Fantos önként elvállalta, hogy csinál nekem új fejlécet. Régebb óta mozgatta a fantáziámat a Self Satisfaction II borító, sok lehetőséget láttam benne. Nintendo, mosómedve Mario, SSII borító, remekül lehet párosítani. Három Mario-képet mutattam Fantosnak, az egyik a Mario 3 mosómedve Mariója, miközben repül, a másik a Super Mario 64 szárnyas sapkás Mariója, amint épp repül, a harmadik pedig a Super Mario Galaxy 2, ami végül kikerült. A háttérre mondtam, hogy legyen Super Mario Galaxy-ból, mert az jól megy a CD borítóhoz. De aztán megmutatta a Mario Kart 64 Rainbow Road pályájának hátterét, és nagyon tetszett, gondoltam is utána magamban, hogy tegyük változatossá. Legyen benne Mario Kart is. És így készült el ez. Remélem tetszik.
Azt elfelejtettem tegnap megírni, hogy kedden bagszinál, áthívott, hogy próbáljuk ki a Mario Sports Mixet. Hát egész érdekes volt már az odajutás is. Szerintem a hármas villamos Fertő utcai megállója, vonza az "érdekes" embereket. Eddig kétszer történt ott majdnem baleset. De szerencsére nem velem, így oda tudtam érni bagszihoz, viszonylag simán. Az egyik ott lakó is épp akkor ment be, megkérte, hogy hagyja nyitva a rácsot, bemennék. De nem... Kérdezte, hogy kihez megyek, mondom a nevet és a házszámot, erre mondja, hogy csöngessek fel... Bagszi nyitotta az ajtót. Utána bocsánatot kért a férfi, de akkor is. Jó, hogy nem hiszi már azt rólam, hogy valami volt szerető vagyok, és zaklatni jöttem. Nagyon szép. De végre megérkeztem. Bagszi macskája sértődötten ült a konyhaasztalon, mert senki nem simogatta őt. :D Na akkor majd én. Ölembe vettem, és úgy játszottunk. Én nagyon szeretem a macskákat, de lehetőleg hanyagolja azon tettét, hogy belemélyeszti a karmait a lábamba. De egyébként a játékban egyáltalán nem zavart a macska, ugyanis a Mario Sports Mix-et baromi könnyű irányítani. A-gomb, B-gomb, A+B, rángás, éa nagyon nagyvonalakban ennyi. Pillanatok alatt magamévá tudtam tenni azt. Az mindenképpen nagyon tetszett, hogy nem egy, hanem négy sport játék került fel egy lemezre. A főcímzene nagyon megfogott. De a többi, amit hallottam véleményem szerint annyira nem való sport játéknak. És ahhoz képest, amennyire beharangozták a játékot, szerintem nem lett annyira jó. Olyan jó-jó eljátszottunk vele, tetszetős, de szerintem korántsem lett annyira jó. És ahogy elnézem, még az Official Nintendo Magazine is 72%-ot dobott rá, pedig rájuk nem jellemző, hogy leértékelnek Mario játékokat. Ahogy írja, a pályák nagyon szépek, sok minden nagyon jó benne, lehet, hogy akciós áron megvenném, de 13.000 forintot nem ér meg. Bár tény, ami tény, hogy a borítója nagyon tetszetős. Visszatérve a játékra, az alábbi négy játék lehető fel: Kosárlabda, Röplabda, kidobós és jégkorong. Valamennyi az általános iskolai és gimnáziumi testnevelés órákat juttatta eszembe, hogy ott mennyi ilyet játszottunk. A kidobós nem akart eszembe jutni, hogy miféle játék lehet az, de aztán ahogy játszottunk, eszebe jutott. Összességében jó mindegyik játék, de korántsem adta azt az érzést, mint a Mario Golf Nintendo 64-re.
Bagszi ajánlott munkát péntekre. És mivel úgysem volt dolgom, és fizettek is érte, úgyhogy elvállaltam. ^^ Bagszi egy adóbehajtó cégnél dolgozik, és az egyik házat irattárnak használták fel, és ott az összes iratot át kellett nézni, be voltak számozva, és közjegyző hivatalos úton felírta, hogy melyek hiányoznak. De ilyen 20-30.000 mappát kell elképzelni, és 1996-2006 közötti évek mappáit kellett rendezni, dobozolni, és erőgépek elszállították. Azokat a fiúkat nem is lehet másképp hívni, mert semmi érzelmet nem mutattak, csak tették a dolgukat, mintha tényleg robotok lennének. Heten számoltuk, rendezgettük az iratokat, bagszi tippje szerint kb. 4 óra alatt lettünk volna kész vele, ebből lett majdnem 9 óra... 8.30-tól 17 óráig számolni, közben csak egy kicsi egyéni kajaszünet... A nap végére már annyira belefásultam az egészbe, hogy "végrehajtási ügy" helyett "végrehajtási vágy"-at olvastam. Bizonyára az adósnak minden vágya, hogy behajtsák a tartozását. :D Úgyhogy rendesen kifáradtunk a végére. ^^' Bagszi ment MAT-os elnökségire, én meg beestem a Budafoki útnál levő Kínai étterembe. Az egyik legigényesebb. Feliratkozott a listámra. A 6-os villamossal úgyis könnyű elérni, (a 4-es ott ágazik el) úgyhogy szerintem egyszer-egyszer oda is elmegyek.