2023. október 20., péntek

Paradox Live dalpárbaj - Nyitány

Arra gondoltam, hogy a blogomban magam is párbajra hívom az Paradox Live eddig megjelent dalait, egyúttal győztest is hirdetek. Mindenek előtt a projektet bemutató kislemezzel bemutatnám a párbajban résztvevő négy csapatot. Az első kislemez, a Paradox Live Opening Show 2020. február 12-én jelent meg, és ezen mutatkozott be a párbajban résztvevő a négy csapat dal formájában. És azt kell mondjam, hogy ütősre sikeredett a bemutatkozás. Mindegyik dalban tetten érhető a csapatok egyénisége, erős számot kaptak. Ez a kislemez alkalmas arra, hogy nemcsak bemutassa az egyes csapatok egyéniségét, de meg is szerettesse őket a hallgatóval.

Ismerjük hát meg őket közelebbről.

1. BAE: BaNG!!

A BAE tagjai középsikolás korukban találkoztak, majd ugyanarra az egyetemre mentek tanulni. Itt döntötték el, hogy egy csapatként fognak rappelni. Tagjai jómódú fiatalok, akiket a családi tragédiájuk köt össze. Mind a hárman komoly sebeket hordoznak gyerekkorukból, ugyanis a szüleik nem fogadták el őket olyannak, amilyenek. Ezért a fő hitvallásuk a szabadság, a rap dalaiknak is ez a fő témája. A BaNG!! meg méltó cím, ugyanis tényleg berobbantak a köztudatba. A szövegeikben keverik a japán, angol és koreai szavakat, egyikük ugyanis koreai származású.
A BAE egy rövidítés, mely a "Before Anyone Else"-t takarja magában. Jelzi, hogy ők voltak, az elsők, akiket a Paradox Live projekt keretében bemutattak 2019 decemberében.

Tagok

  • Allen Sugasano (MC SUZAKU, Seiyuu: Fujiwara Gakuto)
  • Hajun Yeon (MC 48 (Yonpachi), Seiyuu: Murase Ayumu)
  • Anne Faulkner (MC anZ, Seiyuu: 96Neko)

2. The Cat's Whiskers: MASTER OF MUSIC

Ritka az, hogy rapperek jólöltözöttek lennének, úgyhogy jól nézzük meg magunknak a The Cat's Whiskers tagjait. Egy jazz bárt üzemeltetnek, gyakorlatilag a munkahelyük verbuválta őket egy csapattá. Ők is jó körülmények között élnek, a bár is a város gazdagnegyedében van. A rap dalaikban fellelhetők a jazz ismertető jegyei, ezért talán az ő dalaik a legszokatlanabbak. A csapatnak van egy közös macskája, a házikedvencre utal a nevük.

Tagok

  • Saimon Naoakira (MC Kotonoha, Seiyuu: Takeuchi Ryota)
  • Kanbayashi Yohei (MC God Summer, Seiyuu: Hayashi Yuu)
  • Natsume Ryu (MC Compla Daiamo, Seiyuu: Hanae Natsuki)
  • Ando Shiki (MC Nanshi, Seiyuu: Terashima Junta)

3. cozmez: Where They At

Hagyjuk most el város gazdag részét, és látogassunk el a nyomornegyedbe. Ott találjuk a cozmez formációt alakító Yatanokami testvértpárost. Szüleik nagyon korán elhagyták őket, így árvaházba kerültek. Onnan megszökve költöztek be egy nyomortelepen lévő elhagyatott lakótelep egyik lakásába. Itt semmi komfort nincs, így fűtés híján télen csak összebújva tudnak aludni. Valamint a falak vékonyak, így minden áthallatszik. A rap párbajokon megkeresett pénzből tartják fenn magukat. Az ő dalaik a legkomolyabbak, legsúlyosabbak, némely daluk kifejezetten nyomasztó. Szövegeikben a periférián élőkre kívánják felhívni a figyelmet.

Tagok

  • Yatanokami Kanata (MC KANATA, Seiyuu: Kobayashi Yusuke)
  • Yatanokami Nayuta (MC NAYUTA, Seiyuu: Toyonaga Toshiyuki)

4. AkanYatsura: BAD BOYZ -AkanYatsura Underground-

Ha rap, akkor nem maradhat ki a bűnözés. Az AkanYatsura öt tagja egy Yakuzához köthető csapat tagjai volt, mely egy incidens következtében felbomlott. Akkor adták rapre a fejüket. Köztük a családnál is erősebb a kötelék. Céljuk, hogy a vibe-jukkal olyan erős rap dalokat alkossanak, amit soha senki nem fog elfelejteni. Ezért a koncertjeik is erőteljesek, hangulatosak.

Tagok

  • Suiseki Iori (MC Kashira, Seiyuu: Kondo Takayuki)
  • Gaho Zen (MC Gazen, Seiyuu: SHIMA)
  • Masaki Hokusai (MC Fuurai BOY, Seiyuu: Toki Shunichi)
  • Maruyama Reo (MC REO-kun, Seiyuu: Yano Shogo)
  • Ito Sastuki (MC GAIA, Seiyuu: Hanataka Tasuku)

A dalok elég jól elkülöníthetők egymástól, mindegyikben fellelhető a csapat egyénisége. Így a személyes preferenciám árulkodik arról, hogy melyikük mennyire lopta be magát a szívembe.
  1. BAE: BaNG!!
  2. cozmez: Where They At
  3. AkanYatsura: BAD BOYZ -AkanYatsura Underground-
  4. The Cat's Whiskers: MASTER OF MUSIC

A BAE és a cozmez nagyon közel állnak nálam egymáshoz. Mindkét csapatot nagyon megszerettem, de talán a BAE közelebb áll az egyéniségemhez Az AkanYatsura valamivel távolabb áll tőlem, bár tény, hogy a dalaik tényleg erősek. Olyan érzésem van a dalaik hallgatása közben, hogy tényleg egy közösségnek rappelnek, és nem az egyénnek. Emiatt egy kicsit távolinak érzem őket. A The Cat's Whiskers meg érdekes csapat, mert vannak dalaik, amikben jól ki tudták használni a jazz és rap sajátságos egyvelegének az erősségét, így vannak kifejezetten egyedi dalaik. De nem a MASTER OF MUSIC, ez tipikus albumkitöltő dal. Lesznek tőlük sokkal jobbak is.

A Stage Battle kislemezeken két dal van, ahogy párbajba állították őket. Ezeket fogom jobban kielemezni egyesével, és győztest hirdetni.

Nincsenek megjegyzések: