2024. március 21., csütörtök

Az új Haikyuu!! CD

Megjött az SPYAIR: Orange CD, amit a CDJapantől rendeltem!

Igazából hirtelen jött a rendelés ötlete, ugyanis korábban azt láttam a CDJapannél, hogy a CD-t már csak "Backorder"-ben lehet megrendelni, ami úgy szokott lenni, hogy 2-4 héttel a rendelés után szállítják ki. Ezt valahogy úgy képzelem el, hogy azért van, így, mert az összes előre legyártott példány elfogyott már, és előre nem terveztek a CD-ből többet gyártani. De teljesítik a rendelést, ha rendelnek annyi példányban, hogy megérje legyártani őket. Ilyennel egy magyar kiadó honlapján, a Hungarotonnál találkoztam, ahol egyszer régen azt írták, hogy ha 25 példányban rendelnek egy adott CD-ből, akkor legyártják. Így képzelem el a CDJapannél is a "Backorder"-t.

Ezt láttam ennél a CD-nél is, és azt gondoltam, hogy már csak körülményesen juthatok hozzá, mert előre felvásárolták az összeset. Aztán egyszer csak láttam, hogy mégis van készleten a CDJapannél, így rendeltem belőle, hogy biztos jusson nekem is.

Szerencsére sima légipostával is rendben megérkezett, sőt jól is jártam, ugyanis a posta kevesebb ÁFÁ-t számolt, mint amennyit ténylegesen fizettem a CD-ért. Én is azt gondoltam, amit hallottam másoktól, hogy a posta találomra becsüli meg a rendelés összegét (amit azoktól hallottam, akik nagyon rosszul jártak a ÁFÁ-val), de Airisut megkérdeztem, és mondta, hogy a feladótól kapják meg az összeget, az alapján számolják ki a ÁFÁ-t. Ki is számoltam, hogy pont annyi ÁFÁ-t fizettem, hogy csak a CD-ért, de a postaköltségért nem. Megnéztem, csak a CD ára szerepel a dobozon, és gondolom, erre kalkulált a posta. Illetve azt számoltam még ki, hogy a kezelési költséggel együtt fizettem annyit, mintha a szállítási költségért is fizettem volna ÁFÁ-t.

Egyébként a CDJapannél te döntheted el, hogy előre kifizeted az ÁFÁ-t, vagy a postának fizeted ki utólag. Ez nagyon korrekt tőlük, de én két ok miatt választom azt, hogy a postának fizetek utólag.

  1. Ha ne adj isten, elvész a csomag, legalább az ÁFÁ-t ne bukjam. Sovány vigasz (ráadásul itthon is elveszhet), de csökkenthetem a veszteséget.
  2. Amikor E-mailben jön az értesítés a fizetési kötelezettségről, akkor megadják a csomag azonosítóját is. Nekem le van töltve a posta alkalmazása, tehát félig (Magyarországon) így is nyomon tudom követni, hogy merre jár a csomagom. Sőt! A fontosabbik felénél! Hiszen, ha elkallódik a csomag, az legtöbbször Magyarországon történik meg, tehát a csomagom végsősoron biztonságban van. Így nem kell a regisztrált légipostáért külön felárat fizetni.

Megkérdeztem Airisutől azt is, hogy ha a CDJapannek fizetném ki az ÁFÁ-t, akkor megúsznám-e a kezelési költséget, mire azt mondta, hogy akkor is kell, csak nem 800 forintot, hanem 500 forintot. Tehát összességében nem nyerek sokat az előre fizetéssel, sőt, ha a kezelési költséget is a CDJapannek fizetem ki, akkor bukom azt, hogy követhetem a csomagot. Tehát a csomag követéséért csak 300 forintot fizetek, annyiért meg már bőven befigyelhet.

Furcsa dolog ez a vám és ÁFA-fizetés bevezetése az EU-országaiban, nekem most az jön le, hogy lehet ezzel is ügyeskeni. Aztán, hogy ez mennyit számít, elég okos vagyok-e, nem tudom, nekem ezek a tapasztalataim.

A dalokról nem fejteném ki külön a véleményemet, már megírtam az animés blogomban, akit érdekel itt elolvashatja. De a kiadványt megmutatnám néhány képben.


Csak a szokásos Sony Music és japán minőség, nem is kell lejjebb adni a várakozásokból. Nagyon hasonlít egyébként a One Day kislemezhez, annak is hasonlóképp nagyobb alakú, kihajtható tokja van. Csak az nemcsak annyival jobb, hogy ahhoz DVD-t adtak, hanem több papír is volt benne. Milyen szép lenne, ha nem is csak DVD-t, hanem Blu-rayt mellékeltek volna ehhez a kiadványhoz és legalább a movie videóját láthatnánk. Megkapnánk, mint egy előzetes, akkor lenne csak igazán becses ez a kiadvány!

De így is nagyon jól jártam, a CD-t meg ott őrzöm a legbecsesebb animés gyűjteményeim között. És meg is van ezzel az összes SPYAIR által énekelt Haikyuu!! CD.

Nincsenek megjegyzések: