2010. augusztus 22., vasárnap

Közel az új élet?

Azt elfelejtettem 2 hete amikor Békéscsabán voltam megírni, hogy tökre meglepődtem valami miatt. Azt tudtam magamról, hogy kevesebbet eszek, és látszott rajtam is, hogy fogytam, de ahogy ráálltam a mérlegre, és 72,5 kg-ot mutatott, nagyot néztem. O_O Ez legalább 10 kg mínuszt jelent nekem. Többen kérdezték tőlem, hogy ennyire szerényen élek, hogy így lefogytam? Mondom nekik nem, csak amióta Pesten vagyok, valahogy sokkal kevesebbet eszek, és sokkal többet mozgok. Nincs étvágyam, mert nincs idő a kajára gondolni. Mindig mozgásban vagyok, csinálok valamit. De örülök neki, hogy így összejött, egyértelműen jobb lett a fizikai állóképességem is, meg nagyobb a teherbírásom. És nem ám mindenféle divat-fogyási módszerrel. Lehet, hogy szabadalmaztatom a "supermario4ever módszer"-t, költözz fel Pestre, és találj ki magadnak mindig valami programot. :D

És a futás is sokkal jobban megy, amit bevallok őszintén, férfiasan nem volt az erősségem. Most szükségem is volt rá, mert rohanni kellett a buszhoz, de így is elment, mert nem volt utas, és nem várt meg. -_-' Úgyhogy vártam egy negyed órát a követekző járatra. De Pesten legalább csak negyed órát kell várni. Békéscsabán (és szerintem a többi nagyvárosban is így van) vasárnap óránként járnak a buszok, és a még a reggeli csúcsidőben is 20-30 percenként jártak. És annak ellenére, hogy tömve voltak a buszok (amikor busszal jártam iskolába), csak még jobban megritkították a járatokat. -_- Ekkor döntöttem úgy, hogy váltok biciklire. Tehát vissza Budapestre. Ahogy írtam tegnap, találkoztam ma Mystrával, 13 óra helyett 12 órakor. Határ úton összefutottunk, ő az egyik standnál vett még gyrost, aztán mentünk a metróhoz, jöttünk hozzám. Egész jól elbeszélgettünk, ugyanis nem kisebb tervünk van, mint összeköltözni egy közös albérletbe. Akkor már új helyre költöznénk (mondjuk én október közepéig amúgyis mennék innen). Azért is mondtam, hogy találkozzunk a Határ úton, mert a 19. kerületbe szeretnék menni, és hogy nézzen egy kicsit szét a környéken, ismerje meg. Az egyetemhez, ahova felvették (Corvinus) nincs messze, ezért is javasoltam, hogy idejöjjünk, ez egy kellemes hely.

Megyünk a 98-as buszon, szállnánk le, egyszer csak látjuk, hogy nem tud továbbmenni, mert az úton rendőrök mentők, hát baleset történt a Ferihegyi úton! A sofőr megengedte, hogy hamarabb szálljunk le, közben Mystrával szemléltük, hogy mi történt, és döbbenten láttunk, hogy nem ember szenvedett balesetet, hanem egy ló. Ami még furcsább volt, hogy nem láttuk, hogy mi okozta a balesetet, mert egy összetört kocsit nem láttunk, csak a lovat, ahogy fekszik eszméletlenül az úttesten, körülötte emberen próbálnak segíteni rajta, ha lehet... Nagyon meglepett minket. Mentünk tovább Mystra megjegyezte, hogy a környék inkább egy falura emlékezteti. Igen, tényleg ilyen, és a másik nagy probléma, (ami miatt ha másképp nem, egyedül mindenképp szeretnék elmenni) hogy messze van mindentől. Jó, BKV-val mindent el lehet érni, de mennyi idő alatt. Ezt főleg akkor éreztem meg, amikor dolgoztam, elsősorban délutánosként este 22 óráig. És amikor a Nyugatinál voltam a Tesco expressben, akkor gondoltam arra, amikor a hármas metróval hazajöttem, hogy jó lenne már itt leszállni, amikor a Határ útra ért a metró, mert nekem Kőbánya-Kispestről még legalább fél óra az út a 98-as busszal, és csak nem mindegy... Amint megérkeztünk a házba, körbevezettem, tetszett neki. A konyhában voltunk, ott beszélgettünk sokat egymásról, egy kicsit a karaokét is elemezgettük, bár nem tudott sokáig itt lenni, mert csak 16 óráig volt érvényes a Budapest Kártyája, és addigra vissza kellett menni a szüleihez, hogy haza tudjon menni.

De örülök neki, hogy ha komolyabban összejön az egész (akár már 2 hét múlva), azért egyedül sem annyira jó, meg hát feleződnek a költségek, na meg egy olyan emberrel, akivel nagyon jól kijövök, azzal szerintem csak öröm lesz egy együttlét.

Nincsenek megjegyzések: