2023. október 21., szombat

Paradox Live dalpárbaj #1 - DESIRE

Hát akkor lássunk neki, kezdődjék a Paradox Live párbaj, személyes értékeléssel! Elsőként a BAE és a cozmez méri össze a tudását az alábbi dalokkal:

  • BAE: AmBitious!!!
  • cozmez: Get It

A háttértörténetet már láthattuk az animében, a 2. részben dolgozták fel ezt a párbajt. És azt kell mondjam, hogy nagyon tetszett. A két csapat igazi riválisként viselkedett. A lényeg, hogy a cozmez egyik tagja, Kanata ellopta a BAE egyik tagjának, Allennek a Phantometal-ját. Hamar kiderül a BAE számára, hogy ki a tettes, de a Kanata öccse, Nayuta is ráveszi a testvérét, hogy adja vissza. Végül Kanata visszaszolgáltatja a medált.

Nem a történet miatt volt érdekes az anime 2. része, hanem a két együttes közti kapcsolat dinamikája. Érdekes volt látni azt, hogy mindkét csapat tagjainak traumája egy tőről fakad, és egyrészt mindkettejük személyes tragédiája a legsúlyosabb, másrészt hogyan dolgozták azt fel. Nem is lehet egyöntetűen eldönteni, hogy melyikük múltja a súlyosabb, hiszen a BAE tagjai úgy élték meg gyerekkorukban, hogy nem kellenek a szüleiknek, hogy mellettük nőttek fel, a cozmez testvérei pedig árvaházba kerültek. Ők nem is tudják felidézni a szüleik arcát. De vajon melyikük a tragédiája a súlyosabb? Azt gondolom, hogy ezt azért nem lehet eldönteni, hogy mert máshogy borzasztó szülők mellett szeretetlen közegben felnőni, és máshogy borzasztó szülők nélkül élni. Arvaházban, majd később a nyomortelepen. A BAE tagjainak megadatott az anyagi jólét, viszont a cozmez tagjai teljes szabadságban, függetlenségben élik az életüket.

A különbség (és ebben lehet igazságot tenni), hogy a gyerekkoruk történéseit hogyan dolgozzák fel. A cozmez tagjai scsak egymásban bíznak, senki másban nem. A Phantometal-t is emlékeim szerint azért lopták el, mert igazságtalannak tartották, hogy a BAE kapott szereplési lehetőséget az 1. részben, de ebben nem vagyok biztos, újra meg kell nézzem. A BAE viszont mintha bízna a kitörés lehetőségében. Ők valamivel pozitívabban látják az életük alakulását. Ez az, ami miatt bár nagyon kedvelem mindkét csapatot, a BAE felfogása közelebb áll hozzám. A cozmez lopási kísérlete is egyfajta elégtétel, hiszen sérült az idősebb testvér személyes igazságérzete.

Mégis olyan érzésem van, hogy a cozmez esetében dal formájában sokkal jobban kihozták, hogy miről is szól az ő életük, és mi az ő személyes fájdalmuk. Az az igazság, hogy nagyon könnyű volt választanom a két dal közül, melyik tetszik jobban:

cozmez: Get It

Számomra ez az egész Paradox Live projekt legnyomasztóbb dala. Nagyon jól kifejezték zene formájában is az utcai nyomort, a rapben pedig olyan fájdalmat hallok, hogy egyszer-egyszer a sírás határán vagyok, valahányszor meghallom a dalt. Olyan érzésem van, hogy ők jóra való srácok, nem érdemelték meg a sorsukat. Leginkább segélykiáltást hallok a rapben, az őket ért igazságtalanság ellen emelik fel a szavukat. Pedig a szöveg alapvetően arról szól, hogy az utcai lét arra tanította őket, hogy maguknak kell elvenni azt, amit meg akarnak szerezni, senki nem adja oda nekik.

Nagyon ötletes a második versszak első fele, valóságos japán nyelvi lelemény:

Owari no nai yokubou
Sore wa ima mo Don’t Stop
Ikiru tame no honnou
Tsuki ugokasu shoudou
Kachinokoreba honmon
Kotoba yori mo koudou
Kyoumi no nai shougou
Ikiru tame no shoubu

Amennyire figyeltem a japán dalszövegeket, nem feltétlen jellemző, hogy rímelnének, de ez a pár sor valami hihetetlen fantasztikus. Zanzásítva összefoglalva ez is arról szól, hogy csak akkor érsz valamit, ha te vagy a győztes, ez szolgálja számukra a túlélést. Végig nyugodt hangon rappelik ezt a versszakot, de az utolsó szótagot ahogy megnyomják, az a düh, az az indulat, nagyon árulkodó.

A zene is fantasztikus lett, számomra ez az egész Paradox Live projekt egyik legjobb dala.

Ami a BAE dalát illeti, az AmBitious!!! sajnos komoly visszaesés a BaNG!!!-hez képest.

Ez a dal csak szimplán jó. Jól szól, jól megírták, elrappelik annak rendje és módja szerint, de nagyon hiányzik belőle az az önbizalom, az a vadság, ami a BaNG!!!-et annyira naggyá tette. Tipikusan az a helyzet, amikor valaki tudja, hogy előzőleg valami nagyszerűt alkotott, és a babérjain ülve írja meg a következő dalt. Ne csodálkozzunk, hogy az eredmény nyomokban emlékeztet az előző dalra. Ez most nem sikerült.

Ilyen az, amikor valaki az elején nagyot robbant, majd nem tudja tartani a színvonalat. A rajongók részéről is elvárás, hogy tartsa a magas nívót, ennek a BAE nem tudott megfelelni..

Tehát elég könnyű volt most dönteni, holnap megnézzük a másik két rap csapat első párbaj dalát.

Nincsenek megjegyzések: