2010. július 6., kedd

Internet megigényelve

Végül mégiscsak a T-Online mellett döntöttem, mert délelőtt voltam az Üllői úton a Digiseknél, azt mondták, hogy ott, ahol lakom, oda még nem kötötték be a kábelt. Először az Europarkba mentem, akkor épp rossz volt a regisztrációs rendszer, nem tudták felvenni az igényemet. Most itt vagyok az Árkádban, itt végre fel tudták venni, megjavították a rendszert. Ugyanaz a 15 megás netem lesz, mint ami otthon van Békéscsabán, 6900 forintos havidíjjal, egy éves hűségnyilatkozattal. Szerencsére a bekötés ingyenes lesz. A szerződésre az van írva, hogy 7 napon belül, de azt mondta az ügyintéző csaj, hogy ne appelláljak rá, hivatalosan 30 nap, de általában 1-2 hét alatt megcsinálják. Hát nagyon reménykedek, hogy még a héten meglesz. Nem, nincsenek elvonási tüneteim, inkább csak a kapcsolattartás okán hiányolom nagyon a netet, ugyanis drámaian többet telefonálok, mióta nincs netem, így a 2500 forintos egyenleg napok alatt elmegy. Most itt vagyok a Libriben, itt netezek (ahogy vasárnap is itt voltam), de remélem nem sokat kell már idejárni, mert fél óráért 300 forint nem valami kifizetődő. De most nincs más megoldás.

Nincsenek megjegyzések: