A My Anime List profilomban jegyzett animék listáján. Végére értem a Cyberteam in Akihabara (Akihabara Dennou-Gumi) animének, és hát ez is beírta magát a "nem az igazi" kategóriába. Ezt is azért néztem, mert az openinget és az endinget Okui Masami énekli, és mivel az OP, a Birth egyik legjelentősebb dala (mindegyik születésnapi koncertjén elénekli), az ED, a Taiyou no Hana pedig az egyik kedvenc balladám tőle, ezért pironkodtam magamban, hogy eddignem láttam, hát akkor gyorsan pótoljuk be.
Igazából már csak azért sem adtam nagy esélyt az animének, mert a Birth és a labyrinth (movie opening) kislemezek borítóján az anime főszereplői láthatók, és képről nemigen jöttek be, nem néztem ki hogy egy komoly animét kreálnának ilyen karakterekkel. De mivel meg akarok nézni minden olyan animét, amit valamelyik kedvenc előadóm énekli az openinget vagy / és az endinget, ezért adtam egy esélyt neki. Megjegyzem, MÉRETES ez a bizonyos lista. Ezzel nem jártam valami jól. Amin meglepődtem, hogy majdnem ugyanúgy zárták le ezt az animét, mint a Saber Marionette J to X-et. A jelentős különbség ott van, hogy a Saber Marionette-ben volt értelme annak a lezárásnak, konkrétan majdnem meghatódtam rajta, annyira tetszett, a Cyberteam in Akihabarában meg nincs. Legalábbis nem találtam értelmét, az volt a első gondolatom, hogy azért zárták le úgy, ahogy, mert ha kicsik is nézik az animét (amire jó esély van, mivel a főszereplők 12-14 év körüli lányok), akkor ne szembesüljenek korán az elválással, az elengedéssel, gondolván, hogy annak fájdalmát még nem tudnák feldolgozni. De ez csak tipp.
Nemcsak a befejezéssel volt problémám, hanem az egész történetvezetéssel. Lényegében két szálon futott az anime, ezek pedig nagy kontrasztban álltak egymással. Voltak egyrészről a lányok, akik élték a maguk gondtalan gyerekkorát, nekik is volt Pata-Pi-jük, ami minden japán gyerek álma, aztán hirtelen megtámadják őket a rosszakarók. Erre a Pata-Pi átváltozik, hirtelen harcos lesz belőle. Kiderült, hogy az ő állatkáik különlegesek. De miért? Ez a történet másik szála, amikor visszamegyünk több száz évet, hogy megértsük a Pata-Pi-k megalkotásának (feltalálásának) a körülményeit, okait. Ez a két történet meglehetősen kontrasztos, mert elég komolyan mesélik, hogy mik történtek néhány évszázada, főleg a világháborús időkből vannak történelmi események. Valami veszély leselkedik a világra, ami 2011-re fog megvalósulni (1998-as az anime... érdekes úgy animét nézni, hogy akkoriban úgy készítették, hogy a jövőben játszódik, most meg már múltnak számít), ezt akadályozzák meg a lányok. Bizonyos szempontok alapján lettek ők kiválasztva, akik aztán főszereplők lettek. Bennük ártatlanság lakozik, mind az ötüknek álmaik vannak, mindegyiké más, de összeköti őket az, hogy rendületlenül (kicsit rosszmájúan mondva: naivan) hisznek benne. Inkább a naivitás jelző igaz rájuk, ugyanis azért nem tudtam megszeretni az animét, mert egyik lányt sem tudtam megszeretni. Mindnyájan (korukból kifolyólag) érzelmileg éretlenek. Illetve van egy kivétel, Tsubame, aki legkésőbb csatlakozik a csapathoz. Rá azért voltam kíváncsi, mert Hayashibara Megumi a seiyuu-ja, és hát ugye rá külön figyelek. Hát, nagyon kapartam a falat gondolatban, mert ilyen depressziós, magának való lányt adni egy olyan szinkronszínésznőnek, aki harsány, élettel teli karaktereket szokott szinkronizálni, erős disszonancia, nem is jött be egyáltalán. Volt ilyenre példa, a Neon Genesis Evangelion, de az teljesen más volt. Tsubame hihetetlen idegesítő volt, de inkább azon őrlődtem magamban, hogy miért pont Hayashibara Megumi? MIÉRT PONT Ő??? Aztán persze kiderül a háttértörténete, és hirtelen kivirul. Helyrejön az élete, de igazság szerint nem csodálkoznék azon, ha Hayashibara Megumi olyat nyilatkozna, hogy nem büszke erre a szerepre. Nem érzem azt, hogy kihozta volna képességei legjavát.
A másik, amit furcsának tartottam, hogy a lányok nagyon későn lettek beavatva, hogy miért ennyire különlegesek a Pata-Pi-jük (konkrétan a 22. részben, miközben egy 26 részes animéről van szó), és hogy mi ez a világmegmentő szerep, amibe bekerültek. Addig azt láttam, hogy nem értik, hogy miért támadják őket az ellenséges erők, a Pata-Pi-k csak átváltoznak, és harcolnak. Külön érdekesség, hogy a lányok a sorozat közepétől egyesülnek a virtuális állatkáikkal, és ők maguk is harcosokká válnak. Valószínűleg maga a stílus nem jön be nekem, azt hiszem, hogy kinőttem már a Mahou Shoujóból. Mert láttam már olyan animét, amiben a lányok különböző jellemek. Van az idegesítő, van az mindentudó, van magányos farkas, és hasonlók. Nekem teljesen kimaradt annak idején a Sailor Moon, a Tokyo Mew Mew volt az első Mahou Shoujo, és annak idején nagyon is szerettem. Bár igaz, hogy elsősorban azért, mert akkor lettem animés, és teljesen rácsodálkoztam az animés világra. A Dark Mahou Shoujót ajánlották nekem többen is, konkrétan a Madokát. Mindenképp kipróbálom, betettem a "plan to watch" listába. A Cyberteam in Akihabarát pedig jóindulattal 6 pontra értékeltem. Elsősorban azért, mert bár a vége nem tetszett, de alatta Okui Masami: Birth dalának egy ballada verziója szólt, amit viszont azonnal a szívembe zártam. Ja, és itt hangzott fel először Hayashibara Megumi: Cynthia Aisuru Hito dala, amit a 2002-es feel well albumon hallottam először. Azon a "Dear Tsubame Version" van, már ekkor gyanús volt, hogy ehhez az animéhez köze van, és hát igen. A 11. részben volt hallható először, majd felcsendült a 20. rész végén is, amikor megismerhettük Tsubame háttértörténetét. Már az is rossz jelnek mondható, hogy soha nem szerettem ezt a dalt. Nem ugrottam át, úgy voltam vele, hogy ha már rajta van az albumon, akkor hallgassuk meg, de nem szerettem meg, és az anime hatására sem került hozzám közelebb.
De vége van, összességében felejtős alkotás volt. A teljesség kedvéért azért megnézem majd a movie-t, mely a "2011nen no Natsuyasumi" alcímet kapta, nem utolsó sorban Okui Masamitól a labyrinth dal nagy kedvenc, úgyhogy már csak azért is megnézem, hogy halljam az animében is, de sokat nem remélek tőle. A következő anime pedig a To Heart széria lesz. Ez is olyan, nem feltétlen néz ki jól, de a második szériához szerves köze van Suarának, és ugye Suara az mégiscsak Suara, nem egy mezei japán énekes, aki csak úgy énekelget. Meglátjuk, milyen lesz. Meg azért is lelkesedtem be, mert nagyon nehéz volt megtalálni a Dungeon Travellers OVA-t az animéből, eleinte olasz felirattal találtam meg. Mondtam is magamban, hogy frissíthetem fel az olasz nyelvtudásomat (tanultam négy évig gimnáziumban), de aztán meglett angolul. Esélyt mindenképp kap, lehet, hogy nagyon jó dolog fog kisülni belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése