A film ugyanis nemcsak a modern technológia árnyoldalait mutatja meg, ahogy a Japán Alapítvány weboldalán is lehet olvasni, hanem tükröt állít a tipikus japán gondolkodás elé. A főszereplő lány neve Funamura Saori, aki akkor kerül a sajtó kereszttüzébe, amikor a bátyját elkapja a rendőrség gyilkosságért. A sajtó az egész családról tudni akar, akármerre is bújnak el, úgy üldözik őket, mintha a világ legnagyobb kincsét rejtegetnék. Sehol nincs nyugtuk, a 15 éves lányt ez nagyon megviseli lelkileg. Mellé rendelik ki Katsuura nyomozót, aki mindent megtesz azért, hogy elrejtse a lányt. De sajnos aki képet akar csinálni, az meg is találja a módját, főleg, hogy a sajtó a népet is hergeli azzal, hogy 10.000 yen a jutalma annak, aki jó képet csinál a lányról. És amikor találnak egy relatíve jó búvóhelyet, ott sincs nyugtuk, mert az internet segítségével ott is megtalálják a lányt, de kétségtelen, hogy akkor szenvedi el a legnagyobb sebet, amikor az egyik barátnője jelenik meg, de a szándéka... Aztán végül megnyugvásra lel.
Ami furcsa volt számomra, hogy szinte egyből a közepébe csaptunk, ami az eseményeket illeti. Pár perc telik el, hogy elkapják a fiút és a családot egyből megtalálja a sajtó. Ezzel hihetetlen feszültséget generálnak, és ezt a folyamatos üldözésekkel sokáig fenn is tartják. Egészen addig, amíg nem találnak egy jó búvóhelyet. Onnastól viszont hirtelen lenyugszik a történet, egyedül a lánynál lehet érezni, egyfajta feszültséget. Persze a barátnő is itt jelenik meg, ezek mellett itt tudunk meg a családról háttértörténetet. Ezzel a kettősséggel egy éles vonalat lehet húzni, és nagyon jól ketté lehet választani.
A film egyrészről a modern technika árnyoldalait mutatja meg, ugyanis folyamatosan teszik közzé az interneten, hogy hol van épp a lány. (Megmosolyogtam amúgy a weboldalt, mert ismerem. Ott nézem a teljes heti album- és kislemez eladási listát.) Ahogy elnézem, az egy közösségi oldal, amit bárki szerkeszthet. Másfelől meg ahogy írtam, tükröt állít a japán gondolkodás elé is, ugyanis úgy üldözik a lányt és a szüleit, mintha ők maguk lennének a gyilkosok. Ez is a japán hagyományból fakad (vagyis ez egész Ázsiára kiterjeszthető), hogy a család az egy összetartó kapocs, a tagoknak pedig egyformán kell támogatni egymást. Ennek okán, meg hogy az ázsiai országokban nem igazán gondolkodnak egyénekben, ha valami rosszat csinál az egyik családtag, az a többi tag számára is szégyen, és ugyanúgy üldözik érte, mintha ő maga követte volna el. Itt jön ki, hogy ez a gondolkodás bizonyos esetekben mennyire ártalmas, hiszen a lány semmiről sem tehet, de 15 évesen máris megérzi az élet súlyát. Fotósok elől nem tud elbújni, hiába talál rejtekhelyet neki a nyomozó, aki arra hivatott, hogy segítse a lányt, semmit nem ér, mert megtalálják. Mondjuk egyszer a lány maga írja ki, hogy hol van, hogy miért, ez egy érdekes rejtély. De az biztos, hogy a film érzelmileg nagyon hatásos. A kép, amit kitettem, ott együtt sírtam a lánnyal. Ez a "kevésbé gondolkodnak egyénben" téma több területen is megjelenik Japánban. Például legjobb egyetemre bekerülni, onnan elittanulóként kikerülni, majd kemény munkával mutatni, hogy jó nevelést kapott a szülőktől. Ahogy a film mutatja, ez lehet legalább annyira rossz, mint amikor valaki annyira elengedi magát, hogy csak azzal foglalkozik, hogy megmutassa saját magát, és nem foglalkozik a másik véleményével. Mindenképpen egyensúlyra kell törekedni, mint ahogy az élet annyi területén.
Ami a címet illeti, beszélgettem erről Leeával, szerinte rossz a magyar fordítás. Össze van keverve, ugyanis a "kurenai" két jelentésű szó. Egyrészt a "kureru" (adni) ige tagadóalakja, másrészt meg a "kurenai" egy szín, a piros egy árnyalata. Leea szerint jelen esetben a színről van szó, ugyanis a "mamotte", szó az ige, vagyis védeni. Őszerinte a cím nagyjából így van magyarul: "A bíbor, amit senki nem véd". Mondjuk ezen már csak utólag agyalok, hogy igazából ez sem feltétlen helyes, mert ha a kurenai főnév, akkor nincs sehol tagadóalak, a "daremo" meg önmagában "bárki" jelentéssel bír. És úgy tudom, hogy az igének tagadóalakban kell állnia ahhoz, hogy a "daremo" jelentése "senki" legyen. Ami szintén érdekes (ez is utólag jutott eszembe), hogy Hayashibara Meguminak a korai énekesnői korszakából van egy "Mamotte Ageru" című dala, ami azért érdekes, mert ha a "mamotte" igei alak, akkor két ige van egymás mellett. Nem akarom Leea japántudását felülbírálni, kettőnk közül neki van nyelvvizsgája japánból, és ő volt Japánban másfél évig ösztöndíjjal, úgyhogy egyértelmű, melyikünk tudja jobban a nyelvet, csak mivel ott kimerítettem minden addigi ötletemet, félbemaradt a téma, és csak utólag jutott eszembe még ötlet.
A film pedig magasan ajánlott.
