2019. június 15., szombat

11. AnimePiac

Nagyon rég lehetett hallani MAT-os rendezvényről, egyáltalán arról, hogy a MAT bárhol is aktív lenne, ezért is örültem az AnimePiacnak. Na meg nem utolsósorban kiváló lehetőség arra, hogy néhány Haikyuu!!-s cuccot beszerezzek. Elsősorban mangára, figurára számítok, extrémebb esetben anime DVD, OST CD.

9-kor ébredtem fel. Ahogy összekészülődtem, már el is indultam. A metrópótló busszal mentem el a Klinikákig, itt van a közelben a Leövey Klára Gimnázium. 500 forint volt a jegy ára, a piac pedig a gimnázium 2. emeletén volt két teremben. Nagyon tetszett a kínálat. Volt, aki a használt cuccait hozta el eladásra, de legalább ilyen arányban voltak egyedi készítésű termékek is. Egyébként szívesen veszek fan made Haikyuu!!-s cuccot is, ha az rendben van. A "rendben van" alatt meg azt értem, hogy például a rajz nagyon szép, igényes, vagy ami rá van nyomtatva a termékre, az ha nem is hivatalos artwork, de a lehető leginkább hasonlít az eredetihez. Mert láttam például Haikyuu!! füzetet, meg volt ott még valami, amin Hinata Shouyou volt, de az a rajz inkább egy kezdő rajzos munkájára emlékeztetett. Jó eséllyel az eladó maga csinálta, nekem eléggé igénytelen munkának tűnt. Ha saját készítésű munkákat adnék el, én azt csak úgy tenném, hogy a mű a lehető leginkább hasonlítson az eredetihez.

És ennyit a kritikákról. Összességében jól éreztem magam, és önmagában az, hogy MAT-os rendezvény volt, már-már nosztalgikus volt. Annyira más volt a légkör, és nem feltétlen a helyszín miatt, vagy mert kevesen voltak (bár ahhoz képest egész jó volt a létszám), hanem mert az egész olyan kellemes, nyugodt volt. Itt is találkoztam néhány ismerőssel. Animagazinosok: Catrin, Hirotaka, most találkoztam először Iskariotes-szal, akivel Twitteren szoktam néha beszélgetni. Aztán itt volt még bagszi szervezőként, meg rengeteg sok Pokémonos relikviával. Meglepődtem, és jó volt látni, hogy mekkora kereslet van még most is a Pokémonok iránt. Mindig voltak nála, mindig volt kinek segítenie, és sokat el is adott. Meg hozott TV-t, vele Nintendo Switch-et az összes játékával. Elsősorban Pokémonnal játszottak, de volt Mario Kart 8 Deluxe és Super Smash Bros. Ultimate is.

Volt kvíz, aminek legtöbb pontot elérői szintén nyereményben részesültek. Én biztos, hogy nem, de nagyon jó volt. Hogy milyen animékből volt kérdés, nagyon jól érzékeltette, hogy MAT-os volt. Ugyanis olyan animékből voltak kérdések, melyek inkább retrók, vagy inkább a felnőtt korosztálynak szólnak. Tehát tipikusan az igényesebb anime kedvelőknek szánták ezt a kérdőívet. Egy-két trendi anime is helyet kapott, és nagyon remélem, hogy a 12. kérdésre adott válasz melletti extra információt plusz ponttal jutalmazzák. És most tűnt fel, hogy a 11-es kérdést kihagytam. Valószínűleg a 10. kérdés után úgy megörültem annak, hogy Haikyuu!!-s kérdést láttam, hogy át is ugrottam a 11-eset. Amúgy ne használjátok puskának, a nagyját betippeltem.

Azért sikerült néhány Haikyuu!!-s cuccot találni, és ami menőség, hogy mind eredeti.

A magazinokat találtam meg először, 800 Ft volt darabja. Japán animés újság, nagyon jók. Nagyon jól visszaadják az animés japános hangulatvilágot, és hát miután 2014-es mind a kettő, amikor újdonság volt a Haikyuu!!, ezért tele van a magazin az animével. Olvasni meg majd fogom tudni, folyamatosan tanulok japánul. Aztán, van még egy apró Hinata figura, így megvan az apró Kageyama figura párja. A Kageyama telefondísz, amivel már többször találkoztam CDJapan-en, és egy nagyobb Hinata táskadísz, aminek hátuljára rá lehet írni a nevünket címünket, telefonszámunkat, ha elhagytuk volna. Nyilván nem fogom felhasználni, gyűjteménybe vettem.

És lassan kezd úgy festeni, hogy nem lesz elég egy polc a Haikyuu!!-s relikviáknak:
Egyébként sem terveztem egy polcnál megállni, sőt, egy könyvespolcnál sem, úgyhogy ez még nagyon kezdő szintű gyűjtemény. De már mondhatom, hogy tartok valahol.

Az AnimePiac, mint MAT-os rendezvény nagyon jó volt, még sok ilyet!

Nincsenek megjegyzések: