2008. április 26., szombat

Ocarina of Time – Spirit Temple

Hát végül eljutottam ide is. Nem volt könnyű, de végül kiszabadítottam mind a négy elfogott építészt, és mivel látták a Gerudók, hogy milyen jól harcolok, felvettek tiszteletbeli Gerudónak, ami nagy megtiszteltetés, hisz mégsem zárnak börtönbe. 😅 Ezután egy elég durva dolog jön: Végig kell menni a szélfútta sivatagban. De nem akármilyen úton! Az útvonalat a zászlók jelzik, és ha letérünk az útról, akkor visszamegyünk az elejére, -1 szívvel. Ha eljutottunk odáig, ahol körben állnak a zászlók, mellette egy kis épület, annak a tetejére rá kell menni, és a táblán levő üzenetet el kell olvasni. Utána elő kell venni az Igazság Lencséjét, mert így látjuk a szellemet, mely elvezet a Spirit Temple-be. Elég könnyű követni, nem annyira gyors. Aztán csakhamar odaérünk. Megtanultuk a Requiem of a Spirit dalt, utána el kell teleportálódnunk az Idő Templomába, mert vissza kell mennünk gyerekkorba, mert a Spirit Temple-t csak így kezdhetjük meg. Gyerekként meg kell szerezni az ezüst kesztyűt. Ha ez megvan, akkor vissza kell menni felnőttbe, és úgy jön az igazi kaland. De mekkora kaland! A Spirit Temple a zenéjével nálam rég viszi a pálmát, de amit maga a Dungeon nyújt! SOHA életemben nem élveztem ennyire a játékot, mint azalatt a 4 óra alatt, amennyit ma egyhuzamban játszottam! Gyönyörűszép zene csak fokozza a hangulatot, és annyira könnyű rájönni, hogy hogy kell továbbjutni, hogy pont ettől válik élvezhetővé, hogy megy minden a maga medrében. Az egész templom gyönyörű, semmi komoly nehézség nincs, és a mini-boss is, igen… IGAZI HARC!!! Amilyenre mindig is vágytam! Bennem van az az izgalom, hogy jól csináljam, meg minden, de közben minden egyes percét élvezem! Nagyon nehéz! Nagyon kell vigyázni, hogy nehogy eltaláljon, mert 4 szívet sebez! De pont ez a nehézség teszi annyira izgalmassá és élvezhetővé, hogy nem igaz! El is jutottam a főellenségig, Sorceress Sistershöz! Ők egy boszorkány testvérpáros, az egyik tűzzel támad, a másik meg jéggel. És érzékenyek egymás támadására. És az ebben a Dungeonben megszerzett tükörpajzszsal kell a másiknak az egyik támadását visszaverni! Például, ha a tüzes boszorkány lő tüzet, akkor azt a tükörpáncéllal kell a jégboszorkányra célozni. Aztán egyedülnek. Utána a végigjátszás alapján nemigen értem, hogy mi van, de nagyon várom! Időtlen idők óta ne játszottam ennyire jót! A képen láthatók a boszorkák külön-külön, majd egyesülve. Egyébként hasonló csata van a Link to the Past Turtle Rock dungeonjában, a főellensére, Trinexxre, ha emlékeztek, az is hasonló elveken működött.

Nincsenek megjegyzések: