Novellák

Régóta szeretek írni, ezt időnként történetmesélés módján is kiélem. Változó rendszerességgel írtam novellákat, de ezeket legtöbb esetben magamnak, meg félbe is maradtak, ezért azok a fiókban nyugszanak. Egyszer elképzelhető, hogy előveszem őket, átnézem és átírom, ha olyanok lesznek, azok is közzé kerülhetnek.

2018-ban kezdtem el egy komolyabb, hosszú történetet írni, az első olyan írásom, amit igazán élveztem. Ez most jelen pillanatban áll, mert elakadtam benne, másrészt, ahogy visszaolvastam az eddig megírt fejezeteket, van bennük javítanivaló, úgyhogy most azt is toldozom-foltozom. Az ottani szereplők többségének személyisége, élettörténete viszont egész jól megvan a fejemben, ezért kitaláltam, hogy addig a múltjukról írok novellákat. Ennek nemcsak az az előnye, hogy addig is fejlesztem a történetírói készségemet, hanem az egyes karaktereket külön-külön megismerhetik az olvasók.

Ezeket már minimum vállalható szintre akarom megírni, mielőtt publikálom őket, több barátomnak, ismerősömnek is megmutatom, hogy véleményezzék, és ha együtt elég jónak gondoljuk, megbeszéljük, hogy mi bennük a jó, mit érdemes benne javítani, akkor teszem közzé. Alapvetően nem kell nagyon csavaros történetre számítani, az nem az erősségem. Mivel animék terén is elsősorban karakterközpontú vagyok, ezért sokkal fontosabb számomra, hogy a szereplők a maguk személyiségével kellőképp hitelesek, valóságosak, szerethetők legyenek. Erre fókuszálok és remélem, hogy lesz közönsége.

A novellák egy részének vagy történetét vagy a karakterét több olyan mű inspirálja, amiket szeretek, ezeket mind ki is írom a legvégére. A lista folyamatosan bővül.

Novellák

  • A hegycsúcson túl
    Az első nagy szerelem története. A zárkózott Olivier Riffel a könyvek rabja, ezért a szabadidejének nagyrészét a könyvtárban tölti, ám egyszer csak találkozik egy lánnyal, aki elrabolja a szívét. Általa kinyílik számára a világ, felfedezi az élet szépségét, hirtelen megérzi, hogy van miért élnie.
  • Úton hazafelé
    Egy könnyed gyerektörténet. A 10 éves Kageyama Shoutának a sport a mindene. Imád focizni, akkor megszűnik számára az idő. Nem egyszer fordult elő, hogy a szomszédok kísérték késő este haza. Egy ilyen történet olvasható.
  • Levél a gyerekkori énemhez
    Kaphat második esélyt az, aki egy szörnyű gyerekkor és sikertelen próbálkozások után elzárja magát a külvilágtól? Ennek nulladik lépése, hogy elszámolunk saját magunkkal. Sasahara Soichiro megtette a nulladik lépést, a többi csak rajta múlik.
  • A barátság ára
    Egy tragédiába torkollott gyerekkori történet a '80-as évek Vietnamjában. Nguyen Vy Luong családja nemrég költözött Ho Chi Minh Városba. Összebarátkozik az egyik iskolatársával, ám a barátsága messze nem úgy alakult, ahogy az ideális lett volna.
  • Esély a győzelemre
    Günther Müller nemcsak Köln legjobb játékosa, de országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. Barátaival a szabadidejének nagyrészét a közeli konzolboltban tölti és a legújabb Super Nintendo játékokat próbálják ki, mérik össze a tudásukat. Ám Günther legjobb barátja valami egészen másban szeretne győzedelmeskedni.
  • A végtelen felé
    Egy rövid történet egy autista taiwani fiúról, Wang Po Yu-ról, aki a maga módján nagyon is érzékeli a külvilágot.

Nincsenek megjegyzések: