Igazság szerint csak alig pár hónapja vagyok Zelda fan. 2008. január 25-e óta játszok aktívan. Persze a Zeldákat hallomásból már jóval régebb óta ismerem. Évszám szerint 1993 óta. Ugyanis 1993. december 21-én kaptam meg a Super Nintendómat. Talán mondanom sem kell, hogy veszettül örültem neki. Azóta is a Super Mario All Starst tartom a világ legjobb játékkollekciójának. A dobozban volt egy poszter, amin rajta volt a Link to the Past. Ekkor találkoztam így először a játékkal. Emlékszem, hogy a neve alapján tetszett, de hogy mi ez, mit kell benne csinálni, arról 7-8 éves fejjel mit sem tudtam. Aztán elkezdtem rendszeresen venni az 576 KByte-okat, majd amikor bejött a konzol, azt is. És innen értesültem az Ocarina of Time-ról, a Majora’s Maskről, majd később a Wind Wakerről. Az, hogy a OoT 98%-ot kapott, a MM és a WW 10-10 pontot, az már sejtetett bennem valamit, hogy nem akármiről van szó. De odáig, hogy kipróbáljam, soha nem jutottam el. 1996-ig volt volt itt, Békéscsabán 576 KByte üzlet, ahova elég sokat jártam SNES játékokat kölcsönözni. Arra nem emlékszem, hogy volt-e Link to the Past, de nem kölcsönöztem ki. Aztán bezárt az 576 KByte, 1998-ban nyílt Békéscsabán egy egyéni konzolos üzlet, az Aster-X. Itt voltak Nintendo 64 játékok, jártam is játszani, de soha nem volt Zelda. Mondjuk nem is kerestem. Most így nemigen tudom magam beazonosítani az akkori érzéseimmel, de nem is biztos, hogy kipróbáltam volna. Nem tudom miért. Aztán láttam, hogy az 576 Konzol 10 oldalban foglalkozik a Wind Wakerrel, azt mondtam, hogy ez igen! Ebbe nagyon van valami. De csak beleolvastam anno a tesztbe, de nem olvastam végig. Egyrészt, mert sokalltam a 10 oldalt, másrészt, meg Csipi nem fogalmazta meg valami hitelesen, hogy mit adott neki a játék. Azt természetesen nem vitatom, hogy nagyon tetszett neki a játék, hisz akkor nem adott volna rá 10 pontot, de valahogy nem jött át az, hogy neki tetszik a játék, és miért. Először komolyan Zelda játékkal dolgom 2005. január 9-én volt. Ekkor a Tescóban megtaláltam a GBA-s Link to the Past + Four Swordsot 2990 forintért. És mit ad Isten? Volt is nálam annyi pénz. Furcsa, de nagyon örültem a játéknak, és meg is vettem. És játszottam is vele, de csak addig jutottam el, hogy megcsináltam a Hyrule Castle-t, és megmentettem Zelda hercegnőt. Aztán ki tudja miért, többet nem vettem elő a játékot. De ha valami nagyon megmaradt bennem, az a Hyrule Castle zenéje. Az a mai napig ott van a kedvencek között. Igazság szerint nincs igazi magyarázat arra, hogy miért nem vettem elő többet akkor a LttP-t. Hanyatlóban is volt a konzolos korszakom, mivel ekkor nem volt GC-m. És valahogy annyira nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a játéknak, holott már akkor tudtam, hogy mekkora presztizse van a szériának. De valahogy csak annyit szűrtem le a játékból, hogy egy jó, élvezetes játék, de nem több. És amilyen hülye voltam, túl is adtam rajta. 4000 forintért. Legalább nyertem vele egy ezrest… De ez mai fejjel nem vigasztal. Ma már annyira hülyének tartom magam miatta! Aztán, ahogy 2006. nyarán megszaporodtak a Pesti barátok, így kerültem még egyszer kapcsolatba a Zeldákkal. 2006. augusztus 8-án az egyik barátomnál aludtam, és ő éjszaka Majora’s Maskezett, én meg figyeltem, hogy mit csinál. Szerettem nézni, hogy mit csinál, de hogy én nekifogjak… Nem mertem. Mert láttam, hogy nagyon nehéz, ő is keresgélte a megoldást. Amire emlékszem, hogy nagyon sokat okarínázott, és így jött rá egy-egy megoldásra. De aztán kezembe adta a controllert, hogy próbáljam ki az első Zeldát. Igen, a NES-eset. Ugyanis Collector’s Edition volt nála. Hát Istenem. Sehol egy útmutatás, hogy merre kell menni, de mindenfelé lehet menni, az ellenfelek azonnal kinyírtak… Na mondom magamban, ebből a hülyeségből én nem kérek. 5 perc után abba is hagytam. Az idők során aztán rájöttem, hogy mégsem. Egyszerűen szégyelltem magam, hogy Nintendós vagyok, és nem játszok egy olyan játékszériával, amit az összes Nintendós imád. A másik nagy lehetőségem Zeldázni 2006. decemberében adódott, amikor Krisi megszereztem angolul a Link to the Pastet, és neki megvolt németül is. Soha nem titkolta, hogy fáj a foga az én N64-es Yoshi’s Storymra. És felajánlott egy cserét, hogy én odaadom a Yoshi’s Storyt, ő meg a német LttP-jét. Bele is mentem, mert tényleg komolyan rá akartam állni a Zeldákra. Ki is próbáltam, és itt is megcsináltam a Hyrule Castle végéig. Örült is a fejem, amikor meghallottam a Hyrule Castle zenéjét. ^^' Aztán eljutottam addig, hogy a Kakariko Village-ben beszélni kellett a hölggyel. De a térképen láttam, hogy nem ment el onnan az ×. Visszamentem, többször is beszéltem vele, de akkor is ott volt az ×. Kérdeztem magamtól, hogy mi az Úristen van itt, hogy nem akar elmenni onnan. Nem akartam tovább fejtegetni, ezért abba is hagytam a játékot. Az volt a baj, hogy egy olyan tévhitem volt a Zeldákról, hogy tele van olyan titkokkal, melyeket csak az igazán nagyok tudnak felfedezni. Erre meg nem éreztem magam képesnek. Aztán 2007. júniusában foglalkoztatott megint komolyabban a LttP, amikor az egyik nap itt volt bagszi, és LttP-zett. Nagyon szerettem nézni, ahogy játszik. Aztán 2007. június 18-án amikor ott aldutam bagszinál, ott volt nála a V-ADi GC-je, és Twilight Princessezett. És akkor próbáltam ki egy olyan 13 percre (13 percnél tartott a mentésem), és nagyon megfogott. Azt hiszem, hogy addig jutottam el, hogy betereltem a szarvasmarhákat az istállójukba, meg a faluban szétnéztem. De aztán ismét hosszabb szünet. De 2008. január 25!!! Ezen a pénteki délelőttön bent voltam az iskolában, és untam a Marketing órát, és állandóan a LttP-n járt az eszem. Akkor mondtam azt magamban, hogy ha törik, ha szakad, én ájövök arra a titokra, és bebizonyítom ország-világnak, hogy igenis méltó vagyok arra, hogy Zeldázzak! Szerencse, hogy ez a rövid péntekem (amikor csak 4 órám van), ezért 11.15-kor szabadultam az iskolából. Amint hazaértem, összeraktam a SNES-emet, bele a LttP kazit, és addig fel nem állok, amíg nem jövök rá a titokra! Hála Istennek, megvolt a mentésem! Igazság szerint semmi mást nem csináltam, csak járkáltam a Kakariko Village-ben, benéztem az összes házba, beszélgettem mindenkivel (már aki nem félt tőlem -_-) és egy idő után, amikor ránéztem a térképre, akkor láttam, hogy végre máshol van az ×. Örült is a fejem, hogy milyen zseni vagyok, hogy rájöttem a titokra. Úgyhogy rákaptam a játékra. Aztán január 26-án éjjel olyan fél 1 fele ismét bekapcsoltam a játékot. Olyan jól elvoltam. Azt észlelem magamon, hogy iszom a játék minden egyes percét, és nem érdekel a külvilág. Majd miután feleszméltem, ránézek az órára: 4:41. Nem semmi… Legalább kész az East Palace. ^^' Így kezdőzött. Azóta rabja vagyok, és rájöttem, hogy a Zelda játékszéria életem egyik legjobb dolga!
(Ez volt az első poszt a The Legend of Zelda blogomban.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése