amikre felhívta a figyelmemet. Két dolog miatt is: Egyrészt mert totálisan félreértettem az animét, másrészt meg, ahogy írta a fórumban, én tényleg úgy értelmeztem, hogy nem olyan nagy dolgok, már csak azért is, mert most beszéltük csak meg, de ha ott - ha csak egy mondatban is - de kiírja, hogy fatális hibák vannak benne, akkor lehet, hogy rejtetté tettem volna azt a postot. SPOILER Mint kiderült, Sugou nem halt meg azáltal, hogy elvágta a torkát (mivel csak belevágott), amikor Kirito bemegy a kórházba, akkor el is mondja Asunának, hogy a rendőrség érte jött. Ez nekem teljesen kiesett, mert csak az ordítást hallottam, meg a messzi képet láttam, ezért én abban a hitben éltem, hogy intézhetik a temetését. És emiatt annyira le voltam döbbenve, hogy ennyi volt? Ezt akarják lenyomni a torkomon? Hogy pár percig bár láttam, hogy mi történik, de a szövegre nem figyeltem tudatosan. A másik meg Asuna "börtönléte" az ALFheim Online-ban, amit említettem is, hogy mi ez a furcsa szerepváltás. Leea ekkor olyan információáradatot zúdított rám ezen a téren, amiről SOHA ÉLETEMBEN nem hallottam. Az egy dolog, hogy a videojátékos kultúrám 98%-a a Nintendótól származik, de hogy olyan Asunának olyan játékosbéli tulajdonságait halljam, amiről tényleg még életemben hozzá se szagoltam, az nagyon furcsán érintett, mert azért itt-ott olvasgattam XBOX, PS játékokról, még ha nem is mélyrehatóan. Mint kiderül, ez a GM, és a karaoke fórumban kérésemre elmagyarázta, hogy megy ez a rendszer. SPOILER VÉGE Nagyon bántott, hogy ennyi minden mellett elsiklottam az animében. Ez persze nem azt jelenti, hogy félteni kell engem, hogy jaj, nehogy kimondják nekem az igazságot, mert akkor szegény picik lelki világomnak annyi, pont ellenkezőleg. Én rendkívül becsülöm azokat az embereket, akik őszinték velem, és ezért is szeretek Leeával levelezni, mert őszintén nyilvánul meg előttem. Az, hogy fáj esetleg, az legyen az én dolgom, felnőtt ember vagyok, fel tudom dolgozni. De az tény, hogy nagyon kerestem az okokat, hogy mi lehet az, ami miatt ennyire elsiklottam ezen dolgok mellett. De nem is ez a legdurvább, hanem hogy meg sem fordult a fejemben az, hogy esetleg bármi is hibádzik az elméletemben, a képek alapján annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy itt az anime bukott hatalmasat. Valamint amiatt is gondoltam, hogy adja magát ez a vége, mert a második felére tényleg nagyon vontatottnak éreztem az egészet, és valahogy az egész leszálló ágban volt nálam, és a végére padlót fogott. Igazából miután megbeszéltük a dolgokat, sokat javult az összkép, de nem annyit, hogy nyilvánosan megbánjam, amiket kiírtam, és penitenciaként százszor megnézzem az animét egymás után. Ugyanis ezután sokat agyaltam azon, hogy miért lehetett az, hogy ennyi dolog mellett csak úgy elmentem. Ez főleg annak fényében meglepő, hogy a K anime történetét - még ha ott is kihagytam 1-2 fontos dolgot - sokkal jobban össze tudtam rakni, pedig az bonyolultabb. Aztán arra jutottam magamban, hogy továbbra is ez az érzelmi szál, az új játék lassú folyása egyszerűen olyan változást okozott, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Ugyanis a második felével tényleg úgy voltam, hogy jó-jó, sőt még én is azt mondom, hogy megvan a maga értelme, főleg, hogy tisztábban látok, csak koránt sem kötötte le annyira a figyelmemet. És most ezzel a mondatommal elfogadom, hogy nem leszek népszerű, meg harapni fognak érte, de ebben részint az anime is hibás. Mert az igaz, hogy én is odafigyelhettem volna, de a történetnek is olyannak kéne lenni, hogy odavonzza a figyelmemet. De az biztos, hogy ha jön a második széria (már pedig jönnie kell, ez nem maradhat annyiban), akkor elsők között fogom leszedni, és megnézni, mert azt el tudom képzelni, hogy a kettő alkot egy teljes egészet, akkor lesz teljes a történet, és akkor teljesen másképp fogom látni az egészet. De Ninty ajánlott egy blogpostot, hogy olvassam el, és mivel ismerem annak szerzőjét (csak névlegesen, amúgy soha nem láttam, nem beszéltem vele), ezért nem volt nehéz rátalálni, meg is mutatom: SAO kritika. Kritika... nem kritizálja, legyalázza az animét, nagyon durva dolgokat írt. Egy-két dologgal egyetértek, mert leír jó dolgokat, de a nagyjával nem, mert a fogalmazási stíluson is meglátszik, hogy felnagyítja a problémákat.

Sword Art Online vége

Legalábbis nálam, ugyanis ma láttam az utolsó részt. Hogy őszinte legyek, nekem nem jött be a vége. Amekkora lendülettel, lelkesedéssel, és elánnal néztem az első felét a sorozatnak, a másodikra ez úgy apadt el. Nekem az egész ALFheim Online játékvilág nem jön be, nagyon disszonáns a SAO világához képest, bár tény, hogy kellemes volt látni az elfeket, tündéreket, nincs olyan Nintendós, akinek ne egyből a The Legend of Zelda széria ugrana be a jelenetek láttán, de mégis...

SPOILER

Mindazonáltal én értem, hogy mire föl a váltás, ugyanis az egész második fele az animének (kb. 15. résztől) már csak abból állt, hogy Kirito hogy menti meg Asunát, és mitől lehetne szebb, mint egy ilyen fantázia-tündérvilágban megvalósítani mindezt. Néhány napja Tukeinonnal leveleztem, és ő világított rá néhány jogos hibára az anime kapcsán. Az egyik legfontosabb, Asuna szerepe hogy megváltozott az új játékban. A SAO-ban szinte amazon volt, Kiritóval együtt harcoltak a gonosz ellen, majdhogynem egyenrangú párnak lehetett kikiáltani őket, de aztán jön a váltás, hogy elrabolják, és mintha kiszívták volna minden erejét, csak tűri, hogy ő egy fogoly, és várja, hogy Kirito, a világ hőse majd jön, és megmenti őt. Bár az utolsó részekben kiderül, hogy egyáltalán nem egyszerű bejutni oda, ahol Asuna raboskodott, de meg merem kockáztatni, hogy Asuna egymaga is kiszabadult volna, ha nem veti alá magát a szerepének. Ez most egy anime karakter esetében kicsit hülyén hangzik, de remélem, hogy érthető, hogy mire gondolok. ^^'

A másik nagy furcsasága - mert ez nem is negatívum - ez a nagy kusza érzelmi szál, ami Kirito és Sugu között van. Unokatestvérek (kezdjük ott, hogy elsiklottam emellett, és bár értettem, hogy adoptálták, de ez valahogy kiment a fejemből, ezért abban a hitben néztem az animét, hogy testvérek), de Sugu beleszeret Kiritóba. Ez még csak hagyján, de a csavar ott van, hogy bár Sugu idegenkedik a videojátékoktól, ám bekapcsolódik az ALFheim Online játékba, és én végig abban a hitben éltem, hogy Sugu végig tudta, hogy az unokatestvére az, akivel találkozik a játékban, és valójában azért kapcsolódott be, hogy segítsen neki megmenteni Asunát. Csak Kirito nem tudott róla. Ám a 22. részben kiderült, hogy egyáltalán nem tudtak egymásról, Sugu teljesen kétségbeesik, amikor megtudja, hogy ki az, akivel játszott. A poén ugyanis ott van, hogy beleszeretett abba a srácba, akivel együtt volt a játékban, de nem tudta, hogy ugyanabba a fiúba szeretett bele, mint akibe a valóságban. Szegény lányt, komolyan mondom, annyira sajnáltam. ^^' Egyébként azért is hittem azt, hogy az unokatestvére megsegítésére ment a játékba, mert amikor Kiritóék kijöttek a SAO-ból, akkor Sugu többször átölelte őt, hogy minden rendben lesz, és bármiben segít neki.

Az utolsó rész sem tetszett, ahogy le lett zárva az a "nagy" harc Asunáért. Azt láttam, hogy a faszi (nem jut eszembe a neve) miket csinált Asunával, és ezt nagyon jól le is rendezték a játékban, az nagyon jó volt. De hogy a való világban Kirito elveszi a kést, és elvágja vele a torkát... Ez nekem egyáltalán nem jött be. Egy játék keretén belül sok mindent meg lehet csinálni, de a való világban így lerendezni egy "vitát", inkább egy alávaló ember tenne ilyet, nem pedig egy hős. És ez már csak azért is csalódás nekem, mert bevallom őszintén, az elején nekem nem tetszett, hogy két szereplő összejön a 10. részre. De próbáltam elhesselgetni ezeket az érzéseket, mert azt gondoltam, hogy csak irigységből nem tetszik, mert de jó lenne nekem is olyan szerelemben élni... Aztán a 12. részben bejött a kislány, Yui, akinek ugye senkije nincs, és olyan boldog volt, hogy egy férfi és egy nő mellett ébredhetett fel, rögtön papa-mama lettek neki. Most eltekintenék attól, hogy 16 évesen kicsit furcsa szülői szerepet adni két embernek, mert megvan ennek a maga értelme. Én ezt úgy dekódoltam magamban, hogy attól, hogy valaki más, neki ugyanúgy szüksége van az érzelmi biztonságra. Yui mássága abban merül ki ugye, hogy ő egy program. Majd jött a 14. rész, ahol csak lestem, hogy mit meg nem csinálnak... Nagyon messzire mentek el a történetben, ráadásul a SAO játékszabályainak megszegésével folytatódhatott csak a történet. Ugyanis Kirito és Asuna is meghaltak, és aki abban a játékban meghal, az a valóságban is eltávozik ugye, és ők ketten a való életben mégis tovább élnek, ezért nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tovább. Aztán jön az új játék, ahol a szerepek megváltoznak. És mondom, ahogy a játéknak vége lett, az tetszett, mert ott, abban a közegben tényleg láthattuk, hogy végzi egy alattomos, gyáva ember, akinek csak a saját érzései szentek. De ahogy a való világban véget vetettek ennek, az nagyon nem jött be. Pedig pont azt vártam, azért is próbáltam a negatív érzéseimtől elhatárolódni, mert abban reménykedtem, hogy a végére látni fogom, hogyan lehet hősiesen küzdeni a szerelemért, de így... Én senkinek az életét nem venném el, hát ki vagyok én, hogy rendelkezzek más felett. Mindnyájan emberek vagyunk, ha ő istennek hiszi magát, és azt hiszi, hogy bármit / bárkit megkaphat könnyen, akkor az élet úgyis benyújtja neki a számlát, és az egyáltalán nem lesz olcsó. A szerelmi szál miatt meg nem hiába volt rossz érzésem.

SPOILER VÉGE

Tehát, ahogy összegezni tudom a gondolataimat, az első fele, a SAO egy dinamikus, pörgős játék, imádtam, egész nap a fejemben volt a történet, alig vártam a folytatást, majd jött ez a szerelem, és aztán az ALFheim Online, ami egy vontatott, lassú történetet hozott magával, ahol már csak a két főszereplőn volt a hangsúly, mindenki más eltűnt. Megvan ennek is a maga értelme, de mintha két külön animét láttam volna, valahogy nem tudom a két játékot összekapcsolni. Hát, nem tudom, hogy mit mondjak így a végére, nagyon sajnálom, hogy így alakult, pedig annyira vártam. De az látszik, hogy jön a folytatás, kíváncsian várom a Sword Art Online II-t, vagy amilyen alcíme lesz. De még a mangának meg a Light Novel-nek sincs vége. De ha az ad egy kerek egészet, akkor még változhat a véleményem jó irányba. :)

Új trükk és régi emlékek

Na, egy hét szünet után újra itt. Történnek ugyan dolgok, de nem olyanok, hogy azt kiírjam, így inkább csak akkor írok, amikor érzem, hogy tartalommal tudom megtölteni az adott postot.

Tegnap Truner beszélt nekem a Trillianról. Eddig én azt hittem, hogy ez egy ilyen képregényes-kártyás-fantasys bolt, Budapesten, ha jól emlékszem, valahol a Ferenc Körút környékén van / volt. Lehet, hogy inkább már csak volt, mert nem nagyon találok már rá az interneten. De mint tegnap kiderült, hogy ez egy chatprogram, amely szinte az összes létező chatprogramot egyesíti. Bele lehet ágyazni a Skype-ot (megszokásból MSN-nel akartam kezdeni a felsorolást, de aztán rájöttem, hogy az már nem létezik), Google Talkot, Irc-et, AIM-et, Yahoo Messengert, és amit még nem szégyellünk. Persze saját accountunk is van, így magán a programon keresztül is fel lehet venni egymást. Ahogy néztem róla képeket, egyből sejtettem, hogy ez nem egy rossz dolog, aztán azonnal beleszerettem. Ez tisztára olyan, mint a régi MSN, amibe szinte szerelmes voltam annak idején. De hogy sokat lógtam rajta, az tény. Ez a program nekem tisztára azokat az időket idézi vissza a maga nemes egyszerűségével, mint amilyen annak idején az MSN volt. Próbáljátok ki ti is, nekem legalább is nagyon tetszik. Nem tökéletes, mert nem lehet mindent testre szabni (például idegesít, hogy az embereket aszerint csoportosítja, hogy honnan vannak importálva, és ezen sehogy nem változtathatok), de ennek ellenére nagyon jó lett.

Mai nap játszottam a Game Boy Advance-es Mario Kart: Super Circuit-tal, és így tök spontán rájöttem egy trükkre, az egyik nehéz pályán hogy lehet levágni a pálya felét. A SNES pályák közül a legendás Donut Plains 3-ban történt meg. Ott ahol az egyik szaggatott hídnál van egy nagyobb hézag, előtte van egy ugrató (ez a SNES verzióban egyébként nincs). Na ott kell gombát használni, és ha ügyesek vagyunk, a pálya végén találjuk magunkat. Hát ez... Meg is oldottam minden problémámat, mert ott szenvedtem Bowser-rel és Peach-csel az 1. helyért, de az egész egy huszárvágással meg lett oldva. Arról nem is lelkesedve, hogy pont az arany serlegért harcoltam, mivel 150cc Star Cup-on még csak a bronz volt meg a 3DS változatban. Az ilyeneket soha nem felejtem el. Ezt a háttérképet meg találtam a neten, most látom először, és szerintem egészen menő lett.

Tegnap eszembe jutott, hogy nagyon rég nem hallottam már Suara: Yumeji albumát, így tegnap elővettem. Sok régi emlék... 3 évesek. De az a lényeg, hogy 2010. nyarán hallgattam nagyon sokat ezt az albumot, így azokból az időkből hoz fel nagyon sok élményt, mely a maga viszontagságaival együtt egy csodálatos időszak volt, boldog vagyok, hogy megélhettem. És most agyban egy kicsit megint ott lehettem. A CD-t még akkoriban vettem meg, nagyon örültem neki, és most is megbecsülöm az eszmei értékét annak ellenére, hogy ma már nem tudom hallgatni, mert nincs már meg az DVD lejátszó, mely SACD-t lejátszott. Igen, ez az SACD kiadás, ez egy bónusz dalt tartalmaz, a MOON PHASE-t, amiről már annak idején is írtam, hogy mennyire a hatása alatt voltam. Ma is azt gondolom, hogy a világ egyik legszebb szerelmes dala, amit valaha hallottam. Azért, mert az a beteljesült szerelem hangulata van, amiben annak idején nagyon reménykedtem. Ez az érzés még most is áthat, csak mivel már nem ott vagyok, és nem azok a körülmények, ezért kicsit másabb, de most is érzem, hogy miért szerettem annyira. Az 1. helyről azóta sem tudtam egy dal sem kitúrni, a Last.fm profilomon ez minden idők legtöbbet hallgatott dala nálam:

Az album többi dala is tele van nosztalgiával, Suara pedig a maga mély hangjával most is el tud varázsolni. Nagyon sajnálom, hogy manapság nem aktív a karrierje, hiányoznak az új dalai. Olykor jelentet meg digitális kislemez formájában, egy-egy dalt, próbáltam is letölteni őket legálisan, de nem engedték, hogy Magyarországra kerüljön a dal... Legalábbis ilyen szerzői jogok, meg egyéb nyavalyákra hivatkoznak, idegeskedtem is miatta. Ha megvenném, és kifizetném érte a pénzt, akkor nem mindegy, hogy itt van nálam? Ugyanezzel az erővel eBayről sem lehetne vásárolni semmit. Sajnálom egyébként, mert kíváncsi vagyok arra a négy dalra, biztosan szépek.

A 14. résznél tartok a Sword Art Online-ban, és meg vagyok lepve, hogy merre ment el az anime története. Az 1. részben elhangzott játékszabályok alapján így is szabályt kellett szegni, hogy az történjen, ami most megtörtént, de lehet érteni a lényegét, hogy miért történtek a dolgok úgy ahogy. De el nem tudom képzelni, hogy hova tovább, még van 11 rész. Mindenesetre miközben Kirigaya Kazuto megkeresi élete szerelmét, egy fordászt is ejtsen útba. A K animét meg szerintem újra meg kell majd nézzem, számomra érthetetlen, hogy mi történik így első szusszra. A 10. rész után alig látok összefüggést, a cselekmény meg több szálon is fut, és csak nagyon lassan derül ki, hogy mik az összefüggés a történések között. 13 részes az anime, tehát nem sok esély van arra, hogy az egész történet egy kerek egészet alkosson, esetleg két esetet tudok elképzelni arra, hogy egyben legyen az egész: 1. Az utolsó három részben ledarálják a történetet, és akkor érthetővé válik az egész, de ha gyorsan elsietik a végét, az legalább annyira káros, mintha semmi nem történne, mert akkor nincs meg a valódi értelme a történésnek. 2. Yashiro szépen elmeséli az egész életét, és akkor látni fogjuk, hogy mi hol merre. Vagy az, hogy másodjára megnézem majd az animét, de szerintem ha 20× megnézem, akkor sem fogom megérteni, hogy kerültünk a 9. részre a II. világháborús Németországba, ha nem lesz rá magyarázat.

Sword Art Online, To Aru Majutsu no Index és K

Új metódust találtam ki a német nyelv tanulására, aminek az lett a vége, hogy megint nézek animéket. Nem nehéz kitalálni, hogy német felirattal kerestem olyan animéket, melyek egyébként is érdekeltek volna, és akkor kössük össze a kellemeset a hasznossal. A címben felsorolt három anime közül csak a To Aru Majutsu no Index II-t találtam meg német felirattal. Nem nagyon vannak németül animék, az angol mellett leginkább spanyolul lehet animét találni, ami nem is csoda, hiszen szinte egész Dél-Amerika spanyolul beszél, és ott hatalmas animés bázis van, irigylem is őket, mert sokszor járnak oda olyan japán előadók koncertezni, akiket szeretek. A másik két animét végül nem találtam meg német felirattal, viszont a Sword Art Online első 5 része előkerült magyarul. A SaburoSubs csinált hozzá feliratot, alapból nem rossz, csak volt benne néhány elgépelés, valamint a "muszály"-tól nekem muszáj a falra mászni. Amúgy jó szöveget írtak, ezért utána is néztem, hogy nem-e csinálták meg a többit, de arra jutottam, hogy abbahagyták a feliratozást. Aztán végül egységesen a HorribleSubs által feliratozott részeket szedtem le magamnak, ahogy a K anime esetében is.

Sokaktól hallottam, hogy mennyire jó anime a Sword Art Online, érdemes megnézni. És tényleg! Hosszabb idő után végre egy olyan anime, ahol nem azt nézem, hogy mennyi idő telt el, vagy mennyi van még hátra az adott részből, hanem egyszerűen csak élvezem, amit látok! 2022-ben járunk, amikor megjelent az év legjobban várt játéka, a Sword Art Online, melynek első 10.000 példányát percek alatt elkapkodták. A játékos bekerül magába a játékba, ám azzal nem számolnak, hogy ez mivel jár. Ugyanis sehogy nem jöhetnek ki a játékból, csak úgy, ha teljesen végigjátsszák a játékot. Aki a játékban meghal, az a valóságban is, oly módon, hogy a NervGear nevű Virtual Reality sisak (ami által bekerülnek a játékba, és minden érzéket irányít) megsüti a játékos agyát. Akkor is ugyanez történik, ha valaki valóságban leveszi róluk a sisakot. Hová nem fejlődhet egy MMORPG? A szabályzata eléggé bonyolult, nem is írnám le, egyébként sem tudom észben tartani, csak ha az adott jelentben szembesülök vele, hogy tényleg, ilyen is van. És milyen érdekes, hogy annak ellenére ragadja meg a figyelmemet, hogy az MMORPG teljesen távol áll tőlem, én a World of Warcraft és társai felett csak úgy átnézek. Eleinte a 2008-as évet juttatta eszembe, amikor annyira szerettem a Zelda játékokat, emlékszem, annak idején elgondoltam, hogy akár Zelda játékból is lehetne valami hasonlóan komoly történetet kitalálni, és meganimésíteni. Mondjuk manga készült belőle, és egészen jó lett. Most a 6. résznél járok az animében (egy nap egy részt nézek meg), de már most tudom, hogy végig fogom nézni. Nagyon várom, hogy alakul a történet, eddig nagyon tetszik. Egyébként az biztos, hogy egyszer a valóságban is eljutunk idáig, hogy mi leszünk benne a játékban, de szerintem 2022-es év még korai. Én kb. 2030-ra tippelem, hogy eljutunk odáig. Az animében hallható zenéket Kajiura Yuki írta, amiket így kihallok, azok tükrözik a nevéhez fűződő minőséget, le is szedtem a két OST CD-t, majd meg fogom hallgatni. Az opening: LiSA: crossing field igen nagy divat lett a karaokésok körében, nekem annyira nem jön be. Mégis azt mondom, hogy százszor inkább ilyen zene legyen divatban, mint bármi más, ami nem méltó arra, hogy ismert legyen. Csak engem sajnos nem inspirált arra, hogy többször meghallgassam. Az ending: Tomatsu Haruka: Yume Sekai tipikus animét lezáró ending dal. Kellemes, dallamos, de engem nem fogott meg. Végülis részemről elmondható, hogy az openinget és endinget leszámítva (de csakis egyéni ízlés okán! Amúgy minőségi dalok) nagyon-nagyon jó anime.

Tavaly néztem a 11. részig a To Aru Majutsu no Index animét, be is jött, az még sokkal játékosabb, és viccesebb, mint a második széria. Ez már eléggé komoly. Harcok nővérekkel, stb, most olvasom, hogy nagy hiba, hogy félbehagytam, mert annyira szorosan követi az első szériát, hogy szinte ki is lehet jelenteni, hogy a második évad első része az elsőnek a 25. része. Végül is látom, és értelmezem is, hogy mi történik, csak a miértekre nem keresek választ, mert tudom, hogy az az első szériában van. De úgy elnézegetem, meg figyelem közben a német feliratot, és örömmel konstatálom, hogy egész sokat tudok németül. Amúgy maga az anime olyan, hogy egészen jó, de nekem nem akar kibontakozni, úgy elvan magával. Meg tele van ecchi, fanservice jelenetekkel... nyilván én is tök véletlen esnék úgy egy lányra, hogy belássak a bugyijába, teljesen valószínű. Az opening: Kawada Mami: No Buts! elsőre nem fogott meg, mint az előző széria PSI-missing dala, de mostanra egészen megszerettem. Érdekes a trance stílus, egyszer beszéltem is róla Sleeplesslydiával az Okui Masami Abyss és Automaton dalok kapcsán, hogy olyan érdekes, hogy ezek olyan táncolósak, bulizósak ritmusuk alapján, de mégis fájdalmat érzek bennük. Aztán el is magyarázta, hogy ez a zenei stílus nagyszerűen alkalmas a szerelem egy érdekes módjának kifejezésére, amikor érzed, és tudod, hogy fáj, mert korlátokhoz vagy kötve, mégis benne vagy, mert szenvedéllyel tölt el. Nagyjából így mesélte el, és rájöttem, hogy igaza van, és valószínűleg azért is vagyok ennyire érzékeny erre a fájdalomra, mert átéltem már, így nagyon jól tudom milyen az, amikor nem lehetsz vele, de mégis fogva tart az érzés. Az ending: Kurosaki Maon: Magic World is hasonlóan trance-es hangzású, de valamivel lájtosabb, annyira nincs is rám hatással, mint az opening.

Naná, hogy az angela miatt kezdtem el nézni a K animét, majd nem, mi? A MondoConos postból lemaradt, hogy amikor a karaokén Daki a Dragon Ball Z: Hitori Ja Nai dalt énekelt, akkor beszéltünk össze Leeával, hogy ezután kéne angelától a Boku Ja Nai-t énekelni. Az egy nagyon menő szám. Na erről az animéről meg azért nem tudok sokat mondani, mert nagyon lassan csordogál a történet. A 2. rész után úgy valami dereng, meg értelmezem a dolgokat, de még igen sok része hiányzik a kirakósból. Egyedül annyit tudok, hogy Isana Yashiro-t el akarják tenni láb alól, ám nem lélegezhet fel, amikor Yatogami Kuroh megmenti, ugyanis ő is meg akarja ölni. Shiro eközben meg éli a maga bohókás életét a cicusával, aki hirtelen meztelen nővé változik (Fanservice...), és amikor Shiro ruhát akar rá adni, addig elutasítja, hogy ő utálja a ruhákat. Igencsak komikus jelenetek, amikor a lány meztelenül kivezeti az utcára főhősünket, menekülve Kuroh-tól. Egyébként a két névben nem véletlen van kiemelve a Shiro (fehér) és Kuro (fekete) szavak, ugyanis az animében a színek jelentésének nagy szerepe van. Persze Yashiro nem olyan ártatlan, mint ahogy azt a fehér haja és ruházata indokolná. ^^' Csinál egy-két gazságot. A következő részeket meg izgatottan várom, mert annak ellenére, hogy nem tudtam meg sokat elsőre, nagyon is tetszik az anime. Az opening: angela: KINGS nincs mit beszélnem, megtettem már korábban, tipikus angela dal, de csakis a legjobbak között. Nem hiába, ha atsuko és KATSU együtt leülnek zenét írni, abból csak jó dolog születhet. Vártam is, hogy melyik dal lett az ending, de csak félig van köze az angelához, mert a zenét ők írták, de amúgy: Komatsu Mikako: Tsumetai Heya, Hitori. Füleltem is először, hogy jól hallok, mert első hallásra nagyon bejött, amit hallottam. Le is szedtem a kislemezt, meghallgattam többször is a dalt, és nagyon tetszik. Szép, kellemes ballada, ezek után kérdeztem is magamban, hogy angela miért nem dolgozta fel a ZERO albumára? Egyébként is nagyon jóra sikeredett az album, de még nagyobb durranás lett volna ezzel a dallal. Nagyon egyedi lassú, ballada dal. Hallani benne bánatot, de egyáltalán nem szomorú. Én nagyon élvezem.

Meghajolva köszönöm a német nyelvnek, hogy visszarántott az animék felé, megint élvezem az animézést. De háromnál többet nem akarok egyszerre nézni, ha végzek a K-val (az 13 részes, a többi 24, 25), akkor az Arata Kangatari jön.

2013. tavaszi MondoCon - Vasárnap

Szokás szerint kevésbé eseménydús nap, de legalább annyira jó hangulatban telik, mint a szombati.

Először a MAT pultnál voltam. Örülök, hogy ismét lesz MAT-os con. 2013. július 6-át mindenki jelölje be, 10 éves a Magyar Anime Társaság, és ennek örömére ismét a Petőfi (miért írok Pétert? -_-) Csarnokban ünnepelünk. Most azért lesz menő mert új igazgatóság, teljesen feújították az épületet. Én azt remélem, hogy lesz saját terme a karaokénak. A sátor hangulatosabb, de akusztikailag nulla. Egyébként ötletesen reklámozza a MAT a cont szokásukhoz híven, egyedül a Hungaromeme-es MATricával nem vagyok kibékülve. Kivételesen vicceset találtak ki, jól sikerült, de a meme-kért csak a fiatalabb korosztály rajong, és ezzel részint (szerintem persze) kizárják az idősebbeket.

Jó volt a hangulat, de nekem igazából így sem nagyon tetszett, hogy a zenekvíz az első program, szerintem elkélne a hagyományos karaoke amolyan bemelegítésként. Most csoportban zenekvízeztünk Kedvesjudittal, és Lam’O-val, hárman összehoztunk valamit. A hangulat jó volt, Tukeinon hozta a szokásos "segítőkész" formáját. El is képzeltem, ahogy kiparodizálna minket, mondjuk az Irigy Hónaljmirigy, és Tuki személyében mindig mondaná például, hogy "ezt az animét tegnapelőtt kezdtem el nézni", vagy "ezt a nagynéném ajánlotta a múlt héten, és bejött." vagy esetleg "ebből annak idején egy nap alatt 68 részt megnéztem, annyira bejött". A többségénél csak tippeltem, Lam’O volt az, aki sokat tudott. Nekem az Another ment, a K, amik most így eszembe jutnak. Jó volt angelát hallgatni. Ja, meg a Kyoukai Senjou no Horizon II opening. Chihara Minori: ZONE//ALONE. Leea mondta is, hogy csinál belőle LQ-s kfn-t. Okvetlen kíváncsi leszek rá. Az előadós résznél most is sokat tudtam magamtól. Ha nem is ismerem annyira az előadót, de az énekstílusából, és hangneméből ki tudtam találni, hogy kit hallgatunk épp. Mizuki Nana hangja jellegzetes, a nyolcadik volt a legdurvább. Nagyon kedves Tukitól, hogy mindenkire gondol egy-egy dal erejéig, rám ekkor esett a választása. Mi is volt a választások között? Chihara Minori, Suara, Okui Masami, Ogata Megumi, és angela. Ezzel bebiztosítottam magamat, hogy ezt tudni fogom, mert egy van, amit nem ismerek (Ogata Megumi, illetve egy dalt ismerek tőle, a Momen no Handkerchief, de ezt is csak Ohmi Tomoe által). Felcsendül a zene, nem ismerem fel az előadót, akkor csak Ogata Megumi lehet... de várjunk! Ancient memories... ÉDES ISTENEM!!! De rég hallottam ezt a Suara számot! Hát akkor látni kellett volna engem, milyen arcot vágtam, Tuki nagyon röhögött rajtam. Hogy tudta kiválasztani ezt a dalt? XD Ez egyébként a PS3-ra megjelent ToHeart2 játék ending dala, a Taiyou to Tsuki album 14, vagyis záródala. Hát érdekes volt. Azt hiszem, hogy a végére 51 pontot gyűjtöttünk össze, ahogy kilestem, ezzel nem lettünk helyezettek. Még mindig a 2010. őszi zenekvízben teljesítettük az akkori hármassal a legjobban, akkor 54 pontot értünk el, és harmadikok lettünk.

A vásáron szétnéztem Leeával, és találtam egy Zelda manga dobozt, benne a melléjáró poszterrel 800 forintért. Én azt megveszem magamnak. Úgysem lesz soha lehetőségem megvenni dobozostul együtt az összes mangát (nincs is értelme, hiszen megvan a Link to the Past és az Ocarina of Time 1. kötet), így megvettem ezt, bár tudom, hogy ezzel az Animeland is jól jár, hiszen külön olcsóbban tudja eladni, és a dobozt is biztosan el tudja valakinek olcsóbban adni (jelen esetben nekem). Én is jól járok, mert így nekem is megvan, és ha meglesz a többi rész is, beleteszem őket. És mást nem is vettem. Terveztem levásárolni a kuponkedvezményt, de így nem. :|

A hagyományos karaokén mindenki nagyot alakított, amúgy ma kevesebben voltunk. Nem volt például Night, Neela, Megumi és Lucy. De jött ma is Leea, Narumi, Kedvesjudit, és persze a szervezőség is jelen volt. Amúgy vicces volt, ahogy jöttem conra, ha már megemlítettem az egyéneket. Megyek át Kőbánya-felső aluljárónál, és ott a messzeségben látom valakit, azt hittem, hogy Leea. Utánakiabálok, nem néz hátra. A harmadik után néz oldalra, és akkor látom, hogy hopp, téves hívás, ez egy srác. A sötét kabát, és a világos baseball sapka megtévesztett. ^^' Leeának hosszú a haja, csak a messzeségben nem látszik a sapkája mögött, és ő is Kőbánya-felsőnél száll le. De mi páran jót buliztunk. Én háromszor énekeltem:

• Slayers: feel well
• Fantasia: Dare Yori mo Zutto...
• Macskarisztokraták: Thomas O'Pamacska dala

Az elsőt tegnap este próbálgattam az utcán, amikor hazamentem. Egyedül voltam, miért is ne énekelhetnék szabadon? Mellesleg a Disney Bűbája után egyébként is ki akartam próbálni, hogy én is tudok-e olyan hatást kiváltani az énekléssel az emberek között. :D Szóval az volt a gyakorlás lényege, hogy ennek a verséi sem annyira mélyek, így próbálgattam, azt gondoltam, hogy jól megy, és igen. ^_^ Ilyennel kéne versenyezni. A Dare Yori mo Zutto... eleje kicsit mély volt, de ezt egyszer mindenképp el akartam énekelni, mert hát ki debütálna ilyen menő dallal, ha nem Okui Masami? A Macskarisztokraták meg egy grátisz, szintén siker, a részemről is. Milyen érdekes, hogy a dal végén hallható "bizony" szótól féltem, hogy csak nehogy buzisan mondjam ki, ehhez képest azt mondtam jól, és a közepén hallható "igen" (amikor ránéz Thomas Hercegnőre), volt az, ami kicsit érdekesre sikeredett. De élveztem, hiszen miért is ne szerethetnék énekelni? Egyébként a Swort Art Online: crossing field (LiSA) dala nagy divat lett manapság. Mondjuk, tetszetős, le is szedtem a kislemezt korábban, de odáig nem jutottam el, hogy meg is hallgassam. Végig jól éreztük magunkat.

A Gamer zenekvíz is jó volt. Abban nem tudom, hány pont sikeredett össze, de egy jópárat tudtam tippből is. A Commodore 64-eket volt érdekes hallgatni, egy pillanatra elképzeltem, hogy abban az időben játszom, de azt már végképp nem tudom visszaidézni, hiszen akkor születtem. A Disney-t viszont végig tudtam. Sokat ki lehetett találni, hiszen a többséget az eredeti klasszikusban (vagy sorozatban) is lehetett hallani. A Kingdom Hearts-ot, és az Epic Mickey-t nem tudtam, ezt a kettőt hangulatából találtam ki. A platformerben volt egy Super Mario Galaxy 2 is, melynek szintén örültem.

És akkor ezzel nagyjából ennyi is nekem. 16 órakor volt Jpop videó, melyből természetesen ki akartam maradni a sikítások miatt. A másik meg az, hogy 2 órás volt, és ha maradok még akkor is karaokén, akkor nem biztos, hogy elérem az utolsó vonatot, ami 19.10-kor indult. Úgy tűnik, hogy igaz, hogy Tukeinon most volt utoljára karaoke főszervező, hiszen élete máshova tereli. Élőben már nem maradt lehetőségem, de ezzel a dallal elbúcsúznék tőle, ha nem találkoznánk többet:

Ez az utolsó dal Megumi: Fuwari albumáról, nekem tipikusan ilyen búcsúdal. Kicsit szomorkás, kicsit visszatekintős, de elengedős. Ha tényleg utoljára találkoztunk élőben, akkor sok sikert! ^_^ Csináltam még néhány képet, majd holnap közzéteszem.