2010. július 22., csütörtök

Szép eredmény

Bár nem lett első Megumi Hayashibara új albuma, és kislemez, de így is szép eredményt ért el az első napon, ugyanis a CHOICE album a 4. helyet érte el, míg a Shuuketsu no Sadame kislemez a 6. helyig jutott el. Kíváncsi leszek a heti helyezésre, és az eladási adatokra.

És ezen a napon jelent meg Minori Chihara: Freedom Dreamer kislemez, az Megumi mögött, a 7. helyet érte el. Úgyhogy szép idők járnak az anison zene felett.

Még ma jelent meg Suara: Amane Uta mini-album újrakiadott változata (ezzel debütált 2006. januárjában), szerintem ez nem fog még a heti Top 300-as album listára sem felkerülni. A mini-albumok nem szoktak remekelni az Oricon charton, és ha  újrakiadott verzióról beszélük, azok még annyira sem. Különben ez a mini-album az első kiadásában, az általam valaha látott legalacsonyabb helyet érte el, ugyanis a heti Oricon chartnak csak a 291. helyét érte el, és valami 750 körüli összeladást tartanak nyilván. Most persze ez nyilván jóval több, mert az Oricon, ahogy írtam csak 300-ig megy el, azalatti eredményeket egyáltalán nem tartja számon, szóval könnyen elképzelhető, hogy ha összeszámolnánk az összes eladott példányt, több ezer lenne.

Nincsenek megjegyzések: