2019. március 16., szombat

Haikyuu!! zene


Akármennyire is szeretem a Haikyuu!!-t, sajnos van egy hibája, ami ugyan komolyan nem ront az animén, de tökéletessé tette volna, ha nagyon jóra sikerül. Ez pedig a zene. Az első évadhoz két OST CD jelent meg, és meghallgattam őket. Már csak azért is, mert azon kaptam magam, miközben néztem az animét, hogy érdemleges háttérzenét nem hallok benne. Úgy gondoltam, hogy nem az animében szólalnak meg a zenék, hanem csak CD-n adták neki őket. Meghallgatva a CD-ket, utána nézni az anime soron következő részeit, és jobban fülelve oda jutottam magamban, hogy vannak zenék az animében, de annyira jelentéktelenek, hogy érdemlegesen nem is hallható ki semmi. Olyan érzetet adnak az innerek, mintha csak azért írták volna meg őket, mert kötelező, hiszen milyen egy anime zene nélkül? Ha zeneszerző lennék, és történetesen engem kértek volna fel arra, hogy írjak zenét az animéhez, én valami dallamos rockzenét írtam volna. Amivel érzékeltetem a meccs dinamizmusát, hogy a játékosok személyiségét, és mindent beleadnak az edzéseken és a mérkőzéseken is. De sajnos nem ilyen.

Bár van egy zene, ami nagyon kitűnik a többi közül. Ez az első CD-n található, a 12. dal. Ennek sincs dinamizmusa, de olyan furcsa, különleges atmoszférát teremt, hogy valósággal hipnotizál, ha hallgatom. Az "Umaku Ikanai" címet kapta. Lassabb, elmélkedősebb jelenetekben játsszák ezt a zenét. Főleg akkor volt emlékezetes, amikor összekerülnek Hinatáék az Aoba Jousai csapatával, az egyik játékosuk az az Oikawa Tooru, akire Kageyama Tobio visszaemlékezik. Néhány éve, amikor őt figyelte egy korábbi meccsén, és csodálta az ő tudását. Ez az első évad 19. részében volt. És hogy most riválisok lettek. De az is emlékezetes volt, amikor Oikawa Tooru elemzi a Karasuno (vagyis Hinatáék) egyik korábbi meccsét. Akkor is ez a zene szólt.
És valami hihetetlen hangulatot áraszt magából. Olyan, mintha egy sötét helyen lennék (vagy akár a szabadban, éjszaka), ami tele van titokzatossággal, rejtéllyel. Magamban meg azt a fajta izgalmat érzem, amikor teljes nyugalom van mindenhol, mégis erősen érződik, hogy valami történni fog. Éjszaka nagyon hatásos hallgatni ezt a zenét.

Nincsenek megjegyzések: