2008. december 31., szerda

Évértékelő beszéd 2008

"Ahogy azt a Móricka elkérdezi: Nem ugyanaz az óév, mint az újév!
Hamarosan itt az újév! 1995 ezer!
Meghiszem azt! Éjféltől már zongorázik a különbség!
Nem félek, amíg engem látsz!"

Ahogy azt a L'art Pour L'art Társulat Besenyő családja elmondta 1994. december 31-én. Nagyon bírom a humorukat! ^^' De ha mai színekben vetítenénk, hamarosan itt a 2009 ezer! És hogy milyen volt 2008? Nagyon jó volt! Mindenképp vízválasztó év volt. Idén január 25-én jöttek a Zelda játékok, március 5-én megkaptam a Wiit, amivel nagy álmom teljesült. Aztán nyáron megtapasztaltam milyen hosszútávon egyedül lenni, magamról gondoskodni, majd kimentem Angliába. Majd jött a főiskola. És az is fontos elem, hogy idén rekordösszeget költöttem (nyáron elsősorban) játékokra. Nagyon ritka az ilyen, de most kivételesen megadatott. Dióhéjban ennyi volt nekem a 2008-as év. Nagyon tanulságos év volt! Többször belegondoltam abba, hogy gyerekkoromban én is azt gondoltam, hogy de jó lesz majd 18 évesnek lenni, amikor már mindenki felnőtt, meg hasonlók. Közben azért most, 22 évesen is mennyit tanul az ember, és mennyit változik. Mindazonáltal, hogy nagyon jó év volt, értek rossz dolgok is, de idén tanultam meg azt, hogy a negatív eseményeket nem úgy kell felfogni, mint egy tanulság, amiből tanulni kell, és nem feltétlen kell szégyellni, hogy ha valami rossz történt meg velünk, hanem tanulni kell belőlünk. Mert ugyan nem lehetünk tökéletesek, de a tökéletességre törekedni kell. Csak így lehet pozitívan látni a dolgokat, és így lehet az ember boldog. Többek között erre is rájöttem a Zelda játékokból. Én tettem újévi fogadalmat, de hogy mit, az maradjon meg az én titkom, hátha így nagyobb az esélye annak, hogy bejön! :-O

És akkor nem maradt hátra, minthogy Boldog új évet kívánjak minden Zelda rajongónak! Játszatok sokat, és remélem mindenkinek egy kicsit jobban sikerül a 2009-es év, mint ahogy eltervezte!

2008. december 30., kedd

Új Minish Cap!

Na, hát meglett a Minish Cap, de sajnos nem ment minden gördülékenyen. Szívesen leírom a történetet, de azt szeretném előre leszögezni, hogy nem akarom rossz színben feltűntetni a Game Parkot, mert alapból egy nagyon jó hely, az eladók meg nagyon korrektek. Csak most... Inkább menjünk bele.

Bementem a Game Parkba, az előre kigondolt tervvel, ahogy azt korábban megírtam. Már akkor éreztem, hogy baj van, amikor láttam, hogy nincs fóliás Minish Cap, csak egy kibontva, és kissé használt állapotban, ugyanúgy 7990 forintért, mint a fóliás. Beszélek az eladóval, megmutatom neki a doboz nélküli Minish Capemet, meg a doboz nélkül NES Classicsos Zeldát. Megkérdezi, hogy miben állapodtunk meg? Mondtam, hogy csak a Minish Cappel 5000 forint ráfizetéssel. Hívja a főnököt, de nem tudja elérni. Ezért magában kigondolja, hogy jöhet mindkét játék, de 4000 forintot kell ráfizetni. Ahhoz képest, hogy én 2-3000 forint ráfizetésre gondoltam, egy kicsit meglepett... Jött velem az egyik barátom, bagszi is, azt mondta, hogy ha már idáig eljöttünk, akkor menjek bele. Nagyon tanakodtam. Az, hogy nincs rajta a fólia, az nem olyan nagy baj, csak az, hogy ugyanazon az áron van. Mindegy, belementem. Amúgy azt mondta az eladó, hogy azért csak 1000 forintot számol fel a Zeldáért, mert fóláis NES Classicsos játékok 2000 forintok. De az a 2 fóliás játék a Donkey Kong és a Pac-Man. És én ezzel tisztában voltam, és tudtam, hogy a NES Classicsos játékok 2000 forintok, de azért reméltem, hogy maga a Zelda név feldobja az értékét. Gyakorlatilag vehetjük úgy, hogy vettem egy Minish Cap dobozt, meg leírást 4000 forintért. Mindegy, megvan, és ez a lényeg. Nagyon szépen mutat itt. ^^ Egyébként miután kimentünk bagszi elmondta, hogy még jól jártam, mert egy másik barátja (aki az én barátom is) szintén cserélni akart a Game Parkban, ugyancsak 2 játékot akart beadni, de azt mondták neki, hogy egy cserére, csak 1 játékot számítanak bele. Na ez sem volt semmi... 2006. augusztus 29-én voltam Pesten, összegyűjtöttem a nem kelendő játékaimat (volt, vagy 4-5) és mindegyiket beszámította. Soha nem felejtem el, hogy meglepődtem, amikor mondta, hogy 12000 forintot számol fel a játékokért. Nagyon jónak tartottam. Azért mondom, hogy tudnak nagyon jófejek is lenni. De ez is jó. Az a lényeg, hogy megvan. És így néz ki az új Minish Cap:

Érdekességképp csináltam még egy pár képet. Most, hogy kompletten megvan mind a 4 GBA-s Zelda, csináltam képet róluk:

Itt vannak a 250 csillagos képek is. Nagyon jól mutatnak egymás mellett:

És akkor véget ért 2008. Az év elején volt 1 Zelda játékom, a Link to the Past, mostanra lett 14. A statisztika a következő:
10 játék kompletten megvan.
1 játéknak nincs leírása. (Link Awakening DX)
1 játéknak nincs doboza. (Link to the Past)
2 játéknak csak maga a kazettája van meg (The Legend of Zelda, Majora's Mask)
Így néznek ki képen:

Mi tagadás, nagyon büszke vagyok rájuk. Ez 1 év gyűjteménye.

Közben megnyílt az egyik barátom, Sylar blogja, akiről már szintén írtam, hogy ikonokat tervez készíteni. Ezt mától tervezi csinálni. A blog itt érhető el: http://iconfactory.wordpress.com/ Másoknak is csinál ikonokat, úgyhogy valakinek különleges kérése lenne hozzá, akkor lehet hozzá fordulni a blogjában megadott elérhetőséggel. Érdemes megnézni, mert kezdő létére jókat csinál.

2008. december 29., hétfő

Új nap virradt ránk!

A 6. BigN találkozó napja. Itt aludtam bagsziéknál. Én már fél 7-kor keltem fel, ők még mindig alszanak. Még egy kicsit készülődök, aztán megyek egy kicsit Mario Kart Wiizni online. Most nem is írok sokat, mert nincs bedugva a hálózatba V-ADi laptopja (innen írok) és hamarosan lemerül.

Akkor megpróbálom az üzletet a Game Parkban. Sok jót remélek. Jelentem, nincs végigjátszva a GBA-s első Zelda. A 6. Dungeonig vittem el. Azok a Wizzrobe-ok nagyon megszenvesztettek.

Egyébként tök menö, hogy nem kellett korán kelni, mint amikor otthonról vonatoznék fel Pestre, és még írni is van időm! Most átpakolok minden olyan cuccot, amit vinni fogok egy táskába, és aztán Mario Kart Wiizek egy kicsit.

2008. december 28., vasárnap

Na, most mitévő legyek?

Örül a kedvem, ma felutazok Pestre, és 30-áig ott maradok. ^^ Mivel 29-én téli BigN tali (ez szám szerint a 6.) és 30-án meg pokétali. Mivel ez lesz a 20. a szervező, bagszi nagy meglepetést ígér. Én tudom mi az, érdemes lesz feljönni. ^^ Akit érdekel: 2008. december 30. kedd, 10 óra WestEnd City Center. Részletekről itt olvashatsz. És már ma felutazok, mert bagszi és V-ADi is ma mennek Pestre, és megbeszéltük, hogy velük megyek. És náluk töltöm az estét. És ami miatt bajban vagyok, az a következő:

A V-ADi rábeszélt, hogy rakjam fel a Wiimre a Homebrew Channelt. Nem vagyok híve a wareznak, mégis megkérdeztem, hogy mit tud. Ingyen Virtual Console és WiiWare játékok, GC memória átmentése SD kártyába, lejátsza a DVD lemezeket, chip nélkül lejátsza a másolt játékokat, régiómentessé teszi a Wiimet, stb. Mi tagadás nagyon csábító. Igaz, hogy azt hangoztatom, hogy mindig fizessük meg a játékért a pénzt, mert csak így látjuk az értékét, de ingyen játékoknak még én sem tudok ellenállni. ^^' És egyszer összegeztem magamban: Annyi VC játékot szeretnék, hogy legalább 8 Wii Points Cardot kell vegyek, és ebbe még nincsenek benne a WiiWare-ek. Aztán: GC memória átmentése SD kártyába. Nekem ennél több nem is kell. Nincs már több hely a GC mem.kártyámon, és nagyon szeretném végigvinni a Wind Waker mellé járó OoT-t és Master Questet. Lejátsza a DVD lemezeket. Szükségtelenné teszi a DVD lejátszómat, ha tényleg lejátszik ezek után (szinte) mindent, bár ebbe az elméletbe még nem mernék fejest ugrani, de kétségtelen, hogy nagyon csábító. Pláne, ha a CD lemezeket is lejátsza. Wiin fogom hallgatni az eredeti Okui Masami CD-imet! :-O Chip nélkül lejátsza a másolt játékokat. Talán ez szorul részemről a legnagyobb magyarázatra. Én a konzol warezt egy valami miatt nem szerettem, de nagyon: Az, hogy ki kell süttetni a chipet, ami meggátolja a másolt játékok beolvasását. Nem egy gépről hallottam, ami belső beavatkozás hatására tönkrement. Én magát a warezt ítélem el, a warezolókat nem. Mert valljuk be, az olvasók többsége (mint ahogy én is) nem vagyunk gazdagok, viszont emiatt nem szeretnénk megfosztva lenni a játékoktól. Én ezt a messzemenőkig megértem. Ezért másoltatunk. Na már most, én zenei téren úgy csinálom, hogy általáben letöltök egy albumot, és ha nagyon tetszik, megveszem eredetiben. Ha a HB Channel valóban beolvassa a másolt játékokat, hasonlóképp tennék én is. Wiihunon egy fórumozó nagyon jó gondolatot írt erről. Nem szó szerint idézem, de a lényeg a következő: Rengeteg sok játék van, és az ember nem tudja, hogy melyiket érdemes megvenni eredetiben. Így lehetősége van arra, hogy kipróbálja a játékokat, és ha tetszik, akkor megveszi eredetiben. (Ha van rá pénz természetesen) Én is így gondolkodnék. Tényleg, ha bemegy egy konzolüzletbe, mondjuk a Game Parkba, akkor látja, hogy mennyi játék van Wiire, sőt ugye nyáron meséltem, hogy Angliában, a Gamestation shopban annyi Wii és DS játék van, hogy komolyan... Ennyi játékot egy helyen még életemben nem láttam. És akkor az ember ugye jár a boltban, nézegeti ezt a játékot, azt a játékot, és azért megfogant benne a gondolat, hogy ez most megéri? Na ezért megértem a warezolókat. És ha fel lesz téve a Homebrew Channel, akkor teret engedek a másolt játékoknak, DE!!! Eredeti játékokat ugyanúgy fogok venni, és ha egy-egy játék nagyon megtetszik, akkor megveszem eredetiben is! Azokra nem sajnálom a 11-12000 forintot. És az utolsóó érv a Homebrew Channel mellett, az a régiómentesítés. Na igen, ha egyvalami miatt irigylem a PS3-at, akkor az a régiómentesség. Meg ezzel azt is megtehetem, hogy ha Japánban egy játék jóval előbb jelenik meg, mint itt, akkor már kipróbálhatom. Emlékszem, amikor márciusban megjelent Amerikában a Super Smash Bros. Brawl, így tudtuk akkor kipróbálni.

Csak egyetlen egy félelmem van: A BigN fórumon elolvastam, hogy mi kell ahhoz, hogy a gépemen fent legyen a Homebrew Channel, és túl sok minden! T_T Mindenek előtt kell egy The Legend of Zelda: Twilight Princess mentés. Ugyanis ez nem más, mint egy Twilight hack. És ezt át kell rendezni, a mem. kártyámat meg kell formázni valamilyen módon (nem mindegy, hogy hogy) arra rátenni bizonyos fájlokat, stb, stb. Bele is kavarodtam. De a vége ijesztett meg: A készítők nem vállalnak felelősséget a Wiiben keletkezett kárért! Hát köszönöm szépen! T_T Már szinte sírva könyörögtem anyámnak, mire megkaptam 2008. március 5-én a Wiit, és ezt így olvasni, hogy egy csapásra tönkremehet! T_T Mondjuk lehet, hogy arra gondoltak, hogy ha valaki nem az előírás szerint rakja fel a Homebrew Channelt, akkor bajt csinálhat a Wiivel, de akkor is! Én azt érzem, hogy túlzottan könnyű hibázni. Ezt még megbeszélem a V-ADival, nehogy 60000 forint tartozást halmozzon fel magának. -_-'

Egyébként még tegnap összepakoltam a mai útra. Ennyi cuccot még nem vittem Pestre, mint amennyit most viszek. 2 hátizsák, meg egy erős szatyor telepakolva. Viszek karácsonyi ajándékot egy pár emberkének, szóval a mikulás szerepét fogom elvállalni. -_- Csak nehogy valaki rám szóljon az utcán, hogy "Fiacskám, a repülőtér nem arra van!"

Tegnap eltettem az SNES-emet. Tök jó volt karácsony alkalmávól Super Mario All Starsozni, meg Zelda Link to the Pastezni németül. Szerintem jó németül játszani. Viszont aki finnyás a német játékokra, annak mondom, hogy esetleg eredetiben akarja játszani a Link to the Pastet SNES-en, az Magyarországon csak német nyelvű játékot talál. De érdemes.

2008. december 25., csütörtök

15 éves a Super Nintendóm!

Pontosabban már elmúlt.^^ Ugyanis 1993. december 21-én kaptam meg a Super Nintendo gépemet.

Érdekes története van, mert eredetileg mindenképp megkaptam volna karácsonyra akkor, de emlékszem, aznap volt az Elektor Kalandor utolsó műsora, amiről már írtam korábban, akkor mutatták be Super Mario All Stars játékot (mai szavakkal élve bundle) is tartalmazó Super Nintendót. Ekkor találkoztam vele először. És hát ahogy játszottak vele, az engem lenyűgözött. Maga a játék, az egész megjelenítése. Emlékszem, mondtam anyámnak, hogy nagyon szeretnék egy ilyet. Egy kicsit transzban voltam, úgyhogy nem a legnyugodtabb hangnemben beszéltem róla, ezért már december 21-én átadta. Nem kicsit lepődtem meg 7 évesen, mert annyira úgy éltem meg az egész SNES-es bűvöletet már akkor, hogy egy elérhetetlen álom. Iszonyatosan boldog voltam. Persze a testvéreim nem örültek, hogy korábban megkaptam az ajándékot. ^^' De hihetetlen élmény volt játszani vele.

Találtam még régebben egy weboldalt, pontosan már nem tudom mi a címe, ahol képpel illusztrálva volt rengeteg SNES bundle. 90 ilyen képet mentettem el, most, ahogy nézegettem, annyira olyan érzésem volt, mintha újra 1992-1994-ben lennék. Egy pillanatra minden visszaállt körülöttem a lelki szemeim előtt. Hatalmas élmény volt. Pontosan olyan képet nem találtam, amilyen SNES dobozom van, de ehhez nagyon hasonló:

Végülis ugyanolyan az enyém, mint ez, csak nem spanyol nyelven vannak ráírva a dolgok, hanem németül és franciául. Ezért van az, hogy a Super Nintendo és a Super Mario All Stars karácsony elengedhetetlen játékai számomra. Most épp Okui Masami 1. albumát hallgatom. Szerintem, ha lejár, akkor összerakom az SNES-emet, és játszok egyet ezzel a csodajátékkal. ^^

Egyébként a The Legend of Zeldával is jól haladok. 5 dungeon kész, de mintha nehezebben menne! T_T Már most többször haltam meg, mint 3. végigjátszás alatt.

2008. december 24., szerda

Boldog karácsonyt!

Szeretem december 24-ét. Kicsit még bennem van az gyermeklélek, mint régen, hogy izgatott vagyok a karácsony miatt. Bár mostanság inkább a családi együttlét miatt várom a karácsonyt. Ez a második karácsonyom, amit apám nélkül töltök, miután 2007-ben eltávozott. Mármint elhunyt. Sokszor eszembe jut ő is, azért hiányzik. Elvileg kettesben lennék anyámmal együtt, de 26-án 10 napra hazajön a nővérem, aztán 31-én a bátyámék is jönnek, így elég népes lesz a család szilveszterkor. Örülök neki. Sokakkal ellentétben, én szeretem, amikor együtt van a nagy család.

Fájó szívvel hallom még a barátaim körében, hogy a karácsony számukra a pénzről szól. Ahogy ismerem az élettörténetüket, valahol érthető is ez a gondolkodás, de én mindig azt mondom, hogy amíg lehet, ilyenkor gondoljunk a szeretteinkre. Bár mondjuk ez a szülő-gyermek kapcsolat is nagyon érdekes. Tudom, nem a minőséget képviseli az RTL Klub reggeli műsora, de mégis szeretem nézni, mert legalább vidáman ébredek. ^^ Ott volt egyszer vendég Müller Péter. Könyveit nem olvastam, de ilyen címekből, hogy "Szeretetkönyv" meg hasonlók, sejtettem, hogy egy pozitív emberről van szó. Ő mondta azt egy pár napja, hogy túl kell lépni azon, hogy a családtagok között biológiai kapcsolat van. Akkor válik igazi szeretetté, ha barátságot érez a gyerek a szülő iránt, meg fordítva, akármennyire is a biológiai kapcsolat sorskapcsolat. Nem így mondta, de a lényege ez. És akkor elgondolkodtam azon, hogy mennyire igaza van. Csak valódi szeretettel jó a családi együttlét, amit őszintén érez a szerettei iránt az ember. Mondjuk az, aki azt mondja, hogy csak az ajándék, meg a pénz fontos, az valószínűleg nem érezte meg, hogy milyen az igazi családi szeretet, amikor nem közelességből szeretünk, azt akihez hozzárendelt minket a sors, hanem őszintén, szívből. Mert ők tudják, hogy a karácsony a szeretet, a család ünnepe. Amikor nem számít más, csak az, hogy a család együtt van, és boldogok egymás mellett. Ez adja meg a karácsony igazi hangulatát.

Én őszintén remélem, hogy mindenki boldog a családjával, ennek szellemében kívánok mindenkinek Békés, Boldog karácsonyt!

2008. december 23., kedd

A karácsonyi ajándék megérkezett!

Izgultam, hogy vajon, meghozza-e a postás a The Legend of Zeldát GBA-ra, de meghozta. ^^

Teljes állapotában van, ahogy a Vaterán meghirdette az eladó, úgyhogy pozitívat kapott. Már várom a jövő hétfőt a csere okán a Game Parkban, nagyon remélem, hogy össze fog jönni. Addig még van 6 nap. Már ma megkaptam, nemigen akartam várakozni holnapig, meg nem is vagyok az a fajta, aki a december 24-ét az ajándékok miatt várja. A család együttlétét sokkal fontosabbnak tartom immár, mindazonáltal szeretek ajándékokat kapni, meg adni, de ezt nyíltan vállalom. Számomra a karácsony ilyen téren kettős. De holnap biztos szép nap elé nézek.

Egyébként elhatároztam, hogy ha már 6 nap van hátra, akkor itt is végigviszem az első Zeldát ezennel négyszer lesz végigjátszva. Az első Dungeont végig is vittem. A főellenséget, a Aquamentust 2 bombával is meg lehet ölni. A 2. Dungeonnál meghaltam, és itt mentettem. Egyébként ellentétben a Zelda II-vel az első Zelda GBA-s emulációja tökéletes. A zene is rendben van, a grafikai megjelenítés is hibátlan. Szóval jó játék ez nagyon. Ajánlom mindenkinek. Már aki nem riad vissza a nehét játékoktól.

Super Smash Bros. Brawl marathon

Amióta van netem a Wiire, sokféle emberrel találkoztam. Nagyrészükkel sajnos nem jó játszani, mert csalnak, érződik, hogy csak a győzelemre mennek, és arra, hogy elrontsák mások játékélményét. Ezt már tapasztaltam, amikor a Mario Kart DS-sel megismerkedtem az online játék fogalmával, akkor azt hittem, hogy de jó lesz, játszok a világ Mario Kart DS tulajaival! Erre mit kapok? Egyik jobban csal, mint a másik... Ezt egy kisebb csalódásnak éltem meg, de azért nagyon szerettem volna, hogy Wiire is legyen netem. Ez a múlt hónapban megvalósult. Ekkor úgy álltam neki a Mario Kart Wiizésnek, hogy tudtam, hogy lesznek csalók, és nem arra megyek, hogy 1. legyek, hanem, hogy játszak, ahogy tudok. Persze, ha első leszek, örülni fogok neki. Persze barátokkal a legjobb játszani.

Pláne tegnap éjjel. Hárman Brawloztunk online: Ricsi, Csabi és én. És poénból beállítottuk, hogy 1 élettel játszunk, és damage ratio 2.0 Tehát a sebzések duplaannyit "érnek". És akkor így tök jó volt, fél perces meneteket vívni. De a legjobb az volt, amikor 99 életre állítottuk be, dupla sebzéssel. Én voltam Meta-Knighttal, Ricsi volt Zeldával, Csabi meg Linkkel. És a Brawlos Zeldás pályán. És a "marathon" szó idevág, mert ez a csata 42 perces volt. 1.42 és 2.24 között volt. Hihetetlen élmény volt. Ezekért az értékes percekért imádok játszani! Aztán hajnali háromig folytattuk. Majd elment a Ricsi. Mi meg Csabival Mario Kart Wiiben folytattuk a menö játékot. Egészen reggel 6 óráig játszottunk. Milyen érdekes, hogy most teljesen mások játszottak, vagy én voltam erősebb, de semmilyen csalást nem észleltem. Nem mindig voltam első, sőt, utolsó is voltam, de így igazi a játék. Hogy mindenki JÁTSZIK, és nem azon van, hogy első legyen. Szóval ez az igazi játék, és remélem, hogy sokáig lesz még benne részem. ^^

2008. december 21., vasárnap

Wind Waker – Baljós jelek.

Végülis megcsináltam az 1. Dungeont, de azért megszenvedtem vele. Ma jöttem rá, hogy le lehet rakni a tárgyakat az R-gombbal! T_T Ez annyira menö, hogy díszkiadásban megvan az Instrucion Booklet, OoT is benne van, már többször átnézegettem, de ilyet nem tudok? -_- Mindegy, kész van, tanultam a hibámból. És a főellenséget is megöltem, bár a vártnál többször csapott le. De aztán jött a fekete leves. Legalábbis megkaptam az igazgyöngyöt. De utána... Azért haladtam elsőnek még tél végén gördülékenyen, mert nálam volt az 576 Konzolos végigjátszás. De ma... se kép, se hang. Egyszerűen nem tudtam, hogy a hajó miért nem enged fel. Illetve tudtam, hogy az a baja, hogy a szél nem déli irányú, és emlékeztem, hogy a pálcát merre kell tartani, de nem csinált semmit. Gondoltam, hogy meg kell tanulni, de itt állt meg a tudományom. Hol mikor merre hány méter? Elő kellett vennem a GameFaqsos végigjátszást. A hátsó kis sziget... Ja tényleg, ott van a két kőtömb! T_T Ebből az egyik el van törve. A másik meg nincs eltörve, azon van rajta a dallam. Így már ment. És a szelet déli irányba vittem, és átmentem a Forest Havenre. Minden egyes milliméterére emlékeztem. Simán bementem a barlangba ahol a nagy Deku fa áll. Találkoztam vele, ekkor derült ki, hogy Makar bajban van. Igen, egyébként Makart szerettem, szimpatikus karakter volt. Olyan kissé esetlen, de megáll a lábán. ^^ Leráztam a Deku fáról a ChuChukat, megöltem őket, majd megpróbáltam beszerezni egy Szentjánosbogarat. Emlékszem ezzel első játékban mennyit szenvedtem, de nem is sikerült. Most igen. Most is esetlenül próbáltam a kis fehér gömböket beszedni, de nem sikerült. Aztán az egyik gyanús lett, hogy túl erősen fénylett. Azt befogtam, és megvan. ^^ De hogy tovább mi a teendő. Állítólag fényképezőgépet lehet csinálni vele. Csinálni akarok. Aztán azzal a virággal (Baba Buds) is bajlódtam, amelyik kiköp magából. De sokat, egy olyan 10 percet, de kijöttem az erdőből, és beügyeskedtem a 2. Dungeon színhelyébe, a forgószél segítségével. Bementem, kicsit szétnéztem, és mentettem. Majd máskor. Holnap. Vagy még ma.

Tegnap egyébként nagymértékű átrendezés történt a szobámban. Már régóta gondolkodtam azon, hogy jó lenne egy külön polc a Nintendós cuccaimnak, mert már annyi van, hogy kellett. Anyám nem akart venni még többet, mert nagyon sok polc van kihasználatlan. Igaza volt. Kiválasztottam az egyiket, azt átügyeskedtem a szobámba. De ez nem kis munka volt, mert a helyén álló asztalt ki kellett vinni. Most a helyén maga a polc áll, meg 2 éjjeli szekrény. Az egyiken van a TV, a másikon meg az újságok, amiket olvasgatok: AnimeStars, Mondo Magazin, 576 KByte. A polc meg nagyon tetszik. Meg így az egész szobának más feelingje van. Készítettem is egy pár képet:

Ez a polc felső része. Legfelül vannak a Nintendós dobozok, alatta a játékok, és a Game Boyok. Alatta vannak a játékkazetták, kézikönyvek, valamint egy 2. Super Mario All-Stars doboz. Ha kell valakinek, ingyen felajánlom. ^^ És alatta egy külön részleget szántam a régebbi Zelda játékoknak. Itt vannak a játékok, dobozai, kézikönyvek, Guide-ok.

Ez a 2. kép:

A polc alsó része. A nagy részben van a Wii, a lezárható részben vannak a régi Nintendo gépek és tartozékaik. Bocsánat a rendetlenségért, csak már fáradt voltam, és már csak hellyel-közzel raktam be. A Nintendo 64 szinte teljesen el van takarva. Igen, 2 NES-em van. Megőriztem a régit, amúgy teljesen használhatatlan. Villog a LED lámpája, nem tudom, mi baj lehet vele. Pedig nagyon sokáig tett szolgálatot, 1991-től 2005-ig. A 2. NES-t 2005. nyarán vettem, az nagyon jól működik.

Végül egy harmadik kép:

Ez egy másik polc, itt vannak a Wii, DS, GC, GBA játékok.

Egyébként 2002. novemberében költöztem be ebbe a szobába, amikor a bátyám elköltözött, hogy élje a maga családi életét. Azóta nem volt ekkora átrendezés, mint tegnap. Ennek egyszerű az oka: Nem szeretek bútorokat tologatni. De a tegnapi kellett.

2008. december 20., szombat

Zelda CD scannek

Na kis meglepetés, amit éjjel ígértem, megérkezett. Ami nem más lesz, minthogy bescanneltem a Zelda OST CD borítókat, amik megvannak nekem, és megmutatom.

Egy korábbi posztomban már beszéltem arról a 2 CD-ről, ami megvan nekem, ma úgy döntöttem, hogy kirakom mutatóba, hogy ti is lássátok, milyen szépek lettek. Először az Ocarina of Time-ot rakom ki:

Ocarina of Time OST CD

1. kép: Ocarina of Time borítóképe (jobb oldalt) és a hátsó borítója (bal oldalt)

2. kép: A másik két kép a külső borítóról (mivel a korábbi postomban írtam, hogy ez kihajtható)

3. kép: Belső borító első része, ahol a tracklist van felsorolva 1-54-ig. Angolul, majd mellette japánul.

4. kép: Tracklist 55-től 82-ig, valamint jobb oldalt Koji Kondo üzenete a CD vásárlókhoz.

5. kép: Hátsó borítójának külső része.

6. kép: A hátsó borító belső része, benne Hyrule atlasz, és az album készítőinek listája.

7. kép: Slide matrica. Amit írtam korábban, Japánban szokás CD-ket Slide matricával ellátni. Mint díszítőelem, és ide kerülnek fel az egyéb adatok, általában Japán nyelven.

Wind Waker OST CD

8. kép: A borítókép, és a hátsó. 1. és 8. oldal.

9. kép: A borító 2. és 3. oldala.

10. kép: A borító 4. és 5. oldala.

11. kép: A borító 6. és 7. oldala.

12. kép: A hátsó borító külső része.

13. kép: A hátsó borító belső része.

14. A Wind Waker OST CD Slide matricája.

Wind Waker – Dragon Roost Island

Még a Windmill Islanden kezdtem, ahol legutóbb mentettem. Egy kicsit körbenéztem. Nagyon kellemes táj. Jó érzés volt itt lenni. Nem is siettem annyira, beszélgettem emberekkel, járkáltam körbe. Majd kiszabadítottam Tingle-t. Tündérnek nevezte Linket, tehát igaz az állítás, miszerint Tingle homoszexuális. Mindegy, adta a Tunerét, majd elment. Aztán megvettem a vitorlát 80 rúpiáért, majd hajóra szállva elmentem a Dragon Roost Islandbe. Megkaptam a Wind Waker pálcát. Emlékszem, amikor először jártam itt, mennyit gondolkodtam, mert nem tudtam, hogy a bombát fel lehet venni. ^^' Elsők között volt ez a Zelda, na. ^^' Sőt, azt hiszem, hogy a második. A Link to the Past után. De ezt most így pontosan nem tudom meg mondani. De aztán nagy nehezen rájöttem, hogy működik a bomba. De most meg az bosszant, hogy nem lehet lerakni a bombát, csak eldobni. Aztán meg célozz, mi? Így elég nehézkes. Nem értem, miért vették ki a bomba lerakásának lehetőségét. Ez megnehezíti a dolgomat. Aztán végülis eljutottam oda. Felülre, az embermadarakhoz. (Nox után szabadon. ^^) Ott egy kicsit ténykedtem. Beszélgettem a kisfiúhoz, aki természetesen nem akarja odaadni a gömböt! -_- Aztán a kislány segített, majd a postásnak kézbesítettem a megfelelő helyre. Utána mentem a lányhoz ki. Fel kellett repítenem a másik oldalra. Kicsit körülményes volt, mire rájöttem, hogy kell csinálni. Nem láttam, hogy változik a szél járása, csak azt néztem, hogy Medli (a lány) mindig másfele repül. Kérdeztem is magamban, hogy talán eleséget talált arrafele, vagy mi? De egy fejbeverésen kívül nem látott arrafele semmit. ^^' Meg nem is láttam mögöttem levő emelkedőt, akkor ezért nem tudott elég magasra felrepülni. Az a lényeg, hogy elment vele egy olyan negyed óra, de sikerült. Adott egy üres üveget. Jól jött, mert keleltt a víz, megtölteni, és megöntözni a bombanövényt. Hogy legyen egy, ami a nagy követ felrobbantja. Ez elsőre ment, így jelentősen megnövekedett a vízszint, így át tudtam úszni a másik oldalra, ahova felrepítettem a lányt. Így elkezdtem az 1. Dungeont, a Dragon Roost Cavernt. Nagyon meglepett. Tiszta OoT-s Fire Temple! A zene szerintem tökre ugyanaz, és a dungeon hangulata. Viszonylag elég sokáig eljutottam, csak azzal a százlábúval, Magtaillel gyűlt meg a bajom. Nagyon idegesítő volt, hogy egy viszonylag kis helyen kellett kétszer megsebezni, majd amikor összegömbölyödik, addig ütni, amíg meg nem semmisül. Nekem mindig visszament a tűzbe, ami azt jelenti, hogy felgyógyult a sebzéséből. Szóval nehéz dolog volt. Egyszer sikerült, elég sokáig eljutottam, Medlit is kiszabadítottam. Többen is rám szálltak, rém könnyű volt megölni őket. Amikor kiszabadítottam, odaadta a Grappling Hookot. Amit, ha felkötünk, lehet hintázni. Persze nemcsak hintázásról szól az egész. Na de, ahol elhasaltam az a hely, ahol a nagy láda volt tűzzel körülvéve, és a kapcsoló nem marad lekapcsolva, de van egy másik Magtail, amit nem kell végleg megölni, csak addig, amíg össze nem gömbölyödik. De mivel nem lehetett csak lerakni, csak eldobni, nem találtam el egyszer sem. És mindig "visszatért" régi alakjához. És itt haltam meg. Nagyon megnehezítették a dolgomat. Na majd holnap, meglátom, hogy sikerül-e megcsinálnom.

Végül megcsinálta Sylar a Toon Linkes Ikont, szerintem nagyon jó lett:

Ma nappalra egy apró meglepetést tartogatok.

2008. december 19., péntek

Egy rég elakadt játék folytatása, és sok más.

A Link's Awakening DX-ben még jó régen elakadtam, amikor a 2. Dungeonban, a Bottle Grottóban nem tudtam továbbjutni. Mert nem volt meg a nagy kulcs, és nem tudtam, hogy kell megszerezni. És kiderült, hogy azon a pályán, ahol van, egy bizonyos sorrendben kell megölni az ellenfeleket. Na ilyennel sem találkoztam még Zeldákban. Először a nyulat kell megölni, majd a denevért, és végül a csontvázat, és így jön meg a nagy kulcs. Ami meg is lett, de "hála" annak, hogy nagyon rég nem vettem elő a játékot, teljesen elfelejtettem, hogy kell a főellenséghez menni, úgyhogy kénytelen voltam a YouTube-ot segítségül hívni. Annak segítségével eljutottam oda, de a főellenséget, hogy hogy kell megölni, azt már nem néztem meg, nagyobb élmény magamtól rájönni. És rá is jöttem! :-O Csak meghaltam, aztán elmentettem, csak azt nem tudom, hogy mi van akkor, miután elégszer falhoz vágtam a vázát. Majd ma kiderül.

Egy másik helyről is hátrányként mutatkozott, hogy rég játszottam, és felejtettem, hogy hol tartottam, ez pedig a GBA-s the Adventure of Link. Én úgy emlékszem, hogy megcsináltam a 3. Palace-t, de akkor miért nincs nálam a tutaj? Erre egy válasz van: Rosszul emlékeztem. ^^' Csináltam a 3. Palace-t, látszott, hogy kijöttem a formámból, vissza kell rázódnom! -_- Mondjuk annyira nem igaz a többi NES Classicsos játék, de a Zelda II-re igen, hogy meglehetősen rosszul sikeredett a GBA-ra átportálás. A zene is, hogy egy pár hangszinttel feljebb van, ami egy olyan vájtfülűnek, mint nekem, kissé irritáló, a másik meg a grafikai port sem lett tökéletes. Mert amikor megy Link, akkor a háttér elég furcsán megy. Pontosan nem lehet elmagyarázni (vagy nem tudom), látni kéne hogy mi van.

Meg jó volt Phantom Hourglasson online játszani az egyik barátommal, Ákossal, csak már este volt, és nagyon nem ment a játék. Kissé céltalanul lézengtem, reméltem, hogy az ellenfelem igazából nincs is a játékban, ezért túl hamar kapott el. Mindazonáltal élveztem.

Az egyik barátom, Sylar, elkezdett komolyan foglalkozni a Photoshoppal, lesz is majd egy honlapja, Icon Factory lesz a neve. Fórumra avatarokat készít majd. És Zeldákkal kezdte, szerintem jók lettek. Kirakom, és mondjatok véleményt:

Azt mondta, hogy csinál még Toon Linkeset is, de azt nem vártam meg, mert már nagyon fáradt voltam.

Amíg inaktív voltam Zeldázás terén, addig sem voltam rest beszerezni Zeldás cuccokat. Mint írtam, számomra akkor teljes egy játék, ha megvan a doboza, leírása. Nos, az Ocarina of Time-ot tettem teljessé, valami A Link to the Past (SNES-es) leírását szereztem meg.

Ha engem kérdeztek, felbecsülhetetlen értéket adott el. ^^' Külön adta el az OoT dobozt, és leírást, az volt 1000 forint, és külön együttesen a LttP-s leírást és a DKC-seket. Szintén 1000 forintért. Amennyire ritka, és imádják a DKC2-t, biztos sokan harapnának rá. Egyébként a LttP leírás felett, és az OoT-s doboztól balra levő kis füzetke, az LttP-hez volt mellékelve, minden játék leírásához jár, apró tippek-trükkök a játékhoz, hogy könnyebb legyen. Németül van, majd egyszer elolvasom, hogy frissítsem a német tudásomat.

2008. december 17., szerda

Wii és DS Friend Code-ok

Egyébként a Megumi Hayashibara miatti mámorom okán abban az időben szinte semmit nem játszottam! De most november közepén sikerült netet varázsolni a Wiimbe, ezért most már online is tudok játszani. Mindig hívnak, hogy játszak Mario Kart Wiit meg Super Smash Bros. Brawlt. Most ebben a blogpostban megosztom a Friend Code-jaimat, aki akar játszhat velem, csak majd a kommentek közé írja meg a sajátját is. Tehát:

Wii kódok:
Wii Friend Code: 2015 9860 2360 3865
Mario Kart Wii Friend Code: 2535-7067-5185

Click here to level up my license!

Super Smash Bros. Brawl Friend Code: 0774-7701-1922

Click here to level up my card!

DS kódok:
Mario Kart DS Friend Code: 4210-0631-9367
The Legend of Zelda: Phantom Hourglass Friend Code: 4296-2907-0615

Ilyen kártyát egyébként bárki tud csinálni, aki Level upolja a kártyámat, akkor a weblap több lehetőségei közül felajánlja a saját kártya készítését. Én jónak tartom.

Egyébként annyira nem vagyok jó játékos. A Brawl számomra kifejezetten nehéz, mert rengeteg mindent lehet csinálni, és nekem nehéz észben tartani hirtelen játék alatt, hogy melyik gomb mit csinál, vagy hogy milyen lehetőségek vannak. A Mario Kart Wiin meg elértem egy bizonyos szintet, ami elég jónak mondható, átlagban 6000-6500 pontom van, de szeretek játszani. Ugyanez van a Mario Kart DS-sel is, bár ennek eléggé kezdetleges az online szolgáltatása. A Zelda Phantom Hourglass online-ját, a kergetőzést, imádom! Könnyed kikapcsolódás! ^^

Meet Again

Hát újra itt!

Mindenek előtt szeretnék élnézést kérni, amiért nagyon rég írtam ide, ennek 2 oka van:

  1. Többször írni akartam ide, valamilyen oknál kifolyólag nem rakta ki, és nem értem, hogy miért. Megírtam a postot, rákattintottam arra, hogy "publikál", de nem csinált semmit, nem rakta ki. Most csináltam egy próbát, az sikeres volt, így úgy döntöttem, hogy folytatom.
  2. Hanyagoltam a Zeldázást. Szeptember végén váratlan öröm ért: Sikerült megszereznem 2 évnyi kutatás után Megumi Hayashibara japán énekesnő összes albumát mp3-ban, hihetetlen boldog voltam, rengeteget hallgattam őket. Emellett sikerült megszereznem eredetiben Okui Masami (másik japán énekesnő, másik nagy kedvenc) első 2 albumát, a Gyuut, és a V-sitet. Emellett egy másik weblapot csináltam: www.megumiandmasami.gportal.hu Az oldal lényege az, hogy országszerte minél szélesebb körben megismertesse ezt a két fantasztikus énekesnőt, akik velem a dalaikkal csodát műveltek. Imádom őket! Kattints a linkre, és adj nekik egy esélyt, ismerd meg őket, hátha megtetszenek a zenéik. Már rengeteg mindent raktam ki. Írtam a 2 énekesnő életéről, kiraktam ismeretőnek az összes albumukat, kislemezüket (dalok címeit listáztam ki, nem letöltés van az oldalon), dalszövegek, érdekességek, blogot is írok ott, ahol a pillanatnyi érzésvilágomat írom meg róluk. Emellett vannak videók (videoklipek, interjúk, koncertklipek, és sok videós érdekesség). És még nagyon sok mindenben tervezem fejleszteni az oldalt, mert úgy akarom népszerűsíteni őket, hogy tartalmilag a lehető legminőségibbre. Jó, egy GPortálos oldalt tudom, hogy nem lehet dizájnosra csinálni, meg mindegyik GPortálos oldal, szinte ugyanaz. De itt a tartalom a lényeg. És ebben akarok minőségit csinálni.

Na szóval, Zelda! Most hogy valamennyire kikerültem Megumi Hayashibara és Okui Masami bűvköréből, tegnap újra elkezdtem Zeldázni, méghozzá a Wind Wakerrel. Örömmel konstatáltam magamban, hogy nem felejtettem semmit. Az elején jártam a Forsaken Fortressben, és most csak egyszer füleltek le, aztán végig tudtam menni. Megküzdöttem azzal az emberkével, megfogott a madár, aztán találkoztam a hajóval, és a Windfall Islanden kötöttem ki. És itt mentettem. Mert eszembe jutott ez a blog. Egyébként többen is mondták, hogy miért nem írok. Hát a szünetnek mától vége, mert újra itt vagyok! :-O Nagyon remélem, hogy több probléma nem lesz, a Megumi-által kapott szünetre szükség volt. Meg most újra játszani a Wind Wakerrel, újra ugyanolyan élmény volt, mint régen! És ettől jó a játék, hogy valahányszor előveszi az ember, mindig átjárja ugyanaz a csodálatos érzés!

A Karácsony. Részemről szerény lesz, ami nem is zavar, hisz mennyi mindent vásároltam a nyár folyamán! Épp egy játékot kapok 4000 forintért, hogy azért mégis legyen valami a fa alatt. Persze ezt nem azért választottam, hogy legyen valami, hanem ennek örülök. És hogy mi ez? The Legend of Zelda játék Game Boy Advance-re! Igen, megvettem már Angliában, de így kompletten, dobozzal, leírással még nincs meg, és talán már írtam, hogy számomra akkor teljes egy játék, ha mindene megvan. Természetesen maga a kazetta sem marad itt tétlenül. A Game Parkban van fóliásan, mindenével The Minish Cap 7900 forintért. Megkérdeztem tőlük, hogy ha beadnám a doboz nélküli Minish Capemet, akkor mennyit kéne ráfizetni. 5000 forintot mondott a srác. Lehet, hogy első hallásra soknak hangzik, de én ennyivel számoltam. Mert azért így, dobozával, fóliásan nagyon ritka ma már a Minish Cap. És most arra gondoltam, hogy beadom a Minish Capet és az első GBA-s Zeldát is a Gae Parkba, és akkor meg kevesebbet kérnek érte. Szerintem beveszik a máik Zeldát is, mert szerintem van rá kereslet. Így olyan 2-3000 forintra számítok. Ha ennyit kérnek, minden további nélkül megadom nekik. És így teljes lesz a GBA Zelda repertoárom mindenestül.

Hayashibara Megumi albumok

Szeptember végén váratlan öröm ért: Sikerült megszereznem 2 évnyi kutatás után Megumi Hayashibara japán énekesnő összes albumát mp3-ban, hihetetlen boldog voltam, rengeteget hallgattam őket. Emellett sikerült megszereznem eredetiben Okui Masami (másik japán énekesnő, másik nagy kedvenc) első 2 albumát, a Gyuut, és a V-sitet. Emellett egy másik weblapot csináltam: www.megumiandmasami.gportal.hu Az oldal lényege az, hogy országszerte minél szélesebb körben megismertesse ezt a két fantasztikus énekesnőt, akik velem a dalaikkal csodát műveltek. Imádom őket! Kattints a linkre, és adj nekik egy esélyt, ismerd meg őket, hátha megtetszenek a zenéik. Már rengeteg mindent raktam ki. Írtam a 2 énekesnő életéről, kiraktam ismeretőnek az összes albumukat, kislemezüket (dalok címeit listáztam ki, nem letöltés van az oldalon), dalszövegek, érdekességek, blogot is írok ott, ahol a pillanatnyi érzésvilágomat írom meg róluk. Emellett vannak videók (videoklipek, interjúk, koncertklipek, és sok videós érdekesség). És még nagyon sok mindenben tervezem fejleszteni az oldalt, mert úgy akarom népszerűsíteni őket, hogy tartalmilag a lehető legminőségibbre. Jó, egy GPortálos oldalt tudom, hogy nem lehet dizájnosra csinálni, meg mindegyik GPortálos oldal, szinte ugyanaz. De itt a tartalom a lényeg. És ebben akarok minőségit csinálni.

2008. október 30., csütörtök

Mario Kart őrület

Mostanság Mario Kartozni szoktam, elsősorban DS-en. Nem árt, ha a nevem mellett ott a csillag. 😅 Ehhez azt kell, hogy az összes Grand Prix-nél kihozzuk a csillag minősítést. Ehhez nem kötelező a maximális 40 pont, csak bravúrosan kell vezetni. Bár igazság szerint, hogy pontosan mire ad csillagot, azzal nem vagyok tisztában, mert a GameFaqs fórumon azt olvastam, hogy akkor is kiadja a gép a három csillagot, amikor nagyokat bakizunk. Most akkor a gép találomra adja a minősítést? Ezt azért nem hinném. De elég nehéz kilogikázni, hogy mikor mit ad. Bár abban szinte biztosak lehetünk, hogy akinek 40 pontja van, az csillagot kap. Egyébként szeretem, hogy a Mario Kart DS-ben van egy részletes statisztika a Grand Prix-s eredményünkről. Kicsit szíven ütött, hogy 50cc-n sincs meg mindenütt a csillag! -_- De mára ez a ez a múlté, és már mindenütt van legalább 1 csillag. És azt hiszem, mindenhol van 40 pont, de ennek még utánanézek. Most a 100cc-t nyögöm. Már megvan egy jópár helyen a csillag, de a retrós GBA pályákon elég sokat szívok. A GBA-s Mario Kart így is nehéz, és DS-en sem könnyítették meg a dolgunkat. De majd sikerülni fog minden. Aztán ha meglesz az egy csillag, utána jöhet a 2, ha sikerül.

Tegnap a Mario Kart Wiivel is volt dolgom. Igen, igen. Nagy örömöm, hogy 2008. március 5-én sikerült beruháznom egy Wiire. A Békéscsabai Media Marktban volt hatalmas Wii akció, amikor 49990 forintért adták a gépet. Hála Istennek, kihasználhattam a lehetőséget. Azóta 8 játékom van Wiire a Sportsot beleszámítva:

  • Wii Sports
  • Super Mario Galaxy
  • Mario Kart Wii
  • Mario Party 8
  • WarioWare: Smooth Moves
  • Super Smash Bros. Brawl
  • The Legend of Zelda: Twilight Princess
  • Link’s Crossbow Training.

Aztán vettem egyszer Wii Points Cardot, hogy le tudjak szedni Virtual Console játékokat:

  • Super Mario Bros.
  • Super Mario Bros. 3
  • The Legend of Zelda
  • Zelda II: The Adventure of Link
  • The Legend of Zelda: A Link to the Past
  • The Legend of Zelda: Ocarina of Time

Úgy döntöttem, hogy leszedem VC-re azokat a játékokat, is, amik megvannak nekem régi gépekre, így azokat már nem kell elővenni, csak akkor, amikor különlegesen nosztalgikus hangulatomban vagyok.

Na de vissza a Mario Kart Wiire. Elég nehéz az érdekessége. Az 50 és a 100cc meglehetősen könnyűek, de 150-re nagyon bedurvul! Én személy szerint nem is ajánlom senkinek azt, hogy egyáltalán megízlelje a 150cc-t, amíg ki nem akasztotta aranyra az összes 50 és 100-as pályákat. Az ellenfelek sokkal keményebben harcolnak az 1. helyért, kis túlzással élve minden követ megmozgatnak az ügy érdekében. A hat Mario Kart közül a Mario Kart Wiit a 3. legnehezebb játékok közé sorolnám, de nagyon szorosan van a 2. helyezett GBA-s Super Circuittól. Egyébként nagyon jó ötletnek tartom, hogy 12-en vannak, így nem tűnik annyira vészesnek az 5, 6. helyezés, és az 1. helyezés megszerzése is sokkal nagyobb bravúrnak tűnik. Az autókkal való manőverezéssel még csak most ismerkedek, egyedül a motorral való egykereűzés megy, de a többit még tanulmányoznom kell. Egy biztos. Ha a Mario Kart részlegben a Mario Kart Wiihez érek, kemény munkám lesz, ha mindent le akarok írni.

2008. október 29., szerda

Régiózár: Áldás vagy átok?

Szinte mindenkit ledöbbentett a hír, hogy a Nintendo DSi régiózáras lesz. Hogy mit jelent ez? Hogy európai DSi nem képes beolvasni az amerikai és a japán játékokat. Csak az európait. Ez hordozható konzolok körében egyedülálló. Jó dolog ez? Vagy rossz? Miért van erre szükség?

Elsősorban azért, hogy fellendítsék az európai konzolpiacot. Félreértés ne essék, önmagában jól áll az EU konzolpiac, de az, ha valaki Amerikából rendeli meg a mondjuk DS játékot, az az Amerikai eladásokat lendíti meg. És az utóbbi időkben elég sok ilyenre volt példa. Ez lehet a fő ok arra, hogy a régiózár mellett döntsenek a DSi esetében. Bár ilyenkor azért mi, európai Nintendo fanok joggal várjuk el, hogy ne jelenjen meg a japán megjelenéshez képest évekkel (rosszabb esetben) később a játék. Mert az sajnos zöld utat ad a wareznak. Mert azért nem szeretünk túl sokat várni. És sokan nem bírják kivárni az európai megjelenést (joggal), és akkor warezkártyára rakják a játékot.

Miért csúsznak ennyit az európai játékok? Erről is megtudtam érdekességeket. Hogy nemcsak azért, mert átírják a játék nyelvét angolra, németre, franciára, stb., meg átkódolják a játékokat (asztali konzoljátékok esetén) hogy lássa az európai gép, és hogy színesben jelenítse meg a gép a játékok. Ami sok idő vesz el az az, hogy átvizsgálják a játékot, és ha olyan dolgok vannak benne, ami bizonyos kultúrákban esetleg ellentéteket válthat ki, azt ki kell cenzúrázni. Nagyon jó példa erre a The Legend of Zelda: Ocarina of Time c. játék Nintendo 64-re, mely 1998. végén a japán megjelenés után egy hónappal már nálunk is lehetett kapni. A játék akármennyire is fantasztikus, és tényleg megérdemli, hogy a világ legjobb játéka legyen, van benne egy pár olyan dolog, ami bizony vallási körökben ellentéteket váltott ki. Elsősorban az ajtófélfákon, nagy kockákon megjelenített félhold szimbólum. Ezen a muzulmánok háborodtak fel, hogy az az ő szimbólumuk, ne használja fel más. A másik a Shadow Temple-ben látható kaszást ábrázoló szobor, mely tengelyszerűen kaszát forgat. A kaszás meg a halál szimbóluma, és hogy mégis mit akar ezzel sugallani a Nintendo? Butaság ilyeneken gondolkodni, de hát van ilyen. Aztán később több ízben is megjelent az OoT, a Wind Waker limited Edition bonus Discjeként, és felrakták Virtual Console-ra. Itt a félhold szimbólumot felcserélték napra, de a kaszás megmaradt. Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy nem az átírás és a kódolás vesz el sok időt. Hanem ilyenekre is ügyelni kell. Mert Japánban a félhold és a kaszás semmi rosszat nem jelent, de a szigetországon kívül negatív jelentése van, ezért muszáj átírni a játékot.

De nagyon remélem, hogy a Nintendo DSi-nál nem fognak ennyit cenzúrázni, mert nem fognak rákényszerülni. Mert végülis érthető, hogy fel akarják lendíteni az európai piacot, de ennek mi, Nintendósok nem örülünk, és joggal várjuk el, hogy ne késsen egy-egy játék. Mert akkor a puska visszafelé is elsülhet. De nagyon visszafelé!

2008. október 28., kedd

Meet again

9 hónapos szünet után úgy döntöttem, hogy felújítom a Mariós oldalt! 2008. januárjában úgy bíztam Matildra az oldalt, hogy majd továbbviszi, és nem veszít az oldal a fényéből. Sajnos a honlap szellemoldallá vált! Többször gondolkodtam azon, hogy jó lenne már kezdeni vele valamit, de nem tudtam, hogy hol kezdjem. Aztán ma reggel beszélgettem bagszival, mert ma mindennél elszántabbnak éreztem magam az ügyben. Azt mondta, hogy először cseréljük le a dizájnt. Az ötlet nagyon jó volt. Most kapott egy fehér színű hátteret. És Mario Kart Wiis stílusa lesz, ami a fejlécben, és majd a menüpontban nyilvánul meg. És bagszi megcsinálta a fejlécet, a menüpontokat estére csinálja meg. Soha el nem múló hálás köszönet érte!

Mi történt velem? Ennyire elragadott a Zelda játékok iránti láz 2008. január 25-én. De én már akkor tudtam magamról, hogy bár lehet, hogy felhagyom a Mariós oldal fejlesztését, de idővel (lehet, hogy 1-2 év), de visszatérek ide. Hála Istennek ehhez nem kellettek évek, bár ez a 9 hónap is súlyosan sok idő. Látható volt, hogy mi lett az oldalból. Anno úgy hagytam itt, hogy 100 fölötti volt az átlaglátogatottság. Mára ez 19 lett. De ennek mostantól vége! Mindent megteszek annak érdekében, hogy a honlap újra a régi fényében éljen! Mire föl ez a változás? Nincs annál jobb dolog, mintha inspirál valaki. Nemrég, 2008. október 24-én volt a 5. (2008. őszi) BigN találkozó, ahol a http://www.bignforum.extra.hu fórum tagjai összegyűlnek, játszunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Most 12-en voltunk, ha jól emlékszem. És akkor tényleg megfeledkeztem már a Mario játékokról, de ott volt Gábor, aki a fórumon sunshinekart néven ír, meg itt is feltűnik néha, és nagyon sokat Marióztam vele. Mario Kart DS, New Super Mario Bros., stb. És nagyon jó volt vele játszani. Ő az a fajta játékos, aki nemcsak fantasztikusan játszik, de a játékstílusával képes kihozni az emberben levő versenyszellemet, és a benne rejlő képességeket! Ugyanis tegnap elkezdtem otthon Mario Kart DS-ezni, és olyan eredményt értem el, ami lehetetlennek tűnt számomra! Sikerült 150cc Special Cupon elérnem a 40/40 pontot!!! És 2 csillagos lettem. Ez akkora inspirációt adott nekem, hogy felfrissítettem a tudásomat Mario játékok terén, újra végigvittem a Super Mario Brost! Nem lehet elégszer végigvinni! És ma reggel döntöttem el, hogy felébresztem az oldalt poraiból. Tehát hatalmas köszönettel tartozom Gábornak a BigN talis élményekért!

És milyen frissítések lesznek az oldalon?

  • Új dizájn, mely folyamatban van.
  • Frissítettem a Mario játék történetet.
  • Újabb tesztek kerülnek fel a Mario játékokról.
  • Be lesz fejezve a Mario Kart részleg, MINDEN információ felkerül a Mario Kart: Double Dash!!-ról, Mario Kart DS-ről, és a Mario Kart Wiiről.
  • Rengeteg új kép fog felkerülni, elsősorban Gamplay képek, de rengeteg részleg szorul frissítésre. Ezt is elvégzem!
  • Folyamatosan írok ide a blogba is.
  • Mindig naprakész hírek, információk.

Hát röviden ennyi. Az oldal napi szinten fog frissülni, szóval stay tuned! 😉

2008. szeptember 29., hétfő

2008. őszi AnimeCon

Hát ez is megvolt. És milyen jó volt! Szerintem ez volt az eddigi legjobb Animecon. Bár az elindulás nem volt zökkenőmentes, mert a vonat 70 percet késett. Az odáig rendben van, hogy Romániából jött, de mindig törvényszerű lesz a késés ezek után? 2.50-kor indult volna eredetileg, és 4 óra lett belőle. Ezért érdemes volt nem adni egész éjjel! -_- De az a lényeg, hogy odaértem. Tehát olyan 7 óra fele értem oda, és már kerestek, hogy hol vagyok. Én meg kerestem a sort, mert állítólag ott voltak a többiek. Hát nem átrendezték, és a sátorban árulják a jegyeket? -_- Ott volt Truner, V-ADi, Young Link, Ragnaros, Light Lugia, Norbi és Sunshinekart. Jól elszórakoztattuk egymást. 9-kor kezdték adni a jegyeket. Hála Istennek elég elöl voltunk, ezért hamar sorra kerültünk. Biztonsági őrök engedték be az embereket, azt vettem észre, hogy mindenki nyugalommal vette tudomásul, hogy ez van. De a helyszínen vásárolt jegyért sorbaállók mindig sikoltoztak, amikor akár 1 cm-t is előrébbmentek. V-ADival jegyeztük, hogy na, már 5 halott, 20 sebesült... Miután megszereztük nekem a jegyet, átálltunk a Gáborral (Sunshinekart) a jegyvásárolós sorba jegyet venni. Keressük a sor végét, és igen... 500 méterre volt a sátortól. Na, elkönyveltük, hogy nem mehet be. Vagy mégis? Később egy gyerek eladta az egy napos jegyét. Tudni kell, hogy az egy napos jegy 1500 forint volt, és a srác 2500 forintért ajánlotta fel a jegyét. Többen is jelentkeztek érte, ezért licit indult érte. 2600, 2700, 2800, 3000, 3200. Gábor itt kénytelen volt megállni, mert nem volt több pénze. De felajánlottam neki, hogy kisegítem 200 forinttal, így 3400 forinttal miénk lett a jegy. Tudtuk, hogy jóval olcsóbban hozzájuthattunk volna, de a biztonság élménye, hogy megvan a jegy, az mindennél többet ért. Közben csatlakozott hozzánk Ákos (Necrokid) is. Csak aztán ő egy idő után elment a lányokkal más lányokat keresni.

Amikor megvolt a jegy, elmentünk a Gáborral a piacra szétnézni. Volt amerikai Link to the Past! És 2000 forint volt! T_T Csak azért nem vettem meg, mert reménykedtem benne, hogy az Animeconon találok Megumi Hayashibara CD-t, de nem volt. Így bosszantott, hogy otthagytam. Egyébként voltak jó dolgok, de csak az amerikai LttP-t vettem volna meg. Na de mindegy. Telefonon jelentkezett a Ricsi, hogy megvan-e a jegye. Nem tudtuk neki megvenni, ezért sorbaálltunk vele. Gyűlöl sorbaállni, ezért amint jelentkezett valaki, hogy eladja az egy napos jegyét azonnal lecsaptunk rá. Mivel mindenki rendben van, mennénk be az épületbe. De ránk szólnak, hogy ott a sor... Ott a sor, de hol a vége??? T_T Több ezer ember állt előttünk, mert új tűzrendészeti szabály, hogy mindenkinek a táskáját át kell nézni, és a szúró-vágó eszközöket el kell kobozni. Csak a Ricsit sajnáltam ^^' Ráadásul neki nem is volt táskája! XD De elég gyorsan ment a sor, úgyhogy viszonylag hamar bejutottunk. Aztán szétszéledt a társaság, mert mindenki mást akart látni. Meg olyan sokan voltak, hogy könnyű volt elveszíteni egymást. Sokáig Ákossal voltam, de ő is hol eltűnt, hol előkerült. De győzött az eltűnés...

Aztán, ha előkerült valaki, csatlakoztam hozzájuk, de vége mindig ugyanaz lett. Elmentem szétnézni a sátrakban. A kis sátorban Karaoke megy? Na lássuk. Illetve halljuk. Hihetetlen, hogy egyesek azt hiszik, hogy mennyire tudnak énekelni, de ha felvenném, és visszahallgattatnám velük, menekülnének. Aztán a nagysátorban. Ott nem volt valami sok érdekesség, de volt egy asztal, ahol az egyik Japán könyvtár reklámozta magát, és ott volt egy Japán hölgy. Aki szerencsére tudott angolul. Elbeszélgettem vele Megumi Hayashibaráról, mondta, hogy Japánban mennyire imádják, és hogy milyen nehéz beszerezni az albumait. Nagyon kedves hölgy volt. Aztán irány a konzolterem. Super Smash Bros. Brawl verseny? Naná, hogy jelentkezek! Jó volt. Az egész BigN-es csapat jelentkezett, és tőlünk nyerte meg valaki, mégpedig Krisi. Én az első körben simán továbbjutottam, a másodikban estem ki. Norbi volt az ellenfelem. Én Linkkel voltam, ő meg Foxszal. Kegyetlenül harcoltam, melynek egy darabig meg is volt az eredménye, mert először én ütöttem ki Norbit, de kapott később egy Smash Ballt, és kiütött kétszer, úgyhogy végül ő nyert. Este volt a Karaoke verseny döntője. Hát kíváncsi voltam, hogy mit tud az a 6 lány, aki bejutott. Az első, az Ayumi Hamasakis jó volt, a második már nem tudom, mit énekelt, de jó volt ő is. De a harmadik. Aki a Final Fantasy IX Melodies of Life-ját énekelte. Nagyon beleélte magát, és magával rántotta a közönséget, de még hogy! Itt mellettem hajlítgatják a kezüket a nézők. Azt hittem, hogy csak poénból, de amikor hátranéztem (a 3. sorban ültem), hogy mindenki csinálja... Hát nem volt semmi. Idáig nagyon jó a műsor, de nem szeretem, ha valakinek ennyire megcsinált a hangja. Nagyon bántja a fülemet, meg ahogy "mozgatta" az ajkát. Szóval nem nyerte el a tetszésemet. Hiába énekelt jól, de nem szeretem a csinált hangú énekesnőket. Az őstehetségek, azok igen! Az negyedik is valami hasonló volt, aki Romeo × Julietet énekelt. Neki is ilyen csinált hangja volt. De az ötödik dalra nagyon hegyeztem a fülemet, MEGUMI HAYASHIBARA dal!!! Mivel Istennőként imádom a művésznőt, ezért elkerülhetetlen volt, hogy összehasonlítsam vele. Egyébként a Love Hina openinget, a Sakukra Sakut énekelte. Jó volt a hangja, de a dal nem neki való. Nem az ő hangjára lett írva, és nem vitte bele azt a vadságot, ami Megumi belevitt, és amitől igazán jó lett a dal. Így ez csak egy átlagos dal volt. A 6. lány nem jelent meg. Eredményhirdetés, aztán mentünk bagszival és V-ADival bagsziékhoz. Nála aludtam. Hát mivel előző éjjel nem aludtam semmit, ezért nem kellett álomba ringatni ^^'

Aztán vasárnap nem maradtam sokáig, mert már nem voltak érdekesek a programok, és már nem is találkoztam senkivel, úgyhogy 11-kor hazamentem. Nagyon jól ment a vonat, úgyhogy nem volt semmi gond.

Összességében nagyon jó volt, és szerintem ezek után ismét rendezesen járni fogok!

2008. szeptember 18., csütörtök

Super Smash Bros. – Ahol elkezdődött

Sokan tudnak arról, hogy a játék Nintendo 64-en kezdte pályafutását, de azt tapasztalom, hogy sokan nem tudják, hogy milyen volt a játék, nem kapott akkora figyelmet.

Amin egyébként nem is lehet csodálkozni, mert a játék eléggé kiforratlan volt. Nagyon kevés karakter volt itt, szám szerint 12. Csak pozitív szereplők kaptak helyet, úgy, mint Mario, Luigi, Ness, Link, Fox, Pikachu, Jigglypuff, Samus Aran, Captain Falcon, Donkey Kong, Yoshi és Kirby. A zenéje is olyan semmitmondó volt, és amiről híres volt a játék, az a botrányosan ronda grafika.

A karakterek az alapvető dolgokat tudták, mint támadni, és a speciális támadás, de csak egy pár játékmód volt, mint pl. Break the Targets, volt Classic Mode, Training Mode, és Multiplayer. Mindezek ellenére a játék rendkívül sikeres volt 5.55 millió példány ment el belőle. A Famitsu 31/40 pontra értékelte, és az átlag-értékelések is 7-8 pont körül tanúskodnak. Annyira nem rossz játék, egyszerűen csak kiforratlan volt. Tehát lehetett érezni, hogy ebből valami nagyon jó dolog lesz. És igen, a Super Smash Bros. Melee bebizonyította!

2008. szeptember 12., péntek

The Wind Waker Pak GC

Hát igen, a mai napig vágyok egy ilyenre, hiába van meg maga a játék Limited kiadásban, és van GC-m, de ez azért más. Egyébként csak ehhez a Pakhoz csomagolták mellé a Limited Edition Wind Wakert. Aki már korábban vett GameCube-ot, annak a sima kiadással kellett beérnie. Egyébként a Master Quest világszerte történő megjelenését állítólag azzal sikerült elérni, hogy volt egy internetes TV műsorban egy Zelda maraton, és rajongók küldhettek leveleket, melyeket továbbították a Nintendónak, hogy ők is szeretnének játszani a megnehezített Ocarina of Time-mal. Céljuk, mint látható, sikeres volt.

Egyébként Amerikában utólag kiadták külön Az Ocarina of Time/Master Quest duettet külön kiadványban azoknak, akik korábban vettek GC-t. Erre a CD-re is pályázok.



2008. szeptember 10., szerda

A leghírhedtebb félrefordítás: I am Error!

Mindeki, aki hallott Zelda játékokról, szerintem ismeri a történetet, hogy a Zelda II-ben van egy ember, aki így mutatkozik be Linknek, hogy "I am Error!" Hogyan alakult ez ki? A képlet egyszerű. A Japán Zelda II-ben így mutatkozik be a férfi: "Watashi wa Bagu desu!" A Bagu lenne a név, ami japánul szoftverhibát, alias Errort jelent, és tévedésből a nevet is lefordították! A Watashi japánul az én. Szerencsére nincs több ilyen szoftverhiba a Zelda játékokban. ^^'

2008. szeptember 7., vasárnap

Zelda II: The Adventure of Link – VÉGIGJÁTSZVA!!!

Nagyon kemény, és nehéz harc volt, már én is megizzadtam, remegve izgultam, de sikerült! 19 óra 26 perc volt, és 107× haltam meg összességében. Előszörre nagyon ügyesen végigmentem a pályánk, és Thunderbirdnél is sokáig eljutottam, de csak nem sikerült. Néhány sikertelen próbálkozás után elég volt, és elhatároztam, hogy szétnézőbe megyek a Great Palace-ban, valahogy csak elérek már 5000 pontot, hogy továbbfejlődjek. Miután a bejárat után lementem, akkor elvileg balra kell menni, de jobbra mentem. És itt találkoztam lávából felugró Skullheadekkel, és úgy döntöttem, hogy itt gyűjtöm össze a fejlődéshez szükséges pontmennyiséget. Egy Skullhead megöléséért 20 pont jár, szóval elég lassú emelkedés volt. 250-et kellett megölni a fejlődéshez. Fél órába telt, de sikerült. ^^ Így a támadóerőm 7-es lett (ez fejlődött) a varázserőm 7-es, az életerőm meg 8-as (maximumon van). Így már kevesebbszer kell sebezni Thunderbirdöt, de sikerült. És Dark Link jött. Ahogy mondták, csak alá tudom támasztani, hogy rém könnyű! Be kell állni a sarokba, meg kell várni, amíg neked jön, kardozni vele, aztán úgyis neki esik ki a talaj a lába alól. Nyolc sebzés után halt meg. Megszereztem a Triforce of Courage-et, és feloldottam Zeldát az átok alól. Tök vicces volt, Zelda úgy ébredt fel, mintha csak simán aludt volna! XD És megáldott minket, és jött a Staff Roll. Hihetetlen, hogy mindenkit a becenevén hívtak. -_- Hát így esett a végigjátszás. Nagyon kemény volt, vannak hibái a játéknak, de megéri, mert van egy hangulata, ami igazán jóvá teszi a játékot. Úgyhogy ha valaki nem riad vissza a nehéz játékoktól, és szereti a Castlevania stílust, az szeretni fogja a játékot.

2008. szeptember 5., péntek

A Nintendo őse Magyarországon – Elektor Kalandor

Nem tudom, ki mennyire ismeri a Nintendo őstörténetét, hogy hogy indult nálunk. Ennek egy részét leírtam a Zelda tesztben, de hogy a '90-es évek elején Dévényi Tibi bácsinak köszönhetően mekkora médianyilvánosságot kapott a Nintendo, arra muszáj külön postot szánnom, hiszen koromból kifolyólag (22 éves vagyok) volt szerencsém látni kisgyerekként ezeket a TV adásokat, és hihetetlen élmény kisgyerekként látni, hogy valaki irányítja a TV-ben látható emberkét, ugrál vele, akadályokat kerül ki, frenetikus élmény volt számomra. Igen, igen ő volt Mario, és a Super Mario Bros. című játékról beszélek. 1990-et írunk. Dévényi Tibor egy olyan műsort szeretett volna csinálni, amiben telefonon keresztül játszhatnak a gyerekek, és akár nyerhetnek is. De nem is akármi a főnyeremény! Miamibe utazás és nyaralás 1994. nyarán! Az egésznek a lényege a következő: 1990-1993 között volt a TV 2-es (régi) csatornán 17.50 körül minden nap. Ebben az időben még nem volt elterjedt a nyomógombos telefonok használata, ezért maga az Elektor Kalandor szállította a telefont, bekötötték a TV-be, és úgy játszott, hogy Mariót a telefon nyomógombjaival irányították. A 4-es gombbal ment balra, a 6-os gombbal ment jobbra. Azt hiszem, hogy a 3-as gombbal ugrott, és az 1-essel gyorsított. Két Mario játék volt terítéken: Super Mario Bros. és Super Mario Bros. 3. Mert ez is volt. Istenem, amikor a Mario 3 volt. Emlékszem, odaültem a TV elé, és nem létezett más számomra. Veszettül imádtam a játékot. De játszottam is vele. Pontosan nem emlékszem, de ha jól tudom 1991. vége felé kaptam meg a Mario 3-at NES-re, Azóta is megvan, és működik. De most már inkább Wiin, Virtual Console-on veszem elő a játékot. Na de visszatérve a műsorra: Még 2002-ben megjelent Dévényi Tibor: Három kívánság c. könyve, és abban nem akármit írt le az Elektor Kalandorról. A jogokat nem akárhonnan szerezték meg, mint egyenesen Japánból! Tibi bácsi részletesen írt a Japán Nintendós üzletemberekről, hogy milyenek. De megegyeztek. De a jogokat legvégül az Európai Stadlbauer cégtől vették meg, mert ők szolgáltatták Európának a játékokat. Minden rendben ment, elindult a műsor. A játék a főnyereményen kívül sem ment tét nélkül, mert minden (a játékban) elért 10000 pont után ajándékot kapott a játékos, a legmagasabb szint 50000 forint. 3 perc alatt kellett teljesíteni. Éa aki az egész játék alatt a legmagasabb pontot elérte, az nyerte meg a főnyereményt. A főnyereményes műsor nem volt akármi! 1993. december 19-én volt vasárnap kora délelőtt. 15 éve volt, 7 éves voltam akkor, de mégis tisztán emlékszem arra a műsorra. Akkor mutatták be a magyar nyilvánosság előtt a Super Mario All-Stars bundle-ös Super Nintendót (tehát azt az SNES-t, amihez adták a játékot) és 2 gyerek holtversenyben lett 1. helyezett. Az egyik srác 10 éves volt akkor, a másik meg 8, ha jól emlékszem. És ők utaztak ki Miamibe. És ők mutatták be a magyar nyilvánosság előtt a Super Mario All Stars játékot is. Soha nem felejtem el, hogy azonnal belezúgtam a játékba! És nem is sok idővel rá, (hisz közel volt 1993. karácsonya) kaptam meg a Super Nintendót pont ugynazt, mint amit a TV-ben láttam. Hát majdnem elsírtam magam örömömben. ^^' A műsorban a két gyerek a The Lost Levels játékkal játszottak, elég jól. A 10 éves gyerk végigment az első pályán, aztán átadta a Controllert a 8 évesnek, ő elvérzett a 2. pályán. ^^' És még valami: Felhívták telefonon a 3. helyezettet, mert őt megjutalmazták a Super Nintendóval! Már akkor mondtam anyukámnak, hogy a Super Nintendónak jobban örültem volna, mint az utazásnak! XD Noha az Elektor Kalandor megszűnt, a Három Kívánság c. műsor még nem. És ott népszerűsítették a Super Nintendo gépet. Emlékszem a nyertes srác (a 10 éves) többször visszatért Super Mario Worldözni. nagyon kíváncsi lennék erre a gyerekre, hogy mi van vele most.

És hogy miért írtam le mindezt? Régóta vadászom a YouTube-on, hogy hátha találok egy adást, és most találtam!!! Ezt az egész országnak látnia kell!

És azóta is nagyon tisztelem Tibi bácsit, hogy megszerettette velem a Nintendót, és ilyen gyönyörű emléket hagyott maga után! A egyébként már 1993-as.

Aki esetleg nem látja itt, az az alábbi linken is megnézheti: https://www.youtube.com/watch?v=1wF-XbmnVGc

2008. szeptember 1., hétfő

Itt van az ősz, itt van újra!

Szól egy híres költőnk Petőfi Sándor versének címe, valamint első sora. Bizony, itt a szeptember, és ez már meglátszik az MSN-es partnerlistámon. Tegnap ilyenkor még kb. 10-en voltak fent, most meg csak egyvalaki árválkodik. Tán csak nem készül mindenki az iskolába? :-O Micsoda szerencse, hogy nekem csak szeptember 8-án kezdődik ^^ 2 éves tanfolyamot kezdek meg a békéscsabai főiskolán, Banki szakügyintéző címmel. Remélem, ha ezt elvégzem, megvalósul egy olyan álmom, hogy Budapestre költözni és ott élni. Szeretem Budapestet. ^^ Egyébként sokan sírtak itt nekem, hogy itt az iskola. Érdekes én kiskoromban kifejezetten vártam már a szeptembert. Augusztus második felében már túl soknak éreztem a nyári szünetet, már hiányzott az iskolai légkör. És ez nem vicc! Persze ha valaki ettől azt hiszi, hogy szerettem tanulni, az nagyon téved. Úgy utáltam leülni a könyv elé, hogy nem igaz! Sokszor nem is erőltettem meg magam. Most is pozitívan állok az őszhöz. Igaz nem vicceltem azzal, amikor azt mondtam, hogy imádom a nyári forróságot, de a kedvenc évszakom az ősz, elsősorban a szeptember. Mert ilyenkor van olyan légköre az időjárásnak, ami rám nagyon jó hatással van, feltölt energiával, optimizmussal. És hogy Megumi Hayashibara kisasszony dalaival indítottam a szeptembert, már tudom, hogy nagyon jó ősz elé nézek. ^^ És nem siratom meg a nyarat, annak ellenére, hogy életem egyik legszebb nyara volt. Hisz egy hónapig egyedül itthon lenni, majd utána Angliában… Mondanom sem kell, hogy milyen jól éreztem magam. Meg az a rengeteg minden, amit vásároltam. Egyszóval jókedvű vagyok. ^^

Szenvedek még a Final Fantasy IX-szel. A jégbarlangban vagyok, és elég nehéz. Nem az, hogy nehéz, hanem okosnak kell lenni, mert előjönnek ilyen taktikai RPG elemek. Ugyanis két féle ellenséggel találkozhatunk. Az egyik a mammut. Nála pont, hogy alacsony HP-val érdemes menni, mert az csinálja, hogy orvul neked megy, odaadja az ő HP-ját, cserébe elkéri a tiédet. Ezeknek 129 HP-juk van alapból. Nem voltam lelkes, amikor elvették Steiner 305 HP-ját! Nem jó üzlet ez! T_T Tehát alacsony HP-val kell menni, hogy ne érje meg nekik a csere. Persze olyan is volt már, hgy a javamra cseréltek. ^^ Aztán a másik fajta ellenség egy manó-szerűség, aki Sleeping Juice-t szór rád altatódal-hatással. Akkor nagyon kellenek a többiek. Sajnos eleinte nehézzé tettem magamnak a játékot azzal, hogy meghalt Garnet és Vivi. És amikor találtam egy Phoenix Downt, egyből újraélesztettem valakit, feltöltöttem Potionnel, és rohantam ki a jégbarlangból menteni. Így könnyebbé vált a játék. Aztán már csak a főellenséggel, Black Waltzcal kell megküzdeni, az meg azért nehéz, mert oda csak Zidane mehet. És nem valami könnyű legyűrni. Eddig még nem sikerült. De bíztattak, hogy utána van a kijárat. Egyébként az FF9 esetében engem nem zavar, ha nehéz egy játék, sőt inkább arra ösztökél, hogy tovább-tovább, sikerülni fog. Azért, mert lehet fejleszteni, és egy ügyes húzással, na meg egy kis szerencsével könnyűvé válik a játék! Ezért is mondtam, hogy végig fogom vinni a játékot!

De lehet, hogy ma folytatom NES-en a The Legend of Zeldát. Igazság szerint jó érzés tudni róla, hogy arra a konzolra is van Zelda játék, ahol anno elkezdtem a konzolos pályafutásomat. És jó érzés NES controllerrel irányítani Linket. A kék ruha már megvan, úgyhogy baj nem lehet! ^^

2008. augusztus 31., vasárnap

Link hangjai

Link sajnos nem arról híres, hogy beszéljen a játékokban. A Nintendo Official Magazine 2007. januári számában megbocsájtatatlannak nevezte, hogy a Twilight Princessben nem beszél Link. Ennek ellenére 97%-osnak értékelték a játékot. ^^' Szó, ami szó a konzoljátékok egy olyan korszakát éljük, ahol már bőven beszélnek a karakterek, érthetetlen, hogy Link miért nem beszél a Twilight Princessben. Link hangját egytől egyig Japán seiyuuk adják (seiyuu japánul szinkronszínész). Odaát a seiyuu szakma nagyon komoly és elismert, csak olyanokat engednek szinkronizálni, akik tényleg tudják. A legismertebb és legközkedveltebb seiyuu Hayashibara Megumi, aki olyan animékben szinkronizált, mint a Slayers, Neon Genesis Evengelion, Saber Marionette, Love Hina, Shaman King, Pokémon. De sok lenne felsorolni azt a 153 animét, amelyekben hallhatók a hangjai. Linknek is ilyen szinkronszínészek adták a hangját. Szám szerint négyen vannak:

Takamoto Fujiko

1967. november 6-án született szinkronszínésznő. Ő kölcsönzi Young Link hangját az Ocarina of Time-ban és a Majora's Maskben. Szerepelt néhány animében, melyeket nálunk is sugároztak. Ilyen a Gravitation, Pokémon és a Tsubasa Kapitány. De hogy egy Nintendo-animét is mondjak a Hoshi no Kirby c. animében is hallatja hangját. őies megjelenése ellenére nagyon fiús hangja van, és japánban szokás, hogy gyerekeket (fiúkat) fiús hangú lányok szinkronizálnak. Ott van erre példa a Neon Genesis Evangelion és a Fullmetal Alchemist.

Hiyama Nobuyuki

Ő az Ocarina of Time Adult Linkje és a Majora's Mask Zora Linkje. 1967. augusztus 25-én született. Ő is híres anime seiyuu. Olyan animékben hallatta a hangját, mint a Bleach, Yu Yu Hakusho, Cowboy Bebop, Sailor Moon és Yu-Gi-Oh!

Matsumoto Sachi

Ő felel Toon Link hangjáért. Tehát Wind Waker, Phantom Hourglass, Super Smash Bros. Brawl. 1973. március 29-én született szinkronszínésznő. Ő is szerepelt egy pár anmében, de ezek nálunk nem ismertek.

Sasanuma Akira

Ki hinné, hogy ez a fiús arcú seiyuu adja a Twilight Princesses Link igencsak mély, karakteres hangját? Pedig ez így van. 1973. március 25-én született. Ő is sok animében hallatta hangját, de ezek nem közismertek nálunk.