2010. július 24., szombat

Megumi Hayashibara: CHOICE

Még nincs 1 hete, hogy megjelent az album, de szeretnék róla pár szóban értekezni. Nagyon sok rajongó (köztük én is) várta az új albumot, mert 2007-ben jelent meg az utolsó stúdióalbum (Plain), és hát jelentek meg ugyan kislemezek, de hát vártuk, hogy mikor jelennek meg albumra. Most jött el az ideje. Három év talán nem sok annak fényében, hogy Megumi, amikor bejelentette a Tokyo Boogie Night rádió műsorában, hogy gyereket vár (ez 2004. január 7-én volt, a center color albumának megjelenésével egy napon), már akkor mondta, hogy ezentúl, ameddig lehet, énekel, meg vállal további seiyuu szerepeket, de semmiképp nem mehet a családja kárára. Tehát sokkal kevesebbet jelentkezik (mondjuk ez azóta így, mióta 1998. március 31-én megházasodott). Én azt gondolom, hogy így megbocsájtható, hogy ritkán jön új kiadvánnyal, de legalább akkor csúcsformában van!

Tehát az új album. Hogy van-e valami hátsó jelentése magának a címnek, azt nem tudom, de mindenképp erősen hat, mintha egyfajta vízválasztó lenne. 13 dal került fel az albumra:

  1. Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver~
  2. Shuuketsu no Sono he
  3. Lucky & Happy
  4. A Happy Life
  5. Ame no Inu
  6. Career Girl NOT Woman
  7. Ao Shashin
  8. Sunadokei
  9. Plenty of grit
  10. Front breaking
  11. www.co.jp ~Ballad Version~
  12. JUST BEGUN
  13. Revolution

Igencsak megrökönyödtem, amikor megláttam, hogy az első dal az NGE videojáték (ha jól tudom videojáték, de mostanában megint felkarolták a sorozatot. A Pachinko Machine alcímet kapta a sorozat) betétdalának egyedi verziója. Egyből bele a közepébe? Nem gond, bár én jobban szeretem, ha elsőnek amilyen "bevezető" dalt hallunk. Visszatérve a dalra, a stílusát nemigen tudom behatárolni, annyira egyedi, de egy biztos: Nem semmi, hogy Megumi 42 évesen (2009-es a dal) képes gyerekhangon énekelni. Maga a zene eléggé szomorú, és szerintem ezzel a gyerekhanggal valamit ellensúlyozni akar Megumi. Vagy azt, hogy hiszi, hogy vége lesz minden szörnyűségnek, vagy azt akarja érzékeltetni, hogy bármi is érje őt, a hit és a remény megmarad benne, és senki el nem veheti tőle. Akármi is az igazság, nagyon hatásos lett a dal. Az eredeti Shuuketsu no Sono he pedig felráz mindenkit, hogy ne adjuk fel, egyszer mindennek vége lesz! Tehát a két verzió között abban látom a különbséget, hogy amíg az eredeti mindenkihez szól, addig az AYANAMI verzió pedig ha nem is magának, de valakinek énekli, és üzeni neki, hogy ne adja fel.
A Lucky & Happy dal pedig egy nagyon aranyos szerzemény. Istennek, és szeretteinek mond köszönetet, hogy vannak neki, és szeretik őt, és ez tesziőt igazán boldoggá, a Happy Life meg eléggé hasonló mind zeneileg mind szövegileg.
És akkor jön a három új dal. Az Ame no Inu egy csendes, vidám dal, éppen azon gondolkodom, hogy hallottam-e már ilyesmit tőle, mert nagyon rémlik. A Fuwari albumon van több ilyen dal. A Career Girl NOT Woman pedig a Megumitól megszokott vidám, kellemes dal, ami miatt sokan szeretjük őt. Örülök, hogy ilyet is hallani tőle. Az Ao Shashin nagyon nem maradt meg bennem, de azt mondják az egyik új Slayersben hangzott el a dal.
De jön az igazi Slayers-áradat! A Sunadokei nagy kedvencem az énekesnőtől, nagyon szeretem az ilyen dalokat. Ezután a nagy visszatérő dal a Plenty of grit, mellyel az énekesnő igencsak nagyot robbantott, miutá kiderült, hogy a Slayers visszatér. Továbbra is rajongók nagy kedvence. A Front breaking meg érdekes dal, ugyanis eléggé disszonáns. Én egyszerre érzem vidámnak és szomorúnak, de a refrén dallamvilága teljesen máshol van, mint a verséké.
A www.co.jp ballada verziója sokak által okozott nagy boldogságot, ugyanis a Tokyo Boogie Nights-ban sokan kérték Megumitól (szokott felolvasni rajongói leveket), hogy kerüljön fel ez a dal, mert nagyon szeretik. Kérésük meghallgatásra talált. És tényleg nagyon jó szerzemény, erősíti az albumot. A JUST BEGUN pedig a Slayers Evolution-R utolsó részét lezáró dal. Van is egyfajta "vége-hangulata". Sajnos még nem láttam a szériát, de kellemes lezárása lehet a sorozatnak. Az záróakkordja pedig a Revolution, mely a Slayers Revolution ending dala. Nemigen illik lezáró dalnak, de hát nincs beleszólásunk a sorrendbe. ^^

Összességében igencsak jó albumot adott ki Megumi, megérte rá éveket várni.

Nincsenek megjegyzések: