2011. március 13., vasárnap

Krisi születésnapja

Ma délután voltam Krisi születésnapján (konkrétan pár perce jöttem haza, imádkozva, hogy elérjük az utolsó metrót. :D). Jó volt, ott voltak, Ninty, Szabolcs, Rokai, Norbi, Ricsi, Csibi, Ádám és én. Szerettem volna játszani a Donkey Kong Returns-szel, de erre végül nem került sor. Helyette volt Super Smash Bros. Brawl, Mario Kart Wii, WarioWare, és sok egyéb. Igazából a mai napig rácsodálkozok Krisi Nintendo-gyűjteményére, a Nintendós társaságunkból magasan neki van a legnagyobb, de pont ezért én ezt már a másik végletnek tartom. Több Japán konzol, és játék... de nagyon jól néznek ki. Először Brawllal játszottunk négyen, majd a többiek Pokémon Battle Revolution-öztek. Krisi, Ricsi, Csibi és Ádám, többször Pokémon TCG-ztek, majd amikor üres lett a szoba, megszemléltem a Pokémon White Version dobozát, és leírását. Szép, a pokés játékok dobozaira küllemére mindig is nagy gondot fordított a Nintendo. A kis szobában összeszereltük a Nintendo 64-et, és egy általam soha nem játszott játékszériát próbáltam ki, a Mystical Ninja, a Goemon. Nagyon ígéretes, élveztem. Jó buli volt, csak volt egy ilyen négy kockás oszlop, azon nem tudtunk Ninty-vel továbbjutni. Azt kiderült, hogy nekem nem volt meg egy képességem hozzá. Ezután kiválasztottunk egy négy-öt NES játékot, amit szerettünk volt kipróbálni (volt is választék), én a Duck Tales-t vittem magammal. Jó volt, érdekes volt Dagobert bácsi sétabotja rugónak szolgál. :D Annyiszor ugrálsz vele, ahányszor csak jólesik, kicsit Kirby-utánérzése van. De ezekről a játékokról azért nem tudok részletesebben írni, mert jobban el kell merülni bennük, és így, társaságban nem megy. De ettől függetlenül jó volt. A nappaliban mindig arénáztak valamit a többiek, a Super Smash Bros. Brawl mindig nagyszerű alkalmat ad arra, hogy ökörködjenek. :D Én félrevonultam egy kicsit SNES-ezni, a Stret Fighter 2-vel, nagyon régen nem játszottam vele. De ez is olyan játék, amiből semmit nem felejtettem. És élvezetes. Bár ennek is van ezer meg egy alcíme, de én ezt is élveztem. 0-ás, legkönnyebb szinten játszottam, és sikeresen végigvittem. Később Rokai-jal játszottunk Mario Party-t Nintendo 64-en. A Mario Partyk döntő többségét valamiért mindig én nyerem, már régóta az az érzésem, hogy a gép direkt csinálja úgy a dolgokat, hogy én nyerjek. :D Ekkor jött meg a pizza, kimentünk enni. Volt húsimádó, hawaii, és ilyen tejfölös-tarjás. Ebből nekem természetesen a Hawaii ízlett a legjobban, de a többi kettő is finom volt. Bár én a pizzában annyira nem szeretem a kolbászt, mert nekem túlzottan erős. Vagy nem is, hogy erős, hanem számomra nem harmonizál a pizzával. Már nem is voltunk nagyon a kis szobában, a nappaliban játszottunk WarioWare Smooth Moves-szal, GC-s WarioWare-rel, és Mario Kart Wiivel. Eközben lettem figyelmes arra, hogy Krisi anyja nézi a ValóVilág párbaját. Ahogy lehet, úgy gyűlölöm az egész mindent, ami ekörül van, de a kíváncsiság csak odahúzott. Csak azt kaptam, amit vártam. Hatalmas cirkuszt, a nézősereg kiabál minden egyes elejtett hülye mondaton, és az a reklámsereg... Annyira látszik az egész manipuláció, de a milliós nézettség sajnos nem ezt tükrözi (mármint, hogy látszana). Az egész egy nagy cirkusz, amit már az ókorban is tudtak: Kenyeret és cirkuszt a népnek, hogy eltereljük a figyelmét a napi problémáiról. De az egész tényleg azért van, hogy bámulj, mint borjú az új kapura, csodálkozz, közben fogyaszd a reklámozott termékeket. Én meg a kezembe temetem a fejemet, hogy ez volt az, amit régen még én is szerettem... Nem hiszem el. Egyszer voltam még 2007-ben Csillag Születik felvételen, meg volt adva, hogy mikor tapsolhatunk, bár annak a "cirkusz-értéke" feleekkora sem volt, mint a ValóVilágnak. De valami rettenetes, hogy mi megy. Már csak kíváncsiságból is kivártam az egész eredményt, aztán mentünk is haza. Nagyon jó volt egyébként. Én még ezt a TV-zést is élveztem. :D Cukkoltuk egymást a Ninty-vel meg Rokai-jal, de egyszerűen tényleg lehetetlen, hogy erre van igény. A 31-es buszra várva Ninty-vel és Norbival, kicsit aggódtunk, hogy elérjük-e a metrót, szerencsére az utolsó előttit sikerült, így mindnyájan rendben hazaértünk.

Ádám örül, hogy hamarosan a 19. kerületbe költözök. Igen, március végén fogok új helyre költözni, ez már annyira biztos, hogy péntek este át is adtam a kaució összegét (papír van róla természetesen), úgyhogy költözhetek. :)

Nincsenek megjegyzések: