Mára beszéltünk meg újabb Wiis napot Lam'O-éknál, hogy felavathassuk az "új" TV-jüket. Igencsak meglepett, amikor 2 hete voltam náluk, a szobájukban van egy hatalmas TV. O_O De ilyet még soha nem láttam. Legalább 100 cm átmérőjű képcsöves (szerintem annak az utolsó modellje lehet), és alatta ilyen hatalmas hangszóró (túlzással élve lehetne hangfalnak is hívni), abból szólt a Wii rendesen.
Olyan fél 10 körül indultam el végre, természetesen nem én vagyok, ha nem fordulok vissza legalább 5×, hogy ezt hagytam otthon, meg azt... -_- De végül csak elértem a hármas metrót. A határ útnál szerencsére nem kellett sokat várni a 99-es buszra. Előtte volt a 123A busz megállója, ahol állt egy járat. A hátsó ajtó össze volt firkálva ilyenekkel: Anime, Manga, Jrock, Gazette, Hentai, stb. stb, ja meg XĐ. Igazából így hirtelen nem is tudtam, hogy most az animéseket sajnáljam inkább, hogy ilyen emberek rontják a megítélésüket, vagy az utasokat, hogy ilyet kell látniuk. De én nem is értem, hogy miért az animések 99%-es Jrockos, vagy visual keis, ezt komolyan nem látom át. De mindegy is, én meghúzódok a sarokba Hayashibara Megumit, Okui Masamit és anison zenét hallgatva.
Szerencsére most nem tévedtem el a 99-es busz után, tudtam merre kell menni. ^^ Most könnyen bejutottam, mert az anyjuk is épp akkor jött haza, és beengedett. Laciék épp játszottak, közben tartottam nekik egy rövid beszámolót a tegnapi napról. Addig ki is pakoltam a Wiit. Először Brawloztunk, de pár menet után mentek ebédelni, utána folytattuk. Majd Duonggal megint kettesben lettünk hagyva, kipróbáltuk a Super Mario All-Starst, azon belül is a Super Mario Brost. Egész jól megy neki, ha odaültetjük napi szinten a Wii elé, egész profi lenne. Majd folytattuk a New Super Mario Bros. Wiit is, a 3. világot csináltuk meg közösen. Eszméletlen, hogy mennyit szenvedtünk a jeges világon. Megpróbáltuk Mario Kart Wii online-ra felmenni, de mindig kiírta a 86420 hibakódot, úgyhogy offline mutattam meg neki a Battle Mode-ot. Egy kis verseny után megtértünk pihenni. Illetve inkább ő... Esküszöm, a jövő születésnapjára egy raklap energiaitalt fog kapni tőlem, mert mindig fáradt. Az majd talán ébren tartja. Az emeleten egyébként Discovery Science-t néztünk. Bevetettük magunkat a Cheddar-sajt készítés rejtelmeibe, valamint betekintést nyerhettünk a mágneses tér, és az öregedés közötti kapcsolatba. Mert hogy tudósok szerint van kapcsolat, és a Marson a Föld gravitációjának a 3/8-a van, ezért ott gyorsabban öregednénk. Hogy mi ennek a logikája, nem tudom, de hasonló kapcsolatot fedeztek fel a csontritkulás kapcsán is, ugyanis a Marson jóval nagyobb lenne a csontritkulásban szenvedők aránya. Nem vagyok tudós, nem látom át a kettő kzötti kapcsolatot, de inkább kikapcsoltuk a TV-t, és aludtunk egy órát. Aztán lementünk, Laci azzal fogadott minket, hogy el kell menniük az apjukhoz. Úgyhogy összeszedtem magam, és indultam haza.
Lényegében ennyi volt. Szilveszterkor elvileg folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése