2012. augusztus 27., hétfő

20 éves a Super Mario Kart

Én azt hittem, hogy szeptember 1-jén jelent meg a Super Mario Kart, de a mai napon ünnepli a megjelenésének 20 évfordulóját. Hogy repül az idő... és a Kartok a kék tekitől. A sorozat hatalmas karriert futott be, ami köszönhető a verseny szabadságának. Ugyanis a szabály az, hogy nincs szabály, és a hangulat a végtelen vidám órák forrása. A Mario Kart maga taposta ki az útját, tanulva a hibákból, maga építette fel azt, amiből lett a Mario Kart 7. Az elején 5-6 milliós eladások is nagyon szépek, de a DS-es verzió már a 20 millión is túltett, sőt a Mario Kart Wii a maga 30 milliós eladásának köszönhetően a második legsikeresebb Wii játék, csak a Wii Sports teljesítette túl. A Mario Kart 7 meg most lépte át a 6 milliós álomhatárt, így jó eséllyel társulhat a DS, és Wii verziók mellé. Élettörténetet már írtam, azt már megtettem korábban, úgyhogy csak azt annyit mondok a végére, hogy játszatok vele nagyon sokat, és élvezzétek minden egyes percét!

Nincsenek megjegyzések: