A képen levő fa, az én művem. Nem vagyok nagy művésze a fadíszítésnek, amíg apám élt, mindig ő díszítette a fát, de amióta ő nincs köztünk, sőt, már csak kettesben vagyok itt anyámmal, azóta én díszítek egy kisebb műfenyőt magamnak, de ezt is inkább csak a szép emlékek miatt, amit gyerekként éltem meg, mert manapság már tizeannyi karácsonyi láz van bennem, mint rég. Így változok én is. Gyerekként szerintem az élen jártam a karácsonyi lázban levő gyerekek közül, és iszonyatosan tudtam örülni, még a kisebb ajándékoknak is.
De ma már teljesen más számít nekem. Az évek során (leginkább idén, mióta Pesten vagyok) rájöttem arra, hogy egy házat tehetnek széppé a bútorok, a plazmatévé, a ház előtt levő autó, de egy ház attól válik otthonná, ha azzal az emberrel osztjuk meg, akit a legjobban szeretünk. Igaz ez a karácsonyra is.
Itthon meg sok más országban is karácsony a szeretet és a család ünnepe, Japánban viszont a szerelmesek ünnepe. Ez az elmélet is nagyon tetszik nekem, hiszen, ha belegondolunk, mi lehet szebb karácsonyi ajándék, mint akkor megtalálni az igaz szerelmet, vagy szerelmünkkel ünnepelni?
Ezt a rövid postot egy karácsonyi Nintendós képpel zárnám, mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok! ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése