Haikyuu!! openingek és endingek elemzése

Annak ellenére, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a Haikyuu!! openingjeivel és endingjeivel, úgy hallgatom a Haikyuu!! COMPLETE BEST albumot, mintha a japán könnyűzene egyik nagy csodája lenne. Ezen az albumon hallható az anime mind a három évadának openingjei és endingjei, valamint az OVA betétdala is. A dalok érdekességei, hogy szinte az összeset indie együttesek éneklik, akik a rock zenét alternatív módon közvetítik a hallgatók felé. Ez alapvetően jó dolog, és akár valami nagyon extrát is ki lehetett volna hozni a dologból, hiszen azért becsülik egyre inkább az indie előadókat, mert saját elképzelésük szerint írnak zenéket, nem igazán szólnak bele kiadók, producerek, hogy írjon zenét az adott műfajban. Ennek eredménye, hogy sok esetben kifejezetten egyedi, progresszív dalok születnek, hiszen többségük nagyon is tud zenét írni, és van gondolatuk az életről, a világ dolgairól. Csak azért hívják ezeket rétegzenének, mert nem mindenki tud azonosulni a szöveggel, vagy a kifejezésmóddal. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a dal rosszul sikerül. Vagy rosszul van megírva, vagy nem az előadónak megfelelő.

Több ilyen is van a Haikyuu!! dalok esetében is, mégis azért hallgattatja magát, mert az album egységes egészet alkot. Valahogy sikerült megtalálni azokat az előadókat, akik hasonló zenéket írnak. Ezáltal nemcsak az album lett egységes, hanem magának az animének is egységes hangulatot adnak a dalok. Ami mindenképp nagyon jót tett az animének, de hogy milyenek külön-külön a dalok... hát lássuk.

1. SPYAIR: Imagination - Amikor az első dal a legjobb, az azért részint leírja az album minőségét. Na persze nem arról van szó, hogy kapcsoljuk ki a CD-lejátszót az első dal után, mert alapvetően vannak utána is jó dalok, de a puskaport a SPYAIR lőtte el. Kiváló opening a legjobb útindító dal. Erőteljes, inspiráló, azt érzem, hogy érdemes belevágni az álmaim megvalósításába, mert még ha lesznek is akadályok, az cél elérése minden nehézségért kárpótol majd. Rockzene a legjobbak közül! Még annyit elmondanék, hogy ha a kislemez (melyen megjelent a dal) B-side track-je is Haikyuu!! betétdal lenne, két 10 pontos dal lenne ezen az albumon. 10/10
2. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi - Az együttes neve nem ismeretlen az animések közegében, hiszen olyan olyan animéknek énekeltek dalokat, mint a Naruto Shippuuden vagy a Fullmetal Alchemist: Brotherhood. A Haikyuu!! első endingje ritka bátor vállalkozás, ugyanis nagyon kevesen merik meglépni azt, hogy egy dal ritmikáján változtatnak. Az alapötlet jó, mert más aspektusból lehet kifejezni a szöveg mondanivalóját, a dal hangulatát, de legalább ennyire veszélyes is, mert megtörheti az eredeti jelentést. És itt sajnos most az utóbbiról van szó. Hihetetlenül jónak indul a dal, pont annyira lendületes, hogy tökéletesen összehangban van a zene dinamikája a szöveg mondanivalójával, és nagyon átjön az, amiről énekes énekel. De a második refrén után, ki tudja, milyen indíttatásból, de hihetetlenül begyorsul az egész. Ez olyan szinten rossz hatással van a dalra, hogy konkrétan el is veszíti az eredeti jelentését, és átmegy az egész kapkodássá. A gyors zene alatt a számolás, és a huhogás meg inkább bohókássá teszi a dal végét, és elinflálja az érzést, amit az énekes közvetített. Akármi is az oka, nagy kár érte, mert nagyon jó dal lehetett volna. 7/10
3. Sukima Switch: Ah Yeah!! - Szerintem nagyon sokat fogom még szidni ezt a dalt. Az album leghosszabb dala egyben a legrosszabb is. Az a helyzet, hogy nagyon szét van esve a dal, és sehogy nem áll meg egybe. Az énekes alapvetően nagyon szépen énekli a verséket, mert lágy. Kifejezetten alkalmas lenne balladák éneklésére. A dallal az az alapvető baj, hogy alapvetően lassú, mégis szinte minden sorban elharap egy-egy szótagot az énekes. Ez sehogy nincs összhangban a dal lüktetésével. Ahogy írtam korábban is, akkor szokás elharapni egy-egy szótagot, amikor egy dal nagyon gyors, vagy heves érzelmeket akar közvetíteni. De itt erről szó nincs. Ami még baj, hogy a refrénnél erősen akar énekelni az énekes, ami technikailag sikerül is, csak az a baj, hogy az énekes valódi tudása nincs ezzel összhangban. Nem tudom elképzelni róla, hogy egy JAM Project-féle erőteljes dalt énekeljen. Ha már JAM Project, akkor ezt a dalt például Kitadani Hiroshi nagyon jól el tudta volna énekelni. Amúgy a Sukima Switch is énekelt openinget a Fullmetal Alchemist-nek, és ott is hasonlóan gyorsan énekel. Csak ott az a különbség, hogy végig egyenletesen gyorsan énekel, és valósággal tűzbe hoz, mert ott tényleg érződik, hogy tényleg heves érzelmeket közvetít. Nagy kár, hogy ez a dal nem ilyen. 3/10
4. tacica: LEO - Ez egy rendkívül sajátságos dal. Furcsa, komor légköre van, mintha beletörődött volna abba, hogy az emberek istennek hiszik magukat, és nem fogja megérteni őket. Aztán a bridge-re és a refrénre az erős váltás ad egy pozitív löketet a dalnak. Legyen az élet bármilyen, higgyék magukat az emberek, aminek akarják, ő a maga erejével továbbmegy. Ez nagyban enyhít a dal komor hangulatán, és sokkal inkább hallgattatja magát. A pozitív részek zeneileg erősek is, a többi halk, és így is egységes egészet alkot a dal. Kiváló alkotás. 8/10
5. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete - Ez a dal nemcsak azért kakukktojás az album többi dalaihoz képest, mert ez a Lev Genzan! OVA betétdala, hanem zenei műfajában is kilóg a többi közül. Inkább mondható powerful pop-nak, semmint rocknak. Már csak azért sem, mert az énekesnek egyáltalán nincs rocker-hangja. Hovatovább olyan magas frekvenciákat énekel ki, ami bántja a fülemet. Nagyon kellemetlen hallgatni ezt a dalt, pedig alapvetően jól meg van írva, de nem vennék az előadótól egy CD-t sem. A második refrén utáni "keménykedés" meg már inkább komikussá teszi a dalt. Az énekes vélhetően a hátsó sorban volt, amikor a férfi nemi hormont osztották, de az biztos, hogy nagyon kevés jutott neki belőle. Erősen vetekszik a harmadik dallal a legrosszabb címéért. 3/10
6. SPYAIR: I'm a Believer - A második évadot szintén a SPYAIR vezeti be. Hihetnénk, hogy ez is van olyan jó, mint az album nyitótétele, de sajnos az a helyzet, hogy sokkal gyengébb, mint az Imagination. Szinte semmilyen hangulata nincs, és nem jön át az, hogy hisznek magukban az együttes tagjai. Habár hűek a saját stílusukhoz, de lényegesen lassabb, visszafogottabb, ami ahhoz képest, hogy az első dal egy mestermű, ez komoly visszaesés. Nagy kár érte. 5/10
7. Galileo Galilei: Climber - Két olyan dal van ezen az albumon, amivel nem tudok mit kezdeni. Az egyik ez, a második évad első endingje. Nem értem, mit közvetíteni az együttes ezzel a dallal. A rockzene megvan, de nem érzek igazán dallamot, nem érzem át a mondanivalót, az énekben sem érzékelek semmit. Ezt a dalt csak úgy ide tették, töltelékként az albumra, de a nesze semmi, fogd meg jól tipikus esete. 4/10
8. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! - Na ez már sokkal érdekesebb. Ez a dal is bíztató hatású, de nem annak énekelném el, aki elindul az útján, hanem aki már úton van, de megtorpant, elakadt. Őt bíztatnám ezzel a dallal, hogy ne álljon meg, folytassa tovább az útját. Ebben a dalban ugyanis nagyon sok érzelem van, főleg az énekes hangjában. De a zenét is összhangba hozták az énekes hangjával, így egy nagyon jól megkomponált dallal van dolgunk, amellyel lelket lehet önteni abba, aki az útja során krízishelyzetbe került. 8/10
9. tacica: Hatsunetsu - Amikor először meghallottam ezt a Haikyuu!! végén, na gondoltam magamban, ez egy telitalálat. Egészen kb. 4-5 másodpercig. Ugyanis hihetetlen jó zenével indul, de az ének dallama megtöri a hangulatát. És nem is tér vissza. Az utána következő dallamvilág ugyan egységes, és érdemes meghallgatni a dalt, de a kezdeti dallamvilágért nagy kár. 7/10
10. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are - A másik dal, amivel fogalmam nincs, hogy mit akar az előadó közvetíteni. Már az önmagában érdekes, hogy kórussal indul a dal, és fokozatosan megy át rockzenébe a dal, és mivel nem gyors a váltás, ezért van egy íve a dalnak. Csak mivel nincs érzés az énekben, ezért nem jön át a szöveg mondanivalója. Ráadásul, amikor az énekes fejhangon énekel egy rövid részt a refrénben... Gyűlöletes számomra, ha egy férfi fejhangon énekel, mert elvész az ének ereje, és átmegy nyávogásba az egész. Másrészt meg olyan hangmagasságokban van, amiket az eredeti előadó már nem tud kiénekelni, és sokszor nincs ok oda felmenni. Itt sem. Kár ezért a dalért. 4/10
11. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi - Na ilyen dalok kellenének az animéhez! Ütemes, dinamikus, gyors az ének, és az énekes hangja is tökéletesen illeszkedik a dalhoz. Nagyszerűen visszaadja azt, amiről szól a dal, és a Haikyuu!!-nek is olyan lendületet, amivel magasan emeli az anime hangulatát. Bár ilyen lett volna az egész album, akkor azt mondanám, hogy a Haikyuu!! zeneileg is kiváló lett, nemcsak az, ahogy a röplabdát közvetíti, és amilyenek a szereplők. Kiváló lezárása nemcsak az albumnak, hanem az animének is. 9/10

Nagyon remélem, hogy a negyedik évad openingje és endingje némileg javítani fog összképen. A Haikyuu!! zeneileg az elveszett lehetőségek animéje. Erre gondoltam különben, hogy mivel olyan előadók énekeltek és írtak dalokat, akiknek sajátságos elképzeléseik vannak a jó zenéről (mert lehet, hogy az ő szemszögükből nagyon jó dalokat írtak), ezért ezek rétegzenék. Jó eséllyel van egy közönség, aki megtalálja a számítását ezekben a dalokban, de a többségében nincs meg az a hangulat, amivel a hallgatók többsége tud azonosulni. Pedig olyanokból is lehet minőségi dalokat írni. Ez nagyon hiányzik, de mivel az album ennek ellenére egy egységes egészet alkot, ezért sokat hallgatom. A jó dalok emelik a rosszabbak minőségét is, azok önmagukban gyengék. Ha zenei téren is kiváló alkotások születtek volna, akkor nemcsak a sportanimék körében lett volna a Haikyuu!! kiugró, hanem általánosságban az animék között is.