2010. június 19., szombat

Az utolsó napok

No, nem az életemből, hanem hogy itt vagyok Békéscsabán. Már nővérem is segít nekem albérletet keresni, és úgy tűnik, hogy hasznunkra válik, hogy ilyen sok ismerőse, barátja van. Ugyanis az egyik barátja Angliába fog költözni (legalábbis már ott élnek), jobb megélhetés reményében (megjegyzem, orvos), és felajánlotta a Budapesti lakását bérbe. Minden nagyon jónak tűnik, ismerős révén olcsó bérleti díj, másfél szobás lakás, még abba is benne vannak, hogy megosszam valakivel, teljesen bútorozott, gépesített. Ezek után azt gondoltam, hogy már csak össze kell csomagolni, és máris mehetek, de jött a fekete leves, hogy mivel még nagyon sok cuccuk ott van, azokért majd értemennek augusztus végén, szeptember elején, és majd csak akkor mehetnék. Hát megmondom őszintén, ezen egy kicsit felhúztam magam. Az odáig rendben van, hogy vannak személyes cuccok, meg minden, de attól még szerintem simán odaköltözhetnék, nem bántanám a dolgaikat. -_-'

Aztán jött egy másik ajánlat, ugyanennek a srácnak az egyik ismerőse is felajánlotta szerény hajlékát. Arányában, ez sem drága, csak a gond ott van, hogy 2 és fél szobás, tehát egyrészt nagy ez nekem, másrészt meg egyedül egyáltalán nem bírnám. Még egyvalakit tudok, aki jönne, de akkor már jó lenne egy harmadik személy is, hogy kisebbek legyenek a költségek. Ráadásul ebbe azonnal be lehetne költözni. Mind a kettő a 13. kerületben van, tehát elég jó helyen. Csak hát egyedül ezt nem lehet.

Úgyhogy maradnak a saját elképzeléseim, miszerint egy nyugodtabb helyen olcsó bérlemény valahol a 19. kerületben. És lehet, hogy ha meg lehetne állapodni a főbérlővel, akkor csak hónapokra, és akkor mehetnék ősz elején átmennék a nővérem által ajánlott albérletbe. De elképzeléseim szerint már kevés van hátra.

De pont most lettem beteg! T_T Hála istennek, nincs semmi komoly, csak nátha, megfázás, meg egy kis gyengeség, de néha úgy érzem, hogy tényleg az utolsó napjaimat élem! T_T Na jó, tudom, hogy ez enyhe túlzás, pláne, hogy ma már jobban vagyok, és amíg van étvágyam, addig komoly baj nincs. Márpedig az van. De remélem, hogy hamar rendbejövök.

Nincsenek megjegyzések: