Amikor mentem ma iskolába, a 3-as villamoson egy hölgy meglátta a Nintendo GameCube-os táskámat, és megkérdezte, hogy honnan van ez? Mondtam neki, hogy egy videojáték-üzletben vettem, mutattam neki a GameCube-logót is. És tetszett, hogy nem nézett le azért, mert játszok. Nagyon kedves volt. Mondta, hogy az tetszett neki, hogy ilyen magas, és láthatóan masszív. Különben tényleg nagyon jó, és volt már olyan, hogy megterheltem, és tettem már bele nehezet, és amibe tényleg pár táska beleszakadt volna, de ez még most is úgy egybe van, mintha állandóan kímélném. Nagyon jó táska. A hátsó része meg kényelmes, így nem terheli a hátat. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy néha megéri a drágábbat, ám sokkal jobbat venni.
Suli után összefutottam bagszival (abban az utcában van az iskolám, ahol ő lakik. ^^'), épp jött haza. Diákmunkán volt, mondta, hogy semmi munkát nem kapott, ezért elengedték. Elkísért a MultiFormatba, ugyanis előtte pár perccel telefonáltam hozzájuk, megjött a csere-wiimote. ^^ Előtte az Ecseri úton Burger Kingeztünk, mert lehet kapni a menü mellé 300 forintért ilyen thermo-poharat. És tetszett, ezért vettünk egyet-egyet. A Burger Kinget sokkal jobban szeretem, mint a McDonald's-ot, mert ott tényleg nagy adagot adnak. Olyan 3 és fél órája ettünk, és még mindig nem vagyok éhes. Még régebben kaptam egy hírlevelet, ahol az Árkádban levő összes éttermet felmérték, higiéna, ár-érték arány stb. alapján, és a Burger King a 2. helyen végzett, a meki meg utolsó-előtti lett. Azért nagyon nem mindegy. Aztán mentünk a Multiformatba, megkaptam a Wiimote-omat. Japán kiadású! :o Akkor ezért akadhatott fenn a vámon pénteken? Különben semi különbség nincs, a japán Wiimote ugyanúgy működik az európai gépen is. És remekül. ^^ Kipróbáltam, úgyhogy most már végre van 2 működő Wiimote-om. Bagszinak most haza kellett mennie, úgyhogy a nyugatinál kettéváltak útjaink.
Tegnap hozott a főbérlő egy vasalót. Még korábban szóltam, mert van neki egy ismerőse, kinek van egy ilyen szépséghibás műszaki cikk üzlete, és kevesebb, mint bolti ár feléért kap jó minőségű műszaki cikkeket, és kértem, hogy ha tud, hozzon jó áron vasalót a vasalható gyöngyöknek. És ma aktiváltam is, kivasaltam azt a Mario figurát, amit tegnap bagszi kipuzzle-özött nekem. Az eredmény a képen látható. Vettem ma sütőpapírt, tényleg arra éri meg vasalni, mert egyáltalán nem ragad oda. Amikor csináltunk Duongnak a Monkey D. Luffy figurát, akkor egyszerű fénymásolópapírt használtunk a vasalásra, és úgy kellett darabonként leoperálni a papírt róla, ráadásul utómunkára is szorult. Úgyhogy ezt csak így érdemes csinálni. Nagyon tetszenek nekem az ilyenek, úgyhogy szerintem több ilyet fogok csinálni. ^^
Végül hírek a Jpop világából:
- Okui Masami új albumot fog megjelentetni 2011. február 2-án, melynek címe Self Satisfaction II. Úgyhogy ismét egy cover-albummal fog meglepni minket. :D Nagyon szeretem az első Self Satisfaction albumot, remélem, hogy az új feldolgozás-album is, ha másképp is, de hozza a színvonalat. Magasra tette vele a mércét, remélem, meg tud felelni az elvásároknak.
- Ma megjelent a két új Girls Dead Monster kislemez, és ahogy várható volt, igencsak jól fognak szerepelni az Oricon charton. A Last Song kislemez a 2. helyet érte el első nap, és 12.042 példányt adtak el belőle, míg az Ichiban no Takaramono ~Yui final ver.~ kislemez a 3. helyet csípte el, és 12.037-en tették a kosarukba. Szerintem 5 vásárlón kívül mindenki párosban vette meg a kislemezt. :D Hihetetlen, hogy csak 5 db. a különbség.
- Az új Chihiro Yonekura album, a Voyager sajnos nem került fel első nap a napi Oricon top 50-es listába. Kíváncsi leszek, hogy majd hányadik helyet fogja elérni. Én még konkrétan a tracklistet sem tudom. Kíváncsi leszek majd az albumra, ha elérhető lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése