Beszélgetés a röplabdáról

Felkerestem a KRE-s röplabda edzőmet, hogy esetleg nem-e tartana nekem egyéni edzést, hogy a gyakorolhassam a felső szervát? Mondta, hogy ezt így konkrétan nem vállalná be, de adott itthonra tippeket, amiket gyakorolhatnék. Egyébként nagyon tapasztalt edzőről van szó, ahhoz képest, hogy csak egy kérésért fordultam hozzá, majdnem 2 órán át beszélgettünk. A tapasztalatait többségében Amerikából szerezte, amerikai edzőktől tanult, ezért egyedi módszereket alkalmaz. Amik egyébként a személyiségében is megnyilvánul, ugyanis rendkívül módon segítőkész és támogató. Beszélgettünk a hazai röplabda helyzetéről, hogy mit tapasztalt, és hogy mennyivel másabbak az edzések azáltal, hogy Amerikából más mentalitást és attitűdöt tanult. Mondta, hogy a hazai röplabda edzés inkább diktatórikus, mert sokkal inkább a teljesítményre mennek. Ő meg viszont pont azt tanulta Amerikából, hogy ha egy meccsen problémák vannak, akkor az edzőnek kell elgondolkodnia, mert valamit neki kell másképp csinálnia. Ezért azért igaz, mert a csapat, ha játszik, az azért van a pályán, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa. Már régebben is azt érzékeltem, hogy ha nézek valami meccset (mindegy, milyen sportág), akkor ott az edző legalább annyira "játszik" a csapattal, kicsit sarkítva, ő is legalább annyira vizsgázik, mint a csapat, hogy na vajon, mit tud nyújtani. És ha valami a meccsen nem megy jól, akkor azért inkább az edző felelőssége, mert ő látja kívülről, hogy mi a gond, neki kell úgy menedzselni a csapatot, hogy a továbbiakban a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. Ennek szellemét nagyon éreztem a mi edzőnkél, ezért nagyon motiváló volt most is beszélgetni vele. Beszélgettünk arról is, hogy a röplabda, mint élsport, legalább annyira kiégeti a tinédzsereket, mint bármely más sportág, ugyanis hetente ötször van edzés, szombaton meg meccs. Tehát lényegében csak a vasárnap szabad, de az edzések kapcsán szó volt arról is, hogy egy-egy gyakorlatot nagyon sokáig gyakorolnak, amit szinte azonnal meg lehet unni. Tehát az élsportnál azonnal elvész a sport játék-jellege, és így mivel a gyerekek nem azt kapják, amit vártak, ezért sokan abbahagyják. Akik meg ott maradnak, azok meg szinte az egész gyerekkorukat (legalábbis egy részét biztos) feláldozzák. Tulajdonképpen ezért nézem egyre nagyobb szkepticizmussal az Olimpiát is, hiszen akik ott vannak, azok döntő többségében irgalmatlanul megdolgoztak érte, és valami olyan árat fizettek érte, ami lehet, hogy inkább túl sok. És csak azért, hogy egy világversenyen megmérkőzzenek, hogy annak az egyetlen nyertes nyakába akasszák az aranyérmet... Mert mennyire emlékezünk meg az ezüstérmesekről, és azokról, akik rosszabb helyezést értek el, de ők legalább annyi munkát fektettek az egész sportba, mint az, aki az aranyérmet nyerte. És igazából, ha jobban belegondolunk, az se feltétlen világdicsőség, hogy a magyaroknak vannakbőven aranyérmesei. Mert fordítsuk meg: Tudunk mondani német olimpiai bajnokot? Hollandot? Spanyolt, kínait, japánt, ausztrált?

Az élsport túl nagy árat kér, úgyhogy én nem bánom, hogy csak hobbiszinten maradt meg nekem a röplabda. Amíg játék a sport, addig mindent beleadok, amit csak tudok.

Ajánlottam az edzőnek a Haikyuu!!-t is, mondta, hogy még nem hallott róla, de örül, ha megvan a motiváció. Mondtam neki, hogy hivatásos röplabdások is elemzik az animét, annyira valósághű a megjelenítés, valamint a 2020-es Olimpián is a japán csapatnál Haikyuu!! dalokat játszottak be a meccsük alatt.

Kérdeztem arról is, hogy milyennek látott engem, és pont azt mondta vissza, amit gondoltam magamról. Megmondta őszintén, hogy látszott rajtam, hogy alig van sportolói múltam, mert még a kezdőnél is kezdőbb voltam. De látta rajtam, hogy akarom csinálni, és hogy kitartó voltam, akármennyire is kezdő voltam, és a félév végére sikerült felhozni magam egy olyan szintre, ahonnan már jobban lehet építkezni. Pont ezt érzékeltem én is magamon. Láttam a többieket, tudtam magamról, hogy az utolsók között vagyok, de megtanultam ezzel nem foglalkozni. Ők vannak ott, ahol vannak, én vagyok ott, ahol vagyok, az én feladatom az, hogy mindig egy kicsit jobb legyek annál, mint amit előzőleg nyújtottam. Nem mindig ment. Mentem akkor is edzeni, amikor rosszabb hangulatban voltam, hogy legalább annyival is tartalmasabb legyen a napom. Nem voltam jó akkor, de van egy érdekes stratégiám erre. Ha kimondom magamról akár hangosan is, hogy nem vagyok jó, azzal tudatosodik bennem, hogy problémák vannak, és valahogy jobb leszek egy kicsivel. Jobban összpontosítok, jobban figyelek arra, hogy jól csináljam a gyakorlatokat, és máris jobban megy, és ez egy kicsit növeli az önbizalmamat. Azt persze fontos tudni, hogy ilyenkor nem szidom le magam, sokkal inkább mintegy szembesülés a valósággal és ez érdekesmód, segít rajtam. És tényleg a félév végére lett meg az, hogy kezdtem az egyes gyakorlatokat magaménak érezni, és jobb lettem. Erre már lehet építkezni. Kíváncsi leszek, hogy meddig fogok tudni a tavaszi félév során.

És hogy milyen gyakorlatokat ajánlott? Elsőként atlétikai jellegűeket, mert elmondása szerint a röplabda atlétikai sportág, amit elsősorban lábbal játszunk, csak kapsz egy labdát a kezedbe. Tehát gyorsaság, ugrás, oldalazás, illetve hátrafele menet. Ezeket egyébként mind gyakoroltuk az edzéseken, úgyhogy nagyjából meg is van. Meg ezt tudom itthon is csinálni. Illetve labdás gyakorlatokat is tudok gyakorolni, mivel van röplabdám. Labdával három gyakorlatot ajánlott.

• Mivel mondtam neki, hogy nemcsak azzal van bajom, hogy nem tudom elég erősen elütni a labdát, hanem, hogy sokszor egyenesen sem megy fel, amikor feldobom, ezért erre azt ajánlotta, hogy nyújtott kézzel dobjam fel a labdát és kapjam el. Az elkapás egy sarkalatos dolog, ugyanis itt is az volt a gond (ezt csináltuk edzéseken is), hogy mindig mondta, hogy ha elmegy a labda, akkor menjünk utána, álljunk alá és úgy kapjuk el. Nekem ez volt a rákfeném, mert ha oldalra ment, akkor ösztönből oldalra nyúltam, és onnan folytattam. Elmondása szerint ez azért hibás, mert a legnagyobb erőt csak akkor tudom belevinni az ütésbe, ha elöl van a kezünk. Ezt tényleg érdemes lenne gyakorolni, mert ha oldalra megy a labda, akkor nulladik gondolatra oldalra utánanyúlok. És hogy mindig álljak a labda alá.
• Egy egyszerűbb, hogy tartsuk az egyik kezünkben a labdát és a másikkal csapjunk rá, ahogy csak tudunk. Ennek az a nyitja, hogy az ujjaknak kicsit szélesebbnek kell lenni és teljes tenyérrel kell rácsapni, mert úgy tudjuk kifejteni a legtöbb erőt a labdába. Ha van levegő a tenyér a labda között, akkor baj van. Mindig is tudtam, hogy a technikával van bajom.
• Ez kicsit komplexebb, és ez ment a legnehezebben az edzéseken. Ekkor nagyon közel kb. fél méteres távolságban álltunk a faltól. Feldobtuk a labdát és ahogy lejött, a falnak ütöttük. Akkor csináljuk jól, ha a labda ott marad és nem pattan el. Ehhez idő kellett nekem, mire ráéreztem, hogy pontosan hogy is kell csinálni, ugyanis módszeresen elpattant nekem a labda.

A félévi vizsgák mellett egyébként is kell némi pihenés és szellemi munkát fizikai aktivitással lehet kipihenni.