Kedden voltunk bagszival a WestEnd-ben a Media Markt-ban, és miközben nézelődtünk a Disney DVD-k között, beszélgettük, hogy melyik rajzfilm milyen. Régen sokat megnéztem egyébként moziban, de kettő kimaradt az életemből a régi időkből: A Dzsungel Könyve és a Szépség és a Szörnyeteg. Egyiket sem láttam, csak elképzelésem van, hogy milyen lehet. Viszont, aminek örültem, hogy van Aladdin DVD 1000 forintért. A 2 lemezes extra változat, azzal már korábban is szemeztem. Kb. 2 hete vásároltam az Europarkban az Intersparban kaját, és úgy döntöttem, hogy ha lesz lehetőségem, akkor a Saturnban megveszem az Aladdin DVD-t. De láttam, hogy 1.700 forint, az sok. Én max. 1.500 forintot adnék érte. És a Media Markt-ban 1000 forint volt, ezért nem azonnal, de beszereztem.
Teljesen meg vagyok lepve, az én egyszerű LCD TV-men milyen szép a kép, csodálatosan felújították, úgyhogy már csak emiatt is megérte megvenni. A filmről alkotott véleményem meg az évek során nagyon sokat változott. Ugyanis én már akkoriban, 1992-ben láttam moziban, és az az igazság, hogy nekem akkoriban nem tetszett. Ennek merő önbizalomhiány az oka, emlékszem, hogy olyan gondolataim voltak akkor, hogy én úgysem leszek ilyen, nekem úgysem lesz ilyen szerelmem, stb. stb. Én 1992-ben 6 éves voltam, és hogy milyen az, hogy egy kisgyerek így gondolkodik, azt inkább ne firtassuk, a lényeg az, hogy mára teljesen másképp látom a dolgokat. Ez részben fakad az érzelmi intelligencia fejlődéséből, másrészt úgy érzem, hogy az elmúlt idők során (már 20 év O_O) sokat dolgoztam azért, hogy megtaláljam önmagam, ennek köszönhetően most már úgy gondolkodom, hogy ha átvitt értelemben is, de ezt a szerelmet bárki megélheti, a repülőszőnyeg pedig az egymás iránt érzett tiszta érzelem, mely nagyon szép helyekre repít el minket.
Érdekes, hogy a SNES játékot mindig is nagyon szerettem. És nagyon eljött az ideje, hogy meglegyen nekem is. Szeretnék minél több Disney játékot magaménak tudni. Perpillanat 5 jut eszembe:
- The Magical Quest: Starring Mickey Mouse
- Mickey Mania
- Aladdin
- The Lion King
- The Jungle Book
Aki tud még, SNES Disney játékot, az jelezze. Ebből nekem az Magical Quest van meg. Iszonyú jó játék, a mai napig nagyon szeretem játszani. Rövid, de minden egyes pillanata élvezetes.
Holnapután megy ki anyám Angliába a nővéremhez, és a héten a nővérem megkért, hogy vigyem el neki a Kung Fu Panda 1 és 2 DVD-ket, hogy a fia hadd halljon egy kis magyar nyelvet. Megírtam neki, hogy megvan nekem az első rész eredeti DVD-n, azt ugyan nehéz szívvel, de odaadom nekik. Szerettem a filmet, és megért 1000 forintot, de ma manapság már nemigen lehet kapni. Az enyémet még ősszel vettem, azt is úgy kerestem már. Szerintem már nem hozzák forgalomba. :( Na mindegy, ha esetleg vaterán megtalálom, akkor bepótolom magamnak. A Kung Fu Panda 2-ért még sokallom a 3000 forintot, úgyhogy bocsánat a kijelentésért, de azt kiírtam DVD-re. Meg is néztem ma. Eleinte azt hittem, hogy rossz filmet nézek, mert ilyen furcsa rajzolású pávákat láttam. O_O De amikor mondták, hogy el akarják foglalni egész Kínát, akkor tudtam, hogy jó helyen járok. Nagyon érdekesnek tartom, hogy egy páva a főgonosz. Ha őszinte akarok lenni, nem sok maradt meg bennem az első részből, de aranyos film volt, bár a komolyság, és a fő mondanivaló itt-ott csorbult, és igazából nem nagyon kötötte le a figyelmemet, nem is tudom, hogy miért. Pedig a vége szép volt. Az nem tudom, hogy mennyire biztos, de a film legvége elárulta, hogy lesz Kung Fu Panda 3.
Disney DVD-k terén is szeretnék erősíteni, nem hittem volna, hogy ennyire szépek felújítva ezek a rajzfilmek. A Macskarisztokraták lesz a következő, az nagy kedvenc, és most is nagyon jó nézni, tavaly megnéztem egyszer, arra rászánnám az 1700 forintot. Meg nemrég láttam, hogy az első Oroszlánkirály is megjelent DVD-n. Nagyon jó lenne azt is beszerezni, de 3000 forint. T_T Várok egy kisebb árcsökentést. Mostani fejemmel azt gondolom, hogy szerencsés időben voltam kisgyerek, hiszen ilyen rajzfilmeken nőttem fel.
Még nincs végigjátszva a Zelda Ocarina of Time 3D. Szakaszosan veszem elő, ahogy rámjön. Ma a Fire Temple-t csináltam, hát az valami rettenetes. Na nem negatív értelemben, de valahányszor a Tűz Templomában vagyok, már-már rituálé-szerű az, hogy az 5. emeletről lezuhanok az 1. emeletre. Tudjátok, az a rész, amikor egy szűk lépcsőn kell körbemenni, hogy eljuss a Megaton Hammer-t rejtő ládához. Minden egyes alkalommal lezuhanok, ez most sem maradt ki. És emlékszem, hogy amikor legelőször estem le, akkor szinte szó szerint fizikai fájdalmat éreztem a lábamban, annyira átéltem Link szenvedését, bár ő csak egy egységnyi (egy szív) erőt vesztett el, bízvást mondhatom, hogy a való élet nem lenne ennyire kegyes hozzá. Viszont a főellenség az egy nagyon érdekes csata. Volvagia, a tűzsárkány, már akkoriban is írtam róla, hogy nem annyira nehéz, de egyszerre sok életerőt vesz el. Én többször meghaltam nála. És az az érdekes, hogy a végén. Az elején nagyon koncentrálok, viszont, ha a végefelé megsebez egyszer, és látom, hogy elment 3 egységnyi életerőm, az olyan szinten elbizonytalanítja a játékomat, hogy kapkodok (pontosabban csapkodok a kalapáccsal) jobbra-balra, és utána borítékolt tény a halál. Ez van, de még mindenképp megpróbálom, és utána jön az általam (pozitív értelemben) imádott Water Temple!