Nemrég ismertem meg egy Nintendós srácot, "balko67" néven mozog az online világban, a Smash Bros. sorozat a fő csapásiránya. Tényleg nagyon ügyes benne, annak rendje-módja szerint folyamatosan legyőz engem. Bár eleinte én nyertem, mert úgy látta, hogy kiismerhetetlen a játékstílusom, de néhány hét múlva már azt írta, hogy ismeri a taktikámat, és tudja az ellenszerét. Valóban - boksz nyelvén szólva - TKO-s győzelmet arat felettem, ugyanakkor csodálkoztam, hogy ilyet írt, mert nem értettem, hogy milyen taktikát ismert ki, ha nincs is taktikám? Ezen aztán el is vitáztunk egy játék után, eleinte "de igen" "de nem "de igen" "de nem"... színvonalon, aztán elmagyarázta, hogy mit látott. Valóban a közelharc híve vagyok, ritkán használom például Linknek a bumerángját, vagy Mariónak a tűzlabdáját, és az ököl és a kard a legfőbb fegyverem, de nem gondoltam volna, hogy ez taktikázásnak számít, hiszen ebbe semmi extra nincs. Pont az, hogy ahogy írtam korábban, hogy nincs érzékem a verekedős játékokhoz, ezért nem csinálok bonyolult dolgokat (ezért nem értettem, hogy mit taktikázok), aztán elkezdte azt is magyarázni, hogy az ellenem alkalmazott támadásai ellen én mit tehetek. Csak lestem, mint a moziban, bólogattam, biztosan így van, de semmi nem jutott el hozzám belőle. Az az igazság, hogy nem is voltak jók ezek a meccsek, mert nem motivál, ezért minden mindegy elven harcoltam, aztán majd lesz valami. Nem motivál a Smash Bros. (miután nincs érzékem a verekedős játékokhoz), ezért nagyon nem is érdekelt, hogy mi történik. Sőt, legyünk nyíltak, egy-egy elvesztett meccs önbizalomhiányt is kihoz belőlem. Márpedig így nem jó játszani. Úgy magamban eljátszogatok a magam szintjén, de ezek a játékok sem motiválnak. Bár kicsit rosszul éreztem magam, amikor nyersen azt írtam neki, hogy ne is álmodjon következő párbajról, de tényleg az van, hogy nem érdemes úgy játszani a Super Smash Bros. játékokkal, ha nem motiválnak.
Ehhez képest a Mario Kart sorozat... No ez az, amit rám szabtak. Miközben ezt beszéltük, eszembe jutott a Super Mario Kart, és elgondolkodtam, hogy annak ellenére, hogy az a játék mennyire nehéz, mégis minden egyes percét imádom. Elő is vettem, hogy ez az érzés "aktuális"-e még, és igen! Látni kellett volna játék közben, állítom, hogy mást is megégetne az a tűz, ami akkor ég bennem, amikor Super Mario Kart-tal játszok. Érdekes, hogy itt semmi rossz érzés nincs bennem, ha egy verseny nem sikerül jól, akkor nekimegyek újra, megpróbálom másképp, jobban odafigyelek, és máris ott a siker. Eszméletlen érzés kiordítani magamból az örömöt egy első hely után, vagy hangosan bosszankodni egy félresikerült próbálkozás után. Akkor kellenek oda a vulgáris, kemény szavak, mert utána újra nekimegyek, és sokkal jobban megy. Időmérőzni is sokat szoktam, egyrészt legjobb időket kreálni, másrészt meg itt lehet igazán kiismerni az adott pályát és a karaktereket. Időmérőn jöttem rá például, hogy bár Yoshi és Princess bár lassabbak, mint a többiek, de fantasztikusan driftelnek, ezáltal képesek olyan időeredményre, mint a többiek. Viszont Toad és Koopa Troopa R-gombos (ugrós) driftje nagyon gyenge, mondjuk ők a sima kanyart veszik be nagyon jól. Viszont azért jó az ugrós drift, mert már az első Mario Kart-ban is járt mini-boost (tényleg nem lehet mindent magyarítani) a jó kanyarodás után, és sokat számított. De a driftet alkalmazva milyen jól esik dicsérni magamat, hogy milyen jó kört mentem. Folyamatosan döntögetem meg a rekordjaimat, és ha így haladok, újra olyan menő Super Mario Kart-os leszek, mint régen. Nem is lehet más a cél!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése